Nógrád Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-24-25 / 251. szám

1992. október 24-25., szombat-vasárnap IRODALOM - MŰVÉSZET HÍRLAP Járt a nagy fehér hegyekben is Zsibói Béla 1942-ben szüle­tett Kolozsvárott. Iskolái: Bras- sai Sámuel unitárius gimnázium (Kolozsvár), Bolyai Tudomá­nyegyetem, filológiai szak, 1965 (Kolozsvár), Szentgyörgyi Színiakadémia, rendezői szak, 1966 (Marosvásárhely). Mun­kahelyei: Hargita című napilap, az 1960-as évek végéig (Csík­szereda), A Hét című hetilap, 1979-ig (Bukarest)'. Utána — nem lévén párttag — a sajtóból kitessékelték, segédmunkás, éj­jeliőr, stb. nyolc évig. Magyar- országra költözött 1987-ben. Először a kisterenyei nevelőott­honba került, 1989-től Salgótar­jánban a Palócföld című folyói­rat főszerkesztő-helyettese. Szépírói munkásságáról váltunk szót. — Ez 1964 táján kezdődött, amikor a kolozsvári Útunk című hetilap első novellámat közölte — mondja. — Közben kritiká­kat, képzőművészeti tanulmá­nyokat is írtam. Nincs olyan számottevő romániai magyar nyelvű lap és folyóirat, amiben ne közöltem volna írásokat. Az Igaz Szó (ma Látó) című ma­rosvásárhelyi folyóirat falufel­mérő szociográfiai sorozatot adott közre, amit a Szabad Eu­Zsibói Béla: Vannak szellemi társak rópa Rádió lelkesen kommen­tált, ezért ezt sürgősen be is til­tották. Novellákon kívül kaba­rétréfákat, egyfelvonásos jele­neteket is írtam és rendeztem. Egyetlen noveiláskötetem jelent meg Elveszett egység címmel a bukaresti Kriterion Kiadónál Bukarestben az 1970-es évek elején. Egy esszé- és riportköte­tem kiadására már nem került sor, kegyvesztett lettem. — Mi történt Magyaror­szágra való áttelepülése óta? — Mióta itt vagyok, azt a ke­serű-édes kenyeret eszem, amit a szerkesztői munka jelent a Pa­lócföldnél. Azóta néhány novel­lát fejeztem be, nagy kínnal. Ahogyan remélhetőleg majd tisztul a magyarországi kiadói közeg, egy novelláskötet megje­lentetése szerepel gondolataim­ban. Ezek mindennapi kis nyű­geinkről szólnak, amiket sok­szor nem is igen veszünk észre. —A Palócföldben néhány verset is publikált. — Ennek külön előtörténete van. Éppen abban az időben, amikor nem közölhettem, egy kötetnyi képzeletbeli utazást él­tem végig. így az idő tájt gondo­latban megfordultam Párizsban, jártam a nagy fehér hegyekben is, a Kilimadzsáróban. „Utazá­saimnak” éppen az Ibériai-fél­sziget és Afrika északi része volt a központja, már csak Ca­mus miatt is. — Hogy érzi magát Nógrád- ban? — Nagy szerencsém van. Ezt nemcsak a földrajzi környezetre értem, hanem arra is, hogy jó tudni, van néhány ember, aki hasonló — ha nem is azonos — szellemi környezetet jelent számomra, mint amit megszok­tam. (te) Egyszer fent, sokszor lent A hangütésnek nagy szerepe van minden műfajban. Fontos, hogy egy előadás érdekfeszí­tően kezdődjék, de egy újság­cikknek sem árt, ha a kezdete miatt továbbolvassák. A későb­biek szempontjából nem kö­zömbös az sem, hogy milyen darabbal, milyen hangulatban indul egy színházi évad. Nos, ebből a szempontból a salgótar­jáni évadnyitás telitalálatnak, igazi kedvcsinálónak bizonyult. A közmondás tehát ezúttal így módosítható: minden jó, ha jó az eleje ... Amióta a Bari Károlyok, a Lakatos Menyhértek, az Osztoj- kán Bélák megjelentek az iroda­lomban, várható volt, hogy a színpadi műfajban is leteszik névjegyüket a cigány szárma­zású írók. Nos, Csemer Géza a Piros karaván után a nyolcvanas évek elején megírta a Cigányke­rék című musical szövegköny­vét, amelyet Szakcsi Lakatos Béla zenéjével 1984-ben mutat­tak be Pécsett. A fővárosi be­mutatóra közel egy évtizedes késéssel, az elmúlt napokban került csak sor a Budapesti Ka­maraszínház társulata révén. De miután az elmúlt évek so­rán korszakos változások történ­tek Magyarországon, joggal te­hető fel a kérdés, hogy nem ké- sett-e el végleg a hetvenes évti­zedben játszódó történet? Saj­nos, nem ... Hiszen leszámítva néhány konkrét utalást, (pél­dául: „én szocialista kurva va­gyok”. „bejelentést teszek a Kádár-titkárságra”) a mai hely­zet semmiben nem különbözik a megírtaktól. A városi cigány­ság, az ezerszer áldott és átko­zott nyolcadik kerület lakóinak az élete napjainkban - a kiköl­töztetések ellenére- is olyan, mint évekkel ezelőtt volt. Sőt, bizonyos fokig még rosszabb is, hiszen a megszokott egymás közti acsarkodások, a betyárbe­csületet is próbára tevő perpat­varok közepette ma már nem­csak a rendőröktől kell tarta­mok. hanem félniök lehet a fel­erősödött idegengyűlölet indu­lataitól is. Ez a darab arról szól, hogy ők hogyan (nem) egyeznek egy­mással és a külvilággal. Persze, csak laza cselekményfüzéren (az időlegesen kiemelkedők sorsán, tehetséges festő és a magyar lány tiltott szerelmén, az amerikás színésznő otthont- kereső viszontagságain, a bör­tönből szabadult bokszoló meg­vásárolt sikerein és szükség- szerű kudarcain) keresztül pil­lanthatunk be egy sajátos élet­forma kívülről könnyednek tet­sző mindennapjaiba. Inkább amolyan szociofotó-szerűen sorjáznak a jellegzetes figurá­kat, szituációkat megörökítő je­lenetek. Szó esik eltitkolt apá­ról, kitagadott gyerekről, stri- chelésről, homoszexuális férfi tragédiájáról, nagy balhékról, „beköpésekről”, lebukásokról, de természetesen pozitív érzel­mekről, az etnikai tudat mély gyökereiről, az összetartozás szép példáiról is. Mégis, mintha az egész csak illusztráció volna, ; >z, hogy megszólalhasson a zc e, elkezdődhessék a tánc, az szőri megjelenésével és alig egy-két mondatával is méltán aratott vastapsot Csonka Ibolya, a kukázó Babus szerepében. Az előadás érdekes színfoltja, „jó húzása” volt Lang Györgyi és Falusi Mariann, alias Pa-Dö-Dö szerepeltetése „civil” színésznőként. Az ügyesen variálható díszlet Menczel Róbert, az adekvát jelmez Schaffer Judit korrekt munkáját dicséri. A kellemes szórakozást, de közel sem felejthetetlen él­ményt nyújtó előadás tanulsága: a cigánykerék forog tovább ...- csongrády ­Tanulmánykötet a Nógrád Megyei Levéltárból Rendi társadalom - polgári társadalom Rendi társadalom - polgári társadalom, Társadalmi konflik­tusok címmel megjelent Salgó­tarjánban, a Nógrád Megyei Levéltár kiadásában a városban 1989. június 15-től 18-ig meg­rendezett tudományos tanács­kozás válogatott anyaga. A vas­kos kiadvány Á. Varga László szerkesztésében, az Adatok, források és tanulmányok a Nóg­rád Megyei Levéltárból című sorozat 16. köteteként látott­napvilágot. Kiadását az MTA Soros Alapítvány anyagi támo­gatása tette lehetővé. A kötet kapcsán érdemes em­lékeztetni a többi között arra, hogy először 1986-ban éppen Salgótarjánban rendezték meg a társadalomtörténettel foglal­kozó hazai kutatók tudományos tanácskozását „Társadalomtör­téneti módszerek és forrástípu­sok” címmel. Itt döntöttek arról is, hogy e találkozásokat rend­szeressé teszik, a konferenciá­kon elhangzott előadásokat pe­dig publikálják, hogy ily módon is szerves részévé válhassanak a további társadalomtörténeti ku­tatásnak. A második konferen­ciát 1987-ben Gyulán tartották, ahol szintén a társadalomtörté­neti kutatás módszertana volt a fő téma. A harmadik tanácsko­zás újra Salgótarjánban volt, 1989-ben. Ezúttal a társadalmi konfliktusokról és azok kezelé­sének technikáiról folyt az esz­mecsere. Miként az a kötet elő­szavában is olvasható, ez a kon­ferencia egyrészt változást je­lentett abban, hogy túllépett a szűkebb értelemben vett mód­szertani kérdéseken, azaz egyet­len konkrét kérdést vizsgált a 16-17. századtól napjainkig, másrészt, itt voltak jelen először külföldi társadalomkutatók is. Ez alkalommal összesen 66 re­ferátum és korreferátum hang­zott el. Közülük a mostani kö­tetben 47 olvasható, a konfe­rencia részletes programja pe­dig a könyv végén található. Tervezik, hogy a hely hiányá­ban most nem publikált anyagot is kiadják később egy füzet formájában. Bár mindenekelőtt tudomá­nyos publikációról van szó. az elvi és szemléletbeli különbsé­geket is erőteljesen fölvető ta­nulmányok a társadalmi kérdé­sek, s napjaink társadalmi fo­lyamatai iránt érdeklődő olva­sóknak is izgalmas olvasmányt jelenthetnek. A többi között vi­lágosabbá tehetik a napi politika „mögött” zajló folyamatok lé­nyegét. Nevezetesen azt, hogy mi a különbség a rendi és a pol­gári társadalom között. Úgy tet­szik ugyanis, hogy ez az alap­vető kérdés napjainkban még egyáltalán nem dőlt el Magyar- országon. —t Pa-Dö-Dö-ék színészként is sikert arattak. Foto: P.Tóth L. Zsibói Béla: ELŐSZÓ a rózsalugastól balra midőn a tálaló asztalka mögül feljött a reménykeltő hold és a rémkeltő komornyikból előlépett a rahitikus kapukulcs hamisított másolata amikor is éppen az életről lett volna szó avagy ki tudja POPEPOSZ (Kelet- és nyugat-európai részletek) a költő Nagy Pálnak ajánlom — részlet — MÉG mielőtt kiürülnének emberi kapcsolataink s hiányuk felfutó fényes szála elhajtanék a térben, szóval még annak előtte, hogy hajnalra kelvén kiürülnének, jobb ha önszántadból kiüríted álomzsákjaid s nem kapaszkodsz másnapos tétovasággal szerte sodródó és -kóros illúzióid után a reggel csörömpölő szelében, hanem hagyod, hogy végképp tűnjön az álom, amint azt egykor valamelyik temető mellett N. mester (szül. von Hardenberg) is említette miszerint „Forüber ging der lange Traum der Schmerzen) ÉS inkább megint elindulsz nem a mosómedvék forgó hengerének taposómutatványképp lépdelve, és nem is sétálva alkalmasint, hanem, amint az részben N. mester (szül. von Hardenberg) nagyon helyes bejelentéséből is, hogy foriiber ging következik, megint elindulsz, hisz járnod kell ha---­én ek, minden musical éltető eleme. Szakcsi Lakatos Béla kike­rülte azt a veszélyt, hogy a ci­gány muzsika bármelyik válfa­jának csapdájába essék. Bár a dallamokból kihallani néhány ismert motívumot, összességé­ben új, korszerű hangzásvilágú művet alkotott. Hasonlóképpen jellemezhető a vendégként fel­kért Imre Zoltán koreográfiája is. Szegvári Menyhért - ugyan­csak m. v. - rendezésében azonban már fellelhető néhány melodramatikus pillanat, a mo­zaikszerű cselekményen viszont természetes, hogy nem tudott alapvetően változtatni. Erénye, hogy az ismert és a „névtelen” színészeket sikerült a produkció erejéig egységes együttessé formálnia. A legjobb alakítást az új olda­láról — kitűnő táncosként - is bemutatkozó Rátóti Zoltán és a darab atmoszféráját remekül érző Nemcsák Károly nyújtotta. Vári Éva, a női főszereplő fo­kozatosan lendült bele, s csak az előadás végetájt sikerült hite­lesen megformálni Miréna Lock színésznő figuráját. Néhány­Folyamatos rajztörténet A salgótarjáni VI. országos rajzbiennálénak — Sümegi Györgynek az ünnepi megnyi­tón elhangzott szavaival — tör­ténete van. Annak is története volt, ahogyan lett, annak is tör­ténete lesz, ahogyan lesz. Most viszont van, november 21-éig tekinthető meg a Nógrádi Tör­téneti Múzeumban. Csaknem másfélszáz művész majdnem 300 műve ad megközelítően átfogó képet arról, hogy az el­telt két esztendőben milyen művek születtek, milyen ten­denciák érvényesülnek az egyedi grafikában, vagyis ar­ról, mi történik a műfajban, változott-e e röpke idő alatt a helyzet, s ha igen, hogyan. É kérdésekre adott válaszok megfogalmazása természete­sen a műkritika feladata. Min­denesetre tény, hogy e bien- nálé kiállításai már napjaink­ban művészettörténeti hivat­kozásul is szolgálhatnak. így van ez a jelen tárlattal is, amely magas esztétikai minőséget hordozva vonul be a bien- nálé-történet he. Az Új Művé­szet című szakmai folyóirat meglepő gyorsasággal, már leg- újabb, szeptemberi szá­mában friss méltatást közöl a kiállításról, Peák Ildikó művé­szeti író tollából, a többi között ezzel is jelezve, a műfaj kie­melkedő eseményéről van szó. Ami az első pillantásra is föltűnhet a politikai hatalom- és rendszerváltás viszontagsá­gai közepette mára már ugyan­csak megviselt nézőnek, az éppen a tárlat hangulatának vi­szonylagos nyugodtsága, már-már konszolidáltsága. Ho­lott — esetleg — az ellenkező­jén sem lepődött volna meg. A magára hagyott társadalom nyugtalanító egyensúlyveszté­sének, az egzisztenciális meg- támadottságból fakadó nyugta­lanságának itt nincs primér nyoma. Ennek több oka lehet. Az egyik talán éppen az, hogy a művészeteknek, s még az ilyen relatíve mozgékony műfajnak is, mint az egyedi rajz, öntör­vényei vannak, amelyek belső mozgását meghatározzák, ha nem is függetlenítik a napi tör­ténésektől. A másik, hogy a ki­állításon meghatározó súllyal van jelen az a pár évtizede in­dult grafikusnemzedék, amely mára „nagy generáció”-vá vált. Hogy csupán jelzésként né­hány nevet is említsünk az álta­luk képviselt irányzatok rang­sorolása és a teljesség igénye nélkül, ide tartozik Kovács Pé­ter, Gaál József, Muzsnay Ákos, Püspöky István, Stefa- novits Péter, Szentgyörgyi Jó­zsef, Szabó Tamás, Maracskó Gabriella, Sulyok Gabriella, Földi Péter, Szabados Árpád, Banga Ferenc. Molnár László József, Végvári I. János, és még hosszan sorolhatnánk. Ha még emlegetjük az idei nagydí­jas Lóránt János, vagy a Salgó­tarjánban „új” Simony i Emőke, Gyarmathy Tihamér, továbbá a kamarakiállításon SAIfiÖMjtoi nűcsAh iCwöcr, mxhm 1991 sotkmki 26 mu« 21 V I. 0 R S Z Á G OS bemutatkozó Schmal Károly, Szemethy Imre, nem utolsó sorban a fiatalabbak nevét, ta­lán nyilvánvaló, az értékterem­tés általában nem is tűrheti a harsányságot. Mindazonáltal a kiállítás nem jókedvű, a művek mélyén nyugtalanság honol, hiányzik a fölszabadultság ér­zése. Talán nem is lehet ez másként, akár a világ, akár Ke- let-Közép-Európa mai állapo­tát tekintjük. —mér

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom