Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-17 / 168. szám

NO GRAD «la HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNYVÁROSOKÉSKÖRNYÉKÜKNAPILAPJA 1992. július 17, péntek tv.. . • . Hol jártál, báránvkám? (Fotó: Rigó Tibor) Medvekaland A Nap kél: 5.04 órakor, nyugszik: 20.35 órakor. A Hold kél: 21.32 órakor, nyugszik: 7.47 órakor. ' Szeretettel köszöntjiik névnapjukon ENDRE és ELEK nevű kedves olvasóinkat Az ENDRE nevünk új a naptár mai helyén. Az András egyik for­mája, amely az Árpád-korban igen gyakori volt, aztán kiment a divat­ból, s a múlt században az keltette új életre, hogy Bőd Péter felvette jegyzékében az ősi magyar nevek közé. Katona József Bánk bánjá­ban az addigi II. András király ne­vét az ódonabb hangzású Endrével váltotta fel. Az ELEK nevünk azon nevek közé tartozik, amelyek egy másik név rövidítéseként váltak önálló névvé. A görög Alexiusból ered, melynek „védő” a jelentése. A névkutatók közül azonban Kál­mán Béla nem fogadja el ezt a ma­gyarázatot, mert szerinte régi ma­gyar név, amely a 10. században egy „Velek” nevű személyiség ne­véből származik. Alátámasztja ezt azzal is, hogy az előbb Zaránd, majd Arad és most Békés megyé­hez tartozó Elek község eredeti ne­ve szintén „Velek” volt. Névnapok a naptáron kívül júli­us 17-én: Alexia, Bánk, Celina, Cirill, Leó, León, Ond, Róbert, Ruszlán és Zoárd. afe[ldöjaras Várható időjárás ma estig: Többnyire száraz, derült, napsü­téses időjárás várható, bár még mindig több helyen előfordulhat kisebb-nagyobb eső is. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 25 fok körül alakul. f mozi ) ' SALGÓTARJÁNI APOLLÓ 3/4 6-tól: Tini nindzsa teknőcök 2. — A trutymó titka Színes, szinkronizált amerikai film 8 órától: Az utolsó cserkész (16) Színes, feliratos amerikai krimi-akciófilm APOLLÓ KAMARA 7 órától: Az operaház fantomja (16) Vérbeli amerikai horrorfilm BALASSAGYARMATI MADÁCH Testőrbőrben Színes, szinkronizált amerikai krimi Golfütő — 92 ezeréit Egy XVIII. századi, ritkaság- számba menő golfütő 92.400 font sterlingért kelt el a napok­ban a Sotheby’s cég Edinburgh közelében lebonyolított árveré­sén. Az 1680 és 1720 közt ké­szült golfütőt nemrég találták egy szerszámkamrában. A tulaj­donosának fogalma sem volt az értékéről. A golfütőt egy londo­ni kereskedő vásárolta meg a spanyolországi Soto Grande Valderrama nevű golfklubja szá­mára, amely a múzeumában ál­lítja ki. „A tulajdonos elmondta nekem, hogy gyermekei szoktak játszani a golfütővel kertjükben. Elbámult, amikor megmondtam neki, hogy milyen értek birtoká­ban van” — nyilatkozta David Neech, a Sotheby’s golf-relikviák szakértője. Lelkisegély telefonszolgálat 1 Salgótarján ' •&: 32/11-600 I Vfc.L, IS íróid ,„„J 6 1 j A hívás ingyenes! f Lélekjelenlétének köszönheti életben maradását egy fiatal ka­nadai, akit biciklitúra közben két grizzly medve támadott meg. A 18 éves Warren Van Asten a ka­nadai Alberta tartománybeli Jasper közelében levő termé­szetvédelmi parkban kerékpáro­zott egy erdei ösvényen, amikor hirtelen szemtől szembe találta magát két hatalmas medvével. Ösztönösen menekülni kezdett, de a nagyobbik grizzly elkapta, és vadul harapdálni kezdte a lá­bán és a karján. A fiatalembert szerencsére nem hagyta el lélek­jelenléte, és azon nyomban ha­lottnak tettette magát. A med­ve erre elengedte, és elballa­gott. A súlyosan sebesült fiatalem­Lapunk 1992. július 21-iki számában a gyermekszépség­verseny újabb résztvevőit is­merhetik meg. Ismét 35 gyermek fényképét közöljük majd a Hírlap 4. oldalán. Önök döntenek! Szavazni az újságból kivágott fotókkal le­het, melyeket borítékba he­lyezve küldhetnek el szer­kesztőségünk címére. (Nóg- rád Megyei Hírlap, Salgótar­ján, Erzsébet tér 6. 3101). A borítékra kérjük írják rá: Gyermekszépségverseny. Azok az olvasóink, akik valamilyen okból nem jutnak hozzá a keddi lapszámunk­hoz, szerkesztőségünkben - korlátozott számban - meg­vásárolhatják azt. Vidékiek telefonon is jelezhetik igé­nyüket. Pásztó: Balás Attila. Mátrakéresztes: Nagy Sza­bina. Szurdokpüspöki: Veres Dávid. Lőrinci: Szekeres Norbert. Karancsalja: Lantos Geor­gina. bernek sikerült egy kilométert gyalogolnia, és segítséget kérnie sátorozó kirándulóktól. Heli­kopteren szállították az edmon- toni kórházba, ahol állapotát ki­elégítőnek találták. „Szerencsésnek mondhatja magát bárki, aki még képes el­mondani, hogyan került egy grizzly karmai közé” — nyilat­kozta John Taylor, a természet- védelmi park őre. „Amikor vala­ki halottnak tetteti magát, a medve rájön, hogy elmúlt a ve­szély” — magyarázta Taylor, s annak a véleményének adott hangot, hogy Astent feltehetően egy, a kicsinyét féltő anyamedve támadta meg. Ludány halászi: Gyebnár Georgina. Buják: Jaskó Ivette. Kazár: Nagy Éva. Bátonyterenye: Zimmer­mann Norbert, Barabás Dá­niel, Kiss Emese. Kisterenye: Tekeres Laura. Ságújfalu: Márton Zsolt. Palotás: Reichard Gabri­ella, Dudás Anna. Szécsény: Berki Zsolt, Berki Norbert. Palotai Csaba. Varsány: Petrovics Ale­xandra. Rákóczi-telep: Gajdár Ivett. Endrefalva: Kovács Nor­bert. Mizserfa: Soós István. Somoskőújfalu: Póczos Dániel. Salgótarján: Tóth Orsolya, Lukács Laura, Longauer Bri­gitta, Kojnok Katalin, Csánk László, Romhányi Vivien, Tóth Eszter, Bohácsi Beáta, Takács Andrea, Takács László, Karácsony Zsu­zsanna, Brezovszky Roland. Miután a pályázat nevezési Luxusvonatok feltámadása Nemcsak a „régi, jó idők” iránt érzett nosztalgiának kö­szönhető, hogy ismét rendszere­sen jár az Orient Expressz, és fel­újítottak más vasúti luxusjárato­kat is. Nem törődve sem az idő­vel, sem a pénzzel, minden évben tízezrek szállnak fel a gördülő palotákra csupán az utazás gyö­nyöréért. A második világhábo­rú és a légiközlekedés térhódítá­sa megkondította a lélekharan­got e vonatok felett, amelyeken a kiszolgálás egyre gyengébb lett. Az Orient Expressz 1977-ben tette meg utolsó útját. Néhány üzletember, aki elhí­resztelte magáról, hogy „felvilá­gosult mecénás”, és csak az uta­zás báját és romantikáját akarja visszahozni, hamarosan észre­vette a luxus-expresszekben rejlő gazdasági lehetőséget. Az első James Sherwood, a Sea Contai­ners nevű csoport elnöke volt, aki már 1977-ben vásárolt né­hány vasúti kocsit a híres Sot­heby’s cég árverésén. Elhatároz­ta, hogy újraindítja az Orient Expresszi London és Velence között a legigényesebb turisták számára. 20 millió dollárt fekte­tett be a vagonok restaurálásába, és 1982-re valóra váltotta elhatá­rozását. A sötétkék vonat febru­ár és november között hetenként kétszer megteszi az utat a két vá­ros között. 1991 óta jár az exp­ressz Budapestre is Münchenen, Salzburgon és Bécsen át. A vonat utasai részére teljes mértékben visszaállították a fé­nyes múltat. Ezüst étkészlet, li- bériás pincérek, konyhafőnök: a személyzet 40 tagú a maximáli­san felvehető 180 utas kiszolgá­lására. A vasúti kocsik belsejét eredeti formájukban állították helyre: intarziás bútorok, kínai lakk, díszített falburkolatok. Az Orient Expressz sikerét látva—számol be az AFP francia hírügynökség —, egy francia uta­zási iroda vasúti körutazásokat rendez. A „Royal Scotsman”-on Skó­ciába, a „Guillaume Tell”-en Svájcba, a „Maharadzsák vona­tán” Indiába és a „Kék vonaton” Dél-Afrikába lehet utazni. 1986-ban a spanyol vasutak elin­dították az A1 Andalus nevű lu­xusjáratot. S még később a Wa­gons-Lits, amely a legendás Pull- man-kocsikat használja, ugyan­csak beszállt az üzletbe. Az öt va­gonból és egy étkezőkocsiból ál­ló „Pullman Orient Expressz” vállalatok rendelkezésere áll presztízsutaztatások céljára. A luxusvonatok utasai persze, a legjobb módúak közül kerül­nek ki. Egy-egy út ára — átlago­san — 4000 dollár. A Velence- Simplon Orient Expressz utasai 60 százalékban angolok és ame­rikaiak. A franciak mindössze 10, a japánok pedig 7 százalék­kal vannak képviselve. határideje lejárt, a továbbiak­ban új nevezőket nem foga­dunk el. Mint az olvasóink | számára közismert, a gyer­mekszépségverseny győztesei és helyezettjei értékes díjak­ban részesülnek. A három ka­tegória első helyezettje közül a I. korcsoport legszebbike nyeri a Baby’s BT. által fel­ajánlott gyermekkerékpárt; a II. korcsoport első helyezett­jének a Nógrádker Rt. 5000 forint értékű vásárlási utal­ványt ad, míg a III. korcso­port győztese kapja a Lurkó Gyermekdivat „tetőtől—tal­pig” öltözékét. A helyezettekre is értékes díjak várnak, melyeket a JU­VENTUS Olasz-Magyar Kft., az Egri Nyomda Kft., a Pásztói Szövetkezeti Áruház BT., a szécsényi áfész, a Lurkó Gyermekdivat és a Baby’s BT ajánlott fel. Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a szavazás során egy borítékba a ver­senyzőkről egyszerre több fo­tót is beküldhetnek. Július 21-én a II. korcsoport gyermekei mutatkoznak be Gyermekszépségverseny NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató.» Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. • Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/16-455, Telefax: 32/12-542,32/11-504. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/ 10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504. * Terjeszti a Ma­gyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyed­évre 735 forint, egy évre 2940 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrziink meg és nem adunk vissza. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.00 Krónika. 8.20 Törvény­könyv. 8.30 Hangszemle. 9.05 Napközben. 11.05 Válogatott perceink. 11.35 A Vatikán titka. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ven­dég a háznál. 12.45 Füleljen! 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Ki nyer ma? (Élő) 13.15 Falurá­dió (ism.) 13.30 Zsidó vallási fél­óra. 14.05 Klasszikusok minden­kinek. 15.05 PAF-műsor (ism.) 16.00 Délutáni Krónika. 16.15 Mindennapi gazdaság. 16.30 Ze­nefórum. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 20.05 Népdalok, népdalfeldolgozások. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Kos- suth-klub. 22.00 Késő esti Króni­ka. 22.30 Fórum. URH: 11.00 Favágók, farmerek, földönfutók. 11.30 Rockújdonságok. 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 A ma­gyar széppróza századai (ism) 14.45 Füleljen! 14.50 Beszélni nehéz (ism) 15.05 Hír-vidék. 16.00 Az Amerika Hangja ma­gyar műsora. 19.00 V materins- kom jazyku. Szlovák nyelvű mű­sor. 19.30 In limba matema. Ro­mán nyelvű műsor. 20.00 In der Muttersprache. Német nyelvű műsor. 20.30 Na matemjem jezi­ku. Horvát és szerb nyelvű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivalda­fényben. 8.50 Helykereső. 9.05 Zene-szó. 10.55 Rólunk van szó. ll. 05 Napóra. 12.00 Nóták. 13.05 Idősebbek hullámhosszán. 14.00 Péntektől péntekig. 17.05 Napóra. 18.00 Rockhullám. 18.30 Szocio-krimi. 18.50 Ber- muda-háromszög. 19.05 Kölyök- rádió. 19.35 Népdalok. 20.00 A Rock gyermekei. 21.05 Párkere­ső. 22.00 Filmslágerek magyarul. 22.30 Jazz. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.05 Magyar Iro­dalmi Arcképcsarnok. 10.25 Ma­gyar zeneszerzők kamarazenéjén bői. 10.50 Zenekari muzsika. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.20 Zenei ABC. 14.05 Sár- kánydeszant. 14.25 Régi magyar muzsika. 14.50 Brahms-kórusok. 15.15 Zenekari muzsika. 16.05 Romantikus kamaramuzsika. 17.00 Operamagazin. 17.50 Kas­sák Lajos versei. 18.05 A fősze­repben Agnes Baltsa. 21.10 Ze­nekari muzsika. 22.05 Barokk muzsika. 23.00 Emlékek szár­nyain. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Észak -magyarországi zenés hírmagazin 5.55 Műsoris­mertetés, hírek, időjárás, útin- form 6.00 Reggeli krónika (Kos­suth) 6.10 Észak-magyarországi esemény-összefoglaló 6.30 Hí­rek, lapszemle 6.40 Gazdaságkö­zeiben 7.00 Reggeli krónika (Kossuth) 7.10 Észak-magyaror­szági esemény-összefoglaló 7.30 Hírek, körzeti időjárás-jelentés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Észak-magyarországi króni­ka 8.10 Az orvos válaszol 16.00­18.00 Kereskedelmi adás. ( televízió ) TV 1 8.35 Gyereksarok (ism.) 9.00 Dallas. A bosszú. 9.55 Marc és Sophie (ism.) 10.20 Hollywood (ism.) 11.10 Képújság. 17.10 Dr. Jekyll és Mrs. Hyde. Angol ism.terjesztő film. 17.45 Pénzvi­lág. 18.00 Ablak. 19.00 „Egyet­len Földünk van”. 19.15 Ésti me­se: Jó éjszakát kíván a Disney! 19.25 „Traffic jam”. Rejtvény, slágerlista. 20.00 Híradó. 20.40 Dallas. A bosszú (ism.) 21.40 Pa­noráma. 22.45 The Look of the Year Magyarországon. Szakmai szépségverseny klipfilmje. 23.20 Berlin, Alexanderplatz. NSZK- olasz filmsorozat. 0.20 Késő esti Híradó. 0.25 Antenne 2-híradó. TV 2 16.05 Hírek. 16.15 Nótaszó. 16.40 A baráti szeretet lángja. 16.50 Tom, DickésHarriet. 17.15 Barkácsoljunk. 17.25 Ötöd-ölő. Telefonos játék. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híradó. 18.20 Gye­rekeknek: Az én pici pónim. 18.30 Öt színes karika. Qlimpiz- mus, olimpisztika. 19.05 A sze­szélyes természet. Angol ism.ter- jesztő filmsor. 20.00 Spot-light. Miniportré hazai popsztárokkal. 20.35 (H)arc-képek. 50 perc képzőművészetről. 21.30 A spor­tok története. 22.00 Esti egyen­leg. 22.30 A TV2 filmklubja: Hamlet. Szovjet film. 23.45 Tele- jazz pódium VII/1. SZLOVÁK 1 8.30 Események, kommentárok. 9.00 Tévébörze. 9.15 Az ördög nem alszik. 16.55 Romale. Ci­gánymagazin. 17.25 Screensport- válogatás. 18.05 Dokumentum­film az atomerőművekről. 18.35 A rendőrség nyomoz. 18.40 Va­gyonjegyes privatizáció. 19.00 Tornázzunk. 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 Célsza­lag. 21.45 Utazások Egyiptomba. 22.35 Események, kommentá­rok. 23.10 Nana. 0.10 Hírek. SZLOVÁK 2 17.35 Napocska. 18.00 Esti me­se. 18.10 Muzzy comes back. 18.25 A Dobsinai jégbarlang. Dokumentumfilm. 18.45 Nyújtsd a kezed! 19.00 Híradó. 20.06 Stan és Pan. 20.25 A játék vége. 21.00 Szabad egy táncra? 21.40 Időszerű eseméynek. 22.08 Sporthírek. 22.20 Szlovák dal­énekesek. 22.35 Zojka és Valéria. Tévéfilm. 23.30 Hírek. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Fil­mek turistáknak 10.00 40 fok ár­nyékban 12.05 Varietéműsor 13.30 A jó kaland (sorozat) 14.00 Játékok határok nélkül 16.15 Nem kell álmodozni! (ism.) 17.10 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlec­ke 18.00 Kvízjáték 19.00 Állat­barátok műsora 20.00 A jezsui­ták 21.30 Xatapan — játék 23.25 A Tour de France hírei 23.55 Nyári szépségek. SUPER CHANNEL 10.30 Egyveleg 12.00 SUPER- üzlet 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élő videoshow 18.00 Wyatt Earp (am.sor.) 18.30 Én, a kém (am.sor.) 19.30 A gyűrű (film) 21.00 Természetfilm 21.30 Európai média 22.00 Hírek 22.30 Európai riportok 22.45 Pi­acgazdaság 23.00 Vámpír de­nevér (horror). Utána: Egyve­leg. PRO 7 6.20 S.O.S. Charterboot (auszt­rál sor.) 7.10 Flipper (am. sor.) 7.35 Rajzfilmek (ism.) 9.10 Harry csodálatos büntetése (am. sor.) 9.40 Mr. Belvedere (am. sor.) 10.15 Dokumentumfilm (ism.) 11.15 Vörösök II. (am. film) 12.55 Kőkemény ötös (ism.) 13.50 Zeppelin (ism.) 15.35 Perry Mason (am. sor.) 16.30 Harttól Hartig (am. sor.) 17.20 Rajzfilmek 19.10 Stingray (am. sor.) 20.00 Híradó 20.15 Liesel (NSZK film) 21.55 Mike Ham­mer (am. krimisor.) 22.50 Jim­mie Blacksmith balladája (auszt­rál film) 1.05 Hírek 1.15 Különle­ges osztag (ism!) 2.05 Mozgó kór­ház (am. sor.) 2.35 Hírek 2.45 A félelmen túl (ism.) 4.10 Hírek 4.20 Csak ha nevetek (am. film) 6.15 Gene Bradley (angol sor.) RTL PLUS 6.00 Híradó 7.00 Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.55 Owen Marshall (am. sor.) 9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Dr. Marcus Welby (am. sor.) 11.05 Játék 11.30 Családi párbaj — játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai (am. sor.) 13.15 Kali­fornia klán (am. sor.) 14.05 A Springfield-sztori 14.50 A Főnök (am. sor.) 15.45 CHIP’S (am. sor.) 16.40 Rizikó — játék 17.15 Forró nyeremény 17.45 Nyere­ményjáték 18.00 Fiatalok maga­zinja 18.45 Híradó 19.15 Robba­nékony — magazin 19.45 Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) 20.15 Holdistennő kincse (am. film) 22.00 Patrícia (NSZK-spanyol szexfilm) 23.15 Vakrémület (spa­nyol horror) 0.45 A rettegés szi­gete (angol horror) 2.15 Éjszakai vadász (am. krimisor.) 3.10 Patrí­cia (ism.) 4.30 Forma-1 (ism.) SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30 Szomszédok (ausztrál sor.) 9.00 Hírek 9.05 Álomutak (ism.) 9.30 Vigyázat, kamera (ism.) 9.55 Halló, Hein! (ism.) 10.45 Szeren­csekerék (ism.) 11.25 Sport — te­nisz 17.05 Mindent vagy semmit — játék 18.15 Bingo 18.45 Híra­dó 19.20 Szerencsekerék (ism.) 20.05 Időjárás 20.15 Éjszakai forróság (am. film) 22.10 Blow out (am. film) 24.00 Hírek 0.05 Iskolás lányok — riport III. (NSZK erotikus film) 1.30 Érzé­sek (am. film) 2.00 Nyitott ablak (am. film) 2.25 Vidám kópéságok 3.10 Éjszakai forróság (ism.) 4.45 Pont, pont, pont (ism.) 5.15 Drops (ism.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom