Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-29 / 178. szám

NÓGRÁDI, HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. július 29., szerda A Nap kél: 5.18 órakor, nyugszik: 20.22 órakor. A Hold kél: 04.42 órakor, nyugszik: 19.54 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MÁRTA és FLÓRA nevű kedves olvasóinkat A mai kedves MÁRTA nevünk keleti eredetű, és Dél-Mezopotá- iniáhan a káldeusok között már időszámításunk előtt 1000 évvel használatban volt. Ezen a nyelven jelentése: „Úrnő, gazdasszony”. De elterjedt a héber nyelvben is, s a név hangulatának inkább a héber jelentése: „szomorú” ad kifeje­zést. Mártának lángvirágot, piros Phlox drummondiit ajándékoz­zunk névnapjára. A virágok és a tavasz istennője volt FLÓRA, akinek latin neve a „flos”: „virág" szóból ered. Alkal­mazzák nevét bővített értelemben a környező világ növényzetére („flóra”). Számára pedig nyári vi­rágokból kössenek csokrot, és ez­zel emlékeztessék őt nevének virág értelmére. Ma tartja névnapját a naptáron kívül az Adelmár, Bea, Beatrix, Elnió, Farkas, Félix, Fio- rella, Olaf, Virág is. Kánikulai finis, Adenauer-bükk Várható időjárás ma estig: Változó felhőzet mellett tovább­ra is meleg, napsütéses idő lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet megközelíti a 29 fokot. ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 3/4 6 és 8-tól: Szabad préda Színes, feliratos amerikai Beteljesedett a bonni Scha­umburg Palota parkja 130 évesre becsült büszkeségének, az Ade­nauer kancellárról elnevezett hatalmas bükkfának a sorsa — hétfőn nekikezdtek a kivágásá­hoz. A park kímélése végett a fű­részek lcét napon át dolgoznak rajta. A csaknem húsz méter magas bükkfa gyökerét már évek óta ómba pusztítja. Hasztalan pró- álkoztak különböző gyógymó­dokkal, a fa lombkoronája egyre csak pusztult. Végül úgy látták, hogy többé már nem képesek biztosítani a park látogatóinak testi épségét — a fa bármely pil­lanatban kidőléssel fenyegetett. Bár ez a bükk nem volt ked­venc fája a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárjának, de az tény, hogy Adenauer na­gyon szerette a palota óriás park­ját, annak ódon fáit. Végül is va­lószínűleg azért ragadt az Ade­nauer név a hatalmas bükkfán, mert sok közös vonásuk volt a kancellárral — szilárdság, ke­ménység és állóképesség. Lebukott az úszó játékkaszinó Nem mosolygott rá a szeren­cse istennője arra a teherhajóra, amely pedig Kína első úszó já­tékkaszinója lehetett volna. Lap­jelentések szerint a dél-kínai Fu- sanban csütörtökön a rendőrség razziát tartott egy teherhajón, amelyen illegális játékkaszinó működött. Az eredmény: 41 le­tartóztatás és több mint 150.000 jüan (28.000 dollárnak megfele­lő összeg) elkobzása. A szerencsejátékosok a hajó egyik raktárában berendezett kaszinóban hívták ki maguk el­len a sorsot, miközben a hajó csendesen úszott a habokon. Az illegális kaszinó igazgatója walkie-talkie segítségével tartot­ta a kapcsolatot a „vevőkörrel”, s előre jelezte, hogy