Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-19 / 273. szám
BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. NOVEMBER 19. CSÜTÖRTÖK III. ÉVFOLYAM 273. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT A mi aut SUZUKI már 730,000 Garancia: KH).(HH) km vagy 3 óv. Részletfizetés + lízing Márkakereskedés, szerviz EURÓ - AUTÓ KFT H - 3060 Pásztó. Fő út 9. Tel.:/Fax: (32) 60-270 Újabb lakóházak a hadseregnek? Aggodalom Kárpátalján Jelenleg szinte mindegyik kárpátaljai városban állomásoznak katonai egységek, s egész városrészek épültek részükre. így van ez Beregszászon is, ahol most újabb lakóházakat terveznek építeni a hadsereg számára. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Elnöksége ennek kapcsán nyílt levelet intézett Leonyid Kravcsuk ukrán elnökhöz. Ebben egyrészt amiatt aggódik, hogy szó sincs a katonaság létszámának esetleges csökkentéséről, másrészt félti Beregszász etnikai összetételét, fél a mindenfajta betelepítés természetes következményeként fellépő fokozott politikai feszültségtől. Kárpátalja egyetlen magyar többségű városa nemzetiségi összetételének betelepítés általi megváltoztatása a nemzetiségi ellentétek kiéleződéséhez vezethet. (MTI) Tom Lantos Budapesten Hivatalos látogatásra BudaE estre érkezett szerdán Tom antos amerikai kongresszusi képviselő az új demokrata vezetés képviseleteben. A politikust tegnap fogadta Jeszenszky Géza külügyminiszter. Antall József kormányfő péntek délelőtt fogadja a magyar származású amerikai képviselőt. Ugyancsak pénteken lesz Tom Lantos és Kupa Mihály pénzügyminiszter eszmecseréje. Értesülések szerint Göncz Árpád köztársasági el nök november 26-án fogadja az amerikai politikust. Magyar—horvát közúti egyezmény A közúti áru- és személyszállítás szabályozásáról írt alá egyezményt tegnap Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter horvát kollégájával, Ivica Mudrinic tengerészeti, közlekedési és hírközlési miniszterrel. Mivel Magyarország számára mindig nagy jelentőségű volt a fiumei, adriai-tengeri kapcsolat, így hamarosan, várhatóan a jövő év elején megkötik a vasúti, hajózási, hírközlési és frekvencia-egyezményt is. Emlékpénzt bocsátott ki az MNB Kétszáz forint névértékű emlékpénzt bocsátott ki „Veszélyeztetett állatvilág” címmel a Magyar Nemzeti Bank — tájékoztatta a pénzintézet illetékese tegnap az MTI-t. Albán—magyar megállapodás A kettős adóztatás elkerülését szolgáló magyar-albán megállapodás született Kupa Mihály pénzügyminiszter tiranai látogatása alkalmával. A magyar pénzügyminiszter Genc Rulli albán gazdasági és pénzügyminiszter meghívására járt az elmúlt napokban Albániában. Kupa Mihályt fogadta Sáli Berisha, az Albán Köztársaság elnöke, és Alexander Meksi miniszterelnök. Meghallgatás, meghosszabbítás A Magyar Távirati Iroda vezér- igazgatója, valamint főszerkesztője — mint ismeretes — 1990. november 20-i hatállyal, két év időtartamra nyert kinevezést, megbízatásuk ezért 1992. november 20-ával lejár — közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda szerdán. A miniszterelnök szerdán kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél Oltványi Ottónak a Parlament illetékes bizottsága által történő meghallgatását abból a célból, hogy vezérigazgatói megbízatása 1993. november 20-ig meghosszabbításra kerüljön. Egyúttal döntés született Kopre- da Dezső, az MTI főszerkesztője megbízatásának 1993. november 20-ig történő meghosszabbításáról. Bérbe adja-e a megyei önkormányzat a Dornyait? A hegymászók megmentenék a turistaházat Ma dönt Nógrád Megye Önkormányzata a salgótar jáni Hornyai turistaház sorsáról. Többen jelentkeztek üzemeltetésre, de vannak, akik attól félnek, ha az üzlet dominál, a házból nem lesz. turistaház. Hallottunk ugyanakkor olyan véleményt is, hogy a megyei önkormány zat nem is dönthetne ;! turistaház bérbeadásáról. A Salgótarjáni Hegymászó Klub az egyik jelentkező. Orosz Miluilytól, az SHK elnökétől a turistaház múltjáról és jelenéről is hallottunk, miközben a ház jövőjéért aggódik.- Régen ezt turisták építették közadakozásból. társadalmi munkával. Amikor a háború után mindent államosítottak, az idegenforgalmi hivatalhoz került. de nem volt igazi gazdája. Az idegenforgalmi hivatal nyereségorientált, így lassan megszűnt a turistaház. valódi funkciója. Megpróbálta kiadni különféle vállalkozóknak, akik a lehető legrövidebb időn belül próbáltak nyereséget szakítani, nem törődtek különösebben a házzal. Azt megemlíteném, hogy sehol nem az a turistaházak célja, hogy nyereséget produkáljanak. vendéglátóegységként álljanak helyt, hanem az. hogy az arra járó turisták menedéket találjanak. Ez a ház inkább a vendéglátás irányába ment el. de még így sem tudott nyereséget produkálni. ugyanis ha tudott volna, akkor nem adták volna sorra egymás után vissza. Mindig volt valami gond. Mindig be kellett volna ruházni, valami elromlott. valamit fel kellett volna újítani, arra senkinek nem volt pénze. Az utolsó vállalkozó két éve dobta be a törülközőt, üresen állt a ház. ami közben a megyei önkormányzathoz került. Az idegenforgalmi hivatal az utolsó pillanatban még megpróbálta eladni, de szerencsére nem volt rá vevő. Nem tudom, érzi-e a mentalitást? A turisták által épített házat, aminek a funkciója turistaház lenne, megpróbálta eladni bármilyen célra. A megyei önkormányzat következő ülésén előterjesztik az írásban beadott kérelmemet. (Folytatás ad. oldalon) Önkormányzati Akadémia A jog, a tulajdon, a pénz, a technika szükséges, de nem elégséges feltétel a minőségi telepü- lésigazgatáshoz. A professzionális helyi önkormányzati munkához nélkülözhetetlen felkészültséget az új ismeretek, tapasztalatok felhalmozása és teijesztése teremti meg. Ezt felismerve hozta létre egy évvel ezelőtt az Ön- kormányzati Akadémiát — megalakulásával egy időben — az Alapítvány a Magyarországi Önkormányzatokért. A hat területi iskolaközponttal és hat együttműködő intézménnyel tevékenykedő szervezet tanfolyamokat, rendezvényeket, tréningeket rendez az önkormányzati képviselők, polgármesterek, tisztségviselők és kulcsfontosságú szakemberek gyakorlati felkészítésére. Az elmúlt időszak tapasztalatai szerint az akadémia tanfolyamai iránt nagy az érdeklődés. Eddig mintegy 3700 helyi képviselő vett részt a 80, különböző aktuális témakörben tartott előadáson, konferencián. A Bátonyterenyei Állami Zeneiskolában már négy-öt éves kortól ismerkednek a hangszerekkel az óvodások. Venterné Szeberényi Ilona tanárnő, a Finnországban élő Szilvav Géza magyar hegedűtanár módszere alapján oktatja tanítványait. Felvételünk a Kormos testvéreket, Lászlót és Kristófot örökítette meg hegedűórán. Fotó: Gvurkó Péter Bezárják a nógrádi bányákat! Mi erről a megyei képviselők véleménye? A bányászok és a kormány képviselőinek kétnapos egyeztető tárgyalásán végleg eldőlt, hogy a Nógrádi Szénbányákat az év végéig bezárják. Az indokok közt szerepelnek az itteni geológiai viszonyok és az erőművi műszaki állapotok. Kedden este a Parlamentben kerestük meg a nógrádi bányászok ügyének két elhivatott megyei országggyűlési képviselőjét. hogy a megyére vonatkozóan szomorú hírrel kapcsolatos első gondolataikról kérdezzük őket:- Hogyan érezte magút e két nap alatt? - fordultunk Tóth Sándorhoz.- Meglchetősően rosszul. Ezer ember sorsát lehet nézni föntről is. és lehet nézni lentről is. Pál József kollégámmal - akit a tárgyalásokon képviseltem - mi egy cipőben járunk, s mi lentről látjuk. Hallgatva a tárgyaló feléket és egyes tFolytatás a d. oldalon) Platformok az MSZOSZ-nél Amennyiben az áfánál és a személyi jövedelemadónál a kormányzat hajlandó figyelembe venni a szakszervezetek igényeit, az MSZOSZ szerint lehetséges a megegyezés a 9200-9300 forintos bruttó minimálbérről, a kisebb adóterhekhez igazodó kompenzációjáról. Ezt Sándor László alelnök jelentette be a szerdai szövetségi tanácsülést követő sajtótájékoztatón. Meghatározónak tartják viszont, hogy hat alapvető termék- csoportnál, valamint a lakásépítésnél fennmaradjon a nullakulcsos áfa. Szintén szükséges a személyi jövedelemadónál az adómentes sáv megfelelő emelése. A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az MSZOSZ-nél két platform alakul: egy szocialista, szociáldemokrata és egy kereszténydemokrata, keresztényszociális. (MTI) Már csak hatra lehet licitálni Elkeltek az Áfor-kutak Már csak hat Áfor-kútra lehet licitálni a közeljövőben, a többi már elkelt, vagy a jogszabály adta lehetőséggel élve az üzletvezetők vásárolják majd meg forgalmi értéken. Köztudott, hogy az előprivatizációs törvény értelmében a tíz főnél kevesebbet foglalkoztató egységeket a kereskedelmi vállalatoknak az ÁVÜ-höz be kellett jelenteniük. A létszámkorláttól függetlenül viszont ugyancsak az előprivatizációs törvény hatálya alá esik, azaz árverésen értékesítik a propán-bután gázkeveréket, a háztartási olajat, illetőleg az évi 1,25 millió litert meg nem haladó meny- nyiségű motorbenzint és gázolajat forgalmazó benzinkutakat. Az Áfor kezelésében ösz- szesen 188 ilyen típusú kút volt országszerte. Még tavaly májusban lehetett először licitálni ezekre a kis forgalmú töltőállomásokra. November közepéig szinte valamennyi benzinkút, illetőleg háztartási tüzelőolaj-töltőállomás elkelt, csupán hat helyen lehet még licitálni. A kikiáltási ár összességében 96 millió forint volt. Az élénk érdeklődést jelzi, hogy az értékesítésből befolyt bevétel 144 millió Ft. Seat Toledo a taxisoknak Hat darab Seat Toledo márkájú, taxizásra átalakított személye gépkocsit adtak át kipróbálásra a taxi-vállalatok képviselőinek szerdán a Porsche Hungária vezetői. A megerősített kuplunggal, pótkerékkel, taxióra-előke- szítéssel, hátsó olvasólámpával és állítható magasságú kormánynyal felszerelt kocsikat a City, a Tele 5, a Palota, a Yallow Pages, a Taxi 10.000 Pécs és az Extra Eger taxicégek képviselői vehették át. A taxisok kétheti kipróbálás után mondanak majd véleményt az autókról. Jelenleg a több mint másfél millió forint értékű Seat Toledo részletfizetéses és lízingkonstrukcióban is megvásárolható. A hivatásos sofőrök azonban keveslik a kétéves futamidőt, és úgy vélik: az autó árát három-négy év alatt tudnák visszafizetni. Koalíciós frakciók: Két kulcs és kompenzáció Az MDF-, a KDNP- és a 36- os frakció keddi éjszakába nyúló együttes ülésén, amelynek egy részén részt vett Antall József miniszterelnök is, az MTI értesülése szerint a képviselők többsége a kétkulcsos áfa jövő évi bevezetését támogatta. Ugyanakkor megfogalmazódott, hogy az új rendszer bevezetése mellett a rászoruló rétegeknek teljes körű kompenzációt kell nyújtani. (Teljes körű kompenzációra csakis a legszegényebb és a középrétegek esetében kerülhet sor. Az 50 milliárdos kompenzáció a költségvetés pozícióit a tervezetthez képest mintegy 20 milliárd forinttal rontaná.) Az ülésen, amelyen jelen volt a kormány több tagja, így Kupa Mihály pénzügyminiszter, Szabó Iván ipari miniszter, Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter és Pusztai Erzsébet népjóléti államtitkár is, nemcsak az MDF kompenzációs javaslatai hangoztak el, hanem a KDNP és a 36-ok képviselői is vázolták elképzeléseiket. ígéretet kaptak, hogy a kormány mindezen javaslatokat figyelembe veszi. Az ülésen végül a résztvevők szavazással is felhatalmazták a kormányzatot arra, hogy rugalmas tárgyalásokat folytasson az érdekvédelmi szervezetekkel. Az ülés elején Antall József rövid beszédében az egység megőrzésére szólította fel a koalíciót és saját pártjának tagjait. Glória — akár Pillérként Glória Biztosító Rt. néven új biztosítóintézet kezdte meg működését Magyar- országon, 1 milliárd forintos alaptőkével, 51 százalékos olasz és 49 százalékos magyar részesedéssel. Az olasz részvényes az II Maré Assicura- zioni SpA, a hazai részvényesek a Mezőbank Rt. és az Iparbankház Rt. Tervük, hogy a középrétegek, vállalkozók számára nyújtsanak célszerű biztosítási módozatokat, de nyugdíj -kiegészítő, valamint a munkáltatók által fizethető élet- és baleset-biztosításokat is ajánlanak, továbbá értékálló vagyon- és személybiztosításokat, valamint felelősség- biztosításokat kínálnak. Kis- és közepes méretű ipari, kereskedelmi és vendéglátóipari vállalkozások részére ajánlják a Mozaik elnevezésű vagyonbiztosítást, amely elemekből ösz- szeállítható komplex biztosítási rendszer. Személyi biztosításaikat Forrás 1-nek és Forrás 2-nek nevezték el, e módozatok szolgáltatásai adómentesek. Pillér elnevezésű biztosításuk a munkáltatók által az ott dolgozókra köthető, csak munkahelyi, avagy olyan kockázatokra is, amelyek szabadidőben fenyegetik az ügyfeleket. A szerződés tartalmát a munkáltató modulelemekből választhatja ki, illetve építheti fel. A Glória Rt. gépjármű-biztosításokkal egyelőre nem óhajt foglalkozni. i