Nógrád Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-18 / 272. szám
BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. NOVEMBER 18. SZERDA III. ÉVFOLYAM 272. SZÁM ÁRA: 13,80 FORINT 53 S M | OKIGO * *- a vásárlását o a ÍP kezdje nálunk! Stílus, minőség és elegancia Tom Lantos körútja Clinton „követe”... Tóm Lantos amerikai kongresszusi képviselő november 18-án hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik, az új demokrata vezetés képviseletében. Magyarországi útja első állomása annak a körútnak, amelynek részeként a képviselő felkeresi Romániát, Szlovákiát, Horvátországot, Szlovéniát, Bulgáriát, valamint Kis-Jugoszláviát. Tom Lantost Budapesten fogadja az államfő, a kormányfő, a Házelnök, a külügyminiszter és a pénzügyminiszter. A politikus találkozik a parlamenti pártok képviselőivel, és előadást tart a Magyar Atlanti Tanácsban. (MTI) Már nem emelkedik A kárpótlási jegyek árfolyama Az elmúlt héten már nem emelkedett tovább a kárpótlási jegyek árfolyama. A Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. bizományosi adásvételében kialakult súlyozott átlagár a jegyek címértékének 76,76 százaléka volt. A BÉB tájékoztatása szerint a kárpótlási jegyek forgalma némileg visszaesett a november 15-ével végződő 46. héten. Amíg az elmúlt hetekben átlagosan 30 millió forint volt a forgalom, addig a múlt héten csak mintegy 19 millió forint értékű kárpótlási jegy adásvételében közreműködött a BÉB Rt. (MTI) Ha elindulnak, az isten sem állítja meg a cigányokat Nagyon rossz hatása lehet a félelemnek Van-e félelem a cigányok körében, beszél hetünk-e bosszúálló hangulatról, hogyan lehetne megállítani a cigányellenesség konkrét, adott esetben emberéletet követelő megnyilvánulásait? Lrről beszélgettünk többekkel Salgótarjánban, miközben állítólag Budapesten „nemzeti szellemű, sportos, katonás kiképzést" kapnak a fiatal skinheadek. Fogjunk össze hogy segíthessünk! címmel indítottak országos akciót a Centrum Áruházak. Az október havi nettó bevétel egy százalékát felajánl ják vásárlási utalvány formájában a nagycsaládosok megsegítésére. Salgótar ján áruházának több mint kétszázezer forint értékű utalványait Sepré- nyiné Kürti Ilona igazgatónő adta át a városházán a rászorultaknak. (iyurkó Péter felvétele Megszavazott EK-társulás Az Országgyűlés háromszori sikertelen kísérlet után 191 igen és 2 nem szavazat mellett kedden délután megerősítette az Európai Közösségek és a Magyar Köztársaság kormánya között létrejött megállapodást Magyar- ország társulásáról a közösségekhez. 13. havi fizetés A felsőoktatásban dolgozók a jövő év januárjára járó ellátmányukkal együtt kapják meg — a közalkalmazotti törvény előírása alapján 1992-ben őket megillető — 13. havi fizetésüket. Erre Kupa Mihály pénzügyminiszter személyesen tett ígéretet a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének tegnapi országos választmányi ülésén. Bűnözőfogó A „Bűnözőfogó” új magyar ötlet és szabadalom alapján, csúcstechnológiával készített va- yonvédelmi berendezés, amely angosan beszélő, egyedi riasztórendszerként működik. Az In- terbip Invest Mikroelektronikai Rt. termékét tegnap mutatták be. A felszerelt és bekapcsolt készülék — a memóriaegységébe rögzített szöveggel — hangosan és érthetően közli a környezetében lévőkkel, hogy a tettes milyen rendszámú, típusú és színű autót akar ellopni, illetve melyik lakásba, irodába vagy üzletbe hatoltak be. A Köztársaság Párt bemutatkozik Bemutatkozásra készül ma és csütörtökön a Köztársaság Párt. A napirendi pontok között első helyen szerepel Palotás János elnöki programbeszéde, majd a párt szakértőinek egyes ágazatokkal kapcsolatos elképzelései. Holnap a program és az alapszabály elfogadásával, valamint személyi döntésekkel fejeződik be az új párt alakuló kongresszusa. A Köztársaság Párt a szaktudás pártja kíván lenni. Olyan, nem ideológiai alapon szerveződő csapat, amely az ország gazdasági felemelkedését helyezi politikájának középpontjába. A társadalombiztosítás jövő évi költségvetéséről, valamint pénzügyi alapjairól szóló törvényjavaslat általános vitájával kezdte keddi munkanapját az Országgyűlés. Surján László népjóléti miniszter, a törvényjavaslat előadója elmondotta, hogy a tárca bevallottan válságmenedzselő költségvetést állított össze. A jövőre várható kiadások ugyanis jóval meghaladják a bevételeket, és mintegy 40 milliárd forintos hiány várható. Surján László szerint tovább nem növelhető a járulékok mér- Nagyon fontos, hogy azok az emberek, akiket Salgótarjánban megtámadlak közvetve vagy közvetlenül, tudják, hogy nem a magyar társadalom telte e/t. hogy a magyar társadalom kiveti magából az erőszakot és a fajgyűlöletet - ezt mondta Kis János, az SZDSZ országos tanácsának tagja Salgótarjánban, a skinheadek által agyonvert Danyi Zoltán temetésén. A tarjáni öblösüveggyárban Botos Tibor targoncavezetővel és Csík Ferenc lehordóval beszélgettünk. Botos Tibor így kezdte:- Most arról akar írni. hogy megöltek egy cigányt, vagy arról. hogy megöltek egy embert? Akkor este bementem én is a Pikolóba meginni egy sört. láttam ezeket a bőrkabátos gyerekeket. de az az igazság, hogy én is inkább meghúzódtam. Nem ismertem egyiket sem. Engem nagyon felkavart ez a gyilkosság. Egy szerencsétlen embert öllek meg. aki a légynek nem tudott volna ártani. Ez nyolc óra után történt, én akkor jöttem éjszakára dolgozni. Ezzel az. téke. Felülvizsgálták a kiadásokat is. Kevesebbet költ a társadalombiztosítás a szociálpolitikai feladatokra is, s javasolják a táp- pénzfizetés szabályozásának szigorítását is. A nyugdíjak emelése is mérsékeltebb lesz, az eredetileg tervezett 16 százalék helyett a nyugdijak csak 12,3 százalékkal emelkednek. Mindezek mellett a tb hiánya 40 milliárd forintot tesz ki, amelynek fedezésére a társadalombiztosítás a Magyar Nemzeti Bank közreműködésével hosszú lejáratú ’kötvényt kíván kibocsátani. Ilyeneket nem lenne szabad megengedni. Sokkal erősebbnek kellene lennie a rendőrségnek. Az. adót azért is vonják, hogy abból a közbiztonságot is erősítsék. Tőlem is levonják ezt a pénzt. Én most nem úgy beszélek magával, mint egy cigány. hanem mint egy ember.-Ahhoz mit szóltak volna, ha egy cigány ütött volna agyon egy magyart? - kérdezte Csík Ferenc. - Egyenjogúság van. igaz? Ha a cigány bűnt követ el. meg kell büntetni. Ugyanúgy a magyart is. Lehet, hogy magának szerencséje van. mert magyar, én meg szerencsétlen vagyok, mert cigány vagyok. Én erről nem tehetek, ezért nem kerülhetek hátrányba senkivel szemben.- Vannak. akik azt állítják, hogy Magyarországon legálisan képzik ki a skinlwadeket...- Ezt szabad? Akkor mit szóljunk hozzá? Ez. hozza akkor maga után. hogy lesz a cigányoknál is ilyesmi. Akkor nem is lehet majd csodálkozni, ha a cigányok is összeállnak. Akkor Az Országgyűlés megkezdte annak az MDÉ által benyújtott törvényjavaslatnak a tárgyalását, amely — a Büntető törvény- könyv vonatkozó szakaszának módosításával — megtiltaná a magyarországi önkényuralmi rendszerekre és diktatúrákra emlékeztető jelképek, jelvények használatát. A törvényjavaslatot előterjesztő Kónya Imre hangsúlyozta: az MDF-frakció által benyújtott törvényjavaslat a Btk. módosítása révén megtiltaná azon jelképek használatát, amelyek a hazai November 23-án: Vasutassztrájk? A kormány és a szakszervezetek közötti tárgyalásokon továbbra sem érezhető, hogy a kabinet megegyezést szeretne elérni — jelentette ki Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke, aki kedden Záhonyban és Mátészalkán szakszervezeti fórum szónoka volt. Kifejtette: a kormány megállapodási készsége sok kívánnivalót hagy maga után; ez a magatartás arra utal, hogy a kabinet továbbra is a szakszervezetek megosztására törekszik. Nagy Sándor ugyanakkor azt hangoztatta: több kérdésben mintha közelednének az álláspontok. Példaként említette a minimálbér új megállapítását és a nyugdijak reálértékének megőrzését. Elismeréssel szólt arról is, hogy a kormány — legalábbis egyelőre — levette napirendről a nyugdíj- korhatár felemelését. Az MSZOSZ elnöke elmondta véleményét a vasutasok november 23-ra tervezett, kétórás figyelmeztető sztrájkjáról is. Elangsúlyozta: a vasúti dolgozók joggal varnak nagyobb támogatást a kormánytol a MÁV jövő évi működéséhez, ahhoz, hogy ne kelljen több mellékvonalon megszüntetni a vonatközlekedést, megmaradjon a folyamatos munkarend, és ezáltal elkerülhető legyen húszezer alkalmazott elbocsátása. A fórumon felszólalt Papp Pál, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke is, aki megerősítette: amennyiben az egyeztetések eredménytelenek lesznek, november 23-án, hétfőn, 5 és 7 óra között figyelmeztető sztrájk miatt hazánk egész területén leáll a vasúti közlekedés. diktatúrák szimbólumrendszerére utalnak, illetve alkalmasak a köznyugalom megzavarására. Orbán Viktor, a fiatal demokraták frakcióvezetője azt szorgalmazta, hogy a horogkereszt, a nyilaskereszt, valamint a sarló és kalapács viselésének, használatának tilalma kerüljön be a törvényszövegbe. A jövőben tilalom alá eső jelképek körének pontos meghatározását indítványozta a szocialista párt képviselője is. A törvényjavaslat általános vitáját elnapolta a Ház. Nógrád megye országos közútjainak 1992/93. évi téli útüzemeltetésétől tartotttik tájékoztatót november 17-én. tegnap délelőtt Salgótarjánban a közúti igazgatóság székházában. ahol Fráter István igazgató ismertette a felkészülés helyzetét. Kiemelte, hogy tulajdonképpen nem a télre készülnek, hanem átallnak a téli útüzemre. A hófúvásokkal veszélyeztetett utak védelmére mintegy 10 ezer folyóméter hófogórácsot helyeztek ki a megyében. A csaknem 930 kilométernyi úthálózat téli üzemeltetéséhez rendelkezésre áll minden eszköz s megvan a kellő létszám is. Ebből az úthálózatból mintegy 174 kilométernyi az őrjáratos út. ami azt jelenti, hogy ezeken az utakon éjjel-nappal ellenőrzik az utak Januárban már 100 olyan csődmenedzsere lesz az ÁVÜ- nek, akik remélhetően képesek arra, hogy irányítsák egy-egy gazdálkodó szervezet csődből való kilábalását — mondotta Dian Gábor, az ÁVÜ ügyvezető igazgatóhelyettese az MTI munkatársának azzal kapcsolatban, hogy néhány napon belül befejezi tanulmányait az a 40 szakember, aki az első menedzserképző tanfolyamon vett részt. Ez év szeptemberéig több mint 1800 csődbejelentés érkezett a bíróságokhoz, ezek mintegy 30 százaléka az ÁVÜ tulajdonába tartozó gazdálkodó szervezet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy meglehetősen szerény a hitelezőkkel megkötött megállapodások aránya. A bankok úgy látják, hogy a cégek kilábalási tervei nem elég megalapozottak és szakszerűek. Ebben az esetben pedig nagy a veszélye annak, hogy rövidebb időn belül a cég újra fizetésképtelenné válik, ami már az adott társaság felszámolását jelenti. Szakértők szerint összességében legalább I milliárd forintnyi vagyonvesztés kerülhető el, ha egy-egy cég első embere a csődbe jutott vállalatot megmenti a felszámolástól. Fontos ez azért is, állapotát és a védekezés az út teljes hosszára terjed ki. A mintegy 770 kilométernyi útszakaszokon rayonos védekezés történik. Ez nem terjed ki az út teljes hosszára és a védekezés nem rendszeres. A téli síkosság elleni védekezésül rendelkezésre áll 4700 tonna mennyiségű sókeverék amit a tárolóhelyeken és az utak mellett helyeztek el. Megtörtént a szükséges sókeverék szórógépek. a hóeltakarító berendezések karbantartása és felkészítése a téli viszonyokra. Azonban az igazgatóság bármilyen körültekintően is áll át a téli útüzemre. nem nélkülözheti a társszervek, elsősorban az önkormányzatok segítségét. különösen a rendkívüli időjárás esetén. mert e cégek állítják elő az exportra kerülő termékek közel egyharmadát, és a foglalkoztatottak közül minden negyedik ember ilyen, tehát csődhelyzetbe került vállalatnál dolgozik. Dián Gábor kifejtette: az ÁVÜ, mint az alapítói jogokat gyakorló szervezet, felelős a vagyon legkedvezőbb hasznosításáért. Ezért szervezték meg a tanfolyamot. A sikeres vizsgát tett menedzserek a felszámolás veszélyébe sodort, de potenciálisan talpraállítható és a jövőben gazdaságosan működtethető, illetve privatizálható szervezetek élére kerülnek. A négyhetes tanfolyam résztvevőit kül- és belföldi oktatók képzik, a pénzügyi, a marketing-, a vezetési, a szervezetfejlesztési és a jogi ismeretek elsajátításán túl megtanulják a csődegyezséggel kapcsolatos speciális szakmai teendők elvégzését is. így például a csődegyezségi terv, illetőleg a talpraállítási program is a tanterv része. A túlnyomórészt két diplomával, legalább 10 év szakmai gyakorlattal rendelkező leendő csődmenedzsereknek a gyakorlatban kell igazolniuk alkalmasságukat, legalább két vállalatnál kell sikeres csődmenedzselést végezniük. (MTI) tudja, mi lesz? E/l nem szabad eséllyel engem is megüthettek megengedni. volna. IFolytatás a 3. oldalon) Két téma az Országgyűlés plenáris üléséről Szigorodik a táppénzfizetés Betiltás vár jelképekre Milliárdos vagyonnyerők? Csődmenedzser-képzés az ÁVÜ-nél * Nógrádban készenlétben az eszközök és a létszám Átállnak a téli útüzemre