Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-05 / 235. szám

1992. október 5., hétfő SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 Kézilabda NB II., férfiak SKC-siker a szomszéd ellen Salgótarján - Pásztó 32-25 (16-11) Labdarúgó NB II. Keleti csoport A bagi pofon nem bagatell SBTC-Salgglas - Bag 2-3 (2-2) Négyen nézik Oláh (balra) „futballetjét” Salgótarján, Munkácsy út, 200 néző, v.: Ferkel, Varga. Salgótarjáni KC: Ampli - Hadfi 4, Márta 5, Kisbalázs 5, Tóth I. 10/1, Szendrődi 1, Szabó A. 6/5. Csere: Varga Cs. (kapus), Godó 1, Hajdú, Berta, Rácz. Edző: Szabó Attila. Pásztói Dózsa: Kiss J. - Nagy Z. 1, Petreczky 7/3, Dé­nes, Stork 5, Urbán 6, Nagy J. 3. Csere: Juhász (kapus), Kovács 3, Havril, Káposzta. Edző: Szabó Zsolt. 7 m-es: 7/6, ill. 4/3. Kiállítás: 4, ill. 0 perc. Jók: Ampli, Hadfi, Tóth I., ill. Kiss, Petreczky, Urbán. A mérkőzés kezdetén egy­A Nógrád Sportjáért Alapít­vány kuratóriuma a napokban megtartott ülésén áttekintette a megalakulása óta eltelt egy esz­tendő tapasztalatait. A jelenlévőket - közöttük Korill Ferencet, a megyei köz­gyűlés elnökét - Répássy László, az alapítvány titkára, valamint Horváth Péter gazda­sági vezető tájékoztatta az ala­pítvány helyzetéről. A kuratórium, pályázataival, pénzeszközeivel, Nógrád me­gye sportját segítette. A tavalyi 6,5 millió forintos támogatás után idén évben az eddig odaí­télt közel 5 millió forintot 38 egyesület, illetve rendezvény javára, 18 sportág támogatására fordították. Tudomásul kell azonban venni, hogy az alapít­vány által odaítélt támogatások nem tudják megakadályozni a megye sportjának mennyiségi és minőségi visszaesését. A beszámolót élénk vita kö­vette. A kuratórium tagjainak többsége azt az elgondolást erő­perces gyászszünettel emlékez­tek meg Kátay Andrásról, a sal­gótarjániak közelmúltban, fiata­lon elhunyt volt játékosáról. Az érdeklődéssel várt megyei rangadó valódi presztízscsatát hozott. A pásztói játékosok közül öten egy-két éve még a mostani rivális színeiben szerepeltek. A találkozón a rutinosabb, tudatosabb kézilabdát játszó tar- jániak fokozatosan elhúztak. A második félidőben is tovább folytatódott az SKC meggyőző fölénye. A mindvégig sport­szerű mérkőzésen, korrekt já­tékvezetés mellett, megérde­melt hazai siker született. sítette, hogy a jövőben nagyobb összegekben, kevesebb szerve­zet, rendezvény számára kell a pénzeszközöket elosztani. Korill Ferenc köszönetét fe­jezte ki a kuratórium tagjainak az eddig végzett munkáért. Az elnök leszögezte: bár a fennálló szabályok szerint a megyei közgyűlésnek nem kötelessége a sport támogatása, de Nógrád- ban szükségesnek tartják, és a jövőben is segíteni kívánják, az alapítványon keresztül. A kuratórium döntött a még meglévő 1,05 millió forint fel- használásáról. A pénzből a hét diáksportbizottság létszámará­nyosan félmillió forintot kap. 200 ezer forinttal támogatják a természetjáró- és szabadidő­sport-klubokat. A labdarúgásra fordított eddigi 380 ezer forint mellett, a négy NB-s csapat utánpótlás-nevelését 80-80 ezer forinttal segítik. Az új hasznosi öltöző berendezésének megvá­sárlásához 30 ezer forint támo­gatást nyújtottak. Salgótarján, 1000 néző, v.: Márta (5) (Birincsik, Zvo- lenszky). SBTC-Salgglas: Szén 4 - Gvetvai Zs. 3, Juhász 4, Gyetvai L. 4. Homann 3 - Gáspár 3, Oláh 5, Novák 5 - Kisbali 5, Horváth Zs. 6, Ba­log 6. Edző: Szalay Miklós. Bag: Erdélyi 5 - Mészáros 4, Puskás 5, Ecker 4, Tajti 5 - Tóth 6, Korolovszky 5, Ma­gyar 6, Mayer 5 - Szamosi 7, Tamás 5. Edző: Haász Sán­dor. Csere: Magyar h. Lipcsei (6) az 57., Gáspár h. Kőházi (-) és Gyetvai Zs. h. Hunyás (-), mindkettő a 78. p. Gólszerzők: Szamosi a 13., Horváth a 21., Szamosi a 30., Horváth a 39., Tóth a 68. p. Sárga lap: Magyar a 27., Tajti a 64., Szamosi a 70. p. 13. p.: Gyors bagi akció vé­gén a vendég csatárok a tizenha­toson belül többször is beültet­ték a hintába a csigaként mozgó hazai védőket, majd szórakoz­tató mutatványuk zárásaként Szamosi 7 méterről lőtt Szén kapujába. 0-1. 21. p.: Novák vitte el a labdát a bal oldalon, középre lőtt, s a jókor érkező Horváth a kapu torkából vágta a pettyest a léc alá. 1-1. 30. p.: Magyar kötötte gúzsba a hazaiak jobb oldali védelmé­nek lábait, majd elegáns beadá­sát Szamosinak nem volt nehéz a hálóba vágnia. 1-2. 39. p.: Szinte teljesen lemá­solták a tarjániak az első góljuk előtti pillanatokat, csupán annyi volt a különbség, hogy ezúttal Horváth fejjel juttatta a pettyest a kapuba. 2-2. 68. p.: Szamosi iramodott meg a bal oldalon, keresztbe ívelt, s a támadást kísérő Tóth némileg kisodródva, nyolc mé­terről lőtt Szén hasa alatt a tar­jám kapuba. 2-3. Régen látott ilyen gyengén muzsikáló hazai csapatot a tóst­randi pálya közönsége. A tarjá­niak által bemutatott produkció maholnap a harmadosztályban sem lenne elegendő, hát még egy szinttel feljebb ... A véde­lem ezúttal mintha a pályán sem lett volna, a középpályások egyszerűen elfelejtették, hogy mennyi tennivalójuk akadna ki­lencven perc alatt, a csatárok pedig olyan gólhelyzetekben hibáztak, amit az ificsapatokban hónapos eltiltásokkal büntetnek a szakemberek. Az iméntiek ismeretében el lehet képzelni, hogy milyen visszhangot váltott ki a nagyér­demű körében ez a találkozó, mely után újra elkezdheti a ka­paszkodást a tarjám legénység. A csoport erőviszonyait is­merve annyi valószínűnek lát­szik, hogy a Bagnál rosszabb csapat az ősszel aligha látogat már Salgótarjánba . . . Szalay Miklós: - Gólképes védelmünknek köszönhetjük vereségünket. Haász Sándor: - Kezdünk „acélosodni”, igaz az utóbbi időben vertek eleget bennünket. Vaskor István * * * A csoport további eredmé­nyei: Kiskőrös-Eger 3-0, Szar- vas-Tiszavasvári 0-6, Debre- cen-Kazincbarcika 0-1, Gö- döllő-Hatvan 0-0, III. Kér. TVE-Baja 1-2, Hajdúnánás- Kaba 2-0. A Szeged-Budafok lapzárta után ért véget. A bajnokság állása 1. Kiskörös 8 4 2 2 13- 7 10 2. Debrecen 8 4 2 2 12- 6 10 H.