Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-10-11 / 240. szám

1992. október 10-11., szombat-vasárnap SPORTTÜKÖR 11 Hétfőn tartják a 91 éves acélgyári klub feloszlató közgyűlését Befellegzett az SKSE-nek! A Salgótarjáni Kohász SE helyzete végképp kedvezőtlenre fordult - erről beszélgettünk Nyerges Lászlóval (50 éves), a századunkkal csaknem egyidős acélgyári sportklub elnökével.- Mi van most az SKSE-vel?- Semmi jót nem tudok el­mondani. Az SKSE bevételi forrásai annyira lecsökkentek, hogy a klub a jelenlegi formá­ban nem tud tovább működni. Az egyesület éves költségvetése 1985 óta 12-13 millió forint volt, idén ennek az összegnek csak a fele áll rendelkezé­sünkre, és ez semmire sem elég.-Nem bánta meg, hogy egy éve elvállalta a nagy múltú, de már akkor is elparentált egyesü­let vezetését?- Amikor átvettem az SKSE irányítását, még rózsásabbnak láttam a helyzetet. Akkor úgy nézett ki, hogy a hosszabb távú működés feltételei rendelke­zésre állnak. Időközben azon­\ ban az egyesület bázisvállalata, az SKÜ gazdasági helyzete megrendült és ez megpecsételte a 91 éves egyesület sorsát. Ez­zel együtt a gyártól még mindig rengeteg segítséget kaptunk; a pénzbeni szponzorálás felett a létesítmény-fenntartással, e- gyéb díjtalan szolgáltatásokkal sok millió forint értékű támoga­tást nyújtottak számunkra. Ápri­lisban, amikor támogatóink egymás után léptek vissza, érez­tük, hogy súlyos problémáink lesznek, ennek ellenére bíztam a kilábalásban. Sajnos, hiába. Számomra fájó, hogy az a gyár, mely jövőre ünnepli fennállásá­nak 125. évfordulóját - és ahol én 30 évet eltöltöttem - képte­len tovább támogatni a sportot.-Említette, hogy már fél éve kiéleződtek a problémák. Mit tettek a kilábalás érdekében?- Az elnökség még áprilisban Nyerges László úgy határozott, hogy amennyire lehet, karcsúsítunk, visszafog­juk kiadásainkat. Időközben az NB I-es kosárlabdacsapat a- nyagi helyzete annyira meg­rendült, hogy be kellett látnunk, az SKSE képtelen tovább fenn­tartani a szakosztályt, s kényte­lenek voltunk lemondani róla, megalakult az SKK. Azóta atlé­táink és labdarúgóink is önálló életet kezdtek. Az SKSE szak­osztály nélkül maradt.-Az egyesület berkeiben so­kan úgy vélekednek, hogy az el­nök hozzá nem értése, tehetet­lensége nagyban hozzájárult a helyzet ilyetén alakulásához.- Rosszul időzített vállalko­zás volt részemről, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben elvállaltam az egyesület vezeté­sét. Lehet, sőt biztos, hogy kö­vettem el hibát, hiszen nincsen hiba nélküli ember, ám úgy ér­zem, a klub végzetét a kedve­zőtlen gazdasági háttér okozta. Ebben nem vagyunk egyedül, megyénk más patinás egyesüle­tei - korábban az SBTC, most a Síküveggyár SE, a Balassa­gyarmati HVSE - is ugyanezt az utat járták végig. Ami pedig személyemet illeti: minden em­bernek mások a tulajdonságai. Bennem nincs meg az a radika­lizmus, erőszakosság, amit a mai kor megkövetel. Talán erő­sebben kellett volna támasz­kodnom az elnökségre. Lehet­séges, hogy igazuk van azok­nak, akik az én gyengeségem­nek tulajdonítják a klub tönk­remenetelét. Kérdés azonban, hogy más elnökkel, más veze­tési forma mellett ez a vég elke­rülhető lett volna-e ...- Az SKSE-nek korábban volt egy szállítási melléküzemága, amelytől tavaly - nem kevés botrány kíséretében - megvál­tak; helyettük a Salgótransszal kötöttek szerződést. Hogyan jött be ez a váltás?- Ez a váltás részünkről na­gyon elhibázott döntés volt. A szerződésben a Salgótransz évi tiszta 2 millió forint támogatást vállalt egy alapítványon keresz­tül. Év közben azonban egyol­dalúan elálltak a teljesítéstől. Hiába perelnénk, a pénzből ak­kor se látnánk egy fillért sem.-Mi lesz a sorsa Nógrád megye egyetlen stadionjának?- Nem tudom. Az SKÜ nem vállalja tovább az üzemeltetését - pénz ellenében sem. A léte­sítmény állaga rohamosan rom­lik. Télen nem lesz fűtés, ami beláthatatlan következmények­kel járhat. A stadion fenntartása évi 10 millió forint. Csak vá­rosi, megyei összefogással lehet megnyugtató megoldást találni.- SKSE-ügyben mi a követ­kező lépés?- Október 12-én, hétfőn rendkívüli küldöttközgyűlést tartunk, ahol minden valószínű­ség szerint kimondjuk a Salgó­tarjáni Kohász Sportegyesület jogutód nélküli megszűnését. Balás Róbert Döntetlenért utaznak Barcikára A labdarúgó NB II. 9. fordu­lójában vasárnap 14.00 órai kezdettel az SBTC-Salgglas Kazincbarcikán lép pályára. Je­lenleg a tarjániak a 9., vendéglá­tóik a 7. helyen tanyáznak. Az SBTC-Salgglas háza táján gondot okoz, hogy Kisbali, Horváth és Juhász kisebb sérü­léssel bajlódnak. Kedvező, hogy Kajli és Sági letöltötte a sárga lapok miatti eltiltását. Szalay Miklós edző mérsékelten derűlátó. Úgy véli: amennyiben a hátsó alakzat megszilárdul, elhozhatnak egy pontot Kazinc­barcikáról. Az összeállítás: Szén - Kajli, Juhász, Sági, Homann - Gáspár, Oláh, Gyetvai L., No- vák - Kisbali (Balog), Horváth. NB III., 9. forduló: St. Ko­hász - Heréd (szombat, 14.00): A kohászoknak, mint egy falat kenyér, úgy kell a győzelem. Pásztó - Füzesabony (szombat, 14.00): Az újoncrangadón a ha­zai pálya előnye dönthet. REAC - BLC (szombat, 14.00): A ven­dégek meglepetést okozhatnak. A megyei bajnokságra tippel­jük: Öblös-M.-novák (vasár­nap, 10.00): 1, N.-bátony-SVT: x, Hasznos-K.-berény: 1, Ka­zár-Palotás: x, K.-terenye-Tar: 1, K.-lapujtő-Somos: 1, Ri- móc-Romhány: x, Nagylóc- Őrhalom: 2, Szécsény-Nagy- oroszi: 1, É.-vadkert-Berkenye: 1, Bercel-Mohora: x, Nézsa- Rétság: 2 (vas., 14.00). (b. r.) Jelentkezési lap „(név) jelentkezem az 1992.október 11-én 14 órakor tartandó Pásztói SE-Heréd NB III-as labdarúgó-mérkőzés szünetében kezdődő 11-es rúgó versenyre. Címem:..................................................................................... Kérem, ez a fair-play! Kérem, nem fogják elhinni, de igaz a hír: az SBTC-Salgglas labdarúgócsapatának vezetése segített a problémákkal küsz­ködő SKSÉ-n. Szenzációs, túl­zás nélkül mondhatni: törté­nelmi lépés volt! Kérem, ugye emlékeznek azokra az időkre - nem is oly rég -, amikor ilyen és olyan tar­jám klubok a kölcsönös segít­ségnyújtás helyett ahol csak tudtak, alaposan keresztbe tet­tek egymásnak? Amikor például szóba sem kerülhetett, hogy labdarúgót adnak kölcsönbe a másiknak. Kérem, most olyan időket él­ünk, amikor megszűnni látszik Salgótarjánban is a klubsovi­nizmus, amikor egymás pocs- kondiázása helyett a segíteni akarás szándékával találkozunk. Tény ugyanis, hogy az SBTC-Salgglas négy alkalma­zottja - Hunyás, Gyetvai Zs., Váradi és az újból csatasorba állt Králik - már az SKSE játé­kosa, s akár a szombati bajno­kin pályára is léphetnek a kék­fehér színekben. Kérem, bárgyúság lenne el­hallgatni, hogy a segítségadás ötlete Kakuk Józseftől, a tóst­randiak mindenesétől, az SBTC kuratóriumának tagjától, ha úgy tetszik menedzserétől szár­mazik. Az ismert vállalkozó ja­vaslatára döntött úgy a szakmai vezetés, hogy ha már nincs fize­tőképes kereslet a játékospia­con, akkor nem hagyják a meg­lévő árut (labdarúgót) a raktár­ban (a kispadon ülni), hogy egyszercsak leselejtezzék (mert kinek kell a ritkán játszó futbal­lista?). Kérem, mint labdarúgást sze­rető toliforgatónak kötelessé­gem azt is elmondani, hogy az SKSE egy árva vasat sem fize­tett a négy játékosért, sőt azok továbbra is az SBTC-Salgglas alkalmazottai, fizetésüket is a tóstrandról kapják. Ugyanakkor bármikor visszaigazolhatok, amennyiben a másodosztályú gárdának szüksége van bárme­lyikükre. S kérem, még egy apróság. Ez a fair-play cselekedet elin­díthat egyfajta együttgondolko­dást, méghozzá nem csupán Salgótarjánban. Az egész megyében is. Vaskor István ŐIÖ BANK MINT MINDIG Ha nyerünk, felezünk! Játékunkra, melyet a Szeren­csejáték Rt.-vei közösen indítot­tunk útjára, pénteken délben 384 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse ezúttal Kardos Károly, 2698 Mohora, Lékai út 22. szám alatti olva­sónknak kedvezett. így az ő 0-6-7 indexszámú szelvényét adtuk fel, s letétbe is helyeztük a salgótarjáni totózóban. Kardos Károly tippjei: 1. Baja-Gödöllő 1 x 2. Budafok-Szarvas 2 3. Bag-Szeged x 2 4. BKV E.-Dorog 1 5. Kaposvár-Tatabánya 2 ó.Mohács-Haladás x 2 7. Bari-Ternana x 8. Cosenza-Cesena 1 9. Lecce-Padova 1 x 10. Modena-Reggiana 1 11. Monza-Cremonese 1 x 12. Piacenza-Lucchese 1 13. Venezia-Taranto x2 14. Verona-Ascoli 2 A szelvény száma: F 17.695.359 Profi ökölvívó-parádé Salgótarjánban A tarjáni Vidák Lajos itthon mérkőzik a profibajnoki címért Az ökölvívás Nógrád megyei szerelmesei most igazán össze­dörzsölhetik tenyerüket. No­vember 6-án. a salgótarjáni sportcsarnokban nemzetközi profi bokszgálát rendeznek, melynek slágermérkőzésén régi ismerősünk, a korábban SBTC- színekben szerepelt Vidák La­jos mérkőzik meg a szuperpe­helysúlyú magyar bajnoki cí­mért. Ellenfele az algériai Ra- chid Buarri lesz. Előtte három előmérkőzést játszanak. Ezek során egy má­sik nógrádi fiút, a balassagyar­mati Gresina Gábort üdvözöl­hetjük a kötelek között, aki egy belga ellenféllel méri össze ere­jét. Folynak a tárgyalások arról is, hogy a minap - Kincses le­győzésével - magyar profibaj­A november 6-i salgótarjáni professzionista ökölvívógála rendezője, a GOLDEN RING BT. a szonzorok jelentkezését a MÉDIAMIX nél várja. Telefon: 32/14-295. _____________________________________________(9241) nokságot nyert orosz Szergej Balalajev megmérkőzzék egy olasz öklözővei, ami, bizony, remek csemegét jelentene. Győryné Révész Klára, a bokszgálát rendező Golden Ring Bt. menedzsere elmondta, hogy azért éppen Salgótarjánra esett a választás, mert itt remek hagyományai és értő közönsége van az ökölvívásnak. A program igazán pazarnak ígérkezik. A négyórás, szünet nélküli showműsor során a mérkőzések között táncoslá­nyok és egyéb látványosságok szórakoztatják a közönséget. Az ökölvívógála léte, illetve nem léte - ugyanúgy, mint a vi­lágon mindenhol - kizárólag a szponzori pénzeken áll, vagy bukik - mondta a menedzsernő. Győryné elmondta: a magyar profiszövetség jelenleg már 52 ökölvívóval rendelkezik. A leg­jobb nevek: Kincses, Balalajev, Nagy József, Naumov. Érdekes­ség. hogy a magyar „istálló” tagjai között találni román, orosz, cseh, belga, algériai, Zai­réi öklözőket is. A színvonal egyre magasabb, az öklözök a nemzetközi porondon is megáll­ják helyüket. Vidákról megtudtuk, hogy rengeteget fejlődött, erősödött, a közelmúltban hat menetben, egyhangú pontozással legyőzte belga ellenfelét. (balás) Én meg akarom nyerni a SUZUKI SWIFT személygépkocsit, ezért megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot _______példányban____________________hónapra. K érem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:______________________________ C íme: (város, község, irányítószám)________________ u tca, házszám: Az előfizetési díj: egy hónapra 319.- Ft, (3 lapszámot ingyen kap) egy évre 3388.- Ft (60 lapszámot ingyen kap!) aláírás A megrendelőlapot bélyeg nélkül, a helyi postahivatalok részére kérjük feladni. CASINO! Kulturált szórakozást kínálunk Önnek exkluzív játéktermünkben. Casino Poker és Kincses sziget pénznyerő automaták állnak rendelkezésre, hogy kipróbálja szerencséjét. Nonstop nyitva tartás! Kellemes környezet! Nagy nyerési lehetőség! Salgótarján, Mérleg út 4. (Pesti Divat mellett) VOLÁN-PLUSZ Számítástechnikai, Ügyviteli Betéti Társaság felsőfokú végzettséggel, többéves tapasztalattal rendelkező számviteli, ügyviteli tevékenységet irányító szakembert keres, vállalkozási főkönyvelő és számviteli manager munkakörökben. Jelentkezés: Zsamai György ügyvezető igazgató Salgótarján, Rákóczi út 247. Telefon: 32/10-800/289. (9228)----------------------------------------------------------------------------I

Next

/
Oldalképek
Tartalom