Nógrád Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-19-20 / 299. szám
1992. december 19-20., szombat-vasárnap BATONYTERENYE ES KÖRNYÉKÉ HÍRLAP A sok nagyokos mesterkedése ellenére a sámsonházai id. Bukrán Pál másképpen döntött „Gazda maradok, termelek tejet, túrót, sajtot” Mondhatni, még a „régi, szép időkből” az egyik legjobb gazdának kijáró megbecsülést vívta ki Sámsonházán id. Bukrán Pál. Egyáltalán nem a véletlen műve tehát, hogy éppen darálás közben találjuk, a jószágainak készít abrakot, amikor váratlanul portájára betoppanunk. Ha nem is nagy örömmel - hiszen a munkáját kell félbeszakítania miattunk -, de kötélnek áll, kivált, amikor megtudja, hogy a vállalkozásról, közelebbről pedig a tejtermelési vállalkozásról szeretnénk hallani véleményét. Ő pedig nem köntörfalaz, mindjárt az elején leszögezi:-Egyáltalán nincsen az jól, hogy itt, a „völgyben” jószerével csak Sámsonházán találni néhány tehéntartó, tejtermelő gazdát. A közeli, távolabbi falvakban jó, ha egy-két tehénke akad a gazdák istállójában, az ezektől nyert tej pedig csak a család számára elég. Tény, hogy valóban kevesen gondolnak ma már tejértékesítésre, és Bukrán gazda ezért azt a néhány évvel ezelőtt kiadott Két kicsi és a nagy boci rendeletet - vagy inkább premizált felkérést - kárhoztatja, amelyet sokan mind a mai napig nem tudtak elfelejteni.- Ennek most két éve - emlékeztet bennünket-, amikor a parasztok a Parlament előtt a kanálisba öntötték a tejet, tiltakozásul az alacsony átvételi árak miatt. Akkor jöttek a „nagyokosok” azzal az ötlettel, hogy le kell vágni a teheneket, mindjárt kevesebb lesz a tej, úgy majd csak felmegy az ára. Tízezer forintot ajánlottak minden tehén agyonbunkózásáért. Szinte hihetetelen. Ami pedig ebben az egészben legjobban a begyemet bántja — pakol ki őszintén a gazda - csupán csak annyi, hogy nem akadt ember, aki fülön fogta volna azt, aki kiagyalta ezt a dolgot. Fülön kellett volna fogni, aztán végighurcolni az országban: nézzen szét egy kicsit, győződjön meg róla, mi is a helyzet valójában a tejtermelés körül. Visszatérve saját gazdálkodására, vendéglátónk elmondja, hogy jelenleg 15 tehene van, s ezek mellett néhány növendékmarha. Akkor sem rettent meg, és nem gondolt levágásra, eladásra, amikor itt, a szomszédban bezárt a tejcsarnok. Ők ugyanis a gazdaságot tejre alapozták, s ezen bizony fenn nem akadnak. Csak egy kis változásra lesz szükség. Úgy döntöttek, hogy feldolgozzák a tejet, készül majd belőle tejföl, sajt, túró, aztán: irány a piac. És ezzel csatát is nyertek Tarjánban, ahol a vásárlók közül sokan már csakis tőlük vásárolják a tejtermékeket. Mire itt válságos lett a helyzet, mi piacra találtunk - fogalmaz szakszerűen. Bukrán Pál büszke a napi 30-35 liter tejet adó teheneire, melyek legtöbbje „javakorabeli”: 10-15 évesek és egyenként 65-70 ezer forintot érnek. Az utánpótlás pedig: két szép boci, most születtek. Persze, esze ágában sincs bármelyiket is eladni, hogyan is tehetné ezt tejtermelő vállalkozó létére? Inkább - nem csupán kiegészítésként- sertésekkel is foglalkozik: 2-3 minden évben elég a családnak, a többi 10-12 a piacon talál vevőre. Arról, hogy végül is mennyi lesz ebből a haszon, konkrétan persze nem illik beszélni. Elég annyi, hogy tisztességesen megélnek belőle, és ezért négyen dolgoznak, méghozzá: nagyon keményen. Hogy pedig ez a kis beszámoló szintén hiteles legyen, ne feledkezzünk meg arról, amit Bukrán Pál előrebo- csátott:- Ezt a gazdaságot én az édesapámtól örököltem, éltesse őt sokáig az isten, most pedig a fiamnak adtam át. Magam már csak amolyan traktoros vagyok, vagy ügyvezető. A vállalkozó, a gada pedig ő, és ez így nagyon jó, így rendjén való. (kun-kő) Tisztelgés a költő emléke előtt Emlékezés Váci Mihályra December 16-án kezdődött Bátonyterenyén az az esemény- sorozat, amelyet a költő nevét viselő gimnázium rendezett. Az első nap fizika és matematika- versenyekkel, valamint idegennyelvi, irodalmi és történelmi pályázatok készítésével telt el. Tegnap a költő szobrát koszorúzták meg, később szavalóversenyt és szellemi vetélkedőt rendeztek. Délután az Ady Endere Művelődési Központban a gimnázium négy IV. osztályának szalagavató ünnepségére került sor. Jövő nyáron nyolcvan diák mond búcsút a középiskolás éveknek. A harmadik Váci-napon tartották a 30 évvel ezelőtt végzettek érettségi-találkozóját, ötven meghatott véndiákkal. Tolvajtól lopott a tolvajbanda Fenyőfa helyett drótszamarat Most kialakulóban lévő. nem éppen dicséretes szokásainkkal szemben, az alábbi kis történetben nem lövöldözésektől, csupán egy fatolvajbanda motoros fűrészének zajától volt hangos az erdő. Bódi Pál, a bátonytere- nyei Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság kerületvezető erdésze akkor is meghallotta volna, ha nem akarja. Oda sietett tehát, ahonnan a hang jött, és még jókor érkezett, hogy tetten érje az ezúttal nem gőz-, hanem elekt- roerővel dolgozókat, ha ugyan szabad így titulálni az öt tagú tolvajtársaságot, akik teherautóval szerették volna elszállítani, majd piacra dobni a zsákmányt. Huszonhat fenyőfa már a földön pihent, és kezdték éppen kitermelni a huszonhetediket, amikor az erdész megjelent, és végetvetett az egésznek. A díszes csapat azonnal megrohamozta a teherautót, amelyre előzetesen már feltettek egy valaki által „véletlenül” otthagyott drótszamarat, vagy magyarán mondva: biciklit. Olyan gyorsan elsepertek, hogy az erdész éppencsak, hogy a rendszámukat meg- és feljegyezhette. A rendőrség ennek alapján kapta el a 21-es főúton az immár biciklitolvajokká vedlett, enyhén szólva, lopósokat. Jó, jó, ez eddig rendjén lenne - mondhatja, aki e kis krimi olvasásában idáig eljutott, de hogyan került az erdőbe a szóban forgó bicikli. A kérdés pedig jogos, a válaszban viszont semmi meglepő nincs: ugyan- ezen.a - szorospataki - helyszínen bukott le nem sokkal korábban egy szegény csóró cigánylegény, aki csak egy fenyőt szeretett volna kitermelni, s drótszamarán hazavinni. Ijedtében, hogy lefülelték, otthagyta kétkerekűjét. Ezt lovasította meg aztán a fent említett tolvajbanda. Taron, szintén ezidőtájt Gortva István erdész két tolvajnak kapta el a frakkját. Végezetül ide tartozik még a tanulság, amit saját részéről az erdészet le is vont: nem akarnak meggazdagodni a fenyőfavásáron. Mindössze 150 forintért árulják az erdeifenyőt, a lucfenyőt és a feketefenyőt méterenként, hogy lehetőleg mindenki számára elérhető legyen. Hogy ne barbár irtással okozzanak hozzá nem értők sokkal súlyosabb kárt a fenyvesnek, mint amit önmagában a kivágott fák értéke jelent. Ha nehezen is, de összejön a pénz Lucfalván Tetőt kap télre az általános iskola Bizonyára nem vagyok egyedül a véleménnyel: aki manapság JLucfalván jár, akit ügyesbajos dolga akár csak egy-két órára oda szólít, észreveszi, milyen serényen dolgoznak a munkások az új iskola építésén. A helyzetet közelebbről ismerők számára esetleg azért lehet kissé feltűnő a dolog, mert tudják, hogy a község önkormányzatának, képviselő-testületének bizony korántsem könnyű előteremteni ehhez az oly sokat emlegetett „pénzeszközöket”. Nos, ez a kifejezés kétségtelenül csúnya, ezzel szentben szép, mi több, igen hasznos, és sokoldalú használati módra lehetőséget adó lesz majd az iskola - biztosít róla a vállalkozó, az Em-ber Kft. főépítésvezetője, Tóth Tihamér. Jelenleg húsz körüli létszámmal dolgoznak a 33x27 méter alapterületű oktatási intézmény tető alá hozatalán, Mindenki a helyén, lesz iskola Lucfalván ácsok, kőművesek, vasszerkezet szerelők. Az a céljuk, hogy még karácsonyi ünnepek előtt felkerüljön a tetőszerkezetre a Bramac fólia, ami megakadályoz mindenfajta beázást. A cserepezést ez után még kemény fagyok estén is megoldják. Mindebből pedig következtethetünk arra, hogy az 1993/94-es tanév kezdetére nagyszerű és korszerű iskolában folytathatják tanulmányaikat Lucfalván az iskolások. Gondos bocsok Ez volt a címe annak az amerikai rajzfilmnek, amely hivatott volt egyebek között szórakoztatni a bátonyterenyei Bartók Béla általános iskola alsós növendékeit. A karácsony jegyében rendezett programok során azonban ezen túl temészete- sen sok kedves műsornak örülhetett az összesen 907 diák. Mint Makainé Surányi Agnes, az alsós növendékek igazgató- helyettese elmondotta, nagyszerűen sikerült betlehemes játékokat rendeztek, daloltak, verseltek a gyerekek, az angol tagozatosok pedig angolul énekeltek angol énekeket. Új helyen a hivatal Mint azt a helybeliek már tapasztalhatták, kisterenyei székhelyéről „beköltözött” Nagybá- tonyba a Munkaügyi Hivatal. Különösen a Rákóczi-telepen lakók közül tiltakoztak sokan emiatt, elsősorban a valós, rendkívül rossz közlekedési viszonyok miatt. A helyzet azonban már nem tűrt további halasztást, a folyton növekvő munkanélküliség következtében. Minderről a következő bátonyterenyei oldalunkon, a hivatalvezető nyilatkozata alapján, részletesen beszámolunk. Bátonyterenye és környéke Tánc és ének • Dorogháza. Operettestet rendeznek december 20-án 18 órai kezdettel a község művelődési házában. A műfaj kedvelői egyebek között a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő népszerű dallamait hallgathatják, továbbá cigánynótákat, sanzonokat, és Máté Péter legismere- tebb dalait. Fellépnek: Tóth Edit énekes-táncos művész, Antalffy Gyula, operettszinész. Dévényi Cecilia, Jászai-díjas, a zongoránál: Balassa Tamás. Ajándékok • Szuha. A karácsony előtti napokban 139 kisebb és nagyobb gyerek - 18 éves korig - kap ajándékcsomagot. Mindegyikben lesz majd édesség, kakaó, déligyümölcs. új jegyző • Mátramindszent. Rendkívüli képviselő-testületi ülésen döntöttek a korábban nyugdíba vonult jegyző utódlásáról. A képviselők egyetértettek abban, hogy Mátramindszent új jegyzője Balázs Ottó legyen. Operettest • Szuha. A Dorogházán aratott siker után december 22-én Antalffy Gyula, Balassa Tamás, Dévényi Cecilia és Tóth Edit fővárosi művészek Szuhán lépnek fel. Műsoruk 18 órakor kezdődik a művelődési házban. 31 lakás • Bátonyterenye. Ebben az évben 31 lakásigénylő jutott bérlakáshoz a bányászvárosban, 12-en pedig cserelakás megszerzésére kaptak lehetőséget. Lakásproblémájuk végleges megoldásához összesen 34 fiatal házas, illetve többgyermekes család részesült támogatásban. Hétfői számunkban „Rétság és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó Szabó Gyula: A szabadságért...! Szabó-grafikák Közel egy hónap telt el azóta, hogy a bátonyterenyei Ady Endre Művelődési Központban, Föld népe címmel kiállították Julius Szabó, vagyis Szabó Gyula grafikáit. A losonci galériából ide került gazdag tárlat belső erőt, hitet, a föld, a fény, az élet szeretetét sugallja. Mindazok, akiknek módjukban volt megtekinteni ezt a tárlatot felfedezhették, hogy mint annyi alkotó művész, Szabó Gyula is a Nap szerelmese volt. Munkáiban visszatérő szimbólumok az életet jelentő égitestek, amelyek hol győzelmes, hol magányos formában jelennek meg. Tatárszámtan: bér, ike, ecs... Mi tagadás, kicsit gyenge bőrben találom a most 65 esztendős Bene Lászlót bátonyterenyei otthonában. Nem csoda, mostanában esett át egy meglehetősen komoly műtéten. De ha már egyszer, nem először, kedvenc témájáról, szülőhelye történetéről van szó, ellent hogy is állna? Sokaknak elmondta, jónéhá- nyan le is írták már, hogy mint az SZTK ügyintézője, még 1951-ben „oltotta be” a történelem szerelmével bizonyos Laun Otto nevű kollégája. Pedig nem sokat tett, csak egy fél- . íves lapot adott Bátony történetéről, az első oklevélről, amely kelt 1190-ben, s Bachony néven említette a mai bátonyt. Amikor ezt történt - meséli Bene László -. menten eszembe jutott: kis koromban, mint paralizises gyerek egy alkalommal, hogy kórházban voltam, egy idős bácsi mellé kerültem. Nem tudom, hogy jutott eszembe, de megkérdeztem tőle: Mihály bácsi, tetszett-e már hallani a Vidróczki betyárról? Már hogyne hallottam volna - válaszolta -, én vagyok a keresztfia. És én 36 epizódot jegyeztem fel a történeteiből. S ezt a jó szokását a későbbiekben sem hagyta el soha, hiszen olyan színes, izgalmas világ tárult fel előtte, amire sajnos, csak keveseknek nyílik rá a szeme. Egyik legkedvesebb története az 1241. március 20-i dátumhoz kötődik, amikor is a tatárok Pásztó felől, a Zagyva mentén lerohanták Bátonyt, amelyet egyébként élőiről mocsár, hátulról hatalmas erdő védett. Nem csoda, hogya tatárok érkeztére, aki csak tehette, elmenekült. Ott maradt azonban tíz faluvéne, ezeket fűzték rabláncra a tatárok, s egyre faggatták őket a többiek felől. Sokat ugyan meg nem tudtak tőlük, mivel közben attól is féltek, hogy meg talál szökni valamelyikük. Ellenőrizték is gyakran a fogoly-létszámot, hangosan számolva szegények fejére, de csak úgy, tatárul persze, egytől tízig, valahogy így: bér, ike, ecs, dort, bis, alte, csede, szikesz, pokesz, ond. Én ezt még a nagyapámtól hallottam, és azután is ebben gyönyörködtem sokat, a száj- hagyományban. Hallgatni például. még gyerekfejjel azt az idős bácsit, aki de sokszor elmesélte: fiam, ezzel a két szememmel láttam felcsapni a lángokat a szomszéd ház zsup- tetején, 1882 augusztus 24—én, a tűzvész idején.- Rég volt, igaz volt -, réved el a lábadozó helytörténész és megértőén mosolyog a gyakorta értetlennek és érzéketlennek mutatkozó világon. Az a fontos már csak nekem, hogy a gyerekek, köztük az én jó Lacika unokám, szeretik, ha mesélek. Ha a könyvem nem is jelenik meg talán, ők majd tovább adják ezeket a hol szép, hol meg keserves történeteket. (ku-ti)
