Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-02 / 258. szám

1992. november 2., hétfő MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Gáz lesz Salgótarjánban? Harci eszközöket javítanak A rétsági Hunyadi János gépesített lövészdandár állományába tartozó technikai ezközök és felsze­relések karbantartása és javítása a szervezettégnek köszönhetően jól működik. Felvételünkön harci gépjármű csillagkerekének cseréjét végzik a telephelyen. Gyurkó felvétele A közúti igazgatóság már készül a hideg napokra Megyénkben különlegesek a telek (Folytatás az 1. oldatról) elektromos kábelekre bukkan­tak a munkások, ezt el kellett távolítani. De több szerencsét­len eset is közbeszólt, három­szor kellett elvégezni a szüksé­ges nyomáspróbát, ami durván kilencven óra kiesést jelentett.-Annak ellenére, hogy a te­rület gáztársulásának képvise­lője, Uhrin György toleranciára kéri lakótársait, úgy vélem, ez nem mentesít senkit felelősség alól. Ugyanis a vállalkozó azért vállalkozó, az önkormányzat pedig azért fizeti, hogy a nehéz­ségek ellenére, határidőre elvé­gezze a munkát: találja meg a módját, hogy elkészüljön ami­korra kell!-A teljességhez azért hozzá tartozik, hogy több olyan utcá­ban is mi bonyolítottuk az épí­tést, ahol határidő előtt átadtuk a vezetéket, az Eperjes-telepi kivitelező, az Alterra Mélyépítő Vállalat is időben befejezte há­rom másik, hasonló jellegű fel­adatát. Vannak roppant szeren­csétlenül összeálló esetek, mint ez a mostani.- Úgy gondolom, ha valaki elvégzi a szerződéses feladatát, az természetes. De az Eperjes telepi probléma kapcsán a je­lenség az, ami számomra bosz- szantó: gyakran hivatkozunk va­lamilyen nehézségre, ahelyett, hogy a célhoz vezető utat keres­nénk. Itt az említett területen például mi lesz a megoldás?-A műszaki átadás hétfőn, november 2-án befejeződik, kedden a dokumentációt össze­állíthatjuk, és elküldjük a Ti- gáz-nak, hogy a használatba vé­teli engedélyt megkérjük, a to­vábbiak tehát tőlük függnek. Eperjes-telepen tehát talán már a héten megoldódnak a gondok: lesz gáz. Nem így Sal­gótarján egy másik részén, a Fe- renc-telepen, ahol még jócskán kell várni a munkák befejeződé­sére. Miért? Hiszen ez a régió az egyik legjobban előkészített terület volt. Erről kérdeztük meg az önkormányzat, a lebo­nyolító - amely ebben az eset­Több balassagyarmati és szé- csényi olvasónk is felkereste szerkesztőségünket az október 23-i hármasünneppel kapcsola­tos panaszával. Rossz tapaszta­latokat szereztek ugyanis a tá­volsági buszjáratok üzemelte­tése miatt. Az ünnepnapot köve­tően az üzletekben és a munka­helyeken a rendes szombati munkarend szerint dolgoztak - kivéve a Volánt. Miért nem vet­ték figyelembe az utazóközön­ség véleményét is, illetve miért tértek el a máshol szokásos munkarendtől? Erről kérdeztük a Nógrád Volán forgalmi és ke­reskedelmi igazgatóhelyettesét, Vágvölgyi Istvánt.- Valóban ünnepi menetrend szerint üzemeltettük járatainkat a hosszú hétvégén - mondta. - Ez azonban nem rajtunk múlik: a távolsági menetrend az orszá­Mindszenty Nógrádban „...Tildy Zoltán állammi- nisztemek - az államelnöki poszt esélyes várományosá­nak - 1956. október harmin- cadika délelőttjén, egy mun­kásküldöttség előtt tett kije­lentését pedig már a rádió is ismertette :„.. .kívánatosnak tartaná, ha Mindszenty József hercegprímás visszatérne Esztergomba és ...” Ez a részlet is szerepel ab­ban a cikksorozatban, melyet november 4-én kezdünk kö­zölni Tyekvicska Árpád ba­lassagyarmati levéltár-igaz­gató tollából, Mindszenty Nógrádban címmel. ben a Delta Mérnökiroda volt -, valamint a kivitelező, a Gázláng Kft. képviselőit.- Mindannyian tisztában vol­tunk azzal, hogy csak valamikor a nyáron derül ki, milyen átmé­rőjű vezetékre lesz majd szük­ség a Ferenc telepen - mondta Kissné Horváth Zsuzsa. - A szerződést az önkormányzat időben megkötötte, a szervezés időben megtörtént, június végén a kivitelezési költségek majd’ felét átutaltuk az előkészítési munkákra. Augusztus 31-én dőlt el, hogy milyen vezeték kell, ha tehát ekkor a kivitelező olyan stádiumban van az előké­szítési munkákkal, véleményem szerint az adott szakaszt még meg tudta volna építeni október közepéig. Ha pedig tisztában volt azzal, hogy nem végez idő­ben, miért nem kérte a szerző­dés módosítását? A kivitelező, a Gázláng kft. ügyvezető igazgatója, Kádasi Zoltán megítélése szerint azon­ban a szerződést úgy kötötték, hogy az engedélyezett terv ké­sése automatikusan módosítja a befejezési határidőt!- Itt csak az a kérdés, hogy a kifogások mentesítenek-e bár­kit? Az önkormányzat, mint be­ruházó, sokáig nem tudta meg­mondani, milyen vezeték épül­jön, de a lebonyolító, valamint a vállalkozó, szinte ölhetett kézzel várta a döntést. Tudták mire le­het számítani, ezért talán hár­muknak közösen kellétt volna elgondolkodni a teendőkről.- Ebben igaza van, és abban is, hogy talán határidő módosí­tását kezdeményezhettünk volna - vette át a szót Lantos Lóránt, a Delta Mérnökiroda tervezője, az ügy lebonyolítója. - De ha módosítjuk is a szerző­dést, előbb lett volna gáz a tele­pen?-Nem valószínű, de ekkor a Ferenc-telepen élők is tudták volna, hogy mire számítsanak. Tehát mikor lesz gáz az emlí­tett területen? A kivitelező sze­rint legkésőbb november 30-án. Fenyvesi Ágnes gos menetrendi naptár szerint készül, tehát közvetlenül a köz­lekedési minisztérium hatáskö­rébe tartozik. Az általuk kiadott menetrend szerint pedig október 23-24— és 25-ike ünnepnap volt! A helyijáratokkal némileg más a helyzet. Ahol ugyanis önkormányzati tulajdonban van - ilyen például Salgótarján - ott meg tudtuk oldani, hogy a szombati menetrend szerint üzemeljen a tömegközlekedés.- Érkezett panasz azzal kap­csolatosan is, hogy kimaradtak egyes buszjáratok.- Ünnepnapokon mindössze a buszok 40 százaléka közleke­dik, így nehéz eldönteni, hogy melyik marad ki, és melyik nem. Ahhoz, ho'gy erre választ tudjak adni, a dátumot, az idő­pontot, és a megállóhelyet is kellene ismerni. F. Z. Miért nem kapcsolják át éj­szakára sárga villogóra Salgó­tarján közlekedési lámpáit?- Most fejeződött be a lám­pák műszaki felülvizsgálata - mondta Vilimi Sándor, a salgó­tarjáni közúti igazgatóság fő­mérnöke. - A litkei csomópont­ban lévő lámpát átállítjuk este tíz órától villogóra, ez a munka már folyamatban van. A Kos­suth utcai lámpát viszont nem szabad átállítani, mert az út nyomvonala nem egyezik a for­galmi renddel. Azt kell feltéte­Nyakunkon a tél. Az embe­rek többségét, de még Salgótar­ján városát is a fűtés gondja szorongatja. Fráter István, a Salgótarjáni Közúti Igazgatóság vezetője mit remél, vagy meny­nyiben tart az idei téltől?- Mindenekelőtt azt remé­lem, hogy nem lesz rosszabb, mint az 1991-92-es tél volt, nem állít bennünket megoldha­tatlan feladatok elé. Az eddigi telek tapasztalatai alapján ugyanis be kell következnie egy jóval erősebb zimankónak, mint amilyenek az elmúlt években voltak. Nógrád megyében egyébként is különböznek a te­lek, mint az ország többi részén tapasztalhatóaktól: '91-92-ben például úgy jegyezték fel a me­teorológusok, hogy enyhe te­lünk volt. ami a közutasoknak is csak mérsékelt feladatokat adott. Nálunk, Nógrádban egé­szen más volt a helyzet: ben­nünket kellőképpen megizzasz- tott. No, nem az alacsony hő­mérséklet, vagy a sok hó által, hanem a megye sok-sok pontján föllelhető fagyzugos völgy és Országos rejtvényfejtő csa­patbajnokságot rendeztek szombaton Százhalombattán, amelynek haladó kategóriájá­ban a salgótarjáni Acéltörő Rejtvényfejtő Klub CARBO- VAN csapata is részt vett. A Bodzsár Sándor, dr. Kuti Ist­ván, dr. Mező Imre és Pál Lajos összetételű csapat az értékes második helyezést szerezte meg, mindössze hosszabb fej­tési idő miatt leszorulva a do­bogó legfelső fokáról. A rejtvényfejtők számára ki­leznünk, hogy olyan autósok is közlekednek, akik nem ismerik a várost, és azok számára, akik Somoskőújfalu felől jönnek, megtévesztő, hogy nem az egyenes iránynak van elsőbb­sége. Ezt tehát azért nem állít­juk át, mert az baleseteket okozhatna. Salgótarjáni egészségügyi dolgozók kérdezik, valóban a megyei önkormányzaton mú- lik-e, hogy megemeljék a kör­zeti ápolónők fizetését? Erre keresünk választ. útszakasz miatt. Az ilyen he­lyeken az útra csapódó pára csupán egy-két fokkal a fagy­pont alatt is jéggé dermed, ami épp elegendő egy nagyon ko­moly balesethez. Közutas kol­légáim 44-45 olyan napot je­gyeztek föl az elmúlt tél folya­mán, amikor be kellett valami­képpen avatkozniuk - mi. 92 ilyet számláltunk.- Még szerencse, hogy ezek a fagyzugos helyek állandóak - ismertek - így könnyű ellenük a védekezés.- Könnyűnek éppen nem mondanám! Olyan sok van ugyanis ezekből, s oly váratla­nul kialakulhat ezeken az útsza­kaszokon a jégfilm. hogy pre­ventív védekezésről szó sem eshet. Ami pedig az állandó ké­szenlétet illeti, oly magas költ­séggel tudnánk csak megoldani, hogy azt meg a költségvetésünk nem bírná el.-Apropó, költségvetés. Meg szabad-e tudni, hogy mennyibe kerül önöknek egy átlagos tél?-Évi 15-17 millió forintot költünk általában arra, hogy írták a Magyar Kupa páros ver­senyt is. Jelentkezni a Magyar Rejtvényfejtők Egyesülete cí­mére, - Budapest, postafiók 110, 1701 - rózsaszín postai be­fizetési szelvényen feladott, 200 forint nevezési díjjal lehet, 1992 november 20-ig. Amennyiben Nógrád megyé­ből legalább nyolc pár jelentke­zik, a verseny első- és második fordulóját Salgótarjánban ren­dezik, ezért is érthető a rejt­vényfejtők optimizmusa és bi­zakodása. Ellene szavaztak Pásztó. A működő-, illetve határozatképesség fenntartása céljából a polgármester a leg­utóbbi képviselő-testületi ülé­sen előterjesztést tett, hogy az eddigi kétharmados szavazat­hoz kötött témáknál - ötmilliós értékhatár feletti feladatok, a hatáskörök átvizsgálása, a zárt ülések, titkos szavazás elrende­lése - fogadják el a minőségi, többségi szavazat meghonosítá­sát, mivel a húsz fős képviselő- testület tizenhat főre fogyatko­zott. Az előterjesztést nyolcán elfogadták, hatan ellene szavaz­tak. Az elfogadáshoz tizenegy igen voksra lett volna szükség. felkészítsük, átállítsuk gépein­ket a téli üzemmódra. Kihe­lyezzük a hóvédműveket, sa­lakprizmákat készítünk az azt kívánó síkosabb útszakaszokra, főleg az emelkedők mentén; be­szerezzük a szükséges szóró­anyagokat, majd ha eljön a ta­vasz, mindezt leszereljük, meg­szüntetjük.- Mennyivel csökkenthetnénk ezt az összeget, ha só helyett mást szórnánk a közutakon?