Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-11-12 / 163. szám

NÓGRÁDI. HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTORYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. július 11—12. szombat—vasárnap A Nap kél: 4.59 órakor, 4.59 órakor, nyugszik: 20.40 órakor. 20.40 órakor, A Hold kél: 18.14 órakor, 19.05 órakor, nyugszik: 1.49 órakor, 2.38 órakor, Szeretettel köszöntjük névnapjukon NÓRA és LILI valamint IZABELLA és DALMA nevű kedves olvasóinkat NÓRA nevünk az Eleonóra rö­vidítése, ami viszont az angol „El- inor”-ból ered, mégis alapja a gö­rög „eleos”, azaz „irgalmat” jelen­tő szó. Megemlítjük a névvel kap­csolatban Beethoven egyetlen ope­rájának hősnőjét, Leonórát, és Ib­sennek a századfordulón nagy port felvert Nóra című, az álszent pol­gári házasságnak a feleség és a férj világnézeti különbsége miatti csődjét bemutató színdarabját. A LILI nevünkben a „lily” azaz az angol nyelv „liliom” szava rejtő­zik. Ez a virágnév először Angliá­ban vált leánynévvé. Goethe első jegyese, Elisabeth Schönemann így került „Lili” néven a világiroda­lomba: még aggkorában is azt mondta róla a költőfejedelem, hogy ő volt az első nő, akit mélyen és igazán szeretett. Halhatatlanná azonban Csoko­nai Vitéz Mihály „Lilla^lalai” tet­ték a nevet. A Nóráknak kék virágú lilio­mot, Platycodont ajándékozzunk, a Liliket pedig Statica latifoliával köszöntsük fel. A vasárnapi IZABELLA ne­vünknek spanyolos íze van, de mégis az „Elizabetha” héber név­ből származik, melyből két betű el­kopott. Európában először spanyol földön használták a XIII. század­ban. Jelentése keleti és nyugati te­rületen más és más. Héber jelenté­se: „istent imádó”, de spanyolban, franciában és olaszban (Isabel, Isabella, Isabelle) a „szép” szóra utal, mert e nyelvekben a „betha” végződésből „bel, belle, bella” lett. Nálunk a XVI. században már önálló névvé vált. Mint a többi kedves női nevünk, a Tünde, Hajna, Csilla mellett a DALMA is Vörösmarty Mihály al­kotása, de azzal a különbséggel, hogy ő a „Tündérvölgy” c. költe­ményében ezt a „dal” szóból vett nevet még férfinévként használta. Vajda Péter: Attila halála (1839) című művében már női névként szerepel. Származása miatt a Dal­ma nevű kedves ismerősünket név­napján a tündérfürt (Astille arend- sii) virággal lepjük meg. A naptáron kívül ma tartja még névnapját az Abony, Ernő, Félix, Fortunát, Klarissza éa Paulina. Időjárás] Várható időjárás ma estig: Elviselhető nyári idő várható, csak helyenként felhőátvonulások­kal, záporokkal, zivatarokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 fok körül lesz. mozi 3 SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 3/4 6 és 8 órától: Superman 1. Színes, szinkronizált amerikai sci-fi APOLLÓ KAMARA Porsche-tolvajok Színes, szinkronizált amerikai krimi BALASSAGYARMATI MADÁCH Kalapácsfejű Színes, olasz bűnügyi film A lottó nyerőszámai 16,33,44,76,80. | Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján V. 32/11 60« | Vfcr.Li n, 18 éráid ircflel O ú-áicf. 1 A hívás ingyenes! A rabló cerkófmajom Az Egyesült Államok zim­babwei nagykövetsége szerint az afrikai országba látogató turis­táknak egy új, szokatlan veszél­lyel is szembe kell nézniük. Leg­alábbis a külképviselet arról tájé­koztatta Washingtont, hogy a múlt héten egy cerkófmajom el­lopta egy kaliforniai turista levél­tárcáját Zimbabwe egyik vadas­parkjában. A „ragadozó” emlős mind ez idáig birtokában van az amerikai hitelkártyáinak, veze­tői engedélyének és a hazáig szó­ló repülőjegyének. Müsorelözetes Az ATV július 18. VÍKEND című műsorához 8-12 óráig. Családi magazin - kábelen Vidám ligeti humomarádá - Maksa Zoltán -AladinésaSkodalámpa -Kacagda -Pécsi Ildikó ós a sokan mások Kánikulában (Fotó: Szántó György) 8- 9 óráig VÍKEND előtt - az ATV hétvégi ajánlóműsora Air Turmix (Repülési magazin) 9- 10 óráig MQsonúánlat Mese CNN VHághfradó 10-11 óráig Műsorajánlat Képzőművészei Solens együttes 11-12 óráig Műsorismertetés Déli harangszó László atya műsora (5271) Az ősember rajzai Minden kétséget kizárólag több mint 18 ezer évvel ezelőtt készültek azok a barlangrajzok, amelyeket a múlt évben fedezett fel egy francia búvár. Henri Cos- quer véletlenül bukkant a bar­lang tenger alatti bejáratára, s amikor a barlangban a vízfelszí­ne fölé jutott, megdöbbenéssel látta az ősemberek rajzait a fala­kon. Mivel egyesek kétségbe vonták a rajzok eredeti voltát, külön szakértői bizottság vizs­gálta meg az elmúlt hónapokban azokat. A korszak neves szakér­tői egyértelműleg megállapítot­ták: mind a rajzok tartalmi része, mind azok elkészítésének tech­nikája, a felhasznált anyag arra mutat, hogy ritka értékű őslele­tekre sikerült bukkani, valóban az ősember „műalkotásai” talál­hatóak a barlangban. Újabb rejtélyes körök a gabonatáblában Újabb rejtélyes köröket talál­tak — most a Baranya megyei Bi- csérd község határában — egy gabonatáblában. Az egyik tizen­két méter átmérőjű körben a bú­zaszálak az óramutató járásával megegyező irányban hajlottak le a földre, a szabályos mértani alakzat határvonalán túl azon­ban szálegyenesen állt még a vá­gásra érett gabona. Az egyik kör már eltűnt, mert a búzát learat­ták, a tábla szélén talált másikat azonban még csütörtökön is so­kan nézhették. Műkedvelő ufológusok sze­rint az ismeretlen eredetű körö­ket ugyanannak a Földön kívüli űrexpedíciónak a járművei okozták a bicsérdi búzatáblában, amelyek a minap Székesfehérvár közelében hagytak rejtélyes nyo­mokat a gabonában. Egy másik, néprajzi megközelítésű magya­rázat szerint viszont csupán a hajdani aratások idején gyakran elkövetett gyermekcsíny nyo­mairól van szó. A játékos kedvű fiatalok egykor ugyanis azon versengtek egymással, hogy ki tud minél nagyobb és szabályo­sabb köröket lehemperegni a még lábon álló gabanatáblá- ban. A bicsérdi gabonamező körüli találgatások — akár a búza beta­karításának munkálatai — foly­tatódnak. haud savposw Kadlót Józsefnek Salgópusztára 71. születésnapod alkalmából jó egészséget és hosszú életet kíván Józsi, Kati és kis Józsika. W Kubai ökrök Döntő áttörést kell és lehet elérni a kubai mezőgazdaságban az ökrök széles körű alkalmazásával — állapították meg a ku­bai marhapásztorok első országos találkozóján. A tanácskozásról a Trabajadores című havannai szakszerve­zeti hetilap legfrissebb száma közölt tudósítást. A beszámoló szerint az újrafelfedezett jószágok — amelyek szorosan hozzátartoztak a karibi szigetország földművelésének múltjához — biztosítják a mezőgazdaság jövőjét. A tanácskozáson az ökörhajcsárok kicserélték tapasztalatai­kat, s megállapították: sok helyütt még hiányzik a kellő dina­mizmus, indokolatlanul húzódoznak az ökrök szélesebb körű alkalmazásától. Az állati erő mezőgazdasági alkalmazását szorgalmazó kor­mányprogram része annak az intézkedéscsomagnak, amelyet a villamosenergia-ellátás és a tömegközlekedés egyre súlyosabb zavaraiban is megmutatkozó üzemanyaghiány miatt léptettek életbe. NÓGRÁD MEGYEI HÍRIAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. • Vezető szerkesztő: Vaskor István.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. • Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/16-455, Telefax: 32/12-542,32/11-504. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/ 10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504. . Terjeszti a Ma­gyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyed­évre 735 forint, egy évre 2940 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza. Rendőrségi ügyelet.., A tárgyalóteremből A paragrafusok birodalmában Rablók, betörők, tolvajok, garázdák és szélhámosok minden mennyiségben. Szá­mos nyomozáselrendelés is­meretlen tettes vagy tettesek ellen, s néhány sikeres akció jellemzi az elmúlt rövid idő­szak rendőri munkáját. „Rezesbanda” a Karancs-hegyen No nem muzsikálni, hanem lopni mentek eddig még isme­retlen tettesek július 2-án éj­szaka, a Karancs-hegyi URH-átjátszóadóhoz. Gondol­ták, ahol antenna van, ott kábel is, benne jól fizető rézhuzallal. Nem tévedtek. Hosszú métere­ken kivágták, kitépték a földből és föltekerték a koax kábelt. A barbár üzletelők 60 ezer forint­nyi kárt okoztak. Prémtolvaj és szélhámos Ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást a salgótarjáni rendőrkapitányság, aki július 2-án órákban Sóshartyánban a Pados major egyik épületének ablakát betörte, majd bemászott az épületbe, s az egyik helyi­ségből 6 darab kikészített róka­bőrt ellopott, amelyek együttes értéke 60 ezer forint. Ennél jóval többe utazott Sz. György váci illetőségű „szőr­meszakember”. Csalás bűntet­tének alapos gyanúja miatt ren­delt el nyomozást ellene a rét­sági rendőrkapitányság. Sz. úr 1992 júniusában ezüstrókabő- röket vásárolt fel, majd Rétság és környéke településeit beko- csizva, akinek csak tudta, ha­talmas haszonnal eladta a szőr­méket. A szép számú rászedett- nek összesen 830 ezer! forintnyi kára származik a kánikulai szőrmeüzletből. Álkulcsos betörő Valószínűleg biztos címre ment az az eddig még ismeret­len betörő, aki július 4-ére vir­radóan, feltehetően álkulcs használatával behatolt O. Dezső salgótarjáni lakásába. A „ma­gányos” elkövető nyugodtan dolgozhatott. Könnyen megta­lálta a takarékbetétkönyvet, szert tett egy aranyórára is, sőt némi készpénzhez is hozzáju­tott, majd - összesen 71 ezer fo­rintos zsákmányával - angolo­san távozott. A salgótarjáni rendőrkapitányság keresi az „urat”. Nem fizette be az iskolapénzt No ne a gyerek után járó napközi-, vagy ebédpénzre gondoljunk, ebben az esetben többről, 500 ezer forintról van szó. A szécsényi rendőrkapi­tányság folytat vizsgálatot sik­kasztás bűntettének alapos gya­nújával a varsányi illetőségű B. Tímea ellen. A mindössze 24 éves hölgy, 1992 májusa és jú­niusa között a rábízott, és a Szé­csényi Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola tulajdonát képező 500 ezer forintnyi összeget, ahe­lyett, hogy befizette volna a vá­rosi OTP-fiókban, inkább saját pénztárcájába gyűjtögette ki­tartó hangyaszorgalommal. Családi verekedés súlyos sérüléssel A salgótarjáni rendőrkapi­tányság súlyos testi sértés bűn­tettének alapos gyanúja miatt kezdett nyomozást Z. Mihály szuhai lakos ellen. Az eset még június 29-én 18 óra tájban tör­tént: Z. Mihály szuhai lakásuk konyhájában, minden előzmény nélkül megtámadta Z. Csabát. A sértettet olyan brutálisan bán­talmazta, hogy az nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Biciklit is lopott a puskatolvaj Mint ahogyan arról már hírt adtunk, június 28-án este 7 óra körüli időben K. Bálint mátra- nováki lakos gépkocsijából, Mátraverebély térségében a gémeskútnál, ismeretlen tettes kilopta vadászfegyverét. A be­jelentést követően a bátonytere- nyei rendőrőrs két nyomozója kiderítette, hogy a bűncselek­mény elkövetésével alaposan gyanúsítható L. Kálmán mátra- verebélyi lakos, aki július 8-ai elszámoltatásakor bevallotta tettét és elmondta, hogy a lő­fegyvert egy bozótosban rejtette el, amit a helyszínre érkező rendőrök meg is találtak. A puskatolvajlást elismerve L. Kálmán arról is beszámolt, hogy nem csak puskára, kerék­párra is specializálódott. A kö­zelmúltban Kisterenye és Bá- tonyterenye térségében elköve­tett mintegy 15 rendbeli kerék­párlopást is az ő számlájára ír­hatják. A házkutatás során az elkötött kerékpárok nagy része megkerült. Láncért, gyűrűért autót vett a rabló Június 29-én 19 óra körül in­dult a salgótarjáni Külső pálya­udvarról az a vonat, amelyen S. Tamás 17 éves kányási fiata­lember utazott. Miután Kistere­nye és Nagybátony között már rajta kívül senki nem tartózko­dott a kupéban, ezt az alkalmat használta fel egy akkor még is­meretlen férfi, hogy S. Tamás aranyláncát letépje a kétségbee­sett fiú nyakából, majd Bátony- ban lelépett a vonatról és elme­nekült. Azóta a rendőrök kiderí­tették, hogy az elkövetéssel ala­posan gyanúsítható K. Zoltán kisterenyei lakos, aki hasonló bűncselekményért januárban szabadult a börtönből. Kihallga­tása során egy hasonlóan elkö­vetett gyűrűs rablást is beis­mert. Elmondta, hogy a rablott aranytárgyakért egy forgalom­ból kivont gépkocsit vásárolt. A rendőrök megtalálták az „autó” régi tulajdonosát, nála a láncot és a gyűrűt is lefoglalták. A rendőrség kéri az arany­gyűrű jogos tulajdonosát - vél­hetően egy Nagybátonyban élő, Mátra-lakótelepi férfit,- akinek ujjáról K. Zoltán erőszakkal húzta le ujjáról a gyűrűt,- hogy jelentkezzen a bátonyterenyei rendőrőrsön. Lebukott a famaffia A fával nem csak tüzelni le­het, hanem jó pénzen eladni, még jobb pénzen túladni rajta, így tartotta az az erdőkövesdi „famaffia” is akik a szomszédos Heves megyéből jártak teherau­tóval tűzifát lopni a pétervásárai erdészet őrizetlen parcelláiba. A „főnök” T. János és három társa tudta, hogy délután négytől, amikor az erdészeti dolgozók levonulnak a művelési terület­ről, szabadon garázdálkodhat­nak. Lopták is a fát köbméter­számra. Június 16-ai lebuká­sukkor bevallották, hogy ezt megelőzően május 25-én és jú­nius 3-án is loptak autóval fát ebből az erdőrészből. Víkendházbetörők Július 7-én virradóra a rend­őrjárőr vette észre, hogy kifosz­tották D. Lajos budapesti lakos káliéi hétvégi házát. Az elköve­tők 140 ezer forint értékű ruha­neműt, élelmiszert, műszaki tárgyakat pakoltak össze. A pásztói rendőrkapitányság for- rónyomos csoportjának még a hajnali órákban sikerült elfogni az elkövetéssel alaposan gyanú­sítható P. Béla és H. Tamás fia­talkorú helybeli lakosokat, akik kihallgatásukkor még öt ha­sonló bűncselekményt ismertek el. Szabó Gy. Sándor Kényszerdiétán A Sanghaji állatkert a pénzügyi megszorítások miatt kénytelen volt diétára fogni az állatokat, sőt néhány értékespéldánytól meg is kellett válnia — írta csütörtöki számában a China Daily című pekingi napi­lap. Az írásból kiderül, hogy az élelmezési költségek növekedése mi­att — ezek az év végére várhatóan a jelenlegi négyszeresére emelked­nek, s elérik a 180 ezer dollárt — az állatkert súlyos költségvetési hi­ánnyal néz szembe. így az illetékesek máris kénytelenek voltak eladni két afrikai oroszlánt, emellett csökkentették a zsiráfok, szarvasok és juhok, valamint az állatkert egyetlen mandzsúriai tigrisének élelmi­szeradagját. (Ez utóbbi élelmezése egymagában évi 3600 dollárba kerül.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom