Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-28 / 254. szám

1992. október 28., szerda SALGÓTARJÁN ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Csoda Salgótarjánban Csoda ... mit, csoda? - cso­dasorozat történt hétfőn tizenhét óratájt Salgótarjánban. Lévén, hogy a bús őszi est akorra már leszállt, vélhető: sokan nem lát­ták a csodát, s kivált a folytatást ... Jó szerencse, hogy hírla­punk riportere éppen arra járt. Igaz, nem csodát, csak kenyeret keresett vacsora-parízeréhez, de a megyeszékhely centrumában, bár boltot nem egyet, ám négyet is bejárt, kenyeret, - ehetőt - nem talált. Való viszont, hogy itt-ott, még a szombatiból néhány vekni volt a polcokon. Persze, olyan kemények, melyekre már csak a krisztusi tan vonatkoz­tatható: Ha téged megdobnak kővel... Nos, ha e dobást a hétfő esti kenyérrel viszonzod, az ered­ményre alig lesz gondod. Ezen tűnődve, mosolyogva szállt be emberünk a számára most ott­hont adó panelmonstrum lift- kasznijába. Kívüle még ketten voltak: egy gyönyörű ifjú hölgy, és egy lényegesen ke­vésbé gyönyörű mintegy negy­venes férfiú. A lift lassan, nesztelen emel­kedett, mindenki némán hallga­tott, mígnem az ötödik és hato­dik emelet között a tünemény így szólt:- Nem tudnák megmondani, hgy e hetediken hányas lakás­ban laknak Jeneiék?- Nem - mondta a negyve­nes.- Nem - mondta a riporter is, és még megkérdezte: Miért ép­pen Jeneiék?- Mert kenyeret hoztam ne­kik - felelt a szép hölgy.- Kenyeret? Honnan ... ?!- Balassagyarmatról - szólt a világ legtermészetesebb hang­ján, s a hetediken kiszállt a lift­ből a lány. A magukra maradott férfiak összenéztek.- Csoda! - lelkesült a ripor­ter. - Gyarmati kenyeret kapnak Tarjánban Jeneiék! Mire a negyvenes:- Igen ... csak tudnám, kik lehetnek. Igaz, „mindössze” ti­zenhat éve élek itt, hát miért is kellene nekem ismerni éppen egy Jeneit... ? Kun-Kő Tibor Káeftében sem keresnek jobban a varrónők Kis munka, kis pénz, nagy munka - kis pénz A termelőszövetkezetek melléküzemágai gyakran produkálnak jobb eredmé­nyeket, mint maga a téesz, ugyanakkor általános prob­lémájuk, hogy hiába jók. ez a végén már nem látszik, hi­szen mindent elnyel a „nagy kalap”. Milyen az élet az önállósodás után? Erről kér­deztük Sótér Miklóst, a Dongó Kft. ügyvezetőjét Tó­tújfaluban, ahol a varrodának másfél éves káeftés múltja van.- Az önállóságunk kereteit az szabja meg, hogy a salgó­tarjáni ruhagyár adja a mun­kát és ő fizet az árbevétel után. Viszont önállóan gaz­dálkodunk.-Ha remek munkaalkal­mat találnának, akkor vállal­kozhatnának arra önállóan?- A ruhagyárral kötött alapszerződésünk szerint ezt csak akkor tehetjük meg, ha a ruhagyár nem tud munkát biztosítani.- Huszonnyolcán dolgoz­nak itt az üzemben. A gépek számához és a kapacitáshoz viszonyítva megfelelő ez a létszám?-Nyolc főt még biztosan el tudnánk helyezni, és akkor másképp alakulna a rezsi- költségünk is. Ezt az igé­nyünket bejelentettük a mun­kaügyi központoknál Salgó­tarjánban és Pétervásárán is, de mindössze egy-két fő je­lentkezett. Régi probléma, hogy nem éri meg a munka- nélkülieknek, hogy varrodá­ban dolgozzanak. El kell jár­niuk otthonról, de vagy any- nyit, vagy még kevesebbet visznek haza, mintha nem dolgoznának.- Ön szerint mi a magya­rázata, hogy a varrónők eny- nyire rosszul keresnek?- Akkor dolgoznának nye­reségesen, ha másfél-két hó­napig varrhatnának egy-egy terméket, viszont olyan ki­csik a szériák, hogy néhány hét alatt lefutnak. Ha a varró­nőknek gyakrabban kell át- állniuk másfajta termékre, munkára, akkor eleve nem tudnak olyan normát produ­kálni, mintha hónapokig a megszokott munkájukat vé­geznék. A másik oka, hogy a késztermék után kapott térí­tés nincs arányban a minő­ségi követelményekkel. Azok ugyanis roppant szigorúak, és a legkisebb hibáért is vissza­adja az árut a megrendelő. Ha ilyenkor a varrónő a javításon dolgozik, akkor az idő alatt már nem teljesít-ez a bére rovására megy.-Milyen piacokra dolgoz­nak önök?- Kizárólag tőkés megren­delésre. - Dudellai ­Pótvigasság Mátraszelén Eleinte csak az általuk oko­zott minidugót veszem észre, amit a közlekedésben okoznak, de amint beérem őket, kétke­rekű kézikocsijaikat - kettőt is húznak az út közepén - s meglá­tom csicskás maskarába bújta­tott szereplőit is a fura menet­nek, maradéktalanul elszáll iménti türelmetlenségem. Lefé­kezek, s szemügyre veszem a nem mindennapi társaságot. Hétfő van, délután ötöt mutat órámon a kijelző. „Lakodalom van a mi ut­cánkba’” - süvöltik ők négyen, ahogycsak a torkukon kifér, s lám, tényleg vélem felfedezni a szereposztást: menyasszony és vőlegény ül a kiskocsik egy­személyes bakján népviseletet mímelve, amilyen rongyokba mindahányan felöltöztek, s míg körbekínálják a körülállókat - válogathatunk a pálinka, a bor és a sörkülönlegességek közül - , megértem lassan, hogy tényleg a lagzi tart még Mátraszelén: a péntek-szombaton elkezdett vi­gadalom.- Hagyomány ez nálunk, még ha csak most kezdjük is feléleszteni - mondja nekem baritonján a menyasszony, s magam lepődöm meg a legin­kább. mert az ellenkezőjére számítottam, mennyire józan hangjában is ez az ember. Vidáman tarka , szoknyája van: rózsás, virágos olyannyira sűrűn, amennyire csak lehet egy ilyen ruhadarab; nagylikúra kö­tött, rikítóan kék női pulóvert húzott felülre, ki is tömve gon­dosan, ahol arra volt szükség. Igaz, sokáig nem tudok rájönni, mi célra lehet keble fölé be­biggyesztve a jókora szedőka­nál, nem kell azonban sokáig töprengenem: akkorát sóz vele a settenkedő vőlegény kezére, amint az markát felejteni igyek­szik a kék pulóver dudorain, hogy az féllábon jujogva, átko- zódva lesz kénytelen szándéká­ról lemondani.- Hagyomány tehát - foly­tatja a menyasszony -, aminek inkább csak sejtjük, mintsem pontosan tudjuk az eredetét. Már a menyecsketáncot kö­vetően - amikor picit mindig is esni szokott lagzikban a hangu­lat -, jelenünk meg mi négyen: a menyasszony (bőven híjas fogsorát most megmutatja, s nevetőbe fullad a hangja, ahogy maga is végignéz megint ma­gamagán), párom, a vőlegény meg mindkettőnk mellé egy-egy tanú. Marháskodunk, viccelődünk, vidítjuk a társasá­got, átbillentjük őket a holtpon­ton. Csinálják ezt sokfelé az or­szágban. csinálták a régiek ide­haza, Mátraszelén is, csakhát el­felejtődött ez is az évek során, mint sok más, amit pedig meg­őriznünk lett volna kötelesség. Piros kendőbe csavarták a fe­jét, de bőven kivillan alóla, hogy nem mai gyerek már: jócskán túl lehet az ötvenen: nem tartom kizártnak, hogy ap­jától, vagy nagyapjától látta an­nakidején a menet ősét, amit most ő csinál. Fehér színű, kézzel szőtt gyolcsból szabták-varrták a vő­legény ingét-gatyáját, nem mai darab az ő öltözéke sem: nagy­apjától örökölte, de hogy há- nyadízigleni tulajdonosa már ő az ancugnak. szintén csak talál­gatni lehet. Sátorbontás ideje van. annak is a vége járja, s ha helyi a lagzi, hogy a mátkapár mindkét tagja ugyanabból a faluból kerül ki, mint most a Tóthéké volt, ezek itt négyen felváltva jelennek meg mindkét portán. Ingába’ járnak a két sátor között, mint az óra sétálója: tartják a lelket azokban, akiknek nemcsak vi­gasságot jelent a lakodalom. Itallal kínálják őket, dalolnak, táncolnak is a maguk módján; lám itt, a főutca közepén is fel-felkérik a körülállókat - megviccelni igyekezvén őket, ahogy csámpás lépteikkel oly­kor szándékosan mellévezetik a hozzájuk szegődő táncost. Em­berükre akadtak azonban, veszi a közönség a lapot, mi másért is kopogna annyit a szedőkanál az ólálkodók öklein - szóval pót­vigasság állja most Mátrasze­lén. Kezdetben azt hittem, részeg bandával van dolgom. Rá kel­lett azonban döbbennem, hogy messze nem erről van szó. Sokmindenben visszatérünk most atyáink, nagyapáink dol­gaihoz: ennek ejtették most sze­rét a szeleiek. Igaz, kiforratlan még most a dolog nagy része, de úgysem ez a lényeg. Hanem az, hogy még időben felismer­ték, s tovább bővíteni igyekez­nek az értéket: a nagyapák, meg az ő szépapáik. Hubai Grűber Miklós Köszönet a segítségért A salgótarjáni Felszabadulás út 44/48-ban az APEH irodáival egy fedél alatt több család is la­kik. Az épületben felújítások voltak, s közvetlenül a fűtési szezon indításakor derült ki, hogy a magánlakásokban nem lehet fűteni, mivel csurognak a radiátorok. Ez hideggel fenye­gette a lakókat. A lakók kérték a hőszolgáltatót, hogy segítsenek, azonban ez nem történt meg. A kritikussá vált helyzetben G. László vállalkozó segített, aki az épületben a felújítást végezte. Összeszedte az embereit és késő este munkájukkal lehetővé tet­ték a lakók számára is a fűtést. Útépítési program Füstös guberálók Tarjánban Salgótarján nem dicsekedhet azzal, hogy a jó levegőjű városok közé tartozik. Ebben szerepe van a város szélén elhelyezkedő szeméttelepeknek is. Sajnos, még gyakran előfordul, hogy ezek a guberálóktól is sokat látogatott telepek begyulladnak és sűrű füstjeleket küldenek a város felé. Fotó: Gyurkó Salgótarján és környéke Gázcseretelep • Szilaspogony.A szilaspogo- nyiak eddig a szomszédos Za- barba jártak gázért. Most már helyben vásárolhatnak gázt.Az önkormányzat 300 ezer forint értékű beruházással létesített egy cseretelepet, ahol egyszerre 20-40 darab palackot tudnak tá­rolni. A salgótarjáni T-M-K Kft. által épített cseretelep mű­ködtetését maga az önkormány­zat vállalta. Mesterbérlet • Salgótarján. Mint már meg­írtuk az állami zeneiskola no­vembertől a jövő év májusáig terjedő időszakra koncertsoro­zatot rendez az intézmény hangversenytermében. Az elő­adások bevételét az iskola or­gonájának felújítására kívánják fordítani. Testületi ülés • Mátraszele. Október 28-án. ma ülést tart a községi képvi­selő-testület. A képviselők töb­bek között a szociális étkeztetés helyi szabályozásával, a község rendezési tervével, s a jövő évi egészségügyi beruházások pénzügyi kérdéseivel foglal­koznak. Üzemi tanács • Salgótarján. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben meg­kezdték az üzemi tanács válasz­tásának előkészületeit. Ennek elvégzésére öt tagú bizottságot választottak a dolgozók. A szakszervezeten kívüliek nem állítottak jelöltet a bizottságba. Holnapi számunkban „Bátonyterenye és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó Elkészült Salgótarján 1995-ig szóló útépítési és útfel­újítási programja. A program kiemelt helyet szán a város jel­legzetes létesítményeinek, s foglalkozik olyan lakóutak épí­tésével is, amelyek a területek későbbi beépítését biztosítják. „Kívánom, ne tapasztaljuk meg az arcukat!” Utóhangok a Hare Krisna fesztiválhoz Ellenpropagandában sem volt hiány Drágább a benzin, ha utazni kell érte A zabari községi önkormányzat tavaly decemberben létesített egy benzinkutat, mivel a helybeliek­nek Pétervásárára, Ózdra, vagy Salgótarjánba kellett járni benzinért. S az a benzin a drágább, ame­lyikért utazni kell. A kút működése eddig kedvező tapasztalatokat hozott. Foto: Gyurkó P.- Emlékszel? Beszélgettünk a Hare Krisna fesztiválon - kö­szönt rám egy tizenéves fiú a minap. Valóban így volt. A sal­gótarjáni sportcsarnokban, a srác és barátai végigröhögték a műsort. A szünetben aztán ki­térő válaszokat adtak, megcá­folván azon vélekedésem: ne­vetséges, komolytalan bohóc­kodásnak érzik az egészet.-Tudod, ami a szünet után történt az nem igazán tetszett - gondol vissza a néhány héttel ezelőtt történtekre. - Engem is próbáltak táncba vinni a csu- hások, de nem hagytam magam. Nekem ne írja elő senki, hogy mikor érezzem jól magam. Mint egy ismerős mondta, cseles volt, hogy a hindu alapon nyugvó Krisna mozgalom hívei nem hagyták a nézőket saját kedvük szerint szemlélődni. Mozgatták, irányították, a job­bára fiatal embereket. A műsor alatt egy ismeretlen odajött hozzám, s noteszemet elkérve, a következőket írta bele: „szépen elvegyültek a krisnások, ugye?” A műsor zengzetes beveze­tése után, amely talán azok elal- tatására szolgált, akik nem sze­rették volna, ha hittérítés ala­nyainak néznék őket, a vallási mozgalom vezetője, bizonyos Shivaram Maharadzs tartott lelki meditációs gyakorlatot: „mélyedjünk el önmagunkban, mert amíg nem tudjuk, kik va­gyunk, honnan ismernénk az élet célját?" Utasításait, a majd' ötszáznyi nézősereg legalább kétharmada követte. A többiek viszont csak kurtán-furcsán né­zelődtek. Lehet, hogy ők már tudták, mit akarnak?-A krisnások tisztában van­nak vele, hogy szektának tartják őket, ezért vannak ilyen feszti­válok - mondta egy középkorú úriember a műsor végén. - Ha egyszer arra kerülne sor. hogy a társadalom nemet mondjon lé­tükre, az ilyenkor elszédített emberek azt felelik: miért akar­játok bántani őket, hisz nem ár­tottak ők senkinek. A fesztivá­lon is csak énekeltek, táncoltak, mosolyogtak. Két dolog érdekes volt. A vallási vezető komoly gondola­tai után, hogyan mehetett ki a színpadra luftballonokat és szerpentincsíkokat dobálni? Ä másik: furcsa volt bejönni erre a rendezvényre, miközben rend­őrkordont vontak az épület köré. Mint kiderült, a kordonon in­nen, a krisna hívők a nézők há­borítatlan nyugalma érdekében, míg a kordonon túl. a rendez­vényre tartók kezébe ellenpro­paganda gyanánt keresztény tárgyú röplapokat osztogató, éneklő fiatalok vindikálták ma­guknak azt a jogot, hogy a kris­nások ellen védekezve rendőr­ségi védelmet kértek.-Legutóbb, Miskolcon sú­lyos atrocitásokban volt ré­szünk. Nekünk támadtak a kris­nások, felborogatták az asztala­inkat, az egyik srác nyakának kést szegeztek, s megfenyeget­tek bennünket, ha eljövünk Sal­gótarjánba, nagy baj lesz.- A Hare Krisna egy sötét, gonosz tévtanítás, amely ag­resszívvá tes^j az embereket, annak ellenére, hogy békessé­get, szeretetet hirdetnek. Kívá­nom, ne tapasztaljuk meg az igazi arcukat. (vallus)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom