Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-16 / 167. szám
Pénteken A BT előtt az osztrák javaslat RMDSZ: koncepciós per A marosvásárhelyi magyarság ellen ismét koncepciós pert rendeztek — mutat rá a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei elnöksége a romániai Magyar Szobán megjelent nyilatkozatában. A vatrás részrehajlásáról hírhedt Maros megyei törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossági kísérlet címén 10-10 évi börtönre és csaknem egymillió lej kártérítésre ítélte a minap Cseresznyés Pált és Barabás Ernőt (az utóbbit ta- vollétében). Az volt a vád ellenük, hogy 1990. március 20-án ők bántalmazták az ír televízió képsorairól emlékezetes, földön fekvő, zöld pulóveres férfit, akit később Romániában a román Mihail Cofariu- val azonosítottak, és időközben nemzeti hőssé magasztalták. (Cofariu egyike volt a Görgény völgyéből Marosvásárhelyre szállított, botokkal, baltákkal felfegyverzett román parasztoknak.) Az RMDSZ Maros megyei elnökségének nyilatkozata hangsúlyozza, hogy az ítélet nemcsak a bírák elfogultságáról és nyüvánvaló rosszindulatáról tesz bizonyságot, de egyenesen provokatív jellegű, hiszen súlyos börtönbüntetéssel sújt két olyan embert, akik a támadókkal szemben védekeztek, miközben ugyanaz a törvényszék felmentette azokat is, akik támadókként ártatlan emberek halálát okozták bebizonyíthatóan, és azokat is, akik több- rendbeli gyilkossági kísérletben vétkesek. — A gyorsított eljárással elítélt marosvásárhelyi és ma- rosszentgyörgyi cigányok és magyarok, az ártatlanul 5 évre bebörtönzött Szabadi Ferenc, a meghurcolt és elítélt erdőcsináldiak, újabban pedig Cseresznyés Pál és Barabás Ernő, valamennyien a marosvásárhelyi magyarság ellen a megfélemlítés szándékával indított általános támadás artatlan áldozatai — áll a nyilatkozatban. A Maros megyei elnökség közli, hogy a legfelsőbb törvényszékhez benyújtott fellebbezésen kívül azonnali kéréssel az igazságügyi miniszterhez és az államelnökhöz fordulnak: Tépjenek közbe, és akadályozzák meg a Maros megyei törvényszéken és a marosvásárhelyi bíróságon működő, bíráknak nevezett egyének lelkiismeretlen, szabad garázdálkodását, a jogok semmibevételét. A Demokrata-kongresszuson Carter és Jackson keményen bírált Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken tűzi napirendjére az osztrák határozati javaslatot, amely élesen elítéli Szerbia boszniai agresszióját, és felveti a személyes felelősség kérdését is. így foglaltak állást a testület keddi, nem hivatalos tanácskozásán, ám a határozott hangú javaslat sorsa, amelyet Magyarország és Szlovénia is támogat, bizonytalan. Amerikai részről változatlanul nem foglaltak állást a kérdésben, míg a belga küldött jelezte, hogy a héten Londonban, Lord Carrington elnökletével összeülő tanácskozásnak adnak elsőbbséget. Vizsgálat indul Gianni de Mi- chelis volt olasz külügyminiszter ellen, mert feltehetőleg köze van az Észak-Olaszországban kirobbant korrupciós botrányhoz. Az ANSA olasz hírügynökség szerint az igazságügyi szervek azt kívánják feltárni, vajon a szocialista párti politikus, aki három év Erdős André magyar nagykövet kedden újólag aláhúzta, hogy a boszniai tragédiasorozat, a drámai helyzet nem engedi a további késlekedést, mielőbb megfelelő lépéseket kell tenni. A BT tagjai pénteken délelőtt tanácskoznak ismét, akkor már remélhetőleg kormányaik álláspontjának birtokában, majd — egyetértés esetén — a délutáni ülésen kerülhet sor a határozat elfogadására. Az eredeti osztrák indítvány elfogadhatatlannak minősíti a szerb területhódításokat, a lakosság kitelepítését azzal, hogy a jogsértésekért felelősöket személyükben is felelősségre kell vonni. után májusban távozott a külügyi tárca éléről, játszott-e szerepet a nagyszabású megvesztegetési ügyben. A közelmúltban tartóztattak le öt személyt — köztük de Mi- chelis velencei titkárát — azzal a váddal, hogy juttatások fejében adtak ki megbízásokat közmunAz EK elítélte Az Európai Közösség szigorúan elítélte a szerbek által az ostrom alatt álló boszniai Gorazde város ellen intézett nehéztüzérségi támadást. A Reuter jelentése szerint a támadásban harmincegy ember életét vesztette, és ötven- hatan megsebesültek. — A védtelen lakosság ellen intézett brutális támadás teljes egészében ellenkezik a nemzetközi jog alapvető emberi jogi rendéleteivel és humanitárius élveivel — áll az EK brit elnökségének Londonban kiadott nyilatkozatában. Az EK követelte, hogy azonnal szüntessék be a Gorazde és más boszniai városok elleni támadásokat, és tegyenek sürgős lépéseket a szenvedő lakosság megsegítésére. kák végzésére, így egy autóút, vízvezeték és egy víztisztító megépítésére. Gianni de Michelis a múlt héten cáfolta, hogy titkos egyezmény létezett volna a kereszténydemokraták és a szocialisták között a milánói közmunkák ügyében. Jimmy Carter, volt amerikai elnök szenvedélyesen bírálta a Bush-kormányt, míg Jesse Jack- son fekete polgárjogi vezető a színes bőrű szegények helyzete ellen emelt szót a Demokrata Párt kongresszusának keddi ülésén. A tanácskozáson érdemi módosítások nélkül elfogadták a párt középutas választási programját, amelytől győzelmet remélnek a novemberi elnökválasztáson. Jimmy Carter, az elmúlt negyedszázad egyetlen demokrata párti elnöke, akit 1980-ban Ronald Reagan győzött le fölényesen, arról szólt, hogy országának háborúskodás helyett a viszályok békés rendezéséből kellene példát adnia, Kelet-Európábán is. A fejlett országok azonban lényegében nem vesznek tudomást a világban folyó háborúkról — mondta. Carter síkraszállt azért, hogy Amerika is hagyjon fel az atomfegyver-kísérletekkel, s építse újjá társadalmát, ahol a szegények és a gazdagok közötti szakadék, s a bűnözés nagyobb, mint valaha. Jesse Jackson fekete polgáijo- gi vezető, aki korábban maga is indult az elnökjelöltségért, óriási sikert aratott szenvedélyes beszédével, amelyben felidézte: tízmillió amerikai van munka nélkül, 25 millióan élnek állami élelmiszersegélyen, 35 millióan szegénységben, s 40 milliónak nincs betegbiztosítása. Segíteni kell a fekete gettók fiataljainak, akiknek már a börtön is felemelkedés, hiszen ott fedél és élelem vár rájuk — mondotta. Míg Carter határozottan kiállt Bili Clinton, a párt elnökjelöltje mellett, Jackson csak közvetetten, jelezve: elvárja, hogy ajelölt a fekete szavazók mozgósítása fejében vegye figyelembe igényeit. Tűzszünet Dél-Oszétiában Teljes nyugalomban telt el a tegnapra virradó éjszaka a dél- oszétiai Chinvali térségében, miután kedden az orosz és grúz békefenntartó alakulatok bevonultak a harcoló feleket szétválasztó ütközőzónába. A 15 kilométer hosszú, Chinvali előtt húzódó frontvonal mentén állomásozó egységek legfőbb feladata, hogy ha kell, akkor akár fegyverrel is, de mindenképpen elejét vegyék az összecsapások kiújulásának. Eközben Chinvaliban megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba. Megoperálták a Szentatyát Tegnap reggel sikeres műtétet végeztek egy római klinikán n. János Pál pápán. A közel négyórás orvosi beavatkozás során jóindulatú, de a vártnál nagyobb daganatot távolítottak el a katolikus egyházfő vastagbeléből. A Vatikán szóvivője a műtét után arról biztosította a sajtó képviselőit, hogy őszentsége nem is lehetne jobb állapotban, de felépüléséig a klinikán marad. A műtétet követő esetleges komplikációkat elkerülendő, három epekövet is eltávolítottak a Szentatya testéből. Gorbacsov lejáratása? Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök úgy véli, hogy ellenfelei Oroszország elhagyására akarják kényszeríteni. Ezt a La Stam- pa című olasz napilapnak adott inteijújában állította a politikus. Az AFP által ismertetett úásban Gorbacsov kijelentette, hogy már két hónappal ezelőtt tudomására jutott: lejáratásacéljából egy csoportot hoztak létre. A szovjet kormány és az SZKP archívumainak sorsáról szólva Gorbacsov hangsúlyozta: mindent átadott örökösének, Borisz Jelcinnek, és nem égetett el egyetlen iratot sem. Bosznia-konferencia Éles viták várhatóak Mindhárom boszniai nemzet képviselteti magát a londoni Bosz- nia-konferencián, s feltehetőleg egyetértés lesz a tűzszünet szükségességét illetően, de ezen túlmenően műiden kérdésben éles viták várhatóak. Alija Izetbegovic boszniai elnök televíziós nyilatkozatában megismételte, hogy Boszniában katonai beavatkozásra lenne szükség, s hogy a szerbeknek „egy szavát sem lehet elhinni”. Izetbe- govicot a konferencián Haris Silajdzic külügyminiszter képviseli majd, a horvát közösséget Mate Boban vezeti, aki Hercegovinában a napokban önálló horvát területet hozott létre. Radovan Karadzic boszniai szerb vezér már Londonban tartózkodik, s szokásához híven szavakban ismét állást foglalt a fegyvemyugvás mellett. Milicistái azonban a köztársaságban mindenütt folytatták akcióikat. Az Adriai-tengeren cirkáló nyugati flottakötelék közelében „ismeretlen” repülőgépek tűntek fel. Erről az esetről Belgrádban még nem adták hírt. Bosznia minden körzetéből tovább özönlenek a menekültek észak felé. Vizsgálat a volt külügyminiszter ellen Korrupt volt-e de Michelis? .F nvi NHbulg tF rM FFFffcpD NLŐ^fcir « B* r-'n F.rilRD N10^ÄPV 3E r -Rí'TOD NLG Flf"ifcD NLG Y< Rf“m%JLG IEf*EPp\ q(K RFj lEF^kp j| I rC Fii. - Gt iep.lgwp . BÍK FIM FRF G^MEtNLG lEhül ' B FIM FRF GR^^fcDNLGi.!n! BE< FIM FRF i BEtiiui crp rc FRF^^^^BCGIEP . BEF 1,mFFRT‘USD GrIH^J I BEF éKÜTFIM FRF ATS^^MjPS 1EF USD FIM USDGRD 'EF DKKDEMFRF ATS NLCB \USD FIM USDGRD DEMIEB Ndkkdemfrfats NLGIEPl \k fim USD GRD DEM lEPj >&£IMFRFATS NLGIB ^fc£BF GRD NLGdB A DEVIZABETÉTNEK HITELE VAN NÁLUNK Az IBUSZ Banknál vezetett devizabetét fedezetére forinthitelt nyújtunk. Ön nemcsak az ügyfelünk, hanem saját maga hitelezője is lehet. Érdeklődjön, hiszen már Ön is tudja, hogy IBUSZ Bank minden IBUSZ irodában van, ahol hozzátehet illetve kivehet számlájáról. A többi már bizalmas! IBUSZ BANK HBI AHOL A PÉNZ ÉRTÉK MARAD