Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-03 / 259. szám

MIT ÉR A VÁROSLAKÓ, HA NEM BELVÁROSI? — 5. oldal / / MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. NOVEMBER 3. KEDD III. ÉVFOLYAM 259. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT A Visegrádi Hármak gazdasági tárgyalása A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában tegnap megkezdődött a Visegrádi Hármak közötti gazdasági tárgyalás a sza­badkereskedelmi egyezmény ügyében. Ismeretes, hogy a magyar és a lengyel kormány szorgalmazza első­sorban a szabadkereskedelmi szerződés idei megkötését, valamint azt, hogy a megállapodás mielőbb érvénybe lépjen. Korábban arra számítottak, hogy akár már novemberben sor kerülhet a három or­szág közt a szabadkereskedelmi egyezmény aláírására. A magyar­lengyel kormányfői tárgyalásokon szeptemberben szó volt arról is, hogy a megállapodás a jövő év januárjától kétoldalú alapon életbe léphet akkor is, ha addig nem tudnának megállapodni a Cseh és Szlo­vák Szövetségi Köztársasággal a háromoldalú konstrukcióban. (MTI) Nem lesz vizsgálóbizottság Tegnap az Országgyűlés név szerinti szavazással, 107 igen, 155 nem szavazattal, 15 tartóz­kodás mellett elutasította annak az SZDSZ-es indítványnak a na­pirendre tűzését, amely vizsgáló- bizottság létrehozását javasolta az október 23-i Kossuth téri ese­ményekkel kapcsolatban. Ezt megelőzően — gépi szava­zással — szótöbbséggel elutasí­tották az MSZP-s Jánosi György ugyanilyen értelmű javaslatának napirendre vételét. Öncsőd az egyházasgergei Szupuka kft.-nél Redőny egy félkész üzem előtt? Még nincs kétéves az Ipoly-völgv feldolgóüzeme, a Szupuka Művek Kft., de már letelt az a rövid próbaidőszaka is, amit az öncsőd bejelentése után azért kapott, hogy megkíséreljen kilá­balni sokmilliós tartozásaiból. A tulajdonos szerint szállítói ló­val kevésbé türelmetlenek, mint az OTP, amely a pár napja tar­tott tárgyaláson bejelentette: a felszámolási el járás mellett dön­tött. - Telexhír stílusban így összegezhető a kft. eddigi tevékeny­sége, meglehet: hattyúdala. Az erdészek tiltakozása Az Európai Erdészek Szövet­ségének római kongresszusa is állást foglalt a bős-nagymarosi beruházás ellen. Az európai er­dészek felemelik szavukat a vízi­erőművel kapcsolatos erdőpusz­títás ellen, felhívják a döntésho­zók figyelmét, hogy akadályoz­zák meg a jövő generációk létfel­tételeit is veszélyeztető tervek megvalósítását. A vízszint sül­lyedése következtében például több ezer hektár erdő pusztulhat el. A térségben eddig is példátlan tájrombolást vittek végbe — mu­tattak rá —, az építés során csak­nem 6 ezer hektár erdőt irtottak ki. Szegedre került a kopjafa A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének Csongrád megyei szervezete tegnap Szegeden, a Belvárosi temetőben lévő kato­nasíroknál kopjafát állított a ha­difogságban elhunytak emléké­re. A kopjafát eredetileg Temes­váron, az egykori tífuszláger he­lyén szerették volna elhelyezni, emlékére annak a mintegy 14 ezer magyar katonának, akik a lágerben vesztették életüket. A kezdeményezés azonban mind­eddig sikertelen maradt, ezért a kopjafa ideiglenes helye a szege­di temető lett. Üzletről — Moszkvában Magyar-orosz kereskedelmi, gazdasági együttműködési bi­zottság felállításáról szóló szán­déknyilatkozatot írt alá tegnap Moszkvában Kádár Béla külgaz­dasági miniszter és Valerij Ma- haradze orosz miniszterelnök­helyettes. Kádár Béla vasárnap este kormánydelegáció és ma­gyar üzletemberekből álló kül­döttség élén érkezett az orosz fő­városba. Hol és mit vétett el, hogyan, illetve hogyan nem dolgoztak, mit tettek és mit szeretnének tenni az üzem megmaradásáért? Ezek a kérdések már hetek óta foglalkoztatják a kft. tagjait, al­kalmazottait. Gór dós László üzemvezető az okokat keresve, így látja a kezdetek leglényege­sebb történéseit:- A nulláról, pontosabban hi­telből kellett indulnunk, s ez meghatározta a helyzetünket. Valójában ez egy félig kész üzem, aminek nagyon kellene például egy hűtőház, hogy a szezon közepén gyorsabban s minél kevesebb „hibaszázalék- kal” dolgozhassunk, mert hiába a három műszak (ami tegnaptól már kettő) a gyümölcsdömping idején rendkívül fokoznunk kell a tempót. A szennyvízelvezetés sem teljesen megoldott, emiatt ko­rábban volt vitájuk a falubeli­ekkel is.- Szükséges egy szennyvíz- tisztító berendezés beszerzése, erre az intézkedés folyamatban van - mondja Gordos László, aki a sok pénzt felemésztő be­ruházás kiadásai között említi az olajtüzelésű kazánok drága üzemanyagát, a magozógépek megvásárlását is. Az utóbbiak végeredményben a kft. profilját jelentő meggyfeldolgozás elke­rülhetetlen elemei, mivel kül­földön a magvait gyümölcsnek van jó piaca. Tóth Szilvia, aki kezdettől technológusa a feldolgozónak arra az időszakra emlékeztet, amikor az adósságok felhalmo­zódása szerinte sem volt elke­rülhető. (Folytatás a 3. oldalon) Tegnap délelőtt a volt Ipari Műszergyár berceli gyáregységében gyáravatót tartottak. Az FHP Mo­tors Hungary nevű, német tulajdonú kft. a tervek szerint jelentősen enyhít majd a környező telepü­lések foglalkoztatási gondjain. Az eseményről lapunk 3. oldalán tudósítunk. Fotó: Rigó Tibor Titokzatos lenyomatok, amelyek zavarják a rádióadást „Angliai” körök Egerben November elsején a maga ne­mében egyedülálló bejelentés ér­kezett szerkesztőségünkbe. A bejelentő, Kocsis Sándor MÁV- alkalmazott arról számolt be, hogy az egri rendező pályaudvar területén furcsa lenyomatokat találtak. A szabályos körökre a sínek melletti füves területen fi­gyeltek fel. A legkisebb átmérője 1,5 méter, a legnagyobbé 5 mé­ter. A helyszínen összesen 8 le­nyomat látható, kettő másfél mé­teres, három darab körülbelül három méter, egy 2,5, egy 4,1, egy pedig pedig öt méter átmérő­jű. A körök területén az elszá­radt fű lenyomódott, de nem akárhogyan, hanem szabályo­san, körkörös irányban. Különös érdekesség, hogy a körök közül hétben a fűszálak dőlési iránya azóramutatójá' 'sávalmegegye- ző, a nyolcadik 1 n ellenkező irá­nyú. A körök elrendezésében szabályosság nem fedezhető fel. A fűszálak méretéhez és sűrűsé­géhez viszonyítva a körök kon­túrvonala jól érzékelhető. (Folytatás a 2. oldalon) Koszorúzás Illyés Gyula sírjánál Szénszállítmányokra Szakszervezeti garancia A szénbányavállalatoknál működő LIGA szakszervezetek kezdeményezték, hogy azok a szénbányák, amelyek nem ke­vertek import szenet az energeti­kai szénszállítmányokba, kösse­nek megállapodást a Magyar Villamos Művek Rt.-vei, misze­rint a továbbiakban is garantál­tan hazai szenet szállítanak a hő­erőművek számára. A megálla­podás — amelyet a tervek szerint legkésőbb kedden megkötnek — megtartásához a LIGA nyújtana garanciát. Amikor Illyés Gyulára emlé­kezünk nem kerülhetjük meg azt a kérdést, mit tenne és hogyan gondolkodna napjainkban az a személyiség, aki annak idején a Nemzetgyűlés tagjait arra figyel­meztette: nem játékszer az or­szág, amit cselekednek az vagy hasznára, vagy kárára van ennek a nemzetnek. Bölcsessége fájóan hiányzik közéletünkből. Mun­kássága arra int minket: valódi orvosokra van szükségünk az el­múlt évtizedek sebeinek begyó- gyításához, valamint arra, hogy Felismerjük: a ma elkövetett hi­báinkért nem külső erőket és a diktatórikus vezetést, hanem csak saját magunkat hibáztathat­juk — mondta Jókai Anna író tegnap, a Farkasréti temetőben, a költő születésének 90. évfor­dulóján tartott koszorúzási ün­nepségen. Jókai Anna beszédé­ben hangsúlyozta: Illyés Gyula élete példa arra, hogy mestersé­ges a magyarságot és az európai­ságot szembeállítani. Illyés Gyula sírjánál az írószö­vetség,a művelődési tárca, a Fő­városi Önkormányzat, a Nemze­ti Színház mellett közművelődési intézmények és gyárak képvise­lői helyezték el a megemlekezés koszorúit. A kegyeleti ünnepsé­gen a Haza a magasban című lly- lyés-költeményt Sinkovits Imre szavalta el. Lapcsaládunk számvetése Az egri Flóra Szálló ad otthont annak a kétnapos tanácskozásnak, amelyet az Axel Springer—Magyarország Kiadói Kft. rendez a me­gyei lapokat gondozó kiadói irodák vezetői számára. A résztvevők Martin Feldenkirchennek, az AS-M ügyvezető igazgatójának veze- sével elemzik az idei költségvetés alakulását, és előkészítik az 1993-as terveket. . . „ . (Foto: Gal Gabor) Uj dandár hadgyakorlata Áradnak az északkeleti folyók Megkezdte két hétig tartó hadgyakorlatát a Magyar Hon­védség új honvédelmi dandára hétfőn Nyíregyházán. A mozgó­sított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tartalékosok közül az el­ső napon a tiszti- és a tiszthelyet­tesi állomány, valamint a legény­ség egy része vonult be. A no­vember 2-a és 16-a közötti had­gyakorlatra — amelyre az új biz­tonságpolitikai elveknek megfe­lelően, a szárazföldi csapatok éves munkaterve alapján kerül sor — a legénységi állomány többsége csütörtökön vonul be. Az űj honvédelmi dandárral — amely nyugat-európai mintá­ra, a csökkenő reguláris alakula­tok mellé, területvédelmi céllal szerveződött — egy időben fel­készítő gyakorlatot tart a Sza­bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honvédelmi Bizottság is. A gya­korlatra valamennyi köztársasá­gi megbízottat meghívják, hogy tapasztalatszerzésre adjanak le­hetőséget. (MTI) Tovább áradnak az északke­let-magyarországi folyók, mert a határokon túli vízgyűjtő terüle­teken ismét jelentős mennyiségű csapadék hullott. A Tisza rahói szakaszáról újabb árhullám in­dult el, amely hétfőn Tiszabecs térségében érte el a maximális szintet. A Felső-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság I. fokú árvíz­védelmi készültséget tart Tiva­dar és Zsurk között, továbbá Ti­szabercel térségében, a Tiszán, valamint a Lónyay-csatornán egyaránt I. fokú árvízvédelmi készültséget tart. Az áradás vár­hatóan a folyó teljes szabolcsi szakaszán eléri majd a települé­seket védő töltéseket, ezért való­színűleg mindenütt elrendelik a figyelőszolgálatot. Árhullám vonul le a Szamo­son és a Krasznán is. (MTI) Ötvenezer illegális biztosítás Az Állami Biztosításfelügyelet körülbelül 50 ezerre becsüli azoknak az életbiztosítá­soknak a számát, amelyeket magyar állam­polgárok kötöttek osztrák biztosítók ügynö­keivel. Tudomásuk szerint három osztrák pénzintézet, a Wiener Städtische, a Grazer Wechelseitige, valamint a Merkur terjesztette Magyarországon a devizában fizetendő élet- biztosításokat, ám közülük ma már csak a Merkur ügynökei működnek az országban. Az eddig megkötött biztosítások dija valószí­nűleg 7-8 milliárd forintnak megfelelő valu­tát tesz ki. Az ÁBF-nél elmondták: a jelenleg hatá­lyos devizatörvények értelmében a Magyar Nemzeti Bank engedélye kell ahhoz, hogy valaki tartósan devizafizetési kötelezettséget vállaljon, amit az osztrák biztosító ügyfelei nyilvánvalóan nem kaptak meg. Az Állami Biztosításfelügyelethez százá­val érkeznek azok a levelek, amelyekben a magyar ügyfelek tanácsokat kérnek arra vo­natkozóan, hogyan mondhatnák le biztosítá­sukat, és nem utolsó sorban hogyan kaphat­ják vissza ez eddig befizetett dijakat. A bizto­sításfelügyelet november 15-én köteles a kormánynak a tárgyalások eddigi eredmé­nyeiről beszámolni, tehát eddig az időpontig a károsultak türelmét kéri. A magyar partner azt javasolta az osztrák biztosítóknak, hogy mindazok, akik fel szeretnék mondani a szer­ződést, tehessék ezt meg. A biztosítók fizes­sék vissza a dijat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom