Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-09 / 213. szám

NOGRÁDJ. HÍRLAP 1992. szeptember 9., szerda A Nap kél: 6.14 órakor, nyugszik: 19.08 órakor. A Hold kél: 17.44 órakor, nyugszik: 4.33 órakor, Szeretettel köszöntjük névnapjukon ÁDÁM nevű kedves olvasóinkat Az egyik legősibb nevünk a mai ÁDÁM, egyike azon személyne­veknek, melyeket régtől fogva minden nyelvben használnak, azo­nos alakban. Jelentése kutatásánál a misztikus őskorba kell vissza­mennünk: az „ad-amu" sumér nyelvben „atyám”-at, az óhéber­ben és a török nyelvben viszont egyaránt „ember”-t jelent. így a Bibliában az első emberként emle­getett személy neve tulajdonkép­pen az „ember" fogalmát fejezi ki. Később azonban jelentése a héber nyelvben „művelhető föld”-re vál­tozott. Erre utal a zsidó, keresztény vagy a mohamedán vallásban egyaránt az, hogy mindhárom val­lás szerint az emberiség őse a föld­ből formálódott. Az első emberpár egyik híres művészi ábrázolása Dürer: Ádám és Éva című 1504- ből származó műve a bécsi Alberti- nában, valamint Michelangelo: Ki­űzetés a Paradicsomból, a római Sixtus-kápolnában. Időjárás 1992. szeptem bér 5. SZÍV XV 19.10 Kondicionáló torna 19.45 Gyermekek képernyője 20.35 Az elveszett világ harcosai színes USA sci-fi -1. rész 21.20 Nyáreste Debrecenből - szórakoztató műsor 22.20 Egészségmagazin 22.35 Meditáció és jóga Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján S : 32/11-600 Vtrln IS óraid M f ,1 6 ct-vy A hívás ingyenes! Dél-amerikai dallamok. Lehűtött szerelem Várható időjárás ma estig: Továbbra is sok helyen várható kisebb-nagyobb eső, s a szél is megélénkül időnként. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 18 fok körül alakul majd. mozi SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 3/4 6 és 8 órától: Only You — Téged egyedül Színes, szinkronizált amerikai vígjáték APOLLÓ KAMARA Fekete mágia (16) Színes amerikai krimi BALASSAGYARMATI MADÁCH 3/4 6 és 8 órától: Dupla dinamit (16) Színes amerikai akciófilm Kellemetlen meglepetés érte a minap azt az osztrák házaspárt, amelynek kedve szottyant gép­kocsijában szeretkezni. Egy el­hagyott folyóparton állították le a kocsijukat, csakhogy elfelejtet­ték behúzni a kéziféket. Az autó annak rendje s módja szerint le­gurult a 20 méter mélyen ka­nyargó Steyr folyóba. Szervesé­re komolyabb baj nem történt: a 34 éves férjnek (bizonyos Peter M.-nek) sikerült bezúznia a szél­védő üveget, úgyhogy feleségé­vel, a 32 éves Mónikával épség­ben kiúsztak a partra. Moszkvába jött egy másik Castro Az orosz televízió már régóta vetít egy mexikói szappanope­rát. A tévénovella címe: A gaz­dagok is sírnak. Moszkvában nem kisebb személyiségek köve­tik figyelemmel a történetet, mint Borisz Jelcin és az orosz kormány több minisztere. A cse­lekmény talán nem is annyira keltené fel milliók figyelmét, ha nem lenne egy bűbájos, babaar­cú főhősnője: Veronica Castro. A szőkésbarna hajú, feltűnő­en csinos hölgy hazájában, Mexi­kóban az ismeretlenség homá­lyából bukkant elő és tűnt fel eb­ben a filmsorozatban. Alakjának és egyéb, figyelemre méltó adottságainak köszönhetően rö­vid időn belül igazi filmcsillag lett. Az orosz közönség most kö­zelről is láthatja kedvencét, aki pihenni és nevezetességeket cso­dálni jött Moszkvába. Megszenvedte a Daimler Karambol a tortával „Torta karambolozott egy Da- imlerrel!” — ezzel a kiáltással ri­asztották a minap a stuttgarti rendőrséget. A háromszintes, egy méter 50 centi magas — belül fából ké­szült, kívül cukoröntettel bevont — tortának eredetileg részt kel­lett volna vennie a cukrászok vi­lágtalálkozóján 1993-ban. Ép­pen a hivatalos fényképezésre szállították targoncán, amikor „összeütközött’ az autóval. A rendőrségnek most el kell döntenie, hogy ki vezetett figyel­metlenül — a targoncás vagy a Daimler sofőrje. Az autón ugyanis jól látható sérülések nyomait hagyta a nem kívánt „találkozó” az édesipar eme lát­ványosságával. „Az asztalosműhelyben ké­szült torták keményebbek azok­nál, amelyeket cukrászdában ké­szítettek’ — intézte el a dolgot a világtalálkozó szóvivője. NEMZETKÖZI TOP 10 USA NÉMET 1. BOYZ ILMEN (END OF THE ROAD) 1. ERASURE (ABBA-ESQUE) 2. T.L.C. (BABY-BABY-BABY) 2. ROXETTE (HOW DO YOU DO) 3. GUNS N' ROSES (NOVEMBER RAIN) 3. OR. ALBAN (IT’S MY LIFE) 4. MADONNA (THIS USED TO BE MY PLAYGROUND) 4. DOUBLE YOU (PLEASE DON’T GO) 5. SIR MIX-A-L0T (BABY GOT BACK) 5. GUNS N' ROSES (KNOCKIN' ON HEAVEN'S DOOR) 6. BOBBY BROWN (HUMPIN'AROUND) 6. SNAP (RHYTHM IS A DANCER) 7. EN VOGUE (GIVING HIM SOMETHING HE'CAN FEEL) 7. THE CURE (FRIDAY I’M IN LOVE) 8. JON SECADA (JUST ANOTHER DAY) 8. MICHAEL JACKSON (WHO IS IT) 9. SHAKESPEARE SISTERS (STAY) 9. MADONNA (THIS USED TO BE MY PLAYGROUND) 10. TOM COCHRANE (LIFE IS A HIGHWAY) 10. JOHN LENNON (INSTANT KARMA!) ANGOL MAGYAR 1. SNAP (RHYTHM IS A DANCER) 1.ZÁMBÓ JIMMY (II. JIMMY) 2. F. MERCURY M. CABALLE (BARCELONA) 2. RAJZFILMSLÁGEREK (VÁLOGATÁS) 3. BILLY RAY CYRUS (ACHY BREAKY HEART) 3. FILMSLÁGEREK MAGYARUL II. (VÁLOGATÁS) 4. L. VANDROSS J. JACKSON (THE BEST THINGS IN LIFE) 4. MOBY DICK (KÖRHINTA) 5. JON SECADA (JUST ANOTHER DAY) 5. L0C0M0TIV GT. (BÚCSÜK0NCERT) 6. FELIX (DON'T YOU WANT ME) 6. QUEEN (GREATEST HITS II.) 7. JIMMY NAIL (AIN'T NO DOUBT) 7. DR. ALBAN (ONE LOVE) 8. THE SMITHS (THIS CHARMING MAN) 8. MANHATTAN (SZÁLÚ FEL MÉGI) 9. UNDERCOVER (BAKER STREET) 9. GUNS N' ROSES (USE YOUR ILLUSION II.) 10. WAS/N0TWAS (SHAKE YOUR HEAD) 10. GUNS N’ ROSES (USE YOUR ILLUSION 1.) Berreg majd a helikopter Színpadon a M axwell-sztori Miközben ügyvédek és bíró­ságok a Maxwell-dráma tényeit igyekeznek kibogozni a legen­dák sűrűjéből, Evan Steadman londoni producer már javában dolgozik az ellenkezőjén: még nem tudni mikor, de lehetőleg minél hamarabb sikerre akarja vinni a West End valamelyik színházában új vállalkozását, mely egyelőre a „Maxwell, the musical” munkacímet viseli. A tavaly novemberben titokzatos körüímények között tengerbe fulladt brit sajtócézár, Robert Maxwell életéről tervezett nagy­operettből már megvan két dal — egy Calypso a címszereplő számára, és egy régi angol gye­rekdal átirata Maxwell két fia és üzleti örököse, lan és Kevin