Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-10-11 / 240. szám
1992. október 10-11., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9 CSALÁD, OTTHON, SZABAD IDŐ Szüret után lesz ... ? Esküvői relikviák Egyszerű, gyakorlatias oka van annak, hogy - a közhittel ellentétben - nem a tavasz, hanem az ősz a párválasztás, a nász évadja. Ekkor ugyanis a falvak, tanyák világában túljutnak a betakarításon, a szüreten, a kamrákban pedig nagyjából egybegyűlik a télire való. Ilyenkor tehát jut erő és idő az előkészületekre és a rokonok, barátok, ismerősök is szívesebben tesznek eleget a lakodalomra szóló meghívásnak. Az esküvői hagyományok ugyan az elmúlt évtizedekben sokat változtak, de jónéhány régi szokás állja az idők ostromát. Az egybekelésnek talán a legősibb „kelléke” a gyűrű: miiitegy 1.700 éve húzzák egymás ujjúra az összetartozás jelképeként az ifjú párok. A feljegyzések szerint a II. században Alexandriában honosodott meg az arany karikagyűrű és a XI,; századtól vált a keresztény esküvők elmaradhatatlan rítusává a gyűrűcsere. A középkortól kezdve bal kézen illett hordani a házasság jelképét, amit egy Levinius Lemnius nevű or- vosdoktor az 1500-as évek elején egészségügyi okokkal magyarázott, mondván, hogy az artéria egy kis ága a szívtől egészen a gyűrűsujjig húzódik - a sáfránnyal bedörzsölt karikagyűrű és az ujj masszírozásával életerő költözik a szívbe. Vallási eredetű a máig is szinte kötelező fehér esküvői ruha. Az V. században az ephe- susi zsinat nyilvántartotta Máriát, Jézus anyját szentnek. A szeplőtelenséget szimbolizáló fehér ettől az időtől kezdve vált az ifjú menyasszonyok viseletének uralkodó színévé. Napjainkra némileg oldódott az „egy- színűség” - az arák tarka csokorral élénkíthetik a hószínű összképet. A csokorról egyébként - a gyűrűhöz hasonlóan - a vőlegénynek kell gondoskodnia. A házasságra lépőknek szóló figyelem és kedveskedés, a nászajándék szintén évezredes tradíció. Illemszabályaiból any- nyit feltétlenül érdemes megjegyezni, hogy akit az esküvői szertartásra hívnak meg, annak nem kell nászajándékot vennie. Aki viszont a lagzira, esküvői ebédre, vagy vacsorára hivatalos, annak már-már kötelező valamilyen ..meglepetéssel” előrukkolnia. A közelebbi rokonokak ilyenkor kicsit mélyebben kell a zsebükbe nyúlni, mint a baráti, barátnői kör tagjainak - utóbbiak ugyanis valami tréfás, ötletes aprósággal is meglephetik az ifjú párát. Az ajándékozás lebonyolításáról a szokásjog egyebek közt azt mondja, hogy sem az anyakönyvi hivatal, sem a templom nem alkalmas helyszín a nászajándék átadására. El lehet küldeni ezt postán is, de úgy ütemezve, hogy az esküvő előtt legalább egy nappal érjen célba, vagy pedig a lakodalomban kell a fiataloknak odaadni.-szómaBarkácstanácsok ezermestereknek Furfangok fúrás-faragáshoz A kezdő barkácsoló gyakran szembesül olyan feladattal, amely látszólag ugyan egyszerű, de megfelelő eszközök, szerszámok - vagy éppen szakmai tapasztalatok - híján megoldhatatlan. Az esetek nagy részében azonban egy-egy jó ötlet. ügyes áthidaló megoldás, vagy fogás segítségével hű maradhat nevéhez az ezermester. Sokszor adódik, hogy valamilyen gömbölyű, hengeres munkadarab meghatározott pontját ki kell fúrnunk, de vagy a fúró hegye csúszik el a megjelölt helyről, vagy a munkadarab makrancoskodik. Az előbbin pontozással (kirnerezéssel), azaz egy szöghegynyi kis lyuk beütésével könnyen segíthetünk. Az utóbbihoz viszont a gömbölyű, hengeres testeket szilárdan rögzítő gépsatu kellene, ami alighanem hiánycikk a házi műhelyekben. Egy kisebb-nagyobb méretű úgynevezett L-acéldarab azonban aránylag egyszerűen beszerezhető. Ha pedig a satuba fogott L-acél „hónaljába” illesztjük az ominózus csövet, körkeresztmetszetű rudat és szigetelőszalaggal rögzítjük, gond nélkül, pontosan megfúrhatjuk a megszelídített munkadarabot. Ha L-acélnak is híján vagyunk, megteszi két hosszabb, azonos átmérőjű, s szorosan egymás mellé csavarozott fa vagy acélrúd, acélcső is. A sörétes vadászpuskák egymás melletti csövéhez hasonló „prizma” középső árkába befektetjük és kifúrhatjuk a körkeresztmetszetű anyagokat. Minden barkácsoló tapasztalta már, hogy vékony fémlemezek átfúrásakor nem pontosan köralakú, hanem szabálytalan, sokszegletű lyuk keletkezik, ami előnytelen a külcsín szempontjából. Erre is van orvosság: ha a fúrás helyén a lemezre valamilyen fémszivacsot fektetünk és azzal fúrjuk át a lemezt, a lyuk pereme szép, egyenletes kört fog formálni. A fúró áthatolásakor egyébként az anyagok a túloldalon szakadnak, tépődnek. ami szintén rontja a munka összképét. Ezt kétféle módon is elkerülhetjük. Az egyik, ha a kifúrandó léc, deszka stb. alá jól illeszkedő sima faalátétet rakunk. De megelőzhetjük a hátoldal felté- pődését úgy is, hogy előbb a szükségesnél kisebb átmérőjű fúróval készítünk lyukat, majd a megfelelő nagyobb méretűvel csak feléig, kétharmadáig hatolunk az az anyagba. Utána leál- lunk, a munkadarabot megfordítjuk és az előbbivel szemben- haladó furatot készítjük el a fonák oldalról. Szűcs József A kiskert univerzális szerszáma: a kapa A kertészkedés leghívebb barátainak sem tartozik kedvenc foglalatosságai közé a kapálás, ám a gyomirtásnak, a talaj lazításának, a porhanyításnak ez a sok évszázados formája nemigen iktatható ki a ház körüli munkából. Eredményesen és viszonylag kis fáradtsággal kapálni azonban csak jó és jól kiválasztott kapával lehet. A jó kapa egyik ismérve, hogy éles; ha tehát csorbult a pereme, kikalapálással és reszeléssel házilag is rendbe hozhatjuk. A másik, hogy nyele szilárdan áll a felfogó részben - ennek „titka” az ékelés és a vízben áztatás -, s megfelelő hosszúságú, hogy ne kelljen görnyedni mellette. A választást illetően meghatározó, hogy milyen a növények tenyészterülete. mekkora a sor- és tőtávolság. Kötöttebb, agyagos talajra, kisebb tenyészterületű növények - gyökérzöldségek. virágágyások stb. - sor- közkalapálásához leginkább a különböző méretű, háromszög formájú, valamint a kis villás kapák a legalkalmasabbak. Ha a talaj kötött és egyben köves is, szintén a háromszög alakú szerszám használata célirányos. A sűrűn nevelkedő növények között a kis háromszögfejű, villaszerű elágazással ellátott villás kapa tesz jó szolgálatot. Keresztrejtvény Beküldési határidő: október 16. Múltheti fejtörőnk helyes megfejtése: ..Ha nem tanul meg sakkozni, nagyon unalmasak Papp Katalin, Endrefalva, lesznek a napjaink.” Könyvju- Csurgó u. 51., Molnár Zoltán, talmat nyertek: Hárosi Józsefné, Érsekvadkert, Zrínyi u. 14. A Salgótarján, Gorkij t. 1. H.7., könyveket postán küldjük! Kis magyar fröccsszótár A borok igazi értői - akik nem nyakló nélkül isszák, csak ízlelgetik, kortyolgatják a hegy levét - ismerik, és szigorúan be is tartják a töltés, kínálás, keverés aranyszabályait. Palackozott borból a házigazdának elsőként mindig a saját poharába kell egy-két ujjnyit öntenie, s csak utána következhet a vendég. A magyarázat: a dúgó kihúzásakor rendszerint több-kevesebb parafamorzsa- lék kerül az italba, amely az első néhány korttyal „távozik” az üvegből. Az udvarias házigazda tehát magára vállalja a parafa-halászatot, hogy a vendéget tiszta nedűvel kínálhassa. A borkódex az első kortyot a házigazda poharába parancsolja. Szinültig a legkedvesebb ismerősnek, barátnak sem szokás, nem is illik tölteni - legfeljebb a pohár kétharmadáig, vagy háromnegyedéig. így meghagyjuk a vendégnek a lehetőséget, hogy ízlése szerinti arányban keverje borát szódavízzel. A hígítás arányait jelző szakkifejezések pontosan milyen összetételű boritalt takarnak. íme, a vendéglői kisszótár:-kisfröccs: 1 deci bor + 1 deci víz-fröccs: 2 deci bor + 1 deci víz-hosszúlépés 1 deci bor + 2 deci víz-házmester fröccs 3 deci bor + 2 deci víz —viceházmester 2 deci bor + 3 deci víz-háziúr—fröccs 4 deci bor + 1 deci víz-albérlő fröccs 1 deci bor + 4 deci víz Orvosi ügyeletek Salgótarján. A hét végi ügyeleti orvosi ellátás péntek délutántól hétfő reggelig tart. A felnőttek betegségük esetén az Arany János út 3. szám alatti rendelőt kereshetik fel. Az ügyeletet a 12-527-es telefonszámon lehet hívni. A beteg gyermekeket a megyeszékhelyen az Arany János út 2. szám alatti rendelőben látják el. A gyermekügyelet szombaton és vasárnap reggel 8-tól este 11 óráig tart. Az ügyelet telefonszáma: 14—051. Fogorvosi ügyelet van szabad és munkaszüneti napokon Salgótarjánban a Vásártéri út 3/A alatti rendelőben 8-tól délután 2-ig. Balassagyarmat. A Rákóczi út 66 szám alatti rendelőben tartanak hét végi orvosi ügyeletet. A megye többi városában a megszokott helyeken látják el az ügyeletes orvosok az arra rászoruló betegeket. Gyógyszertári ügyeletek Balassagyarmaton a pénteki zárástól a hétfő reggeli nyitásig a Rákóczi út 20 szám alatti Winkler Lajos gyógyszertárban lehet orvosságokat vásárolni. Salgótarjánban a Pécskő üzletházban lévő gyógyszertár ügyel ugyanazzal a munkarenddel, mint a gyarmati. Pásztón szombaton 13 órától hétfő reggel 8 óráig a Kölcsey utcai patikát lehet felkeresni a városban. Bátonyterenyén a volt bányavárosi gyógyszertár tart ügyeletet, pénteken délután 4 órától hétfő reggel 7 óra 30-ig. Szécsényben szabad és ünnepnapokon a Szent Jób és a IV/27. számú gyógyszertár felváltva tart ügyeletet. A pontos nyitvatartási az ügyeletet tartó orvosi rendelőben illetve a patikákban van feltüntetve. Munkanapokon délután 16.30-tól másnap reggel 8 óráig készenléti szolgálatot tartanak. Rétságon sürgős esetekben a rétsági ügyelet orvosa ad gyógyszert a készenléti készletből. Nyolcvan forint pótdíjat kell fizetni azoknak, akik indokolatlanul keresik a gyógyszertárat. Aranyolló” pályázat 55 Tisztelt hölgyek! Szoktak önök butikokban ruhát vásárolni? Vagy áruházakban szerzik be önmaguk és családtagjaik ruházatát? Netalán varrónőhöz járatják a családot, ha fel kívánnak öltözködni? Aki egyiket sem engedheti meg, az bizonyára magának varr otthon. S nekik van igazuk: ez a lehető legolcsóbb megoldás a tudomány mai állása szerint. De ki fizeti meg az önök idejét, amikor kiszabják a szövetet? És akkor, amikor elfércelik az anyagot? S az összeállításnál, az eltisztázás- nál, a készre varrásnál? Akik eddig hobbiból, vagy szükségből varrtak, a megspórolt pénzen túl csak szóbeli váll- veregetés volt jutalmuk. Mostantól ez másképp lesz! Lapunk „ARANYOLLÓ” pályázatot hirdet, mely ma, azaz október 10-én indul! Önöknek, hölgyeim, semmi más teendőjük nincs, mint a saját maguk által már amúgy is megvarrt ruhát ráadni egy modellre (akire készült), ezt lefotóz(tat)ni, és beküldeni a képet, valamint a „receptet” (a ruha „hozzávalóinak” leírását) a Nógrád Megyei Hírlap címére. A legsikerültebb kreációkat lapunkban is közöljük! A fotók beküldési határideje: 1992. november 20. Valamennyi beküldött pályázat sorsoláson vesz részt november 23-án. ahol három háztartási gép talál gazdára. Pályázzanak csak bátran! Lehet, hogy Pierre Cardin is így kezdte ... ?