Nógrád Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-24 / 303. szám

1992. december 24., csütörtök KARÁCSONY ’92 HÍRLAP 7 Az emberről gondolkodik Marschalkó Zsolt 1962-ben született Salgótarjánban. Pász- tón él. Miután december 19-én nősült, mostanában költözik Salgótarjánba. Az esztergomi tanítóképző főiskolát 1984-ben, az egri tanárképzőt 1987-ben végezte el, ének-zene szakon. Jelenleg a Zeneakadémián ta­nul, másodéves a zenei rendezői szakon. Néhány évig audiovi­zuális könyvtárosként dolgo­zott. Ostromállapot című köny­vét 1991-ben adta ki Salgótar­jánban a Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár és a Balassi Bálint Asztaltársaság.- Ostromállapot című könyve monodráma-trilógiát tartalmai. Az egyik Balassi Bálintról, a másik Albert Schweitzerről szól, a tetralógia zárórésze pedig egy szatíra a togoncok lázadásáról. Most mit ír?- Most is drámákat írok, ugyancsak hármat. Közülük kettő már elkészült.- Milyen témák foglalkoztat­ják?- Három gondolatkör foglal­koztat. Az egyik a menni, vagy maradni gondolata, ami már az első könyvemben is fölmerült. Vagyis az, hogy mi az etiku­sabb döntés, Albert Schweit­Marschalkó Zsolt zerként elmenni Afrikába, vagy Vincent van Goghként maradni Európában. Mindkettő tiszta ember volt, mindkettőjük vá­lasztása indokolt, mindkét tett elkötelezett és humánus. Még­sem ad választ az alapvető kér­désre, amit Gauguin is föltett: Honnan jöttünk, mik vagyunk, hová megyünk? Egyébként, e gondolatokat két egyfelvoná- sosban írtam meg.-És mi a harmadik írás fő kérdése?- Ez még nem készült el, gö­rög-perzsa időkben játszódó komédia lenne az ember kamé­leon természetéről. Úgy tetszik ugyanis, hogy minden ellen­kező látszat ellenére, az ember nem változik napról napra, nem lehet úgyszólván óránként hitet váltani, bár adott politikai, ha­talmi játszmák idején sokan megpróbálják ezt elhitetni ve­lünk, és néha önmagukkal is, mert nem lehet jó vége a dolog­nak. És ez azért komédia, mert a drámához hozzá tartozik a ka­tarzis, a komédia után pedig nem érzi ezt az ember, inkább egy kis keserűséget, amikor már csak röhögni lehet a dolgokon. Végül foglalkoztat az a gondo­lat, hogy az emberben milyen szélsőséges ösztönök is meg­férnek egymás mellett és egy­idejűleg. Vagyis, ismét csak az a fő kérdés, hogy voltaképpen mi is az ember, aki felelős saját választásaiért: „A világ adhat ugyan felmentést, de semmit sem ér az, ha mi nem tudunk el­számolni tetteinkkel.” Ezt gon­doltam már korábban is, és ezt gondolom ma is. — Csak szépirodalmi tervek­kel foglalkozik?- Nem. Folyamatosan írok ezek mellett zenetörténeti ta­nulmányokat is. (te) Ősbemutató Salgótarjánban Betlehemes gyermekszínpadon Együtt a kórus, a táncosok és a zenekar Fotó: Gyurián T. „ ... hogy Betlehembe sietve menve lássátok." Ki tudja hány nemzedék és náció énekelte év­századok során és énekli ma is ezekben az órákban a Mennyből az angyal kezdetű karácsonyi dalt. Sokan a vallásos tudat meggyőződésével gondolnak ilyenkor a judeai Betlehem vá­rosára, ahol az ezüst csillag la­tin felirata hirdeti: Hic de vir- gine Maria Jesus Christus natus est. Azaz: Itt szülte meg Szűz Mária Jézus Krisztust. De a pásztorok - akik a biblia szerint Isten angyalának közlé­sére kerekedtek fel, hogy meg­nézzék Betlehemben a szent családot és a jászolban fekvő kisdedet- énekét olyanok is szívesen dúdolják, kántálják ilyentájt, akiknek e kedves dal­lam „csak” a karácsonyi hangu­lat velejárója. Mint ahogyan a gyermekek ünnep előtti játékát, a betlehemezést is egyszerre él­tette és élteti már oly régen a vallásos hit és a népszokás. E két alkotóelemre épül az a kantáta is, amelyet Daróczi Bárdos Tamás zeneszerző Bet­lehemes címmel tavaly kará­csonyra írt a rádió gyermekkó­rusának. A kórusműben egy­aránt jelen van a legszebb ke­resztény ünnep emelkedett han­gulata és a magyar folklór dal­lamvilága, amelyet Daróczi Bárdos az Állami Népiegyüttes zenei vezetőjeként