szá­mára. Evan Steadman valaha egy Maxwell-vállalat — a Max­well Business Communications Limited — elnöke volt, később olyan West End-i sikerek produ­cereként jeleskedett, mint a „Me and my girl” és a „High society”, s Maxwell halála óta gyűjti a né­hai milliárdos árverésre bocsá­tott személyes tárgyait (székeit, más bútorait, aktatáskáit), ame­lyek mind ott lesznek majd a színpadon. Tervezi, hogy valódi helikopter is berreg majd a szín­házban — mint az életben, heli­kopter viszi iskolába Maxwell gyermekeit a musicalben is. Ez­zel azonban el is éri a hitelesség határait. — Élethű lesz-e a sztori, az nem számít. Mindenesetre olyan lesz, amilyet az emberek elképzelnek Maxwell-ről — mondta a producer. Drogos izraeli katonák Az izraeli katonák hat százaléka narkós — jelentet­te ki David Mena képviselő, a kábítószerek elleni harcot irányító izraeli parlamenti bizottság tagja. A hírt az ITIM izraeli hírügynökség közölte. Az izraeli hadseregnek 176.000 tényleges tagja van. A tartalékosok száma 430.000. Mena képviselő az ország északi részében tett körútja során elhangzott beszédé­ben elmondta, hogy 200­250.000 azoknak az izraeli­eknek a száma, akik kábító­szer-fogyasztók, és közülük 30-40.000-en szenvednek kábítószer-függőségben. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. » Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ.« Vezető szerkesztő: VASKOR ISTVÁN.» Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet térő. Postafiók 96.Telefon: 32/16-455,Telefax: 32/12-542, 32/11-504. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/ 10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504. «Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál |HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 319, negyed­évre 957 forint, egy évre 3388 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokai nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.00 Krónika. 8.30 Hangszem­le. 9.05 Napközben (ÉLŐ). 11.05 Válogatott perceink. 11.35 Tar Sándor írásaiból. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ven­dég a háznál. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Ki nyer ma? (ELŐ). 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 „Dicséljétek az Úratr 14.05 Klasszikusok mindenki­nek. 15.05 A Határok nélkül naplója. 16.00 Délutáni Króni­ka. 16.15 Mindennapi gazdaság. 16.30 Zenefórum (ELŐ). 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.25 Jó éj­szakát, gyerekek! 19.35 „Lent a mélyben.” 20.05 Emlékezetes palocföldi népdalok. 20.30 Ha­tárok nélkül. 21.05 Kossuth- klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. URH: 11.00 De­rűre is derű (ism.) 11.25 Muzsi­kálótermészet (ism.) 11.30 PAF műsor (ism.) 14.00 Kettős kötő­dés. 14.30 Látatlanul. 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Ame­rika Hangja magyar műsora. 18.30 V materinskom jazyku. Szlovák nyelvű műsor. 19.00 In limba matema. Román nyelvű műsor. 19.30 In der Muttersp­rache. Német nyelvű műsor. 20.00 Na matemjem jeziku. Horvát nyelvű műsor. 