Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-07-08 / 263. szám
1992. november 7-8., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP CSALÁD, OTTHON, SZABAD IDÍ tSISIII! Álmatlan éjszakák ellenszerei Séta, lazítás, meleg tej Minden második nyugat-európai órákig forgolódik az ágyában, mire nagy nehezen sikerül elaludnia. Reggelente úgy érzi magát, mint a kicsavart citrom. Este minden kezdődik élőről. A kutatók szerint az számít rossz alvónak, akinek legalább fél órára van szüksége ahhoz, hogy elszenderedjen. éjszaka felriad és több mint félórát forgolódik, míg újrasikerül elaludnia, valamint reggel több, mint egy órával a megszokott idő előtt felébred. A tudósok megállapították: a felnőtt emberi szervezetnek tulajdonképpen nincs szüksége arra, hogy több mint hét órát pihentessék. Az emberi szervezet akkor is hozzájut a számára életfontosságú mélyalváshoz, ha az illető mindössze öt óra nyugalmat engedélyez magának. A freiburgi egyetem tanulmánya szerint a nők között több az ébren alvó, mint az urak között. Abba, hogy a hölgyek 22 és a férfiak 15 százaléka esetenként nehezen tudja lehúnyni a szemét, kétségtelenül az is belejátszik, hogy az anyák gyermekük születése után éberebben alszanak és tulajdonképpen álmukban is gyermekük szuszo- gására, köhögésére, vagy sírására ügyelnek. Ha a nők megnyugszanak, hogy minden rendben a kicsi körül, általában jobban alszanak, mint az apák. Az álmatlanságban szenvedőknek a a kutatók több jó tanáccsal szolgálnak. Aki csak négy órát tud aludni, rövidítse le alvási idejét ennyire! Csak fokozatosan emelje újra a nyugalmi időszak hosszát! Hetente csak egy-egy fél órácskával engedjen magának több szunyókát! Az alvás előtt tapasztalt szívidegességre a hideg borogatás hat a legeredményesebben. Van, aki azért nem tud elaludni, mert a csökkenő vérnyomás az agyban ébrenléti kényszert vált ki. Ez főleg idősebb embereknél fordul elő. A felkelés és az intenzív járkálás jótékony hatású. Ne tanakodjunk a sötétben! A gondokat nappal oldjuk meg! Hajnal három és négy óra körül az emberek legtöbbjénél lelki mélypont tapasztalható, amelyről azért nem tudunk, mert ezt az időt a jó lelkiismerettel rendelkező, gondolataival boldogulni tudó, viszonylag kiegyensúlyozott ember többnyire mély alvással tölti. Ha valaki mégis ekkor riadna fel és nem tud újra elszendneredni, szokványos dolgokkal foglalja el magát, míg újra azt nem érzi: leragad a szeme. A házi patikában is megtalálhatók az alváshiányban szenvedők ellenszerei. Ajánlják a kutatók, hogy este senki ne fogyasz- szon nehéz ételt és egyáltalán, ne vacsorázzon túlságosan későn! Kerüljük a felfújó hatású ételeket és a sok fűszert is! Az esti, a kertben való egy órai levegőzés általában megoldja az alvásgondokat, akárcsak az esti hideg-meleg vízzel váltva történő zuhanyozás. Az esti torna - akár a szőnyegen, akár pedig az ágyban - ugyancsak megkönnyíti az elalvást, mert megmozgatja az izmokat. Egykor az öregek este, lefekés előtt gyakran ittak egy pohár meleg tejet, amelybe egy kis mézet tettek. Az arcszőr árulkodik Bajusz és szakáll Oszter Sándor: könny nélkül Hiába a „férfiasán tökéletes” szőrtelenítő eszközök sokasága - a bajusz - és szakáll újra divatos viselet. A följegyzések szerint a hajdani Babilóniában és Asszíriában már 3-4 ezer évvel ezelőtt választhattak a férfiak a szőrös vagy csupasz arc között, mert már ismert volt az obszidi- ánból hasított éles kőpenge. A szakállhistória későbbi fejezetei azt tanúsítják, hogy az arcdíszek alakulásába bele-beleszólt a vallás és a politika. A zsidóság körében például a tekintélyes, ápolt szakáll nemcsak a jámborság, hanem a hitelvek melletti kiállás jelképévé vált. A bajuszkultusznak a följegyzések szerint először az időszámításunk előtti első évezred közepén a kelta harcosok hódoltak. Vannak föltételező Pavarotti: Vidámság sek, hogy rájuk utal a régi szólásmondás: mindenkivel összeakasztják a bajszukat. Mutatóban néhány, az ismerősök körében ellenőrizhető „szőrtézis”: bozontos, körbe növesztett „ teliszakáll": hagyománytisztelet. mély érzés, kreativitás, nagy kézügyesség; pofaszakáll : megfontoltság, előrelátás, kiegyensúlyozottság, viselője semmit nem hamarko- dik el, igazi életművész; keskeny, „jávorpalis” bajusz: erős lelkű, nem ismeri a könnyeket, a szomorúságot, minden hajszála a helyén van, kitartó és óriási az önbizalma; fölfelé kunkor odó, pödört bajusz: jó kedélyű, örök tréfamester, aki mindig kész a mókára, ugratásra. Keresztrejtvény Beküldési határidő: november 13. Múlt heti fejtörőnk helyes megfejtése:„Nővérke, nem látom azt a karcsú szőkét, akit ígért.” Könyvjutalmat nyertek: Kunné Kubicza Erzsébet, Balassagyarmat, Trikál J.u. 10/b., Turányi Róbertné, Szécsény,Dugonics u. 1., Géczy József, Nógrádmegyer, Rákóczi u. 34. A könyveket postán juttatjuk el nyerteseinknek! Újdonságok „cukrosokról” Fokozottan veszélyeztetett a cukorbetegségre az, aki genetikai okokból hajlamos az elhízásra és egyidejűleg szexuál- hormon-háztartása is kiegyensúlyozatlan. Különösen gyakran fordul elő a betegség: kővér nőknél, akiknél a tesztoszteron és az ösztrogén hormonok nincsenek egyensúlyban; kövérségre hajlamos férfiaknál, akiknél a tesztoszteron és a globu- lin-háztartás kiegyensúlyozatlan; kövér férfiaknál és nőknél, akiknek ugyan nagy a hasa, de lapos a hátsója. Orvosi ügyeletek Salgótarján. A hét végi ügyeleti orvosi ellátás péntek délutántól hétfő reggelig tart. A felnőttek betegségük esetén az Arany János út 3. szám alatti rendelőt kereshetik fel. Az ügyeletet a 12-527-es telefonszámon lehet hívni. A beteg gyermekeket a megyeszékhelyen az Arany János út 2. szám alatti rendelőben látják el. A gyermekügyelet szombaton és vasárnap reggel 8-tól este 11 óráig tart. Az ügyelet telefonszáma: 14—051. Fogorvosi ügyelet szabad és munkaszüneti napokon Salgótarjánban a Vásártéri út 3/A alatti rendelőben tartanak 8-tól délután 2 óráig. Balassagyarmat. A Rákóczi út 66 szám alatti rendelőben tartanak hét végi orvosi ügyeletet. A megye többi városában a megszokott helyeken látják el az ügyeletes orvosok az arra rászoruló betegeket. Gyógyszertári ügyeletek Balassagyarmaton a pénteki zárástól a hétfő reggeli nyitásig a Rákóczi út 20 szám alatti Winkler Lajos gyógyszertárban lehet orvosságokat vásárolni. Salgótarjánban a Pécskő üzletházban lévő gyógyszertár ügyel ugyanazzal a munkarenddel, mint a gyarmati. Pásztón szombaton 13 órától hétfő reggel 8 óráig a Kölcsey utcai patikát lehet felkeresni a városban. Bátonyterenyén a volt bányavárosi gyógyszertár tart ügyeletet, pénteken délután 4 órától hétfő reggel 7 óra 30-ig. Szécsényben szabad és ünnepnapokon a Szent Jób és a IV/27. számú gyógyszertár felváltva tart ügyeletet. A pontos nyitvatartási az ügyeletet tartó orvosi rendelőben illetve a patikákban van feltüntetve. Munkanapokon délután 16.30-tól másnap reggel 8 óráig készenléti szolgálatot tartanak. Rétságon sürgős esetekben a rétsági ügyelet orvosa ad gyógyszert a készenléti készletből. Nyolcvan forint pótdíjat kell fizetni azoknak, akik indokolatlanul keresik a gyógyszertárat. Gyógyszer helyett krumplileves Medicinák nátha ellen Itt van a nátha, itt van újra - idézhetnénk a költőt szabadon, mert csakugyan menetrendszerűen megérkezett a hűlés, a torokfájás, a köhögés. De ne csak az őszt szidjuk, mi is ludasak vagyunk a nátha tömeges megjelenésében. Öltözködésünkben nem követjük az időjárás szeszélyeit. Amikor fázunk, az orrgarat nyálkahártyájában időleges vérszegénység alakul ki, s a szervezet védekezőképessége meggyöngül. A megfázás, a nátha önmagában nem betegség, de a körülöttünk kavargó - vagy a szervezetünkben „ugrásra kész” - vírusok és baktériumok aránylag könnyen boldogulnak a meghűléssel bajlódó emberrel. A náthát általában nem kíséri magas láz, s néhány nap alatt túl lehet jutni rajta. A tapasztalatok azonban arra intenek, hogy ha az orrfolyás, torokkaparás, rossz közérzet egy hét alatt sem múlik, jobb orvoshoz fordulni, mert nagy valószínűséggel valamilyen szövődmény lépett fel. Gyógyszert a nátha ellen fölösleges szedni. A hőemelkedés, vagy a komolyabb láz tulajdonképp szervezetünk kedvező visszajelzése: védekező apparátusunk létezik, dolgozik. A hidegrázás, a belső forróságérzet ellenszeréért sem kell patikába menni; elég. ha sós lábfürdőt veszünk. Egy lavór langyos vízhez adjunk két-három evőkanál konyhasót, s lábáztatás közben igyunk forró teát. Az iz- zadás kezdete a gyógyulás első jele - bújjunk gyorsan ágyba, jól takarózzunk be, s reggelre ki is alhatjuk a náthát. A meghűlés kellemetlenségein könnyebben úrrá lehetünk, ha étrendünkbe magas vitamin- és ásványianyag-tartalmú ételeket iktatunk be. Kitűnő például a kompót, a zabkása, a mazsolával ízesített kukoricakása és a krumplileves. A burgonyában tudniillik sok B és C-vitamin van. Igyunk sok gyümölcsteát, gyümölcsleveket. Érdemes a nátha ellen csatasorba állítani nagyanyáink „csodafegyverét", a hagymateát, továbbá csalánteát. Az elsődleges visszérbetegségről Felismerése viszonylag egyszerű A visszérbetegség felismerése látszólag egyszerű, hiszen előrehaladott állapotban már ránézésre is szembetűnő az elváltozás. Pontosabb megítélése azonban számos részletkérdés tisztázását kívánja. A kanyargós, tág, bőrön áttűnő, a bőrt előemelő felszínes tágulatok egyéb kellemetlenség hiányában is gyakran orvoshoz kényszerítik főleg az esztétikumra többet adó nőket. Kezdetben az elsődleges visszeresség panaszt alig okoz. Később a beteg, járáskor a végtagot nehéznek érzi, gyorsan elfárad, a lábszáron és a boka körül feszülő érzés jelentkezik. Estére a láb megduzzad. Szövődmények is jelentkezhetnek. Ezek a következők: vissz- érgyulladás, visszérrepedés, bőrelváltozások (ekcéma, elszíneződés, lábszárfekély). Hirtelen felálláskor ájulás is előfordul. A visszérbetegség kezelésének 3 fő módozata - konzervatív, injekciós és műtéti kezelés - nem egymást helyettesítő, hanem inkább kiegészítő eljárások. Alapvetően leszögezhetjük, hogy az előrehaladott betegség, ha annak ellenjavallata nincs, műtéttel kezelendő, mert csak ez hozhat végleges gyógyulást. Kisfokú, seprűszerű visszerek kezelésére jól bevált az injekciózás. Konzervatív kezelés a panaszok időszakos enyhítését szolgálja. A konzervatív kezelés lényege a már több évezrede használt rugalmas nyomókötés, amely a kóros visszaáramlást lecsökkenti, a felületes hálózatot összenyomja. így a vivőeres keringés javul, a panaszok megszűnnek. A kompresszió ősi módja a középkorban kutyabőrből készült fűzős harisnya volt. A jól felhelyezett rugalmas pólyával. vagy harisnyával átmeneti javulás érhető el. Igen jó hatású a végtag tomáztatása, kerékpározás, úszás, járás, éjjelre, illetve pihenés alatt a fekhely lábvégének megemelése. Gyógyszerekkel a vivőerek falának tónusa fokozható, a végtag duzzanat csökkenthető, a gyulladásos jelenségek meg- szüntethetők. Az injekciós kezelés alapja az a megfigyelés, hogy a visszérgyulladás következtében a tágulat elzáródik, elhegesedik, megszűnik, így bizonyos visszértágulatok meggyógyulnak. Ma a gyógyításra szánt visszértágulatokba olyan anyagot fecskendezünk, amely az érbelhár- tyát károsítja, helyi steril gyulladást okoz. A fal külső összenyomás hatására összetapad és a vivőér űrtere elzáródik. A tapasztalat szerint az injekciós kezelés eredményei jók, ha megfelelő anyaggal, technikával és indokolt esetekben alkalmazzák. Bevált a kis seprűszerű, a hálózatos visszerek és a műtét során megmaradt oldalágak kezelésére. Az eredmények kozmetikai- lag is jók. Dr. Gyurkó György Dr. Révész Johanna