Nógrád Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-31-1993-01-01 / 307. szám

1992. december 31csütörtök-1993. január 1., péntek MŰVÉSZÉT-IRODALOM HÍRLAP 7 Balassagyarmat díszpolgára a jövőre 70 éves Réti Zoltán Üzenetek a Nagy Iván utcából Réti Zoltán festő- és zenemű­vész jövőre lesz 70 éves. Nagy­orosziban született 1923-ban, tanulmányait 1969-ben fejezte be a Képzőművészeti Főisko­lán, nyugdíjaztatásáig a balas­sagyarmati Rózsavölgyi Márk zeneiskola igazgatója volt. Ze­netörténeti munkássága révén, a többi között Rózsavölgyi Márk­ról kiadott monográfiája kap­csán, neve bekerült a nemzet­közi lexikonokba is. Több tucat önálló tárlatot rendezett idehaza és külföldön, 1982-ben önálló bemutatója volt Tokióban. Idén Balassagyarmat város díszpol­gára lett. A jeles magyar akvarellisták között tartják számon. Művei ott voltak a budapesti Csók Ga- lériábam nemrég rendezett ak- varell-kiállításon. Az idei hat­vani tájképbiennálén Búza-pi- pacs-feszület című olajképével szerepelt. A Szécsényi őszi tár­lat résztvevője. Jövőre január­ban Szirákon, márciusban, ápri­lisban Siófokon, májusban Ba­lassagyarmaton, a Horváth Endre Galériában állít ki. A művész a csöndes Nagy Iván utcában él. Műtermének ablaka miniatűr kertre néz, aminek fái gyümölcsöt terem­nek, most pedig téli álmukat alusszák. Legföljebb egy-egy kósza madár hintáztatja magát az ágakon. A műteremben most olajkompozíciók és portrék ké­szülnek, és születőben van egy új akvarell-sorozat is. Itt jegyzendő meg: Réti Zol­tán ma is gyarapodó munkássá­Réti Zoltán rajza gának kiemelkedő és sajátos ré­szét jelentik azon akvarell-soro- zatai, amelyekben a magyar irodalom nagy alkotóihoz, il­letve alkotásaihoz fűződő mély kötődéseiről szól, ennek kap­csán pedig az élet és a halál, a születés, az öröm, a bánat, a küzdelem, az elmúlás, a fizikai és a metafizikai lét mindig idő­szerű, és végső soron megvála­szolhatatlan kérdéseiről. Ő olyan kérdező, aki tudja, hogy maga a festés egyáltalán nem csupán egy vizuálisan is megje­lenő aktus, hanem a lelki tevé­kenység része, így kapcsolódik a tudáshoz az érzés. Az érzel­mek is elmúlhatatlanok, miként a szülőföld; a Börzsöny, a Cserhát, a Mátra, az Ipoly vidé­kének tájai. Hiszen a rügyet bontó tavasz, az érlelő nyár, a termést hozó ősz után a tél csak tetszhalált jelent, a fák emlé­keznek a rügyekre, a virágokra és gyümölcsökre, a föld és az ég is emlékezik az újjászületésre. A természet törvénye a megúju­lás. A művész kedves írói közé tartozik Madách Imre, akinek Az ember tragédiája és a Mózes című művéhez akvarell-soroza- tot készített. A sorozat lapjai nem illusztrációk, hanem a mű­vek kapcsán a természet és a társadalom, a hit és a küzdelem, a szépség és a szerelem miben­létéről való gondolkodás vizuá­lis eredményei, hasonlóan a már szintén elkészült Komjáthy Jenő költészete által ihletett sorozat­hoz. A most születő újabb akva­rell-sorozat Mikszáth Kálmán elbeszélései, palóc történetei kapcsán a művész szerelmes vi­szonyáról a tájjal és embereivel. Réti Zoltán - úgy tetszik - igen szívósan és fáradhatatlanul dolgozik, de nem siet. Már tudja, hogy az élet értelme nem a külsőségekben keresendő, nem is ott, ahol a legkülönbö­zőbb, riasztó „hitvitákat” pro­vokálják, hanem a lélek belső csöndjében, ami a külső világot is tartalmassá, vagy legalább elviselhetővé teszi. Azt a vilá­got, amelynek kellékei között ott van az elmúlás, de a megma­radás is, egymástól elválasztha­tatlanul, mert így természetes. A balassagyarmati Nagy Iván utca üzenetei közül valészínű- leg ez a legfontosabb. (te) Mikszáth Kálmán ételei A magyar irodalom nagy alakjai közül, akik szívesen hódoltak a terített asztal örö­meinek, kettőt számon tart a nógrádi irodalmi hagyomány is: Mikszáth Kálmánt és Krúdy Gyulát. Ők műveikben is szívesen szóltak kedvenc ételeikről, italaikról. Dr. Draveczky Balázs, a budapesti Magyar Kereske­delmi és Vendéglátóipari Mú­zeum igazgatója ezúttal Mik­száth Kálmán, a „nagy palóc” ételeiről közli ezt a kis összeál­lítást, hátha kedvet kapunk va­lamelyikhez mi is. * * * Mikszáth gasztronómiai té­májú írásaiban szerepel: paprikás malacpörkölt, ke­mencében sült pecsenye (ez tulajdonképpen fokhagymás, köményes sertéssült), levelen sült lepény, és kapros túrós le­pény. Ezek receptjei is rendel­kezésre állnak. * * * Jubileumi menü: 1894. október 6-án Gundel János az „István főherceg szállódban a Mikszáth jubile­umi menüt az úgynevezett „Szerecseny” asztaltársaság­nak a következőben kínálta: Palócleves (ahogyan azt a vendéglátóhelyeken ma is ké­szítik) Lóhinai füves hal (receptje ismeretlen, lehet fűszeres — esetleg a mikszáthi tájakon használatos /?/ fűszerekkel ké­szített étel) Tót atyafiak haluskája (ez tulajdonképpen sztrapacska) Brezói ludak Mikszáth módra (fokhagymás libasült) Galamb /a kalitkában/ (ez valamilyen galamb-étel le­het...) Ami a lelket megédesíti (nem tudjuk, mi: lehet édes­ség, bor, kávé). * * * Mikszáth leírásában sze­replő úgynevezett „Gu­lyás-étel" : Ennek készítését is ismer­jük: bogrács aljára velőscsont kerül, rá megsózott-papriká- zott parázs-hús. (Nyilván a gu­lyáshoz való egyéb kellékek, de ezekről Mikszáth nem tesz említést.) * * * Müveiből ismert ételek: Csigaleves (húsleves csiga­tésztával) Babfőzelék füstölt-oldalas­sal Ropogós malac (sült) Kapros-túrósmetélt (!) Ez az ételsor a „Bar- kóczy-Keglevich ebédje” volt. * * * A töltött káposzta Mikszáth szerint: „Egy sor füle, egy sor orja, egy sor kövérje, egy sor tölte­lék”. Máshol Mikszáth a töl­tött káposztát az ételek kirá­lyának írja. Egyébként ismerünk az ed­digi fölsorolásban nem sze­replő recepteket is, ezek fantá­zia-ételek Mikszáth korából és nevével, egykorú receptköny­vek őrizték meg őket. * * * Jubileumi ünnepi lakoma: A Budapest-lipótvárosi Ca­sino tiszteletbeli tagjának, Mikszáth Kálmánnak 40 éves jubileuma alkalmából ünnepi lakomát rendezett (1910. má­jus 17.), ezen a következő étel­és italkínálat volt: Erőleves csészében Fogas palóc módra Kőbányai sör Borjúgerinc körítve Magyarádi (bor) Csirág vajjal Idei liba és csirke Villányi (bor) Magyar pezsgő Saláta Fagylalt Gyümölcs Sajt Feketekávé * * * Sajnos, ezeknek az ételek­nek a receptjei nem ismertek. _ " AírfV ; Glatz Oszkár: Borivó (olaj) A lesbosi kővé vált erdőről A pásztói múzeumból Görögországba Dr. Hír János, a pásztói mú­zeum igazgatója a most elkö­szönő év első felében, március 1-jétől július 20-ig mintegy öt hónapot töltött Görögország­ban, ahonnan természettudo­mányi anyaggal tért vissza.- Mi volt tanulmánvútjának a célja?- Minisztériumi ösztöndíjjal dolgoztam az Athéni Állami Egyetemen. Mintegy két és fél hónapig a tanszék gyűjtemé­nyében lévő ősmaradvány anyagot Janulmányoztam, utána •terepjáráson vettem részt. Milyen tájakat járt be?- Utazást tettem Krétán, Thí- rán, Paros és Samos szigetén, Lesboson. a Pelloponesos-fél- sziget magashegységeiben, ahol természeti nevezetességeket ta­nulmányoztam, s megismerteté­sére gyűjtöttem anyagot. Már elkészült 150 tekercs film.- Mi lesz ezek sorsa?- Fölhasználom őket az is­meretterjesztésben is. Szeretnék fotókiállítást rendezni, s cikke­ket írok, például a lesbosi kővé vált erdőről, ez a görögök Ipoly- tarnóca. -te­A századelő plakátjai Változatlanul népszerű az a századelő falragaszait bemutató kiállítás, amely nemrég nyílt meg a salgótarjáni Nógrádi Tör­téneti Múzeumban, s „Plakátok a főváros utcáin, 1900-1914” címet viseli. A márciusig meg­tekinthető, s a Budapesti Törté­neti Múzeum válogatott anyagát bemutató tárlat a szecesszió légkörét hozza közel a látoga­tókhoz, akik gyönyörködhetnek a korszak hangulatában. Kiállítás Mihályfi Ernő gyűjteményéből Nő a művészetben Nő a művészetben címmel látható a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban az a kiál­lítás, amelynek anyagát Mi­hályfi Ernő gyűjteményéből ál­lították össze. A nők évezredek óta ihletői a művészeteknek, miként ez a tár­lat is bizonyítja, ahol rajzok, festmények láthatók az 1910-es és az 1940-es évekből. Gulácsy Lajos, Márffy Ödön, Ne- mes-Lampérth József, Bortnyik Sándor, Kmetty János, Derko- vits Gyula, Czóbel Béla, Uitz Béla és mások lapjai kerültek a falakra. Aktok, portrék külön­böző stílusban: egyaránt a nő és a női test szépségéről szólnak. A művek Mihályfi Ernő ha­gyatékának darabjai, aki a fel­sorolt művészek kortársa volt. Béren született 1898-ban, s 1972-ben hunyt el. Újságíró volt, művészetkritikus. A mű­vészek közül sokan nemcsak kortársai, hanem barátai is vol­tak. Halála után — 1978-ban — a gyűjtemény nagy része a sal­gótarjáni múzeumba került. Azóta már több helyen láthatták a hagyaték legszebb darabjait a művészetkedvelők, így például Palotáson, Szécsényben, Lo­soncon, és most Salgótarjánban. Halászná Szilasi Ágota Gulácsy Lajos: Ülő nő, 1906 (A Nógrádi T örténeti Múzeum Mihályfi-gyííjteményéből) Az értelmiségi magatartás jövője Nógrád megye helyi társa­dalmai a sokszínűségük ellenére magukon viselik az átmenet ko­rának úgyszólván valamennyi nehézségét, ami e mikrotársa- dalmak rétegeit különbözőkép­pen érinti, többnyire azonban csak sújtja. Közre játszanak eb­ben a politikai, társadalmi át­rendeződés időnként „hisztéri­kus” jelenségeket is produkáló folyamatai, az érzelmek, indula­tok gátlástalan megnyilvánulá­sai, a közélet túlideologizált- sága, ami a pozíció- és vagyon- elosztás, a nyers érdekérvé­nyesítés folyamatát takarja, a nagy tömegek és rétegek szá­mára azonban a gondot minde­nekelőtt a megye gazdasági alapjának megrendülése jelenti. A korszerűtlen iparszerkezet a termelés drasztikus csökkené­sével, ennek következtében a munkanélküliség gyors növe­kedésével járt, már most mint­egy húsz százalék körül van, egyes régiókban még ennél is jóval több. S a folyamatnak még egyáltalán nem vagyunk a végén. Nem mutat rózsásabb képet a mezőgazdaság sem, a mező- gazdasági üzemek döntő több­sége kedvezőtlen termőhelyi adottságú, bomlásuk következ­ményei egyelőre ugyancsak nem láthatók. Kis túlzásai azt mondhatjuk, marad a szép ter­mészeti környezet, a gazdag pa­lóc folklór, a középkor törté­nelmi s a múlt század ipari em­lékeinek sora, az infrastruktúra vészes elmaradottsága azonban ennek értékéből is igen sokat levon. Ha nem soroljuk is tovább a gondokat, nyilvánvaló, már ennyi is bőven elegendő ahhoz, hogy más rétegekhez hasonlóan az értelmiség különböző cso­portjai is bizonytalannak érez­zék helyzetüket. Ennek jelei lépten-nyomon kiütköznek, s „lebegővé” színezik az úgyne­vezett közéletet, nem is szólva a közhangulatról. Természetesen, egységes ér­telmiségi érzés Nógrádban sincs, hiszen az értelmiség itt is tagolt, helyzete képzettségétől, lakóhelyétől, a helyi társadalmi hierarchiában pillanatnyilag el­foglalt helyétől, stb. függ. Fölmerülhet a kérdés, egyál­talán indokolt lehet-e Nógrád megye értelmiségének helyzetét firtatni? Van-e olyan létszámú értelmiség e viszonylag mindig is elmaradott régióban, ami ezt indokolja? Igen, van. S hosszabb távon sem mindegy, hogy mi lesz e ré­teg különböző csoportjaival, középréteg-gyarapítóvá, ily módon a helyi társadalmi fo­lyamatokat befolyásolni ké­pessé válhatnak-e, vagy egzisz­tenciális és egyéb alávetettsé­gük erősödik meg, ennek min­den hátrányos következményé­vel, nem utólsó sorban az ál­lampolgári helyett az alattvalói mentalitás konzerválódásával. Mert tény, hogy az eltelt év­tizedekben a gazdasági és kultu­rális fejlődés következtében az értelmiség számban megerősö­dött, és struktúrájában is széles. A minőség szempontjából azonban napjaink gondjait te­tézi, hogy szakmai szerveződé­sei gyengén fejlettek voltak, mára működési zavaraik csak fokozódtak, azaz, sem a hét­köznapi szakmai tevékenység­ben, sem azon kívül (véle­ménynyilvánításban, toleranci­ában stb) nem működnek haté­konyan. A szakmai szervezetek gyakorlatilag szinte megszűn­tek, nincs működés. Szakmai szervezetekben, munkahelye­ken úgyszólván csak egymás hi­telét kérdőjelezgetik, a szakmai tevékenységek eredményeiről megszűnt a hiteles információá­ramlás. Ezen úgy lehetne túl­jutni, ha ezen értelmiségi cso­portok mielőbb pragmatiku- sabbá, azaz szakmaibbakká válnának, kevésbé kacsintgat­nának az úgynevezett politi­kára, inkább a feladatokra, a jö­vőre helyeznék tevékenységük­ben a hangsúlyt. Hiszen, amíg össze nem szedik magukat, ad­dig a helyi társadalmak meg- szerveződésének is igen kicsi az esélye. Mert igaz ugyan, hogy például a műszaki értelmiség ta­lajt vesztett, az agrárértelmiség talpa alól most tűnnek el a kö­zös gazdaságok, az orvos értel­miség „kártyacsatája” közepette bizonytalanságban van, a peda­gógusok az iskolák működési zavaraival küzdenek, fölélik a korábban fölhalmozott techni­kát, kidolgozatlan iskolaszerke­zeti változásokat élnek át, a szakképzésben dolgozók pedig munka nélkül vannak vagy lesznek, mert lecsökkent a szakképzést igénylő ipari háttér, a népművelők munkahelyeit esetleg népboldogító intézmé­nyekké kívánják átalakítani, a 30-as évek népfőiskoláinak avult mintájára, az alkotó ér­telmiség (művészetek, kutatás stb) megnyilvánulási lehetősége rohamosan csökken, az értelmi­ségi csoportok tagjai azonban mégsem mondhatnak le arról, hogy hiteles helyzetfölmérés alapján vonják le a következte­téseiket. Miközben helyenként esetleg meg kell küzdeniük egy új ideológiai kirekesztés elkerü­léséért, nem mondhatnak le a konkrét európai helyzetből, a régiók létéből adódó feladatok­ról, mind a gazdasági életben, mind pedig a politikai kapcso­latrendszerek alakításában, a népek kapcsolatainak javításá­ban. Ebből minden régió értel­miségi csoportjainak meghatá­rozó szerepe lehet, a bizonyos szempontból perifériákon élők­nek is. Hiszen a periféria önma­gában nem negatív minősítés, csak akkor, ha az ott élők visel­kedése (antihumánum, uszítás, szellemi korlátoltság stb) azzá teszi. Az értelmiségi magatartás jövőjének útja nem ez, hanem mindenekelőtt a pragmatikus gondolkodás lehet, miként a társadalomé is.-mér

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom