Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-09 / 213. szám

1992. szeptember 9., szerda MEGYEI KÖRKÉP hírlap 3 Önkormányzati testületi ülés Pásztón Megveszik a rendőrség épületét Késő estébe nyúló ülést tar­tott kedden délután Pásztó város önkormányzati testületé. Első napirendként rendeletet alkot­tak, amelyben a város vala­mennyi közterületén megtiltják a szeszes ital fogyasztását. Ez­zel rokon, összefüggő témaként Pásztó közrendjének és közbiz­tonságának félévi helyzetéről hallgattak meg tájékoztatót. Bodrogi István alezredes, városi rendőrkapitány szóbeli kiegé­szítőjében elmondta, hogy a bűnüldözés eredményességében megyei viszonylatban, előkelő helyen állnak. Amiben sajnos egyértelmű visszaesés tapasz­talható, az a közlekedési balese­tek emelkedő száma, és talán ezzel is összefüggésben az ittas vezetők igen nagy aránya. A rendőrség technikai és tár­gyi feltételeiről szólva megem­lítette, hogy a szanálás alatt álló Béke téesz irodaházába fog köl­tözni a kapitányság. Tájékoz­tatta a testületet, hogy az Or­szágos Rendőr-főkapitányság fölajánlotta - mint az épület je­lenlegi kezelője 10 millió fo­rintért megvételre a városnak a kapitányság jelenlegi épületét. A testület elfogadva a kapi­tány beszámolóját, felhatal­mazta a polgármestert, hogy az ORFK képviselőivel folytassa az erre irányuló tárgyalásokat. Hogy mi kaphat helyet a rend­őrség kiköltözése után a műem­lék jellegű épületben? Azt majd a jövőben döntik el. Közel másfél órás bizottsági konzultáció előzte meg a teg­napi ülés következő témáját, amely a városi testnevelés és sport helyzetével és célkitűzése­ivel foglalkozott. Elénk vita után született meg a döntés, hogy második fordulóban is tárgyalják ezt a fontos témát, amelyről legkésőbb november 30-ig kell határozatot hozni. A kulturális, sport- és művelődési bizottság javaslatát a testület egyhangúlag elfogadta. Este hét óra tájban tértek rá a Városi diákélelmezés helyzete az önkormányzat intézményei­ben című előterjesztés megnyi­tására. Á testületi ülés még lap­zártakor is tartott. -szgys­Döntött a bizottság Mihálygerge. Az önkor­mányzat képviselő-testületének egészségügyi és szociális bi­zottsága bírálta el azokat a be­nyújtott igényléseket, amelyek az OTP-kamatterhek törleszté­séhez kívánták megnyerni az önkormányzat segítségét. A bi­zottság az idevonatkozó rendel­kezések előírásait szem előtt tartva, hat igénylő kérését fo­gadta el és számukra - differen­ciáltan - kiutalták az összege­ket. Szurkálót keresnek A Sagótarjáni Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztálya nyo­mozást folytat ismeretlen tettes ellen, súlyos testi sértés bűntet­tének alapos gyanúja miatt, aki 1992. szeptember 4-én 20 óra 30 perc körüli időben egy késsel több esetben megszúrta G.R. salgótarjáni lakost, a város vas­útállomásán. Kérjük, hogy aki a mellékelt mozaikkép alapján felismerni véli az elkövetőt, je­lentkezzen a Salgótarjáni Rend­őrkapitányságon személyesen, vagy telefonon a 11-374, vagy a 07-es számon. Rablógazdálkodás Nógrád erdeiben (Folytatás az 1. oldalról)- A termőhelyi adottságok kihasználása hogyan érinti Nógrád megyét a jövőben?- A kedvezőtlen adottságú területek erdősítése nagy jövő előtt áll, ugyanis erre a célra je­lentős állami támogatás igé­nyelhető. A telepítések persze elsősorban itt is a gyorsan nö­vekedő fajokból kerülnek majd ki. Ezért is lenne fontos a még meglévő, őshonos erdők vé­delme! A régi erdőbirtokossá­gok nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Előfordulhat, hogy a szövetkezeti erdők helyett tönkretett, tarra vágott területe­ket kapnak vissza, ahol évtize­dekre megpecsételődött a nö­vényzet sorsa. Ha viszont hasz­nálható erdőségekhez jutnak, akkor egészen biztos, hogy an­nak jó gazdái lesznek, hiszen ez jelenti majd megélhetésüket, vagy legalábbis annak egy ré­szét.-Mennyit romlott a megye erdeinek állapota?- Rengeteget! Az állítólagos szakemberek mást mondogat­nak, de a telepítések nem voltak arányban a kitermelésekkel! Sajnos a hazai tarvágások hold­béli tájat hagynak maguk után, és évtizedekre tönkreteszik az adott területet. A kárrendezési hivatal me­gyei vezetőjét, dr. Medgyesi Pé­tert az erdőkárpótlás speciális vonatkozásairól kérdeztük.- A törvény értelmében erdő­nek csak az 1500 négyzetmétert meghaladó, megfelelő növény­zettel borított területet lehet te­kinteni. A kárpótlás során ennél jóval kisebb területeket is meg­hirdettek árverésre.-A jogszabály szerint elég, ha a 400 négyzetmétert megha­ladja, és önálló helyrajzi száma van. Vannak ugyanis egészen aprócska, más művelési ágak közé ékelődött erdőfoltok is.- Mi lesz így az erdőkkel? Az új tulajdonosok esetleg nekies­nek az állománynak, és tarra vágják . . .-Azt nem lehet! Rendkívül szigorú előírások szerint, az er­dőfelügyelőség engedélyével szabad csak fát kitermelni. A nagyobb erdők árverezésekor is csak tulajdoni hányadot lehet szerezni, a területet nem lehet megosztani! Ez a földhivatali bejegyzésben is érvényesül.- Vásárolt már valaki na­gyobb erdőterületet?- Mivel a Nógrádban még nem kezdődtek el igazából az árverések, itt még nem. Heves­ben viszont volt rá példa, hogy valaki ötven hektár erdő tulaj­donjogát megszerezte, 50 ezer forintért. Nem mindegy persze, hogy milyen idős az adott terü­let faállománya! Az Egri Erdőfelügyelőség igazgatóját, Gál Sándort telefo­non sikerült elérni.- Csak konkrét esetekre tu­dunk választ adni, hiszen min­denki csak általánosságban be­Tornaterem Szendehelyen Szeptemberben kezdődhet az építés A helyi önkormányzat né­hány napja hirdetett ered­ményt az általános iskola tor­natermének építésére kiírt pá­lyázaton. A Nógrád Megyei Beruházási Vállalat, valamint a szendehelyi képviselő-tes­tület véleménye alapján a gödi Dunamenti MgTsz vízmű árcsoportjának pálya­munkáját, árajánlatát fogad­ták el, és hirdették ki a ver­senytárgyalás győztesévé, így ők végezhetik el a mun­kát. A tervek szerint szeptem­ber elején megkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok, amit megelőz az építési szer­ződés aláírása. A költséges beruházás anyagi fedezetére az önkormányzatnak idén 11 és fél millió forintot kell biz­tosítania. Ebből 4,3 millió forintot pályázaton nyertek el, 7,2 milliót pedig saját erőforrá­sokból kell előteremteniük. Köszönettel veszik azokat a társadalmimunka felajánlá­sokat is, amelyeket a külön erre a célra létrehozott alapít­vány gyűjtött össze az elmúlt időszakban. Akar nyerni egy SUZUKI SWIFT-et? Kedves Olvasóink! Az AS-M Nógrád Megyei Irodája és a Nógrád Me­gyei Hírlap közös nyereményakciót indított, melyen minden előfizetőnk és minden olvasónk részt vehet. A legfontosabb részvételi feltételeket most részletesen közöljük Önökkel. Októberi nyereményözön! Októberi sorsolásunkon azok az előfizetőink vehetnek részt, akik az októberi előfizetést igazoló szelvényüket, vagy az OTP átutalási számlaszámúkat postai levelező­lapra felragasztva október 2-ig beküldik szerkesztősé­günk címére. A beküldők között 400.000,- Ft értékben ajándékokat.sorsolunk ki. Az ajándéksorsolás fődíjai: videokamera és vide­omagnó, HI-FI torony és színes televízió. Mindezek mellett szórakoztató elektronikai cikkeket, háztartási gé­peket, értékes ajándékokat nyerhetnek októberi előfize­tőink. Ha Ön részt kíván venni a december 30—i fősorsolá­son, hogy megnyerhesse a fődíjat, mely egy SUZUKI SWIFT, az esztergomi gyárban októberben legördülő magyar álomautók egyike, semmi más dolga nincs, mint előfizetni a Nógrád Megyei Hírlapra. A fődíj bol­dog tulajdonosa azon előfizetőink egyike lehet, akinek legalább három hónapos folyamatos előfizetése van (akár október, november, december, akár november, de­cember, január hónapokban). A negyedévet nem szük­séges egyszerre befizetnie a kézbesítőnél, rendezheti a megszokott módon havonta is. A sorsoláson automatiku­san minden ilyen előfizetőnk részt vesz. Hogyan lehet­séges ez? Számítógépes rendszerünknek köszönhetően minden előfizetőt pontosan nyilvántartunk. így tehát Ön már azzal megteremti nyerési lehetőségét, hogy előfizet. A SUZUKI SWIFT gépkocsin kívül még számos értékes ajándékot sorsolunk ki december 30-án. / Es ez még nem minden! Játékos kedvű olvasóink is találnak majd a lapban kedvükre valót. A játékok pontos leírását, a pályázati fel­tételeket időben közöljük Önökkel. S ha egy-egy játékon nem nyerne, ne keseredjen el, mert Öné lehet a vigaszdíjak egyike! Ezért kérjük, figyelje lapunkat, nehogy lemaradjon valamiről! Hisz Önre is vár a milliós nyereményeső! szél a kárpótlási erdők irtásáról - mondta. Mindig az adott he­lyen kell megvizsgálni, hogy mi is a helyzet. Meg kell jegyez­nem, hogy idén a kitermelt fa mennyisége a felét sem éri el a tavalyinak.-Az erdőbirtokosságok tu­lajdonába kerülő területeken mi lesz a faállománnyal?-Csak az előírások szerint, tíz éves ütemtervet figyelembe véve végezhető erdőgazdálko­dás. A telepítéstől a kitermelé­sig minden az erdőfelügyelőség engedélyével történik. — Az új tulajdonosoknak az lesz az érdeke, hogy gyorsan fejlődő fafajokat telepítsenek, a minél előbbi profit érdekében.- Az erdőtelepítést is megfe­lelő szakmai indokokkal kell alátámasztani, elsősorban a termőhelyi adottságok figye­lembe vételével. Természetesen erre is vannak előírások. Az erdő tulajdonjoga éppen azért oszthatatlan, hogy a nagy kiter­jedésű területeket egységesen lehessen kezelni. Ellentmondás tehát akad bő­ven, csakúgy, mint érvényes törvény és jogszabály. A fel­ügyelőség persze ragaszkodhat ezekhez az előírásokhoz, de a Börzsönytől a Mátra keleti ré­széig terjedő területén nem le­het mindenhol jelen. Az érde­kek és a vélemények persze kü­lönbözőek - és ebben az eset­ben ez a bajok forrása. Faragó Zoltán Traffipax • Szeptember 9-én, szerdán délelőtt 10 órától este 20 óráig a 2. számú főútvonalon Rétság, Szendehely, Katalin-puszta, il­letve Nagyoroszi, a 22. számú főútvonalon Balassagyarmat, Ersekvadkert környékén, vala­mint Dejtár térségében számít­hatnak traffipaxos ellenőrzésre. Tévés szereplés • Ságújfalu. Szeptember 14-én a késő délutáni órákban kerül bemutatásra az Unokáink sem fogják látni című műsor újabb adása, melyben bemutat­kozik a helyreállított Kubi- nyi-Prónay kastély. Uborka Ausztráliába • Dejtár. A Magyar-Csehszlo­vák Barátság Termelőszövetke­zet konzervüzeméből megkezd­ték az ausztrál megrendelő által megadott recept szerint ízesített uborka kiszállítását. Ebben a hónapban tizenhárom konté­nerben, összesen kétszázhatva­nezer üveg savanyúságot indí­tanak útba, s ez a szerződésben rögzített idei mennyiségnek kö­zel egyharmada. Épül a hivatal • Berkenye. Rövidesen új helyre költözik a polgármesteri hivatal. A régi szűk hivatalhoz közel már áll az új épület, ami­nek most kezdődtek a belső munkálatai. A polgármesteri hivatal dolgozói a tervek szerint decemberben költöznek be az új hivatali épületbe. Keseregnek a magyarnándoriak Rosszul fizet a szilva Szezonja van a szilvának, szedik is mindenfelé. Megyénk legnagyobb szilvása Magyar- nándor határában található, ahol 50 hektáron szüretelik a befőzni való stanleyt, közismertebb ne­vén: magvaváló fajtát. A gyü­mölcs onnan kapta az elnevezé­sét, hogy a húsa szépen elválik a magjától.-A múlt héten kezdtük a szüretet - tájékoztatott Horváth Gyula, a Farmer Fruct Kft. ügy­vezetője. - Eddig a termés há­romnegyedét takarítottuk be.- Hogyan fizet a szilva?- A termés jó közepes, az ár viszont gyenge. Hozzávetőlege­sen 110 vagon szilvát fogunk betakarítani, sajnos, az egyne­gyedének még nincs gazdája. Szeretnénk minél többet nyu­gatra exportálni. A múlt évben minőségtől függően 25-28 fo­rintot kaptunk a szilva kilójáért, most 12-15 oda kell adnunk. A gyümölcsöst egynegyed, illetve fél hektárokra van fel­parcellázva, melyeket vállalko­zók bérelnek. Hanula Miklós ügyvezető-helyettes fél hektár­nak a „gazdája”.- Mi már túl vagyunk a szü­reten - mondta 130 mázsát szedtünk le. A káefté 11 forin­tért vette át kilóját, s a pénz 35 százaléka az enyém. '- Ez hozzávetőlegesen 50 ezer forintot jelent. Nem rossz keresetkiegészítés.- De nem is jó! Ha kiszámol­nám, mennyi időt fordítottam metszésre, tősarjazásra, gyom­talanításra, szedésre, akkor bi­zony alacsony órabér jönne ki. Ráadásul szüretkor napszámo­sokat kellett fogadnom. Hor­váth Gyula így vonta meg az idei szilvamérleget:-A bérlőnek, és a termelte­tőnek is minimális haszna lesz belőle. (kolaj) Kíváncsiskodó Térítik a visszautat is Salgótarjáni olvasónk arra volt kíváncsi, hogy ha valaki megyén kívüli településre jár orvosi kezelésre, kérheti-e az útiköltséges papírt autó­buszra, vagy csak a szeptem­ber 1-jétől bevezetett utal­ványt veheti igénybe, ami csak oda útra, vonatra érvé­nyes. A visszautat miért nem fizetik, s jár-e annak útikölt­ség-térítés, akit állapota miatt személyautóval szállítanak? Olvasónk kérdésére Morov- nyán Tibomé, a megyei társada­lombiztosítási igazgatóság igazgatóhelyettese válaszol:- Amennyiben a biztosítottat (kí­sérőjét) a lakóhelye szerint ille­tékes szakrendelés orvosa olyan városba - példabeli esetben Bu­dapestre - küldi szakvizsgá­latra, amely közvetlenül vonat­tal, vagy vonattal és autóbusszal elérhető, a vasúton történő uta­záshoz az odaútra a beutaló or­vos, visszaútra a szakintézmény látja el „Hitelezett utal- vány”-nyal. A jogszabály szep­tember 1-jei hatályba lépése miatt átmenetileg előfordulha­tott, hogy budapesti szakintéz­mény nem adott a visszautazás­hoz szükséges „Hitelezett uta­zási utalványt” a biztosított (il­letve kísérője) részére. Ez eset­ben sincs azonban akadálya az útiköltség megtérítésének, ha az érintett személy a hagyományos útiköltség-utalvánnyal igazolja a megjelenést, és azt, hogy hite­lezett utalvánnyal nem látták el. Továbbra is pénzbeni támoga­tásként kaphatja meg az utazási költséget az a biztosított (kísé­rője), aki egészségi állapota mi­att közforgalmú közlekedési eszközön utazni nem tud, és ezt az orvos igazolja. Egy rétsági olvasónk töb­bek nevében kérdezi: mi az oka annak, hogy nem kapják időben a munkanélküli-segé­lyeket. Pénz nincs rá, vagy a posta visszatartja a kifizeté­seket. S azt sem tudják, hogy a munkaügyi hivatal a mun­kanélküliség kezdetétől szá­mítva hány napon belül fizeti a segélyt?

Next

/
Oldalképek
Tartalom