Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-30 / 179. szám
1992. július 30., csütörtök SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 XXV. nyári olimpiai játékok, Barcelona Kicsi országunk ötkarikás nagyhatalom! Szerdán tizenhét számban osztottak érmeket. Boldog aranyérmek De térjünk még vissza a keddi magyar aranynapra. „Nem mehetnék most haza a kislányomhoz?" - ezzel fogadta aranyérmes birkózónk, Repka Attila a gratulálni érkezőket. Egerszegi Krisztina, második barcelonai aranyérme után maga volt a felhőtlen öröm. Tippeljen On is! Hatfordulós játékunk megfejtéseit egyszerre, vagy kü- lön-külön kell szerkesztőségünkbe eljuttatni augusztus 5-ig. A legtöbb találatot elért játékosok között három, Bosch háztartási gépet sorsolunk ki. „Nagyon, nagyon boldog vagyok!" - ismételgette, s cseppet sem volt szomorú, hogy most elmaradt a világcsúcs. Az „Egér” mögött örök második Szabó Tünde örül az ezüstéremnek és bízik benne, hogy egyszer ő is felállhat a dobogó tetejére. Hisztis Kovács? Kovács Antal, a 20 éves paksi fiú megszerezte Magyarország első olimpiai aranyérmét a tatamik világában. Milyen fiú Antal? - kérdezték édesanyjától, Kovács Ferencnétől.- Azt nem lehet mondani, hogy csendes, sőt nagyon is élettel teli, de segítőkész, jó fiú. Ha valamiért elégedetlen, akkor azért „hisztizni” is tud. Komáromi kiesett Barcelonában sem minden felhőtlen. Az olimpiai falu személyzete például jobb ellátást, több és jobb ételt követel. A magyar „zászlós”, Komáromi Tibor a birkózószőnyegen - kötöttfogás, 90 kg - vereséget szenvedett, és kiesett. A 82 kg-os Farkas Péter viszont győzött. Az asztaliteniszezők is megkezdték, Bátorfi Csilla biztos győzelemmel mutatkozott be. Nincs fényűzés! Téved, aki azt gondolja, hogy az olimpián részt vevő milliomos profi teniszezők Ferrarik- kal közlekednek és ötcsillagos szállodákban laknak, ugyanis Jim Courier, Goran Ivanisevics vagy Boris Becker inkább zsúfolt buszokra vár, s az olimpiai falu izzasztó kabinjaiban szálltak meg. „Nincs légkondicionálás a szálláshelyen, hajnali 2-3 óra előtt nem lehet elaludni, de azért igen sok élményben van részünk" — mondta az amerikai Courier, aki csak a pézndíjakból az idén 1,33 millió dollárt vágott zsebre. Legyen gyászszünet Az 1972-es müncheni olimpián izraeli sportolók ellen elkövetett merénylet áldozatainak családtagjai követelik, hogy az összes olimpián egy perces csenddel adózzanak a 11 áldozat emlékének, továbbá tisztázódjon, hogy valójában a palesztin terroristák ölték-e meg a sportembereket, vagy a velük tűzpárbajba keveredett nyugatnémet biztonsági emberek?! NÓGRÁDÉH^Olimpiai típpA.2,jtvény 3. forduló Kérdésünk: Ki nyerte az első magyar bronzérmet Barcelonában? Név:............................................................ Lakcím: ................................................................. M egfejtéseiket az alábbi címre küldjék: Nógrád Megyei Hírlap Szerkesztősége, Salgótarján Erzsébet tér 6. Nemzetközi karate-edzőtábor Ki az, aki jobb mint Mijazaki? Idén ismét megrendezik a Gasshukut, a shotokan karaté- kák legnagyobb nyári edzőtáborát. A tábor szervezőjének, a Magyar JKA Karate Szövetség felkérésének eleget téve az edzéseket Satoshi Mijazaki 8 dános mester, a Japán Karate Szövetség belgiumi instruktora vezeti. Segítői Sergio Gneo 6 dános és Josef Benoy 5 dános mesterek, a belga szövetség instruktorai. A Mosonmagyaróváron augusztus 20-tól 23-ig tartó tábor célja a szakmai továbbképzés, a vizsgalehetőség biztosítása. Mindezek mellett jó lehetőség lesz az öt év óta több szakágra zilálódott hazai shotokan szövetség egységesebbé tételére. Mijazaki mester felkészítő edzései után a magyar élgárdának lehetősége nyílik újabb feketeöves vizsgafokozatok elérésére. A többszáz hazai és külföldi résztvevő között ott lesznek a Nógrád megyei klubok karatékái is. Két siker Szlovákiában Tizenhatodik alkalommal rendezte meg Szlovákia Nagydíját a szlovák tájfutószövetség. A háromnapos nemzetközi versenyt Jasov (Jászó) térségében tartották az elmúlt hét végén, a hazaiakon kívül a 14 nemzet 132 klubjának másfélezer tájfutója részvételével. Az első versenynapon, Já- szó-Hajagos térségében, a H 21 B/I kategóriában a 8 km-es versenypályán, a balassagyarmati Kovács Zoltán kezdte meg a magyarok jó szereplését - a második helyen végzett. H 21 B/II kategóriában a salgótarjáni színekben versenyző Erdélyi Gyula erős hajrát vágott ki, s 15 századmásodperccel megelőzte az addig vezető lengyel Tarnowskit. így Erdélyi az első nap győztese lett. A lányoknál meglepetész- számba ment, hogy a Décsey Emőke, a pásztói Color Nova SE versenyzője a második helyen ért célba. A serdülő lányoknál Tarnóczy Anett a negyedik helyre jött fel. A fenőtt nőknél a balassagyarmati Jaku- becz Andrea a 10. lett. A második nap versenyei Te- olica környékén zajlottak. A rendkívül jól futható terepen nagy szintkülönbségű pályák várták a futókat. A H 11 B kategóriában ifj. Pelyhe 9., a D 17 B-ben Décsey 4., a H 50-ben Kovács Ferenc 15. helye érdemel említést. A harmadik versenynapot - Poproc térségében - látványos küzdelmek jellemezték. A kiemelt 1-es rajtszámmal indult Erdélyi Gyula szép futással megnyerte élete első nagydíjas versenyét. A második felnőtt csoportban Kovács Zoltán szoros küzdelem árán megtartotta második helyezését. Aztán nagy meglepetésre az ifjú Pelyhe Dénes érkezett célba. Ez azt jelentette, hogy az ifjú sportoló is kategóriagyőztes lett. Az ifjúsági lányoknál Décsey összetettben a harmadik helyen végzett. A junior nőknél az ösz- szesített eredmények értékelésekor a salgótarjáni Marczis Zsófia az utolsó napi jó futásával ugyancsak felkerült a dobogó harmadik fokára. <3b BANK MINT MINDIG Kovács második • Domodossolában rendezték meg a hét végén az olasz-fran- cia-magyar felnőtt válogatott atlétikai viadalt, ahol mind a három csapat - természetesen - olimpikonjai nélkül versenyzett. A magyar csapatban helyet kapott a balassagyarmati Kovács Dusán is, aki 400 m gáton (51.06) a második, a 4x400 m-es váltó tagjaként a harmadik helyen végzett. A magyarok a női, a férfi és az összesített pontversenyben egyaránt a harmadik helyet szerezték meg. Kozma sikere • Nyitrán cseh-szlovák-ma- gyar-görög serdülő válogatott atlétikai viadalt rendeztek. A magyar színek képviseletében az SKSE két fiatal versenyzője is rajthoz állt. Távolugrásban Kozma László (716) a 2., ugyanő a 4x100 m-es váltóban szintén a 2. helyen végzett. Ajk- ler Zita 100 m gáton (14.62) és 300 m gáton (44.30) egyaránt a 3. helyet szerezte meg. SVT-Wamsler SC • Salgótarján. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár átalakulása után a cég sportegyesülete is nevet változtatott: a klubot ezentúl SVT-Wamsler SC-nek hívják. Sportnap • Sóshartyán. A Hartyáni Tsz SE augusztus 2-án, vasárnap sportnapot rendez. Délelőtt gyermekfoci, délután 14 órai kezdettel 11 -es rúgó verseny, majd nagypályás labdarúgótorna szerepel a programban. Résztvevők: Sóshartyán, Fülek, Nógrádmegyer, Kazári Roma. Maracana - zárva ® Rio de Janeiro. Bizonytalan időre bezárják a világ legnagyobb stadionját, a rioi Mara- canát. A hatalmas építményben néhány napja ugyanis két ember halálát követelő baleset történt: a nagy tömeg nyomására leszakadt az egyik tribün korlátja, és többen az alatta lévő szektorra zuhantak. A sebesültek száma 93. Az illetékesek anyagfáradtságra gyanakszanak. Az öregek rutinja és a fiatalok lelkesedése megérlelte a sikert Hasznoson nem hasztalan vágytak megyei I. osztályú futballcsapatra Bizakodva vág neki első megyei I. osztályú szezonjának a hasznosi gárda. íme, a sporttörténelmi siker részesei. Állnak, balról: Csépe Sándor elnök, Megyesi, Szeles, Bódi, Dóra, Bencsok, Tóth, Virányi, Fenyvesi, Illés László elnökségi tag. Guggolnak: Molnár, Csépe I., Csépe Z., Mátrai, Fösvéy, Kanyó. A Hasznosi Sportegyesület harmincegy éves történetében a labdarúgók először készülhetnek a megyei I. osztályú bajnokságra. Az előzményekhez tartozik, hogy a csapat már az előző, 1990/91-es bajnoki évadban, a megyei II. osztályban elért dobogós helyezésével, kivívta a felsőbb osztályba lépés jogát, akkor azonban kénytelenek voltak jó pénzért értékesíteni azt, mivel létesítménygondokkal, öltözőhiánnyal küszködtek. Időközben, nagy társadalmi összefogással, sikerült felépíteni a szociális épületet, s mivel a bajnokságot megnyerték, előbbre léphetnek. Mindezekről, s a jövőről beszélgettünk Csépe István csapatkapitánnyal, és Illés Zoltán elnökségi taggal, az egyesület gazdasági vezetőjével:- Az elmúlt két évben, mintha nagyon meglódultak volna? •£s. /..-Az 1990/91-es évadra jutottunk fel a városkörnyéki bajnokságból a megyei II. osztályba, ahol az őszi szezont kiesőhelyen zártuk. A tavaszt a megkapaszkodás szellemében kezdtük: erősítettük a játékosállományt. Egy korábban Hasznosról elszármazott labdarúgót, Maksó Miklóst, a Recsk játékosát kértük fel edzőnek, aki szívesen jött, magával csábítva több, magasabb osztályt megjárt focistát is. A bajnokság végére olyannyira belelendült a csapat, hogy harmadik helyezésünkkel feljutottunk az I. osztályba. Indulni azonban nem tudtunk, mivel nem volt öltözőnk. Ezért eladtuk az indulás jogát a Palotásnak.- Amely adásvételből származó összeg jól jött az öltöző megépítéséhez. Cs. /..-így igaz. Az anyag- költségek fel is emésztették ezt az összeget. A falu - amely Pásztó városrésze - összefogott, s társadalmi munkában valósította meg az öltöző épületet.-Mennyire ment el a játékosok kedve, hogy nem tudtak élni az indulás lehetőségével?- Néhányan elmentek, a többség azonban eltökélte: ismét megpróbálják a feljutást. A bajnokság aztán olyan jól sikerült, hogy mindössze két döntetlennel a tarsolyunkban, veretlenül lettünk bajnokok.- Az ellenfeleket, gondolom, már kikémlelték. Milyen esélyt jósolnak önmaguknak?-Kupamérkőzésen már láttuk őket, sőt némelyikükkel már edzőmérkőzést is játszottunk. Ha az edzettségi szintet meg tudjuk emelni, még meglepetést is okozhatunk. Egyébként szeretnénk megkapaszkodni a középmezőnyben.- Elképzeléseik megvalósulásához szükséges lesz a játékosállomány további erősítése is. I. Z.:- Idősebb, tapasztalt játékosainkra, Dóra József kivételével, aki abbahagyja a játékot, továbbra is számíthatunk. Leigazoltuk Kovács Lászlót Szurdokpüspökiből, Tarról visszajön Csépe Zoltán, leszerel Maksó Dániel, de további elképzeléseink is vannak, amelyeket nem akarom elkiabálni.- Ki tudják gazdálkodni a felmerülő költségeket? 12,.— Az önkormányzattól ígéretet kaptunk, hogy biztosított lesz indulásunk. Emellett hasznosi vállalkozók támogatják a csapatot. Szeretnénk megszerezni egyesületünknek a vásártér üzemeltetési jogát. Aláírást is gyűjtöttünk ez ügyben, de választ még nem kaptunk az önkormányzattól.- Hamarosan indul a bajnokság. Következő feladatuk? Cs. /..--Csapatunk kulcsjátékosa, Megyesi Ferenc, aki korábban a Recsk, az Eger és a Békéscsaba játékosa is volt és a Vác jelenlegi edzőjének, Csank Jánosnak a hívására ment Békéscsabára focizni, akivel korábban Recsken együtt játszott. Ennek az ismeretségnek köszönhetően, július 31-én, pénteken 17 órai kezdettel a hasznosi pályán megmérkőzik csapatunk a Vác FC-Samsung együttesével. Játékosaink és szurkolóink egyaránt megérdemlik ezt a nem mindennapi mérkőzést. Vallus Tibor