20.30 Na matemjem jeziku. Szerb nyelvű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivalda­fényben. 8.50 Apró-cseprő. 9.05 Zene-szó. 11.05 Napóra. 12.00 Válogatás magyamóta- lemezekről. 13.05 Derűre is de­rű. 13.30 Idősebbek hullámhosz- szán. 14.00 Tea hármasban. 15.05 Rockszerda. 16.00 Hi­ánypótló. 17.05 Napóra. 17.50 Samsung-játék. 18.00 Rockhul­lám. 18.30 Drogambulancia. 19.05 Kölyökrádio. 19.35 Nép­dalkörök felvételeiből. 19.55 Közvetítés a Luxemburg-Ma­gyarország vb-selejtező labda­rúgó-mérkőzésről. 20.40 Visz- szaszámlálás. 21.05 Galaktika. 21.45 Afrika-saláta. 22.00 Új- sonságainkból. 22.30 Jazz. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.05 A paróka. 10.25 Operaslágerek. 11.00 Bé­csi klasszikus muzsika. 11.40 Magyar szerzők népzenei fel­dolgozásaiból. 12.05 Hangver­seny délidőben. 12.52 Marco Socias gitárhangversenye. 14.05 Pilinszky János: Beszél­f etések. 16.05 Népek meséi. 6.32 A Locke Rézfúvós Együttes Richard Strauss-mű- veket játszik. 17.00 Metronóm. 17.50 Újraolvasva. 18.05 Köz­vetítés a Bécsi Staatsoperből. 19.55 Halhatatlan magyar vers. 21.45 Hangszerszólók. 22.05 Híres zeneművek. 23.00 Rádió­színház. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Észak -magyarorszá­gi zenés hírmagazin 5.55 Mű­sorismertetés, hírek, időjárás, útinform 6.00 Reggeli krónika (Kossuth) 6.10 Észak-magyar­országi esemény-összefoglaló 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gazdaságközeiben 7.00 Regge­li krómka (Kossuth) 7.10 Észak-magyarországi esemény^ összefoglaló 7.30 Hírek, körzeti időjárás-jelentés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Észak­magyarországi krónika 8.10 Szí­ne és fonákja 16.00-18.00 Ke­reskedelmi adás. ( televízió ) TV 1 8.00 Maré és Sophie (ism;) 8.30 Szezám utca (ism.) 9.30 Évgyű­rűk. 10.00 Képújság. 17.10 Megveszem ezt a nőt. Mexikói filmsorozat. 17.50 Pénzvilág. 18.00 Most. 18.30 Kultúrfele- lős. 19.00 Esti mese. 19.55 Lu­xemburg-Magyarország vb-se- lejtező labdarúgó-mérkőzés. 21.55 Új világ. 22.40 Brácsa- művész vászon előtt. Rivka Co- lani. 23.10 Késő esti híradó. TV 2 16.55 Civil kurázsi 17.05 Anyák. 17.25 Torpedó. 17.45 Regionális híradó. 18.20 Gye­rekeknek (ism.) 18.44 Zöld­pont. 19.05 Operamesék: Fals­taff. Angol-amerikai zenés film. 20.05 Tavaszi kankalin. Német film. 21.05 Az én mozim. 22.00 Esti egyenleg. 22.25 Napzárta előtt. 22.50 Evald Schorm-so- rozat. Kamasztársadalom. Csehszlovák film. SZLOVÁK 1 8.00 Piac, kereskedelem, pénz­ügyek. 9.05 Tutovka. 9.45 Rhytmick. 10.25 Az én hét cso­dám (ism.) 10.55 Időszerű té­ma. 11.20 Halálos lövések (ism.) 16.05 Sorsok. 16.35 Pa- raolimpia Barcelona 92. 17.10 Riporterek stúdiója. 17.55 Makrobiotikai videoreceptek. 18.10 Piac, kereskedelem, pénz­ügyek. 18.40 Vagyonjegyes pri­vatizáció. 19.10. Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 Demp­sey és Makepeace. Angol film­sorozat. 21.35 Publicisztikai műsor. 22.20 Események, kom­mentárok. 23.00 Emberevők. Bűnügyi vígjáték. 24.00 Hírek. SZLOVÁK 2 8.30 Hallássérültek tévéklubja. 9.05 Óvodások műsora. 9.35 Cselezés (ism.) 10.45 Sport ext­ra. 16.45 Hallássérültek tévé­klubja. 16.55 Szlovák Karszt- hegység. 17.25 Tele zoo. 18.10 Kalandok a világűrben. 18.40 Regionális adás. 19.00 Híradó. 19.21 A felbérelt bohóc. Tévé­film. 20.50 Zenei kalendárium. 21.30 Időszerű események. 22.05 Féltestvérek. Jugoszláv film. 23.30 Hírek. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Környezetvédelem 10.00 Sza­bad stúdió 11.00 Nyári szóra­koztató műsor 12.15 Varieté fia­taloknak 13.30 A jó kaland (so­rozat) 14.00 Zenei műsorok 16.15 Dokumentumfilm 17.10 Főzőcske 17.40 Francia nyelv­lecke 18.00 Kvízjáték 19.00 He­gyek — turisztikai magazin 20.00 Teleszkóp 21.30 Aymé: A mások feje (vígjáték) 24.00 Szabad stúdió SUPER CHANNEL 13.00 Japán üzleti élete 13.30 Magazin 14.00 Belföldi tudósí­tások 14.30 „Fekete” sorozat 15.00 Egyveleg 17.00 Élő vide- oshow 18.30 Bonanza (sorozat) 19.30 „Fekete” sorozat 20.00 Én, a kém (sor.) 21.00 Belföldi tudósítások 21.30 Fókusz 22.00 Hírek 22.30 Piacgazdaság PRO 7 6.25 Vegas (am. krimisor.) 7.15 Flipper (am. sor.) 7.40 Rajzfil­mek (ism.) 9.15 Harttól Hartig (ism.) 10.Í5 Kobra, ön folytas­sa! (ism.) 11.20 Felmond nekem (ism.) 13.05 Starsky és Hutch (ism.) 14.00 Bizalmas idegenek (ism.) 15.35 „Colt” a biztonság kedvéért (am. sor.) 16.20 Hart­tól Hartig (am. sor.) 17.10 Rajz­filmek 19.05 Intim találkozások I. (am. film) 21.00 Csao, ellen­ség! (olasz filmvígjáték) 23.10 Starsky és Hutch (am. krimi­sor.) 0.10 Petrocelli (am. krimi­sor.) 1.00 Hírek 1.10 Az autó­stopos (ism.) 1.35 Túl sok tolvaj (ism.) 3.10 Hírek 3.20 Petrocelh (ism.) RTL PLUS 6.00 Híradó 7.00 Halló, Euró­pa — jó reggelt, Németország! 8.50 Őwen Marshall (am. sor.) 9.45 Gazdag és szép (ara. sor.) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.) 11.00 Viva 11.30 Családi párbaj — játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai (am. sor.) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.15 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.00 A Főnök (am. krimi- sor.) 15.55 CHIP’S (am. krimi- sor.) 16.45 Tenisz Flushing Me- adow-ból 18.45 Híradó 19.15 Robbanékony — magazin 19.45 Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) 20.15 Két jegy Rómába és vissza (am. vígjáték) 22.00 Show-mű- sor 23.00 Alaszka (am. sor.) 23.50 Hírek 24.00 Borzasztó kedves család (am. sor.) 0.30 Hammer (am. sor.) 1.00 Tenisz Flushing Meadow-ból 5.00 Ba- retta (am. sor.) SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30 Szomszédok (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Újdonságok a mozi­ban (ism.) 9.20 Hotel (ism.) 10.10 Csakazértis nagypapa (ism.) 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hűek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (am. sor.) 14.30 Szomszé­dok (ausztrál sor.) 15.05 Hotel (am. sor.) 16.00 MacGyver (am. sor.) 17.05 Mindent vagy semmit — játék 18.15 Bingo — játék 18.45 Híradó 19.00 Sport 19.20 Szerencsekerék 20.00 Ki lesz az új Scarlett? 20.15 Szere­lem Tirolban (német film) 22.05 Akut 22.35 Beszélgetés 23.40 Hírek, sport 23.45 Az utolsó harcos (am. film) 1.35 MacGyver (ism.) 2.25 Sport

Next

/
Oldalképek
Tartalom