- Először is: a magyarországi közlekedési szokások nemigen engednék meg, hogy a konyha­sót, mint olvasztó-szóróeszközt mással váltsuk ki. Illetve, ha si­kerülne is kiváltanunk, más anyagot, más módszerrel, más gyakorisággal kéne használ­nunk: korántsem biztos, hogy megtakarítást érnénk el vele. Arról már nem is beszélve, hogy például a magnéziumklo- rid alkalmazása egy teljesen új beruházást kívánna meg, ami több százmilliós költséget jelen­tene nekünk, rögtön az indulás­nál. Erre pedig igazán nincs ma pénze Nógrádnak. HGM Nincs kamat Pásztó. A Kelet-Nógrád Com. Rt. Igazgatósága azon az állásponton van, hogy a telepü­lésre beköltöző állampolgárok a beköltözéstől számított 30 na­pon belül, 15 ezer forint egyösszegű befizetésével igé­nyelhetnek telefonvonalat. A már megkötött szerződést az előfizető alapos indokkal fel­mondhatja. Ebben az esetben a befizetett összeget kamatok nélkül fizeti vissza a részvény- társaság. Traffipax • Hétfőn délután kettőtől este tíz óráig a Salgótarján - Pásztó- Jobbágyi - Pásztó - Hasznos- Pásztó útvonalon érdemes be­tartaniuk az autósoknak a meg­engedett sebességet. A rendőr­ségi mérőautók ezen az útvona­lon ellenőriznek fokozottan. Hangverseny • Salgótarján. November 3-án kedden 19 órakor Matuz István fuvolaművész - Benkő Zoltán zongorakíséretével - koncertje nyitja meg az 1992/93-as Mes­terbérlet hangversenysorozatot a zeneiskolában. A neves fuvo­lavirtuóz ízelítőt ad a különböző zenei stílusokból és a hallgató­ságnak bemutatja néhány saját művét is. Rangsorolva • Karancsság. A leendő köz­ségi gázellátásról tárgyalt nem­régiben a helyi vezetés, vázolva a szóba jöhető pályázati lehető­ségeket is. Az ide kapcsolódó döntés értelmében a gázprog­ram megvalósítása azonban - a nagyarányú, lakosságot terhelő befizetések miatt - rangsorban csak az ivóvíz- a telefon-, il­letve a szennyvízhálózat kiépí­tés után következhet. Kerékpárút • Rimóc. Megkezdődött a tele­pülés és Hollókő között megépí­tendő kerékpárút kivitelezése, a Közúti Igazgatóság bonyolítá­sában. A beruházás költségei­nek hetven százalékát az orszá­gos útalapból finanszírozzák, az első ütem hiányzó összegét Ri­móc önkormányzata adja. Az út valószínűleg csatlakozni fog a tervezett országos hálózat Du­nakanyar és Ipolytamóc közötti szakaszához. Az első ütem át­adási határideje: 1993. június 15. Bérleti hangverseny • Pásztó. A Rajeczky Benjá­min Zeneiskola bérleti hangver­senysorozatának első koncertjét rendezi meg november 5-én a művelődési házban. Közremű­ködik a nagybátonyi kamaraze­nekar, vezényel Jancsovics An­tal. Nem vállalták • Alsótold. A körzeti körjegy­zőséghez tartozó községekben a korábbi telektulajdonosok kö­zül, akik építési szándékukat is jelezték, ketten visszaadták az építkezési engedélyt, mivel a szükséges pénzt nem tudták elő­teremteni, azaz az építkezést az előírt határidőre nem tudták megkezdeni. Kisajátítások • Rétság. Az önkormányzat képviselő-testületének döntése értelmében a költségvetésből 500 ezer forintot csoportosítot­tak át a Piac-tér mögötti terület egyik részének megvásárlására, illetve kisajátítására. A terület megszerzésével ugyanis a ren­dezési terv szerinti üzletek megépítéséhez megfelelő terü­let állna rendelkezésre. MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot __________________példányban_________________hónapra. K érem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:______________________________________ C íme: (város, község, irányítószám) _____________ u tca, házszám:________________________________________ Az előfizetési díj: egy hónapra 319.- Ft, (3 lapszámot ingyen kap) egy évre 3388.- Ft (60 lapszámot ingyen kap!) aláírás A megrendelőlapot bélyeg nélkül, a helyi postahivatalok részére kérjük feladni. Válaszol a Volán igazgatóhelyettese Illetékes: a minisztérium Kíváncsiskodó A litkei csomópontnál sárga villogó lesz Folyamatosan törekvő Acéltörő Rejtvényfejtők sikere

Next

/
Oldalképek
Tartalom