Nógrád Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-22-23 / 198. szám
4 HÍRLAP SZEMTŐL SZEMBE 1992. augusztus 22-23., szombat-vasárnap A kormánypártok vulgárisán értelmezik a demokráciát Csak látszatra hátrány, hogy mínuszról indulunk Interjú dr. Borbély Endrével, a Magyar Szociáldemokrata Párt elnökével Beszélgetőpartnerünk: egy színinövendék Varga Klári magáról, és egy beugrásáról Mint akik félszavakból értik egymást. Ha azt mondom, szocdemek, azt mondod, Petrasovits. Ha azt mondod, Petrasovits, azt mondom, kizárták. A „kinn is vagyok, benn is vagyok” játék persze csak kívülállók számára szórakoztató. Most azonban úgy tűnik, véget ért a kibicek öröme. Áprilistól új elnöke van a szociáldemokrata pártnak, dr. Borbély Endre személyében, akitől salgótarjáni látogatása alkalmával kértünk interjút, és először rövid bemutatkozást.- Budapesten születtem, 49 éves vagyok. Korábban nem voltam párttag. Apám egyike volt azoknak, akiket Kéthly Annával együtt kizártak a pártból. A jogi egyetem elvégzése óta ügyvédként dolgozom Budapesten. A szociáldemokrata párt újjászervezésekor, '1989 januárjában léptem be a pártba, novembertől alelnök vagyok, ez év áprilisában választottak elnökké. Ez volt a „szamárlétrám".-A választásokon, és a: azóta eltelt időszakban sem hozta a várt eredményt az MSZDP, ráadásul botrányok tetézték a szereplésüket. Hogyan ítéli ezt meg, visszamenőleg?-Ez egy nagyon szerencsétlen kampánynak tudható be. A rendszerváltozás első időszaka nem kedvezett a pártnak. A baloldal címén sokan összekapcsolták a korábbi állampárttal.-Azt hallva, hogy szociáldemokrata párt, a legtöbb embernek Petrasovits Anna jutott eszébe, és az, hogy éppen kint van, vagy bent? A párt politikája jószerivel ismeretlen maradt az egyéb történések mögött. Most a nulláról indul a megújult MSZDP. Elég lesz-e a hátralévő idő, hogy bekerüljenek a parlamentbe, és hogyan akarják ezt kivitelezni?-Az csak látszólag hátrány, hogy a nulláról, sőt inkább mínuszról kell indulnunk. Mert meggyőződésem szerint az egész ország ilyen ilyen helyzetben van. Tehát ha a választópolgárok éppúgy átérzik a mi problémánkat, mint ahogy mi az övéket, akkor nagyon hamar egymásra találhatunk. Ehhez őszinteség kell, az kell, hogy legyünk tisztában a lehetőségeinkkel, és az erőfeszítéseinket értékelni fogják. Szeretném, ha azt látnák a választók, hogy nem egy külön testről van szó a társadalmi életben egy párt esetében, különösen nem a szociáldemokrata párt esetében. A jelenlegi pártok nagy része választási párt. Ez negatív vonatkozásban úgy jelenik meg, hogy a választási időszakban rákapcsol a politizálásra, nézeteinek terítésére, ígérgetésekre, és amikor elmúlik a választás, nemigen foglalkoznak az ígéretek betartásával. Azt hiszem, nálunk most van lehetőség, hogy ne így jelenjünk meg a közéletben.- Ebben a mai, meglehetősen zavaros politikai életben hol áll az MSZDP? Ellenzéki? Kormánypárti?-Természetesen ellenzéki. Kormánypárti, de nem kormányzó párt - ez fogalmilag kizárt. Ez értelmezhetetlen a számomra. Az igaz, hogy egy parlamenti ellenzéknek minőségileg más a szerepe, mint egy parlamenten kívüli ellenzéknek. Korábban Petrasovits szájából hangzott el, hogy „kormánypárti MSZDP”-ez nonszensz.- Van-e elképzelésük arra, hogy mivel állítják oda a választási urnák elé az embereket ebben az apolitikus magyar hangulatban?- Nehéz kérdés. Nagy feladatot ró ránk, hogy egyaránt kritikusan kell szemlélnünk a kormánypártok és az ellenzék tevékenységét. Legnagyobb kritikával a demokráciáról alkotott elképzelést kell illetni. Úgy tapasztaljuk, hogy a kormánypártok a demokráciának a vulgáris értelmében, tehát egyszerűen a szótöbbségre hagyatkozva hozzák meg a törvényeiket. Már amikor előterjesztenek valamit, abban a tudatban teszik, hogy a szavazógépezeten keresztülmegy. De az ellenzék sem vizsgálja érdemben a kormányjavaslatokat, azok fércmunkák, silányak, és semmi több. A mi demokráciaképünk más: az érdekegyeztető demokrácia, ami a kisebbségnek is megadja azt a lehetőséget, hogy előálljon egy jó elképzeléssel. Azt szeretnénk, ha lehetőség nyílna ilyen politizálásra.-A rendszervált(oz)ás után közhellyé vált, hogy tanuljuk a demokráciát. Ön szerint meddig kell még tanulnunk a demokráciát?- Véleményem szerint ezzel nem lehet takarózni, ez nem ment fel senkit. Én legalábbis úgy gondolom, hogy vagy demokrata valaki, vagy élete végéig sem lesz az. Minél hamarabb működőképes a parlamenti demokrácia, annál szerencsésebb helyzetben van a társadalom. Az, hogy ez meddig tart, részint az emberektől, részint az intézményektől függ. Nem elég megfogalmazni az elveket, azokat a gyakorlatban is kellene tudni alkalmazni. Erre nem lehet időetapokat felállítani, de az meggyőződésem, hogy a demokráciának viszont nincs alternatívája. Arra hajlok, hogy ha nehezen működik, akkor nyilván bennünk is van baj. akkor meg kell keresni ezt az okot. Persze, nem lehet úgy demokratának lenni, hogy erőszakkal teremtem meg a saját demokráciámat.- Dudellai A semmiből pattant a színpadra. Ifjan, álmodó szemmel és lángoló hittel. A harmadéves főiskolás Varga Klári örökzöld szerepet játszik Szép Ernő ismét bemutatott darabjában, a Lila akácban.- A premieren borzasztóan éreztem magam - mondja. - De aztán már csoda és gyönyörűség volt a játék. Egyszerű, gyönyörű lelkű csitri, aki amikor színpadra lép, még jóformán gyermek, de a darab végére felnőtt, határozott nővé érik. Először nem is akartam elhinni, hogy a Madách Kamara nekem adja a szerepet, aztán, amikor bementem, és láttam kiírva a nevemet, azt hittem menten elájulok. Úgy megijedtem, hogy az elmondhatatlan ... Kaposvárott született, de csak rövid ideig élt ott. A szülei is színészek, vándorolni kényszerült a család: Miskolc, Szeged, aztán Budapest. Most valamennyien itt élnek. Reméli megállapodtak.-Miért választotta ezt a pályát?- A nagyi fogorvosnak szánt, mert szerinte a színészet nem pálya. Valójában egy véletlennel kezdődött: rendezői tanfolyamra jártam, amikor az egyik barátnőm megkért, hogy az Arany János Színházban az Elefántemberben vegyem át néhány mondatos szerepét. Olyan csodálatos remegés, égés, tűz, feszültség, gyönyörűség ragadott meg minden kimondott szó után, hogy éreztem, életem legboldogabb perceit élem át.-A Lila akác meghozta a profiknak kijáró sikert?- A premierre kicsit elfáradtam, de tudtam, hogy csak ezután kezdődik a boldogságos pokoljárás. így is volt! A későbbi előadásokon már tapsoltak, bravóztak, kiabáltak.-Ha visszagondol, könnyen sikerült a pályára állás?- Könnyű éppen nem volt. Először nem is vetek fel a főiskolára, a második rostán úgy kivágtak, hogy a lábam nem érte a földet. Igaz, teljes joggal tették, hiszen megszólalni alig tudtam. Aztán elmentem a Nemzeti Színház stúdiójába, ahol egy csodálatos évet töltöttem. Egy év múlva felvettek.-Nyugodt élete van? Főiskola, színház, és . .. ?- Ha arra kíváncsi: nagyon kevés szabadidőm van. Ha mégis sikerül szakítani, nekivágok csavarogni. A főiskola mellett énekelni is tanulok. Hogy mennyire nyugodt az életem? Eddig is azért tudtam összpontosítani, mert semmi mással nem kellett foglalkoznom. Volt ennivalóm, lakásom, biztos hátterem. És nem volt szerelmem. Szabad vagyok, semmi nem vonja el a figyelmemet. Aki ismeri, az tudja: a főiskola vibráló légköre nehezen viselne el valamilyen kiegyensúlyozott életet.-Nem fél, hogy valamiről lemarad?-Nem. A színpad még előttem van. Minden nap abba kapaszkodom. (szémann) Párizsi beszélgetés a színház és a revü műfajának élő klasszikusával Michel Gyarmathy: Minden a szeretetről Évtizedeken keresztül a Párizsban járó magyarok fáradhatatlan istápolója volt egy nagy: szerű művész, aki valóságos intézménnyé nőtte ki magát: Michel Gyarmathy. Neve összeforrt a Folies Bergere-rel, azzal a revüszínházzal, amelyik hosz- szú időn keresztül a maga műfajában nem egyszerűen a legjobbak között volt, hanem mintául is szolgált mások számára. Nos, örömmel jelentem olvasóinknak: megvan még a jó öreg Gyarmathy Párizsban, dolgozik még, és esténként mindennap bejár a színházba, figyelemmel kísérni az előadásokat. Beosztottjai, munkatársai - Helene Martini színházának ő a művészeti igazgatója - ma is sokat adnak a véleményére. Nemcsak a táncosok, énekesek elismerését érzékeli a közéjük tévedő idegen, hanem a díszle- tezők és egyéb színházi munkások szeretetét is. Ha a szónak nem lenne rossz csengése, akkor bátran leírnám: Michel Gyarmathynak kultusza van a Folies-ban. Hogyan is kezdődött ez a páratlan sikersorozat? Milyen előzményei voltak? Kik egyengették a tehetséges fiatalember útját? S hogyan vélekedik a színházról, a revüről a műfaj élő klasszikusa? Efféle kérdésekről beszélgettünk a táncpalota impozáns, étteremnek is használt előcsarnokában.-Bizonyára ma már vannak a világon fényesebb, káprázatosabb táncszínházak a Fo- lies-nál, mégsem lehet leírni a világ élvonalából. A jelmezek, a színpadképek, a mozgáskombinációk. a jelenetezések, egyszóval a:*cgész előadás profi munkára vall. Megteremtője - jelmez- és díszlettervezőként, rendezőként - Gyarmathy Mihály. Hogyan született ez az évek óta sikerrel menő előadás ?- Egy revüt nem lehet elmondani és leírni sem - tér ki a válasz elől Gyarmathy. - Nézni kell. és menet közben kezdi megérezni az ember, hogyan jöhetett létre ilyen bolondság, mint a Folies Bergere-revü (folies bolondságokat jelent, Ber- gere pedig városnegyed). A re- vűnél az a fontos, hogy gyorsan peregjenek a képek, ne legyen ideje a közönségnek felismerni, hogy tulajdonképpen nem történik semmi, egyszerűen csak szórakozott. Mire ráeszmél, hogy az egész látványnak - a látványosság is nagyon fontos - semmi értelme sincs, akkor már egy újabb kép következik.- Ez persze jól hangzik, de azért én - és társaim is - felfedeztem a legtöbb jelenetben valamilyen gondolatot, vagy ha azt nem, akkor egyfajta kellemes érzést.- Jó. Megmondom, hogy a revükben minden a szeretetről és a szerelemről szól. Az összes kép erről beszél.-Az előadás úgy kezdődik, hogy Estelle, a színház énekes-táncos sztárja a tulajdonosnő nevében köszönti a nézőket, és bemondja a produkció szülőatyjának, Michel Gyarmathynak a nevét is. Ez a bevezetés hagyomány, minden este így van. Mikor jutott először ilyen fontos szerephez az emigrált fiatalember?- Már a világháború előtt önállóan dolgozhattam, terveztem és rendeztem. Ez a németek Párizsba való bevonulásával megszakadt. Mindent elölről kellett kezdeni.- Mikortól jegyzi a párizsi éveket?- Egész nyugodtan tegezhetsz - mondja a válasz előtt házigazdám -, mert különben még azt hiszik, hogy öreg bácsi vagyok ... De hogy a kérdésedre válaszoljak, megmondom: 1933-ban jöttem Párizsba. Ez előtt Budapesten a Fővárosi Operettszínházban, a Király Színházban, a Városi Színházban, a Budai Színkörben dolgoztam három évig. Csináltam egy darabot Bajor Gizivel is az Andrássy úti színházban, Ernőd Tamás: Tihamér című vígjátékát. (És elmeséli meglehetős részletességgel a darab lényegét. Mintha tegnap lett volna, olyan frissen emlékezik.)- Mindez igazán jó iskolát jelenthetett. Mégis elmentél. Miért?- Mindenki azt mondta, az én tehetségemmel Párizsba köll menni.- Ki volt az a mindenki?- Például Honthy Hanna. Az Operettszínházban a Maya című operettben dolgoztunk együtt, ő volt a címszereplő. Akkor keresztelt el... Az én nevem ugyanis Ehrenfeld. Ezt a nevet nem jegyzi meg a közönség. Honthy megkérdezte: Hol születtél? Gyarmaton. Akkor legyél Gyarmathy, mondta.- Balassagyarmat még eszedbe jut? Szoktál álmodni róla?- Hogyne. Én mindig magyarul álmodom. Összekerülök valakivel, mindig magyarul beszélek .. . Emlékszem, gyermekkoromban mindig az Ipoly-par- ton lődörögtem. Feküdtem a fűben, és néztem az égre, s arra gondoltam, hogy egyszer én is színházat fogok rendezni. Egy utazó színtársulat minden nyáron megfordult Balassagyarmaton. Minden előadást végignéztem. és azt hittem, olyan jó színészek sehol sincsenek a világon, mint Balassagyarmaton. Először - hat éves voltam - egy klasszikus darabbal találkoztam, és nekem fantasztikusnak tűnt, akármilyen gyenge előadás is lehetett. A színésznők is szépek voltak, pedig már nem voltak mai gyerekek. Azóta, sohase untam meg a színházat szeretni.-A családban akadtak szín- házcsinálók?-Senki. Kereskedők, orvosok, ügyvédek voltak. A színház engem érdekelt. Már gyermekkoromban, a házunkban, a kertben rendeztem színielőadásokat. Mi, gyerekek játszottuk. Nézőnek jöttek a szomszédok, belépőjegy is volt. a hadiárvák javára. Ez divat volt akkoriban, a 18-as háborúban. Én írtam a darabokat. Mindegyik megható történet volt, tele hazafias érzelmekkel, és mindegyik irredenta szöveggel végződött.- Ilyen előzmények után érthető, hogy nem az elődök kitaposott útján jártál, és beiratkoztál Budapesten az Iparművészeti Főiskolára, ahol díszlet- és jelmeztervezést is tanítottak.- Kürthy György a Nemzetiből, jó színész volt, tanította a jelmeztervezést, rendezett is, és összeköttetésben állt Szegeddel Akkor, ott Németh Antal rende zett és igazgatott, c 5 bízott meg különböző tervezési feladatokkal, és biztatott. Ügyes, rendes, intelligens ember volt.-Éppen ezért újra megkérdezem: miért hagytad el Magyarországot? Hiszen a karriei lehetősége megvolt. . .- Pesten nem volt táncszínház, és én azt akartam csinálni .. Elmentem Bécsbe, ott kaptam ugyanis szerződést. 1933 szeptember 20-án, vagy 21-én érkeztem meg Bécsbe, s első dolgom volt másnap reggel elmenni a színházba. Ott találkoztam egy magyar kárpitossal. Steinernek hívták, aki megkérdezte tőlem, tudom-e, miért és a szerelemről szól szerződtetett Huber Marischka igazgató - férfi volt, a vezetékneve Marischka. Tudom, mert Pesten az Operettszínházban a Rothschildokról szóló darabban én csináltam a díszleteket. Dehogy azért, felelte ő. Hanem mert az osztrákok már nem akarnak dolgozni, mivel nem fizet nekik senki, a színház rosszul megy, a fizetésképtelenség szélén áll... Én pedig ezért a szerződésért hagytam ott három másikat! No, hát akkor elmentem a bécsi francia követségre - ha már a tehetségemmel Párizsban lenne a helyem -, és kértem egy 15 napos vízumot, hogy a párizsi színdarabokból tanulhassak. Ebből a 15 napból lett a 60 év. Bécsben mindössze egy napot töltöttem.- Pénz nélkül, nyelvismeret nélkül Párizsban sem igen lehet boldogulni.- És milyen rémes idő volt, mikor megérkeztem! Esett az eső. Két kis bőröndöm a kezemben. Az egyiknek a füle leszakadt, zsebkendővel kötöttem meg. A hotel, amelyiket még a városi térképről néztem ki, mert közel volt a Keleti Pályaudvarhoz, a Gare de l’Est-hez, drága volt. Vonatra is már csak harmadosztályra futotta... A szállodában engedélyt kértem, hadd hagyjam ott a csomagjaimat, míg keresek egy olcsóbb szállást. Mondták, rendben, csak írjam rá a nevemet, nehogy elvesszenek. Hát engem Miklósnak hívnak, az franciául Nicolas. Ezt írtam rá. Nézték, és nevettek, csodálkoztak, milyen furcsa név: Mikulás, Nicolas. Akadt ott egy magyar illető, aki mindjárt mondta: írj rá inkább egy franciás nevet, írd rá, Michel... így lettem aztán Mihály, attól kézdve ... Aztán sikerült olcsó szállást is szereznem, egy hatodik emeleti kiszszobában laktam. Volt ott egy strici, aki segíteni akart pénztelenségemen, s azt mondogatta: ha munka nélkül jól akarsz élni, akkor itt van a barátnőmnek a húga, most jött fel vidékről, egyszer egy héten megb ..., és ő ellát mindennel. De én erről lemondtam, a színházat akartam.- Mikor nyílt meg előtted a Folies Berge re ajtaja?- Már hat hónapja tartózkodtam Párizsban. Az igazgató sokáig nem állt velem szóba. Ezért azt csináltam, hogy hátul az udvarban, az irodája alatt, fehér krétával díszletterveket kezdtem rajzolni a járdára, arra gondolva, majd ha öt órakor lejön az irodából, hasra esik tőle, és leszerződtet. Szerencsétlenségemre azonban a rajzokat egy hatalmas záporeső elmosta. Másnap újrarajzoltam az egészet. Amikor lejött az igazgató, megkérdezte az ott álló munkásokat, ki csinálta. Mondták, hogy egy fiatalember, aki mindig egy mappával jár ide, és biztosan a szomszédban bujkál valahol. Tényleg a szomszéd ház kapujában álltam, onnan hívott magához. S megkérdezte, valóban én rajzoltam-e, mert ha igen, akkor vegyek egy rongyot, és töröljem le, mert a járda nem arra való, hogy összefirkálják. Aztán felhívott az irodába, és kért, próbáljak meg díszleteket rajzolni . . . Az ismeretlen, de tehetséges és elszánt magyar fiatalember, Ehrenfeld Miklós néhány év múlva Párizs elismert művésze lett. Michel Gyarmathy megdolgozott - és azóta is alaposan megdolgozik - a sikerért. Klasszikus karriertörténet az övé. Olyan, amilyen ma is megtörténhet. ha igazán tehetséges és kitartó az ember. Sulyok László
