Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-05-06 / 210. szám

Csapatkivonás Szuhumiból Szeptember ötödikén kezdő­dik a grúz és az abház csapatok kivonása Szuhumiból —jelentet­te bepénteken Moszkvában Pa­vel Gracsov. Az orosz védelmi miniszter az államközösség vé­delmi minisztereinek tanácsko­zásán közölte: erre a lépésre Bo­risz Jelcin orosz, Eduard Sevard- nadze grúz elnök, valamint Vla- gyiszlav Ardzinba, az abház par­lament elnökének csütörtökön kötött megállapodása alapján kerül sor. Nincs elég adat Nincs elegendő adat egyelőre ahhoz, hogy megállapítható le­gyen, mi okozta az olasz szállító­gép lezuhanását Szarajevótól 34 kilométerre — közölték illetéke­sek azt követően, hogy Emilio Colombo külügyminiszter és Salvo Ando védelmi miniszter tájékoztatták a kormányfőt a tör­téntekről Az olasz légierő G-222 típusú szállítógépe csütörtök délután Splitböl indult segélyszállítmány­nyal, öt tonna takaróval Szaraje­vóba, és a város közelében isme­retlen okból lezuhant. A gépet vezető négy olasz repülőtiszt vél­hetően életét vesztette. A gép bosnyák terület fölött repült azon a légifolyosón, ame­lyet az ENSZ jelölt ki a felekkel történt megállapodás alapján, s amelyen naponta többször köz­lekednek gépeink Szarajevóba — mondta Ando. Szünet a közel-keleti tárgyalásokon Péntektől szünetet tartanak a Washingtonban folyó közel-ke­leti béketárgyalásokon. Izrael megbeszéléseit a jordán-palesz- tin küldöttséggel, illetve Szíriá val és Libanonnal szeptember 14- 24. között folytatják. A hatodik forduló első két he­tében érdemi haladás nem volt, de mindkét oldalról méltatják a megváltozott légkört: a konfe­rencia tavaly októberi, madridi megnyitója óta először folytak a propagandaháborű helyett tárgy­szerű megbeszélések. A változás fő oka, hogy a júniusi választáso­kon hatalomra került izraeli mun­káspárti kormány a jelek szerint hajlandó bizonyos engedmé­nyekre, kompromisszumra. Tokaj készül az expóra Elgondolkodtató jelzések Üzenet Nyugatról Nehéz volna nem észrevenni: megszaporodtak az elmúlt na­plókban a Nyugat felől érkező, intő gazdasági-politikai üzene­tek. Mit üzen a Nemzetközi Valu­taalap (IMP)? Egy politikailag feszültté vált pillanatban újból azt, hogy Magyarország tovább­ra sem hívhatja le a már május­ban esedékessé vált kölcsönrész­leteket, mivel ismét nem tudtuk teljesíteni a velük kötött három­éves hitelszerződésbe foglalt fel­tételeket. Magyarán: a nagy nemzetközi pénzintézmény az idő múlásával sem veszi tudomá­sul a költségvetés mind nagyobb hiányát, s kiváija, mit ígér az 1993-as magyar költségvetés tervezete. Nem titok, ez sokba kerülhet, mert a világ bankjainak lépéseit mindig befolyásolja az IMF magatartása. Mit üzen azEFTA? Megerősí­tette — ezúttal abból az alkalom­ból, hogy a várakozásokkal el­lentétben Lengyelországgal nem írta alá a tervezett kereskedelmi megállapodást —, hogy az EF- TA-tagállamok egy része, min­denekelőtt Ausztria, nem hajlan­dó engedményeket tenni az ag­rárkereskedelem liberalizálása érdekében az erre kívülről törek- vőknekf — Magyarországnak sem. Egyelőre nincs is sok re­mény a holtpontról való kimoz­dulásra. Mire intett Tom Lantos? A washingtoni kongresszusi képviselő — akit a véletlen a leg­újabb magyar belpolitikai ro­deó idején sodort Budapestre —, miközben reménykedik, hogy a magyar demokrácia karavánja a jövőben is biztosan halad előre, félreérthetetlenül figyelmezte­tett: amennyiben Magyarorszá­gon jobbratolódás lesz érzékel­hető, annak következtében az amerikai külpolitika is megvál­tozhat irányunkban, s ez a befek­tetésektől a turizmusig éreztet­heti a hatását. Kemény szavak. Vajon mit felelünk a világnak felszaporodott „postánkra”? Kocsis Tamás Ferenczy-Europress (Folytatás az 1. oldalról) Egy nemzetközi tudományos tanácskozás és több szakkonfe­rencia egészíti ki a rendezvényt. Az expo évében a kiállítás hatá- rontúli leletekkel is kibővített anyagát a fővárosban mutatják be — tudtuk meg a főigazgatótól. A sajtótájékoztatón Májer Já­nos, Tokaj város polgármestere és Bacsó András, a Tokaj- Hegyaljai Állami Borgazdasági Kombinát igazgatója vázolta fel a tokaji nemzetközi borkiállítás előkészítését, a rendezvény hely­színeit. A nagyszabású tervek ar­ra engednek következtetni, hogy maximálisan kihasználják a bor­vidék értékeit a hegyaljaiak, fel­használva ehhez a Kanadával ki­alakított jó kapcsolataikat is. Az expo évében felavatják a borok házát, visszaállítják a borárveré­sek régi rangját, szakmai találko­zókat, kiállításokat szerveznek, lehetőséget adnak az ország más borvidékei, így az egri és gyön­gyösi bemutatkozására is. Az infrastruktúra, a közlekedési há­lózat fejlesztését már most meg­kezdték. A kereskedelem és a szállodaipar bővítésére is átfogó tervük van. Dr. Kecskeméti Tibor, a Ma­gyar Természettudományi Mú­zeum főigazgató-helyettese a nemzetközi ásványkiállítás ter­veit ismertette. Ennek is Tokaj adna otthont 1995-ben, s rá egy évre kibővítve a fővárosban is bemutatnák az ország minden tájáról, sőt Szlovákiából és Kár- pátaljából is összegyűjtött anya­got. Mint megtudtuk, számíta­nak a gyöngyösi múzeum ás­ványtani gyűjteményére is. Az előkészítés kezdeti stádiumában van az az éremkiállítás, amely­nek keretében a világ forgalom­ban lévő pénzeit is bemutatnák. (jámbor) Hatéves a reinkarnáció Tanul a leendő tanítómester A Himalája lábainál egy hatéves fiú ismerkedik a buddhizmus misztériumaival, hogy egykor tanítója lehessen annak a még meg sem született embernek, akit a tibetiek élő istenként fognak majd tisztelni. A Dharmszalában arany trónuson ülő Ling Rinpocse bizony gyakran elfárad a napi ötórás oktatásban és az állandó odafigyelés­ben tucatnyi tanítóra és szakácsra. A kis szerzetesnek azonban nincs más választása — tibeti tudósok hosszadalmas és bonyolult kutató­munka után megállapították róla, hogy őa mostani dalai láma 1983- ban elhunyt legfőbb tanítómesterének reinkarnációja. Amint véget ér egy nap, a hatéves fiú, aki maga is láma, imádkozni megy a főtemp­lomba. Amerre megy, a tibetiek főhajtással, összetett kézzel üdvöz- lik. Ling Rinpocsét felkészítik, hogy majdan tanítója legyen annak a gyermeknek, akibe a jelenlegi dalai láma lelke költözik halála után. Kiválasztása során tibeti szerzetesek gondosan tanulmányozták a jeleket, hogy a gyermekek számát 690-re szűkítsék le. Az akkor 21 hónapos Tenzin Cseofagot oly módon tudták kiválasztani, hogy a gyermek teljes bizonyossággal mutatott rá az elhunyt főtanító szemé­lyes tárgyaira. Ekkor adták neki elődjének nevét is. „Sok a szomorúság a világban. Minden tőlünk telhetőt el kell kö­vetnünk, hogy segítsünk másokon” — jelentette ki a minap Ling Rin­pocse. Hozzátette: „Szeretek futballozni is, jó gyakorlat a lábnak. De a tanulás sokkal fontosabb nála”. A dalai láma híveivel együtt 1959-ben hagyta el Tibetet, nyolc év­vel azután, hogy a kínaiak megszállták az országot. Jelenleg mintegy 110.000 tibeti él Indiában, megőrizve vallását és kultúráját. Kohl kancellár szuperügynöke A bonni 008 Minden kedden délelőtt tíz órakor három úr lép be a bonni Adenauerallén lévő kancellári hivatal kapuján. A szoba, ahová tartanak, ugyanazon az emeleten van, mint Helmuth Kohlé, és gazdája — a három úr főnöke — ama kevesek közé tartozik, akik előzetes bejelentés nélkül bármi­kor beléphetnek a szövetségi kormányfő szentélyébe. A szobában halkan ketyeg egy 19. században készült, értékes asztali óra, diszkréten figyelmez­tetve a kérlelhetetlen idő múlá­sára. A falon lovakat ábrázoló festmény, ami jól illeszkedik az ablakból látható tágas park üdítő látványához. A nárom keddi vendég az egyesült Németország legtöbb titkának tudója: Porzner, a BND, a szövetségi hírszerzés, Werthebach, az Alkotmányvédő Hivatal és von Hoegen, a MAD, a katonai elhárítás igazgatója. Azért jönnek, hogy főnöküknek, Bernd Schmidbauernak beszá­moljanak a kulisszák mögötti homály világának legújabb fejle­ményeiről, és ezekből levonják a tennivalókkal kapcsolatos kö­vetkezményeket. Az 53 éves Schmidbauer a kancellári hivatal államminiszte­reként és a kancellár bizalmasa­ként felügyeli és koordinálja a lé­tező legkényesebb szférát: a tit­kosszolgálatok tevékenységét. A karcsú, elegánsan ősz, középter­metű férfi matematika-fizika szakos tanárként kezdte pályafu­tását, nagyon fiatalon gimnáziu­mi igazgatóként folytatta, majd — 28 évesen — a CDU színeiben lépett a politika porondjára. Kohl a Bundestagban figyelt fel az ifjú honatyára, magával vitte hivatalába, és eredetileg környe­zetvédelmi feladatokat szánt ne­ki. Amikor azonban az előd, a májusban elhunyt Lutz Staneha- gen idején egymást követték a titkosszolgálatok botrányai — a vádak skálája a tehetetlenségtől a korrupcióig terjedt —, Kohl úgy döntött, nogy a környezet­védőt a saját környezetének leg­főbb védelmezőjévé teszi meg. Azóta rend és hatékonyság uralkodik a titkok világában. Megszűnt a szolgálatok áldatlan konkurenciaharca, elmaradtak a skandalumok, és a háttérben működő vaskéz kezdte szállítani a látványos eredményeket a kan­cellár íróasztalára, valamint — ami egy választásokra készülő országban nem mindegy — a tv képernyőjére és az újságok ha­sábjaira. Schmidbauer hol a dél-ameri­kai dzsungelekben, nemegyszer golyózáporban próbálja felderí­tem a Németországba zúduló ká­bítószer forrásait, hol — mindig mély inkognitóban — a Közel- Keleten ügyködik (méghozzá eredményesen) két, a Hamadi- klan által Libanonban három évig fogva tartott német túsz ki- szabadftásáért. Nem kis mérték­ben neki köszönhető a RAF és az egyéb terrorszervezetek vereség- sorozata. Kohl a minap „008-as szuper­ügynökének” nevezte a titkok miniszterét, aki szokása szerint idén sem vette ki szabadságát. (FEB) •Megnöveltük a kényelmet, s így elértük, hogy a Toyota a maga nemében az egyik legtágasabb autóvá vált. Fokoztuk a teljesítményt egy erőteljes, üzemanyagtakarékos többszelepes motorral. Kifejlesztettünk egy olyan felfüggesztési rendszert is, amely egyesíti a határozott kerékellenőrzést a kényelmes utazással. Az egyetlen dolog, amin nem változtattunk: a név. TOYOTA KAKUK TOYOTA KAKUK TOYOTA KAKUK TOYOTA KAKUK A TOYOTA NEM CSAK AUTÓ, HANEM ÉLETFORMA! farina S. egy új, kiváló, irányadó modellnek született. Európa legkiválóbb középkategóriájú szedánjának megalkotása forr dalmi elhatározással kezdődött. Formája hat az érzelmekre. Úgy tervezték, hogy minden kívánalomnak megfeleljen. A konstrukció minden parancsnak engedelmeskedik. A minőség legmagasabb fokára küzdötte fel magát. A teljesen új Carina^ biztosan kiemeli Önt a tömegből. # Az 1.6 literes 4A-FE motor 85 kW teljesítményt ad le 6000 1/min fordulaton, 145 Nm nyomatékot 5200 1/min fordulatszám mellett. 90 km/h sebességnél 5.5 literes fogyasztása van tartós üzemben. Minden új és tökéletes, csak a név a régi KELLEMES MEGJELENÉS Különlegesség, kifinomultság, elegánsan kiegyensúlyozott megjelenés, minőségi belső felszereltség jellemzi valamennyi új Corollát. SZERETETREMÉLTÓ Merészen elegáns. Dinamikus megjelenés. A Corolla Hatchbacket vezetni i9gazi élmény és izgalom. ÜFTBACK MAGA AZ ÉLMÉNY A Liftback áramvonalas kialakításával és nagy üvegfelületével igazi harmóniája a modem stílusnak és kényelemnek. A SOK CSOMAG SEM GOND Ha terjedelmesebb csomagot szállít, nem kell lemondania a kényelmes utazásról. Egyesíti magában a hatalmas csomagteret a megfelelően nagy teljesítménnyel. o R o L L A 3 év vagy 100.000 km garancia - Helyi szerviz - Teljes típusválaszték Gyors, pontos ügyintézés Autószalon: Salgótarján, Tóstrand (^) Ez a Kakuk Toyota! Telefon/fax: (32) 11-922, 16-646

Next

/
Oldalképek
Tartalom