Nógrád Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-26 / 201. szám

A BÉNÍTÓ BUTASÁGGAL NEM LEHET KIEGYEZNI — 4. oldal HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. AUGUSZTUS 26. SZERDA___________________________________ III. ÉVFOLYAM 201. SZÁM ÁRA: 9,60 FORINT A Nógrád megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat szécsényi malomüzemében naponta 50 tonna lisztet csomagolnak. Innen látják el az élelmiszeripari alapanyaggal a megye kereskedelmi egységeit. Képünkön Szita Jánosné és Bárány Béláné csomagolják a lisztet. (Szécsény és környéké­ről szóló összeállításunk az 5. oldalon olvasható.) -FQtó:Rigó­Gondatlanságsorozat a gyarmati szennyvíztelepen Valami bűzlik az Ipolv-parton „A szennyvíziszapot rendszeresen az Ipolyba engedjük, mert a telep szakmérnöke így látja gazdaságosnak.” - írták még 1991 januárjában a balassagyarmati szennyvíztelep dolgozói abban a levelükben, melyet legmagasabb felettesükhöz, a Nógrád Me­gyei Víz és Csatornamű Vállalat igazgatójához címeztek, és amelyben egyéb súlyos hiányosságokra is felhívták a figyelmét. De hiába értesítették a vezetőket mindezekről, a dolgozók el­mondásuk szerint az ügyben nem rendeltek el kivizsgálást, sőt: szerintük azóta sem történt lényeges változás! Antall József találkozója katolikus egyházi vezetőkkel Antall József mi­niszterelnök tegnap dolgozószobájában találkozott a katoli­kus egyház képvise­lőivel. Áttekintették az egyházat érintő időszerű kérdéseket, különös tekintettel a katolikus nevelés- és oktatásügy jelenlegi helyzetére és az ezen a területen szükséges teendőkre. A megbe­szélésen jelen volt Angelo Acerbi c. ér­sek, pápai nuncius, Paskai László bíbo­ros, prímás, esztergo­mi érsek, Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspökkari Konfe­rencia elnöke, Gál Ferenc és Bolberitz Pál professzor, vala­mint Biszterszky Ele­mér művelődésügyi államtitkár. A meg­beszélés folyamán a pápai nuncius köszö­nettel nyugtázta a magyar kormány egyházi ügyekben megmutatkozó nyi­tottságát és támoga­tását. (MTI) 61 évesen áldott állapotban Nagymamákon! kismama Rosanna elmúlt hatvan éves, már régen túl van a változó koron. Minden nő tudja, hogy ez mit jelent: a klimax után — természetes módon — nem eshetne teherbe. Az orvostudomány ismer azonban néhány trükköt... Rosanna della Corte így második hónapos ter­hes. Mi vezette ezt az olasz asszonyt erre a rendkívüli vállalkozásra? A földárverések szabályai Néhány nappal az első földár­verések megtartása előtt, a Ma­gyar. Közlöny 86. számában megjelentek a megyei (fővárosi) kárrendezési hivatalok hirdet­ményei az 1992. szeptember 21. és október 5. között lebonyolí­tásra kerülő földárverésekről. Ebben az időszakban mintegy 170 földárverést rendeznek az ország 19 megyéjében. Támadás a metrón A XIII. kerületben, a 3-as metró vonalán, a Deák tér és Le­hel tér között szombaton késő este mintegy 20 bőrfejű megtá­madta Musiem Ahmed 22 eves iraki állampolgárt, budapesti la­kost, aki a bántalmazás követ­keztében könnyű sérülést szen­vedett. A rendőrség megindítot­ta a nyomozást a támadók ellen. Kritikus helyzet a Dunán A Duna alacsony vízállása már egy hete a hajózhatósági norma körül mozog. Amennyi­ben az időjárás a következő na­pokban sem változik — márpe­dig az előrejelzések szerint nem várható javulás —, napokon be­lül eléri a nautikái határértéket, a 110 centimétert, és ekkor a leg­több személyhajó forgalmát be kell szüntetnie a Mahartnak. A fővárosban a Budafok és Vác közötti szakasz kivételével vár­hatóan minden menetrend sze­rinti járat a kikötőkben fog vesz­tegelni. A külföldi hajojáratok közül a Bécs-Budapest közötti szárnyashajók tovább közleked­hetnek. Igaz, a meglévő 8 szár­nyashajóból csak a két új belo­rusz gyártmányú, igen alacsony merülésű hajó tud majd utasokat szállítani. Európai cigánykonferencia Magyarországon A magyarországi cigányság 70 százaléka munkanélküli, a ci­gánygyerekek 47 százaléka 16 éves koráig nem tudja elvégezni az általános iskolát, a gazdasági válság hatására pedig erősödik a rasszizmus — mondta többek között bevezető beszédében Horváth Aladár országgyűlési képviselő, a Magyarországi Ro­ma Parlament vezetője kedden az Európai Roma Konferencia megnyitóján. A háromnapos bu­dapesti tanácskozáson a konti­nens 11 országából érkezett ci­gányszervezetek küldöttei létre kívánják hozni a 2-10 millió főre becsült európai cigányság jogi, szociális és kulturális érdekeit képviselő Európai Roma Parla­mentet. Enyhül a dizentériajárvány A bakteriológiai vizsgálatok után egyértelműen nemmel lehet válaszolni azokra a feltételezé­sekre, amelyek szerint a Bács- Kiskun, illetve Jász-Nagykun- Szolnok megyében zajló dizen­tériajárvány esetleg valamelyik menekülttáborból indult volna ki — tájékoztatta az MTI-t ked­den az országos tisztifőorvos. Kertai Pál beszámolt arról, hogy az elmúlt héten az említett két megyében csökkent a dizentériás megbetegedések száma. A fenti levél pár hónapja elju­tott a balassagyarmati polgár- mesteri hivatal környezetvé­delmi előadójához, Gyenes Szi­lárdhoz. Nemrég pedig egy raj­Ma, amikor a nyugdíjasok 80- 90 százaléka a létminimumon, vagy e szint alatt él, a Nyugdíja­sok Pártja a leghatározottabban tiltakozik a gyógyszerek árának emelése ellen — hangzott el teg­nap a párt által rendezett szakér­tői vitán. Michaletzky Vilmos, a párt el­nöke közölte: tudomása szerint a gyógyszergyárak 35-40 százalé­kos haszonnal dolgoznak. A ke­reskedelem által felszámított ár­rést figyelembe véve, a gyógy­szerek indokolatlanul magas áron kerülnek forgalomba. A párt nem tartja jogosnak, hogy a több mint 500 milliárd forinttal gazdálkodó társadalombiztosí­tás épp a gyógyszerek ártámoga­tására fordított 8-9 milliárd fo­rintot akarja megtakarítani. A Nyugdíjasok Pártja ingyenes gyógyszerellátást javasol a 70 éven felüli kis- és középnyugdí­taütés szerű környezetvédelmi ellenőrzést döbbenetes tényeket hozott napvilágra:- Az ellenőrzés éjjelén fertőt­lenítés nélkül került a labirintus jasok részére, illetve a súlyos be­tegségben szenvedőknek, élet­korukra való tekintet nélkül. A párt szakemberei ugyanak­kor világosan látják, hogy a gyógyszeráremelést nem lehet önmagában, a gazdasági folya­matoktól függetlenül vizsgálni, éppen ezért gazdasági kerékasz­tal összehívását javasolják. A szeptember közepére tervezett megbeszélésen a parlamenti és a Parlamenten kívüli pártok kép­viselőivel közösen dolgoznának ki gazdasági javaslatokat, ame­lyeket azután a kormány elé ter­jesztenének. A Nyugdíjasok Pártja az eddigi tendenciákkal ellentétben nem a szociális ki­adások csökkentését, hanem a GDP, a nemzeti össztermék gyors növelését látja az egyetlen megoldásnak Magyarország gazdasági problémáinak orvos­lására. (MTI) tartalma a? Ipolyba - tudtuk meg a környezetvédelmi elő­adótól. - A dolgozók aláírták, hogy mindezt több mint egy éve rendszeresen csinálják, mert erre írásos vezetői utasítást kap­tak. (Ez a bejegyzés azonban el­tűnt az üzemi naplóból!)- Ez azt jelenti, hogy a szennyvíz egy az egyben beke­rült a folyóba?- Ezt nem lehet így kijelen­teni. Ugyanis a tisztítás szaka­szokban történik, a telep műkö­(Folytatás a 3. oldalon) Konkrét minisztériumi intézkedésekről később Enyhítik az aszálykárokat Az aszálykárok mértékét a szaktárca jelenleg méri fel a me­gyei földművelésügyi hivatalok segítségével, s az összegzés e hét végére Készül el — mondta Szer­dahelyi Péter, a Földművelés- ügyi Minisztérium helyettes ál­lamtitkára az aszály következ­ményeinek enyhítését szolgáló várható tárcaintézkedésekroí az MTI-nek. A minisztériumi vezető el­mondta : a konkrét intézkedések a felmérés eredményétől függe­nek, ezért ezeket meg nem lehet pontosan meghatározni. Utalt azonban arra, hogy a pénzügyi segítségnyújtás a rászoruló gaz­dálkodók számára csak a rend­tartást szolgáló tárcapénzekből lesz lehetséges. A károkat mér­séklő konkrét intézkedések elő­reláthatólag szeptember köze- én készülnek el a minisztérium­án. Rosanna della Cortéről — aki a Rómától másfél órányi autóút- ra fekvő kicsi faluban, Caninó- ban lakik — senki nem gondolná, hogy túl van a hatvanon. Azért, mert olyan csillogóak, élénkek a szemei, és olyan sima a bőre? In­kább a mosolya fiatal és a köz­vetlensége lefegyverző. — Azt gondolják, hogy túl öreg vagyok egy kisbabához? El­mondom, hogy miként esett te­herbe, és miért örül ilyen nagyon a babának egy olyan korú asz- szony, mint én, aki betöltötte a hatvanat. Lehet-e bűn a szerelem? Mi a házasság célja? Megbélyegzett keresztények-e az újraházaso- dottak? Születésszabályozás vagy abortusz? Ezekkel a kér­déskörökkel foglalkozik többek között az osztrák Wilhelm Grafl: Szexualitás — házasság — egy­ház című könyve, amelynek ma­gyar fordítása a Bencés Kiadó gondozásában a napokban jelent meg. A könyvet kedden, a szerző jelenlétében mutatták be a sajtó­nak. A 76 esztendős Wilhelm Grafl, akit több mint fél évszáza­da szenteltek pappá, elmondta: bár már nyolc kötete jelent meg, elsősorban nem írónak, hanem olyan lelkipásztornak tekinti magát, aki mindig igyekezett a kor problémáira ráérezni. A há­zasság problémája pedig — fűzte Átlagosan mintegy 6 száza­lékkal emelkedett a tőkehúsok ára Budapesten — közölte az MTI-vel Juhász László, a Buda­pesti Húsipari Vállalat vezér- igazgatója. Ä vállalat jelenleg a fél sertés kilóját fejjel, farokkal és lábbal 183 forintért adja, míg ugyanennek a fél sertésnek a fej, A történet 1991. július 27-én, Rosanna életének legtragiku­sabb napján kezdődött. Akkor lett halálos közlekedési baleset áldozata egyetlen fia, a 17 éves Ricardo. Rosanna és 62 esztendős férje, Mauro úgy érezte, hogy belehal­nak a fájdalomba. Kétségbeeset­ten próbáltak értelmet találni az életüknek, de hiába. A házaspár mindinkább elviselhetetlennek találta a házuk csendjét. hozzá — ma igazán azokhoz a kérdésekhez tartozik, amelyek­nek leginkább az egyházat kelle­ne érdekelnie. Saját hazájában, Ausztriában például minden harmadik házasság válással vég­ződik, Bécsben pedig még ennél is több, minden második frigy zátonyra fut. Papp György — aki a könyvet magyarra átültette és a hazai sa­játosságok szerint némileg átdol­gozta — a téma aktualitását emelte ki. Mint fogalmazott: a szexualitás és a házasság terén nálunk is az osztrákokéhoz ha­sonló a helyzet. Az MTI munkatársának kér­désére a kiadó ügyvezető igazga­tója, Somoijai Ádám elmondta: a könyvet egyelőre elsősorban az egyházi jegyesoktatásban részt­vevőknek szánják. (MTI) farok és mellső láb nélküli nagy­kereskedelmi ára 202 forint. A húsáremelés után a csontos karaj szűzpecsenyével 321 forintba kerül, míg ugyanezen húsfajta szűzpecsenye nélkül 270 forint. A hosszúkaraj ára 257, a combé 305, a lapockáé 254, a tarjáé 218, az oldalasé 132 forint. A Nyugdíjasok Pártja javaslata: Ingyenes gyógyszerellátást 70 éven felül (Folytatás a 2. oldalon) Megbélyegzett keresztények-e az újra- házasodottak? Szexualitás - házasság — egyház Budapesten a comb kilója 305 forint Emelték a hús árat Szeptember végén Privatizációs lízingpályázat Szeptember végén írja ki az Állami Vagyonügynökség azo­kat a pályázatokat, amelyek ke­retében magyar vállalkozók bi­zonyos gyárak, üzemek lízing formában való privatizálására je­lentkezhetnek. Mint Vígh István és Juhász Imre, az ÁVŰ igazga­tóhelyettesei az MTI tudósítójá­nak elmondták: egyelőre hat­nyolc vállalat kísérleti jellegű lí­zingbe adásáról lenne szó. Azt, hogy piontosan mely cé­gek lesznek az érintettek, még nem tudni. Az ÁVÜ tervei sze­rint azonban az itt szerzett ta­pasztalatok tükrében januártól alanyi jogon bárki kezdemé­nyezheti a maximálisan 500 mil­lió forintos alaptőkével rendel­kező cégek lízingbe vételét, ter­mészetesen a technikát szabályo­zó törvény feltételei szerint. A cégek között azok a többségi ál­lami tulajdonú vállalatok szere­pelhetnek, amelyeket már társa­sággá alakítottak, és amelyek készpénzért — kétszeri pályázat kiírása után — sem keltek el. (MTI) Postások Mercedesszel A Magyar Posta Vállalatnál az idén szükségessé vált az elavult Robur és IFA típusú gépkocsik lecse­rélése. Ezért az idén megtartott tesztelések eredmé­nyének megfelelően az MB-Auto Magyarország Kft.-től Mercedes típusú gépjárműveket vásárol­tak, mintegy 280 millió forint értékben. A szállító kedvező hitelkonstrukciót is biztosított a postának. Az új Mercedesek üzemanyag-fogyasztása rend­kívül kedvező. Míg egy Robur azonos feltételek kö­zött egy év alatt 231.673 forint, egy IFA 319.550 fo­rint, addig ez a Mercedes 175.752 forintnyi üzem­anyagot használ. A jelenlegi gépjárműparkkal szemben tehát az üzemanyag-megtakarítás egy év alatt 9,7 millió forint. Az MB 508D ugyanazzal a típusú motorral van felszerelve, mint a postánál már rendszeresített MB 308D típus. Az új gépjárművek ideiglenesen még a régi emb­lémát kapják, ugyanis a posta arculattervezésének jelenlegi fázisában lehetetlen lett volna az új emblé­ma felszerelése. Ez a munka szeptemberben kezdő­dik majd. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom