Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-02 / 258. szám

NÓGRÁDI HÍRLAP 1992. november 2., hétfő A Nap kél: 6.30 órakor, nyugszik: 16.25 órakor. A Hold kél: 12.49 órakor, nyugszik: 23.12 órakor. Szeretettel köszöntjiik névnapjukon ACHILLES nevű kedves olvasóinkat! Az ACHILLES eredeti formája a görög nyelvben az „Achilles”, a latinban pedig az „Achilleus” volt, és jelentése: „bánatos”. A görög mondavilágban és Homérosz Iliá­szában Thetis istennő fia őrzi em­lékét, akit a monda szerint — hogy sebezhető ne legyen — anyja a Styx folyó vizébe mártott. Trója alatt azonban Parisnak, Priainos király fiának nyílvesszője egyetlen sebez­hető pontján, a sarkán találta el. Antarktisz és olvadás A déli sarkvidék jégtakarójának je­lentős része olvadt meg mintegy három millió évvel ezelőtt, amikor az éghajlat a mainál csak valami­vel volt melegebb. A Nature című brit tu­dományos lapban megjelent írás cáfolja azt az elterjedt néze­tet, hogy a sarki jég­páncél lényegében változatlan mintegy 14 millió évvel ez­előtti kialakulása óta. Az Antarktisz rop­pant jégtömegének teljes megolvadása a számítások szerint 60 méterrel emelné meg a tengerek szintjét, s a szárazföldek nagy területei kerülnének víz alá. A cikk jelzi, az üvegházhatás kö­vetkezményeinek ki­tett Földünkön már kis mértékű földi fel- melegedésnél is je­lentős olvadás indul­hat meg. (MTI) Várható időjárás ma estig: Bár az elmúlt napokban meg­szokottnál valamivel több napsü­tésre lehet számítani, azért még ki- sebb-nagyobb eső is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 10 fok körül alakul majd. Heti prognózis E hét csapadék szempontjából már kedvező képet mutat. Kiépül felettünk ugyanis egy leszálló lég- mozgású zóna, ezért a változóan felhős ég mellett már több órára kisüt a nap. Igaz, ezzel együtt jár, hogy hajnalban, reggel többfelé köd képződik, és mivel lesznek he­lyek, ahol a köd egész nap tartósan megmarad, helyenként bizony meglehetősen szomorkás hangula­tú idő valószínű. Hajnalonként eleinte 5-7, majd 3-4 fok várható. A csúcshőmérséklet 8-10 fok körül alakul. Orvosmeteorológia A héten csendesebb, frontmen- tes periódus várható. A melegf­ronti időszak főként a szívbetege­ket, valamint a magas vérnyomás­ban és a cukorbetegségben szenve­dőket viseli meg. A migrénes pa­naszok is kiújulhatnak, és a volán­nál ülők is vezessenek óvatosab­ban. A hidegfronti periódusokban bágyadtabbak lehetünk a szoká­sosnál, különféle görcsök is fellép­hetnek. Novemberi előrejelzés Az átlagosnál kissé hűvösebb novemberre számíthatunk az idén. Bár a hónap eleje viszonylag eny­hének ígérkezik, később általában a sokévi átlag alatt marad a hőmér­séklet. Előreláthatólag az ország nagy részén a havi csapadékösszeg sem éri el a sokévi átlagot. Ennek ellenére több alkalommal is lehet eső. A legtöbb csapadékra a hónap közepe felé van kilátás. < mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ MOZI Háromnegyed 6 és 8 órától: Waynes világa Színes, szinkr. amerikai filmvígjáték APOLLÓ KAMARA 7 órától: Az ideális gyanúsított Színes, amerikai film BALASSAGYARMATI MADÁCH Háromnegyed 6 és 8 órától: Kikaparod, megkapod Színes, amerikai film Előfizetőink I figyelmébe ■ A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kérjük jelezni a (32) 16-455 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal címére: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. A Bongó nyerőszáma A Szerencsejáték Rt. közlése szerint az október hav i Bongó sorsolásán a következő nyerőszámot húzták ki: 1.765.649. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 44. héten öttalálatos szelvény nem volt. A 4-esek egyenként 121.910, a 3-asok 1.571, a 2-esek 80 forintot fizet­nek. Éhségsztrájkot folytat — dr. Ilkei Csaba országgyűlési képvise­lővel az élen — immár 23 bicskei, illetve környékbeli állampolgár. A „Létminimum Alatt Élők Társaságának” tagjai — mivel nem bíznak a T. Házban — így tiltakoznak az emelkedő adóterhek, valamint a „kétkulcsos” áfa ellen. A parlament reménye: csak nem adják be mind a (két)kulcsot... * * * Teng Hsziao-ping kínai pártvezér ifjúkorában egy kifőzde tulaj­donosa volt Párizsban, s nagyon sikeres kisvállalkozónak bizonyult — írta a nemrég lezajlott reformkongresszus kapcsán a Hszinmin Van- pao című sanghaji lap. Saját hazájában azonban ő sem lett próféta: a szocialista piac- gazdaság ugyanis csak — teng, hisz pang... * * * Horogkereszt formájú fenyőerdőt fedeztek fel Németország ke­leti részén, Zernikowváros közelében. Mint kiderült, a fákat az 1930- as évek közepén telepítették a helyi Hitlerjugend tagjai. Miután a példa ragadós: nálunk néhány év múlva egy sor — Ár­pád (erdő)sáv lesz... * * * A müncheni székhelyű Német Szabadalmi Hivatal az 51 éves Bruno Gruber állítása szerint megadta a szabadalmat egy „ható­anyagszóróra”, amelynek segítségével megvalósítható lesz az illatos film, a szagos tv-játék. Felirat a szinkronizált változatnál: „(Orrfacsaró) magyar sza­ga:...” (szilvás) Karate Mostanában a kisfiam „kara- tézik.” Azokat a már-már mági­kus mozdulatokat gyakorolja, amelyeket a tévéből ellesett. A kezét először védekezőállásban tartja, majd nekilendül, s hét esz­tendejének minden komolysá­gával ellátja mondjuk egy virág­cserép baját. Próbáltam magam­ban elemezni, miért is ez a nagy lelkesedés. A képernyőn mutat­nak mást is, elmerülhetne a ter­mészet szépségeiben, vagy a szárnyas pónilovak bűbájában. De nem, az ütött inkább szöget a fejébe, hogy milyen módon csé­pelik az ellenségeiket a tini nin- dzsa teknőcök, vagy hogyan bá­nik el a nálánál nagyobbakkal a kis Ernie az Utolsó lovagban. Persze, mindig is nehéz volt kicsinek és gyöngének lenni, amikor az egész világ arról szól, hogy a nagyok és erősek győz­nek. A gyermekek egyébként is kegyetlenek tudnak lenni: kiala­kítják saját kis törvényeieket, s nagyon gyakran erőszakosan oldják meg problémáikat. Az ököljog még a legszelídebb, le­gártatlanabb apróság számára is természetessé válik hasonszőrű társai között. De mostanában az eddigiek­nél is jobban teli van világunk in­dulatokkal. Bármilyen kis össze­ütközés végletes dühöt válthat ki az emberekből, mivel sokan ér­zik úgy, hogy tehetetlenek, nem maguk döntenek sorsuk felől. A gyermekeink nagyon pontosan érzékelik ezt. Ha nem is értik mindig a felnőttek világát, mivel függenek tőlünk, érzelmileg an­nál inkább átélik. S ha annak ide­jén mi nyíllal és játékkarddal mentünk az „ütközetekbe”, ak­kor most ők azt a „fegyverne­met” választják, amely látszólag a legjobb védelmet kínálja ebben a mostoha világban. Ha az ember csóválja is a fejét, megható egy ilyen gyermeket fi­gyelni. Mintha mágikus ereje volna ezeknek a mozdulatok­nak, úgy tartja karját, lábát, s közben rikkant is egyet-egyet. Mit tudja ő, hogy milyen sokat kell azért edzeni, hogy valaki tényleg értsen ehhez a sporthoz? S azt pláne nem érti, hogy a gyű­lölet még a legszebb karatecsa­pással sem legyőzhető... (gábor) SWW ffiOQDS©[pca 20.58 Műsorelőzetes 20.59 Reklám 21.00 Két emelet boldogság (Magyar filmvígjáték/ 22.40 Műsorzárás Delfinvédelem A francia és az olasz hatósá­gok összefogásával különleges védőövezetet hoznak létre a Földközi-tengeren, Hyeres és Genova között: szigorúan eltilt­ják a nagykapacitású vonóhá- lokkal történő halászatot, amely súlyosan megtizedelte az elmúlt években a delfinek állományát a földközi-tengeri térségben. Egyelőre ez a tilalom csupán a 12 mérföldes parti övezetre teijed ki, s a két ország hatóságai csak saját halászaik számára vezethe­tik be, de szeretnék elérni, hogy azt más országok halászflottái is tiszteletben tartsák. A több kilo­méteres vonóhálókban igen sok delfin, sőt, kisebb bálna is fenn­akad, s ezek az állatok szinte ki­vétel nélkül elpusztulnak. (MTI) Kedden ismét lehet választani! Gyermekszépségverseny Lapunk november 3-ai számában a gyermekszépség­verseny újabb résztvevőit is­merhetik meg. Közülük vá­laszthatják ki annak a kis­lánynak, vagy kisfiúnak a ké­pét, akit a legszebbnek tarta­nak. Önök döntenek! Szavazni csak az újságból kivágott képpel lehet, melyet borí­tékba helyezve küldhetnek el szerkesztőségünk címére. (Nógrád Megyei Hírlap, Sal­gótarján, Erzsébet tér 6. 3101.) A borítékra írják rá: Gyermekszépségverseny. Azok az olvasóink, akik valamilyen okból nem jutnak hozzá lapszámunkhoz, szer­kesztőségünkben - korláto­zott számban - megvásárol­hatják azt. Vidékiek telefonon is jelezhetik igényüket. Kedden az alábbi gyerekek mutatkoznak be: Salgótarján: Kerényi Vik­tória, Andó Adrienn, Oláh Alexandra, Dupák Anna, Vámos Richárd, Vasas Gá­bor, Csontos Martina. Zagyvaróna: Danyi Patrí­cia, Danyi Helén. Balassagyarmat: Bélák Csilla, Körmendi Gergely, Cseri Nikolett, Bencsik Máté, Szűcs Evelin, Gordos Rita Brigitta, Csillik Gábor. Ecseg: Gáspár Zsuzsanna. Cered: Szurok Judit. Magyarnándor: Benedek Réka, Majoros Inez. Bátonyterenye: Orosz Me­litta. Rákóczi-telep: Gagyi Ro­land, Gagyi Arnold. Hugyag: Lévai Barbara, Vidák Evelin. Karancsberény: Balázs Zsófia, Fodor Gergely. Márkháza: Koós Péter. Mátraterenye: Szmilek Tamás. Nógrádszakál: Oláh Stella Zsanett. Mohora: Kaszás Brigitta. Herencsény: Szedlák Dó­ri na. Egercsehi: Juhász Buday Zoltán. Becske: Koplányi Zóra. Őrhalom: Gemer Szabolcs. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István. * Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/16-455, Telefax: 32/12-542, 32/11-504. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/ 10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11- 504. « Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfi­zetési díj egy hóra 319, negyedévre 957 forint, egy évre 3388 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem érzünk meg, és nem adunk vissza. MAIMŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Hangszemle. 9.00 Hírek. 9.05-10.59 Napközben. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Szonda, (ism.) 11.35 Szerelem — Levél Lolának. Szobotka Tibor novelláiból. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ven­dég a háznál. 13.00 Hírek. 13.05 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 13.30 Hité­let. Vallási krónika. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenki­nek. 15.00 Hírek. 15.05 Kossuth- klub. (ism.) 16.00 Délutáni Kró­nika. 16.30 Zenefórum. 17.00 Hírek. 17.05 Magyarországról jö­vök. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.35 Illyés Gyuláról. 20.00 Hírek. 20.05 A népzene hagyományőrzői. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Kos- suth-klub. 22.00 Késő esti Króni­ka. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. URH: 11.00 Irodalmi világjárás. 11.30 Riportműsor (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja magyar mű­sora. 14.00 Filmzene Michel Leg- rand szerzeményeiből. 14.30 Nyitnikék. Kisiskolások műsora. 15.00-18.30 Országgyűlés. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Ro­mán nyelvű műsor* 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyel­vű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivalda­fényben. 9.00 Hírek. 9.05 Zene­szó. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Napóra. (ELŐ) 12.00 Nótaka­lendárium. 13.00 Hírek. 13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Időseb­bek hullámhosszán. 14.00-17.00 Kettőtől ötig. A Rádió kívánság- műsora, 17.00 Hírek. 17.05 Na­póra. (ÉLŐ) 18.00 Rockhullám. 18.30 Kapaszkodó. 19.00 Hírek. 19.05 Kölyökrádió. 19.35 Tán­cházi muzsika. 20.00 Igazházi, egy kegyes jó atya. Simái Kristóf mulatságos játéka 1790-ből. 21.00 Hírek. 21.05 Jazzmagazin. 22.00 Magyar lemezbemutató. 22.30'Jazz. 23.00 Hírek. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Üjraolvasva. 10.15 Romantikus operákból. 11.05 Bach kamara­zenéjéből. 11.40 Hollós Máté népzenei feldolgozásaiból. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny dél­időben. 14.00 Hírek. 14.05 Ker­tész Imre: Gályanaplo. 15.01 Császárok, királyok, fejedelmek. 15.31 Operakettősök. 16.00 Hí­rek. 16.05 Kóruspódium. 16.35 Magyar zeneszerzők fúvós kama­razenéjéből. 17.00 Új Hangoló. Zenei magazin. 18.00 Hírek. 18.05 Hangverseny finn zene­szerzők műveiből. (ÉLŐ) 19.05 A véges végtelen. 19.35 Brahms- scherok. 20.00 Hírek. 20.05 Kri­tika két hangra. 20.20 Jurij Ma- zurok operaáriákat énekel. 21.00 Zene korabeli hangszereken. 22.00 Hírek. 22.05 Új Zenei Új­ság. (ism.) 22.50 A Schola Hun- garica énekel. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Ém-i zenés hírmagazin 5.55 Műsorismertetés, hírek, idő­járás, útinform 6.00 Reggeli kró­nika 6.10 Ém-i esemény-össze­foglaló 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gazdaságközeiben 7.00 Reggeli krónika 7.10 Ém-i ese­mény-összefoglaló 7.30 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Ém-i kró­nika 8.10 Keleti hangjegy. Beély Katalin zenés összeállítása 16.00­18.00 Kereskedelmi adás. ( televízió ) TV 1 8.05 A Financial Times heti üzleti híradója. 8.30-12.05 NAPKÖZI. Benne: 9.00 Walt Disney bemu­tatja. (ism.) 10.45 Játék. 12.00 Hírek. 12.05 Képújság. 17.00 Délutáni egyenleg. 17.10 Megve­szem ezt a nőt. Mexikói filmsoro­zat. 94. rész. 17.40 Mini klip-mix. 17.50 Pénzvilág. 18.00 Unokáink sem fogják látni. 18.45 Katolikus krónika. 18.55 NAPKÖZI. 19.15 Játék. Bűvös hatos. 19.40 Esti mese. 20.00 Híradó. 20.40 Hét este Illyés Gyulával. 20.45 Ars musica. Képek a magyar zene tör­ténetéből. 21.05 Illyés Gyula 90 éves lenne. Dok.film. 21.55 Ha­láltánc. Táncfilm. 22.45 Cherubi­ni: Requiem. 23.40 Híradó. TV 2 15.00 Parlamenti Napló. 17.10 Barkácsoljunk! 17.25 Torpedó. Telefonos játék. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híradó. 18.20 Gye­rekeknek. 18.44 Mozart: Szabad- kőműves gyászzene. 18.55 Teme- tetlen holtak. Dok.film. 20.00 Matt 13 lépés­ben. Német filmsorozat. 20.30 Telesport. 21.00 Stúdió 92. Kul­turális hetilap. 22.00 Esti egyen­leg. 22.25 Napzárta előtt. 22.45 ENTER. A számítógép használa­ta. 23.15 A Kip Hanrahan Band. Jazzműsor. SZLOVÁK 1 8.35 Külföldi tudósítóink jelentik. 9.05 Válogatás a televízió archívu­mából. 10.15 Folklórműsor. 10.55 Labdarúgó-magazin. 11.45 A nap percei. 15.35 Kőrend. Filmsorozat. 17.00 A nap percei. 17.10 Sport­visszhang. 18.10 Piac, kereskede­lem, pénzügyek. 18.40 Vagyonje­gyes privatizáció. 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 A jótevő. Tévéjáték. 21.20 Az én hét cso­dám. 21.50 Aktuális publicisztika. 22.30 Események, kommentárok. 23.05 Mi történt a héten? SZLOVÁK 2 8.45 Hallássérültek magazinja. 9.00 Örömhír. Egyházi műsor. 9.30 Negyvennégy. Szlovák film. 11.15 Televíziós vetélkedő. 11.55 Hírek. 16.20 Sport Billy. Monacói rajzfilmsor. 16.50 Rozmaring Klub. 17.30 Népdalok, népi muzsi­ka. 17.45 Képzőművészeti nevelés. 18.00 Esti mese. 18.10 Kalandok a világűrben. Francia rajzfilmsor. 18.40 Regionális adás. 19.00 Híra­dó. 19.20 Lytte naplója. Angol filmsor. 20.10 Salvador Dali. Port­réfilm. 21.35 Időszerű események. 22.10 Extra sportmagazin. 22.30 Grame. Zenés műsor. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Hét­ről hétre 11.00 Az igazság órája 12.00 Varietéműsor 13.15 Bátrak parkja (sor.) 13.40 Tudjunk többet — információ 17.00 Hogy van? 17.30 ínyencségek 17.45 Francia nyelvlecke 18.00 Kvízjáték 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Informá­ciós magazin 21.30 Varietéműsor 23.30 A nagy játék: SZU — USA 0.30 Geopolis — magazin SUPER CHANNEL 13.30 Hírek 14.00 Belföldi tudósí­tások 14.30 „Fekete” sorozat 15.00 Egyveleg 17.00 Élő videos- how 18.30 Bonanza (sor.) 19.30 „Fekete” sorozat 21.00 Belföldi tu­dósítások 21.30 Eco-rekord 22.00 Hírek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piac- gazdaság 23.00 Üres diadal (am. film) PRO 7 5.35 Óriások bolygója (ism.) 6.25 Kiwi (sor.) 6.50 Rajzfilmek (ism.) 8.25 Harttól Hartig (ism.) 9.15 Lottó (ism.) 10.15 Szudántól kelet­re (ism.) 11.55 Hardcastle és McCormick (ism.) 12.50 Riporte­rek (ism.) 13.20 A madárijesztő és Mrs. King (am. sor.) 14.10 Doku­mentumfilm 14.25 A világűr túlol­daláról jöttek (ism.) 15.50 Harttól Hartig (am. sor.) 16.40 Rajzfilmek 18.30 Bill Cosby-show (am. sor.) 19.00 San Francisco utcáin (am. sor.) 20.00 Híradó 20.15 Egyes- egyedül (am. film) 22.10 „Vándo­rok” (am. akciófilm) 0.20 Világok háborúja (am. sor.) 1.15 Hírek 1.25 Nincs akadály (ism.) 3.00 Hírek 3.10 Az Angyal (ism.) 3.55 Hírek 4.05 Nyersbőr (ism.) RTL PLUS 6.00 Híradó 7.00 Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.50 Owen Marshall (am. sor.) 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.05 Dr. Marcus Welby (am. sor.) 11.00 Viva 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai (am. sor.) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.15 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.00 Quincy (am. sor.) 16.00 Beszélgetés 17.00 Rizikó — játék 17.30 Forró nyeremény 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Robbanékony — ma­gazin 19.45 Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) 20.15 Columbo (am. krimisor.) 21.45 Életre-halálra (sor.) 22.45 Kulturális magazin 23.15 Gottschalk-show 24.00 Tró­pusi hőség (am. sor.) 1.00 Borzasz­tó kedves család (am. sor.) 1.30 Quincy (ism.) 2.30 Dr. Marcus Welby (ism.) 3.30 Beszélgetés (ism.) 4.30 Robbanékony (ism.) 5.10 Fiatalok magazinja. SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30 Szomszédok (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Vigyázat, kamera! (ism.) 9.30 Enterprise űrhajó (ism.) 10.20 Halló, Heino! (ism.) 11.55 Szeren­csekerék (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (am. sor.) 14.30 Szomszédok (ausztrál sor.) 15.05 Hotel (am. sor.) 16.00 MacGyver (am. sor.) 17.05 Mindent vagy semmit — já­ték 18.15 Bingo — játék 18.45 Hí­radó 19.00 Sport 19.20 Szerencse- kerék 20.05 Időjárás 20.15 A hegyi falu orvosa (sor.) 21.15 Slágerpará­dé 22.00 Fantasztikus fenoménok (sor.) 23.00 Hírek, sport 23.05 Új­donságok és történetek 23.50 4-es csatorna 0.45 MacGyver (ism.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom