Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-20 / 170. szám
v Kétszáz millió dollár, Lengyelországnak A Világbank kétszáz millió dollár kölcsönt folyósít Lengyel- országnak, bányaipara helyreállítására. Erről Varsóban állapodott meg Hanna Suchocka, Lengyelország új miniszterelnöke és lan Hume, a Világbank képviselője. A lengyel kormány elsősorban a Katowice környéki bányák felújítására fordítja majd az ösz- szeget. A pénzből jut környezet- védelemre is a térségben, amely Európa legszennyezettebb levegőjű vidékei közé tartozik. Kölcsönök — Moszkvának A Világbank augusztus elején 600 millió dollár kölcsönt nyújt Oroszországnak — közölte a nemzetközi pénzügyi szervezet illetékese. A hitelnyújtáshoz szükséges világbanki végreható bizottsági jóváhagyás augusztus 10-ig megszületik. A forrás szerint a Világbank az 1993 június 30-án befejeződő új pénzügyi évben a volt szovjet tagköztársaságoknak összesen 2,5 milliárd dollárt kölcsönt fog adni. A hitelezettek között Kazahsztán, Kir- gizisztán, a három balti állam és Oroszország található. A Moszkvának nyújtandó kölcsönöket a Világbank elsősorban az energetikai ágazat korszerűsítéséhez, a szociális védőháló kialakításához, illetve a privatizáció gyorsításához adja majd. Segítség a szerkezet- átalakításhoz A Világbank szeptembertől 180 millió dollár kölcsön folyósítását kezdi meg Fehéroroszországnak. A kölcsön egy részét a súlyos alapanyag- és alkatrészhiánnyal küszködő vállalatok kapják; 100 miliő dollár pedig a gazdasági szerkezetátalakítás finanszírozására fordítható. Megállapodás született a Világbankkal arról is, hogy a pénzügyi szervezet technikai segítséget nyújt a privatizációhoz, továbbá szakemberek átképzéséhez, tervek megvalósíthatóságának értékeléséhez. Korszerű közúthálózat Nyugati cégek bevonásával helyreállítják a Moszkva körüli úgynevezett Arany Gyűrű, a turisztikai látnivalókban* gazdag vidék közúthálózatát. A170 milliárd rubelt (1,3 milliárd dollárt) felemésztő munka elvégzésére mintegy 50 orosz és több külföldi cég részvételével konzorcium alakult. A fővállalkozók a Ro- szavtodor orosz állami építőipari vállalat, a Pavimental olasz cég és a Cole Sherman kanadai csoport. Nincs ok aggodalomra Megnyugodhatnak azok, akik aggódtak II. János Pál pápa egészségi állapota miatt —jelentette ki az olasz egészségügyi miniszter, miután pénteken 40 perces megbeszélést folytatott a Szentatya orvosaival. Ezt erősítette meg a pápa szóvivője is, aki közölte: minden a legnagyobb rendben. Az AP beszámolója szerint a szerdán műtéten átesett pápa pénteken már felkelt ágyából, és néhány lépést is tett; ezt követően pedig kórházi szobájának egyik székében pihent. Mihály király elnökjelölt A száműzetésben élő Mihály román királyt jelölte az ország elnöki tisztségére szombaton az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt. Az uralkodóra azután esett a választás, hogy Radu Campeanu, a párt elnöke nem fogadta el a jelölést. Ha Mihály király esetleg államfő lesz, személyében Kelet- Európa első volt uralkodója tér vissza a politikai vezetésbe. Újabb fordulat a Göbbels-napló ügyében Ki írta a feljegyzéseket? Göbbelsnek, a náci propagan- daminisztemek mindig hő vágya volt, hogy zavart idézzen elő Nagy-Britannia, s főként az angol sajtóban. Ha életében nem, halála után 47 esztendővel ez sikerült: a Fleet-street-en, a híres londoni sajtó-utcában új fordulatot vett a Göbbels-napló közüli háborúskodás. Az előzmények: márciusban a moszkvai Központi Kormányarchívumban 92 ládikában megtalálták Göbbels 1924-1945 között vezetett napi feljegyzéseit. A fényképlemezeken lévő szöveget a müncheni Kortörténeti Intézet szakértői is azonosították, s előkészületeket tettek annak feldolgozására. Egy szép napon azonban Rupert Murdoch sajtómágnás egyik lapjának, a Sunday Ti- mes-nak megbízásából David Irving, a Hitler védelmezésével kapcsolatosan hírhedtté vált angol történész váratlanul megjelent az orosz fővárosban, s kiválasztott több részletet az újságban történő megjelentetésre. Állítólag májusban egy Moszkvában dolgozó brit tudósító ajánlotta volna őt az archívum vezetőinek... A Sunday Times legutóbbi számában meg is kezdte a közlést. A hírek szerint 11 millió forintnak megfelelő összeget fizetett Irving-nek, akinek viselt dolgai azonban olyan heves tiltakozást váltottak ki az olvasókból, hogy az utolsó órában, alibiként vagy valójában, bevonták a munkába Norman Stone oxfordi történészprofesszort is. S ekkor új fejlemény következett. A müncheni tudósok nemes bosszút álltak: ingyen átengedték az általuk feldolgozott anyagot — mint még hitelesebb közleményt — a versenytárs Daily Mail-nek: Sir David English, a lap főszerkesztője mindezért — kizárólag gesztusként — két és fél millió forint értékű márkát átutalt a kutató intézetnek. Ám hátra volt még a csattanó: a Sunday Times-ben tervezett közlés előtt két nappal a Daily Mail szerkesztősége felkereste Richard Ottét. A Bonn közelében, Königswinterben élő 83 esztendős öregúr nem más, mint Göbbels egykori gyorsírója. Szerinte főnöke egyetlen oldalt sem írt maga, s az állítólagos eredeti kézírás, amelyet a világon csak Davis Irwing, Norman Stone és a müncheni Elke Fröhlich profesz- szor tudnak azonosítani, az ő feljegyzéseit tartalmazza. Hozzáfűzte, hogy 1945 tavaszán, Göbbels öngyilkossága után (az utolsó bejegyzés néhány órával ezt megelőzően történt) a jegyzeteket a Berlin melletti Michendorf- nál, egy erdőben rejtették el s nyilván onnan kerültek, ma még tisztázatlan körülmények között, a moszkvai archívumba. Itt tartunk most. A Göbbels- napló színjátéka tehát még csak megkezdődött, s számíthatunk a darab újabb felvonásaira. (FEB) Emberi jogtalanság 142 államban Lehet-e nyugtalanítóbb, lelkiismeretet inkább ébresztő, érzéseket jobban felkavaró olvasmány, mintáz A mnesty Inlema- tion évi jelentése? Az emberi jogokért síkraszálló nemzetközi szervezet három évtizede minden esztendőben elkészíti mérlegét. Az 540 oldalas, idei okmány tényeket sorol fel arról, hogy 60 országban 294 ezer politikai fogoly raboskodik; a biztonsági erők sokhelyütt gyilkolnak, embereket kínoznak és rabolnak, de az egyenruhás tettesek büntetlenek maradnak; egy év alatt 2086 hivatalos kivégzés történt — a legtöbb Iránban és Kínában — s egyedül az Egyesült Államokban 2500-an várják siralomházban sorsuk alakulását. Hol sértik meg az emberijogokat ma a jelentés szerint? A Föld országaink jó háromnegyedét, 142 államot marasztal el, bár nem azonos mértékben, a szervezet. S mert e dokumentum esetében az a kedvező, ha valaki nem szerepel a felsorolásban, őrömmel nyugtázhatjuk: hazánk kimaradt a többszázoldalas dokumentumból. (Utoljára az 1990-es kötetben volt olvasható Magyarország neve, a szolgálatmegtagadók sérelmeivel kapcsolatosan.) A kihagyás azt jelenti, hogy a szervezet megbízható forrásból, ellenőrizhető módon nem értesült jogsértésről, viszont a londoni központ szerteágazó figyelmét mutatja, hogy kérdéseket tett fel a magyar hatóságoknak a kerepestarcsai menkülttá- borban történtekkel összefüggésben. Tanulság? A jelentés felveti, hogy nem egy országban, ahol meszzemenően biztosítják az állampolgárok jogait, új problémák jelentkeznek, mint a menekültek vagy a bevándorlók súlyos helyzete. Vagyis az emberi jogok biztosítása terén soha sincs végük a tennivalóknak. A mai változó vüágban senki sem háríthatja el magától az újabb próbatételeket (FEB) Nagy-Britannia Szigorúan veszik a háborús bűnöket Háborús és emberiség-ellenes bűnperek megkezdésére adott jelt Nagy-Britanniában pénteken a skót felieb viteli bíróság egy polgári perben hozott ítéletével. Anton Gecas, Edinburgh-ben élő 76 éves litván származású bányamérnök néhány hónapja beperelte a skót televíziót, mert az egy dokumentumfilmben azt állította róla, hogy a második világháború idején német szolgálatban részt vett szovjet zsidók legyilkolásában. 600 ezer fontot követelt kártérítésként. A felleb- viteli bíróság a tévé által előterjesztett bizonyítékokból azonban arra a következtetésre jutott, hogy Gecas becsületét nem sértették meg, mivelhogy valóban gyilkolt. Most a brit bűnügyi szervekre vár, hogy vádat emeljenek Gecas ellen. Ezt lehetővé teszi egy tavaly hozott új törvény, amely megszigorította a háborús és emberiség-ellenes bűncselekmények üldözését Nagy-Britanniában. A törvény gyakorlatilag megvonja a „ne ítélj kétszer,, menteimet a bűnösöktől, lehetővé téve azok kései felelősségre vonását is, akik annak idején törvényes uton-módon kerültek Nagy-Britanniába, és igazolási eljárás után telepedtek le. A brit és a skót belügyi szervek már tavaly speciális nyomozócsoportokat szervezetek, amelyek évi 10 millió fontos költségvetéssel és a háborús bűnösöket kutató Simon Wiesenthal Központ együttműködésével állítólag számos dossziét állítottak össze, és küszöbön áll több vádemelés. A The Independent című brit lap úgy értesült, hogy a hatóságokat is megdöbbentette, amikor kiderült például, hogy egy litván tömeggyilkos rendőri egység 30 tagja él még mindig háborítatlanul az országban. Közöttük lehetett Gecas is. Az eredetileg 160 tagú litván egységet a németek a háború végén Észak- Olaszországban vetették be, s az egység tagjai ott 1944 végén átálltak a szövetségesekhez. Felületes ellenőrzés után beosztották őket a 2. lengyel kommandós zászlóaljhoz. A nyugati szövetséges haderők kötelékében ösz- szesen 250 ezer lengyel fejezte be a világháborút, és közülük 1948. elejéig 96 ezren telepedtek le Nagy-Britanniában. Mivel akkoriban a brit belügyi szervek inkább csak baloldali felforgatókat kerestek, a litvánok is elvegyülhettek a lengyelekkel az országban, — írta a The Independent Dél-Hollandia Tartomány Kapcsolatok Borsoddal Dél-Hollandia Tartomány igen szoros gazdasági, kulturális és idegenforgalmi kapcsolatokat kíván kiépíteni Borsod-Abaúj- Zemplén megyével. A 3 millió 200 ezer lakosú régió Hollandia legnagyobb, leggazdagabb tartománya, s Európa egyik legfejlettebb térsége. Borsod-Abaúj- Zemplén megye önkormányzatát a Dél-Holland Tartomány vezetői keresték meg januárban, s az akkor kezdeményezett kapcsolat első eredménye, hogy a héten a tartomány négytagú delegációja ismerkedett Borsoddal. A hét megye tapasztalatairól, a tárgyalásokról, kezdeményezésekről sajtótájékoztatón számolt be George Brouwer, a Dél- Holland Tartományi Végrehajtó Bizottság tagja (a delegáció vezetője), John P. Hopman, tartományi főtitkár, Hans Hoppe, a tartományi nemzetközi kapcsolatok vezetője és Szabó Sándor, egy dél-hollandiai iskola magyar származású igazgatója, illetve Szabó György a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei közgyűlés elnöke és több munkatársa. A vendégek hangsúlyozták: készek se- gítésget nyújtani a borsodi térség gazdasági szerkezetének átalakításához, az üzleti kapcsolatok ki- szélesítéséhez. Az első lépéseket ez ügyben a két ország térségi gazdasági kamarái teszik meg. A házigazdák arról szóltak, hogy igen sokat tanulhat a megye agrárgazdasága az elismerten sikeres hollandiai kisgazdaságoktól, azok szervezési, mezőgazdasági termelési és értékesítési módszereiből. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a holland emberek érdeklődése pedig erősödik Észak-Magyarország turisztikai lehetőségei iránt; idáig is kedvelték Magyarországot, azonban autópálya hiányában csak a Dunántúlt keresték fel nagyobb tömegekben. Van egy holland szólás, miszerint „a kereket csak egyszer kell kitalálni” — mondta George Brouwer, tehát mi azzal tehetünk igen sokat, ha felhívjuk a figyelmet azokra a hibákra, amiket mi elkövettünk, hogy itt már ne kövessék el ugyanazokat. A kapcsolatok építésének részében még az idén szakértői delegációk cserelátogatására kerül sor, majd a privát szféra és a nagyobb települések együttműködésének előkészítésére. A borsodi és dél-hollandiai vezetők megállapodtak abban, hogy az Európai Közösség PHARE- és Ouvertüre programjainak segítségét kérik, amelyekben külön pénzügyi alapok vannak elkülönítve az ilyenhez hasonló együttműködések, kapcsolatkialakítások finanszírozására. Magyar-szlovén egyezmény A magyar-szlovén határ mentén folytatott repülések biztonságáról, a bajba jutott gépek személyzetének megsegítéséről is szól az a kétoldalú egyezmény, amelyet Für Lajos honvédelmi miniszter és szlovén kollégája Janes Jansa szombaton írt alá Ljubljanában — mondta az MTI munkatársának vasárnap Erdélyi Lajos, a HM szóvivője. Für Lajos kétnapos hivatalos látogatása során tárgyalásokat folytatott a szlovén védelmi miniszterrel és katonai szervezeteket látogatott meg Janes Jansa külön kiemelte: a látogatást azért is nagy jelentőségűnek tartja, mert Für Lajos személyében éppen egy szomszédos ország honvédelmi minisztere járt elsőként a független Szlovéniában, akivel az ország történetének első ilyen jellegű megállapodását írták alá. Erre van a béke? Biztonságosabb-e Európa a minapi helsinki csúcs és az azt követő, békeszándékú lépések megtétele után ? Van esély rá, hogy azoknak legyen igazuk, akik úgy látják, hogy Vancouvertől Vlagyivosztokig elterülő „politikai Európa” 51 államának vezetői legalább szeretnének a legalapvetőbb biztonsági kérdésekben az eddiginél hatékonyabban összefogni. S ez akkor sem kevés, ha ezután sem értenek mindenben egyet, amikor arra keresik a választ: melyek is igazán Európa biztonságának a kulcskérdései? A konfliktusok megoldása, az újabbak megelőzése, a belügyek feltétlen tisztelete, a kisebbségek védelme, újabb leszerelési intézkedések, bíróság létrehozása viták rendezésére? Hasznos döntések születtek az utóbbi napokban? Talán. Nem lehet tudni, hogy kézzelfogható eredménnyel jár-e az első európai békéltető erők megjelenése az egykori szovjet birodalomban; békét szolgál-e vagy újabb feszültségek fonása lesz-e a Nyugat-európai Unió és a NATO első tengeri és légi megfigyelőinek feltűnése a Balkán háborús térségében. Ahogyan kétesélyes a nemzeti kisebbségek főbiztosának működése is. De legalább reménykedni lehet. Békésebb lesz Európa? Az utóbbi napok csúcsértekezletein a résztvevő államok az eddiginél harcosabb magatartást jeleztek azoknak, akik tudatosan békebontóknak számítanak. De kérdés: jól értik-e ezt a kollektív harcosságot azok, akiknek szól? Sajnos már vannak jelei annak, hogy nem értik. Pontosabban: minden valószínűség szerint nem akarják. Akkor pedig? (FEB) Itt « privatizáció ! Árverési hirdetmény Az Állami Vagyonügynökség megbízásából a MÁV Utasellátó és Idegenforgalmi Igazgatóság négy üzletét augusztus 27-én árverésen értékesíti. Az üzlet száma és Jogértékesítés: telephelye: Kikiáltási ár (Ezer Ft): Privatizációs költség (Ezer Ft): Az árverés ideje: 298.sz.büfé, Salgótarján, külső MÁV bérlet 570 90 8 óra 368. sz. bisztró Salgótarján, VOLÁN, bérlet 1500 150 9 óra 183. sz. büfé Szécsény, MÁV bérlet 85 185 lOóra 561.sz.kisker. Bátonyterenye, MÁV tul.+bérl. 35 35 llóra Az árverés helye: Budapest, V, Veres Pálné u.9., földszinti tanácsterem. Az árverésen részt vevők anonimok maradnak. Az árverésen a licitálási lépcső mértéke: 1 000 000 Ft kikiáltási árig 10 000 Ft, 1 000 000 Ft kikiáltási ár felett 50 000 Ft. A privatizációs költségre, a szerződéses vezető beruházásai folytán keletkezett értéknövekedésre, vala Tűnt az üzletet terhelő, korábban felvett beruházási hitelre hitel és részletfizetési k dvezmény nem adható. Az AVÜ a vételár kiegyenlítésénél, a privatizációs költség kivételével, a kárpódási jegyet, a kamattal növelt mértéken elfogadja. Az árverésre jelentkezés feltétele: a kikiáltási ár 5 %-ának megfelelő bánatpénz ( látra szóló betétkönyv ) letétbe helyezése, augusztus 19-ig, 8 és 14 óra között Schön Katalinnál, a szervezési és vállalkozási osztályon. ( Budapest V, Veres Pálné u. 24.). Az értékesítésre kerülő üzletekről további információt ad Schön Katalin, telefonon: 118-1966/275. Adásvételi szerződéskötési kötelezettség: az árverést követő 15 napon belül.