Nógrád Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-15-16 / 193. szám
4 HÍRLAP SZEMTŐL SZEMBE 1992. augusztus 15-16., szombat-vasárnap A szóvivő szerint: egy kis emberséggel mindent el lehet mondani Most a Parlament családi tükrét tartja elénk Juhász Judit (FEB) Hosszú évekig csak a hangját hallottuk nagy sikerű rádióműsoraiban. Most már látjuk is a televízió képernyőjén Juhász Juditot, igaz, nem riporterként - kormányszóvivői minőségében. ( \ A magánember V _______________________Ki ö? Mit tudhatunk a magánemberről, a háziasszonyról, az édesanyáról? ■- Huszonhárom esztendeje vagyok férjnél. A párom villamosmérnök, számítástechnikával foglalkozik. Veronika lányunk tizenhét éves, most fejezte be a Kodály Zoltán Magyar Kórus Iskola harmadik osztályát. Ám előbb abba a gimnáziumba járt, ahol én végeztem: a „Löwey Klárába”, a volt „Ranolderbe”. Bár „albérletben”, szegényes körülmények között tanulnak, az ifjabb Sapszon Ferenc iskolája rendkívüli intézmény, kitűnő képzést nyújt a gyerekeknek. Ennek nagyon örül a család, hiszen magamról tudom, milyen gyönyörűség a közös éneklés, a színpadi szereplés. Ott a lányom komoly erkölcsi alapokon álló nevelést kap, amelynek lényege az egymásra való figyelés, a türelem és a művészet értékeinek tisztelete. Szóval olyan hagyományos erkölcsi normákat plántálnak beléjük, amelyekből manapság sajnos nagy a hiány.- Hírlik hogy az önök családjában a férje a legkiegyensúlyozottabb személyiség . . .- A férjem joggal állítja magáról, hogy „tanácsadó típus”. Ez így is van, hiszen annak idején ő tanácsolta, hogy ne próbálkozzam újra a bölcsészkarral. így mondtam le a tanárságról és így lettem a közgazdasági egyetem hallgatója. Később is ő segített nekem erőt gyűjteni ahhoz, hogy jelentkezzem a rádióba, majd éppen ő beszélt rá arra is, hogy 17 esztendő múlva, Surján úr felkérésére hagyjam ott a mikrofont és legyek a Népjóléti Minisztérium szóvivője. Ám még ennél is nagyobb bátorítás kellett ahhoz, hogy elfogadjam a kormányszóvivői megbízatást. ( ^ Nehéz munka v__________________________- Örömet talál az új munkakörében?- Ez a munka hallatlanul nehéz. Nem azt a fajta örömöt nyújtja, amit a rádióriporteri munka adott. Nem volt könnyű megszokni, hogy amit ebben a szerepben mondok, azt nem Juhász Judit mondja, hanem a kormány. Más az újságíró felelőssége és más a' közhivatalnoké. Talán éppen ezért vagyok hálás a kollégáknak, az újságíróknak, akik új szerepkörömben is elfogadtak. Tudom, a belpolitikai „szóvivés” ezidáig nem kifejezetten nőkre szabott szerepkör volt...- Juhász Juditot úgy ismerték a rádióhallgatók: ami a szívén, az a száján . . .- Szeretnék olyan szóvivőlenni, akire odafigyelnek az emberek, akinek hitele van, akin még azt is észreveszik, ha egy kicsit fáradtabb, ha kicsit fátyolos a szeme. / " Á Új stílus v__________________/ Saját eszközeimmel arra törekszem, hogy egy új stílust honosítsak meg a kommunikációban: valamiféle női szelídséggel szeretném átitatni a keményebb politikai fordulatokat, a nehezebb bejelentéseket.- Tény, hogy az áremelések híre is jobban hangzik az Ón szájából. . .- Azt gondolom, hogy mindent lehet mondani, de nem árt ha egy kis emberséget is keverünk a mondókába. Napjaink politikai kultúrájából éppen ezt a beleérzést hiányolom. Vannak, akik nem számolnak azzal, hogy a nyilvánosság előtt kimondott szó miként él, hogyan gyűrűzik tovább a közvéleményben. A Pestre házasodott színésznő A vér nem válik vízzé (FEB) Kállay Bori a nyolcvanas évek elején még Debrecen egyik legnépszerűbb színésznője volt. Két évtizedet töltött ott, s zenés és prózai szerepek sokaságában nyújtott emlékezetes alakítást. Azután szinte egyik napról a másikra búcsút vett a zajos sikerek színhelyétől: a debreceni sztárt „elvitte” egy pesti sztár-riporter. Kállay Bori férjhez ment Vitray Tamáshoz s a fővárosba költözött.