-nánás 8 4 2 2 12- 6 10 4. Gödöllő 8 3 4 1 11- 9 10 S. Kaba 8 3 3 2 7- 6 9 6. T.-vasvári 8 3 2 3 13-10 8 7. K.-barcika 8 4 0 4 11- 9 8 8. Hatvan 8 2 4 2 7- 8 8 9. Salgótarján 8 4 0 4 12-15 8 10. Szarvas 8 3 2 3 10-13 8 11. III. Kér. 8 3 1 4 14-12 7 12. Eger 8 3 1 4 10-12 7 13. Bag 8 2 3 3 8-12 7 14. Baja 8 3 0 5 7- 8 6 15. Budafok 7 1 3 3 5-10 5 16. Szeged 7 2 1 4 6-15 5 Kuratóriumi döntések Labdarúgó NB III., Mátra-csoport Vívás, Galba Árpád-emlékverseny Gyarmaton meglelték a góllövőcipőt Remek harc a páston BLC-N. VOLÁN - RÁ- KÓCZIFALVA 5-2 (2-1). Ba­lassagyarmat, 600 néző, v.: Je­néi. BLC-N. Volán: Oláh - Or- goványi, Szalai (Várszögi), Ka- liczka, Paumann Cs. - Mátyás, Varga F., Mohácsi, Molnár - Szűcs, Gál J. Edző: Bérezi Jó­zsef. 10. perc: Varga 40 méteres átadással indította Szűcsöt, aki a labdát maga elé tette, majd 14 méterről a rövid, bal sarokba lőtt. 1-0. 35. perc: Varga indította a lyukra futó Gál Józsefet, aki 15 méterről a kifutó kapus mellett a kapu jobb oldalába helyezett. 2-0. 45. perc: Miközben a hazaiak már az öltözőben érezték ma­gukat, Mikula bal oldali beadá­sát Majzik 5 méterről a hazai kapu jobb oldalába továbbította. 2-1. 48. perc: Mohácsi szögletét Gál megcsúsztatta és a rövid sa­roknál helyezkedő Szűcs a kapu jobb oldalába fejelt. 3-1. 50. perc: A gólhelyzetben lévő Gált buktatták a vendégek védői a büntetőterületen belül. A jogos 11-est Mátyás a jobb sarokba lőtte. 4-1. 60. perc: Varga-Gál-Molnár háromszögelés után utóbbi 15 méterről nagy gólt ragasztott a kapu jobb oldalába. 5-1. 75. perc: Egy hosszú indítás­sal Mikula futott el, majd a jobb sarokba lőtte a vendégek szé­pítő gólját. 5-2. A nagyligeti pályán a Moz­dulj, gyarmat! egésznapos ren­dezvénye megadta az alaphan­gulatot a mérkőzéshez. A haza­iak végig hatalmas mezőnyfö­lényben, közönségük szórakoz­Szücs Gábor (BLC) fejjel is, lábbal is eredményes volt tatására játszva, biztos győzel­met arattak. Figyelmeztető ugyanakkor az Ipoly-partiak számára, hogy fölényes vezeté­sük tudatában, gólokat ajándé­koztak ellenfelüknek - emiatt maradt el a még fölényesebb győzelem. Jók: Mohácsi, Kaliczka, Varga, Gál. Kanyó Ferenc * * * HERÉD - PÁSZTÓ 1-0 (0­0). Selyp, 1000 néző, v.: Földi. Pásztó: László - Schuchmann (Lenkei), Andó, Nagy P., Ko- dák. Forgó, Galbács (Holtner), Strehó (Erhardt), Balázs, Lip- ták, Gubán. Edző: Kis Károly. 65. perc: Bal oldali hazai be­dobás után a pásztói kapu előre - tébe került a labda, ahol Turá- nyi pöckölése Forgó lábáról pat­tant a hálóba. Öngól. 1-0. Hazai támadások vezették be a mérkőzést, majd a vendégek kerültek mezőnyfölénybe, ám jobb játékukat nem tudták gólra váltani. A második félidőben egy ártatlannak látszó helyzet­ből került a pásztói hálóba a labda, és ezzel el is dőlt a mér­kőzés sorsa. Jók: Nagy P., Forgó, Lipták. Vallus Tibor * * * SZOLNOKI MÁV MTE - SKSE 7-1 (3-0). Szolnok, 300 néző, v.: Kóródi. A mérkőzés már az első 20 percben eldőlt. A két csapat nem volt azonos súlycsoportban. Gl.: Novikov (közeli fejes) a 10., Szarvas (közelről a léc alá bombázott) a 15., Horváth (ha­talmas bombagól) a 19., Novi­kov (egyéni játék után) az 50., Mészáros (szöglet után) a 73., Mészáros (a bal felső sarokba talált) a 78., Méri (2 lépésről) a 88., ill. Dóra (nagy szóló után) a 85. percben. * * * További eredmények: Fü­zesabony - Törökszentmiklós 2-1, Jászberény - Jászapáti 3- 0, Karcag - Szóin. Cukor 3-1, Monor - REAC 0-2, Gyöngyös — Dunakeszi 0-2. A bajnokság állása 1. Füzesabony 8 6 1 1 10- 4 13 2. Gyöngyös 8 5 1 2 17- 6 11 3. Dunakeszi 8 4 3 1 12- 4 11 4. Sz. MÁV 8 4 2 2 17- 9 10 5. REAC 8 3 4 1 15- 7 10 6. BLC 8 3 3 2 10- 7 9 Monor 8 3 3 2 10- 7 9 8. Pásztó 8 3 3 2 7- 9 9 9. Jászberény 8 3 2 3 15- 7 8 10. Heréd 8 3 2 3 12-11 8 11. Jászapáti 8 3 1 4 6-15 7 12. Sz. Cukor 8 2 2 4 6- 8 6 13. SKSE 8 1 4 3 13-19 6 14. Karcag 8 2 1 5 10-13 5 15. Töröksz. 8 1 1 6 7-19 3 16. Rákóczii. 8 1 1 6 8-25 3 A Kas Kupáért vívott Galba Árpád-emlékverseny idei küz­delmeire ezúttal is erős nemzet­közi mezőny érkezett Salgótar­jánba. A két nap során összesen öt ország százötvennégy junior - férfi és női - tőrvívója lépett pástra a városi sportcsarnokban. A magyarok számára azért is fontos volt ez a verseny, mert a közelgő világbajnokság egyik válogatójául is szolgált. Szombaton a férfiak léptek pástra. A magyarok közül jelen volt a teljes élmezőny. A színvo­nalra nem is lehetett semmi pa­nasz. Élvezetes volt a verseny. A salgótarjáni tőrözők közül ketten vettek részt a küzdelem­ben. Gráf László nem került fel a hatvannégyes táblára, Boda Róbertnek ez sikerült, ő viszont a harminckettő közé jutásért búcsúzott el. A döntőbe, a legjobb nyolc közé öt magyar vívó mellett két cseh-szlovák és egy orosz ver­Nagyüzem a vívónők versenyén senyző jutott be. A finálét két fővárosi versenyzőnk, az MTK-s Marsi Márk és az új­pesti Zombori Márk vívta. A kupagyőzelem végül Marsinak sikerült. A harmadik helyen Oláh Zoltán (BVSC) végzett. Vasárnap a lányok nyolcvan­ötén vágtak neki a küzdelmek­nek. A készülődök soraiban olyan jeles versenyzőket is ta­lálhattunk, mint a junior világ­bajnok Mohamed Aida. De so­rolhatnánk a többi reményteljes ifjú vívónőt is. A verseny nívó­ját nem is szükséges ragozni. Elegendő ennyi: szuper. A Salgótarjáni Viktória SE színeit tizenegy lány képviselte. Közülük hárman tudták betusa- kodni magukat a. legjobb hat­vannégy közé: Gasparin Orso­lya, Sirkó Ivett és Olasz Réka. Olasz és Gasparin a harminc- kettő közé és beküzdötte magát, de a tizenhat közé kerülésért már útjukat állták rutinosabb el­lenfeleik. Fotó: Gyurkó öId BANK MINT MINDIG Szerencsés Stuttgart • Genf. Kegyes volt az UEFA a német bajnok VfB Stuttgart­hoz, mert nem zárta ki a BEK küzdelmeiből, annak ellenére, hogy a Leeds United elleni ang­liai visszavágón hét percen át négy idegenlégióst szerepelte­tett, noha a szabályok csak hármat engedélyeznek. Az UEFA úgy döntött, hogy sem­leges pályán harmadik mérkő­zést kell lejátszani, s ennek alapján kerül majd a második fordulóba a VfB Stuttgart vagy a Leeds United. Ismeretes, hogy a pénteki sorsolásnál már eldőlt, hogy az ellenfél a Glasgow Rangers skót bajnok lesz. Ettől függetlenül a súlyos hibáért a stuttgartiakat 10 ezer svájci frankra megbüntették. Hegyi győzelme • Szeged. Szombaton rendez­ték meg a 9. Pick Kupa nemzet­közi pénzdíjas utcai futóver­senyt. A kellemes időben több mint 500 résztvevő futotta vé­gig a Szeged belvárosában kije­lölt 7,5 km-es távot. A küzde­lemben részt vettek a vadonatúj klub, a Salgótarjáni Kohász és Diák Atléták Sportegyesülete versenyzői is. Közülük a felnőtt nők mezőnyében Hegyi Judit az első helyen végzett, mégpedig úgy, hogy rajt-cél győzelmet aratott. Második az SKK • Salgótarján. Az NB I-es fér- ftkosárlabda-bajnokság B cso­portjának 4. fordulójában a Sal­gótarjáni KK - mint ismeretes - pénteken 97-67 arányú győ­zelmet aratott a Pécsi PTSE fel­ett. A tarjáni együttes ezzel a si­kerrel - bár a forduló vala­mennyi mérkőzésének vég­eredménye lapzártakor még nem volt ismert - már biztos, hogy előrelépett a harmadik helyről a másodikra. Rangáék címvédése • Pécs. A szezonzáíó 2. MHB-Mecsek ralira maradt a döntés: ki lesz a nyertese az idei ob-nak? Nos, a kérdés meglehe­tősen hamar eldőlt: az ifj. Tóth, Gergely, valamint a Ferjáncz, dr. Tandari párok idő előtt kénytelenek voltak feladni a versenyt. így Ranga László és Büki Ernő - hazai pályán - megvédte tavalyi bajnoki első­ségét. Gál a BLC-nél • Balassagyarmat. Gál József neve nem cseng ismeretlenül a nógrádi futballszurkolók szá­mára. A gólerős csatár koráb­ban az Ipoly-parti együttesben, majd a Romhányi Kerámia szí­neiben játszott. Legutóbb a me­gyei I. osztály újoncánál, a Nagyoroszi Honvédnél szere­pelt. Hét közben leigazolta őt a csatárgondokkal küszködő BLC-N. Volán, és szombaton már - góllal! - bemutatkozott régi-új együttesében. Nemzetközi pingpong • Rimaszombat. A Salgótar­jáni Petőfi DSE NB Il-es aszta­liteniszezői a közelmúltban nemzetközi tornán vettek részt a szlovákiai városban, a helyi Mladost csapatának meghívá­sára. Eredmények. Felnőttek. St. PDSE - Mladost 10-8. Gy.: Baráth 4, Kövendi 4, Kocsa 1 és a Baráth. Kocsa pár. St. PDSE - Mladost 12—6. Gy.: Baráth 3, Kövendi 3, Cseh 3, Kocsa 2 és a Baráth, Kocsa pár. Ifjúságiak: Mladost - St. PDSE 5-0, Mla­dost, St. PDSE 4-1. Larini következik • Maranello. A Form a-1-es vb utolsó két futamán (Suzuka, Adelaide) Nicola Larini ül a Ferrari kocsi volánja mögé, fel­váltva Ivan Capellit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom