Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-10-11 / 240. szám
1992. október 10-11., szombat-vasárnap MŰVÉSZET - IRODALOM 7 Nehezebb élni ezt a kort Jankó Král Balassagyarmaton Ádám Tamás költő 1954-ben született Balassagyarmaton, az általános iskolát Ludányhalá- sziban. középiskolai tanulmányait Budapesten és Szegeden végezte, ahol 1973-ban érettségizett. Szakmai tanulmányait Budapesten folytatta. Hosszabb ideig a vasútnál dolgozott, a többi között, volt állomásfőnök, oktatótiszt. Szülővárosában él 1981-től. Újságíró lett 1988-ban. Munkahelyei: Nóg- rád, Polgár, Heti Hírnök, 1991. szeptember 1-jétől a Balassagyarmaton megjelenő hetilap, az új Ipoly főszerkesztője. Művei: Gyökerek lélegzése (versek, 1988, Palócföld Könyvek, Salgótarján), Csókok a seben (versek, 1992, Novitas B Kft., Balassagyarmat). — Készül-e újabb könyv? — Riportkönyvet állítok ösz- sze, ami körülbelül hatvan riportot tartalmaz. Egy részük megjelent, a másik nem. Talán idén napvilágot is lát a kötet. A riportok a rendszerváltásnak nevezett folyamat éveinek izgalmas korát ölelik föl, azon időtől kezdve, amikor a mai politikai pártok — még inkább pártcsírák — ellenzékben voltak, egészen napjainkig. Engem nagyon izgatott, hogyan fogadta Mit csinál most? Lóránt János nagy díj as Lóránt János, Munkácsy-dí- jas festőművész nyerte el a Salgótarjánban rendezett, a Nógrádi Történeti Múzeumban jelenleg is megtekinthető VI. országos rajzbiennálén Nógrád Megye Önkormányzatának nagydíját. A hajdan Tarjánban, most Békésszentandráson élő művészt kérdeztük, mit csinál most? — Természetesen, örülök a megtisztelő díjnak — mondja. — Egyébként, jelenleg képeim vannak, mint Földi Péternek is, Németországban, a Wiesbaden- ben megnyitott, „Magyarok az európai kortárs művészetben” című vándorkiállításon. Legutóbb pedig körülbelül 30 darabból álló textilsorozatot készítettem, ebből is kiállítottak egyet a salgótarjáni művészek tárlatán, a várossá nyilvánítás alkalmából. Jankó Král Sasmadár (Oral vták) Ha sas tennék, sasmadár, mely a fellegekbe száll, csattognának szárnyaim Tátránk havas csúcsain. Én vagyok a Tátra s a völgyek büszke madara, magányosan röpködök, fölöttem a menny dörög. Szerte dúl a borzalom, szállanom nehéz nagyon, vad viharok dühe tép s hull a toliam pelyhe szét. Holnap eső, ma hideg, oly közömbös a szíved, ó hazám nem érdekel, madarad mint pusztul el! S ádáz harcban madarad bátran száll az ég alatt, inkább künn a réteken hulljon el, mint rab legyen. így röpül, így száll tovább viharokkal ví csatát, tágas kék egekbe tér s a világgal nem cserél! Baranyi Ferenc fordítása Ádám Tamás őket az akkori politika. Ha pedig elolvassák őket a mostani hatalom emberei, elgondolkodhatnak azon, hogy annak idején esetleg éppen miattuk nem jelenhetett meg egy-egy riport. Ily módon néhányan bizony belenézhetnének a tükörbe, hogy lássák, ki néz vissza rájuk. Például ma már egészen fantasztikus, hogy milyen ellenérzést váltott ki nem is olyan régen egy-egy reformkommunista rendezvényről szóló riport, ami nem is jelenhetett meg. Hiszen ezekről is írtunk, kár lenne tagadni. Szóval, nagy kihívás számomra ez a kötet, egyébként nem utolsósorban a várható fogadtatása szempontjából is. —Bár idén jelent meg második verseskönyve, a Csókok a seben, mostanában nem találkozhatunk verseivel. Nem is ír? — A versírást nem hagytam abba, bár kétségtelenül kevesebb verset írok, mint korábban. Ennek több oka van. Egyrészt a fölhangosított politikai közélet, másrészt az idő hiánya. Úgy gondolom, nem kell sok verset írni, mindenképpen a minőséget szeretném előtérbe helyezni. Csinálom a hetilapot, amit fontosnak tartok, de az az álmom, hogy később visszavonulok és irodalommal foglalkozom. Jó lenne kiszállni ebből az egész nagy játékból. Kérdés, sikerül-e? Sokkal nehezebb élni ezt a konfliktusokkal zsúfolt kort, bár azok is kicsalhatnak néha az emberből egy-egy verset. Mindazonáltal föl kell vállalni a konfliktusokat, holott inkább nyugalmat szeretnék. Most ez a furcsa kettősség munkál bennem. Abban bízom, hogy van értelme annak, amit csinálok. (te) Öt könyv a Mikszáth Kiadótól A salgótarjáni Mikszáth Kiadó idei könyvterméséből öt szépirodalmi, illetve történeti értékkel bíró kötet keltett országos szakmai visszhangot. A következő könyvekről van szó: Szabó Lőrinc: Erdélyi levelek, Keresztury Dezső: Válogatott tanulmányok a magyarság sorskérdéseiről, Horváth István: Történelmi tükörcserepek, Bódi Tóth Elemér: A torony alatt — Lírai napló 1987-1991, Batta György: Egy mondat a szeretet- ről (versek). Mindezeken kívül a kiadó részben hiánypótló szerepet vállal a nemzetiségi könyvkiadásban is, ami szintén túlmutat a régió határain. A továbbiakban bizonyára arra is mód lesz, hogy a könyvterjesztésben is előbbrelépés történik. Ádám Tamás Mikor a költők elindulnak Bánkra Van egy pont K vitázik E-vel a költők életében fűzfákról dilettánsokról mikor elindulnak Bánkra így van ez versekkel verni az P az allúziókról beszél állóvizet közben költőtársa és bemondatják a strandon megírja saját epigonját O-nak a harmadik este a szobrok fáradtan könyve ledőlnek majdnek megjelent már csak H imbolyog csak épp nem kapható részegen Z szerint házhoz jön a s egy könnyed tenger mozdulattal borús őszi reggelen kilép az ablakon gyanús a víz reszketése majd csendesen tovaszáll Jankó Král-emlékünnepséget rendeztek egy héttel ezelőtt Balassagyarmaton, amiről tudósításban számoltunk be. Majdán Béla balassagyarmati várostörténészt arról kérdeztük, mi kötötte a városhoz Jankó Krált (1822-1876), akit a szlovákok Petőfijének is szoktak nevezni, bár hányatott élete és munkássága nem volt mentes az ellentmondásoktól sem. — Jankó Král 1849 végétől 1854-ig élt Balassagyarmaton, ahol vármegyei hivatalnok, Bach-huszár volt — mondja a várostörténész. — Tudnivaló azonban, hogy ez nem fejezi ki a költői életmű valódi jelentőségét a szlovák irodalomban, életútja szoros összefüggésben volt a korszak történelmével, a Habsburg-politika alakulásával, s e politikának a Kárpát-medence népeire való hatásával. (Jankó Král életének Nógrád megyei vonatkozásairól Balassagyarmat ismert lokálpatriótája, Hemerka Gyula nemrég vaskos dokumentációt állított össze „Jankó Král Nógrádban” címmel, amelyben bőséggel közöl szlovák dokumentumokat is, saját fordításában. E szerint, a költő 1848. március 15-én nagy lelkesedéssel éli át a pesti forradalom első óráit, a márciusi ifjak - között is jelen van. Március végén Nóg- rádba-Hontba siet, verseivel s fegyverrel a kezében buzdítja a jobbágyokat. Ezért az ipolysági börtönbe kerül, innen pedig Pestre a Kerepesi útra, 1849 januárjáig itt raboskodik. Ekkor szabadon engedik. Egy ideig Pesten marad Jan Kollárnál, márciusban hazamegy Liptó- szentmiklósra, ahol önkéntes szakaszt szervez. Miután csalódott a pesti forradalomban, a bécsi ellenforradalomban, bár ezután is tovább vándorol. Novemberben Pesten kérelmet ad be állami állásra. December elejével Balassagyarmatra helyezik a megyéhez, beosztott tisztviselőként.) — Mit tudni itteni éveiről? — Ismert e hivatalnokok tevékenysége, erről bőséges irodalommal rendelkezünk — jegyzi meg Majdán Béla. — Ezen kívül tudunk a családi eseményekről. Azt is tudjuk, hogy az akkoriban ugyancsak itt élt Bozena Nemcovával összejártak, aki azt írta róla, hogy abban az időben a költő majdnem kiveszett Kralból. Egy meséjét ismerjük, ami nem biztos, hogy Balassagyarmaton íródott. Kollár halálára verset írt. —Nem tévén évforduló, mi indokolja, hogy Balassagyarmat most emlékezik rá? — Mindenekelőtt Jankó Král irodalmi jelentősége. De talán számunkra még ennél is fontosabb, hogy Balassagyarmat sok kultúrájú város volt, s ha azonosságát keresi, nem feledkezhet meg e kultúra gazdag szlovák hagyományairól sem. E nélkül ugyanis csak üres politikai szlogenekkel jellemezhető a város. Az önállósuló Szlovákia szomszédságában ez az emlékezés gesztus is, hiszen most a két ország közötti politikai helyzet inkább feszülő, mint békülő. Ezért kell nekünk jelképes hidakat építeni helyben is, ami a nagypolitikában is hasznos lenne, a kölcsönösség jegyében. -r XXIII. János Pál nem kapott idős Szabó István-szobrot Ilonka néni keresztje A benczúrfalvai műterem egykori lakója Fotó: Rigó Dr. Sólyomi Józsefné salgótarjáni olvasónk hozzánk küldött levelében meleg szavakkal emlékezik meg a nemrég elhunyt idős Szabó István Kos- suth-díjas érdemes művészről. Egyúttal megjegyzi: „Ő azt mondta, hogy a pápa látogatására faragja a Golgota-sorozatát, melyet meg is csodálhattunk. Mivel nincs tudomásom, hogy mi lett a sorozat sorsa, erről szeretnék nagyon tudni! Kérem, segítsenek ebben, bizonyára másokat is érdekelne! Elkészült-e, mivel az utóbbi években elég sokat betegeskedett, eljutott-e valóban a pápához, vagy hova került a sorozat?” Idős Szabó István Stációk című tárlatát a közelmúltban mutatták be a bátonyterenyei Ady Endre Művelődési Központ Iványi Ödön kisgalériában. A kiállítást augusztus 27-én nyitották meg. erre az alkalomra fényképekkel illusztrált, ízléses tájékoztató is megjelent a művészről, illetve a Stációk szobrairól. Ez a sorozat tehát nem került a pápához. A kérdés kapcsán a napokban fölkerestük idős Szabó István özvegyét, Ilonka nénit Benczúr- falván. Az őszies lombok takarta ház erkélyén frissen szedett paradicsom piroslott. Bent a házban Ilonka néni éppen porszívózott. — Egyedül él most a házban? — Hála Istennek, nem. Itt dolgozik Pista fiam (ifjú Szabó István szobrászművész. A szerk.).- Ilonka néni, mi történt a tavalyi pápalátogatás előtt?- Itt voltak a római katolikus egyház képviselői, több szobrot megnéztek. Végül abban állapodtak meg apával, hogy ezt a Krisztus-szobrot szeretnék majd a pápának adni. A szilvafából faragott feszület (Krisztus a kereszten) jelenleg is előttünk áll az asztalon. — Végül is, miért nem került a pápához a szobor? — Nem tudom. Csak annyit tudok, hogy az egyház visszamondta. Nem is bánom. Engem egy kicsit szomorított, hogy elkerül tőlünk, ezt apa nekem csinálta 60. házassági évfordulónkra 1984-ben. A pápának úgyis sok szép szobra lehet, nekem pedig megmaradt ez. —mér Szirák egy városképi naptáron A Képzőművészeti Kiadó 1993-ra csaknem 30-féle naptárt kínál az érdeklődőknek. A legnagyobb méretű falinaptáron XVI. századi magyar várak metszetei jelennek meg. Két városképes naptár is készül, az egyiken Szirák is megjelenik. Újdonság lesz a keresztény naptár, mely az adott hónapra jellemző virágokat, növényeket — egy szép fölvételen — varázsolja falunkra. Először készül a kiadónál reklámgrafikai naptár. Háromféle asztali naptárt gyártat a Képzőművészeti Kiadó, mindegyik változat tartalmazza a névnapokat is. Már hagyományosan jelenik meg a managemaptár, készül heti határidőnapló is, a napi előjegyzési agendának pedig nemcsak általános, hanem fix napos változata is kereskedelmi forgalomba kerül. Művészeti élet Ezt mostanában szokás inkább kvázi művészeti életnek nevezni. Az ok egyszerű, a rendszer legitimáló tényezőként használta a kultúrát, ezen belül a művészeteket is. E gyakorlatban hol erősebben, hol gyengébben érvényesült az ideológiai indíttatású szelektivitás, bizonyos kiszámíthatóság és kiszámíthatatlanság is, mindazonáltal — s ezt főleg napjainkban látni — a kultúra, a művészetek pozíciói a mainál összehasonlíthatatlanul jobbak voltak. Ezt az alkotóművészek, írók, képzőművészek, zenészek stb. helyzete, valamint a létrejött életművek nagy száma és szellemi, esztétikai súlya nemzetközileg is igazolja valamennyi művészeti ágban. Komoly, esztétikai értékkel rendelkező életművek és művek Nógrádban sem kényszerűitek az asztalfiókban, műteremben való sínylődésre, várva a „fölszabadulást”. Ha így lett volna, akkor ezek ma előkerülnének. Ezzel szemben legföljebb a dilettantizmus felszínre bukka- násának agresszív jeleit érzékeljük, miközben a hangos nemzeti retorika elfödi azt veszélyt, amit a korábbi művészeti élet formáinak, szakmai szövetségeinek, műhelyeinek, anyagi alapjainak totális ösz- szeomlása jelent, egzisztenciális bizonytalanságba taszítva a kortárs magyar irodalom és a művészetek képviselőinek nagy részét is. Igaz, az a művészeti élet a politika és a vele adekvát mecénásvilág, az állami mecenatúra zárt abroncsával fogta egybe a művészeket, akik többsége azonban megtanult élni és dolgozni e kényszerű —és sokszor szellemileg át is törhető — keretek között. Mindez mára a múlté. A rendszer, úgy tetszik, lemondott a kultúra, a művészetek legitimáló tényezőként való fölfogásáról, ami — ha így van — önmagában messzemenően üdvözlendő, az alkotás szabadságát jelenti. Ez azonban a jelenlegi átmeneti vadkapitalista viszonyok között az éhenhalás szabadságával, végső soron a kulturális süllyedéssel, a művészeti kontinuitás megszakadásával is járhat. Politikai cinizmus ugyanis e tekintetben is a fejlett szociális piacgazdasággal rendelkező Nyugatra hivatkozni olyan országban, amelynek középosztálya szociális csúszdára került, fejletlen polgársága a társadalom még nagyobb rétegeivel együtt egzisztenciálisan megtámadott. Mire számíthatunk? Belátható ideig nem sok jóra. Nincs megfogalmazódott társadalom. Következésképpen egyelőre nem lehet művészeti életről sem beszélni. Széthullott egy világ, és még nem tudni, miről szól az új? Mit lehet tenni? Pillanatnyilag egyetlen, átmeneti lehetőségként a társadalompótló intézményes megoldások jöhetnek szóba. Ha nincs még önszervezett társadalom, de van társadalmi felelősség, akkor a kultúra, a művészetek kontinuitásának feladata a létező intézményekre hárul. Biztatónak tekintendő, hogy mind a megyei, mind pedig a felelős települési önkormányzatok és intézmények fölismerték ezt a helyzetet, s lehetőségeik függvényében szerepvállalókká váltak e szempontból is. Azonban tudnivaló, hogy az új, szerkezetében és tartalmában új művészeti élet kialakulása hosszú folyamat. A széthullott helyi társadalmaknak is újjá kell szerveződniük, ki kell formálódnia a helyi kis világoknak, érdekszövetségeknek, technikáknak, a művészeti menedzserirodáknak. Mindez pedig attól függ. hogyan épül — vagy nem épül — az új társadalom. —mér
