Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-01 / 128. szám
1992. június 1., hétfő MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Csurka Göncz vétójáról Hány „forintot” késett az eső Nógrádban? Lakossági fórumot tartott pénteken este a salgótarjáni városházán Csurka István, a Magyar Demokrata Fórum alel- nöke. A rendezvény csaknem telt házat vonzott - a jelenlévőket a társadalmat leginkább érintő kérdései foglalkoztatták. Először is természetesen az: mi az álláspontja a köztársasági elnök vétójával kapcsolatban, mellyel megakadályozta a tévé elnökének leváltását. Csurka István elmondta: noha az új elnök már a demokratikus Magyarországon kapta kinevezését, azért alkalmatlan a posztjára, mert nem volt hajlandó a szükségszerű változtatásokra. Hiszen a televízió képernyőjén ugyanazokat az arcokat látni, akik még a pártállam Az erdőkürti gazdaképző tanfolyam résztvevői a kétnapos szakmai kiránduláson alaposan feltöltődtek. Első útjuk Felsőnyékre vezetett az öt éve biogazdálkodással foglalkozó házaspárhoz. A dunántúli községben fél évtizeddel ezelőtt kezdődött úttörő muka ma már szépen kamatozik, ezt saját szemükkel láthatták az erdőkürtiek. A néhány hektáros gazdaságból száműzték a vegyszert, s helyette igen jó szolgálatot tesz például - öntözésnél - a vízben áztatott csalánlevél. De a káros vegyianyagok helyett - elmondásuk szerint - kitűnő gombaölő szer az aludtej savója is. A korszerű és nem utolsó sorban ember- és környezetbarát gazdálkodásról képet kaptak egy házzal távolabb is Kőszegen, ahol az öt évre tervezett képzés félidős diákjaival, meg a gazdálkodás hétköznapjaival találkozhattak. A szakiskolában univerzális képzés folyik és bár többen meghökkentek lányokat látva a traktoron, megnyugtatták őket, hogy nem jött vissza a malteros meg a traktoros lányok világa. Arról van szó, hogy a jövő kisebb-nagyobb családi vállalkozásainál a technikához is értő gazdasszonyok kellenek. Hazai földeken is van mit tanulni egymástól, de a határ túloldalára való átrándulás életreidején kerültek oda, s azt a vonalat követték, melyet a Magyar Televíziónak 1957-es alapításától fogva követnie kellett. Itt jegyezte meg az MDF alelnöke, hogy a tévé akkor jött létre hazánkban, amikor az AVH-t megszüntették - s akik e rossz emlékű szervezetből nem gebi- nes kocsmárosok lettek, azoknak a kultúrpolitika kínált menedéket. Következésképpen: miután a leginkább a televízió és a rádió képes befolyásolni a közvéleményt, ott olyanoknak kell a rájuk bízott intézményt irányítaniuk, akik a kormány szemében hitelesek. Ez most nem így van - s ha az indokokat Göncz Árpád nem érti, akkor nincs más hátra: döntsön az Alkotmánybíróság ... Balázs J. szóló élményszámba ment. A vendégszerető „Várföldiek” - ez is egy családi vállalkozás - nyolcvanöt hektáron gazdálkodnak. Az egyik fiú - a két testvér közül - Bécsben jár egyetemre és „úgy mellékesen" bio-szaktanácsadó. Ez a kevés dolgos kéz csak teljes gépesítéssel virágoztathatja és működtetheti a gazdaságot. A sok csoda közül az a masina tetszett a legjobban, amelyik szánt, egyúttal fellazítja a talajt, utána vet, majd betakarja a magokat és végül annak rendje módja szerint el is „boronálja”. A látnivalóktól és hallottaktól még a velük tartó Gödöllői Agrártudományi Egyetem szakembereinek is igencsak tágra nyílt a szemük. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy aki biogazdálkodásra adja a fejét, két évig haszonra, munkája eredményességére ne számítson. Egy eszetndeig parlagon hever a föld, majd lucernát, herét vetnek bele. Az osztrák állam dotálja e törekvést. Támogatást kapnak a bioegyesülettől is, a szaktanácsadástól kezdve a piackutatásig sok mindenben segítenek. A két „szűk” esztendő után már bárhol eladható, azaz piacképes terményt takaríthatnak be a földekről. (-R-) (Folytatás az 1. oldalról)- A károkat valószínűleg növelni fogja, hogy kényszerűségből már évek óta csökkenő mennyiségű a műtrágya fel- használásunk. Lucernánál és réti szénánál az első kaszálás utáni betakarítás tapasztalai azt mutatják, hogy mintegy harminc százalékos hozamkieséssel kell számolni. A tizenöt hektáron termesztett szamócánál ez az arány negyven százalék. Vagyis a tervezett, hektáronkénti négy tonna helyett valamivel több, mint kettő és féltonna gyümölcsöt szedhetnek le. A szálas takarmányok tervezett és várható mennyisége közötti eltérés azért rendkívül rossz hatású, mert ebben a szövetkezetben meghatározó jelentőségű az állattenyésztés. Kíváncsiskodó Sajátos igények nélkül Úgynevezett SZTK-kerettel minden korosztály részére lehet szemüveget készíttetni a salgótarjáni Ofotért-szaküz- letben? - Ezt szerette volna megtudni Kazinczi István salgótarjáni olvasónk.- Természetesen igen a válaszom, bár különleges igényeket nem tudunk kielégíteni. A társadalombiztosítás jelenleg a gyerekeknek - hatvan mm-es szemtávolságig - kétféle - Jumbó és Cini fantázianevű - keretet biztosít. A felnőtteké barna vagy fekete színű. Amennyiben egy gyermek szemtávolsága nagyobb hatvan mm-nél, és a szülők csak az SZTK-keretet tudják megvenni, a felnőtteknek készítettek közül kell választaniuk - adott választ a kérdésre Prouzáné, Mocsányi Lívia, az üzlet vezetője. A Karancs Hotel előtti ivókút már régen nem működik. Kinek a hatáskörébe tartozik ez, és mikor fogják megcsinálni? - kérdezi Molnár István tarjáni olvasónk.- Megindult a levelek sárgu- lása az őszi és tavaszi vetésű kalászosoknál, s általában jellemző az úgynevezett kényszeredett kalász növekedés. Ezeknél a növényeknél még a kedvezőre forduló időjárás esetén is szintén számottevő terméskiesés valószínűsíthető. De nehéz helyzetbe hozta a szárazság a legeltetéses állattenyésztésen kívül a háztáji burgonya termesztést is - sorolja tovább az aggasztó tényeket Morvái Béla.- Nógrádban kevés az olyan kedvező helyzetű téesz, amely megengedheti magának az öntözést, illetve, hogy ne csak ideiglenesen telepített öntözőberendezése legyen. Litkén világbanki hitelből építették meg, s a szerencsésebbek közé tartozik a palotási téesz is. Drégelypalánkon is folyaHa a nyomdai szedőgépet nemcsak az eredeti funkciójának megfelelően használják, a létrehozott alkotás jó esetben vizuális költészet lesz.- Ez a fajta irodalom, a sokrétűbben bevésődő információ gazdagítja az ember gondolkodását, dinamikusabbá teszi felfogását. - Nagy Pál, Párizsban élő salgótarjáni születésű, Ma- dách-díjas költő vallja ezt, akinek pénteken a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban nyílt vizuális alkotásaiból kiállítás.- A vizuális irodalommal már a régi görögöknél is találkozhatunk, gondoljunk csak a szavakból fomált mécsre. Később sem szakadt meg ez a hagyomány, századunkban az avantgardisták élnek leginkább ezzel a kifejezésmóddal.- Nem túlságosan öncélú ez a fajta művészet?- Az irodalmat, mint bármely más művészetet szerintem csak öncélúan lehet művelni. Mert majd a mű magától betölti saját szerepét. A művészeteket soha semmilyen ideológia szolgálamodhatnak a „mesterséges eső”-höz, de itt is csupán a húsz hektárnyi szamóca ültetvényt öntözésére telik.-Végre nálunk is esik, de a száraz idő alapvető gondokat okozott a siló kukoricánál, és a rozsnál, az utóbbinál már a kelés is problémás volt. A málnának, ribizlinek még jót tenne az eső, de sajnos az említett kultúráknál már behozhatatlan károkat okozott a mostoha időjárás - magyarázza Kalmár Pál a dré- gelypalánki termelőszövetkezet főagronómusa. A fentieket végül Deák Pál összegzése sommázza:-Áprilisban még reméltük, hogy a nehéz anyagi terhekkel megrakott gazdaságok felegyenesedhetnek, de már most tudjuk, hogy idén sajnos erre nem kerülhet sor. Mihalik Júlia tába nem szabad állítani! A költő, aki 1956-ban emigrált, Franciaországban telepedett le - itt tanult, majd szerzett francia nyelvtanári diplomát.- Az egyetem elvégzése után, 1962 májusában alapítottuk meg a Magyar Műhely című művészeti, irodalmi, kritikai folyóiratot, amely azóta több-kevesebb rendszerességgel negyedévenként jelenik meg. A Műhelynek eddig három nagy periódusa volt. Kezdetben magunknak akartunk fórumot teremteni, ekkor kerültek sorra a nagy elődök is. Majd úgy éreztük, az itthon elhalgattatott íróknak, költőknek kell teret adnunk. A későbbi Kádár-korszak idején, ahogy enyhült a politikai nyomás, ez a funkció kezdett elhalványulni, 1971-től kezdődött a máig tartó avantgárd periódus. Szombaton a megyei könyvtárban egy ankéton vehettek részt az érdeklődők, ahol a Magyar Műhely történetével és tevékenységével ismerkedhettek meg. (FÁ) T raffípax • Június 1-jén, hétfőn 6-tól 14 óráig Salgótarjántól Pásztóig a 21-es főúton, Hasznostól Pásztóig a 2408-as úton, Jobbágyi térségében, 14-től 22 óráig Salgótarjántól Kishartyánig a 22-es úton, Salgótarjánban a Budapesti úton, Karancslapuj- tőig a 2206-os úton, Salgótarjánban a Bajcsy Zsilinszki úton, Nádujfaluig a 23-as úton lesz traffipaxos közúti ellenőrzés. Hangverseny • Balassagyarmat. A Palóc Múzeumban június 1-én, hétfőn este fél 7-kor a Balassagyarmati Dalegylet ad koncertet. Közreműködnek a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola tanárai: Perneczky Zsolt orgonán. Ember Pétemé zongorán, valamint Bira Zsuzsanna zongorán és Knyazo- viczky Zoltán gitáron. Utóbbiak az iskola növendékei. Ezt a műsort a közeljövőben Berlinben mutatják be. Egyházi ingatlanok • Bátonyterenye. A volt egyházi ingatlanok visszaigényléséről illetve visszaadásáról is tárgyalt legutóbbi ülésén a képviselő-testület. Maconkán a volt óvoda épületét, Kisterenyén a régi kántorlakást kéri és kapja vissza a katolikus egyház, de az önkormányzat mindkét esetben kártalanítást kér. Újra igazgató • Rétság. A városi önkormányzat képviselő-testülete a napokban megtartott zárt ülés keretében döntött az . általános iskola igazgatói kinevezéséről. A pályázati bírálatot követően az önkormányzat Várszegi Istvánt, az eddigi igazgatót nevezte ki újra az igazgatói feladatok ellátására. Pinceklub • Szarvasgede. A községháza alatti pincében alakítja ki az ön- kormányzat az új klubhelyiséget. A munkálatokat a közmunkások, a községi létesítményeket karbantartó szakember, valamint társadalmi munkában a lakosság, élén a polgármesterrel végzik. Az új klubhelyiségben tartják majd a falugyűléseket, a különböző rendezvényeket. Találkozóhelye lesz az időseknek, szórakozóhelye a község fiataljainak. B iogazdálkodás-nézőben G(K)épeltérítés A Magyar Műhely Tarjánban Betöltetlen álláshelyek Az alábbiakban a Nógrád Megyei Munkaügyi Központtól kapott tájékoztatás alapján közöljük olvasóinkkal - különös tekintettel a munkanélküliekre - a megye területén betöltetlen munkahelyek listáját. Salgótarján és körzete Vállalat neve Foglalkozás Kereset Létszám (fő) FESS Ruhagyár varrónő 7.000-12.000 40 CENTRUM Áruház műszaki eladó 7.500- 8.000 1 St.-i Ruhagyár gépi varró 8.000- 9.000 20 St.-i Ruhagyár gépi varró 8.000- 9.000 20 Nm.-i Víz- és Csatmű V. vízbiológus 18.000-24.000 1 St. és Vidéke ÁFÉSZ ABC pénztáros 8.000-10.000 1 St. és Vidéke ÁFÉSZ szakács 8.000-10.000 1 St. és Vidéke ÁFÉSZ eladó (vendégl.) 8.000- 8.000 4 Állami Biztosító üzletkötő 10.000-20.000 8 St.-i Öblösüveggyár energ, elektrikus 10.000-17.000 1 St.-i Öblösüveggyár segédelektrikus 8.000-10.000 3 St.-i Öblösüveggyár hegesztő 10.000-12.000 1 St.-i Öblösüveggyár átnéző 8.000-10.000 16 St.-i Öblösüveggyár átnéző,csomagoló 9.000-10.000 16 St.-i Öblösüveggyár festő törölgető 8.000- 9.000 3 férfi St.-i Városgazdáik. Üzem portás 4.000- 5.000 1 részm.id. Nm.-i Önkormányzat Kórháza mosogató 8.000- 9.000 1 férfi Balassagyarmat és körzete FHP Motor Hungaria(Bercel) betanított munkás 8.000-12.000 30 nő Pásztó és körzete STHAL Kft. Pásztó forgácsoló 12.000-20.000 4 STHAL Kft. Pásztó CO hegesztő 12.000-20.000 4 Szarvasgede varroda gépi varró 8.000-10.000 10 Mátra Glass Üvegipari Művek betanított munkás 10.00010 Mátra Glass Üvegipari Művek lakatos 10.000-20.000 10 Mátra Glass Üvegipari Művek segédmunkás 7.000 3 Ágasvár Étterem pincér 8.000 1 Vállalat neve Foglalkozás Kereset Létszám (fő) Ágasvár Étterem szakács 10.0001 Ágasvár Étterem takarító 8.000 1 Szécsény és körzete Állami Biztosító biztosítási üzletkötő 10.000-15.000 2 FKV Zsanett Leányv. gépi varró 9.000-10.000 6 Hollókő gépi varró 10.000-11.500 6 Turul Rt. Szécsény műszaki fejlesztő vezető 30.000-35.000 1 gépészm. RÉVFY Vállalkozó betanított munkás 10.000-12.000 3 nő Bátonyterenye és körzete FűTőBER minősített hegesztő 12.000-17.000 5 GANZ-MáVAG heg.ell.II.BCOL.IIB. 12.000-21.000 20 Ruhagyár telepe varrónő 8.000-12.000 20 Ruhagyár telepe betanított varrónő 8.000-11.000 20 Mátragyöngye Tsz.(Szuha tlh.) varrónő 8.000-10.000 10 Elektro-Metál Vill.G. és A.Kft. elektrolakatos 10.000-15.000 5 Elektro-Metál Vili. G. és A.Kft. villamos-gépszerelő 12.000-15.000 5 FESS Ruhagyár telepe varró 8.000-13.000 20 FESS Ruhagyár telepe vasaló 10.000-15.000 6 FESS Ruhagyár telepe betanított varró 8.000-12.000 10 FESS Ruhagyár telepe gyártmányfejlesztő bér megegy.sz. 1 FESS Ruhagyár telepe ruhaipari technikus bér megegy.sz. 1 METAL CÖOP targoncás 75.-Ft-os órabér 3 férfi METAL COOP csomagoló 60-65 .-Ft-os órabér 6 nő Rétság és körzete Fémbútor Ipari Szöv. betanított munkás 8.300- 8.500 3 Híradástechniaki anyagok gyára betanított munkás 8.000- 9.000 20 R.É.Kerámia Burkolólapgyártó Rt. kemence kezelő 14.000-16.000 1 R.É.Kerámia Burkolólapgyártó Rt. betanított munkás 10.000-11.000 18 HM. Betegotthon (Verőce) laborasszisztens 12.000-15.000 1 HM. Betegotthon szakács 12.000-15.000 2 Szurdok Idegenf.Ker. betanított munkás 10.000-11.000 23 Szurdok Idegenf.Ker. szakács 15.000-16.000 2 Szurdok Idegenf.Ker. szobafestő v. mázoló 12.000-13.000 3 Szurdok Idegenf.Ker. ápoló 12.000-14.000 2 Szurdok Idegenf.Ker. gondozó 8.000-10.000 8 Szurdok Idegenf.Ker. pedagógus 15.000-17.000 2