-Jelenleg nincs állandó szerződése - hogy ízlik a szabadúszó színész élete?- Ha az ember mögött ott az anyaszínház, az természetesen ad egyfajta szakmai biztonságot, hátteret. Ugyanakkor a szabadúszó életforma - a maga kötetlenségével, változatosságával - sok szempontból előnyösebb, de kockázatosabb is. Ebben a „státuszban” ugyanis csak az boldogul, aki nemcsak a nélkülözhetetlen szakmai fedezetet, hanem az ismertséget, a nevet is megszerezte magának. Akkor keresik, hívják, felkérik - egyébként pedig elfelejtik ... Nekem. szerencsére nincs okom panaszra: volt vendégszereplésem Kecskeméten, rendszeresen láthat a közönség a Vigadóban, szerepelek a Mikroszkóp Színpad kabaréműsorában, s nem szeretném elkiabálni, de lehet, hogy ősszel Finnországban vendégszereplek majd.- Ön a zenés-táncos műfajban aratta első nagy sikereit; a prózai szerepek is édesgyermekei?- A Debrecenben eltöltött húsz esztendő második „félidejében” prózai szerepek tucatjait alakítottam, s azok is szívemhez nőttek. A bohózat és a vígjáték ugyanúgy közel áll hozzám, mint például a Ványa bácsi Je- lena Ándrejevnája. Persze a vér nem válik vízzé: pályámon az operett-szerepek voltak többségben — s mindmáig kedvesek nekem. Csakhogy ez a műfaj mostohán bánik velünk, legalább is abban az értelemben, hogy alig-alig kínál érettebb korú nőknek való szerepeket. S aki nem túl elnéző önmagával szemben, az bizonyos kor után kilép az operettek világából.- Nehéz a váltás?- Számomra nem különösebben; évek óta amúgy sem játszottam zenés-táncos szerepet. Operett-gálaműsorokban persze szívesen fellépek, de most már a próza az első számú művészi terep s ez csöppet sem idegen számomra.- Szavaiban mintha még mindig bújkálna egy csöppnyi Debrecen-nosztalgia . . .- Nagyon jól éreztem ott magam, színésznőként eszembe sem jutott volna Pestre menni. A költözés egyedüli oka, hogy hét évvel ezelőtt megismerkedtem Vitray Tamással. S a házasságkötés után nyilvánvaló lett, hogy nekem kell változtatnom az életemen. Ha a férjem mondjuk Zalaegerszegről jött volna, oda mentem volna vele ... Nagy port vert föl akkoriban a házasságunk, de minden csoda három napig tart.- Belebeszél a riporter dolgaiba?- Nem, mert nem értek hozzá. De rendszeresen eljárok a felvételeire, figyelem, mit és hogyan csinál. S drukkolok, hogy sikere legyen műsorának. Azokat szereti, akik örökké kételkedésben élnek Nemerétől mindent elkobzott a titkosrendőrség Szerinte, biztos, hogy másoknak is voltak hasonló könyveik kéziratban, mint amilyeneket ő megírt, csak vagy nem találták a megfelelő utat, a megfelelő kiadót, vagy nem volt türelmük és idő előtt elvéreztek. Állítja: ha kellő kitartása lett volna másoknak is, ők is meg tudták volna írni azokat a témákat, amelyekkel ő befutott. Nemere István hazánkban először publikált kimerítően az UFO-król, földönkívüli és misztikus dolgokról. A művészileg igen termékeny, Esztergomban élő író a napokban Salgótarjánban vendégeskedett, amikor is a városban megrendezésre került HUN- GAROCON ’92 országos sci-fi fesztivál keretében tartott előadást, s adott választ számos, a népes hallgatóság által feltett kérdésre. Fellépese előtt sikeredett az alábbi beszélgetés.- Nyugaton már nagy hagyományokkal rendelkezett az ön által is képviselt műfaj, mire első dokumentarista, tényfeltáró jellegű könyve megjelent. Akkorra kapcsolt, hogy nagy pénz rejlik az UFO-kban, és a misztikumban vagy pedig korábban is érdekelte már a téma, csak nem engedték kibontakozni?- Kezdjük azzal, hogy az érdeklődés volt, ami vonzott ehhez a dologhoz. Aztán kérdése utolsó tagmondatához kapcsolódva: valójában sohasem engedték meg, hogy ezzel a témával foglalkozzak. 1977-ben az Ifjúsági Magazinban az UFO-król jelent meg egy cikkem, amelyben pozitívan szóltam e témáról, sőt még oda is pörköltem bizonyos tudományos köröknek. Nagy felzúdulás támadt tőle, ami akkoriban úgy zajlott le Magyarországon, hogy az érintettek, vagy akik azt hitték, hogy ők vannak érintve, felhívták a Duna-parti épületet, azt a bizonyos fehéret és elkezdtek panaszkodni. Erre fel az újságok főszerkesztői megkapták a fejmosást és kiadták nekik: ezt a témát hanyagolják. Akkor egy darabig csönd volt. Hiába jöttem én, vagy mások a dolgainkkal, nem engedték közölni. A 70-es években odáig fajultak a dolgok, hogy az Ország-Világban, amely a Magyar Szovjet Baráti Társaság lapja volt akkoriban, s amelyet olyan emberek vezettek, mint az a főszerkesztő-helyettes, aki mindig azzal dicsekedett, hogy '56-ban szovjet egyenruhában ő lövette szét Budapestet, szóval ennél a lapnál sem engedték meg, hogy a Szovjetunióban már megjelent, oroszból fordított anyagokat lehozzanak. Ennyire éles ellenállás volt itt, amelynek kezdete az ötvenes évekre vezethető vissza, amikor valakik eldöntötték: hiába beszélnek nyugaton annyit az UFO-król, itt, ebben az országban ilyen baromságokkal a dolgozó nép agyát nem fogják terhelni. Azzal letiltották az egészet. Ez a tiltás olyannyira sikerült, hogy a hetvenes években, amikor először jelentkeztem ilyen cikkekkel, úgy néztek rám, mint az őrültre. Nem azért, amit írtam, hanem hogy egyáltalán eszembe jutott. Mindezekből kiderülhetett, hogy nem anyagi vonatkozásai voltak-vannak a dolognak, hisz hosszú évekbe került, mire sikerült kiadni valamit. Ráadásul akkor sem volt nagy dobás, hisz a könyvárak és példányszámok korlátozva voltak, mivel fönt ügyeltek arra, nehogy meggazdagodjon valaki.- Ön mennyire hisz mindabban, amit leír műveiben?- Ha észrevette, az utóbbi időben egyre inkább kételkedő hangnemben írok. Valamikor én is sokkal lelkesedőbb voltam. Elhittem sok olyan dolgot, amit lehet, nem kellett volna. Ha az UFO-król van szó, akAz egyik sikerkönyv kor azt mondom: a jelenség létezik, de hogy mi van mögötte, azt nem merném oly határozottan állítani, mint sokan mondják, hogy ők tudják, mert őket elvitték a múltkor, és elmesélték nekik, hogy miről van szó. De előállnak olyannal is, mit legutóbb, hogy visszajöttek a Földre Hitler űrhajósai. Ugyancsak Hitlert emlegették a múltkorában, amikor az terjedt el, hogy felmerült az U-nem tudom hányas tengeralattjáró a legénységével, akiket az amerikaiak kaptak el, s akik meg voltak győződve róla, hogy 1942-őt írunk.- Milyen tapasztalatai vannak olvasóit illetően? Mennyire hiszik el az ön által leírtakat?- Vannak olvasók, akik azt hiszik el, amit mások írnak le, vannak akik nekem hisznek. Én azokat szeretem, akik egyikünknek sem hisznek, hanem örökké kétkedésben élnek. Ezek az emberek folyamatosan azon iparkodnak, hogy a hallottakról megbízhatóan, amennyire a mi viszonyaink között lehet, több oldalról is tájékozódjanak.- Találkozott-e már olyanokkal, akik azt terjesztik magukról, hogy őket az UFO-k elvitték, majd visszatértek?-Épp az előbb mesélte nekem valaki, hogy az elmúlt évben kétszer vitték el magukkal az UFO-k. Az ilyen híreket olyan emberek mondják, akik úgy néznek ki, mint ön vagy én. Nem lobogó szemű őrültek, akik most tépték ki magukat a mentőautóból. Nem. Épp ez az érdekes benne, hogy az ember nem lehet egészen biztos benne, hogy kitalációkat mondanak-e? Részemről el tudom képzelni, hogy ha tényleg vannak itt valamiféle ufo-król származó lények, azok valamiféle módon manipulálják X-et vagy Y-t, hisz még az emberek is tudják egymást manipulálni, hát még egy magasabb civilizáció egye- dei. ......... —- Legbotrányosabh könyve a Gagarinról íródott volt. Ha mesélne róla.- '56 után voltunk néhány évvel. Óriási ellenállás gyülem- lett fel bennünk, s nem hittünk el semmit abból, ami körülöttünk történt, hisz mindent propaganda célzattal tettek. Teljesen váratlanul érintett minket, amikor mondták: itt van, repült, lejött, higgyjétek el. Beintettünk magunkban, dehogy hittük el amit mondtak. Majd pont nekik sikerül, gondoltuk. Már csak azért sem, mert az űrkutatás előzményeit elég alaposan elhallgatták. Három nappal a repülés után végignéztem a közvetítést a tv-ben, amikor egy- szercsak hívják Gagarint a mikrofonhoz, hogy mesélje el tapasztalatait. Erre előhúzott egy cédulát a zsebéből és felolvasta mit látott. Évekkel később kint dolgoztam Lengyelországban, s kezdtem gyűjteni az anyagokat erről az esetről. Lett is ebből egy kis problémám az ottani titkos- rendőrséggel. Jöttek és elkoboztak tőlem mindent. Az volt a mázlim, nem hitték, hogy én komolyan foglalkozom azzal a dologgal. Arra gondoltak, valami bajom van, így nem lett folytatása az ügynek, s gyűjthet- tem tovább az adatokat, tényeket. A Gagarin könyv megjelenését követően bebizonyosodott számomra: bárhol nyúlok ehhez az ügyhöz, azonnal rengeteg disznóság derül ki a szovjet űrkutatás körül, amely teljesen a politika befolyása alatt állt. Minden repülés úgy volt időzítve, ahogy a kül- vagy a belpolitikában valakinek, először Hruscsovnak, aztán Brezsnyev- nek épp szüksége volt reá. Az előbb azt mondta, ez egy botránykönyv. Ne maradjunk meg ennél a kijelentésnél. Ez annál sokkal több volt. Olyasmiről volt szó ebben a könyvben, amely témához hasonló még legalább ötven van a volt Szovjetunióban, s amelyekről le lehetne rántani a leplet. Nukleáris robbanások, amelyekbe százezrek vesztek bele, még Csernobil előtt... Egész népek elpusztultak nyomtalanul. Ezeknek a feldolgozása egy csomó embernek élete végéig kenyeret adna, ha tudnak oroszul, s történészek, illetve annak tartják magukat.- S Nyugaton, hogyan fogadták az ún. Gagarin-ügyet?-A könyv megjelenését követő hetekben óriási volt az érdeklődés, aztán kiderült, a kutyát sem érdekli. Hiába készíttettem el a könyv angol fordítását. A nyugati világban szerintem az egyszerű emberek nem is tudják, hogy Gagarin volt az első űrhajós. Sőt, sokuknak a Gagarin név semmit sem mond. Amikor kint voltam Stuttgartban, az egyik tv-riporter megkérdezte: hogy lehet az, hogy az amerikaiak nem vettek észre semmit sem, csak maga? Nagyon egyszerű, mondtam neki. Ámerikában és egyáltalán nyugaton, senki fejében nem fordul meg, hogy egy ország, egy felelős kormány ekkorát hazudjon. Mivel azonban mi folyton kulisszák között éltünk, s mindig hazugság vett körül bennünket, rögtön fenntartással fogadtunk mindent, s így észrevehettük az ellentmondásokat. Ugyanakkor Nyugaton megírta az újság, az olvasók pedig azonnal elfogadták.- Mit szóltak az amerikaiak, hogy megelőzték őket a világűrben?-Sokáig nehezen viselték. Három héttel később ők is repültek volna. Persze csak azoknak fájt, akik ezzel a dologgal foglalkoztak. A 300 millió emberből legfeljebb 1-2 milliót érdekelhetett. A többinek más problémái voltak- Van előkészületben valami hasonló munkája?- Több is előkészítés alatt van, míg egy éppen most kerül a boltok polcaira. Koreában játszódik A cirkáló című kommandós regényem. Vallus Tibor
