Nógrád Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-11 / 292. szám

1992. december 11péntek BATONYTERENYE ES KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Cigányvilág, bús esztendők a Mátra lábánál, Mátraverebéiyen Hercegek voltak, vagy rabszolgák? Hideg borzongást hozni a tisztelt olvasóra semmi kedvem nincs. Elöljáróban mégis enged­tessék meg elmondanom, hogy igen cudarul éreztem magamat a minap Mátraverebéiyen. Mintha úszni nem tudót lökné­nek mélyvízbe, vagy mintha fe­kete sötétben kényszerülne fe­jest ugrani a semmibe az ember. A közelmúltban pediglen azért ült össze a falu önkor­mányzata, hogy egy felháborító, s még inkább felháborodást ki­váltó újságcikket megbeszéljen. Az el- és kiátkozott írás lapunk­ban jelent meg, „Hogy ne kell­jen már mindig a kukába men­nünk!” címmel. A cikkben Makó Lajos, a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szö­vetsége nemrégiben megalakult helyi szervezetének vezetője a többi között elpanaszolta: bi­zony keserű sorsot élnek. Mondhatnánk: kitálalt. Mint később kiderült, a község lako­sainak, vezetőinek, méginkább pedig az MCDSZ nagy-nagy felháborodására. Előbbiek azon háborogtak, hogy szemensze- dett valótlanságok halmaza a cikk, mert hiszen Mátraverebé- lyen cigány és nem cigány bé­kében, tisztességben együtt él időtlen idők óta. Ebben a kis nógrádi községben faji, kisebb­ségi megkülönböztetésről szó sem lehet, itt egyenlő mindenki, tartozzon bárhová is etnikailag. Aki jót akar, aki dolgozik, aki tisztességes, az boldogulhat, az megbecsülésnek örvend. Kár, hogy a Makó-féle nyilatkozat­ból nem ez derült ki, hanem in­kább az ellenkezője. Ezt a helyben elátkozott új­ságcikket olvasták Budapesten is, a cigányszövetségben. Ter­mészetesen felháborodtak ők is, hiszen a riport alapján úgy talál­ták, hogy cigánytestvéreik a Mátra lábainál azokból az áldá­sokból nemigen részesülnek, amelyek immár alkotmányosan is megilletik őket. S kemény­hangú levelet írtak a verebélyi testületnek. Amit viszont az it­teni önkormányzat nem bírt semmiképpen lenyelni. Rögvest határozatot is hoztak, s meghív­ták a cigányszövetség tanult, diplomás elnökét, jönne el Ve- rebélyre. Ha a való igazat meg­tudja, kemény szavait majd biz­tosan visszavonja. Jómagam mit sem tudva az egészről, nagy gyanútlanul be­ültem eme parázsló megbeszé­lésre. Kapásból „leszúrtak”, amiért kicsit elkéstem, aztán „ölték” tovább egymást. Egyik oldalról állítva (MCDSZ), a másikról (helybeliek) tagadva, hogy Verebélyen ilyen meg olyan lenne a lakosság egyötö­dét kitevő cigányság sorsa. Tagadhatatlan: kemény és ta­nulságos bajvívás folyt a felek közt, néha csak úgy szikrázott! Az együttélést és megbékélést hirdető dr. Náday úr, a cigány­szövetség elnöke érveit erősí­tendő, jelen korból s időből ki­lépve, hogy igazát megtámasz- sza, hittel kijelentette: a téma, melyről itt most vitáznak, iga­zából már ezer éves, de legalább is eklatáns példának tekinthet­jük az elmúlt negyven évre visszamenően. Mondván: a szocializmus bűnei közé tarto­zott, hogy rabszolga sorsra kényszerítette a cigányokat! Azt a felzúdulást hallani kel­lett volna, amit ezek a szavak kiváltottak! Méghogy a pártál­lam mostohái, méghogy rab­szolgák? Na, nem oda, Buda! Merthogy éppen fordított volt a helyzet: a pártállam, hogy saját jóságát, „emberarcát” demonst­rálja, a lumpen réteget és, tisz­tesség ne essék, benne sok ci­gányt, szinte a tenyerén hor­dozta, ápolgatta, babusgatta. Dolgozni sem kellett nekik, ha nem akarták. Az iskolákban mindenki tanulhatott, sőt, kívá­natos volt hogy, tanuljon, s menten nyitva állt előtte a világ. Mily kár, hogy eme szegény „rabszolgák” közül fejüket erre csak kevesen adták. És ebben a hangnemben foly­tatták, felemlegetve ezer és egy dolgot. Közöttük a lakást, me­lyet megkaptak, ám nem becsül­tek, tönkretettek, elsefteltek a cigányok, hogy azután ismét újat kérjenek. Itt és most álljunk is meg, a vitákban és érvekben inkább ne menjünk tovább. Legyen elég, hogy Verebélyen valóban szik­rázott a pengeváltás. De végül is a színpadon - mármint a tes­tületi ülésen - szerencsére nem vér folyt, s nem is maradt ádáz harag. Az ellenfelek innen s on­nan ésszerűen megegyeztek. Belátta mindkét oldal, hogy a helyzetnek biz nem volt teljes ismeretében. Az újságcikk jó példa arra, hogy senki, soha el­hamarkodva ne ítéljen! Nem maradt hátra más, csak a kézfogás. A felek kiegyeztek abban, hogy Mátraverebéiyen nincs és nem is volt rabszolga cigány, mint ahogy cigányher­cegük sincsen. Csak polgárai vannak a községnek. Különbsé­get közöttük csakis annak kap­csán tesznek, hogyan dolgoz­nak, hogyan élnek. Kun-Kő Tibor Tanár úrnak darazsai Kovács Tibor, alias Kovi bácsi és kedvencei - otthon Bogaras. Tíz ember közül ki­lenc valószínűleg megsértődne, ha ezt mondanák rá. A kivételt Kovács Tibor tanár úr képezi, ki is a bátonyterenyei Váci Mihály Gimnázium biológia tanára, de hál istennek és szerencséjére semmi igazán tanáros nincs benne. Kovi bá, ahogy növen­dékei becézik, nem ilyen fajta ember, de éppen az ellentettje: közvetlen és nyitott. Ha pedig azt a szívességet is megteszi neki valaki, hogy kedvenc té­májára, a levéltetvekre, a für- készdarazsakra tereli a szót, úgy menten barátságába fogadja. Kérdés persze, hogyan lesz valakiből levéltetű-kutató.- Könnyen és magától érte­tődően - mondja ő. - Ez az én esetemben annyit jelent, hogy mint a természet csodái iránt fogékony, sárospataki diák, ál­landóan ott lógtam Egei Antal tanár urunk nyakán, aki viszont igen nagy biológus, ne mond­jam, bogaras bogarász volt. Egy életre beoltott ezzel a szenve­déllyel. Azt bizonyára sokan tudják, hogy a levéltetvek rengeteg kárt okoznak, az ember ellenük való küzdelme tehát teljesen indo­kolt. Amit viszont „Kovi” tanár úrtól most hallunk, az megdöb­bentő: egyetlen piciny, talán csak egy milligramm nőstény levéltetű egy évi szaporulata 600 ezer kilogramm lenne, amivel be lehetne teríteni a föl­dgolyót. Szerencsére a kártevők ellen sokféleképpen és eredményesen lép fel ma a tudomány. Attól vi­szont mégis messze van, hogy azt mondhatná, már minden fajta levéltetűt ismerünk, és a védekezés módját is tudjuk. Kovács tanár úrnak a szerepe éppen ezen a ponton kezdődik. Egész életét annak szentelte, hogy eleddig még fel nem fede­zett fajokat kutatott. Jelenleg már 35-nél tart, és ez lényege­sen több. mint amennyi a mú­zeumi állattárban fellelehető.-Nem szeretnék szerényte­len lenni - mondja -, de tény, hogy ilyen értelemben Magyar- országon én rendelkezem a leg­teljesebb ismeretanyaggal. Nem ismerik azt a preparálási mód­szert sem, amit én vezettem be. Levéltetvekről viszont aligha lenne érdemes beszélni, ha nem hoznánk szóba természetes el­lenségét, a fürkészdarazsat. A tanár úr ezeknek is valóságos élő lexikona, tervezi is, hogy néhány év múlva elkészíti a le- véltetvésző fürkész határozói kulcsát. Nyugodt szívvel állítja, hogy óriási eredményeket le­hetne e téren elérni, de ennek sajnos, anyagi feltételei is len­nének, arról nem is beszélve, hogy a levéltetvek esetében a fauna terület tulajdonképpen az egykori egész Nagy-Magyaror- szág. Ez pedig ugyebár kicsit már csiklandós kérdés, jobb nem feszegetni.- De a diákjaim! - vált témát lelkesen — Nagyon örülök neki, hogy sikerült közülük jó- néhányat beoltanom a biológia szeretetével. Legalább húsz nö­vendékemből vált biológus, vagy orvos. Ami viszont igazi boldogság számomra, hogy a fiam is ezt a pályát választotta. Jelenleg ő most a családjával Mosonmagyaróváron él, jelen­tős Szigetköz-kutató, amibe már én is besegítettem neki. Nagy örömömre szolgál, hogy ide költöznek Gyöngyösre, sok témát feldolgozhatunk majd együtt.- Kívánom, így legyen. Bú­csúzóul pedig hadd kérdezzem még meg: nagyon nehéz volt „megfertőzni” a bogarászko- dással a fiát?- A legkevésbé sem. Talán öt éves lehetett, amikor valaki megkérdezte: mi leszel, ha nagy leszel? Mire ő: lókötő vagy bio­lógus ... Kun -Kő Tibor Ide a szifonnal! Miután a világhírű svéd ELEKTROLUX teljes egészé­ben megvásárolta a jászberényi hűtőgépgyárat, és úgy döntött, hogy a jövőben csak a gyár ere­deti profiljába tartozó terméke­ket gyártja, a bátonvterenyei székhelyű ELEKTRO-METAL vezető szakemberei elhatároz­ták, hogy megszerzik a gyártól a szóda- és a habszifon gyártá­sának jogát. Syphon néven kft-t alakítottak egy holland, egy német, valamint egy magyar cég bevonásával. Az ELEKTRO-METAL, mint tu­lajdonos, a bátonyterenyei mű­helycsarnokot vitte be apport­ként a társaság tulajdonába, va­lamivel több, mint egyharmadát adva így az 50 millió forint fel­etti törzstőkének. Kazinczi András, az ELEKTRO-METAL ügyve­zető igazgatója elmondta la­punknak: azért határoztak így, mivel Magyarországon máshol nem gyártják ezeket a terméke­ket. Külföldön is csupán Japán­ban és Ausztriában gyártanak szifonokat, de ezideig legtöbbet a jászságiak készítették, a leg­nagyobb csúcs idején egymillió darabot. Mivel pedig a gyártás leállt, a terméket azonban vál­tozatlanul keresik mind a hazai, mind a külföldi piacon - koráb­ban a Lehel 100-200 ezer dara­bot adott el belőle nyugatra —, indokolt megszervezni ezt a vál­lalkozást. A patrongyártó part­ner a Linde nevű német vegyi­cég volt és marad ebben a 100- 120 millió forintos beruházás­ban. Úgy tervezik, hogy két műszakban évente 500 ezer da­rab szódás-, illetve habszifont gyártanak majd. Ehhez a gépe­ket, a teljes technológiát kizáró­lagos joggal vették meg. Jászberényben most folyik a mintegy 100 gép leszerelése, s valószínűleg december köze­pére ezt befejezik. Bátonytere- nyén a gépek fogadására a csar­nok készen áll, megkezdték a tervezést a gépek telepítéséhez, s ezek alapján a jövő év elején már ehhez is hozzáláthatnak. Számításaik szerint mostani be­fektetésük öt év alatt térülhet meg. Végezetül egyáltalán nem utolsó szempont a mai, a mun­kanélküliséget elviselhetetlen- ségig fokozó világunkban, hogy várhatóan 100-120 dolgozót tudnak majd foglalkoztatni. Minderre természetesen csak a gépek telepítését követően, a próbagyártások megkezdése után kerülhet sor valamikor 1993. harmadik negyedévében. Fűrészelni jaj, de jó... Méghozzá Szuha utcáján, télvíz idején, bár nem fügyül a rigó Valaha itt vízimalom állott Jókedvet, vidám terefere hangjait hozza a szél az egykor volt szuhai vízimalom felől. Annyi szent, hogy ez a jókedv most nem molnárlegényektől ered. Hanem hát a főzetőktől, akik immár évek óta Tóth tanár úrral főzetik... De nevezzük csak bátran nevén, nincsen semmi szégyen abban, hogy a papramorgójukról van szó, a jó­féle tüzesvízről, azaz a pálinká­ról, így - mindközönségesen. És ez eddig rendjén is lenne, ha a kérdés ott nem kucorogna eme nevezetes épületnek vala­melyik zugában, éppen abban, amelyik a titkot hordja. Annak titkát, hogy is került az a bizo­nyos csizma az asztalra: hogyan főzi jóféle nyakolaját a kör­nyékbeli termelőknek, gazdák­nak Szuha központjában ugyanaz a férfiú, Tóth Zoltán, aki más elfoglaltságában pedig tornatanár a szomszédos Do- rogházán?- Semmiség - válaszolja - a * vállalkozások korát éljük. Vál­lalkozni kell, ha valamire menni is akarunk. Hát én boldogulni szeretnék, így az áfésztól kibé­reltem ezt a főzdét.- Mi meg idehordjuk a cefrét - kapcsolódik a beszédhez Ha­jas Ferenc, aki éppenséggel nincs szomorú hangulatban. - Most éppen az enyém készül, behoztam 1200 liter jóféle cef­rémet, viszek belőle pálinkát, 50 fokos lesz, de hogy 48 alatt nem adom, annyi szent!- Meglesz az az ötvenes, at­tól én nem félek - tesz rá egy lapáttal a jó véleményhez Kun Tibor. Miközben örömmel nyugtázzuk mindnyájan a néva­zonosságot, fahasábokat fog, kinyitja a kazánajtót, s mit sem törődve azzal, hogy a kicsapó hőség arcába vág, csak rakja, rakja: tűz kell a jó tüzesvíznek. Miből is naponta ilyenkor, a főidényben úgy 200-210 litert főznek. És mennyi cefre kell ehhez? Nos, legalább 2800 liter. S ami még nagyon fontos: itt biztos, hogy nem keverik össze senkiét senkiével! Indokolt hát a jókedv, s ők ennek nincsenek híjával. Örülnek a termésnek, olykor mintát vesznek, kortyol­nak még a tavalyi tüzesből, s igazi szakértőkként bólintanak hozzá. Végül meg fennhangon dicsérik az eget, milyen jó is, hogy az öreg vízimalomból sok-sok esztendők múltán - pá­linkafőzőé lett! (ku-ti) SOS, környezet! A Tarjánban nemrég megtartott környezetvédelmi tanácskozás­hoz jó illusztáció volt a Váci gimnázium „SOS”-plakátkiállítása Ide nézzetek! Nézzétek, minket fényképez­nek! - ricsajoztak a nagybáto- nyi ovisok. Nincs náluk szebb. A BESZTERCE ÉTTEREM csütörtökön, pénteken, szombaton ismételten a BRILL DUÓ közreműködésével élőzenével várja Kedves Vendégeit! Szilveszteri mulatságunkra asztal foglalható! ZENE, TÁNC, TOMBOLA | Érdeklődni: Salgótarján, E Füleld út 56. sz. Telefon: 14-091. Bátonyterenye és környéke Műszaki átadás ® Dorogháza. Megtörtént a te­lepülés új orvosi rendelőjének műszaki átadása. A szakembe­rek csak kevés kifogásolnivalót találtak az elvégzett munkában, így minden bizonnyal az erede­tileg kitűzött időpontban, tehát 1993. januárjában megkezdőd­het a rendelés. A falu ajándéka • Szuha. Az önkormányzati képviselő-testület legutóbi ülé­sén a jövő évi költségvetési koncepcióról, valamint a nyolc­vanötezer forintot kitevő neve­lési keret felosztásáról tárgyal­tak a község képviselői. Elhatá­rozták, hogy a faluban élő mind a százharminckilenc tizennyolc éven aluli gyermeket karácso­nyi ajándékkal lepik meg. Bábszemle • Bátonyterenye. Bábszemlét és találkozót rendez december 12-én délelőtt 10 órától a helyi Ady Endre Művelődési Köz­pont, valamint az általa támoga­tott bábcsoport. A program ke­retében nyílik meg a bábos ama­tőrmozgalom támogatására majdan létrehozandó Bábos Stúdió és Módszertár. A szem­lén fellép a Salgótarjáni József Attila Művelődési Központ POM-POM Bábegyüttese, a bá­tonyterenyei Ady és az Óvodai Igazgatóság, s a mátramind- szenti bábcsoport tagjai is ízelí­tőt adnak a tudásukból. Holnapi számunkban „Rétság és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom