Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-06 / 262. szám

2 KÜLFÖLD 1992. november 6., péntek A Reuter Bősről Alááshatja a Kelet-Európába vetett bizalmat Kérdőjelek Főpapi intelem Rómában és Budapesten szinte egy időben emel­te fel szavát a katolikus egyház a faji megkülönböz­tetés, a fajgyűlölet ellen. Mit mondott a pápa ? „Az Isten és az ember elleni véteknek” nevezte az antiszemitizmus, a fajüldözés bármilyen formáját. Miről nyilatkozott a Magyar Katolikus Püspöki Kar? Arról, hogy az említett szélsőséges megnyilatko­zások igazságtalan diszkriminációt jelentenek a tár­sadalmi életben, és súlyos konfliktusokat is előidéz­hetnek. Mi indította a főpapokat e nyilatkozatokra? II. János Pál pápa az Európában újra jelentkező szél­sőséges nacionalizmus veszélyére hívta fel a figyel­met, s arra, hogy „az utóbbi időben ismét jelentkez­nek olyan megnyilvánulások, amelyek sértik a Ho­locaust áldozatainak emlékét.” Ez a keresztény politikai irányvonal? Ha a sok­szor hallott „keresztény kurzus” fogalmat megsza­badítjuk minden hamis értelmezésétől, akkor való­ban ezt nevezhetjük annak. Kívánatos lenne, ha nemcsak erkölcsi tanítás, hanem politikai magatar­tási norma lenne a főpapi intelem: „A szeretet pa­rancsa kivétel nélkül minden ember iránt kötelező.” (FEB) Budi az udvaron, a Három vak egér és a magyar jezsuita tanár A bősi vízi erőmű egyre ellent­mondásosabb ügye, amely máris növelte a feszültséget Szlovákia és Magyarország között, a ké­sőbbiekben alááshatja a Kelet- Európába vetett nyugati bizal­mat, és lassíthatja a térség gazda­sági fejlődését — írja a bősi Du- na-gátról írott elemzésében a brit Reuter hírügynökség, több­nyire meg nem nevezett tisztvise­lőkre hivatkozva. A vita eszerint akkor kezdődött, amikor Szlová­kia a magyar tiltakozást figyel­men kívül hagyva, a múlt hónap­ban megkezdte a Duna elterelé­sét. Magyarország álláspontja szerint — írja a Reuter — a terve­zet egyrészt sérti a nemzetközi jogot, hiszen megváltoztatná az országhatárt is jelentő folyópar­tokat, másrészt milliók ivóvizét fenyegeti szennyezéssel. A szlo­vák fél tagadja ezt, mondván, hogy a gát könnyíti a hajók irá­nyítását, munkahelyeket teremt, megvédelmez az áradástól, és biztonságos, tiszta energiát ter­mel. — Kelet- és Közép-Európá- ban igen fontos lenne a területi integráció, a kívülállónak azon­ban azt kell látnia, hogy az erő­művel kapcsolatos incidens visz- szaveti ezt a folyamatot — idézi a hírügynökség egy Budapestre te­lepült nemzetközi pénzügyi inté­zet szakemberének véleményét. Az integráció fejlődését és a be­fektetői bizalmat már amúgy is erősen megtépázta a jugoszláviai polgárháború, a cseh és a szlovák különválás és a volt szovjet köz­társaságokban tapasztalható po­litikai és gazdasági viszályok. Bőssel együtt a térség a nyugati befektetők szemében egyre töré­kenyebbnek tűnik. Pedig a kül­földi vállalatok már több mint 4 milliárd dollárnyi befektetést va­lósítottak meg Magyarországon, ám Budapestnek meg jóval több­re van szüksége a fejlődéshez. — Ha a konfliktus tovább éle­ződik, el tudom képzelni, hogy a területet nagy kockázatú térség­ként kezelik majd Nyugaton, ez pedig magától értetődően köz­vetlen hatással lesz a hitelügyle­tekre is — állítja a csehszlovák központi bank szóvivője. Veszé­lyezteti a nézeteltérés a Visegrádi Hármak gazdasági közeledését is egymáshoz, csakúgy, mint az Európai Közösséghez — teszi hozza a Reuter. — A konfliktus­nak kedvezőtlen hatásai lehet­nek a visegrádiaknak az Európai Közösséggel kötött társulási szerződések brüsszeli, illetve EK-tagországonkénti ratifikáci­ójára is — véli Habsburg Ottó is, az Európai Parlament magyar kapcsolatokkal foglalkozó bi­zottságának vezetője. Clinton apja, pár hónappal fia születése előtt, autóbalesetnél belefulladt egy pocsolyába. Gyermekét Arkansas egy szegé­nyes településén négy évig az apai nagyszülők nevelték, amíg anyja távoli városban ápolónő­képzőt végzett. A kisfiú amerikai viszonylatban rendkívül szegény körülmények között nőtt fel: a nagypapa Hope városka sze­génynegyedében volt szatócs, s olyan házban laktak, ahol a kert végére kellett járni az illemhely­re. Clinton, aki utóbb, autóke­reskedő mostohaapja révén, kö­zéposztálybeli körülmények kö­zé került, mindmáig gyakran em­lékezik arra, hogy tanúja, sőt ré­szese volt a kisemberek életének. Később viszont, a jólét közepet­te, rendkívüli lelki terhet jelen­tett a mostohaapa alkoholizmu­sa: ütlegeitől a kamaszfiúnak kellett megvédeni az anyát, aki később el is vált a Clinton elnök nevét adó férfitól. * * * Az új elnök 46 évével a legfia­talabb elnökök egyike hazája történetében — és az első, aki ki­tűnően szaxofonozik: az arkan- sasi Hot Springsben, ahol fel­Mozaikok Bili Clintonról nőtt, a Három vak egér nevű beategyüttes csillaga volt. Ra­jongtak érte a lányok, mert jól muzsikált, sőt: hasonlított a kor­szak bálványára, Elvis Presleyre. Miközben diáktársai a sötét nap- szemüveges beatzenészre, taná­rai a kitűnő, sőt időnként szerte­len becsvágyával szinte túltengő tanítványukra emlékeznek. Clinton a politika iránt korán kezdett érdeklődni, és anyja tel­jes komolysággal mondta el: fia már 15 évesen közölte vele: el­nök kíván lenni. Elhatározását komolyan vették — legalábbis a mama. * * * Tanulmányaiban, világnézete kialakulásában meghatározó Bili Clinton győzelme után a washingtoni republikánus hatal­mi elit azonnal nagy hajszába kezdett, hogy munkát találjon abban a pangás sújtotta gazda­ságban, amely voltaképpen ki­tette állásából — írta a Reuter brit hírügynökség washingtoni tudósítója. Január 20-án, amikor Bush el­nök végleg elhagyja a Fehér Há­zat, bezárulnak a kapuk azok előtt, akik 12 éven át nyesegették az ágakat a politikai gyümölcsös­kertekben. Maga a 68 éves Bush, aki a választások előtt nem volt hajlandó nyilvánosan beszélni esetleges vereségéről, kilép a ref­lektorfényből. A nyugalomba vonulás után idejét vitorlázással, golfozással, horgászással akarja tölteni, s többet kíván foglalkoz­ni unokáival. — Azt tervezem, hogy nagyon aktív nagypapa le­szek, és módot akarok találni ar­ra is, hogy a segítsek a rászorulta­kon — mondotta híveinek, mi­után elismerte vereségét. Barba­ra Bush bejelentette, nogy a Fe­hér Ház elhagyása után otthont akar építeni a texasi Houston­ban, ahol van egy üres telkük. Dán Quayle alelnök szándé­kai nem világosak. A volt india- nai szenátor állítólag arra gon­dol, hogy 1996-ban az elnöksé­gért száll harcba. Ehhez azonban javítania kell azon a nem túl von­zó képen, amelyet a közvéle­mény eddig róla alkotott. Sok találgatás lát napvilágot James Baker jövőjéről, aki, mint Eredménytelen megbeszélés A támogatások leépítéséről A minap hosszas megbeszé­lést tartottak az amerikai kor­mányzat és az EK képviselői a mezőgazdasági támogatások le­építésének hosszú ideje húzódó problémájáról. A komoly ellen­téteket szító vita már a világke­reskedelem liberalizálásáról fo­lyó jelenlegi GATT-forduló me­netét is akadályozza. Washing­ton kilátásba helyezte: ha nem születik megállapodás a nyugat­európai agrárszubvenciók ame­rikai részről kívánatosnak tartott mértékű leépítéséről, az USA akár 1 milliárd dollárnyi bünte­tővámot is kivethet az európai mezőgazdasági exporttermé­kekre. (MTI) volt az ismert, diplomaták nem­zedékeit képező washingtoni Georgetown egyetem, ahol két kedvenc tanárának egyike ma­gyar volt: Sebes (Schobert) Jó­zsef jezsuita atya, a nemzetközi kar dékánja. A két éve, 75 éves korában elhunyt Sebes a bara­nyai Nagypálon született, Pé­csett érettségizett 1934-ben, s belépett a jezsuita rendbe. Róma után a Harvard egyetemen ta­nult, majd évtizedekig működött a Georgetownon, jeles Ázsia- szakértoként. Clinton a konzer­vatív washingtoni szellem után a ’60-as évek végén Oxfordban más légkörbe került: a vietnami háború ellen tiltakozó „dühös fiatalemberek” nemzedékének tagja volt. ismeretes, lemondott a külügy- miniszterségről, hogy Bush vá­lasztási kampányát irányítsa a legutóbbi hetekben. Egyesek szerint visszatér Houstonra, és részt vesz sikeres családi ügyvédi irodájának munkájában, mások szerint gazdálkodni fog Wyo­ming állambeli farmján. Lawrence Eagleburger, meg­bízott külügyminisztert nem érinti a republikánusok veresé­ge. Megromlott egészségi állapo­ta miatt januárban még Bush győzelme esetén is visszavonult volna virginiai birtokára. Nicholas Brady pénzügymi­niszter is már korábban bejelen­tette, hogy január 20-a után visz- szatér a magánszektorba, ahol valamiféle gazdasági pozíciót kí­ván betölteni. A legnehezebb dolguk persze, azoknak lesz, akik csak közvetve élvezték a hatalom dicsőségét, akik hosszú időn át szolgálták fő­nökeiket. A washingtoni lista 3000 olyan politikai állást sorol fel, amelynek birtokosai alkotják a mindenkori elnök adminisztrá­cióját. A jelenlegi 3000 érintett még nem tudja, maradhat-e ab­ban a Washingtonban, amely 1976, Jimmy Carter elnöksége óta először ólt demokrata párti színeket. Bush elnökválasztási kampányának munkatársai min­denesetre már ezen a héten cso­magolnak. — Akármilyen állást elfogadnék — mondta szomorú­an az egyik kampánymunka­társ. Átcsapnak az indulatok a ha­tárok felett? Meciar szlovák kor­mányfő immár nemcsak nacio­nalizmust, hanem antiszemita kijelentéseket, esetenként fasisz­ta megnyilvánulásokat és határ­revíziós igényeket is tulajdonít Budapestnek. Sőt hozzátette: Szerbiában, Romániában és Uk­rajnában is élnek hasonló véle­mények Magyarországgal szem­ben. Csak a bősi válság motiválta volna a szavait? Akkor miért éppen a Közös Piac és a „visegrádiak” vezetői­nek londoni találkozójáról haza­térve mondta ezt a szlovák politi­kus? Úgy tűnik, általánosabb ha­zai és nemzetközi indítékok is le­hetnek azon pozsonyi álláspont mögött, hogy Magyarország ve­szélyezteti az európai stabili­tást. A kérdések sorozata folytat­ható. Szolgáltattunk-e alapot Meciar kijelentéseihez? Men­Leállítják az atomerőművet A csernobili atomerőművet az ukrán parlament döntése értel­mében a jövő év végén leállítják — közölte az ukrán atomener­gia-ipar vezetője egy sajtóérte­kezleten. Umanyec annak a ma­gánvéleményének is hangot adott, hogy a létesítménynek az évszázad végéig kellene működ­nie. Umanyec volt a csernobili atomerőmű igazgatója 1986- ban, amikor az eddigi legkomo­lyabb atomerőművi baleset be­következett. Oroszország és Kuba Oroszország és Kuba gazdasá­gi kapcsolatait a jövőben mind­két fél a nemzetközi kereskede­lem általánosan elfogadott alap­elvei szerint kívánja alakítani — hangsúlyozták a két ország kor­mányküldöttségeinek Moszkvá­ban tartott találkozóján, ame­lyen aláírták az új kétoldalú kor­mányközi gazdasági-kereskedel­mi együttműködési szerződést. A megállapodások — a világpia­ci normák dokumentumba fog­lalásával — immár formálisan is lezárják az úgynevezett prefe- renciális árakon és feltételekkel folytatott kereskedelem, lénye­gében a politikai hátterű gazda­sági segítségnyújtás évtizedeit. Nincs megállapodás Az Európai Közösségnek és az Egyesült Államoknak nem si­került megegyezésre jutnia az ét­olaj termelésében és forgalmazá­sában, és emiatt az Egyesült Ál­lamok kereskedelmi szankció le­hetőségét helyezte kilátásba a Közös Piaccal szemben — jelen­tették a hírügynökségek. Az Egyesült Államok azzal vádolta az Európai Közösségeket, hogy messzemenő ártámogatásban részesíti az európai étolaj-expor­tőröket, és ezzel elviselhetetlen verseny elé állítja az amerikai farmereket. Túlzott teherviselés? Közel hétmilliárd dollár kör­nyezetvédelmi kiadás terheli évente a japán vállalatokat — ál­lapítja meg a Japán Fejlesztési Bank legújabb jelentésében. A túlzott teherviselés enyhítése ér­dekében a bank javasolja, hogy a kormány még nagyobb pénzügyi segítséget nyújtson a vállalatok­nak. A pénzintézet felmérése szerint a vállalatok kétharmada nehezen viseli el a környezetvé­delmi kiadásokat, ezért, vala­mint a költségek fogyasztókra való áthárításának akadályai mi­att nem is szívesen vállal konkrét elkötelezettségeket a környezet­védelemben. Élelmiszersegély az USA-ban Az állami élelmiszersegélyen élő amerikaiak száma rekordhoz közelít — közölte az amerikai kormány. A nyilvánosságra ho­zott adatok szerint jelenleg az amerikai lakosság 10,25 százalé­ka használ élelmiszeijegyet, ami­ért egy négytagú család havonta legföljebb 370 dollárnyi élelmi­szerhez juthat ingyenesen. A re­kord egyébként nem túlságosan régi keletű: áprilisban jegyezték, amikor 25,88 millió ember ka­pott jegyet. nyiben felelhet meg a valóság­nak, amit a szlovák miniszterel­nök Belgrádról, Bukarestről és Kijevről állít? Miben egyezhet­nek és miben különbözhetnek különféle szomszédaink aggá­lyai? De a legfontosabb az a kérdés, vajon a szlovák nyilatkozat célja csupán publicisztikai hatáskel­tés, játék az érzelmekkel otthon és külföldön, vagy politikai lépé­sek nyitánya? Esetleg emlékez­tető az egykori kisantantra, amely újjá is születhet? Mi lehet a mi magatartásunk? Egyfelől vegyük tudomásul a té­nyeket, még akkor is, ha a szo­morú történelemre emlékeztet­nek; vannak ellenérzések Ma­gyarországgal szemben. Másfelől ez sem lehet ok arra, hogy hagyjuk magunkat provo­kálni. Legyünk bölcsek. (FEB) A magyar kormány nem hátrálhat meg A Polityka című lap Olszanski cikkét közölte a vízlépcső körüli vi­szályról. Ismertetve a magyar-szlovák közös történelem viszályait, azt a véleményt fogalmazta meg: a cseh miniszterelnök nem véletle­nül utazott elsőként Budapestre: „Prágát és Budapestet összekötötte az ébredő szlovák nacionalizmus miatti közös aggodalom”. A tudósí­tó szerint a magyar kormány nem adhatja fel álláspontját, mert a víz­lépcső az egyik legfontosabb eszköze volt a kommunista kormányok elleni harcnak, s ha engedne, ezzel „fegyvert adna önmaga ellen mind a liberális ellenzék, mind a nacionalista jobboldal kezébe, s megvá­dolnák a nemzeti érdekek elárulásával”. Olszanski úgy véli: a konf­liktus mégsem tarthat örökké, mert így tovább romlik a szlovákiai magyarok helyzete, s az ügy kihat a nemzetközi kapcsolatokra is. Marosvásárhely: A megértés útjai Rövid távon a mérleg fényes­nek aligha nevezhető: Marosvá­sárhelyen, a két évvel ezelőtti vé­res etnikai összetűzés, magyarel­lenes pogrom színhelyén össze­ült 120 ember a világ minden tá­járól, és három napon át őszintén és bátran beszélt arról, mi az, ami a kisebbségek és a többség viszo­nyában fájó Romániában, és mit lehetne tenni a javításért — a ro­mán televízió sok millió nézője pedig arról értesült, hogy „ro­mánellenes támadások özöne” hangzott el a rendezvényen. Semmi kétség, hiszen a helyszíni tudósító jelentette. Aki melles­leg a Vatra embere, és a záró saj­tóértekezletet sajátos kihallga­tássá változtatta. Smaranda Enache asszony­nak, a román és a magyar nép, a többség és a kisebbségek közötti barátság ismert harcosának, a Pro Európa Liga elnökének kel­lett felelnie vádló hangon feltett keresztkérdéseire: beszélt-e va­laha önrendelkezésről, meghív- ta-e mind a kormányszerveket, és miért is tiltakozott a tisztelt szeminárium az ő tévébeszámo­lója ellen, amikor pedig ő, a tu­dósító az egyik előadásban csupa negatívumot hallott a román ki­sebbségi politika történetéről. Közben volt ideje megjegyezni (a kamera persze, felvette szava­it): a tanácskozáson tévesen állí­tották azt, hogy Sütő András sze­me a két évvel ezelőti marosvá­sárhelyi események idején sérült meg, amikor sokkal régebbi sé­rülésről volt szó. Percekkel ké­sőbb egy helyi magyar újságíró emlékeztetett arra, hogy Sütő András szemét bizony sajnos két éve verték ki. Ezt hallotta a je­lenlévő néhány más tudósító, de vajon mit tudott meg a cáfolatból a tévénéző? Vagy mi jut el hQzzá abbój, hogy Fabienne Rousso-Lenoir asszony Párizsból, egy francia emberi jogvédelmi társaság kép­viselője, amikor a „felelősségre vonás” már néhány perce folyt, úgy érezte, nem hallgathat to­vább, és rövid előadást tartott az újságírónak. Arról, hogy a múlt kritikai elemzése minden de­mokráciában természetes, ha nem is örömteli feladat, hogy ha például Romániában voltak an­tiszemita pogromok a múltban, mint ahogy voltak, arról éppen azért nem szabad hallgatni, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg, de ezzel még nem a román népet, nemzetet nevezték anti­szemitának, aminthogy Francia- országban is elemeztek, megír­ták a nácikkal való kollaboralás történetét, és ettől még senki sem mondja, hogy a francia nem­zet maga lenne Kollaboráns. Rövid távon tehát aligha tudja meg a széles román közvéle­mény, hogy Marosvásárhelyen elindult valami új — hogy miután tavasszal Gheorghe Funar ko­lozsvári polgármester még betil­totta a Kisebbségi kérdésről a Szamos-parti városban rende­zett nemzetközi találkozót, ezút­tal a Maros partján, száz kilomé­terrel keletebbre mégis össze­gyűlhettek a kisebbségi és embe­ri jogok szakértői, számos romá­niai etnikai kisebbség képviselői, köztük a magyarok, nemzetközi és romániai nem kormányzati szervezetek aktivistái, az Euró­pai Közösség Phare-demokrá- ciaprogramjának illetékesei, és ha nem is résztvevőként, de meg­figyelőként a külügy-, a kulturá­lis és oktatási minisztérium em­berei. Sőt megjelent és felszólalt a marosvásárnelyi rendőrkapi­tány is... Vagyis éppen a leghevesebb etnikai konfliktus színhelyén ez­úttal együtt keresték az etnikai béke útjait a résztvevők. Nem kis siker volt ez Smaranda Enache asszonynak, a Pro Európa Liga elnökének, a román Polgári Szö­vetség egyik vezetőjének — akit oly sok támadás ért (és láttuk: ér) azóta, hogy felemelte szavát a vatrás uszítok ellen azok egyik .fellegváréban, a. román-magyar, lakosságú erdélyi városban. Nem kis siker az ide érkezett emberi jogi aktivistáknak, a Nemzetközi Helsinki Alapítványnak, a ro­mán Helsinki Bizottságnak, a kölni Heinrich Böll alapítvány­nak, az összes résztvevőnek. A kisebbségek helyzetének elemzése mindenképpen ké­nyes, és nemcsak itt: mindenütt a világon. A sajtóval, a nyelvhasz­nálattal és a kisebbségi jogokkal foglalkozó három munkacsoport vitáiban, ha nem is tagadta senki a kisebbségek alkotmányos lehe­tőségeinek javulását, sok volt a szomorú ténymegállapítás: a joghézagokról, a megkülönböz­tető jogszolgáltatási gyakorlat­ról, a félretájékoztatásról, a gyű- löletkeltésrol, egymás nem isme­réséről. A marosvásárhelyi ese­mények után elítélt magyarokról és cigányokról (míg az egyetlen roman elítélt megúszta könnyű büntetéssel), a Bukarestben júli­usban felgyújtott cigányházak­ról, arról, nogy a felelősségre vo­nás elmaradt. De születtek értelmes javasla­tok is, a nemzetiségek helyzeté­nek tudományos feldolgozásá­ról, a kérdés kezelésére vonatko­zó képzés szükségességéről, a sajtó etikájának javításáról — eldául egy etikai bizottság létre- ozásával —, a kisebbségi (és a többségi) nyelv oktatásáról, a ki­sebbségi nyelvek chartájához való csatlakozásról, egy kultú­raközi együttélést kutató köz­ont létesítéséről Marosvásár- elyen. Sokat vitáztak a résztvevők, az egyes kisebbségek képviselői sem értettek egyet mindenben, sokban eltérnek a románok, a magyarok, az örmények és a töb­biek gondjai — de közös volt a ja­vítás szándéka. Ezt Ovidio Sm- cai úr, a külügyminisztérium ta­nácsadója is elismerte — még ha nem is tartotta az összes javasla­tot és bírálatot indokoltnak. Csak legyen minél több ilyen megbeszélés, mondta, akkor ta­lán hamarabb megoldódnak problémáink. Marosvásárhely mindenesetre az első volt. A szeminárium anyaga angolul, franciául és ro­mánul lát napvilágot a jövő év elején, eszmei, javaslatai, meg­közelítése, gyakorlata pedig pél­dát mutathat a jövőre, további útkereséshez „az interkulturális megértés” egyelőre nehéz útján. És ez remélhetőleg hosszú távon jóval többet hasznai, mint ameny- nyit egy egyoldalú tévétudósítás a tanácskozás napján árthat. Mit csinál majd a republikánus hatalmi elit? Egy kis antant?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom