Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-14 / 217. szám

NÓGRÁDI. HÍRLAP 1992. szeptember 14., hétfő A Nap kél: 6.20 órakor, nyugszik: 18.58 órakor. A Hold kél: 19.25 órakor, nyugszik: 8.49 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon SZERÉNA és ROXÁNA nevű kedves olvasóinkat E nap élén 1971-ben még a ki­csinyített formája Szerénke állót, de 1972. óta SZERÉNA napja van. A név alapja a latin „serenus”: „vidám, derült” szó. Szerenusz formában férfi-, Szeréna formájá­ban pedig női névként szerepel, i.u. 2. században került használat­ba, és a szülők azért adták szívesen gyermekeiknek ezt a nevet, hogy azok megtalálják az életben a lelki harmóniát. Feljegyezte a történe­lem, hogy így hívták Diodetianus császár feleségét. A Szerénákat szalmavirágból kötött színes cso­korral köszöntsük. A naptárban 1990-es évben elő­ször kapott helyet ROXANA, a középkori költők és krónikások felkapott hősnője volt, mert így hívták az egyik perzsa tartomány fejedelmének a leányát, aki atyjá­val együtt a világhódító Nagy Sán­dor hadifogságába került. A tábor­ban azonban szépségével ő ejtette fogságba a hadvezért, Roxánbói makedón királyné lett, s mennyeg- zője világraszóló ünnepségek kere­tében ment vége. A nyugati világ­ban azonban elterjedését inkább Rostand híres színdarabja hősnő­jének köszönheti; így hívták Cyra­no szerelmesét. Előfizetők figyelmébe! A Nógrád Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeket a (32) 16-455 telefonon várjuk. Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján •B : 32/11-600 VU,. n, 18 á ,1.1 ,1 A hívás ingyenes! Csak a motor öreg, jóval idősebb motorosánál. A kor­különbség ellenére tökéletes az összhang közöttük, amit az is bizonyít, hogy a 125 köbcentis Csepel benzinparipa — szüléink ifjtíkori álmainak egyik netovábbja — kategó­riájában elsőként pöfögött a célba a hetedik mátrai veteránautós- és motoros találkozón. Hír(télén)kék... Várható időjárás ma estig: Sok napsüstésre számíthatunk, erősödő felmelegedéssel. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 22-26 fok között lesz Heti prognózis Csendes, jelentős időjárásválto­zásoktól mentes, kellemes hőmér­sékletű hét áll előttünk. Csak gyenge légköri frontok érintenek bennünket a bét folyamán, várha­tóan két alkalommal. A Mátra, a Börzsöny és a Cserhát felett időn­ként megnövekszik a gomolyfel- hőzet, de csak kevés helyen lesz rö­vid zápor. A hőmérséklet alig esik vissza az előző napokéhoz képest, a csúcsérték 20-25 fok között való­színű. Itt a szüreti időszak, jobb szüretelő időt nem is lehetne kí­vánni. A reggeli árkában a hegyvi­dékek völgyeiben már mind gyak­rabban válik párássá a levegő, egy­két helyen átmenetileg 1 kilométer alá csökken a látástávolság. Ez azonban még nem jelenti a ködös időszak kezdetét. Számításaink szerint több he­lyen megerősödik az észak-nyugati szél, elszórtan zápor, zivatar is ki­alakul, nagyobb eséllyel a hegyvi­déki területeken. Jelentős, tartós csapadék ismét nem lesz. A maxi­mum hőmérséklet kissé visszaesik, 19-24 fok közé, utána azonban is­mét melegedés kezdődik. Végül annyit, hogy az éjszakai órákban végig 10 fok körüli hőmérséklet a legvalószínűbb. Orvosmeteorológia Az időszak legnagyobb részében csupán arra kell ügyelnünk, hogy a hűvös reggelek után napos, meleg nappalok következnek, emiatt gondosan kell öltözetünket meg­választanunk. c mozi 3 SALGÓTARJÁNI APOLLÓ MOZI háromnegyed 6 és 8 órától Véres angyal Színes, amerikai krimi. APOLLÓ KAMARA 6 órától JFK — A nyitott dossk. Színes, amerikai film. BALASSAGYARMATI MADÁCH háromnegyed 6 és 8 órától Őrült Stone — avagy 2008, a patkány éve Színes, szinkronizált, amerikai sci-fi thriller. Parázs vitába keveredett számos pénzintézet, alapítvány és a „Re- rg” felszámoló szervezet, amikor fény derült arra, hogy a Pestyidéki tépgyár megvásárlásához szükséges 50 millió dollár írásos fedezetét egy rossz hírű amerikai bank állította ki, amelynek a székhelye egy oklahomai indián rezevátum. A sápadtarcúak vigasza: valaki csak elszívja majd velük a — béke­pipát... * Egy Carter nevű angol asztrológus „kutatásai” szerint: Mihail Gorbacsov előző életében Új-Fundlandban született 1650-ben, nő volt és a kenyerét üvegfúvással kereste. Lehetett benne valami, mert ugyancsak utálja a (vodkás)üveget... * A Békés megyei Kétegyházán ismeretlen tettesek — az illetékesek állítása szerint nem etnikai okokból — felgyújtották két cigány ember házát. A kifüstölt családok tagjai rendőri védelmet kértek a „félelem éjszakája” után. Azóta zsarugátervan az ablakuk előtt... A floridai Kennedy Űrtámaszpontról indult útjára szombaton az Endeavourűrrepülőgép, amelynek fedélzetén utazik az elsőasj£nV»i kutatóházaspár. Jan Davis és Mark Lee — a NASA szakember^ közlése szerint — „utasításba” kapta, hogy ez alatt az egy .' „szexről szó sem lehet”! íme, a NASAíjándék): hét éj, és semmi űrkéj... (sf Az ott és az itt Ha az ember rá is csodálkozik néha, hogy milyen színes a világ, rá kell jönnie: könnyen fekete­fehérré válhat. A legegyszerűbb dolog ellenségképet kialakítani, s aztán csak valamiért és valami ellenében élni. Ősi örvény húz erre, amely azonnal kőbaltát vé­tetne föl velünk, bármilyen kis sérelem is ér bennünket. Hát ha még véresebb esemé­nyek történnek, s ha elfajulnak a dolgok? Kíméletlen kérdéseket tett föl valamennyiünk számára a Gyermekek a tűzvonalban című angol televíziós film. Ha az újsá­gok címoldaláról a nagyobb bor­zalmak hatására le is szorult az északír konfliktus, ma is életeket követel, s lelkeket mérgez. S ha a „művelt Nyugat” ilyen elfeké- íyesedett sebeket őrizget hosszú évtizedeken keresztül, vajon mi lesz velünk Európa boldogtala­nabb fertályában? A történet arról győz meg: az újabb nemzedékekben sem lehet bizakodni, mert a gyűlölet apá- ról-fiúra száll, öröklődik az el­lenségeskedés, szinte a csecsszo­pó is tudja már, hogy mit jelent az: mi itt és ti ott. A gyermekek sorsa egyébként is többszörösen fájdalmas a háborús körülmé­nyek között. A felnőtt ember le­galább többé-kevésbé tudatosan vállalja vagy szenvedi el a borzal­makat. A kicsik viszont kiszol­gáltatottak, a felnőttekre utaltak, akik közül sokan ilyenkor a lege­lemibb emberi normákról is elfe­ledkeznek. Fenyegető képet rajzolt a tör­ténet, mert megérthettük: a min­denáron való ellenségkeresés gyűlölethez vezet, amelyet aztán minden lépés csak tovább szít. Meddig juthatunk el itt ná­lunk, beleléptünk-e már az ördö­gi körbe? Az ember kedvetlenül figyeli a képsorokat, mert érzi: a katolikusok és protestánsok kö­zötti feszültség máshol és más közösségek között is kialakulhat. Elég, ha csak a szegénység és a munkanélküliség keltette indu­latot így vezetik le. S aztán már egyenesen ívelhet az út a terro­rizmusba vagy a diktatúrába. Keserű lecke ez néhány han- dabandázó honi politikusunk­nak, s hőbőrgő követőiknek. Kár, hogy nehezen értik meg az intő példákat. (gábor)--Halgotarjáni Városi Televízió műsora 20.58 Reklám 21.00 Csak kétszer halsz meg (Francia krimi 105') 22.45 Műsorzárás Legközelebb szeptember 15-én! Gyermekszépségverseny Lapunk szeptember 15-i számában, hagyományaink­hoz híven a negyedik oldalon találkozhatnak a gyermek­szépségverseny újabb részt­vevőivel. Ez alkalommal harminckét harmadik korcso­portos pályázóval ismerked­hetnek meg, közülük választ­hatják ki annak a kislánynak, vagy kisfiúnak a képét, akit a legszebbnek tartanak. Önök döntenek! Szavazni az újság­ból kivágott képpel lehet, me­lyet borítékba helyezve küld­hetnek el szerkesztőségünk címére. (Nógrád Megyei Hír­lap, Salgótarján, Erzsébet tér 6. 3101.) A borítékra írják rá: Gyermekszépségverseny. Azok az olvasóink, akik valamilyen okból nem jutnak hozzá lapunkhoz, szerkesztő­ségünkben - korlátozott számban - megvásárolhatják azt. Vidékiek telefonon is je­lezhetik igényüket. Felhívjuk továbbá figyelmüket arra, hogy a szavazás során egy bo­rítékban egy versenyzőről több fotót is beküldhetnek. Kedden az alábbi gyerekek mutatkoznak be: Salgótarján: Szirácsik Bence, Szűcs Gergő, Fülöp Veronika, Bővíz Dóra, Gajdár Nikolett, Slezák László, Hor­váth Gábor, Angyal Linda Bátonyterenye: Szeberényi Péter Somoskő: Somoskői Tímea Pásztó: Kapás Beáta, Bar- tus Réka Balassagyarmat: Kusicza Andrea, Bablena Norbert, Bozány Annamária Szécsény: Bogdán Zsanett, Tóth Aliz, Nagy Gábor Békéscsaba: Dobrocsi Krisztina Kálló: Tóth Albert, Bagyin Marianna Nógrádsipek: Oláh Ákos Karancskeszi: Simon Sán­dor Kazár. Kövendi Kitti Enrefalva: Csehi Ákos Őrhalom: Kovács Attila Salgóbánya: Nágel Balázs Hont: Radics Ferenc Berkenye: Kosdi Károly Ságújfalu: Csonka Tamás Pösténypuszta: Végh Gá­bor Karancsberény. Kavi- sánszki Péter NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magvarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István. • Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/16-455, Telefax: 32/12-542, 32/11-504. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/ 10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11- 504. * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR Postabank Rt. 219-98636021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfi­zetési díj egy hóra 319, negyedévre 957 forint, egy évre 3388 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Hangszemle. 9.05-10.59 Napközben. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Szonda, (ism.) 11.35 Al­máskert. Veres Péter regénye. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ven­dég a háznál. 13.00 Hírek. 13.05 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 13.30 Hité­let. Vallási krónika. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenki­nek. 15.00 Hírek. 15.05 Kossuth- klub. (ism.) 16.00 Délutáni Kró­nika. 16.30 Zenefórum. 17.00 Hírek. 17.05 Magyarországról jö­vök, 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.35 Petróleumlám­pa. Bella István műsora. 20.00 Flírek. 20.05 A népzene hagyo­mányőrzői. 20.30 Határok nél­kül. 21.00 Hírek. 21.05 Kossuth- klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. URH: 11.00 Irodalmi világjárás. Görögország. 11.30 Fórum (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja ma­gyar műsora. 14.00 A tegnap slá­gereiből. 14.30 Nyitnikék. Kisis­kolások műsora. 15.00-18.30 Közvetítés az Országgyűlés ülé­séről. 18.30 Szlovák nyelvű mű­sor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivalda­fényben. 9.00 Hírek. 9.05 Zene­szó. 11.00 Hírek. 11.05 Napóra. (ÉLŐ) 12.00 Nótakalendárium. 13.00 Hírek. 13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Idősebbek hullám­hosszán. 14.00-17.00 Kettőtől ötig. A Rádió kívánságműsora. 17.00 Hírek. 17.05 Napóra. (ÉLŐ) 18.00 Rockhullám. 18.30 Visszajátszás. Dok.összeállítás. 19.00 Hírek. 19.05 Kölyökrádió. 19.35 Táncházi muzsika. 20.00 Más-kép(p). 21.00 Hírek. 21.05 Rockújság. 22.00 Magyar lemez- bemutató. 22.30 Jazz. 23.00 Hí­BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Most olvastam. 10.15 Barokk muzsika. 10.55 Romantikus ope­rákból. 11.40 Vavrinecz Béla népzenei feldolgozásaiból. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny dél­időben. 13.40 Fúvós kamaraze­ne. 14.00 Hírek. 14.05 Zalán fu­tása. 1. rész. 15.10 Az Aranyka­kas. Részletek Rimszkij-Korsza- kov operájából. 16.00 Hírek. 16.05 Kóruspódium. 16.30 Bi­zet: Az arlesi lány. 17.00 Új Han­goló. Zenei magazin. 18.00 Hí­rek. 18.05 Kapcsoljuk a stúdiót! (ÉLŐ) 19.05 Kalandos évek. 19.35 Charles Münch vezényel. 20.25 Hírek. 20.30 Kapcsoljuk a liége-i St. James-templomot! (ÉLŐ) 22.20 Hírek. 22.25 Új Ze­nei Újság, (ism.) 22.55 Operaári­MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Észak-magyarországi zenés hírmagazin 5.55 Műsoris­mertetés, hírek, időjárás, útin- form 6.00 Reggeli krónika (Kos­suth) 6.10 Észak-magyarországi esemény-összefoglaló 6.30 Hí­rek, lapszemle 6.40 Gazdaságkö­zeiben 7.00 Reggeli krónika (Kossuth) 7.10 Észak-magyaror­szági esemény-összefoglalo 7.30 Hírek, körzeti időjárás-jelentés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Észak-magyarországi króni­ka 8.10 Keleti hangjegy. Beély Katalin zenés összeállítása. 16.00-18.00 Kereskedelmi adás. ( televízió ) TV 1 8.05 A Financial Times heti üzleti híradója. 8.35 Walt Disney be­mutatja. (ism.) 10.20 Képújság. 17.00 Délutáni egyenleg. 17.10 Megveszem ezt a nőt. Mexikói filmsorozat. 68. rész. 17.40 Mini klip-mix. 17.50 Pénzvilág. 18.00 Unokáink sem fogják látni. Vá­rosvédő sorozat. 18.45 Katolikus krónika. 18.55 Nagyvárosi ár­nyak. A Fekete Doboz filmje. 19.15 Játék. Bűvös hatos. 19.40 Esti mese. 20.00 Híradó. 20.40 Eszterkönyv. Magyar film. 22.15 Tamási testvéreinél. Dok.film. 23.05 Videovilág. 23.40 Késő esti híradó. TV 2 15.00 Parlamenti Napló. 17.05 Magyarországi néptáncok, (ism.) 17.25 Ötöd-ölő. Telefonos játék. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híradó. 18.20 Gyerekeknek. 18.45 Zeneiskolások muzsikál­nak. 18.55 Műsorajánlat. 19.05 Mesél a Filmhíradó. 19.43 Matt 13 lépésben. Német filmsorozat. 20.30 Telesport. 21.00 Stúdió 92. 22.00 Esti egyenleg. 22.25 Nap­zárta előtt. 22.45 Minden szer­dán. Magyar film. SZLOVÁK 1 8.35 Külföldi tudósítóink jelen­tik. 9.05 Válogatás a televízió ar­chívumából. 11.25 ASportstúdió labdarúgó-magazinja. 11.55 A nap percei. 15.15 Nyiss ajtót! Té­véjáték. 16.15 Paraolimpia. 16.35 Nemzetközi futóverseny. 17.10 Sportvisszhang. 18.10 Piac, ke­reskedelem, pénzügyek. 18.40 Vagyonjegyes privatizáció. 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 Ma este én játszom. 21.20 Pillanatkép a jelenről. 21.40 Filmszem. 21.55 Operettrészle­tek. 22.10 Portréműsor. 22.25 Események, kommentárok. 23.00 Mi történt a héten? 24.00 Hírek. SZLOVÁK 2 8.45 Hallássérültek magazinja. 9.05 Forrás, (ism.) 9.25 Egyházi magazin, (ism.) 9.35 A felbérelt bohóc. Tévéfilm. 16.15 Sport Billy. Monacói animációs filmso­rozat. 16.45 Publicisztikai maga­zin. 17.25 Fúvószene. 17.40 A medvebocs és a kismalac. Bábjá­ték. 18.00 Esti mese. 18.10 Ka­landok a világűrben. 18.40 Regi­onális adás. 18.50 Adás, vétel, bérbeadás, szolgáltatások. 19.00 Híradó. 19-21 Mélyeket lélegezni tilos? Dok.film. 20.40 Tandem. Publicisztikai magazin. 21.30 Időszerű események. 22.05 Eu- roturisztika. 22.50 A hegyek ár­nyékában. Dok.film. 23.15 Hí­rek. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Hétről hétre (ism.) 10.00 Az ese­mény 10.30 Bírósági iratok (ism.) 10.55 Beszélgetés Butrosz Gáli­val 12.00 Varietéműsor 13.10 A jó kaland (sor.) 16.30 Diákok ve­télkedője 17.00 Hogy van? 17.30 ínyencségek 17.45 Francia nyelv­lecke 18.00 Kvízjáték 19.00 Vi­dám nyelvi játék 20.00 Hírmaga­zin 23.20 A jugoszláv háború kezdete. SUPER CHANNEL 13.00 Japán üzleti élete 13.30 Hí­rek 14.00 Belföldi tudósítások 14.30 „Fekete” sorozat 15.00 Egyveleg 17.00 Élő videoshow 18.30 Bonanza (sor.) 19.30 „Fe­kete” sorozat 20.00 Én, a kém (sor.) 21.00 Belföldi tudósítások 21.30 Magazin 22.00 Hírek 22.30 Sherlock Holmes és a titkos fegyver (am. film) PRO 7 5.50 Óriások bolygója (ism.) 6.40 Flipper (am. sor.) 7.05 Rajzfil­mek (ism.) 8.45 Harttól Hartig (ism.) 9.45 Hardcastle és McCor­mick (ism.) 10.45 Célpont a Gó­bi-sivatag (ism.) 12.20 Dók. film 12.35 Starsky és Hutch (ism.) 13.30 Egy újfajta szerelem (am. vígjáték) 15.20 A madárijesztő és Mrs. King (am. sor.) 16.10 Hart­tól Hartig (am. sor.) 17.00 Rajz­filmek 18.50 A Toko-Ri hídja 1. (am. háborús film) 20.00 Híradó 20.15 A Toko-Ri hídja II. (am. háborús film) 21.00 Lépj be a hadseregbe! (am. erotikus film) 22.40 Starsky és Hutch (am. kri- .) 23.40 Petrocelli (am. kri- .) 0.30 Hírek 0.40 Super­force (ism.) 1.05 Grizzly (ism.) 2.35 Hírek 2.45 Az autóstoppos (am. sor.) 3.10 Maciste a vámpí­rok ellen (ism.) RTL PLUS 6.00 Híradó 7.00 Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.50 Owen Marshall (am. sor.) 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.) 11.00 Viva 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 Az élet játé­kai (am. sor.) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.15 A Springfi- eld-sztori (am. sor.) 15.00 A Fő­nök (am. krimisor.) 16.00 Beszél­getés 17.00 Rizikó 17.30 Forró nyeremény 18.00 Fiatalok maga­zinja 18.45 Híradó 19.15 Robba­nékony — magazin 19.45 Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) 20.15 Co- lumbo (am. krimisor.) 21.45 Életre-halálra (sorú 22.45 Kultu­rális magazin 23.15 Férfimagazin 23.50 Hírek 24.00 Borzasztó kedves család (am. sor.) 0.30 Ba- retta (am. sor.) 1.30 A Főnök ism.) 2.25 Dr. Marcus Welby ism.Á 3.20 Beszélgetés (ism.) .14 Robbanékony (ism.) 4.40 Jó idők, rossz idők SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30 Szomszédok (ism.) 8.55 Hírek 9.00 Csodák az állatvilágból ism.) 9.25 Enteiprise űrhajó ism.) 10.15 A víg özvegy 2.00 Szerencsekerék 12.40 A nap tippje 12.45 börze 13.00 Hírek 13.05 Telebör- ze 13.35 Kaliforniai nap alatt (am. sor.) 14.30 Szomszédok misor. misor. sor.) 16.00 MacGyver (am. sor.) (ausztrál sor.) 15.05 Hotel (am. iMa ~ 17.05 Mindent vagy semmit — Já­ték 18.15 Bingo—játék 18.45 Hí­radó 19.00 Sport 19.20 Szeren­csekerék 20.05 Időjárás-jelentés 20.15 Halló, Heino! 21.15 Bjöm- dai öröksége (osztrák film) 23.05 Újdonságok es történetek 23.50 Beszélgetés 0.20 Filmkészítők 0.35 MacGyver (ism.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom