Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-28 / 177. szám

XXV. nyári olimpiai játékok, Barcelona Hétfőn tizenkét aranyérmet osztottak őlb BANK MINT MINDIG lenne mindhárom aranyérem. Vagyis a 100 és a 200 háton is a döntő után a mi Himnuszunk csendülne fel... Egerszegit Antall József mi­niszterelnök és Göncz Árpád köztársasági elnök táviratban üdvözölte. Czene balsikere A 100 m mellen ezüstérmes Rózsa Norbertét nem volt könnyű szóra bírni, szomorúan mondta:- Kissé magam alatt vagyok, nem értem, mi történt. Az ezüst után megpróbálok 200 mellen javítani, de nem biztos hogy si­kerül nyernem... foglalkozott az öngyilkosság gondolatával is. A most 21 éves mellűszó - saját szavai szerint - mindent az úszásnak köszönhet, a sport volt az, ami megváltoz­tatta életét. A magyarok számára a hétfői nap is az úszás körül forgott. Délelőtt a 100 m férfi pil­langó selejtezőjében Horváth Péter csak a 35. időt (56.09) érte el, ezzel kiesett, de ez lényegé­ben várható volt. Annál nagyobb csalódást okozott a 400 m férfi vegyesú­szásban a Damyi-utódnak kiki­áltott Czene Attila, aki - lega- jobbjától jócskán elmaradva - csak a 16. időt érte el (4:26.31), így csak a B döntőbe jutott. Az ».♦hírlapOJUmpÁJlí . •••T típpsi^jtvény 1. forduló . Kérdésünk: Hány csapatsportágban szerez érmet Magyarország? Név:................................ ........................................ L akcím:..................................................................... M egfejtéseiket az alábbi címre küldjék: Nógrád Megyei Hírlap Szerkesztősége, Salgótarján Erzsébet tér 6. Tippeljen ön is! Hatfordu­lós játékunk megfejtéseit egyszerre, vagy kü- lön-külön kell szerkesztősé­günkbe eljut­tatni augusz­tus 5-ig. A legtöbb talá­latot elért já­tékosok kö­zött három, Bosch háztar­tási gépet sor­solunk ki. Rózsa legyőzőjéről, az ame­rikai Nelson Dibelről pár évvel ezelőtt senki sem hitte volna, hogy valaha is olimpiai bajnok lehet, sőt az sem volt biztos, hogy megéri a húszéves kort. Diebel ugyanis 16 éves koráig kábítószerezett, ivott és gyakran „igazi” Darnyi Tamás, a szám abszolút világelsője viszont a 2. legjobb eredménnyel (4:18.34) magabiztosan került a fináléba. 200 m női mellúszásban Csépe Gabriella 10. idejével (2:32.04) a B döntőben vehetett részt. - --------­1 992. július 28., kedd SPORTTÜKÖR HÍRLAP Szalánszki Ausztriában folytatja A magyar labdarúgók szá­mára újabban Ausztria jelenti az ígéret földjét. Korábban a kiö­regedett futballisták vonultak a burgerlandi sokadosztály felé, de ma már a fiatalabbak is köve­tik őket. Nem is kell messzire menni. A nógrádi játékosok kö­zül Garai és Bartus ugyancsak a sógoroknál keresi kenyerét. Le­gújabban pedig csatlakozott hozzájuk Szalánszki Ferenc, aki korábban a Vasas színeiben ját­szott, legutóbb pedig Balassa­gyarmaton szerepelt. Nógrádi sípmesterek táborozása Balassagyarmat. E hét csü­törtökétől szombatig táborba vonulnak a Nógrád megyei lab­darúgó-játékvezetők. A megyei játékvezetői bizott­ság által rendezendő háromna­pos összejövetelen a megyei bí­rói keretben számításba kerülő sípmesterek számot adnak el­méleti és fizikai felkészültsé­gükről. A táborozókat - a tervek sze­rint - meglátogatja Nagy Mik­lós, az országos jt elnöke, He­ves és Jász-Nagykun-Szolnok megye jt-elnöke, Répássy László megyei sportigazgató, valamint Zsidai Zoltán és Pan- csovai Nándor, a megyei labda­rúgó-szövetség elnöke, illetve főtitkára. Igazán lendületet vett a ka- talóniai olimpia szekere, a va­sárnapi kilenc után hétfőn már pontosan egytucat (vagyis 12) versenyszámban avattak bajnokot. A vasár­napi versenynapot egyébként 154 400 néző látta. Egérke dicsérete Egerszegi Krisztina győzel­mét követően nagy volt a bol­dogság a magyar táborban. Egérke, első örömében, némileg elérzékenyülve ezt mondta:- Éppen ma van édesapám születésnapja, ennél szebb ajándékot aligha adhattam volna neki, mint a barcelonai arany. Arról is beszélt, hogy a kata­lán fővárosba mindenekelőtt az ismétlés céljával jött ki, azzal, hogy 200 m háton megvédje címét. 400 vegyesen „csupán” eddigi legjobbját akarta megja­vítani ... Ez olyannyira sikerült, hogy a dobogó teteje lett a jutalma, s persze hatalmas új országos csúcsot ért el a világrekordnál alig 44 századmásodperccel gyengébb idejével. Kiss László, Egerszegi edzője így vélekedett:-Biztos nem voltam Egérke győzelmében, de azért nagyon bíztam benne. Jósolni viszont továbbra sem szeretek, ám azt szeretnénk, ha végül is meg­Indurain a győztes • Párizs. A spanyol Miguel In- durain a Tour de France befutó­ján a legnagyobb kerékpáros egyéniségek közé emelkedett. A navarrai farmer 28 éves fia sikerrel védte meg tavaly kiví­vott bajnoki címét a francia körversenyen, tette mindezt re­kord átlagsebességgel (39.504 km/ó), ráadásul egyazon évben megnyerte a Tour mellett a Giro dTtaliát. Vajon hány érem kerül a magyar olimpiai szálláshelyre? A birkózószőnyegen - kötött­fogásban - is egymást követték az események - sajnos szá­munkra nem mindig kedvezően. Növényi kiesett Nem sikerült a nagy visszaté­rés Növényi Norbertnek. A 100 kg-ban pontozásos vereséget szenvedett a német Steinbach- tól, ezzel kiesett, csak a 7. he­lyért birkózhat. A 48 kg-os Fa­ragó József technikai tussal, a 74 kg-os Takács János ponto­zással veszített. A 130 kg-os Klauz László mérkőzése kettős leléptetéssel végződött. Folytatta viszont remek soro­zatát a 68 kg-os Repka Attila: ezúttal az Európa-bajnok román Cararenál bizonyult jobbnak pontozással. Közben olimpiai aranyérme­ket is osztottak a sportlövőknél. A férfi légpuskázók ara­nyérmét a FÁK-beli Jurij Fed- kin nyakába akasztották. Záho­nyi Attila a 21., Gáspár Olivér a 31. helyen végzett...- A női sportpisztoly olimpiai A Salgglas Salgótarján NB II- es labdarúgócsapatának vezetői a múlt héten lapunkon keresztül nyíltan fúzióra szólí­tották fel Salgótarján két NB III- as szakosztályát, az SBTC-t és az SKSE-t. Kíváncsiak voltunk, hogy az érintettek hogyan fogadták az invitálást. Az SBTC nevében Kakuk Jó­zsef akkor azonnal reagált a fel­hívásra és elmondta - mi pedig akkor azon melegében megírtuk hogy a Stécé nem szándéko­zik fúzióra lépni, hanem saját erejébők kívánja kiharcolni az NB ll-es szereplés jogát. Az SKSE irányából viszont nem nem érkezett jelzés, ezért mi kerestük őket, hogy szándé­kait illetően érdeklődjünk. Miután Nyerges László elnök bajnoka Marina Logvinyenko, szintén az egyesített csapat tagja. Gönczi Anna 12., Ferencz Ágnes 26. lett. Panamázó panamai Végül egy érdekesség. Panamázáson kapták a hét­végén a Panamai Olimpiai Bi­zottság elnökét. A spanyol rendőrök 300, kü­lönböző versenyekre szóló be­lépőt koboztak el Meliton San­chez Ribastól, aki azt állította, hogy névértéken adta tovább a jegyeket.. . A rendőrség nem vette őri­zetbe a sportvezetőt, azonban az esetről beszámoló szóvivő rendkívül meglepőnek nevezte az esetet, tekintettel Ribas be­osztására. A spanyol rendőrség egyébként a múlt héten össze­sen 3 ezer belépőt kobozott el a nepperektől, akik sokszoros áron adták tovább. Vessünk egy pillantást az öt­tusázókra is. Az úszás után az összetett versenyben Fábián László és a magyar csapat vezet. szabadságon van, Horváth Gyula edzőt kértük nyilatko­zatra, és ő a következőket vála­szolta kérdésünkre:- Bennünket egyelőre senki nem keresett fel fúziós ajánlat­tal, ezért nem is foglalkozunk a kérdéssel. Egyébként nem sok értelmét látnom az esetleges egyesülésnek, mert ha két sze­gény összeáll, abból nem lesz gazdag szakosztály. Amennyi­ben felkérnének bennünket, ak­kor akkor végiggondolnánk a lehetőségeket.- Most mi a helyzet?- A csapat készül az NB III-as bajnokságra. Anyagiak­ban nem dúskálunk, de az NB III-as szerepléshez alapvetően szükséges feltételek rendelke­zésre állnak. (balás) T otónyeremények • Budapest. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 30. fogadási hetének nyeremé­nyei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nye­reményük egyenként 2,553.341 forint, 13 találatos szelvény 10 darab, nyereményük egyenként 341.786 forint, 12 találatos szelvény 186 darab, nyeremé­nyük egyenként 13.475 forint, 11 találatos szelvény 2.344 da­rab, nyereményük egyenként 1.069 forint, 10 találatos szel­vény 28.026 darab, "nyeremé­nyük egyenként 134 forint. Triatlonsikerek • Orfü. A hét végén megren­dezett nemzetközi triatlonver- senyen - ahol Kropkó kivételé­vel részt vett a magyar mezőny színe-java - a balassagyarmati Kuriackova Marika az abszolút versenyben - 183 induló közül - a 31., a nők között a 2. helyen végzett (ideje: 2:23.05). Ugyan­itt a pilinyi Imre Péter abszolút­ban a 30., a felnőtt férfiak me­zőnyében a 21. helyet szerezte meg (ideje: 2:23.03). Edzőmérkőzések • Salgótarján. Kedden (ma) 16.00 órai kezdettel labdarúgó előkészületi mérkőzésen az NB III-as SBTC Zagyvarónán lép pályára a helyi megyei II. osztá­lyú csapat ellen. Az SKSE szer­dán 16.00 órakor az a Zagyva­rónai SE-t, csütörtökön 15.30 órakor az SVT SC-t fogadja a Kohász-stadionban. Maradonáért • Tizenhárom, Olaszországban játszó argentin labdarúgó fel­kérte Corrado Ferlainot, a Na­poli elnökét: engedje el a klub­tól Diego Maradonát, aki szá­mára így lehetőség nyílna arra. hogy „méltóságteljesen fejezze be dicsőséges pályafutását a vi­lág valamelyik csapatában”. A nyolcvanas évek világsztárját, aki később kábítószerbotrányba keveredett, ugyanis még egy­éves szerződés köti a nápolyi kék-fehérekhez. A futballisták szerint a világ labdarúgása csak nyerne azzal, ha a játékos még egy ideig szerepelhetne. Az SKSE-t nem keresték Ha nyerünk, felezünk! Örömmel jelenthetjük: megkedvelték új játé­kunkat olvasóink. Érkeznek a biztosabbnál bizto­sabbnak látszó tippsorok. A 436 pályázat közül Maholányi Zsolt, nógrádkövesdi olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszottuk a tipp­jeit a Szerencsejáték Rt. 203. számú totzózójában. A felezés ezúttal elmaradt, a „totógyikos" meccsek jóvoltából. Játékosunk ugyanis 9 találatot ért el. Az új játékosok kedvéért: a „Ha nyerünk, fe­lezünk!” játékunk lényege a következő: Minden hét keddi napján lapunk sportoldalán megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóink­nak egy - totós nyelven szólva - 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen a 13 fómérkőzésből hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x - kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp ír­ható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények kö­zül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt az egyet, melyet a játékos nevében szerkesztősé­günk és a Szerencsejáték Rt. közösen megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyi­ben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játé­kost, aki mindössze lapunk árát, fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasszony ke­gyeit, játsszon velünk, és a Szerencsejáték Rt.-vei ezen a héten is! (Több játékos kedvéért írjuk le: a lapból kivágott szelvényre nem kell ráírni az osz­lopszámot, de a kérdéses indexszám 64 tipposzlop megjátszását jelenti.) Lapunk tippjei a 31. játékhétre: 1, lx, x2, lx, 1,1, lx, 1 ,x2, x2,2,1,1,1. ................hét IGAZOLÓ SZELVÉNY (A fogadónál marad) Ti Szerencsejáték Rt. Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. LASK Admira Wack. 2. Rapid Wien Austria Wien 3. St. Pölten Stahl Linz 4. Salzburg Innsbruck 5. Chemnitz Wolfsburg 6. FC Homburg Unterhaching 7. Braunschweig Hannover 8. Mainz Osnabrück 9. Remscheid Freiburg 10. Meppen Rostock ítéli. 11. Meppen Rostock véger. 12. Mannheim Oldenburg iä 13. Mannheim Oldenburg véger +1 mérkőzés Hertha BSC Wuppertal Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. Indexszám: .............db I-------­1 Név: i i I Cím: i i........ r// [6639)

Next

/
Oldalképek
Tartalom