ugyancsak megismert és saját munkássá­gával gazdagított. A Betlehe­mest Reményi Ján($, a gyer­mekkórus karnagya a Nógrád megyei énekkari találkozón ajánlotta a salgótarjáni Kodály általános iskola közismerten jó kórusa figyelmébe. Ekkor jött az ötlet, hogy a mű táncképek­ben is kifejezhető. Hogy mi módon, arról a kedd esti pre­mier nagyszámú közönsége is meggyőződhetett a József Attila Művelődési Központ színház- termében. Braun Miklós koreográfus, az iskola tanára több szempontnak is eleget tett, amikor megkom­ponálta a Betlehemes mozgáse­lemeit, tánclépéseit. Mindenek előtt hű maradt az eredeti mű mindkét vonulatához, de sike­rült a nagy létszámú gyermek- szereplő átlagtudásához is al­kalmazkodnia. Ez azonban nem ment az eredetiség, a látványos­ság, az élményszerűség rová­sára. A sikerben teimészetesen joggal osztozott a Karácsonyné Kaposi Ida vezényelte szép hangzású iskolai kórus és a Tol ­ják Vilmos vezényletével fellé­pett szimfonikus zenekar is.-Milyen érzések munkálnak most önben? - kérdeztük Da­róczi Bárdos Tamást közvetle­nül a bemutató után.-A meghatottságtól alig tu­dok megszólalni. Bár részt vet­tem a próbák folyamatában is, mégis meglepetés ért, hiszen a díszletek, jelmezek, fények komplex hatást nyújtottak. Gra­tulálok valamennyi közremű­ködőnek, s az az érzésem, hogy kevés általános iskola tudta volna ezt a műsort produkálni.-Úgy érzékeltük, hogy a gye­rekek örömüket lelték a mii elő­adásában . . .- Számomra ez a legnagyobb boldogság. Epilógusként annyit: az ős­bemutató méltó tiszteletadás volt a hetvenéves város számára is, és azt igazolta, hogy jó helyre, a szó legszorosabb ér­telmében alkotásra forcííttatott az St-art alapítvány támogatása. Csongrády Béla Gyűjtemény­gyarapodás A Nógrádi Történeti Mú­zeum gyűjteményeinek gyara­podásával járt a december ele­jén Salgótarjánban megrende­zett várostörténeti vetélkedő, amelyen nyolc középfokú tanin­tézmény csapatai adtak számot ismereteikről, s a legjobbnak a Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépis­kola csapata bizonyult. A város- történettel történő ismerkedés során az iskolák által gyűjtött tárgyak, dokumentumok révén mintegy 1500 darabbal gyara­podtak ezekben a hetekben a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum gyűjteményei. Barokk éve, 1992-93 Csalafinta angyalok Balassagyarmaton Miután ismét angyalos időket élünk, ráadásul a barokk éve is itt van a nyakunkon, már éppen ideje volt kitalálni és megren­dezni ezt a kiállítást. Nagy Márta balassagyarmati művész­tanár ki is találta és meg is ren­dezte a Madách Imre Városi Könyvtárban. A csaknem húsz festményből, zománcképből, színes ceruzarajzból álló tárlat kitalálójának alapelve az lehe­tett, hogy barokk ide vagy oda, csak semmi barokkos zsúfolt­ság, hatásvadász nyakatekert- ség, még kevésbé memento móri- és carpe diem-hangulat, vagy éppen mindkettő együtt, az elfojtás, a lélek és az érzékek leigázása következményeként izzó erotika, csak semmi, az emberi élet tragikus jelképeként emlegetett labirintus, a józan ész számára hihetetlen látomás, illúziókeltés. Pedig még a korhangulat is jelzi az angyalos időt, hiszen mostanság sem csak a jó an­gyalkák szálldosnak körülöt­tünk, hanem a rosszak is szana­szét kószálnak, a legváratlanabb helyen és időben találkozhatni velük. Talán nem is véletlen, hogy most van a Barokk éve, mindenesetre a reneszánsz kie­gyensúlyozottság, a világ átte­kinthetőségének hite végképp odavan. Háromszáz év azonban mégis csak eltelt, s némi vigaszt je­lenthet, hogy már az ideológiai kizárólagosságra törekvő erő­szakos ellenreformáció, s ennek művészete, a barokk sem volt képes fölszámolni a polgári ha­ladás erőit az európai fejlődés­ben, s mára már a társadalmi és szellemi válság ragyogó kifeje­zéseként tartjuk nyílván. S mint minden más művészi forma­nyelvhez, a barokkhoz is a nagy alkotások hosszú sora fűződik mind az építészetben, mind a képzőművészetben és az iroda­lomban, az európai zenének pe­dig egyik legnagyobb korszakát jelenti. Ha tehát világnézeti mintaként nem is fordulhatunk hozzá, hiszen ki kívánná átélni az összekapcsolt égi és földi ha­talom mindenhatóságát, a ma­gán- és közélet minden szférá­jának hierarchikus újraszabá­lyozását. az önmagát mértéknek tekintő humanista ember önbi­zalmának megsemmisítését, ami a barokk ideológiai alapja, a stílus jegyében építkező év­századok nagy alkotásai szintén életünk részét jelentik. És a stí­lus a történelemé. Nagy Márta kicsit csalafinta kiállítást rendezett. Mégpedig azért, mert nem is elsősorban a barokkot idézi, hanem idéz a barokkból. Válogat az angya­lok, a puttók, a kagylók, volta­képpen saját művészettörténeti emlékei között. Kicsit még ka­cérkodik is velük, ami nő létére nem csoda, sőt, természetes. Mégha a természetellenes ba­rokk is az ürügy. íly módon ez a tárlat inkább intim, mint lenyű­göző. Emlékfoszlányokon le­begnek a puttók, hevernek a kagylók az elképzelt tengerpar­tokon. Látomásai sem az égben, hanem a földön bomlanak ki: Velencei látomás, Tengeri kagy­lók, Lustálkodók, Angyali tánc, Az angyal álma. Miután idéze­tekről van szó, azt is mondhat- nók, hogy ez a kis tárlat inkább posztmodern mint barokk. így akár még szeretni is lehet ezeket a csalafinta, nemtelen, azaz nem nélküli angyalokat, akikről csak azt tudni bizonyosan, hogy se nem férfiak, se nem nők. Tehát még sok minden kiderülhet ró­luk is, akárcsak rólunk. - mér Az emberiség régi skizofré­niája: Az egyértelműségre való két­ségbeesett törekvés: Aki küzd, dolgozik, szenved, kínlódik va­lamiféle okos és nemes cél ér­dekében, tegye jókedvűen, de­rűsen, mint a görög dombormű­vek kentaurokkal harcoló félis­tenei, akik bár gyilkolnak és se­beket osztogatnak, arcuk mégis nyugodt, szinte vidám, s még ruhájuk redőzete is a lehető leg­szabályosabban omlik alá Marschalkó Zsolt: Ciprusok és csillagok könnyedén, súlytalanul. Az igazságot szmokingos, glasszé- kesztyűs, szőke, vakító fogsorú, makulátlanul tiszta, feddhetet­len Grál lovag szervírozza, le­hetőleg tálcán... Megszabni az etikai törvé­nyeket. Szentélyt emelni az Erénynek és az Erkölcsnek, hódolni benne a kiválasztottaknak, aztán a hátsó ajtón szégyenlős mosoly- lyal belopni azokat, akik esetleg látványos módon nem felelnek meg a papíron kidolgozott téte­leknek. Kiközösíteni őket, ócsárolni és megmosolyogni, majd fa­lakra írni a nevüket, zászlókra, házak homlokzatára. Mert nélkülük nem megy... Marad Hebbel rezignált meg­állapítása: „Minden halhatatlan egy megemészthetetlen kő az emberiség gyomrában.” Néha úgy érzem, mi mind­annyian ilyen megemészthetet­len kövek vagyunk egymás számára... (Az Ostromállapot című kötetből, Salgótarján, I99l) Felvidéki népszokás Fából készült, színes, festett. A múlt század második felében ke­rült Salgótarjánba, a pásztorok ruházata felvidéki viseletét őriz. (Nógrádi Történeti Múzeum) Fotó: Buda László Ádám Tamás: Pilinszky A tabemákulum ajtaját kivágja a huzat tél nyüszít hűvös és kibírhatatlan a mosoly a varratokon csókok égnek s márvány asztalba merül egy kéz Sheryl Sutton mosolygó kavicsait összegyűjtik szelíd delfinek virrad már jól láthatók az égen a kiszögezett lepkeszámyak Lörinczy István: Falusi Jézus vállán sápadt falevelek bádogarcán halott szelek szemében ül egy kék madár s fogdossák fáradt tenyerek Csikász István: December • hull a pehely mint toll pihe hullik borzongás suhan a fenyőfák fölött a hó puha háta a hangot eloldja s reszket az este álma: a csönd dísznek a mennyből száll le az angyal: GLÓRIA csendül s csillog a FÖLD drága KARÁCSONY szűz-puha asszony régi szerelmem ringass el engem halálom óráján imádkozz értem most és örökre örökre: ámen Romhányi Gyula: Mérleg Nincs bennem hála nincs bennem harag (jászlam szalmája töretlen) hogy végül itt rekedtem OÍP-Jézus panel-Betlehemben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom