Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-13 / 164. szám

NÓGRÁDI. HÍRLAP 1992. július 13., hétfő A Nap kél: 5.00 órakor, nyugszik: 20.39 órakor. A Hold kél: 19.46 órakor, nyugszik: 3.34 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JENŐ nevű kedves olvasóinkat Az alább ismertetett nyugati névkutató források ellenére a JE- NŐ-t ősmagyar névnek tekintjük, mert a honfoglaló őseink egyik törzsét így hívták. Szerepel a név „Gerlach” formában Konstanti- nosz Porphyrogennetosznál is sze­mély- és nemzetségnévként. Nyu­gati források és a múlt századelő romantikus névkutatása a görög „Eugenesz"-t teszi meg a Jenő ősé­nek, amelyben az „eu”: „jó”, míg a „genesz” a „származás" foga­lommeghatározását jelenti, és így „előkelő származású” az értelme. Viszont a lipcsei Bibliografisches Institut 1969-es kiadásában a ne­vet „az Eugen magyar formájá”- nak említi. Időjárás Várható időjárás ma estig: Alapvetően szép, derült, napsü­téses időjárásra kell számítani, no­ha egy-két helyen eső is előfordul­hat. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 25 és 30 fok között ala­kul majd. Heti prognózis A hét elején is gyakran felhős lesz az ég, zápor, zivatar is valószí­nű. Minden bizonnyal keddtől ke­vesebb felhő, több napsütés várha­tó, de az addiginál pár fokkal hű­vösebb levegő áramlik a térségbe. A legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet eleinte 14-18 fok között, majd 11-15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte még 23-25 fok között, ké­sőbb 19-23 fok között várható. Orvosmeteorológia A hét elején hidegfronti hatás dominál, növekszik a reakcióidő, a görcsökkel járó panaszok is gyako­ribbak lehetnek. Az időjárás javu­lására a hét közepétől van kilátás, az időnként erős északi szél még sokaknál fejfájást okozhat. ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ MOZI háromnegyed 6 és 8 órától Superman 1. Színes, szinkronizált, amerikai sci-fi. APOLLÓ KAMARA 7 órától Porsche tolvajok Színes, szinkronizált, amerikai krimi. BALASSAGYARMATI MADÁCH Kedves ellenségem Színes, szinkronizált, amerikai film. A gazdira várva... (Fotó: Rigó Tibor) A fecsegő masszőr A brit trónörökös felesége, Diana her­cegnő elbocsátotta eddigi masszőrjét. A Buckingham-palota nem indokolta meg a döntést, de a Reuter ezt összefüggésbe hozza azzal, hogy Stephen Twigg nem­régiben interjút adott a Sunday Express cí­mű újságnak. A masz- szőr ebben beszá­molt Diana korábbi betegségéről, az úgy­nevezett farkaséh­ségről, és arról, hogy a trónörökös felesé­gének miként sike­rült leküzdenie a ma­gánéleti gondok okozta kórt. Hír(télén)héh... Az Állami Bankfelügyelet számviteli hiányosságok és a bizonylati fegyelem megsértése miatt felfüggesztette az Általános Vállalkozási Bank és az Ybl Bank tevékenységét, emiatt aztán megrendült a hazai pénzvilág iránti bizalom. De legalább megvannak a bűnba(n)kok... * * * „A balti köztársaságokban állomásozó volt szovjet csapatok kivo­nása nem is olyan egyszerű dolog...” — nyilatkozta Borisz Jelcin, aki annyit azért megígért, hogy „...nem fogjuk újoncokkal feltölteni az ottani hadosztályokat”. S ezzel meg is oldódik a távozás kérdése: majd csak kiöregszenek... * * * Az ÁB-Aegon Általános Biztosító— mint ismert — felmondja, il­letve nem köti újra az autókár-biztosításokat, mondván: tiszta ráfize­tés. íme, a Casco(pp)...- * * * Moszkvában — az újonnan bevezetett piaci viszonyok csúcspont­jaként — szombaton megtartották az első olyan aukciót, amelyen agglegényeket „árvereztek el”. Mint hírlik: tíz — 25-55 év közötti — nőtlen férfit „bocsátottak áruba”. A legmagasabb árat ajánló nő ke­rek három órát kapott arra, hogy közülük — árgus szemekkel must- rálgatva — egyet kiválasszon... ...Miközben rettegett Iván... . .. , . Mennyit is ér egy olimpiai a- ranyérem? Amelyet ezután sze­rez meg valamelyik sportolónk, több mint egymillió forintot. Ahogy múlik az idő, viszont csökken a medál értéke, hiszen már tízezer forintért is hozzá le­het jutni — tudtuk meg a naplók­ban. Az elmúlt héten olyan árve­résről adott hírt a Telesport, amely mindenképpen figyelmet érdemel: egy volt olimpikonunk, Gedó György kótyavetyélte eí trófeáit. Nem volt túl nagy az ér­deklődés, alig néhányan keres­ték fel az esemény színhelyét, hogy licitáljanak. Szomorú dolog volt látni az egykori élsportolót, akit már alig lehetett felismerni, annyira rom­ja volt egykori önmagának. Ilyenkor megfordul az ember fe­jében, hogy vajon mi is vált társa­iból, az egykori hírességekből, a hajdani ohmpiák sztáijaiból. Annak idején tapsoltunk vala­mennyiüknek, ők voltak az ün­nepiéit nagyságok. De aztán jön­nek a hétköznapiok, s valahol, valahogy meg kell élni, a helye­zésért kapott összeg sem tart örökké. Hol vannak már a régi példaképiek, a „táncoló” futbal­listák, az aranykezű pingpongo­zok, az erős karú kajakosok és társaik? Sok hazugság vette körül ná­lunk a sportot is. Amatőrként könyvelték el legjobbjainkat, mi­közben legtöbbjük nem járta ki iskoláit, nem keresett magának normális foglalkozást, csak a spiortnak élt — profi módon. Va­jon hányán járhatnak olyan cipő- ben közülük, mint Gedó György, csak esetleg nem vállal­ják nyilvánosan szegénységü­ket? Valahol minden verseny ke­gyetlen, mert csak az eredmény számít. Nem lehet mentegetőzni, hogy én ezt még azt akartam, mert a célfotó, a zsűri vagy a bíró dönt. Olyan világba kerültünk, amelynek szintén a versengés a lényege. S nem lehet megélni benne tíz-húsz éves sikerekből, csak a maiakból és a holnapiak­ból. De azért építeni kellene az örökségre, mert másként nem megy­Gedó György árulja az érmeit. Nemcsak egyéni tragédiája, hogy ide jutott, mert ha tanult volna, ha kapott volna biztatást képiességei fejlesztésére, akkor edző lehetne, s talán az ökölvívás sem tartana ott, ahol ma. így mú­lik el régi dicsőségünk... (gábor) Lottó­nyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 28. játék­héten 5 taláiatos szelvény nem volt. A következő hét­re átvitt 5 taláiatos nettó nyereményösszeg 55.694.838 forint. A 4-esek egyenként 423.271, a 3-asok 3.383, a 2-esek 126 forintot érnek. % Műsorismertetés " Fába faragott esztendők" (portréfilm id. Szabó István szobrászművészről) Reklám Utölsé játszma (amerikai akciófilm) Műsorzárás 91.58 Rí .00 22.35 J5275^ SWSW6S5SÍSÍSSK« Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján •R : 32/11-600 (Vfcdai rt,> 18 äitd reejtjd 6 6rái(J. A hívás ingyenes! Rekord a víz alatt Richard Presley floridai fiatal­ember megdöntötte a vízalatt való tartózkodás 59 napos világ­rekordját. A UPI jelentése sze­rint a NASA amerikai űrkutató központnak kutatásokat végző 33 éves „aquanauta” három tár­sa kíséretében május 6-án merült alá egy floridai lagúna alján — ki­lenc méterrel a vízfelszín alatt — lévő, fürdőszobával, konyhával, nappalival és dolgozószobával felszerelt lakóhelyére, ahol víza­latti kutatásokat folytat. Presley a tervek szerint ma tér majd visz- sza a víz alól. Veszélyben a növények Az Egyesült Államokban ho­nos 14.880 növényfajta 21 szá­zaléka elpusztulhat a következő évszázadban, ha a légkör csupán kis mértékben is felmelegszik, a ritkább fajták közül pedig min­den második teljesen Kihalhat — állítja egy amerikai tanulmány. Az AP ismertetése szerint az amerikai tudósok szerint a legrit­kább növényfajtáknak lesz a leg­kisebb esélyük a túlélésre. Bár a növényvilág megért már néhány jelentős, de természetes légköri hőmérséklet-változást, ám azok lassabban mentek végbe a mos­tani, az emberi civilizáció miatti, mondhatni mesterséges melege­déshez képest, s a növényeknek volt idejük a „költözködésre”. A hőmérséklet változásával ugyan­is az egyes növényfajták a szá­mukra megszokott klíma felé terjeszkedtek, majd — miután az éghajlat ismét a régi lett — vissza­költöztek. Akadtak olyanok is, amelyek a „vándorlás* mellett jól alkalmazkodtak az új viszo­nyokhoz ősi helyükön, így pél- dául a floridai, georgiai bükkfák ugyan észak fele vándoroltak 16 ezer évvel ezelőtt, a gleccserek olvadása idején, ám szülőföldjü­kön is megmaradtak, mert akkli- matizálódtak. Az amerikai tudó­sok szerint a következő évszázad felmelegedése nem lesz kellő tü­relemmel a növények mozgásá­ra, talán még a futórózsák is las­súnak bizonyulnak... NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: Vaskor István.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Postafiók 96. Telefon: 32/16-455, Telefax: 32/12-542,32/11-504. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/ 10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504., Terjeszti a Ma­gyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyed­évre 735 forint, egy évre 2940 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u, 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.00 Krónika. Sport. Lapszem­le. 8.20 Törvénykönyv. 8.30 Hangszemle. 9.05 Napközben. 11.05 Szonda. 11.35 A Vatikán titka 6. rész. 12.00 Déli krónika. 12.30 Vendég a háznál. 12.45 Füleljen! 12.50 Külpolitikai fi­gyelő. 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió. 13.30 Hitélet. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.55 Vers. 15.05 Kossuth- klub. 16.00 Délutáni krónika. 16.15 Mindennapi gazdaság. 16.30 Zenefórum. 17.05 Ma­gyarországról jövök. 18.00 Esti krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sjxntvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 20.05 A népzene ha­gyományőrzői. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Fórum. URH: 11.00 Irodalmi világjárás. 11.30 PAF-műsor. 13.00 Az Amerika Hangja ma­gyar műsora. 14.00 Legendás filmzenék. 14.30 Nyitnikék. Kisiskolások műsora. 19.00 V materinskom jazyku. Szlovák nyelvű műsor. 19.30 In limba materaa. Román nyelvű műsor. 20.00 In der Muttersprache. Német nyelvű műsor. 20.330 Na matemjem jeziku. Horvátés szerb nyelvű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivalda­fényben. 8.50 Apró-cseprő. Gyerekekről. 9.05 Zene-szó. 10.55 Rólunk van szó. 11.05 Napóra. 12.00 Nótakalendári­um. 13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Idősebbek hullámhosz- szán. 14.00 Kettőtől ötig. 17.05 Napóra. 18.00 Rockhullám. 18.30 Kapaszkodó. 19.05 Kö- lyökrádió. 19.35 Táncházi mu­zsika. 20.00 Rrádiószínház. Vo­nat a balszárnyon avagy a figin- csek röptűkben halnak. 20.42 Részletek Legrand: „Cherbour- gj esernyők” c. filmzenéjéből. 21.05 Jazzmagazin. 22.00 Ma­gyar lemezbemutató. 22.30 Jazz. 23.00 Hírek. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.05 Újraolvas­va. 10.15 Monteverdi: A kö­nyörtelenek bálja. 11.00 Két szvit. 11.40 Szabó Csaba népze­nei feldolgozásaiból. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.45 A Francia Rendőrség fúvósze­nekara játszik. 14.05 Tegnap. 14.57 Olasz szerzők műveiből. 16.05 Kóruspódium. 16.35 Csezmiczky Miklós műveiből. 17.20 Új Hangoló. 17.50 A hét költője: Kassák Lajos. 18.05 A Collegium musicum hangverse­nye az Interart Festivalcenter rendezésében. 19.05 A véges végtelen. 19.35 Gáti István ope­raáriákat énekel. 20.05 Elfele­dett irodalom? 20.20 Schles- wig-Holsteini Fesztivál 1991. 21.43 Rahmanyinov: Három orosz népdal. 22.05 Új Zenei Újság. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Észak-magyarorszá­gi zenés hírmagazin 5.55 Mű­sorismertetés, hírek, időjárás, útinform 6.00 Reggeli krónika (Kossuth) 6.10 Észak-magyar­országi esemény-összefoglaló 6.30 Hűek, lapszemle 6.40 Gazdaságközeiben 7.00 Regge­li krómka (Kossuth) 7.10 Észak-magyarországi esemény­összefoglaló 7.30 Hűek, körzeti időjárás-jelentés 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Észak- magyarországi krónika 8.10 Ke­leti hangjegy. 16.00-18.00 Ke­reskedelmi adás. ( televízió ) TV 1 8.35 Walt Disney bemutatja (ism.) 10.25 Deutschlandspie­gel. Német nyelvű országisme­reti sorozat. 10.40 „... az én vá­ram” (ism.) 11.10 Képújság. 17.10 Megveszem ezt a nőt. Me­xikói filmsorozat. 17.40 Gye­reksarok. 17.50 Katolikus kró­nika. 18.00 Dimenzió. Tudo­mányos magazin. 18.30 Pénzvi­lág. 18.40 ÁKTuális. 19.0 Játék. Bűvös hatos. 19.20 Esti mese. 20.00 Híradó. 20.40 Hoppáré- zimi! Játék két részben. 23.25 AKTuális. 23.50 Késő esti Hí­radó. 23.55 BCC-Híradó. TV 2 16.30 Hírek. 16.40 Krampam- puli (ism.) 17.15 Magyarországi néptáncok (ism.) 17.25 Ötöd- ölo. Telefonos játék. 17.45 Re­gionális híradó. 18.00 Húadó. 18.20 Gyerekeknek. 18.45 Jel­fák. 19.00 Derrick. Német bű­nügyi filmsorozat. 20.00 Pop­reál. 20.30 Telesport. 21.00 Stúdió 92. 22.00 Esti egyenleg. 22.25 A sportok története. 22.50 Enter. 23.20 Országok, emberek, életek. A fekete ágyú. Kínai film. SZLOVÁK 1 8.30 Külföldi tudósítóink jelen­tik (ism.) 9.00 Dallas (ism.) 9.50 Válogatás a televízió archí­vumából. 16.20 T. M. Plautus: A ravasz Pseudolus. 17.30 Sportvisszhang. 18.30 Holly­woodi bozótok. 18.40 Vagyon­jegyes privatizáció. 19.00 Tor­názzunk. 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 A puska. 21.10 Áz én hét csodám. 21.40 Publicisztikai műsor a rendőr­ség munkájáról. 22.00 Hogyan készülődik Barcelona a nyári olimpiai játékokra. 22.30 Ese­mények, kommentárok. 23.05 Screensport-válogatás. 23.50 Hírek. SZLOVÁK 2 18.00 Esti mese. 18.10 Muzzy comes back. 18.25 Nyújtsd a ke­zed! 18.35 Természetfilm. 19.00 Híradó. 10.06 Élet a ter­mészetben. 20.25 Barangolá­sok Afganisztánban. Doku­mentumfilm. 20.40 Időszerű események. 22.08 Sporthírek. 22.20 Hírek. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 9.30 Kanadai művészeti magazin 10.30 Xapatan 12.05 Varieté- műsor 13.30 A jó kaland 14.00 Az évszázad haladása 16.15 Film Korzikáról 17.10 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Kvízjáték 19.00 Természetvé­delmi magazin 20.00 Az élet mérkőzése 21.30 Játék határok nélkül 23.20 A Tour de France húei 23.30 A Hatok bandája SUPER CHANNEL 10.30 Egyveleg 12.00 SUPER- üzlet 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élő videoshow 18.00 Wyatt Earp 18.30 Én, a kém 19.30 Egy sztár portréja (film) 21.00 Természetfilm 21.30 Do­kumentumfilm 22.00 Hírek 22.30 Európai riportok 22.45 Piacgazdaság 23.00 Dániel Bo­one (am. film). Utána: Egyve­leg. PRO 7 6.30 Doc Elliot 7.10 Flipper 7.35 Rajzfilmek: Heathcliff. Captain Future. Widget, a kis őr. Flintstone család 9.15 Starsky és Hutch 10.15 Egyenlő igazság 11.15 Rossz hírű med­vék edzésben 12.55 dokumen­tumfilm 13.10 Hardcastle és McCormick 14.05 Chubasco (am. kalandfilm) 15.45 A ma­dárijesztő és Mrs. King 16.35 Óriások bolygója 17.25 Rajzfil­mek: Hethcliff. Garfield. Szel­leműzők. Charlie Brown 19.10 Dan Oakland 20.00 Húadó 20.15 Caddyshack (am. vígjá­ték) 22.05 Éjféli telefonáló 23.00 Szex hatmillió évvel ez­előtt (angol film) 0.40 Hírek 0.50 Superforce 1.15 Mike Hammer 2.05 Az autóstoppos 2.30 Hírek 2.40 Túlélés 4.20 Hírek RTL PLUS 6.00 Híradó 7.00 Halló, Euró­pa — jó reggelt, Németország! 8.55 Ówen Marshall 9.50 Gaz­dag és szép 10.15 Dr. Marcus Welby 11.05 Játék 11.30 Csalá­di párbaj 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai 13.15 Kalifornia klán 14.05 A Springfield-sztori 14.50 A főnök 15.45 CHIP’s 16.40 Rizikó 17.15 Forró nyere­mény 17.45 Nyereményjáték 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Robbanékony 19.45 Jó idők, rossz idők 20.15 Gyilkosság a hobbija 21.15 Co- lumbo 23.00 Kulturális maga­zin 23.25 Férfimagazin 23.50 Hírek 24.00 Borzasztó kedves család 0.30 Légifarkas 1.30 A Főnök 2.30 Dr. Marcus Welby 3.30 Robbanékony 4.00 CHIP’s 4.50 Jó idők, rossz idők 5.15 Fiatalok magazinja SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Szomszédok 9.00 Hírek 9.05 Minden jóra fordul 10.45 Szerencsekerék 11.25 Sport 17.05 Mindent vagy semmit 18.15 Bingo 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Halló, Heino! 21.15 Kí- sértetkastély Spessartban (NSZK film) 23.00 Hírek 23.05 Újdonságok és történetek 23.50 4-es csatorna 0.45 Mindent vagy semmit 1.15 Sport

Next

/
Oldalképek
Tartalom