Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-15 / 218. szám

1992. szeptember 15., kedd MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Megkezdődik a művészi hagyaték feldolgozása (Folytatás az 1. oldalról) tása lesz - mondja Peák Ildikó művészettörténész. - Ebben számítunk a múzeumok, galé­riák, gazdasági, társadalmi és művelődési intézmények, és természetesen, a család segítsé­gére is.-A Nógrádi Történeti Mú­zeum hány müvet őriz?- A múzeum képzőművészeti gyűjteményében mintegy száz mű található. Ezek egy részét úgynevezett tartós kölcsönzés­ként kiadták annak idején a me­gyei tanácsnak, ezek ma is lát­hatók a megyei önkormányzat épületében, kilenc szoborról és domborműről van szó. A tarjáni földalatti bányamúzeumban is találkozhatnak a látogatók idős Szabó István műveivel. Dr. Szvircsek Ferencet, a sal­gótarjáni a bányamúzeum igaz­gatóját ezekről kérdeztük.- Miben látja az ott látható szobrok, domborművűk jelentő­ségét?- Nagyon fontosnak tartom A magyar bányászat 200 éve című sorozatot, amelynek né­hány darabja nálunk látható - mondja az igazgató. - Különö­sen a nógrádi bányászkodás kezdeteiről szóló művek értéke­sek számunkra, hiszen a nógrá­diak számára a szén volt az, ami az ipari fejlődést elindította. Mondhatom, nagyon sokan föl­keresnek bennünket most is, amikor már sajnos nem dicső­ség bányásznak lenni. Ezek a művek tehát művészi értékeiken túl ma már dokumentumok is. De tegyük hozzá, idős Szabó Istvánnak nemcsak hatalmas bányászattörténeti sorozata hordoz ilyen értékeket is, ha­nem azon szobrai, dombormű­vei is, amelyek nem a föld alatti világból, a bányászkodásból ve­szik témájukat, hanem például hajdani mezőgazdasági munka- folyamatokat, falusi, nógrádi életképeket örökítenek meg, vagy éppen palóc népviseletbe öltözött figurákat. Népviseleti sorozata szintén néprajzi hite­lességű. De kiemelkedő jelentő­séggel bírnak a művész életké­pei, borászati sorozata, vagy a legutóbbi időből a népi vallá­sosságot földolgozó művei is. Olyan munka kezdődik tehát még e hónapban a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban, amelynek jelentőségét aligha lehet túlértékelni a nógrádi kép­zőművészeti örökség megőrzé­sének, illetve bemutatásának szempontjából.- mér Tetemrehívás Ha valaki nem különösebben állatbarát, akkor is elakad a szava, ha a kocsi, vagy busz ab­lakán át elgázolt kutya, macska tetemét pillantja meg az úttes­ten. Előfordul, hogy napokig kerülgetik a járművek a jobb­létre szenderült négylábút, s azért fohászkodnak, hogy végre tüntesse már el valaki. Bátonyterenyei olvasónk nemrégiben éppen azért fordult szerkesztőségünkhöz, mert sze­retné tudni, ki(k)nek a köteles­sége ilyen esetekben letisztítani az utat. A falvakban viszonylag egyszerűen oldják meg a dol­got, hiszen többnyire ismerik a kimúlt állatok gazdáját, aki nem vár másra, teszi, amit kell. A városokban a köztisztasági profilú cégek feladatai közé so- roltatik ez a teendő: Salgótar­jánban például a Ritas Kft., Bá- tonyterenyén a Városgazdálko­dási Vállalat, s Pásztón is a Közszolgáltató Vállalat viszi el a tetemet. A jelzést - főként la­kossági bejelentés alapján - a polgármesteri hivataltól, a tisz­tiorvosi intézettől kapják. A településhatárokon túl a Közúti Igazgatóság vonul ki a helyszínre ... (m.j.) Új birtokos Bélahalmán Csécse. Hosszú hónapok vi­tája, tárgyalásai után pont került a területileg Csécséhez tartozó bélahalmi kastély adásvételi szerződésére. A pásztói állami gazdaságtól mintegy 8 millió forintért vásárolta vissza a kas­télyt és a hozzá tartozó 11 hek­tárnyi földterületet régi tulajdo­nosa, Keglevich Miklós, Argen­tínában élő magyar állampol­gár. A hírek szerint Keglevich úr idegenforgalmi, vadászati cé­lokra szeretné használni a béla­halmi kastélyt és környékét. Kisbágyon és Szarvasgede összefogásával épül az a vezetékrend­szer, amely a bágyoni vízbázisra építve jövő évben e két községbe eljuttatja az egészséges ivóvizet. Jelenleg a víztároló és az üzemé­pület közötti vezetékszakaszt fektetik. Ahol a város diáksága randevúzhat Klub a salgótarjáni öblösben Hová menjenek, mit csinál­janak azok a salgótarjáni és környékbeli fiatalok, akik part­nerükkel, vagy a barátaikkal szórakozni, kikapcsolódni akarnak, tartalmasán és kelle­mesen szeretnének eltölteni egy hétvégét? A válasz nem egy­szerű, hiszen a város nyújtotta lehetőségek már a zsebpénz­szűke miatt is igencsak korláto­zottak. Különösen érvényes ez a diákokra. Most arról kaptunk hírt, hogy a salgótarjáni öblös- üveggyárban ifjúsági és szabad­idős programokat szerveznek, s a DICK klub szombat esténként számos érdekességet és megle­petést tartogat leendő tagjai és vendégei számára. A vicc­börze,a jósnő, a diaporámás já­tékok és vetélkedők ugyan el­térnek a megszokott discós programoktól, de a zene és tánc mellett itt is megtalálható lesz a játékterem és a video-mozi. A nyitóesten fellépő Black and White tánccsoport mellett színpadra várnak a szervezők számos különböző művészeti ágat képviselő szólistát és ama­tőr csoportot. Októbertől pedig minden szombat estének vala­melyik középiskola lesz a „há­zigazdája”, ahol randevút adhat egymásnak a város diáksága. A tb is végrehajtó szerv lesz Harc 1,8 milliárdért Parlamentben nemrégiben hozták meg a döntést, amely a társadalombiztosítást végrehaj­tóijogkörrel ruházza fel. Az in­doklás szerint erre többek közt azért volt szükség, mert a szer­vezet kinnlévősége országos vi­szonylatban több tízmilliárd fo­rintra rúg, az összeg pedig hó­napról hónapra növekszik. Ez­zel párhuzamosan azonban ed­dig nem voltak meg a tartozás behajtásának közvetlen jogi le­hetőségei. A Nógrád Megyei Társada­lombiztosítási Igazgatóság ada­tai szerint a megyében az előző év végén 1,3 milliárd forint volt a kinnlévőségük. Mára 1,8 mil- liárdra emelkedett ez a szám. Az Országos Társadalombiz­tosítási Főigazgatóságon a kö­zeljövőben teszik közzé a leg­nagyobb adósok neveit. Nóg- rádban az olyan vállalatok, Bűnügyi krónika Rablás az utcán - „fej pénz” mókusokért Szeptember 12-én, még csak szürkült, amikor két, eddig még ismeretlen elkövető úgy gon­dolta bűnös úton próbál az esti, hét végi szórakozáshoz könnyű pénzhez jutni. Salgótarjánban, az Alkotmány úton szemelték ki áldozatukat. A hazafelé tartó fi­atalasszony, B. Józsefné látta a járdán vele szemben közeledő két ismeretlen alakot, de nem számított semmire. Váratlanul érte a támadás. Szembe fújták gázpermettel. Ettől kezdve már könnyű dolguk volt. A szeren­csétlen asszony védekezni sem tudott. Kiragadták kezéből tás­káját, amelyben kétezer ötszáz forint volt és a rablók elmene­kültek. A sértett megfelelő személyleírást adott, amelynek alapján a rendőrségi forró nyo­mós üldözés megkezdődött. Természetkárosítás bűntetté­nek alapos gyanújával, félő, hogy nap mint nap elrendel­hetne nyomozást a rendőrség. Most egy kisebb súlyúnak tűnő, de annál elgondolkodtatóbb, hasonló esetről van szó, A sal­gótarjáni rendőrkapitányság _ szeptember 14-én indított vizs­gálatot természetkárosítás bű­nettének alapos gyanújával. Még júliusban történt Salgótar­jánban a Beszterce-lakótelepi indiántábor környéki erdős ré­szen, hogy fiatalkorúak móku­sokat fogtak be, amelyeket rö­vid otthoni tartás után kisállat­tenyésztőnél értékesítettek. Szeptember 11-én éjszaka be­törtek a megyeszékhelyi Römer sörözőbe. A tettesek 30 ezer fo­rint értékű italárut loptak. Politizálás és szórakoztatás Ifjúsági bulit rendeznek Szécsényben Koncertek, divatbemutató és sok-sok meglepetés várja mind­azokat, akik részt vesznek a vá­rosi művelődési és ifjúsági cent­rum szeptember 19-én megren­dezendő ifjúsági buliján. A dél­után három órakor kezdődő és késő estig tartó rendezvény célja: politizálás és szórakozta­tás. Az előbbi szerepet tölti be az ifjúsági fórum, ahol - buda­pesti vendégek közreműködé­sével - a fiatalokat érintő és ér­deklő problémákról, témákról ejtenek majd szót. A lazításról - a művelődési centrum közelé­ben lévő parkolóban - négy rock-zenekar, illetve a salgótar­jáni Pop-Sikk jazzbalett együt­tes fog gondoskodni. A rendez­vényt szabadtéri bál zárja. Rendhagyó kiállítás gyarmaton Tér a tehetségnek! Szeptember 15-én, délután 3 órakor rendhagyó kiállítás nyílik a balassagyarmati Madách Imre Városi Könyv­tárban. Egy olyan fiatallal ismerkedhetünk meg, aki gyermekkora óta rajzol, több díjat nyert, legutóbb tavaly, a megyei rajzversenyen lett harmadik. Pap Katalin, a Ba­lassi gimnázium másodikos növendékének munkáit lát­hatjuk a tárlaton, melyet Adóm Tamás költő Hyit meg. A mostani rendezvény azon­ban nem csak önmagában kü­lönleges. Egy sorozat indulá­sát jelzi, mely a Balassa­gyarmaton tanuló tehetséges középiskolások alkotásainak bemutatását tűzte ki célul. Minden hónapban más és más diák munkáival talál­kozhatunk, májusban pedig válogatás készül az addig ki­állított anyagból. Kíváncsiskodó A kuratórium dönt és értesít Hány beadvány érkezett a balassagyarmati önkormány­zat által közzétett Héra ala­pítvány pályázatára, s azok, akiknek elfogadták a kérel­mét, mikor és hogyan értesül­nek erről? - kérdezték hétfői számunkban.-A pályázatra 31 beadvány érkezett - válaszolt Révészné Funk Zsuzsanna, a balassa­gyarmati polgármesteri hivatal szociálpolitikai és gyámügyi csoportvezetője. Most tart ezek környezettanulmányozása. En­nek alapján az egészségügyi és szociális bizottság javaslatot tesz, amit elküldünk: a Héra ala­pítvány kuratóriumának. Ott születik döntés. Onnan kapnak értesítést azok, akiknek elfogad­ták a pályázatát. Több salgótarjáni olvasónk fordult hozzánk kérdéssel, hogy a vízóra bekötésért mi­lyen címen számolhatnak fel fizetséget, s valóban fizetni kell-e az óra leolvasásáért is? amelyek legalább három havi, minimum egymillió forint ösz- szegű tb-járulékkal, illetve olyan egyéni vállalkozók, ame­lyek hat hónapi, legalább száze­zer forint összegű járulékkal tar­toznak, 157-en vannak, összes tartozásuk eléri az 1,6 milliárd forintot. Ennek behajtását nehe­zíti, ha a vállalat csődeljárás alatt áll. Megyénkben 45 olyan munkáltatót tartanak számon, melyeket a felszámolás réme fenyeget, ugyanakkor a tb-nek is jelentős összeggel tartoznak. Az új jogszabály nagyobb te­ret ad a tb szervezetének, hogy követeléseit érvényesítse. Me­gyénkben eddig két szakembert képeztek ki a végrehajtói fel­adatok elvégzésére, de ez csak az első lépés a szükséges appa­rátus felépítéséig, amely érdemi munkáját a törvény hatályba lé­pését követően kezdheti meg. Traffipax • Kedden reggel 6 órától 14 óráig a 2303. számú úton Salgó­tarján - Mátraszele - Nádujfalu, a 23. számú úton Bátonytereuye- Vizslás-Ujlakpuszta körzeté­ben, a 21. számú főúton Salgó­tarjánban a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Füleki úton, délután 14 órától este 22 óráig a 21. számú főútvonalon Salgótarján- Pásztó - Jobbágyi, a 2408. számú úton Hasznos - Pásztó térségében lesz ellenőrzés. Tanévnyitó • Szécsény. A miskolci rendőr tiszthelyettesképző iskola kihe­lyezett tagozatának második év­folyama kezdte meg hétfőn munkáját a városi rendőrkapi­tányságon. A megnyitón részt vett dr. Rafael Károly, Nógrád megye rendőr-főkapitánya is. A harminckét hallgatót Kovács Zoltán, a tagozat parancsnoka köszöntötte. Van már népművelő • Bárna. Népművelőt keresett a közelmúltban az önkormány­zat, a település kulturális életé­nek összefogására. A pályázatra érkezett ajánlat alapján, könyv­tárosi feladatokat is ellát majd a tiszteletdíjas, s szeptember else­jén munkába állt pedagógus. Ugyeletváltozás • Héhalom. Szeptember 5-étől megváltozott a palotási orvosi ügyelet helye. A pajtapusztai rendelőből Héhalomba az Arany Jánus út 2. sz. alatti új orvoslakásba ..költöztették” az ügyeletet. A telefonszáma to­vábbra a Palotás 27. Nyersanyagnorma • Mátraterenye. A képvise­lők, tekintettel az áremelésekre, módosították az étkezési nyers­anyagnormákat. így az óvodá­ban 42, az iskolában 50 forintot kell fizetni az ebédért naponta. Kiskegyed Most jdn 3 negyetítü "i't : I ten Ü oldalon: szmntom, hatansáp. divat, pletyka, srlárok H$vcsak női titok wofcois*"-. <«3» >»>a A 24. szám tartalmából:- Legényárverés! Ki tudja, talán most találja meg az igazit! A fantasztikus játékra korlátozott számban még kaphatók jegyek- Szüljön a hálószobájában! Egyre több asszony határoz úgy, hogy otthon hozza világra gyermekét- Agybéli ábrándozások - Harmincegy év korkülönbség- Divat, szerelem, pletyka, sztárok, ma csak úgy, mint minden kedden, benne van a Kiskegyedben! L

Next

/
Oldalképek
Tartalom