Nógrád Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-21 / 17. szám

1993. január 21csütörtök ARCOK - HARCOK HÍRLAP 7 Az örült mesék birtokolják a mozit Kétszáz olasz pszichológus nemrég összeállított egy 12 filmből álló listát: borzalmak­ban tobzódva ezek okozzák a legnagyobb károkat a labilis lelkű emberekben. S a legtöbb agresszivitást ezek kölcsönzik az erőszakhullámok utánpótlá­sához. Torz fantáziával fel­élesztett, művileg összetákolt, felnagyított vágyak, irreális megszállottságelemek fenye­gető és ellenőrizhetetlen erővé alakulhatnak át... Itt volna tehát egy új „mocskos tizenkettő", csakhát minek?! A rémségek, borzal­mak mai, tegnapi csúcstelje­sítményeit ugyanis az amerikai „moziverseny” művészei újra és újra túllicitálják, annak re­ményében, hogy egyúttal a kasszacsúcsokat is újra és újra megdönthetik. . . S mindez igen nagy valószí­nűséggel sikerül is nekik, nem úgy, mint mondjuk, tizen­két nagyhatású művészfilm esetében nemigen sikerülhet, - hiszen az antihumánus, alpári ötletek kavalkádjában, az őrü­letig ostoba perverz mesék ügyében gyakorlatilag ma már semmilyen józanész-kontroll nem működik. Bizonyosra ve­hető, hogy a kétszáz olasz pszichológus irtóztató tizenket- tője fél év múlva 80-90 száza­lékban elavult lesz, mert egy-két „klasszikus borza­lommoziként” újranézett film mellett majd vadonatúj aber­rációk borzolják az idegeinket. A versenyben, a durvaság fo­kozásában, a hatások mesteri, technikai kivitelezésében nincs megállás. S ha egyszer, vala­mikor vagy tizenöt-húsz éve belement a világ a borzalom­verseny zsákutcájába, onnan nemigen van visszaút, ott meg­fordulni is igen körülményes. Belementünk a nagy, izgalmas játékba, így szórakozunk. Ezen „ mulatunk”. Cápaharapások, asszony ny ázások, borzongá­sok, dühöngések! A belekben felrobbanó általános fájda­lom- gépezetek és félig ember, félig robot csodakatonák küz­delmében gyönyörködünk. S aztán a másfél órás borzongás után, a kontrollkikapcsolás után csodálkozunk: csak nem fog a hétköznapi valóságunk­kal is érintkezni ez a sok kita­lált mocsok? És érintkezik, és átitatja, és deformálja. Az eny­hén fasisztoid Rambó-értékek, a tökéletes katona értékek éppúgy beépülnek a serdülő gyerekek valóságába, mint az amerikai rendőrnyelv elké­pesztő durvaságai. Mi védené meg a gyerekeket ettől a hatás­tól, ha egyszer születésüktől fogva szinte csak ezt kapják ajándékba az amerikai „kultú­rától" ? Nem Jack London, Mark Twain, vagy Salinger, A. Miller, Hemingway, Faulkner, Updike, s mégcsak nem is Hitchcock, akinek egyetlen klasszikus rémsége nem kerül­hetett már be a piszkos tizen­kettőbe. Miben reménykedhetünk hát efféle rémségsorrend-megál- lapítások helyett? A józan eszünk visszatérésében? A cenzúrában? A tiltásokban? Aligha van ilyesmire esély. De lassan mintha fogyni kezdené­nek a moziüzletben is működ­tethető őrületvariációk kliséi. Egyre többet legyintünk: már láttuk valahol sokkal jobb kivi­telben. Ilyesmit jelez az is, hogy mostanában egyre gya­koribb a második, harmadik, negyedik folytatásokon cso­dálkozni. Ézt a négyszer felfő­zött laposságot azért mégse kellene elitdivatként fogyasz­tanunk! Rambó három, Fred- dye négy, Cápa öt, Halálos fegyver akárhány. Ugye, nem hangzanak túl jól? Ezért lehet reményünk: lassan elfogynak az „agyhúgykő”-készletek, és a mozi újra azzá lehet, amiért egykor megszületett. Játékos, humánus, bölcs, szellemes képüzenetek színházává. Ha még kitart addig nálunk az a néhány száz városi léte­sítmény, amit mozinak nevez­nek. Erdős István Antall vagy Csurka? Kívánatos lenne a választás! Az SZDSZ elmozdult a mélypontról Rajk László és Kőszeg Ferenc SZDSZ-es országgyűlési képvi­selők salgótarjáni látogatása a sajtóklubban arra is módot adott, hogy a klubbeli beszélge­tésen túl néhány kérdésre is vá­laszt kérjünk.- Rajk úr, mint egy tragikus sorsú történelmi személyiség le­származottja, érez-e magában valamiféle küldetéstudatot?- Ha nagyon röviden vála­szolhatok, akkor azt mondom, hogy nem - feleli. - Hazánk tör­ténetének bizonyos szakasza­iban biztos fontos volt a külde­téstudat, de napjaink politikája sokkal racionálisabb lett, most azt mondhatom, hogy már nem itt tartunk.- Rajk László, a fiú méltónak érzi-e az életét Rajk László, az apa emlékéhez?- Igazából nem is tudom. De talán ha te válaszolnál - fordul Kőszeg Ferenchez.- Erre borzasztó nehéz vála­szolni. Én azt gondolom, hogy az idősebb Rajk László teljes hittel, őszinte meggyőződéssel csatlakozott egy eszméhez, s ennek az eszmének a hiteles, önfeláldozó és bátor képviselője volt. Más kérdés az, hogy ez az eszme nem bizonyult jó eszmé­nek. Ha abból indulok ki, valaki önfeláldozóan vállalta egy eszme szolgálatát, akkor én azt gondolom, hogy az ifjú Rajk Lászlóról is el lehet mondani, hogy amikor a demokratikus el­lenzékhez csatlakozott, akkor szubjektív szempontból valami hasonlót tett.- A fiú vajon hogyan él azzal a „teherrel", ami az édesapa nagyon is különböző megítélé­sével kapcsolatos?-Ezt megint racionális ala­pon kell vizsgálni, amit a külde­téstudattal kapcsolatban is mondtam. Magyarországon már van ítélet, hogy bizonyos apák és fiúk dolgait nem szabad ösz- szekapcsolni. Szubjektív szem­pontból én igazából, s ez nem cinikus kijelentés, nem hiszem, hogy nagy különbség van ab­ban, hogy egy embernek az ap­Rajk László ját kivégzik, vagy elüti a villa­mos. Mindenképpen apa nélkül nő fel. Vagy elválik. Akkor csonka marad a család. Ezek között igazából nincs nagy kü­lönbség.- Az egykori szamizdat szer­kesztők, akik rendkívül sok zak­latásnak voltak kitéve, most, 1993-ban nem érzik-e azt, hogy másoknak kaparták ki a geszte­nyét?- Ezt nem érzem így. Lehet, ezt már sokszor elmondtam: nekem a rendszerváltásnak az alaphangját az adta meg, hogy 1989-ben két temetés volt. Mind a két temetésen száz-szá­zezer ember vett részt. Ez két különböző embercsoport volt, ha akadtak átfedések is. Ezek az emberek azonban azzal a böl­csességgel és méltósággal vi­selkedtek, hogy egyik sem köpte le a másikat, ha a másik temetésen vett részt. Ez Nagy Imre és Kádár János temetése volt. Én azt hiszem, hogy ez a fajta bölcsesség és tolerancia az, aminek mi kikapartuk a gesztenyét Ferivel együtt.-Én egyáltalán nem érzem úgy, hogy másnak kapartuk ki a gesztenyét - veszi át a szót Kő­szeg Ferenc - Viszont, ami az embert bosszantja, vagy bántja az az, hogy ma a kormánypárti oldalról igen gyakran lehet hal­lani: a demokratikus ellenzék Kőszeg Ferenc valamilyen módon együttmű­ködött a hatalommal. Ez meg­tűrt ellenzék volt. S ezt olyanok mondják, akik semmiféle ellen­zéki tevékenységben nem vet­tek részt, akiknek eszükbe sem jutott, hogy valamilyen módon kifejezzék a nemtetszésüket a rendszerrel szemben.- A szamizdat Beszélőnek igen nagy volt a vonzereje, ám időközben legálissá vált. Je­lent-e ez valamilyen változást.- Valamikor a szamizdat Be­szélő egy különlegesség volt. Ma a Beszélő, akármilyen nagy múltú címet visel, egy hetilap a számos más lap között. Semmi extra nincs abban, hogy Be­szélő. Mi azt szeretnénk, ha ez egy jó hetilap legyen. Valami­kor azt gondoltuk, s ez igaz is, hogy a politikai események elemzésének egy olyan tradíci­ója alakul ki a Beszélőben, lé­vén ez a műfaj nem nagyon lé­tezett, amit tovább tudunk vinni. Ma ebben is nagy ver­senyben vagyunk, mert nagyon sok újságban jelennek meg ki­váló politikai elemzések. De azt gondolom, megőriztük ezt a tradíciót, s a korábbi érdeklődé­sünket a közép-kelet-európai népek ügyei iránt, valamint a szociális kérdésekkel szembeni érzékenységünket is.- Helyesen érzékeljük-e, hogy az SZDSZ az utóbbi idő­ben mintha teret vesztett volna?- Szerintem most egy pártel­lenes, parlamentellenes hangu­lat van - fejtegeti Rajk László. - Ebben a milliőben azonban az SZDSZ-ben a novemberi kül­döttgyűlése óta egy ellenkező trend érvényesül. Éppen, hogy kezd kilábalni a félidőben be­következett mélypontról. Az SZDSZ-nek azonban van egy külön nehézsége, ami más el­lenzéki pártokat nem terhel. Az, hogy miközben nincs kormá­nyon, igen sok önkormányzat­ban SZDSZ-vezetés van. Eze­ken a településeken az önkor­mányzat minden hibájáért, ne­hézségéért a pártot is felelőssé teszik. Holott az önkormányzati nehézségek egy része a kor­mányzati politika következmé­nye. Tehát a mi pártunkon ket­tős teher van.-Az MDF országos értekez­lete előtt mi a véleményük, An­tall vagy Csurka?- Attól tartok, hogy a látszó­lagos status quo megmarad - mondja Kőszeg Ferenc. - An­tall József lesz az elnök, de azt fogja csinálni, amit Csurka akar. Sokan ezt gondolják és Csurka is így gondolja, a lapja is ezt sugallja, hogy választani kell a két személy irányzata kö­zött. Nagyon kívánatos lenne, hogy megtörténjen a választás. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy legyen egy konzervatív jobbkö­zép párt, mert van olyan válasz­tói réteg, amelynek az érdekeit ez fejezné ki, s ezek a pártok az európai politikában mindenütt jelen vannak. Viszont sehol sem mosódnak össze ezek a pártok a szélsőjobbal. Az MDF jelenlegi formájában azonban veszélyes alakulat, mert összefolyik benne a konzervatív jobbkö­zép-mentalitás és a szélsősége­sen radikális jobboldaliság. Tar­tok azonban tőle, hogy nem jön be a vagy, hanem a két irányzat látszatmegegyezése jön létre. Tehát Antall marad a fősze­replő, de ott lesz mögötte Csurka árnya. Pádár András Erősíteni a hazai szlovákság identitástudatát Barátságban kell élnünk Beszélgetés Mata Mihály ügyvezető elnökkel Mata Mihály, a Magyaror­szági Szlovákok Szövetségének a IX. kongresszusukon megvá­lasztott új ügyvezető elnöke a napokban Salgótarjánban járt, s megyénk vezető személyisége­ivel találkozott. Ez kínálta az alkalmat a beszélgetésre.- Elnök úr, kicsoda Ón, s honnan, milyen pályafutás után került ebbe a tisztségbe?- Magamról csak röviden - kezdte válaszát mosolyogva. - Szlovák és kémia tanári diplo­mám van. Zempléni származású vagyok, de a budapesti szlovák tanítóképzőben, majd a szegedi tanárképző főiskolán végeztem. Huszonegy évig tanítottam szlovák anyanyelvű iskolában, majd négy évig a fővárosban működő csehszlovák kulturális központban voltam kulturrefe- rensként. Ebben az időben gya­korta jártam Nógrádban, tehát ismerem az itteni nemzetiségi munkát. Később több mint egy évtizedig a művelődési minisz­tériumban dolgoztam, s a hazai nemzetiségi osztály vezetői posztjáról kerültem a szövetség ügyvezető elnöki székébe.-A szövetség élén történt személyi változás jelent-e stí­lusbeli változást a munkában?- Úgy gondolom, nincs szük­ség stílusváltásra a szövetségi munkában, mivel annak jók a módszerei. Mivel a szövetség jó eredményeket tud felmutatni, nekem esetleg csak finomítani kell a módszereken.- Nemrégiben arról hallot­tunk, hogy szövetségük párttá Mata Mihály alakul. Valóban ezt tervezik?- Beszéltek erről, s még tartja magát az a vélemény, hogy ala­kuljunk párttá. A mi területün­kön közismerten létrejöttek al­ternatív szervezetek, amelyek támadták szövetségünket. Ez a támadás most megszűnt, s re­ménykednek, sikerül közeledni egymáshoz. Én magam is a kö­zeledés híve vagyok, s arra tö­rekszem, hogy megtaláljuk munkánk közös csomópontjait. Ha sikerül ezt elérni, a minket ért vádaskodások is megszün- tethetőek.- Az egykori Csehszlovákia kettéválását, a két ország kor­mányai között tapasztalható né­zeteltéréseket hogyan éli meg a hazai szlovákság?- Tapasztalataim szerint az országaink közötti politikai kapcsolatnak mindenképpen van hatása a hazai szlovákságra és a Szlovákiában élőkre. A mi szövetségünk azonban nem po­litikai szervezet, tehát a mi kap­csolatainkban mindez különö­sebb változást nem hozott. A hatás abban érezhető, hogy ne­hezebbé vált a munkánk. Ma­gam sem foglalkozom politikai kérdésekkel. Megvallom, a két kormány közti gazdasági néze­teltéréseket nem szabadna poli­tikai kérdésként kezelni. Célra­vezetőbb lenne, ha a vitás kér­désekben független gazdasági szakemberek tennének igazsá­got. Az egyszerű emberek ész­szerűen gondolkodnak. A hét­köznapi dolgokat veszik alapul, s abból indulnak ki, hogy ne­künk földrajzi helyzetünknél fogva is barátságban kell élnünk egymással.-Milyen célkitűzésekkel fo­gott munkához?- Nagyon fontos lenne a ha­zai szlovákságnak az identitás- tudatát erősíteni, amihez azon­ban alapvető a nyelv ismerete. Nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek körében is rá kell éb­reszteni az embereket, hogy ők kicsodák, honnan származnak, hol vannak a gyökereik. Eddig erre nem volt mód, a rendszer- váltással viszont megnyílt rá a lehetőség. Fontos lenne, hogy a családokban használják a nyel­vet, ami az oktató-nevelőmun­kában is segíten. Ugyanakkor a helyi közösségek megerősítése is kívánatos volna, elsősorban kulturális területen. Pádár András Nemes a kadarka, szabad a rablás Miként azt minden valamire való borissza tudja, nem csak csupán és nem kizárólagosan az a kadarka nemes, amelyet Kis­kőrösön készítenek. Akad ne­mesebb is e nedűk tengerében, s kizárólag ízlés és (pénz)tárca dolga, hogy voksát az ember melyikre adja. Varga Béla nem titkolja, neki bizony édesmindegy. Ama ritka férjek egyike, aki nem issza sem a nemest, sem a nemtelent. Hogy néhány palackkal mégis tart belőlük odahaza, azt inkább a néha-néha előkerülő vendégek kedvéért teszi. Amikor pedig a készlet kifogy vagy csak már majdnem fogytán, fogja a gön­gyöleget, mármint az üres pa­lackokat, s irány az ÉVI Áru­ház. „Nemes” programját kezdi az üvegvisszaváltónál, hol is a kis hölgy - végre - előkerül, s az üvegekért darabonként hat ke­mény forintot emberünk kezébe nyom. Neki viszont gyanús, hogy legutóbbi hasonló vásár­lási zarándokútján mintha hetet fizetett volna pluszban egy-egy palackért. Eltűnődik, hogy ugyan jól emlékszik-e, s ha igen, ugyan mi történt? Ebben a nagy „árverésben”, csak nem éppen itt lenne végre süllyedés? Sokáig nem kell, hogy törje a fejét, mivel a pénztárnál, az újabb üvegekért - hetet fizet is­mét. Hetet egy csapásra, dara­bonként a palackokért. De már nem is szól, nem reklamál, mi­vel megvilágosodik minden: vegyél üveg bort, vagy sót, vagy húst, vagy kenyeret - min­dig, mindenütt átvernek. Lehet, hogy mégis rászokok az alko­holra? - tör rá valamiféle furcsa rontás, de csak rándít egyet 'a vállán: ugyan, ezeknek ...? Csak azért, mert nemes a ka­darka, mert szabad a rablás... ? (ku-ti) Ez itten kérem, Magyarország A fiatalokra szálló ősi magyar átok „Engem anyám megátko­zott, mikor a világra hozott, azt az átköt tette reám, ország vi­lág lesz a hazám.” Ez a népdal járt az eszemben, no meg, hogy elegem van. Elegem van a sok sötét hírből, a gyilkosságokból, a munkanélküliségből, a kor­rupcióból, az ország kiárusítá­sából, a kiskirályok hepciásko- dásából, a hozzá nem értők gőgjéből. Köszönöm szépen, viszlát, mert én elmegyek. Az, hogy magam így véle­kedem, egy dolog. Csakhogy rajtam kívül nagyon sok fiatal látja hasonképpen helyzetét. Úgy mondják, akinek van csöppnyi esze, már indul is a fejlett nyugat valamelyik álla­mába, aztán ameddig bírja - ta­lán örökre - kinn marad. Van­nak, akik pár hónap, legfeljebb egy év múltán hazatérnek, s az itthoniak kikerekedett szemmel feltett „miért nem telepedtél le ott?” kérdésére furcsa mosoly- lyal válaszolnak: „a honvágy haza húzott.” Nálunk a többség úgy véli, nem jó ebben a szürke, kilátástalan magyar va­lóságban létezni. Külföldön pedig - bár megélhetne az em­ber, nincs maradásunk, mert idegennek számítunk. Nehéz megfogalmazni, mit jelent magyarnak lenni. Min­ket, a húsz és harminc közötti­eket, nem oltottak be „magyar­ság tudattal”, csak nőttünk mint a gomba, s a jelen káo­szában próbálunk kapaszkodó­kat találni, de csak vergődünk a nacionalisták „majd én meg­mutatom mi a helyes” diktató­rikus eszméi és a modem „öne­rőből hogyan lehetünk minél gyorsabban gazdagok” jenki ideológiái között. Az arany kö­zépút pedig sokunk számára a határokon túlra mutat. Azt hiszem, felszedheti bárki a sátorfáját, s szerencsét próbálhat a „művelt nyugaton” - talán ezt nem is szabad ki­hagyni -, de minden hiába: mert bár itthon a gondok kilá­tástalan tömege zuhog ránk, ha elmegyünk, a sehová tartozás üressége gyötör. -fenyvesi­A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom