Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-12-13 / 216. szám
........, „ j j.t/io.u/MiM. Ezek jobb feltételeket tartalmaznak? — Az új klub igazából nem új szerződéseket kötött. A tavalyi megállapodásokban szerepelt egy kitétel, mely szerint az érdekeltek a szerződés bizonyos feltételeire egy év után visszatérnek. Ezért ültünk ismét tárgyalóasztalhoz. Nem titok: az újabb megállapodások kölcsönösen előnyösek. De igazán csak akkor, ha a csapat eredményesen szerepel.-Hogyan sikerült a felkészülés?-Az új klub megalakítása számomra is sok szervezőmunkával járt, ezért sajnos még most is némi fáziskésésben vagyunk. A csapat még nincs „készen”, ez az én hibám is. Munkánkat több apróság is zavarta: Szebta és Hivrenko késve érke• A?KTissza*tW}ttvu9r, ,VJ!ÍW!íjfST' nak egy hétre haza kellett utaznia Szerbiába, Farkas arcüreggyulladással bajlódott, majd autóbalesetet szenvedett. Játékunkon sok még a csiszolni való. De bízom benne, hogy hamar utolérjük magunkat, és addig sem érnek bennünket kellemetlen meglepetések. — Hivrenko és Szebta vajon miért késett?- Részben családi okokból, részben adminisztratív nehézségek miatt. Véleményem szerint a két játékos is hibát követett el. Magamból indulok ki: ha én profijátékos vagyok innen egy kicsit nyugatabbra, és tudom, hogy húszadikán kezdünk, akkor adódhatnak akármilyen nehézségek, biztos, hogy ott vagyok tizenkilencedikén este. Akkor is, ha esetleg éppen a pályaudvaron kell aludnom. "■" vi janiméi..yirtuTiyoatrmilyen változások történtek?- Örülök, hogy sikerült megtartani értékeinket, a tavalyi csapat gerince továbbra is rendelkezésemre áll. Célirányosan igazoltuk a középjátékos posztjára a szerb Szinisa Radonji- csot, valamint a kecskeméti Tóth Adámot irányítónak. Sajnálom, hogy Fekete Csaba, aki a helyi utánpótlásból már eljutott az NB I-es szereplésig, tanulmányai miatt más városba távozott.-A salgótarjáni „magnak” milyen esélyei vannak a csapatba kerülésre?- Szabad versenyt hirdettem. Az értékviszonyok azonban adottak. Amennyiben minden játékosom egészséges és teljes értékű munkát végez, akkor a csapatban hét embernek biztos helye van. A tarjániak számára Fociforduló, Pásztó - Balassagyarmat rangadóval Petőfi városából ponttal távoznak? Sporttörténeti összecsapásra kerül sor vasárnap 16.30 órai kezdettel Kiskőrösön, hiszen a helyi csapat és az SBTC- SALGGLAS — illetve annak jogelődjei - soha nem találkozott még egymással. Az NB II. Keleti csoportjának 5. fordulójában tehát ez is megtörténik. A tarjáni legénység nem számíthat könnyed játszadozására Petőfi szülővárosában. A vendéglátó együttes - jóllehet, újonc ebben az osztályban - jelenleg a negyedik helyen tanyázik. Négy találkozó után két győzelem, egy döntetlen, egy vereség és négy pont áll a nevük mellett. Szalay Miklós, a salgótarjáni csapat edzője elmondta, hogy nem ijednek meg a Kiskőröstől. Pedig az SBTC-SALGGLAS háza táján egyáltalán nem rózsás a helyzet. Többen is sérüléssel bajlódnak. Hiesznek szerdán, a Heréd ellen vívott előkészületi mérkőzésen (a tarjániak nyertek 6-2 arányban) kifordult a bokája. Tresó már Lipták (Pásztó) fog dönteni? régebb óta harcképtelen. Oláhnak a vasárnapi meccs után bedagadt a térde. Ő csak csütörtök óta gyakorol, ugyanúgy, mint a lábadozó Homann. A vasárnapi összeállítás emiatt több poszton is bizonytalan. Szalay mindenesetre a következő csapatot szeretné pályára küldeni: Hiesz Gyetvai Zs., Juhász, Sági, Kajli- Gáspár, Oláh, Gyetvai L., Novák - Kisbali, Horváth. Legalább egy pontra számítanak! * * * Az NB III. Mátra-csoportjá- nak 5. fordulójában Nógrád megyei rangadót vívnak. Pásztó (7.) - BLC-Volán (5.) (szombat, 15.30): Talán a hazai pálya előnye dönthet. Tipp: 1, x. SKSE (8.) - Monor (3.) (szombat, 15.30): Kemény mérkőzés, szoros eredmény várható. Tipp: 1, x. A megyei I. osztály 4. fordulójára tippeljük: Öblös - Ka- rancsberény: 1 (vasárnap 10.00), Karancslapujtő - Nagy- bátony: 1, Kazár - S VT-Wams- ler: 2, Kisterenye - Hasznos: 1, Mátranovák - Palotás: 1, Somos - Tar: 1, Szécsény - Romhány: 1, Ersekvadkert - Nagy- lóc: 1, Bércéi - Rimóc: x, Nézsa- Őrhalom: x, Rétság - Nagyoroszi: 1, Mohora - Berkenye: 1 (vasárnap, 15.30). (b. r.) Ani néni már a Petőfiben tanít Arkossy Annamária, a salgótarjáni Madách Gimnázium testnevelő tanára nyugdíjba vonult. A megye határain kívül is ismert szakember azonban nem tétlenkedik.- Továbbra is foglalkozni kívánok kedvenc sportágammal, a tornával - mondja. - Erre most a Petőfi-iskolában lesz lehetőségem. ugyanis, mint nyugdíjast, alkalmaz az iskola.- Csak általános iskolásokkal foglalkozik?- Elsősorban velük, de kisebbekkel is. Mindig szerettem a kicsiket, és örömömre - a nagy érdeklődésre való tekintettel - október l-jétől ovistomát is indíthatok.- Hol lehet jelentkezni?- Az iskola nagy tornatermében hétfőn és szerdán délután három, illetve négy óra után lehet velem találkozni, de telefonon is elfogadunk jelentkezéseket. Sikeres nyugdíjas éveket kívánunk!- Köszönöm. Remélem, hogy még hosszú ideig lesz részem sikerekben. (M. K.) á fcnnmaradó három poszt kiadó. Magyar és Dániel lelkiismeretesen végigdolgozta a felkészülési időszakot. Sajnos Ba- loghnak munkahelyi problémái adódtak. Szabó pedig ugyancsak munkahelyi elfoglaltsága miatt kapott bizonyos felmentést, könnyítést a közös munka alól. Juhász még saját erejéhez mérten kiveszi a részét a felkészülésből. De miután az ő posztján erősítettünk, nehéz lesz neki bekerülnie a csapatba. Ezzel tisztában is van.- Sze bt áriak mi lesz a sorsa?- Ismeretes, hogy a napokban Nyíregyházán szerepelt próbajátékon. A nyírségiek le akarták igazolni. A két klub már megegyezett, Szebta viszont nem tudott egyezségre jutni a nyíregyháziakkal. Ezért a továbbiakban is nálunk marad. Folyamatban van Radonjics honosíközött kell végeznünk. A raját- száson ezek a csapatok mérkőzik az A csoport utolsó négy helyezettjével, és e nyolc csapat közül kerül ki az a négy, melyek jövőre az A csoportban indulhatnak. Meggyőződésem, hogy következetes, kemény munkával valóra válthatjuk terveinket, és akkor igazán magas színvonalú, élvonalbeli labdajátéka lesz Nógrád megyének.- A vasárnapi idénynyitón Budafokon kezdenek. Mit vár ettől a találkozótól?- Újonc csapat otthonában kezdeni mindig nagyon nehéz. Ilyenkor még a falnak is képesek fejjel nekimenni. Ráadásul a nyáron sok rutinos játékos igazolt hozzájuk. Mi azonban nem félünk tőlük. Megverjük őket. S utánuk még nagyon sok más csapatot is! Balás Róbert 0„,va; .jj — (, I ar) 2 mérkőzésről eltiltva; Pinczek Ottó (Nagybátony ifi) 2 mérkézősről eltiltva, a végrehajtás november 30-ig felfüggesztve; Csépe Zoltán (Hasznos) 1 mérkőzésről eltiltva; Rigó Győző (Somoskőújfalu) megdorgálva; Tóth Tibor (Kazár) 1 mérkőzésről eltiltva, a végrehajtás november 30-ig felfüggesztve; Balogh Zoltán (Kisterenye) 1 mérkőzésről eltiltva, a végrehajtás november 30-ig felfüggesztve. A fránya eső • Flushing Meadow. A 8.56 millió dolláros díjazású amerikai nyílt teniszbajnokságon az ismételten eleredő eső miatt alaposan elhúzódott, sőt be sem fejeződött a program. A férfi páros elődöntőjében, a wimbledoni finálé visszavágóján a Grabb-Renenberg amerikai kettős revansot vett a John McEnroe, Michael Stich duón. A férfi egyes negyeddöntőiben Michael Chang öt játszmában bizonyult jobbnak a dél-afrikai Ferreiránál, és ezzel Courier és Sampras után harmadik amerikaiként került a legjobb négy közé. A svéd Stefan Edberg és az amerikai Ivan Lendl drámai csatát vívott, amelynek csattanója az égi áldás miatt egyelőre várat magára. Kettejük küzdelme ugyanis a döntő játszmában Edberg 2:l-es vezetésénél végleg félbeszakadt. Európa-bajnok csapat • Keszthely. A junior futócéllövő Európa-bajnokság normál 30 gyors-lövő számában a Bur- kus Tamás, Rainiss Gábor- és Kozma László összetételű magyar csapat aranyérmet szerzett. Ha nyerünk — felezünk! Változatlanul népszerű a „Ha nyerünk, felezünk!” játékunk, melyet a Nógrád Megyei Hírlap és a Szerencsejáték Rt. közösen indított útjára. Pénteken délben 376 játékos szelvényei közül kellett sorsolnunk! A szerencse ezúttal Jeles László, Nagybárkány, Petőfi út 42. szám alatti olvasónknak kedvezett. így az ő 0-6-7 indexszámú szelvényét adtuk fel, s letétbe is helyeztük a salgótarjáni totózóban. Jeles László tippjei: 1.Kispest-Új pest 1 2 2.Csepel-Rába 1 X 3.Ancona-Sampdoria X 4.Brescia-Torino X 5.Foggia-Napoli X 6.Genoa-Roma 1 7Jnter-Cagliari 1 H.Juventus-Atalanta lx 9.Lazio-Fiorentina 1 lO.Parma-Udinese 1 ll.Pescara-Milan 1 2 12.Pisa-Piacenza lx 13.Spal-Ascoli Pótmérkőzés: 1 X 14.Ferencváros-Pécs 1 A szelvény száma: F 17.703.600 A láng útja Megérkezett Georgiába - Savannah városába - az olimpiai lobogó, amelyet a barcelonai ötkarikás játékok záróünnepségén Atlanta polgármestere, Maynard Jackson vett át a soros rendező nevében. Savannah-ból egy nyolc kocsiból álló külön- vonattal jut el (a megérkezés: szeptember 18-án) a zászló Atlantába. A 2250 kilométeres utat olykor megszakítják. A szerelvényen ugyanis rögtönzött olimpiai kiállítás tekinthető meg. Látható többek között egy evezős versenyhajó ülőkéje, vagy éppen atléták által használt futócipő. Színes kiállítási tárgy, ereklye az 1896-os athéni olimpia hivatalos, eredeti verseny programja. A kicsiny, de annál nagyobb értékű füze- tecske. Korabeli olimpiai fényképekben is gyönyörködhet az amerikai polgár, aki érdeklődik e sajátos vándorkiállítás iránt. Én meg akarom nyerni a SUZUKI SWIFT személygépkocsit, ezért megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot------------példányban________________________hónapra. K érem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:___________________________________ C íme: (város, község, irányítószám)___________________ u tca, házszám: _________________________________ Az előfizetési díj: egy hónapra 319.- Ff (3 lapszámot ingyen kap) egy évre 3388.- Ft (60 lapszámot ingyen kap!) aláírás A megrendelőlapot bélyeg nélkül, a helyi postahivatalok részére kérjük feladni. t