Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-05 / 132. szám
1992. június 5., péntek HÍRLAP 5 RÉTSÁG ÉS KÖRNYÉKE Műemléknek is beillik Néhány kilométerre Nagyoroszitól a budihói vadászházban áll ez a csodálatos csempekályha. Fotó: Gyurkó Péter. Iskolabővítés céltámogatással Ahol a róka portyázik ... A berkenyéi önkormányzat elképzelései között szerepel, hogy a Nógrád községbe átjáró felső tagozatos általános iskolásokat visszahozzák a községbe. Erre csak akkor kerülhet sor, ha megteremtik a szükséges feltételeket. Vagyis a helybéli iskolára egy emeletet húznának rá. Ennek a tervnek a megvalósítása a helyi önkormányzatnak az előzetes számítások szerint 20 millió forintba kerülne. A megoldáshoz, a kormány által meghirdetett céltámogatásból szeretnének segítséget kapni a berkenyeiek. Ám ezzel sem zárul le gondjaik sora: az is megoldásra vár, hogy honnan teremtik majd elő a felső tagozatosokat tanító hat fő tanerő alkalmazásához szükséges bért, és a hozzá kapcsolódó egyéb költségeket. Barnára festett mesekerítés, szép házikó, zöld színben pompázó környezet - ez a kép fogadott Diósjenőn, az Arany János utca legszélén. Ez a ház mintegy határa a községnek és az innen induló hegyvonulatnak. Mégis, hogyan élnek itt az emberek? Ezt megtudni kopogtam be a Kőszirt és a Magashegy tövében lakó Kertész Károlyék- hoz. Hamar kiderült, hogy Kertész Károly maga is természetimádó. Mégpedig nemcsak hobbiból, hanem hivatástudattól hajtva is. Erdészként gyakorlatilag mindig is erdő mellett élt, s a Kárpátijától kezdve sok helyen megfordult. Budapesten született, de már gyermekként is gyakran kiszabadult a nagyvárosból. Lakott egy ideig Salgótarjánban, ám a városi levegőt nem tudta megszokni. Amikor az erdészeti vállalat felajánlotta megvételre a karbantartásra szoruló erődszéli házat, Kertészék nem haboztak: vásáSegítő önkormányzat A nézsai önkormányzat felmérte, hogy a községben üresen álló épületeket hogyan lehetne hasznosítani. Az egész község bejárása során kiderült, hogy több épületet alkalmassá lehet tenni különféle vállalkozások céljaira. Ezért a polgármesteri hivatal meghirdette ezeknek az épületeknek vállalkozók által bérleményként történő hasznosítását. Az akció eredményeként már megnyitottak egy zöldséges üzletet, egy butikot, s egy videokölcsönzőt, s nemrégiben nyűt meg egy divat- és méteráru üzlet. A közeljövőben azonban nagyobb lépést is akarnak tenni az elhagyott épületek és területek hasznosítása érdekében mert tervezik egy kisebb tüzép telep nyitását is. Az önkormányzat nemcsak épületekkel, hanem adókedvezményekkel is támogatja a vállalkozásokat. roltak és felújítottak. Itt élnek most, nyugdíjasként. Miután az itteni, diósjenői negatívumokat tudakoltam, egyet tudtam csak meg: hogy messze van a faluközpont. Iskolai szünetek és vakációk idején nem csak a házaspár örül itt a természetnek, hanem az ilyenkor idelátogató unokák is. Errefelé nem kell kérdezősködni, hogy hol van a botanikus kert, avagy hol van az állatkert. Ott van mindez a háztól alig egy-két száz méterre, sőt gyakran „odamegy” a házhoz. A gondozott kertet meglátogatta már szarvas, vaddisznó, borz, nyest, mókus. Utóbbi egészen profi módon lopja a diót. Ebben társul hozzá néha a szajkó is. A ravaszdi róka is idelátogat olykor, s egészen úgy viselkedik, mint a mesében: sunyi módon közelít, azután elemei egy-egy tyúkot. Kitartó munkája eremé- nyeképpen ma már nincs baromfi a kertben. Kertész úr mostanában csak kertészkedik Az ifjú postás munka közben. Az alsópetényi postahivatalban kellemes külsejű, kedves postáskisasszony fogadja a köntöst fogjon ki rajta a róka! A vetés-aratás viszont a vaddisznónak tetszik, amely előszeretettel látogatja a csemegekukoricát. Szóval vannak gondok ilyen idilli környezetben is. A természethez szokott ember humanitása mutatkozik meg abban, hogy Kertészék megértőén viseltetnek a kisebb-na- gyobb „tolvajokkal”, és „garázdákkal” szemben. Sőt, olykor elismerően nyilatkoznak róluk: „a mókusok olyan szépen, szabályosan törik a diót!” Itt, a hegy lábánál, persze máshoz is hozzászokik az ember. A csöndhöz. Kertészék még a moziban lévő hangerősítést is zavarónak érzik. Mai diszkóvilágunkban ezt talán túlzásnak érezzük, de azért lehet benne valami. Mit is mondhatnánk erre? Bárha mindenütt csak a szükséges zajok lennének, és az élet egyetlen területén sem zavarná meg fölösleges zenebona napjainkat, terveinket. Kovács Gyula szönésünket. Az arcán játszadozó mosoly, szemében kérdés bujkál. Rétság és környéke n Őszre üzemel # Rétság. Néhány hónap múlva várhatóan javul a rétságiak telefonhelyzete. Ugyanis az ősz folyamán várhatóan beüzemelik a crossbar-telefonközpontot. Az első ütemben 1000 fogadóállomás áll majd a település lakóinak rendelkezésére. Emlékmüátalakítás # Nagyoroszi. A községi ön- kormányzat döntése alapján az egykori szovjet hősi emlékművet átalakították. Ezután az ismeretlen katona emlékművénél róhatják le kegyeletüket mindazok, akiknek a hozzátartozóit elpusztították a háborúk. Mozizni akarnak # Szátok. A lakosság szeretné, ha a községben gyakoribbak lennének a filmvetítések. Az önkormányzat ennek érdekében úgy határozott, hogy filmvetítőgépet igényel a moziüzemi vállalattól. közepes- Parancsoljanak! -mondja. Egy pillanatra meglepődik, mikor megtudja, hogy nincs másra szükségünk, csupán egy-két információra. Bólint, s mi ezt beleegyezésnek vesszük. Pillanatok alatt kiderül, hogy Bartók Judit, kétbodonyi hölgy, nemrégiben került ide.- Tavaly végeztem Budapesten - meséli s mivel erre a vidékre akartam kerülni, először Bánkon dolgoztam, majd itt volt hely a postán, s így kerültem ide. Azt is megtudjuk, hogy ebbe a kis faluba tízen fizetnek elő a megyei hírlapra. S ez Bartók Judit szerint közepes eredmény. Igaz, amikor a körzeti oldalt közli az újság, akkor ennek a duplája is elfogy. A bánki csillaglányok A bánki abc-ben egy kedves fiatalasszony kérdezi:- Mit parancsol, segíthetek? Csupán érdeklődtem, s mint kiderült, Turányi Andrásnéval beszélgettem, a bánki ellátásról váltottunk szót.- Bánkon inkább nyáron sok a vevő - magyarázta szakértőén. - Most nincs pénzük az embereknek. Bízunk benne, hogy a szezon segít a forgalmon. Olyankor tíz-tizenegy órát is dolgozunk. Jönnek a víkendesek, meg a fürdözők. Szerencsére az idén már megnyílik a strand. Az ellátás időnként jobb is lehetne, de a budapesti ALFA sem tudja mindig azt szállítani, amire igény van. Bánkon ezen a nagy üzleten kívül működik egy aprócska bolt is a víkendtelepen, ami ugyancsak az áfész kezelésében van. Az emberek többsége azért inkább ide jár, ahol több minden beszerezhető. Nem véletlen, hiszen itt vannak a fáradhatatlan és igen kedves „csillaglányok’’, Varga Istvánná üzeletvezető, Kiss József né, Csiz- már Jánosné és Turányiné, akik készen állnak az idegenforgalom megpróbáltatásaira. P.A. Szókimondó polgármesterasszony Mindig a feladat mellett dönt Emlékezetes randevú a Kőhegyen Sikeres falutalálkozót rendeztek nemrégiben Alsópetényben. A község apraja, nagyja túrára indult a közeli Kőhegyre, ahol különféle komoly és humoros sporteseményekkel tették színessé a napot. Volt kötélhúzás, zsákbanfutás, labdarúgó-mérkőzés, s még aerobic is. Akadtak, akik kártyáztak, de voltak, akik „csak" beszélgettek. Délben a természet terítette nagy zöld asztalnál helyet foglaló kicsik és nagyok jóízűen fogyasztották el a kondérban főzött gulyásleveset. Alkonyaikor fáradtan, de jókedvűen indult haza a népes csapat. Kellemesen töltöttek el egy napot, amelynek a megszervezéséért és lebonyolításáért köszönetét mondhatnak idős Szklenár István sportköri vezetőnek, Szabó Mihálynak, a szakács szerepét vállaló önkormányzati képviselőnek, s mindenkinek, aki emlékezetessé tette ezt a napot. Petényi Anna A tíz darab csak Gvurkó fotó Ez csak olyan félig Az AN-2-es békésen pihen a füvön. Ä fölé hajló fiatalember felegyenesedik.- Molnár Árpád repülőgépszerelő vagyok - mutatkozik be. Molnár Árpád érsekvadkerti. Repülős akart lenni, de csak az ejtőernyőzésig jutott el. Több mint harmincszor ugrott.- Innen a szerelem?- A szerelem korábban kezdődött - mondja.- A mostani pilótámmal valamikor tízéves koromban repültem egyszer. szerelem Azóta rajongok a repülésért.- Akkor miért csak szerelő?- Az iskoláim elvégzését követően megfogadtam, hogy pilóta leszek, vagy szerelő. A második jött be. Beszéd közben gyakorlottan mozog a keze.- Most itt dolgozunk a megyében. Igaz, hogy ez az életforma hasonlít a vándorcigányok életéhez, de nagyon szeretem. A mi munkánk idénymunka, s ilyenkor nagyon kell hajtani. Tőle tudom, hogy a munkahelyen a szerelő felel a repülő működéséért, ami sokféle, felelősségteljes karbantartást követel.- Nős már?- Ments Isten, ezt nem lehet asszony mellett csinálni!- A szülők mit szólnak?- Miután a bátyám hadipilóta, így most már egy szavuk sem lehet.- pádár Nem hagyja magát, amikor igaza van, ha a községért tenni, érdekeiért hadakozni kell. Ennek ismeretében kerestem fel a nógrádi tsz-ben a nagyüzem pénnzügyi előadóját. Schmidt Jó- zsefnét, Berkenye község tiszteletdíjas polgármesterét.- Valóban szókimondó vagyok. Csak az őszinte embereket szeretem. Ilyen voltam akkor is, amikor fél évig tanácselnökként dolgoztam a legutolsó ciklusban. A polgármester asszony német anyanyelvű családból származik. Gyerekkorában odahaza több német szót hallott, mint magyart. Beszélni nem tud, de érti, amit mások egymásnak mondanak.- Minek tulajdonítja a szókimondását?- Talán adottság, velem született tulajdonság. A község javát szolgáló tervek elképzelések, kialakításánál nem járok a fellegekben, mindig a józan paraszti eszemre hallgatok. Olyat nem tervezek, ami az első pillanatban már megvalósíthatatlan- nak látszik.-Akkor nagyon szigorú önmagával szemben is?- A munkatársaim többet tudnának mondani. Mindenesetre megpróbálok igazságos lenni.- Közéleti tisztének ellátása időtrabló és szerteágazó feladat. A család tagjai ezért berzenkednek, vagy megértik Ont?- Olyan családban élek, ahol tudják, milyen kötelezettséggel jár a vállalásom. Férjem, aki műszaki részlegvezető, mellettem van. Rajta kívül édesanyám és a kislányom segít nekem. A két fiam katona.- A családban kinek hiányzik a legjobban?- Mindenkinek, de főleg középiskolás kislányomnak. Számolja a napokat, mikor telik le a polgármesterségem.- Vagyis szeretné teljesen visszakapni az édesanyját?- Szülőcentrikus, valóban minden tekintetben vissza akar szerezni.- Miként érzi választóinak támogatását?- Változóan. Sokszor érzek örömet, máskor meg arra gondolok: érdemes-e ennyit fáradozni? Végül mindig a feladat mellett döntök. Szerencse, hogy a hatszáz főnyi, főleg német ajkú, vagy ahogy itt mondják sváb lakosú községünkben a felvidéki magyarok - és nem kitelepítettek - egyetértésben élnek és dolgoznak. Szükség van erre, mert sokszor a legszükségesebb elképzeléseink megvalósításához sincs elegendő pénzünk. Azt szoktam mondani: ha nem fogunk össze, akkor megmarad a harminc éves elmaradásunk. Csak magunkra számíthatunk. A férjem és én is részt veszünk szombatonként a községépítő munkában.- Tudta, mit vállal?- Igen. Amíg az egészségem engedi, addig becsülettel szolgálom a választóim érdekét. Egyébként a hétvégek egy részében a hivatalban tevékenykedem. Vallom, hogy csak megértő, egymást segítő és egyetértő munkával tudunk előre jutni, céljainkat megvalósítani. Venesz Károly