Nógrád Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-11 / 292. szám
1992. december 11péntek SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 Elszomorító és váratlan kudarc a tenisz OB l. B csoportjában Nem sikerült a bentmaradás a Lendület SE-nek Befejeződött a teniszbajnokság - mely rendhagyó módon tavasztól őszig tart és sajnálattal állapíthattuk meg, hogy megyénk ismét szegényebb lett egy első osztályú csapattal. A Salgótarjáni Lendület SE férficsapata az utolsó előtti helyen végzett az OB I-es bajnokság B csoportjában. így tavasszal már az OB II-ben ütik majd a labdát. Ez annál inkább elszomorító, mert a bajnokság kezdetén még a biztos bentmaradásban bízva szálltak csatába. A kiesés okait kutatva beszélgettünk dr. Gótai Lászlóval, a Lendület SE szakosztályvezetőjével.- Még valamikor tavasszal a bajnoki rajt idején hangzott el: nem lehet gond a bentmaradás, hiszen a téli alapozás jól sikerült, és a csapat is összeállt.- Valóban. Akkor még minden máshogy nézett ki. Sokkal optimistábban tekintettünk az idény elé, mint ahogy végződött. Sajnálatos dolog, hogy kiesett a csapat. Bár nem szeretem, amikor valaki elkezdi magyarázni a bizonyítványát: azért estünk ki, mert rossz volt a pálya, mert esett az eső, mert a vezetők. ... Mégis azt kell mondanom, hogy sok összetevője van a leszereplésünknek. Nemrég tartottuk évzáró értekezletünket, amelyen ecseteltem véle- ményem a játékosoknak. A végkicsengése az lett a dolognak, hogy ha minden úgy sikerült volna, ahogy elterveztük, akkor nem kiesnünk kellett 1967. július 15-én, a White City-ben, a brit bajnokságon 3 mérföldön 13:03,4-gyel új Eu- rópa-csúccsal győztem! Az angol futók szokás szerint nagy iramban mentek, mi Jazy- val bírtuk a tempót, aztán én az angolokat lehajráztam, Jazy utánam eredt, de már nem ért utói, így én nyertem Eu- rópa-csúccsal. Hát ilyen egyszerű ez. A verseny után Londonban megnéztem a British Múzeumot, láttam a bebalzsamozott fáraó-múmiát, amit Egyiptomból hoztak el az angolok. Gyermekkoromban sokat olvastam a fáraókról, most személyesen is láttam egyet, igaz, csak „múmia-formájában”. Alaposan szétnéztem azért Londonban, főként az érdekelt, hogy „rothad a kapitalizmus”. volna, hanem bajnokságot nyernünk. De azt tudni kell, hogy egyrészt a mezőny rendkívül kiegyensúlyozott, ezért bármi előfordulhatott. Másrészt pedig tényleg olyan pechesen, szerencsétlenül jöttek ki a dolgok, hogy nem is lehetett más a vége, mint a kiesés.- Próbáljunk meg mélyebbre nézni. Miben látja a gyenge bajnoki szereplés okait?- Lörincsik János - aki Szlovákiából jár hozzánk - profi játékos. Versenyprogramja olyan, hogy hol Belgiumban, hol Luxemburgban, hol Prágában vett részt pontszerző versenyeken, így nem tudott minden fordulóban rendelkezésünkre állni. A másik nagy gondunk, hogy az Ausztriába szerződött Nagy Mátyás - aki azért hazajárt - már tavasszal, az alapozás során sem végzett teljes edzésmunkát, mert betegeskedett. Ezt a bajnokság közben sem tudta legyűrni, sorra veszítette el a fontos mérkőzéseket. Tetőzte a gondokat hogy Mátrai László rendőrtiszthelyettesi iskolába jár, nem látogatta rendszeresen az edzéseket. Ez meg is mutatkozott a játékán. Trizna János mintegy hatvanszázalékos teljesítményt nyújtott. Nála bebizonyosodott, hogy csak sok munkával érhető el jó eredmény. Ugyanis tavasszal az első két összecsapását elveszítette, ezért „pótedzéseket” vett, és onnantól kezdve jöttek is az eredmények. A legfájóbb Básti Attila játéka. Összeszedett egy vírusos influenzát, amiből mire felépült, elSemmi ilyesmire utaló jelet nem észleltem, ellenben az üzletekben fantasztikus árubőség volt, mindenből. Duisburgban két versenyen indultam: 10 000 méteren és 5000-en. A 10 000 méteren 29:38,4-el első, 5000 méteren pedig 14:14,4-gyel harmadik lettem. Augusztus 10-én, Montreál- ban került sor a legjobb európai és amerikai versenyzők atlétikai viadalára. Idézem a korabeli Népszabadságot: „Mecser taktikai versenyen aratott győzelmet 5000 méteren”. Tényleg taktikai verseny volt! Felváltva vezettünk a belgával, a két amerikai, Martinez és Spott előtt. Már kb. 150 méterrel futottunk előttük, s ha a belgával a cél előtt visszafelé futottunk volna, tán akkor is Nagy Mátyás érkezett a nyári szünet. Nem érte magát utói, futott saját maga után, és lelki problémái is adódtak. Kocza Alfréd - aki gyakorlatilag az OB Ill-ból az OB II-be húzta magával a csapatot - bejelentette, hogy nem tudja vállalni a játékot elfoglaltsága miatt. Tréningekre eljár, de igazából ne számítsunk rá. Balog Tamás saját nevelésű, fiatal, tehetséges játékos. Gyakorlatilag mindent tud, de a pontok végén nem koncentrál megfelelően, így nem hozza még a meccseket. Aztán itt van Urbán Attila edző. Egyik pillanatról a másikra hagyott itt bennünket, és tért haza Gyöngyösre, nagy űrt hagyva maga után. Szerencsére akad azért pozinyerünk. Egymást cukkoltuk, hogy ki legyen az első, a végén úgy döntöttünk, hogy én nyerek, valósággal belökött engem Roelants a célba. Hát nagy élmény volt, nyertem a kontinensviadalon! Szeptember 2-án, Nairobiban versenyeztem. Ez volt életem második nemzetközi versenye, ahová sportvezető nélkül érkeztem, illetve utaztam ki. Az egyiptomi sivatagot repülőgépből láttam, a végtelen homoktenger igencsak leverően hatott rám, főként az örök egyhangúság miatt. Megérkeztem Nairobiba. A 3000 méteres akadályfutásban is elindultam, ez volt életem első és utolsó akadályversenye, a vizesároknál a kenyaiak jórésze - néger fiúk - belepotyogtak a vízbe, engem elfogott a tívum is. Az egyik budapesti Szabó Sándor. Romániából települt át a szüleivel. (Csak úgy „mellesleg” : az édesanyja olimpiai bajnok tőrvívó, az édesapja pedig román válogatott vízilabdázó.) Sanyival zsákbamacskát vettünk, mert nem ismertük őt személyesen. De mindenféleképpen jó vásárt csináltunk vele. A másik pozitívum a fiatal tarjáni Szabados Tamás. Nagyon sokat fejlődött az elmúlt két évben. Szorgalma határtalan, edzések végén úgy kell lezavarni őt a pályáról.-Megoldódott-e már a Lendület SE pályája körüli huzavona? Mert kezdetben nem lehetett azt sem tudni, hogy egyáltalán hol játsszák majd a bajnoki találkozókat.-Ez a téma még egyáltalán nem rendeződött az SKU-vel. A mai napig sem tudjuk, lesz-e pálya? Egész évben folytak a tárgyalások, a hitegetések. Ilyen bizonytalanságban elég nehéz azért játszani. Szó van esetleg a létesítmény privatizációjáról. Dehát ebben a mai világban... Szeretnénk ha egy kézbe kerülne az egész tenisz Salgótarjánban, és ennek centrumában lenne az egyesület. Mert létezik már amatőr bajnokság is, melyet örömmel karolnánk fel.- Mondta, hogy Szabados Tamás fiatal. Vele és egyáltalán az utánpótlással ki foglalkozik?- Rozgondi Pál edző, aki megpróbál évről évre egy-egy tehetséget a felszínre hozni. Most is jó párat fel lehet fedezni a kezei alatt. Például Torják, nevetés, de így is ötödik lettem. Azon nevettem, hogy úgy tűnt: a kenyai fiúk azt hiszik, a vizesárok azért van, hogy abba feltétlenül bele kell esni. Nagy élmény volt, amikor a kenyai sportvezetők kivittek egy állatrezervátumba. Autóval mentünk oda, egy zsiráf az autónk szélvédőjét nyalogatta útközben, a majmok felugráltak a kocsinkra. Elmentünk egy tóhoz, tele volt krokodilokkal. Mondhatom, félelmetes látvány volt, főként az etetésük: a víziszörnyeket a tóba dobált szárnyasokkal etették. Az angol futók igencsak otthon voltak Kenyában, hisz, ha jól emlékszem, Kenya akkor még brit nemzetközösséghez tartozott, s ők megszervezték maguknak egy olyan állatrezervátum meglátogatását, melyben elefántok és oroszlánok is voltak. Nekem persze, már ezt a „jobbak részére fenntartott” rezervátumot nem mutatták meg. Hiába, én Keletről jöttem. (Folytatjuk) Mecser Lajos: A hajrá három pillanata (14.) Szemtől szemben egy múmiával A „Mikro Joule” nyerte az angliai versenyt Világcsúcs miniautókkal A Silverstone-i (Nagy Britannia) versenypályán új rekordokat állítottak fel egy Shell által rendezett futamon. Két jármű összesen 290.29 és 2602.04 kilométert tett meg, mindössze egy liter benzin fogyasztással! A verseny nyertese a „Micro Joule” autó volt, mely hét kört tudott megtenni a 2,2 kilométeres pályán és ehhez csak 5,8 centiliter tüzelőanyagra volt szükség. A két autó csupán 36 kilogrammos és 33 centiméter a motorja. A „Micro Joule” tervezési munkái már 1984-ben megkezdődtek a francia La Joliverie magán műszaki főiskolán St.-Sebastiensur-Loire-ban. Az iskola különleges tervezőcsoportja szponzorokra talált, így munkájukat évről-évre folytatni tudták. Hétezer órára volt szükségük a diákoknak, hoyg elkészítsék a két autócsodát. Az általuk megdöntött rekordot 1988-ig a japán illetőségű Honda cég tartotta, 2270 kilométerei. (ABC Europress) Dzsúdózzunk robottal Japán mindig is élen járt a számítógépes csúcstechnológiák mindennapi életben való felhasználásában. Tokyóban, a Kodokan Judo klub edzőtermében most mutatták be az első cselgáncs-robotot, prof.Shuni- chi Tsuge találmányát. A Tsu- kuba Egyetem tanára a Japán Judo Szövetség felkérésére készítette, összesen négy millió yen költséggel. A szerkezet valójában egy olyan átalakított próbabábu, amelyet gépkocsi ütközési-tesztekhez használnak. A 174 cm magas, 75 kg-os robot nagy segítséget nyújt az edzéseken, mert méri azt az erőt, melyet a sportolók az átdobásokkor kifejtenek. Prof. Tsuga szerint tanácsokat adhatnak majd a cselgán- csozóknak, így ők remélhetőleg jobb technikával versenyzhet- nek a jövőben. Bár találmányukkal a barcelonai játékokat lekésték, talán Atlantában bebizonyíthatják, mennyit ér a csúcstechnológia a sportban. (ABC Europress) Nincs veretlen csapat A labdarúgó megyei I. osztályban, az őszi és tavaszi szezon közti holt idényben, négy csapat részvételével rendezik az SVT-Wamsler kupát, amely keretében, eddig három fordulót bonyolítottak le. A folytatásra a tavaszi szezon nyitánya előtt kerül sor, ahogy az időjárás és a pályák állapota lehetővé teszi a következő forduló lejátszását. Az eddigi eredmények: So- moskőúj falu-SVT-W amsler 4:2, Karancslapujtő-St. Öblös 5:3, Somoskőújfalu-St. Öblös 1:2, SVT-Wamsler-Karancsla- pujtő 5:0, SVT-Wamsler-St. Öblös 3:1, Karancslapujtő-So- moskőújfalu 6:3. A kupa állása: 1. SVT-Wamsler, 2. K.-lapujtő, 3. Somoskőújfalu, 4. St. Öblös. Sajtos, Vágner, Hopka, de majd a jövőben meglátjuk. Nekünk van időnk. Elég ha két-három évente egy-egy játékos beérik, és velük a hézagokat be tudjuk tölteni. Akkor már megérte értük a „vesződség”. Mindenképpen meg kell említenünk Juhász Gyuri bácsit. Ő szakmai kérdésekben segít, vezeti a könyvelésünket. Régi öreg, tapasztalt szakember, és ismeri a tenisz minden fortélyát.-Nem gondolja, azzal, hogy kiestek az OB l-böl, megcsappan az anyagi támogatóik tábora?- Ebben az évben - hála szponzorainknak - nem jártunk úgy, mint sok más egyesület a megyében. Anyagi gondjaink nem voltak. Köszönet ezért a Co-Mark Kft.-nek, a Madzsar József Nógrád Megyei Kórháznak, a megyei kuratóriumnak, és a városi önkormányzatnak. Reméljük, hogy egy osztállyal lejjebb sem fog számottevően csökkeni támogatóink száma.- Hogyan és hol készülnek majd a télen a bajnokságra?- Csakúgy, mint tavaly, a szlovákiai Ragyolcon készülünk, ahol kitűnő edzési lehetőségek várják játékosainkat. Fedett, kivilágított edzőpálya, meleg zuhany, kondicionáló terem stb., ami itthon nem állna rendelkezésre. És mindez féláron, mint amennyibe Magyarországon kerülne. Úgy néz ki, hogy csapatunk együtt áll, illetve még kiegészülünk egy rimaszombati fiúval, Borbély Lászlóval. Jövőre, egy jó téli alapozás után, mindenképpen szeretnénk visszakerülni az OB I-be, mely remélhetően sikerül majd, ha a csapat tagjai is úgy akarják. Nádhera Roland INGYENES fO| AUTÓPIAC Ml Dácia felvásárlás 8|iyes Icoíig^ max. 120.000 Ft-ig. Szombaton délelőtt a ^ zagyvapálfalvai felüljárónál. £ A többi napokon 8.00-16.00 óráig."' A DÁK Kft. ügyvezetése elnézést kér leendő vásárlóitól, de a Raktáráruház nyitását technikai okok miatt - az újságban meghirdetett péntekkel ellentétben DECEMBER 14-ére (hétfőre) halasztja. ŐlD BANK MINT MINDIG Pásztói sikerek • Prievidza. A napokban Szlovákiában vendégeskedtek a Pásztói Szabadidő SE birkózói, s rangos nemzetközi szabadfogású viadalon vettek részt. A „karfiolfülű” fiúk a következő eredményeket érték el: 60 kg.: 1. Kanyó Valter, nehézsúlyban 4. Győri Máté. A pásztóiakkal utazott a Salgótarjáni BSE versenyzője, Puporka János is, aki a 33 kg-osok mezőnyében a 3. helyet szerezte meg. Villoghat a magyar kard ® Budapest. A hétvégén a magyar kardvívás teljes élmezőnye pástra lép a franciaországi Nancy ban sorra kerülő Világ Kupa viadalon. A szereplők névsora: dr. Abay Péter, Boros György, Bujdosó Imre, Csongrádi László, Köves Csaba, Szabó Bence, Kovács Balázs, Navarrete József, Jakab Péter, Péntek Gábor, Kudor István, Beviz Ákos és Csécs László. A Honvéd az élen • Budapest. Szerdán öt mérkőzést játszottak a férfi kosárlabda csapatok a Szuper Ligában. A magyar mérleg két győzelem, két vereség. Az A-cso- portban szereplő ZTE és Kaposvár idegenben szenvedett vereséget, a B-csoportban viszont a Tungsram-Honvéd és a Körmend-Hunor együttese hazai pályán diadalmaskodott. Mészáros Lajos gárdája nagyarányú győzelmével átvette a vezetést a csoportban. Veszélyben az olimpia • Berlin. Manfred von Richthofen, a Német Sportszövetség (DSB) alelnöke szerint ha Németországban tovább tart az utóbbi időben riasztó méreteket öltött idegengyűlölet, akkor Berlinnek nem sok esélye marad arra, hogy 2000-ben olimpiát rendezhessen. Az alelnök szerint, legfontosabb feladat megfékezni azokat a kisebb csoportokat, amelyek rasszista és antiszemita megmozdulásokat szerveznek. A berlini sportpolitikus úgy véli, hogy a sport- rendezvényeken olyan hangulatot kell kialakítani, amely jó hatással van a fiatalokra. Különösen nagy figyelmet kell szentelni az ifjúságnevelésnek, valamint a fiatalok és a sport kapcsolatának. Sakk, Mikulás-napi rapidverseny Szarvasnak hozott győzelmet a puttonyos A Városi Sakkszövetség Salgótarjánban, a városháza éttermében jól sikerült Mikulás-napi repidversenyt rendezett, amelyen 36 minősített és amatőr sakkozó játszott. A kilenc fordulóban, svájci rendszerben lebonyolított tornát, Szarvas Sándor, a Color Nova mesterjelöltje nyerte 7 ponttal, két klubtársa, az ugyancsak 7-7 pontot szerzett Lengyel László és Lengyel István előtt. A további sorrend: 4. Farkas Sz. 6,5 pont, 5. Simkó 6,5 pont, 6. Szilágyi D. 6,5 pont, 7. Neumann P. 6 pont, 8. Gallai J. 6 pont, 9. Morovnyán Z. 5,5 pont, 10. Hartly J. 5,5 pont. Az azonos pontszámot elért játékosok között a Bucholz értékelés döntött. Bemutatkozó jégkorongmérkőzés Győzelem Budapesten Zuglói Piránhák - B.-gyarmati Bástyák 1-5 (0-3, Az elmúlt hétvégén barátságos mérkőzésen, fővárosi ellenféllel mérte össze erejét a balassagyarmati amatőr jégkorong együttes, s ez a mérkőzés a csapat idei bemutatkozásául szolgált. Nem hiába várták az Ipoly-parti város hokisai, hogy végre jégre léphessenek - annak ellenére, hogy szűkös jeges edzési lehetőséggel rendelkeznek -.imponáló fölénnyel nyer0-0,1-2) tek a budapesti ellenfél ellen. Budapest. Kistadion, 50 néző. Bgy. Bástyák: Völgyi - Antal. Barta, Gál L., Janák, Koplányi, Korcsmár, Kren, Sipos, Suba Á., Suba M., Újpál. Gólszerző: Koplányi (3), Suba Á. (1), Gál (1). Jók: Völgyi, Sipos, Koplányi, Korcsmár, Janák, Kren. A visszavágót december 30-án, a Kisstadionban játsszák.