Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-31-11-01 / 257. szám

1992. október 31 -november 1szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP 7 Az abszurditás ellen Erdős István 1939-ben szüle­tett Zemplénben. Hernádnéme- tiben. Miskolcon járt középis­kolába, Debrecenben magyar szakos tanári diplomát szerzett. Első novellái, szociográfiái a hatvanas évek végétől látnak napvilágot. írt egy ifjúsági tévé­filmet a televíziónak Cigányke­rék címmel 1976-ban, 1983-ban pedig Csodarokolya című mese­játékával szerepelt a képernyőn. A hetvenes évek végén a Móra Kiadónál jelent meg Hat dolgos nap című verses meseleporel­lója, Párkányjárás címmel 1989-ben látott napvilágot no- velláskötete Salgótarjánban, a Palócföld Könyvek sorozatban. —Azóta szinte csak publi­cisztikát ír. Azt jelenti-e ez, hogy fölhagyott a szépiroda­lommal? — Igaz, mióta Berlintől Vla­gyivosztokig zajlik ez a rend­szerváltásnak nevezett folya­mat, jóformán csak dühös, a jó­zan észre hivatkozó publiciszti­kát írtam. Ez azonban nem je­lenti azt, hogy fölhagytam volna a szépirodalommal. írói ambícióim közé tartozik, hogy a művészi ábrázolás eszközeivel is megpróbáljam kifejezni ezt a korszakot, aminek tartalma Erdős István enyhén szólva is meglehetősen ellentmondásos. Sok emlékkép és szeretet él bennem például Örkény István egyperceseivel kapcsolatban. Ráadásul napról napra látni, hogy korunk válto­zatlanul, sőt, fokozottan az ab­szurditás hordozója, amit hova­tovább természetesnek foga­dunk el, holott föl kellene lépni ellene, nemcsak a közírás, ha­nem a szépirodalom eszközei­vel is. Eddig írtam is körülbelül egy tucatnyi kis groteszk novel­lát. Nagy ambícióval láttam neki hat-nyolc rajzfilm-szinop­szis megírásának is. A Pannónia Filmstúdió kettes műtermében készültek volna el, '90-ben tár­gyalásokat is folytattunk erről. Sajnos, a Pannóniát is elérte a gazdasági szűkösség, így az egészből nem lett semmi. — Ma a legantidemokratiku- sabb nézetek „tulajdonosai" is a demokráciát hangoztatják egész Kelet- és Kelet-Kö- zép-Európában, közben úgy­szólván mindenütt késésbe ke­rült a gazdasági, társadalmi rendszerváltás. Voltaképpen mi történik most velünk? — Demokráciáról beszél minden politikus, csak közben nehogy a saját fejeddel gondol­kodj. Márpedig a demokrácia ott kezdődik, hogy tízmillió ember képes gondolkodni az indulat helyett. Sajnos, megint az ideologikus gondolkodás foglalja el a józan ész helyét. A korábbi internacionalista gon­dolkodás helyett az abszurd na­cionalista ideológiák szakadtak a térség népeinek nyakába, s csak remélni lehet, hogy az egész huszadik századon végig­vonuló ideologikus észmega­lázó helyzet egyszer véget ér. Mindehhez az író felelőssége is hozzá tartozik. (te) Illúzió, hogy az ostobaságnak is van határa Bényei József: A sajtó humora „Nincs utolsóbb mesterség, mint mások ostoba szavait oko­san megírni” — vélekedett már annak idején is Mikszáth Kál­mán. A mostani időben csak azt mondhatjuk erre, igaza van. Sőt. annyira így van, hogy ez a mutatvány még nekünk sem si­kerül mindig, holott — ha nem is mindent — sokat megpróbá­lunk, menteni az arra gyakran nem is érdemes menthetőt. Csakhát, sokáig élt a firkászok egy részében is az illúzió, hogy az ostobaságnak is van határa. Meg a gyűlölködésnek is. Meg a tehetségtelenségnek is. Meg a hülyeségnek is, ha értik, mire gondolok. De kiderült, hogy nincs. Még szerencse a szeren­csétlenségben, hogy a nyájas olvasók többsége úgy van az új­sággal, mint Earl Warren, az USA egykori főbírája, aki azt mondta: „Az újságot mindig há­tul kezdem olvasni. A sportro­vat erős emberek eredményeiről tudósít. Az első oldal viszont gyenge emberek kudarcairól.” Na jó. ma már ez a „klasszikus” hagyomány sem minden hírlap­nál érvényes, hiszen összekeve­redtek az oldalak is, de a művelt olvasó azért még tudja, miről van szó. Némi vigasz a vigasz­talanságban, hogy az ország la­kosságának 25-30 százalékát tekintve, a gazdagodókat ki­véve, általában szegényedünk, így nem annyira a szellemi, mint inkább a valódi táplálék után kajtatunk. Mert igaz ugyan, hogy nem csak kenyér­rel él az ember, de azért enni is kell. Az viszont csaknem bizo­nyos, ha manapság megdobnak kővel, már csak azért sem dob­juk vissza kenyérrel, mert azt inkább megesszük. így gazda­ságosabb. Kezdünk oda jutni, amiről Oscar Wilde oly találóan mondotta volt: „Mi a különbség az irodalom és újságírás között? Az újságokat nem lehet olvasni, az irodalmat pedig nem olvas­sák.” Lassan tehát tényleg be­köszönt a kulturális Kanaán. S miként azt egy ismeretlen újsá­gíró utalt rá a XX. századból: „Aki tud, alkot — mondta G.B. Shaw. De aki tud. alkalmazko­dik." Pillanatnyilag itt tartunk. Azért nem kell elkeseredni. Nem csak azért, mert amint mondani szokták, lesz még rosszabb is. Azért sem, mert azért valami még mindig fölvil­lan az elveszett sugarakból. Miként most is egy könyv Bényei József költő és újságíró jóvoltából, a debreceni Csoko­nai Kiadó gondozásában. A há­zasság, a személyi kultusz és a yard humora után Bényei József újabb viccgyűjteménye A sajtó humora címmel látott napvilá­got. Jelezve, ha a napi sajtóból pillanatnyilag ki is veszett a humor (ami van, az inkább csak rossz vicc), a vérbeli újságírók­ból még nem. Persze, ismemi is kell ezt a „randa pályát” ahhoz, hogy valaki napi intimitásait is tudja. Bényei József közéjük tartozik. Kár. hogy nem mind a hétezren mondhatjuk el ezt ma­gunkról. De ami késik, az nem múlik. Addig is: olvassák ezt a csodálatos poéngyüjteményt! —mér / Életünkben a zene, muzsikusok Nógrádban A zene életünkben sem­mivel sem pótolható, noha leggyakrabban nem közvetlenül érzé­kelhető szerepet tölt be. mind­azonáltal a személyiségfejlesz­tés hosszú távra szóló leghatá­sosabb eszköze. A zenei élet Nógrádban is a zeneiskolai há­lózatra támaszkodik. Ezek az iskolák már régóta nemcsak a hangszeres oktatás funkcióját látják el, hanem rendezvények szervezésével egy-egy település és régió zenei közművelődési programjában is részt vesznek. Korábban Salgótarján, Balassa­gyarmat, Nagybátony zeneisko­lái anyaintézményekként tago­zatokat működtettek, ezekből önállósodott például Pásztó. Szécsény, Cered, Karancskeszi. Balassagyarmatnak még mű­ködnek tagozatai. Mindez azt is jelzi, hogy Nógrád lakosságá­ban él az igény a zenetánulás iránt, még azon mostoha kö­rülmények között is, hogy az in­tézmények szakmaiságát nem tudja követni a tárgyi felszerelt­ség. Minél többen tanulnak ze­nét, annál nagyobb a remény arra, hogy bővül a hangverseny­látogatók száma. Bár tapasztalat az is — s ez jelzi a megye társa­dalmi hangulatát —, hogy egy-egy hangverseny még vál­tozatlanul kevés közönséget vonz. Az iskolákban folyó színvo­nalas szakmai munka letétemé­nyesei a tanárok, akik tudásukat együttesek létrehozásában és fönntartásában is kamatoztat­ják, s hangszeres tudásuk, tehet­ségük birtokában gyakorta szó­listaként is ismertté válnak. Hogy néhány jeles személyisé­get is említsünk, a teljesség igé­nye nélkül, közéjük tartozik például Salgótarjánban a nem­zetközi hírnévre is szert tett Vi- rágh András orgonaművész, to­vábbá Matúz Csilla (zongora), Balassagyarmaton Fogarasi Béla (gitár), Kanyó András (fu­vola), Perneczky Zsolt (zon­gora), Pásztón Bartus László (vadászkürt), Balázs Ferenc (zongora), Bátonyterenyén Konkoly Thege Réka (fuvola), Szécsényben Csuka László (zongora), és még sorolhatnánk a zenei életben jó nevet szerzett művésztanárokat. A már nyug­díjasként Bátonyterenyén élő Szűcs Pál zeneszerzéssel is fog­lalkozott. zenei élet hangsúlyait jelentik a nagy együt­tesek komolyzenei -programjai. Közéjük tartozik például a Balassagyar­mati Kamaraegyüttes (művé­szeti vezető Kanyó András), a Bátonyterenyei Kamarazenekar (művészeti vezető Torják Vil­mos), a Salgótarjáni Fúvósötös (művészeti vezető Becze La­jos), a Pásztói Fúvósötös (mű­vészeti vezető Bartus László), a Nógrád Megyei Koncert Fúvó­szenekar (karmester Becze La­jos), a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar (karmester Torják Vilmos). A klasszikus zene mellett a népzenében Nagy Zol­tán munkássága érdemel külö­nös figyelmet, ő a salgótarjáni zeneiskola népzene tanszaká­lalkozott. A z j nak vezetője, s népdalgyűjtéssel is foglalkozik, valamint kieme­lendő a Hrúz Dénes vezette sal­gótarjáni Dűvő Együttes. Igen magas színvonalú továbbá a salgótarjáni zeneiskola jazz tan­szakának tevékenysége. Az itt tanítók hétfőnként a József At­tila Művelődési Központ jazz-presszójában lépnek föl rendszeresen. E tanszak és az együttes vezetője György Ákos (zongora), az együttes tagja még Gyárfás István (gitár). Benkő Róbert (bőgő) és Baló István (dob). Valamennyien Budapestről járnak Salgótar­jánba. színvonalas zenei élet gondjai közé tartozik a tárgyi felszereltség - elégtelensége, ez mind az iskolákban, mind pedig az előadóművészeknél és az együt­teseknél folyamatosan jelen van. Áldásos lenne például egy alapítványt létrehozni Nógrád megyében, ami azt a célt szol­gálhatná, hogy megfelelő esz­közök birtokába jussanak azok a zeneiskolák, illetve előadók és együttesek, amelyek, illetve akik a művészeti életben jelen­tős szerepet töltenek be. —mér janba. A Erdős István: Tamás pezsgővel három este legitim szomszéd Első este: még alighogy sö­tétedik . . . Virágot nevelni rosszked­vűen is lehet. Valaki elkiáltotta magát vagy három éve itten, hogy „ forró vizet a kopaszra”: onnantól kiszaladt alólam mindenki és minden dolog... A válóper meg annak nyomorék kisöccse, a vagyonper itt ma­radt társnak, a hatalmas ház­ban, de velük mit kezdjen az ember, amikor Krisztusi kor­ban akar ünnepelni egy szüle­tésnapot. Bekapcsolom a virágok fö­lött a permetszórót egy fél órára, aztán ezzel az üveg pezsgővel a hónom alatt átbal­lagok a szomszédék eresze alá, ahonnan még valami fény ki- szivárok. és bekopogok: —Jó estét! Jöttem, hogy kö­szöntsetek /<?/ a születésnapo­mon, itt ez a pezsgő; igyuk meg az egészségemre. Én itten egy legitim jó szomszéd vagyok nektek, ne törődjetek vele, hogy perelik mellőlem a gyereket, a fejem felől a tetőn, kezem aló! a virágágyásokat. . . Permetszóró bekapcs! Fi­nom vízsugarak szerte szét. A hegyek mögül a szürkületet vál­tani jön a súlyos sötét. Kopo­gás ablak előtt. —Jóestét! Jöttem, hogy . . . Ablak nyűik. Szomszédasz- szony hálóingben. Jószomszéd dunna alatt. Agyból nézik a té­vét? —Jaj, Tamáska, nagyon rendes magától, de tátja már ágyban vagyunk, ha holnap este át tud ugrani majd koc­cinthatunk, fázok majd magá­nak egy jó kolbász vacsorát is tormával, mustárral, ahogy maga szereti. . . Második este: súlyos, fenye­gető sötét. . . Zubog a forró víz. Lecsókol­bász. Megfőtt. Asztalon három kristálykehely. Három teríték. Felbontott liter kadarka. Pezs­gővel jól itatja magát a vörös­bor. Kenyér, jó puha, vastagra szeletelve damasztszalvétás kenyérkosárban. Ahogy a szomszéd szereti. Műholdkóros tévézene nem az ágyból fo­gyasztva. Vendég nem jön. Éj­szaka jön. Szomszéd megy, át­kopog. —Asztalon a főtt kolbász. Tamáska . . . Hol az a pezsgő? Hol az a születésnap . . . Ajtó nyitva. Szomszéd be. Magá­nyos férfi rendetlen konyhája. Rendetlen szoba. Hatalmas franciaágyon hason fekszik egy ájultrészeg kopasz fiatalember. — Szegény gyerek, motyog a szomszéd. Odadobott pléd. Férfitestre rásimul. Szomszéd ásít. Elnézi a két kamaszgyerek bájoska képét az ágy fölött. Haza. Kol­bász, bor. torma a hűtőbe. Té­vénézés dunna alól. Ásítás: — Nincs itthon' a Tamás gyerek.. . Nincs itthon a legi­tim szomszédunk. .. Harmadik este: szürkület. . . Fehér ing. Nyakkendő. Ko­pogás. Pezsgő. Melegedő kol­bász. Frissen szelt vastag karéj kenyerek. Műholdkóros tévé-zene. Kristálypoharak csendülnek. — Isten éltesse, Tamáska a harminckettedik születésnapján. Meglátja, jóra fordulhat itt még minden . ... — Na, egészségedre, Tomi, lesz itt még ára a virágnak. Lesz még neked gyereked, asszonyod, házad. v Fel a fejjel. Le a borral. Éljen a legitim jószom­szédság. Egy helyi kiadású könyv margójára Ahány nyelv, annyi ember... Egyszer egy dunántúli isme­rősöm azt feltételezte rólam (ró­lunk), hogy. - tekintve, hogy közeli szomszédságban élek (élünk) - tudok (tudunk) vala­melyest szlovákul. Kissé res- tellkedve vallottam be, hogy azt a néhány szót, amit ismerek, nem lehet tudásnak nevezni. És sajnos, nincs másként a Nóg­rádban élők döntő többsége ese­tében sem. Mindez annak kapcsán jutott az eszembe, hogy a salgótarjáni Mikszáth Kiadó - amely már eleddig is példamutatóan teljesí­tette „határmenti küldetését” - a minap szlovák nyelvkönyvet je­lentetett meg. Horváth Jánosné, dr. Kmet’ Miroslav, Pecsenya Edit és Pesti Libusa munkája - melyet Csipka Rozália szerkesz­tett- ezerkétszáz példányban látott napvilágot a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal tá­mogatásával. A tetszetős kivi­telű, jól tagolt, könnyen tanul- hatónak látszó nyelvkönyvet Németh Árpád illusztrálta. E hír olvastán egész biztos sokakban megfogalmazódik a kérdés, hogy pont most - a két ország közti növekvő feszültsé­gek idején - kellett ilyen vállal­kozásba fogni? A válasz nem lehet más, mint határozott igen. Ha ugyanis valaha szükség volt arra, hogy értsük egymást, ak­kor most sokszorosan ilyen a helyzet. De nincsenek illú­zióim: tudom, hogy e könyv ha­tására nem fognak százszámra szlovákul tanulni az emberek. Nem közömbös azonban e tan­eszköz léte a Magyarországon élő szlovákok helyes nyelvtu­dása szempontjából sem!- csébé ­A fantázia szülöttei amelyek döntő többsége fantá­ziadús emberábrázolás. A szín a legfőbb kifejezési eszköze. Festményeit a magyarországi naív művészek közös tárlatain kívül eddig Prágában, Varsó­ban, Bécsben, New Branswik- ban és Delhiben mutatták be. Balogh Balázs András 1940-ben Kassán született, szü­lei korán meghaltak, ötéves ko­ráig a nagyanyja nevelte, majd lelencházba, később pedig ne­velőszülőkhöz került, akik is­kola helyett koldulni küldték. 1975-től fest. Festői indulásá­ban nagy szerepe volt a hetve­nes években ugyancsak Salgó­tarjánban alkotó, első nemzet­közi hírű cigány festőnek, Ba­lázs Jánosnak. Képei Magyar- országon kívül több csoportos és egyéni kiállításon szerepel­tek. Bécsben a Papas Tapas Centrumban 1988-ban mutat­kozott be —t Oláh Jolán festménye Mint már hírül adtuk, nemrég nyílt meg a párizsi Magyar In­tézetben, s november 27-ig lát­ható két Salgótarjánban élő ci­gány naív festő kiállítása. Ké­peik a naív művészet egyik vo­nulatának megfelelően a fantá­zia szülöttei. De kik az alkotók? Oláh Jolán 1932-ben szüle­tett Salgótarjánban. Iskolába se járt, írni-olvasni gyermekei és férje tanították meg. Cirkuszos vagy balerina akart lenni, de rajzolni is szeretett. Festésre a férje mellett, már rokkantnyug­díjasként, adódott alkalma. Négy gyermeke és kilenc uno­kája néha szerepel a képein, Balogh Balázs András festménye

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom