Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-10-11 / 240. szám
Olasz kormánytiltakozás Olaszországban, amely a jövő héten látogatásra várja Mihail Gorbacsovot, rendkívül nagy visszhangot váltott ki a Jelcinkormányzat intézkedése, amely- lyel megakadályozza a volt vezető politikus külföldre utazását, és elkobozta az általa vezetett intézmény helyiségeit. A kormány hivatalosan is tiltakozott: a római külügyminisztérium utasítására a moszkvai olasz nagykövetség az orosz külügyminisztérium tudomására hozta, hogy Olaszország nagy várakozással tekint Mihail Gorbacsov október 14- től esedékes utazása elé. Olasz részről az iránt is puhatolóztak: nem kaphatna-e Gorbacsov Gáli ENSZ-főtitkártól ENSZ-útle- velet, ha orosz útlevelét elvették. Csapatkivonás — később Dél-Korea és az Egyesült Államok megállapodott abban, hogy elhalasztja az amerikai katonák Koreából való kivonásának második szakaszát. Ezt a dél-koreai hírügynökség jelentette a washingtoni katonai tárgyalásokról. A két ország katonai vezetői szükségesnek vélik az elrettentés fenntartását mindaddig, amíg az észak-koreai atom- létesítmenyekkel kapcsolatos viták nem rendeződnek. Washington és, Szöul egyaránt úgy véli, hogy Észak-Korea atomfegyver előállítására készülődik, de Phenjan nem járul hozzá, hogy a két Korea közösen ellenőrizze egymás atomberendezéseit. Szabadkereskedelmi övezet A texasi San Antonióban George Bush amerikai, Carlos Salinas de Gortari mexikói elnök és Brian Mulroney kanadai kormányfő jelenlétében parafálták az észak-amerikai szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról szóló megállapodást. A hosszú évek munkájával kidolgozott egyezmény másfél évtized alatt számolja fel a három ország közötti vamokat, de már életbe lépte után azonnal jelentős könnyítéseket hoz. Közgazdászok egyetértenek abban, hogy a megállapodás hosszú távon előnyös a térség országainak, de kérdés, hogy — a főként amerikai ellenállás miatt — mikor léphet életbe. A most elkészült lengyel családjogi törvény módosításának tervezete nem kis meglepetést tartalmaz. Nem kevesebbről van szó, mint a válás lehetőségének korlátozásáról. Ez ugyan állítólag nem célja a javaslat készítőinek, csupán következménye egy, a lengyel jogban új intézmény, a szeparáció bevezetésének. A válás helyett a törvényes és szabályozott különélés lehetőséKevesebb mint egy hónappal az amerikai elnökválasztás előtt a két fő jelölt, Bush és Clinton egymásra összpontosítja a pro- pagandatüzet. Mind kevesebb szó esik az ország megoldandó ondjairól, egyre több arról, ogy a vetélytars személye, erkölcse megbízhatatlan. Az ellenfél hitelének megingatását célzó állítások között vannak tiszavi- rág-életűek. Mint amikor egy jaj- szoke hölgy azt állította, hogy éveken át viszonya volt Clintonnal. Gyorsan feledésbe merült az ellenvád is, hogy Bushnak korábban titkárnőjével volt kapcsolata... Komolyabbak a politikai szavahihetőséget megkérdőjelező vádak. így az, amely szerint Bushnak, Reagan alelnökeként, nemcsak tudomása volt az Iránnak szóló titkos fegyverszállításokról, hanem az ügyben maga is folytatott bizalmas tárgyalásokat. Az ügy a ’80-as évek közepére nyúlik vissza: a fundamentalista Irán, amellyel Amerika, teheráni nagykövetségének elfoglalása óta nem áll beszélőviszonyban, Izraelen átjelzést ad: az ország, amelynek hadseregét korábban Amerika fegyverezte fel, újabb szállítások fejeben kész nyugati túszokat szabadon engedni. A törvényhozás, az amerikai kormányzat másik — az elnöki hivatallal sok tekintetben egyenrangú — ága megtiltott minden szállítást, alkut Teheránnal. A Fehér Ház emberei azonban ennek ellenére titokban tárgyalnak, majd több ezer harckogét a túlnyomóan katolikus lengyel társadalomban alapvető igénynek tartják. A törvény előkészítése Jan Olszewski miniszterelnökségének idejére esett, aki hívőként és jogászként egyaránt lelkesen támogatta ezt a gondolatot. Akkor a kormányfő az MTI varsói tudósítójával folytatott beszélgetés során határozottan cáfolta, hogy a szeparáció bevezetése a váláshoz való jog csi-elhárító és légvédelmi rakétát szállítanak. A befolyó pénzt azután, szintén titokban, a nica- raguai kontrák felfegyverzésére fordítják — ugyancsak megsértve a törvényt, a kongresszusi tilalmat. Az ügy főszereplőit a botrány kirobbanása után még Reagan elnök elbocsátotta, azok bíróság elé kerültek. Bush, aki a történések ideién alelnök volt, a vizsgálatban elismerte, hogy tudott ugyan a fegyverszállításokról — de arról nem,, hogy azok célja a túszok kiszabadítása, illetve a kontrák felfegyverzése lett volna. Állításait azonban újabban olyanok vonták kétségbe, akiket nehéz elfogultsággal vádolni: Shultz, a Reagan-kor- mány külügy-, illetve Weinberger, védelmi minisztere feljegyzéseikben rögzítették, hogy az alelnök — az ő határozott ellenkezésükkel szemben — szorgalmazta a titkos akciót. Hasonlóan nyilatkozott nemrég nyilvánosan a nemzetbiztonsági tanács egy akkori, az ügyben szerepelt munkatársa. Ráadásul pedig a napokban az ABC-TV döntőnek látszó bizonyítékkal állt elő: jegyzőkönyvvel arról a bizalmas megbeszélésről, amelyet Bush alelnök 1986 júliusában Jeruzsálemben Amiran Nir-rel, az izraeli kormányfő terrorizmusellenes tanácsadójával folytatott. Az okmány szerint Nir világosan megmondta az alelnöknek: a túszok fegyverek ellenében való kiengedéséről éppen azokkal az iráni terroristákkal tárgyalnak, akik azokat elrabolták. korlátozásához vezetne. A törvényjavaslat természetesen forma szerint nem korlátozza a válás lehetőségét, a gyakorlatban azonban annál inkább. Feljogosítja ugyanis a bíróságot, hogy ha a válni kívánó felek egyike a szeparációt választja, akkor ne a válást, csupán a különélést mondja ki, ezzel lehetetlenné téve, hogy a válni kívánó fél később újabb házasságot köthessen. A TIME magyar melléklete A TIME magazin 16 oldalas mellékletben mutatja be Magyarországot európai kiadásának október 12-i szamában. Láttatni szeretnénk, mi különbözteti meg Magyarországot a közép- kelet-europai régió többi országától — jelentette ki Nicholas Robinson, a TIME közép-európai menedzsere. A lap tavaly októberben felmérést végzett olvasói körében „A változó Európa arculata, benyomások Közép- és Kelet-Európáról” címmel. Az eredmények azt mutatták, hogy a válaszadók tudatában nincs jelentős különbség e régió egyes államai között. Ezért határoztak a szerkesztők Magyarország részletesebb ismertetése mellett. A melléklet 560 ezer példányban jelenik meg, és mintegy 1,7 millióan olvashatják majd Olaszországtól Skandináviáig. A TIME korábban Tajvant és Spanyolországot is hasonló módon mutatta be olvasóinak, a középeurópai régió országai közül pedig Lengyelországgal foglalkoztak külön mellékletben. Robinson beszámolt a korábbi „imageépítő” akcióik sikeréről. Mint mondta: felméréseik alapján a Lengyelországról alkotott kép például 26 százalékkal lett kedvezőbb a melléklet megjelenése után. Azt is közölte: a mostani mellékletet követően, 1993 elején komolyabb akciót kezdenek annak érdekében, hogy olvasóik még alaposabb ismereteket szerezhessenek Magyarországról. (MTI) Elképzelhető, hogy vallási fanatizmus okozta a múlt heti bulgáriai vasúti szerencsétlenséget, amelynek következtében hat bolgár vasutas és egy norvég turista vesztette életet a délkeletbulgáriai Harmanli település közelében. A meglepő feltételezés a bolgár sajtóban látott napvilágot azt követően, hogy kiderítették: egy vallási szekta tagja volt annak a tehervonatnak a vezetője, amely október 1-jén néhány perccel 6 óra után a nyílt pályán összeütközött az Isztambul és München között közlekedő nemzetközi expresszel. A bolgár sajtóban azt nem hozták nyilvánosságra, hogy melyik szekta tagja lehetett a 30-as eveinek derekán járó mozdonyvezető, de több lap is felvetette annak lehetőségét, hogy a masiniszta e szörnyű módját választotta az öngyilkosságnak. Annyi bizonyos, hogy a katasztrófa okozója ittas volt, hiszen vérében alkoholt találtak, azonban a bolgár tájékoztatási rendszer — régi hagyományainak megfelelően — azt sem hozta nyilvánosságra, hogy milyen fokú ittasságot mutattak ki a szakértők. Korábban azt feltételezték, hogy a mozdonyvezető elaludt. A találgatásokra az ad okot, hogy teljes mértékben kizárható bármiféle műszaki hiba vagy emberi mulasztás. A múlt héten csütörtökön hajnalban Harmanli állomáson dolgozott a mozdonyvezető, egy teherszerel- vényt állított össze mozdonyával. Tudta, hogy Isztambul felől késéssel érkezik a München felé tartó szerelvény, 5 személykocsival és egy tehervagonnal. Bőven lett volna ideje más vágányra tolatni. Ennek ellenére — a szemafor tilos jelzését figyelmen kívül hagyva — teljes sebességgel megindult az egyvágányú pályán a közeledő nemzetközi vonat felé. A tragédia Harmanli állomásától 5 kilométerre történt. A két vonat teljes sebességgel összeütközött... (MTI) Bush tudott az „lrangate”-ről? Mátrai Erőmű Részvénytársaság Salgótarjáni Fűtőerőművének Közleménye A város biztonságos fűtéséért felelősséget érezve tájékoztatjuk a Tisztelt salgótarjáni hőfogyasztókat, hogy erőművünk felkészült az 1992. október 15-én kezdődő fűtési idényre.- műszaki-technikai feltételek adottak,- a berendezések karbantartása befejeződött,- a fűtőolaj készletünk 50 napos tartalékot biztosít. Kötelességünknek érezzük tudatni a város lakosságával, hogy az áremelésre vonatkozó önkormányzati döntéstől függetlenül erőművünk a fűtési idényben korlátozás nélkül szolgáltatja a város fűtéséhez szükséges hőt a Nógrád megyei hőszolgáltató részére. Erőművünk 1992. augusztus 01-től a 21/1992. (VTI.21.) IKM rendelet alapján 14,7 %-kal megemelt hatósági árat alkalmaz, amely éves szinten 18,2 mFt kiadás növekedést idézett elő a Hő- szolgáltató Vállalatnál. Részvénytársaságunk a város biztonságos hőellátása érdekében kidolgozta a középtávú koncepcióját, amelyet 1992. augusztus közepén eljuttatott Salgótarján Polgármesteri Hivatalába. A koncepció értelmében a városnak garanciát kell kapnia a fűtés biztonságára nem csak műszaki oldalról, hanem az árak stabilitásának szempontjából is. Tárgyalásokat kezdeményeztünk hosszú távú hőellátási szerződés megkötésére, az árak rögzítése tárgyában. Álláspontunk az, hogy a Mátrai Erőmű Részvénytársaság kész hosszú távú hőszolgáltatási szerződés megkötésére Salgótarján város önkormányzatával. Erőművünk vállalja, hogy biztosítja a város teljes körű hőellátását a kétoldalú tárgyalásokon kialakított, a testület által elfogadott áron, amely várhatóan megegyezik a Nógrád megyei hő- szolgáltató által jelenleg alkalmazott árral. Készek vagyunk a szerződésben rögzíteni, hogy árainkat csak olyan mértékben módosítjuk, mintha a város a fűtését önálló fűtőművel, gázfűtéssel biztosítaná, azaz ha a tüzelőanyag ára egyéb anyagok árának változása, illetve a munkavállalók bérének emelése az árakba begyűrűzne. A város számára a fenti megoldás mindenképpen előnyös, mert- a közel 150 millió Ft-os beruházás elmarad, a város nem viseli ennek terheit- a konténerkazánok 5 év alatt úgy elhasználódnának, hogy a felújításuk újabb terheket jelentene- elmarad a beruházás üzembiztonsági rizikója- nem veszik el egy közel 400 millió Ft értékű erőművi vagyon, melyhez 55 millió Ft tőkével a város is hozzá járult- nem növekszik a munkanélküliség további 160 fővel, mely elbocsájtások az erőmű esetleges bezárásából következnek- az erőmű eddigi üzembiztonsága garancia a fűtés biztonságára- a pakura ára kevésbé növekszik, mint a gáz ára- nem marad gőz nélkül a Salgótarjáni Kohászati Üzemek (SKÜ), akinek gőzellátását a város leválása esetén az erőmű már nem tudná biztosítani- a város kommunális hőellátásában beruházás nélkül van tartalék az elkövetkezendő évekre. Tisztelt Olvasó! Köszönjük, hogy megtisztelt figyelmével. Mátrai Erőmű Részvénytársaság vezetése HELYREIGAZÍTÁS A Magyar Nemzet 1992. október 6-i számában „Csődbiintett a hőszolgáltatónál - Nem lesz távfűtés Salgótarjánban?” címmel MTI közlemény jelent meg. A híradás egyebek mellett arról számol be, hogy Salgótarján képviselő-tes- tülete „...Legutóbbi ülésén is elutasította az akkor már másodszor beterjesztett hődíjemelési javaslatot, jóllehet a drágítás mértéke csupán az erőmű áremelését érvényesítette volna.” Az az állítás, miszerint a „...beterjesztett hődíj emelési javaslat ...csupán az erőmű áremelését érvényesítette volna”, nem felel meg a valóságnak. A tények a következők: A Mátrai Erőmű Részvénytársaság Salgótarjáni Fűtőerőműve által termelt és a Nógrád Megyei Hőszolgáltató Vállalatnak értékesített hőenergia ára 1992. augusztus 1. napjától a 21/1992. (VII.21.) IKM rendeletben foglaltaknak megfelelően emelkedett. Az új hatósági ár ettől az időponttól kezdődően éves szinten 18,2 millió forint többletfizetési kötelezettséget ró a hőszolgáltatóra az erőmű vonatkozásában (14,7 %). A képviselő-testület elé beterjesztett javaslat a hőszolgáltató vállalattal kapcsolatban álló lakossági és közületi fogyasztók díjainak ettől eltérő emelését irányozta elő, a hőszolgáltató veszteségeinek megszüntetése érdekében. Nem tisztünk az előterjesztésben meghatározott díjemelés indokoltságának megítélése. Ez az árhatósági jogkört gyakorló képviselő-testület elvitathatatlan joga. Jó hírnevünk védelme érdekében azonban nem engedhetjük meg azt, hogy a nem kellően pontos tájékoztatás következtében az áremelés mértékét illetően a közvélemény a ténylegesnél nagyobb szerepet tulajdonítson társaságunknak. Visonta, 1992. október 08. MÁTRAI ERŐMŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG kérdőjelek ~ ------------------ — M oszkva „bekeményít”? Ki hitte volna? Moszkva éppen a nemzetközi enyhülés egykori legendás szovjet külügyminisztere, Sevardnadze által vezetett Grúziát vádolja az emberi jogok megsértésével, a grúz elnök pedig az országa belügyeibe való beavatkozástól óvja Jelcin orosz elnököt. Tbiliszi függetlenségére hivatkozik, a Kreml viszont az oroszok — katonák és civilek — megvédésének kötelezettségét emlegeti. Miért éppen most vált ennyire keménnyé az orosz vezetés? A moszkvai parlament korábbinál is ingerültebb vitái jelzik, hogy az Oroszországon belüli gazdasági-politikai feszültség a tél közeledtével nincs messze a kritikus határtól. Úgy tűnik, ezzel egy időben a kritikus határt súrolja már az a nyomás is, amit az orosz állam határain kívülre szorult több tízmillió orosz nemzetiségű gyakorol Moszkvára, mert az egykori Szovjetunió szinte valamennyi utódállamában másodrendű polgárokként kezelik őket. S mert e pillanatban ez különösképpen áll Grúziára és a három balti államra, Jelcin „bekeményített” ezekbe az irányokba. Nem titkoltan azért is, hogy „lányainak mondva, a menyek is értsék.” Lerepülhet Oroszországban a fazékról a fedél? A napokban Gorbacsov is ilyen veszélyt emleget, Jelcin pedig ezt mondja elkerülendőnek. De már ő is szükségesnek tartja, hogy mondja. Mert ha valakinek, neki igazán tudnia kell: egy esetleges robbanás Oroszországban pontosan annyival lehet pusztítóbb az ex-jugoszláviai detonációnál, amennyivel nagyobb a volt Szovjetunió. Vajon így számol-e Moszkvában mindenki? (FEB) Vallási fanatizmus okozta... Korlátozzák a válást Lengyelországban ?