ki és hol száll­hat fel a hajóra. A lapjelentés arról nem tesz említést, hogy miként bukkant a rendőrség az illegális játékkaszi­nó nyomára. Az utóbbi időben Kína külön­böző tartományaiban fokozott erővel folyik a bűnüldözés, így a szerencsejátékok elleni harc. Leszerelő orosz katonák „üzlete” Kamiont — három üveg vodkáért Hamm üveg vodkáért egy ka­miont cseréltek leszerelő kato­nák Oroszország déli részén, Szamara környékén —jelentette az AFP hétfőn. A leszerelők mostanában mind gyakrabban fosztogatják a hadsereg felszerelését, ám ez a viccbeli „mozdonycserével” ve­tekedő eset kiemelkedik teljesít­ményeik sorából. Eddig megelé­gedtek kisebb „búcsúajándé­kokkal” is, például egyenruhá­val, övékkel és jelvényekkel. Egy orosz katonai kiadvány szerint a Távol-Keleten, Haba­rovszk térségében a bűnözés szintje jelentősen megemelke­dett,, mióta a balti államokból dezertáló katonák ide áramla­nak. A helyi hatóságok naponta tucatnyi bűnöző katonaszöke­vényt vesznek őrizetbe. akciófilm APOLLÓ KAMARA 7 órától: Superman 2. Színes, szinkronizált amerikai sci-fi BALASSAGYARMATI MADÁCH Tiniboszorkány Színes, zenés amerikai vígjáték SZÍV TV 1992. július 29. 19.10 Kondicionáló torna 19.45 Gyermekek képernyője 20.00 Pop-Rock - Könnyűzene 20.35 Nyomozás Krisztus holtteste után színes, szinkr. olasz film. I. rész. 21.40 Kvíz 22.20 Egészség magazin 22.35 Meditáció és jóga Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján : 32/11-600 VL.ln u, 18 crálól TOfjel 6 cráiq. A hívás ingyenes! NEMZETKÖZI TOP 10 ANGOL 1. ERASURE 2. MARIAH CAREY 3. SMART E S 4. RICHARD MARX 5. JIMMY NAIL 6. SNAP 7. UTAH SAINTS 8. ELECTRONIC 9. NICK BERRY 10. DIANA ROSS USA 1. SIR MIX-A-LOT 2. MARIAH CAREY 3. RED HOT CHILI PEPPERS 4. BILLY RAY CYRUS 5. TLC 6. ARRESTED DEVELOPMENT 7. MADONNA (THIS USED 8. CELINE DION 9. THE COVER GIRLS 10. JON SECADA (ABBA-ESQUE) (P IL BE THERE) (SESAME’ STREET) (HAZARD) (AIN'T NO DOUBT) (RHYTHM IS A DANCER) (SOMETHING GOOD) (DISAPPOINTED) (HEARTBEAT) (ONE SHINING MOMENT) (BABY GOT BACK) (I’ IL BE THERE) (UNDER THE BRIDGE) (ACHY BREAKY HEART) (BABY-BABY-BABY) (TENNESSEE) TO BE MY PLAYGROUND) (IF YOU ASKED ME TO) (WISHING ON A STAR) (JUST ANOTHER DAY) 1. DR. ALBAN 2. ERASURE 3. SNAP 4. D0UBLÉ YOU 5. GUNS N ROSES 6. L0N00NBEAT 7. DOUBLE YOU 8. SISTERS OF MERCY 9. KRISS KROSS 10. CONNIE FRANCIS MAGYAR 1. FILMSLÁGEREK MAGYARUL II. 2. L0C0M0TÍV GT. 3. MANHATTAN 4. QUEEN 5. RAJZFILMSLÁGEREK 6. EDDA 7. GUNS N’ ROSES 8. TÁTRAI BAND 9. BIKINI 10. ZOLTÁN ERIKA NÉMET (IT’S MY LIFE) (ABBA-ESQUE) (RHYTHM IS A DANCER) (PLEASE DON’T GO) (KN0CKIN ON HEAVEN'S DOOR) (YOU BRING ON THE SUN) (PLEASE DON’T GO /REMIX/) (TEMPLE OF LOVE) (JUMP) (JIVE CONNIE) (VÁLOGATÁS) (BÚCSÚKONCERT) (SZÁLÚ FEL MÉG) (GREATEST HITS II.) (VÁLOGATÁS) (EDDA 13) (USE YOUR ILLUSION II.) (KÍSÉRTÉS) (IZZIK A TAVASZI DÉLUTÁN) (MINDENT A SZEMNEK) Új japán szokás Az utóbbi időben egyre több japán szokott rá arra, hogy munkahe­lyére utazva nemcsak aktatáskát visz magával. Különösen az előváro­sokból Tokióba dolgozni utazók kaptak rá arra, hogy a magukkal vitt otthoni hulladéktól útközben a vasútállomásokon szabadulnak meg. Mivel pedig a kánikulai hőmérséklet és a nem éppen gyakori sze­mételszállítás a háztartási hulladékból egyre inkább „szagos kérdést” csinál, sokan döntenek az „egyéni elszállítás” mellett — egészen a legelső vasúti szeméttárolóig. A japán vasutak szóvivője a minap arra panaszkodott, hogy a pá­lyaudvarok szeméttartói zsúfolásig megtelnek halszálkával, eldobott teafilterekkel és zöldséghulladékkal. „Fia valakit rajtakapunk, hogy megszabadul az otthoni hulladéktól, elmagyarázzuk neki, hogy nem a vasút a megfelelő hely a szeméttől való szabadulásra, és megkérjük, hogy vigye a megfelelő helyre a hulladékot” — mondja egy vasutas, aki a tokiói körvasúinak azon a szakaszán teljesít szolgálatot, ame­lyen naponta százhúszezren utaznak munkahelyükre és onnan haza. Tokióban egyébként hetenként háromszor szállítják el a hulladé­kot a lakóházakból, de a nagy melegben még így is gyakran érezhető az utcákon a szemét bűze. Az idézett szóvivő nem tudta megerősíteni azokat a sajtójelentése­ket, amelyek szerint a munkába utazók kimúlt háziállataik tetemeit is pályaudvari szeméttartókban helyezik el. Tömeg­mészárlások Ismeretlen fegyveresek egy születésnapi összejövetel 12 résztvevőjét gyilkolták meg Bo­gotában, Kolumbia fővárosában — jelentette az AP helyi rádió­adókra hivatkozva. A támadók megrohamozták a helyszínt, és géppuskával vaktában lövöldöz­ni kezdtek. Az összejövetelen 16-20 év közötti fiatalok vettek részt. Tizenegy elítélt vesztette éle­tét a csaknem negyedóráig tartó tűzpárbajban, amikor a brazil rendőrség vasárnap megroha­mozta az egyik, Rio de Janeim közelében lévő börtönben fellá­zadt fegyenceket. A rabok ezt megelőzően két fegyőrt lefegy­vereztek és túszul ejtettek, majd az egyik szerencsétlent meggyil­kolták. NÓGRÁD megyei hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/16-455, Telefax: 32/12-542,32/11-504. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/ 10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504. * Terjeszti a Ma­gyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (TIELÍR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyed­évre 735 forint, egy évre 2940 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László _________________________ HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.20 Törvénykönyv. 8.30 Hangszemle. 9.05 Napközben (ÉLŐ) 11.05 Válogatott perce­ink. 11.35 Őszi kavargás. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Vendég a háznál. 12.50 Külpolitikai fi­gyelő. 13.05 Ki nyer ma? (ELŐ) 13.05 Falurádió (ism.) 14.05 Klasszikusok mindenki­nek. 15.05 Határok nélkül. 16.00 Délutáni Krónika. 16.10 Barcelona 92.16.25 Mindenna­pi gazdaság. 16.40 Filmzene. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Rá­adás. 19.30 Jó éjszakát, gyere­kek! 220.05 Emlékezetes észak-dunántúli népdalok és táncdallamok. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. URH: 11.00 Derűre is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet (ism.) 11.30 PAF mű­sor (ism.) 14.00 Kettős kötődés. 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar műso­ra. 19.00 V materinskom jazy- ku. Szlovák nyelvű műsor. 19.30 In limba materna. Román nyelvű műsor. 20.00 In der Muttersprache. Német nyelvű műsor. 20.30 Na maternjem je- ziku. Horvát és szerb nyelvű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Kölyökrádió. 8.35 Nagy Éva énekel. 8.50 Apró-cseprő. 9.03 Zene-szó. 10.00 Halló, itt Barcelona! 14.00 Derűre is de­rű. 14.25 Halló, itt Barcelona. 16.00 Rockszerda. 17.03-23.10 Halló, itt Barcelona! 23.10-4.20 Napforduló. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.05 Egy bál. 10.28 Operaslágerek. 11.05 Versenyművek. 11.40 Népdal­kórusok, hangszerkettősök. 12.05 Hangverseny délidőben. 14.05 Zazie a metrón. 14.38 Je- ney Zoltán műveiből. 15.20 Ze­nekari muzsika. 16.05 Árnyjá­ték. 16.35 Beethoven: D-dúr trió Op. 8. 17.00 Metronóm. 17.50 Ujraolvasva (ism.) 18.05 A magyar zene évszázadai. 19.35 Francia kamarazene. 20.14 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből. 21.40 Hajnóczy Péter novellái­ból. 22.05 Hallgassuk együtt. 23.00 Fiók. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Észak-magyarorszá­gi zenés hírmagazin 5.55 Mű­sorismertetés, hírek, időjárás, útinform 6.00 Reggeli krónika 6.10 Észak-magyarországi ese­mény-összefoglaló 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gazdaságközei­ben 7.00 Reggeli krónika 7.10 Észak-magyarországi esemény­összefoglaló 7.30 Hírek, körzeti időjárás-jelentés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Észak­magyarországi krónika 8.10 Szí­ne és fonákja. 16.00-18.00 Ke­reskedelmi adás ( televízió ) TV 1 8.35 Gyereksarok. 9.00 Marc és Sophie. Francia filmsorozat, (ism.) 9.25 Évgyűrűk. Nyugdí­jasok műsora. 10.00 Itt Barcelo­na! 13.05 Lovejoy. Angol film­sorozat. (ism.) 14.00 Ez is jazz. (ism.) 14.30 Itt Barcelona! 15.50 Drezdai gyűjtemények műkincsei. NDK film. 16.05 Mini klip-mix. 16.15 Kölyök- idő. 16.40 Délutáni egyenleg. 16.55 Itt Barcelona! 20.20 Hí­radó. 20.45 Itt Barcelona! 22.55 AKTuális. 23.20 Mézes­madzag. Riportműsor. 0.10 Ké­ső esti Híradó. 0.15 A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója. 0.40 ZDF Híradó. TV 2 16.40 Hírek. 16.50 Nomád nemzedék. 17.25 Dominó. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híradó. JÓ ESTÉT! 18.18 Gye­rekeknek. 18.42 Zöldpont. Ma­gazin. 19.05 Csengetett, Mylord? Angol filmsorozat. 20.00 Közalkalmazottak jogál­lása. 20.50 Minikrimik. Angol rövidfilmek. 21.20 Hollywoodi interjúk. 22.00 Esti egyenleg. 22.20 Időjárás. 22.30 Magyar novellák. Tógyer farkasa. Tévé­játék. 22.55 A dalai láma Ma­gyarországon. SZLOVÁK 1 8.15 Események, kommentá­rok. 8.50 Ismerkedjenek, ké­rem! (ism.) 9.30 Hitparádé — Slágerlista (ism.) 10.30 Olim­piai stúdió. 19.30 Tévénapló. 19.57 Olimpiai stúdió. 21.20 Politika vagy horoszkóp? 22.00 Események, kommentárok. 22.30 Az 5 a 40-ből nyerőszá­mainak sorsolása. 22.35 Olim­piai stúdió. SZLOVÁK 2 17.45 Nagy nyári kaland. Ifjúsá­gi tévéfilmsorozat. 18.10 Muzzy comes back. 18.25 A festő bácsi meghívása. Tévéjáték. 19.00 Tv-híradó. 19.22 Kalandok a világűrben. 20.06 Ki lesz a győztes?! Német bűnügyi film­vígjáték. 21.40 Időszerű esemé­nyek. 22.08 Sporthírek. 22.20 Hírek. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Természetvédelmi magazin 10.00 40 fok árnyékban 12.15 Varieté fiataloknak 13.30 A jó kaland 14.00 Hangverseny 16.15 Környezetvédelem 17.10 Főzőcske 17.40 Francia nyelv­lecke 18.00 Kvízjáték 19.00 He­gyek 20.00 Teleszkóp 21.30 Színházi közvetítés 23.20 Hírek 23.40 Szabad stúdió. SUPER CHANNEL 10.30 Egyveleg 12.00 SUPER- üzlet 12.30 Turisztikai magazin 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élő videoshow 18.00 Wyatt Earp 18.30 Én, a kém 19.30 Pa- tyomkin páncélos 21.00 Utazási magazin 21.30 Üzleti hét 22.00 Hírek 22.30 Európai riportok 22.45 Piacgazdaság 23.00 Ve­szélyes játékok (film) PRO 7 7.05 Vegas 7.50 Hipper 8.15 Rajzfilmek: Dennis. Batman. Szelleműzők. Tapsi Hapsi 9.45 Harttól Hartig 10.45 Kobra, ön folytassa! 11.50 Énekelj, de ne játssz velem! 13.20 Starsky és Hutch 14.15 A gengszter, a játé­kos és a seriff 15.30 „Colt” a biz­tonság kedvéért 16.20 Harttól Hartig 17.10 Rajzfilmek: Karate Kid. Ollie bolondos farmja. Be- etlejuice. Hintstone család 18.55 Harry Black és a tigris I. (am. kalandfilm) 20.00 Híradó 20.15 Harry Black és a tigris II. 21.00 Rio Lobo (am. western) 23.10 Szórakoztató műsor 23.55 Starsky és Hutch 0.50 Petrocelli 1.40 Hírek 1.50 Az autóstopos 2.20 Simba (angol kalandfilm) 4.00 Hírek 4.10 Petrocelli RTL PLUS 6.00 Híradó 7.00 Halló, Euró­pa, jó reggelt, Németország! 8.55 Owen Marshall 9.50 Gaz­dag és szép 10.15 Dr. Marcus Welby 11.05 Tic Tac Toe 11.30 Családi párbaj 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai 13.20 Ka­lifornia klán 14.15 A Springfi- eld-sztori 14.55 A Főnök 15.50 CHIP’S 16.45 Rizikó 17.15 For­ró nyeremény 17.45 Nyere­ményjáték 18.00 Fiatalok ma­gazinja 18.45 Híradó 19.15 Robbanékony 19.45 Jó idők, rossz idők 20.15 Kastély a Wörthi-tónál 21.10 Életre-ha- lálra 22.10 Tévétükör 23.00 Alaszka 23.50 Hírek 24.00 Borzasztó kedves család 0.30 Légifarkas 1.30 A Főnök 2.30 Dr. Marcus Welby 3.30 Robba­nékony 4.00 CHIP’S 4.50 Jó idők, rossz idők 5.15 Fiatalok magazinja SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30 Szomszédok 9.00 Hírek 9.05 Hotel 10.00 Marlowe, a magánnyomozó 11.55 Szeren­csekerék 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kalifor­niai nap alatt 14.30 Szomszé­dok 15.00 Hírek 15.05 Hotel 16.00 MacGyver 17.00 Hírek 17.05 Mindent vagy semmit 18.15 Bingo 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Üdvözlet a Tegernsee-ről (német film) 21.55 Akut 22.25 Beszélgetés 22.55 Hírek 23.00 Temető a tóparton (am. film) 0.40 MacGyver.

Next

/
Oldalképek
Tartalom