Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-09 / 135. szám
1992. június 9., kedd MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Szabó Gáspár messziről indult és rendhagyó utat járt be a képzőművészetig. Az úton többször megkísértette a magány, az elmúlás gondolata, amely látszólag komorrá, nosztalgikussá tette festészetét. Az életmű azonban azt bizonyítja, hogy az emberi mikrovilágból a kozmoszba, a mindenségből az emberi lét kozmikus mélységeibe kívánt tekinteni, amikor vizuális látomásait festette. Egyénisége lényegét éppen e kutatásban lelte föl. Mitológikus látomásai egy kérdésre keresik a választ, sajátos képzettársításai is ennek jegyében születnek: miért élünk? Es hogyan élünk helyesen? Maximalista programot tűzött maga elé, megkísértette az időt és a teret, és az válaszolt neki. E szférikus „párbeszéd” jegyében született képvilág, már-már végletesen lecsupaszított jel- képrendszer a maga statikussá- gában is belső zeneiséget sugall. Nem véletlenül, hiszen Szabó Gáspár életében a zene egyenrangú szerepet játszott a képzőművészettel. Kazáron született 1935. július 7-én sokgyermekes bányászcsaládban. Középiskoláit a békéstarhosi zenei gimnáziumban végezte, itt döbbent rá a zene, és általában a művészetek szerepére az ember, a társadalom életében. Zenei tanulmányait a budapesti pedagógiai főiskolán, majd a debreceni zeneművészeti szakiskolában folytatta. Élete legintenzívebb éveit Nyírbátorban töltötte, itt kezdett el komolyan foglalkozni képzőművészettel. Az intenzív évek, évtizedek aztán Salgótarjánban folytatódtak. Számos egyéni kiállítást rendezett, többek között Nyírbátorban, Salgótarjánban, Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán és másutt. Ezek 1983-ig grafikai tárlatok voltak. Utána a festészeté lett a vezető szerep. Képeiből Pásztón, Mezőkövesden, Szécsényben, Salgótarjánban, majd a szlovákiai Zsolnán nyílt egyéni tárlata. A képzőművészet mellett 14 évig foglalkozott zenével. Elsőnek alakított hangszeres népzenei csoportot Ciróka néven a salgótarjáni zeneiskolában, ahol hegedűtanárként dolgozott. Névadója és egyik alapítója a Düvő együttesnek, amelyet öt évig vezetett. Utána alakította meg a Rege együttest, amelynek 1990 augusztusáig a vezetője volt. Több külföldi és hazai fesztiválon vett részt. Vezetett népdalköröket és szakmai tanácsadójuk is volt. Két éve kezdődött betegségét rendkívüli türelemmel viselte. 1992. június 6-án hunyt el Salgótarjánban. - mér Olcsó piacnak sűrű a gondja Tarjánban (Folytatás az 1. oldalról) pásztóiak bevált rendjét, miszerint ott egy bizonyos napon van az úgynevezett lengyel piac. De ennél előbbre nem jutottunk, holott szeretnénk. A vállalkozók egy része elnézi a külföldiek jelenlétét, hiszen azok „hozzák” a kuncsaftokat. A vevők többsége pedig védelmezi az olcsó cikkeket árusító külföldieket:- Kinek van arra ideje, hogy a város végébe utazgasson? Miért nem lehet itt is úgy megoldani az elhelyezésüket, mint Gyöngyösön vagy Egerben? - méltatlankodik a salgótarjáni S. Tiborné. Egert már jó néhány szerkesztőségünkhöz forduló panaszos említette követendő példaként. A szomszéd megyeszékhely polgármesteri hivatalának illetékesét azonban meglepte ez a kedvező minősítés:- A városközponttól három-négy kilométerre található piaccal nekünk is vannak problémáink. Elhelyezése környezeti, közegészségügyi, közbiztonsági szempontból sem megfelelő. A vásárcsarnokba nem mehetnek, de szeretnénk kulturáltabb körülményeket teremteni, vagyis máshová telepíteni, de ez sajnos a rendezetlen tulajdonviszonyok miatt a kívánatosnál több időt vesz igénybe - mondja Barócsi Tibor, az idegenforgalmi és kereskedelmi iroda vezetője. Hozzáteszi: — A város képvi- selő-testülete tavaly tárgyalta ezt a témát. Az ott elhangzott vélemények a szegényedő rétegek igényét figyelembe véve, az olcsó piac létjogosultságát illetően egybehangzóak voltak.-Ami tetszik a vásárlónak, azon felháborodik a vállalkozó, és fordítva. Tehát olyan megoldást, ami mindenkinek kedvére való, egészen biztos, hogy nem találunk - magyarázza Tulipán Miklós, a polgármesteri hivatal igazgatási osztályának vezetője. - A közterület-felügyelő is köteles eljárni. Más kérdés, hogy a közeljövőben döntés fog születni arról, maradhatnak-e vagy sem a külföldi árusok a városban. Mihalik Júlia Szabó Endre-díj A közeli napokban harmadszor ítélték oda a Nagyoroszi község által alapított Szabó Endre-díjat. Szabó Endre Nagyorosziban született 1839-ben, s innen indul el kisdedóvói pályája. Emlékét ápolva a szülőfalu emléktáblát helyezett el a községi óvoda falán, majd utcát neveztek el róla, s pedagógiai-kutatói alapítványt létesítettek. A róla elnevezett díjat a pedagógus nap alkalmából megkapta az álmosdi óvoda vezetője Kupás Mihályné, aki sokat tett községében, - hol valamikor Szabó Endre volt az óvoda vezetője, s itt kezdte meg írói és újságírói munkásságát-, azért, hogy itt is kerüljön az óvoda falára emléktábla. E kitüntető címet megkapta Hemerka Gyula balassagyarmati nyugdíjas népművelő, helytörténész is, aki Szabó Endre dédunokája. Sajátos, de egyáltalán nem egyedülálló megállapodást kötött egymással D. Attila pásztói és K. Róbert bátonyterenyei lakos. Megállapodtak, hogy K. Róbert „ellopja” egy budapesti parkolóból. D. Attila Toyota Corolla márkájú 1,3 millió forintot érő csodakocsiját. A gátlástalan üzlet létrejött és D. Attila szabályszerű bejelentést tett a „lopás” helyszíne szerint illetékes V. kerületi rendőrkapitányságon, hogy eltűnt az autója. A két úr jól tervezte: ahol naponta, hetente több száz autótolvajt keresnek, nekik is van esély a zavarosban halászni. Rövid idő után a pesti rendőr- kapitányság megszüntette a nyomozást, mert nem tudta az „ismeretlen” elkövető kilétét megállapítani. Ezután D.Attila fölkereste a Hungária Biztosító pásztói fiókját, ahol kifizették számára a K. Róberttel ellopa- tott, s valójában elrejtett autóért járó tetemes kártérítést. Mielőtt azonban megosztoztak voina, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya felderítette az ügyletet és mindkettőjük ellen nagy kárt okozó csalás bűntettének alapos gyanújával kezdtek nyomozást. Hosszabb ideje érkeztek a bejelentések, hogy Salgótarján kü- lömböző pontjain a késő esti Bűnügyi krónika Ellopatta Toyotáját órákban egy fiatalember molesztálja a nőket és a nemi szervét mutogatja. A salgótarjáni rendőr-főkapitányság nyomozóinak sikerült leleplezni a magamutogatót, akit K. Lászlónak hívnak és lakhelyéről Sóshar- tyánból ruccangatott be a megyeszékhelyre, hogy hódolhasson beteges szenvedélyének. Szeméremsértés elkövetésének alapos gyanújával indult ellene vizsgálat. Június 4-én hajnalban ismeretlen tettes a tetőn keresztül behatolt Rétságon a Trade Kft. tulajdonát képező üzletbe, ahonnan mintegy 150 ezer forint értékű ruhaneművel távozott. Újkori vetkőztetőket fogott a rendőrség Salgótarjánban. Az eset június 6-án a késő esti órákban történt. A Beszterce tér 53. sz. ház előtt két ismeretlen közrefogta a 15 éves F. Istvánt és arra kényszerítették, hogy a lábán levő edzőcipőt és a sapkáját adja át útonállóinak. A rablás utáni gyors bejelentés következménye, hogy a rendőrjárőrnek az SBTC-klubház előtt sikerült megfogni az egyik elkövetőt Sz. Tamás 15 éves salgótarjáni lakost és megállapítani, hogy a tettestársa Ó. Olivér szintén megyeszékhelyi illetőségű. Ügyükben a vizsgálat megkezdődött. A pásztói rendőrkapitányság csalás vétsége miatt nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen. Az elkövető a „Telek Zoltánná” név felhasználásával a Holland kft - címe: Budapest, pf 405 - üzletkötőjének adta ki magát, és bedolgozói munkalehetőséget kínált csomagolásra, címkeragasztásra és gyöngyfűzésre. A felkeresettektől belépési díjként 500 forintot vett át kézzel írott jegyzéken. A munkakezdést 1992. március 10-ére ígérte, de ezidáig ebből semmit nem teljesített. A rendőrség kéri, hogy akiktől az ismeretlen személy a fenti módszerrel pénzt csalt ki, jelentkezzenek a pásztói rendőr- kapitányság bűnügyi osztályán (cím: Pásztó, Fő út 54. sz.) vagy pedig a sziráki rendőrállomáson (cím: Szirák, Petőfi út 82). Jelentkezéskor vigyék magukkal a pénz átadásáról szóló jegyzéket. Iskolaigazgató Ecsegen A községben az általános iskola igazgatói beosztásának elnyerésére kiírt pályázatra ketten jelentkeztek. A képviselő-testület Stadler Árpádot, az iskola korábbi igazgató helyettesét, az utóbbi időben pedig, mint megbízott igazgatóját, öt évre kinevezte az oktatási intézmény vezetőjének. Az önkormányzat a döntésénél messzemenően figyelembe vette a tantestület véleményét és a szülői munkaközösség javaslatát. Kíváncsiskodó Új vízdíjrendelet készül! A mátraterenyei önkormányzat mikor veti ki a vízdíjat Jánosaknán a le nem zárt kutakra? - erre volt kíváncsi egy helybeli olvasónk. A választ Ispán Andor, az önkormányzat jegyzője adta meg.- A legutóbbi vízdíjakat április-májusban szedtük be, de nagy lakossági felzúdulást váltott ki az intézkedés. Ezért a testület felfüggesztette a beszedést, és a következő testületi ülésre - ami június végén lesz - új vízdíjrendelet készül. L. M. salgótarjáni olvasónk kérdezte, hogyan lehetséges az, hogy a Centrum Áruház és a posta előtt teherautók közlekednek a legnagyobb gyalogosforgalomban? Ezt baleset- veszélyesnek tartja, emellett pedig „Behajtani tilos” tábla is tiltaná a közlekedést. Elhunytak — valahol Oroszországban Az Új Magyarország nyomán heti rendszerességgel közöljük az Oroszországban elhalálozott Nógrád megyeiek listáját. Nemcsak azok nevét (születési évét, helyszínét, lakóhelyét, rendfokozatát, a fogva- tartás jellegét: hadifogoly, kényszermunkás) adjuk közre, akik a jelenlegi Nógrád megyében éltek, hanem azokét is, akik a korabeli vagy a történelmi megyehatáron születtek. Gacsi István 1921. Szé- csény, honvéd, 1945. 04.16. hdf. Gors Pál 1914. Magyarnán- dor. honvéd, 1945. 02.25. hdf. Mi lesz az egyházi ingatlan sorsa? Mátraterenye. Mint arról beszámoltunk, márciusban kapta meg a Magyar Katolikus Egyház Egri Főegyházmegye levelét a helyi önkormányzat, amelyben az egyház bejelentette igényét a Nádújfaluban lévő idősek klubja épületére. A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény előírásának megfelelően az érdekelt felek megkezdték a tárgyalásokat. Az egyház megbízott képviselője, a helyi plébános közölte, egyelőre nem veszik át az ingatlant, majd csak akkor, ha anyagi erejük megengedi. A képviselő-testülethez intézett levelében a képviselő azt is megfogalmazta, hogy az egyház a község érdekében szeretné működtetni az intézményt. Megegyezés azonban nem született, mert a képviselők úgy döntöttek, hogy nem kívánják átadni a tulajdont az egyház részére. Az említett törvény kimondja, hogy amennyiben az érdekeltek közvetlen tárgyalása alapján nem került sor megegyezésre, a kormány és az érdekelt egyház képviselőiből alakult egyeztető bizottság határoz az ingatlan jegyzékbe történő felvételének kérdésében. A bizottság határozatának tartalmaznia kell, hogy az átadáshoz előreláthatólag milyen pénzügyi fedezet, cserehelyiség szükséges, és arról ki gondoskodik. (dudellai) A TYP0-TEAM KFT. f.a. 1992. június 11-én (csütörtökön) 9-12 óra között a BRG Salgótarjáni Gyára raktárában bútor és egyéb áruiból kiárusítást tart I __________________wvmf G aramszegi Ferenc 1905. Zebegény (Nógrád m.), *, 1945. 05.23. km. Gulyás István 1901. Szob? (Hont-Nógrád m.), őrvez, 1945. 05.24. hdf. Grigor András 1906. Zebegény, (Nógrád m.) *, 1945.07.04. *. Grósz János 1903. Nagy- börzsöny (Nógrád m.) *, 1945. 06.01. km. Grósz Lajos 1910. Nagybörzsöny (Nógrád m.) *, 1945.06.20. km. Grósz Tibor 1921. Kistere- nye *, 1945. 03.25. hdf. Gütler Alfréd 1928. Diós- jenő, tizedes, 1946. 01.10. hdf. Géczi Dezső 1921. B.gyarmat, őrvez. 1945. 12.12. hdf. Hídvégi József 1912. Csécse *, 1943. 05.21. hdf. Hajas István 1908. Kozárd, honvéd, 1943. 03.17. hdf. T raffipax • Június 9-én, kedden a gép- járművezetők a 2108. számú útvonalon, Balassagyarmat - Szügy — Magyamándor - Becske - Galgaguta térségében számíthatnak sebességellenőrzésre, 10 és 18 óra között. Cserelakások • Balassagyarmat. Az Országos Takarékpénztár itteni fiókja az általa bérelt helyiségért cserébe három lakást ajánlott fel, amit a képviselő-testülete elfogadott. A Dózsa, a Rákóczi és a Szontágh úton lévő ingatlanokat a pénzügyi palotából kiköltözőknek ajánlják fel. Abban az esetben, ha a lakók nem fogadják el ezeket, akkor a lakásra várók jegyzéke alapján soron következő jogosultak kapják meg az otthonokat. Déryné utódai • Rétság. Országjáró turnén vesz részt a Páholy Színházi Alapítvány együttese. Hernádi Judit, Papp János és Verebes István huszonnyolc nap alatt huszonöt helyen lép fel az országban. A szállításhoz és technikai kiszolgálásához a rétsági lövészdandár katonái nyújtanak segítséget. Dimenzió klubnapok • Salgótarján. Dimenzió klubnapok indultak tegnap és tartanak 12-éig. Kedden 16 órától „Együtt a demokráciáért!” jelszóval aláírásokat gyűjtenek Göncz Árpád és a demokrácia érdekében. Este fél kilenckor kezdődik a Fűre Lépni Tilos koncert, amelynek vendége a TNT együttes. Szerdán Tarjáni Nagy Takarítást tartanak délután négytől, fél kilenctől pop-rock koncert lesz. Csütörtökön jótékonysági bált rendeznek az Együtt a gyermekeinkért alapítvány javára, pénteken szabadtéri diszkó zárja a hetet. uHtaiut: s/eteltm, KIÉ A FERJEM NEMZÖKÉPESSEGE? Utónevek toplistája Ma csakúgy, mint minden kedden ébredjen a ISiskefiyeddel! \ IC. szám tartalmából:- A Ewing-fiúk a Daliásból- Kié a férjem nemzőképessége? * Fogytak, vagy megunlak - honanyák a mérlegeli- A boldogság 15 arca- Pikáns interjú Palotás Jánossal- Divat, szerelem, pletyka, sztárok. 29 forintért a Kiskegyedben. £