Nógrád Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-26 / 150. szám

1992. június 26., péntek BALASSAGYARMAT ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 „Minden gyermek ígéret” Az érsekvadkerti káplán hite Négy év után ismét CAC-kiallitas! Különleges ebek Gyarmaton Az országban mindössze három van be­lőle, méghozzá mindegyik Balassagyarma­ton. Már az ősi kelták ismerték az elődjét, mai fajtársait pedig az angol királynő ked­venceként tartják számon. Ragyogó, vörö­ses szőrzet, sötét, értelmes szemek - ez a Welsh corgi pembroke. Nem tudom, kik azok, akiknek mond ez a név bármit is, a kutyázás szerelmesei azonban bizonyára sejtik, hogy a terelőkutyák egyik fajtájáról van szó. Csaba Tamás - az említett három eb gazdája, - s a Magyar Ebtenyésztők Or­szágos Egyesülete balassagyarmati szerve­zetének elnöke - nemrégiben díjat is nyert Andy Űj-Rottwell nevű welsh corgi pemb- rokejával (a képen látható.) Ezzel a kedves, szelíd állattal is megismerkedhetnek azok, akik július 26-án elmennek Balassagyar­matra, az országos kutyakiállításra.-Egy régi nyáron történt. A tiszteletes, akinél nyaraltunk befogadott a vakáció idejére néhány árvát, így együtt töltöt­tük a szünet egy részét. Akkor és ott éreztem meg. mennyire értek a gyerekek nyelvén. Nincs olyan ember Érsek- vadkerten, aki ne ismémé - ha személyesen nem is, de hallo­másból biztosan - Székely Já­nost. A fiatal káplán nem túl ré­gen került a településre, mégis szinte napok alatt a közösség egyik legnépszerűbb emberévé vált. Miért? Erről tettei beszél­nek igazán. Nem tervez nagy dolgokat. Hétköznapi rendezvényeken bi­zonyítja, feladatára rátermett fi­atalember, akit könnyen befo­gadott a falu közössége. Gyak­ran előfordul, hogy bejönnek hozzá játszani, pingpongozni, beszélgetni a helybéli fiúk, lá­nyok, hetente három alkalom­mal pedig „hivatalosan” is a fia­taloké a parókia egyik szobája.- Beszélgetünk a problémák­ról, többnyire konkrét témából kiindulva, valamilyen bibliai eset alapján. Gyakran szerve­zünk közös programokat, ki­rándulásokat, színházba is el­megyünk. A falu fiataljai sokat segítenek, nélkülük a felét sem tudnám megcsinálni.- Legközelebb a franciaor­szági Taize-ba megyünk, június 27-étől július 6-áig tart ez a programunk. Augusztusra is több mindent szerveztünk: erdé­lyi buszkirándulást, és egy cserkésztábort.- Összefoglalná röviden a fi­atalokról alkotott véleményét?- Minden gyermekben egy ígéret van, csak meg kell látni ezt. Ha erre ők is ráébrednek, csodákra lesznek képesek.- Mindig imádtam a kutyákat - mesélte lelkesen Csaba Ta­más. - Bennük nem csalódik az ember, mert akármilyen rossz is a hangulatunk - és esetleg azt az állaton töltjük ki -, a kutya a gazdájának mindent megbocsát. A ’70-es években lebetegedtem, de mondhatom, a kutyám mindvégig hűségesen mellet­tem volt. Természetesen a csa­ládom a legfontosabb, de sze­rencsémre ők is nagyon szeretik az állatokat, megértik és támo­gatják ezt a szenvedélyemet.- Jelenlegi legnagyobb vá­gyam, hogy egy akita inot sze­rezzek. Álomszép kutya! Ősi japán fajta, bár én Hollandiában láttam ilyet először. Hasonlatos a japán emberekhez. Ferde szem, tanulékonyság, bátorság, harciasság jellemzi. Ha ismer­tebb európai fajtával kellene összevetni, talán a németju­hászhoz hasonlítanám. A Balas­sagyarmaton megrendezésre kerülő kutyakiállításon is lát­ható lesz belőlük kettő. Ha­zánkban meglehetősen ritkán fordul elő, egy állatért 100 ezer forintot is elkérhetnek. De hogy milyen érdekesen alakulnak az ebek árai, mondok egy példát:- A shar-pei, kínai harci ku­tya, nem kifejezetten szép állat, egyes változatai úgy néznek ki, mintha három számmal na­gyobb bőrben élnének. Kezdet­ben a nyájak és lakóterek vé­delme volt az alapvető felada­tuk, később - rettenthetetlen bá­torságuk miatt - gladiátorkutyát neveltek belőlük. Harci kedvü­ket állítólag úgy fokozták, hogy bort itattak velük. Ma egy ilyen szukáért 150 ezret is kérhetnek. A kutyázás egyben üzlet is. A tenyésztők tisztában vannak az­zal, melyek a szép egyedek, s anatómiai és biológiai ismere­tekkel is rendelkezniük kell. Náluk tehát nem elsősorban az anyagiak motiválnak. Ellenben a „pénzszaporítók” nem azt né­zik, milyen az új alom „minő­sége”, őket a mennyiség ér­dekli. Arra nem gondolnak, hogy esetleg vakcina, vagy ép­penséggel bunda lesz a „vakvi­lágba” eladott kis állatokból.- A kiállítás hozzátartozik ehhez a szenvedélyhez. A be­mutatókra nem azért visszük el a kutyákat, hogy mutogassuk őket. Ez egy lehetőség, ahol megmérettetnek kedvenceik. Ilyen alkalmakkor osztályozzák a kutyákat a megfelelőtől a ki­tűnőig, a még szebb állatok CAC- (országos kiállítás nem­zetközi rövidítése) és CACIB- (nemzetközi kiállítás rövidí­tése) díjat kaphatnak. Ez pedig elismerés a tenyésztőnek.-Legutóbb - hosszú szünet után - 1988-ban volt Balassa­gyarmaton kutyakiállítás. Most ismét itt, közelebbről a Palóc li­getben rendezzük majd meg ezt. (Természetesen a parkot eredeti állapotában adjuk vissza a vá­rosnak!) Eddig több mint 800 nevezés érkezett, franciáktól, osztrákoktól, csehektől. és az ország minden tájáról érkeztek hozzánk nevezések. Július l-éig pedig még fogadunk további nevezéseket, a Balassagyarmat, pf. 7 címre. (fenyvesi) Próbaüzem a hütőházban • Drégelypalánk. A Drégely­vár Kft. 55 millió forintért új hűtőházat épített, melyben már megkezdődött a próbaüzemelés. Ezt az sem akadályozza, hogy tönkrement az egyik agregátor, mert a szükséges mínusz 18 fo­kot tudják tartani. A külföldről meghozott új berendezést pén­teken szerelik be a napi 5,5 ton­nás mélyhűtő- és 30 tonnás hű­tőkapacitású létesítménybe. Épül-Szépül Hont • A község parassapusztai ré­szén Virág András és felesége még az idén éttermet és panziót kíván nyitni, s a túloldalon is megkezdték két butik építését. Hamarosan parkosítják a paras- sai határátkelőhelyet, már rendbe hozták a temető környé­két, s vaskorlátokkal látják el a meredek útszakaszokat. Holnapi számunkban „Bátonyterenye és környéke” összeállítással találkozhat a kedves olvasó Káplár András sohasem volt válogatós a munkában Fotó: Rigó Aki két vasat is tart a tűzben A hírnév és a tisztesség a vállalkozó névjegye Nagyapja, édesapja asztalosként kereste a kenyerét, ő épület­gépésztechnikusi oklevelet szerzett. A szülei beszélték rá a tanu­lásra, mondván: a fiú vigye többre az apjánál. A famunkát vi­szont szerette, úgyszólván ki sem lehetett zavarni a műhelyből. Letette az asztalos szakmunkásvizsgát, bő nyolc esztendeig dol­gozott az édesapja mellett, majd újított, vállalkozásba kezdett.-Elegem lett a lógásból, az ingyenélésből, ezért hagytam ott a nagyipart - mondta Káplár András, a nem éppen nagy­számú érsekvadkerti vállalko­zók egyike. - Édesapámmal na­gyon szép, egyedi ajtókat, búto­rokat készítettünk, igazán örö­met leltem a munkámban. Az­tán mégis úgy gondoltam, most már eljött az én időm, a saját lá­bamra kell állnom. A múlt év januárjában alakí­totta meg Balassagyarmaton a Végtisztesség Bt-t. Május else­jén pedig betársult Halaj Károly érsekvadkerti Kolóniái Asztalo­sipari Bt-jébe. Most tehát két vasat is tart a tűzben.-Muszáj legalább két lábon állni, hogy stabilnak érezze ma­gát az ember - indokolta a dön­tését. - Tegyük fel, befuccsol az egyik üzlet, de még mindig ott a másik. Reggeltől estig hajtom magam, mert három gyerekem van, nekik kell a jövőjüket meg­teremtenem. A vadkerti „épszövtől” bérelt épületben három tanulójukkal főleg fakoporsókat és fakeresz­teket készítenek. Ezeket a kissé bizarrul hangzó, ámde szüksé­ges alkalmatosságokat a balas­sagyarmati társaság használja fel, az elhunytak temetésénél. Egyre többen fordulnak hozzá, s nemcsak a szolid árak miatt.-Azt tartom: a hírnév és a tisztesség a vállalkozó névje­gye. Mindenkor ezt szem előtt tartva dolgozom. Mit szeretne elérni? Nincse­nek nagyravágyó tervei, mind­össze nyugodtan akar élni. És ez nem kevés! (kolaj) A városért 1919-ben egy politikai döntés le akarta szakítani Balassagyarmatot az anyaországról, a település polgárai azonban fegyvert fogtak, és kiűzték a beto­lakodókat. 1920 óta hasz­nálja Gyarmat a Civitas Fortissima - a legbátrabb város - nevet. Az elődökhöz méltó kí­ván lenni, az immár há­rom éve működő Civitas Fortissima Kör. Eddig ideiglenesen választott tisztségviselőkkel dolgoz­tak, mert előbb bizonyí­tani kívánták életképessé­güket. Most vélték elérke­zettnek az időt, megvá­lasztották a végleges veze­tőséget. így dr. Rózsa György elnök, helyettese Kamarás József lett, a tit­kári funkciót Selmeczi Zoltán tölti majd be. A szervezet továbbra is a város fejlődését kívánja előmozdítani. Két év után gazdasszonyok lesznek Szeptembertől speciális képzés kezdődik Magyarnándorban A magyarnándori körzeti ál­talános iskolában szeptembertől megkezdődik a kétéves gazda­asszonyképzés. A részletekről kérdeztem Cseri Ferencnét, az intézmény igazgatóját.- A fiatalokat olyan hasznos ismeretekhez akarjuk hozzájut­tatni, amelyek birtokában képe­sek a mezőgazdasági munkák elvégzésére, állattartásra, a ház­tartás vezetésére, a család ellá­tására, a lakás rendben tartására. Lehetnek házi betegápolók, szociális gondozók, segédápo­lók. óvodai dadák és dajkák, esetleg orvos mellett írnokok.-Mindez sokirányú képzett­séget kíván. Mi mindent tanul­nak a leendő gazdaasszonyok?- Tanulnak főzést-sütést, szabás-varrást, kézimunkázást, ruhaápolást, -javítást, mosást, vasalást, lakásápolást, -karban­tartást, kertgazdálkodást, állat- tenyésztést, egészségügyi isme­reteket. A fakultatív program keretében választhatnak az ide­gen nyelv, a hit- és erkölcstan, a tánc, valamint a számítógép-ke­zelés között. Az oktatás elmé­leti és gyakorlati. A két év után a végzősök oklevelet kapnak.- Kik és milyen feltételekkel jelentkezhetnek a szakiskolába?- A képzésben részt vehetnek azok a lányok, akik elvégezték az általános iskola nyolc osztá­lyát, a 17. életévüket az esz­tendő végéig nem töltik be, s megfelelnek az általános egész­ségügyi követelményeknek. A jelentkezési határidő augusztus elseje. Olyan pedagógusok je­lentkezését is várjuk, akiknek az érdeklődését felkeltette ez az iskolatípus, s szívesen tanítanák a hallgatókat. (K.L.) Drégelyvár 440 évvel ezelőtti hősi csatájának évfordulóján Szondi-emlékünnepség Palánkon Drégelyvár 440 évvel ezelőtti hősi csatájára emlékeznek július 4-5-én Drégelypalánkon. A helyi önkormányzat és a Börzsöny Baráti Kör által szervezett első napi program reggel 8 órakor kezdődik, amikor a Szondi parkban megkoszorúzzák a Szondi-emlékművet. 9 órá­tól felavatják és felszentelik a Szondi-emlék- helyet. Az ünnepi szentmisét dr. Paskai László bíboros prímás érsek celebrálja. Déltől tartják az emlékünnepséget a kies fekvésű Drégelyvárnál. A köszöntőt dr. Für Lajos honvédelmi miniszter mondja. Délután nyitják meg a Szondi- és a Gadányi Jenő-emlékkiállítást, valamint Kolozsvári Grandpierre Miklós grafikus-festő kiállítását. A KDNP 4 órakor kezdődő nagygyűlésének dr. Surján László népjóléti miniszter, pártel­nök lesz a szónoka. Éél 8-tól kórushangver­senyt tartanak a római katolikus templomban. Másnap délelőtt kerül sor a Börzsöny Baráti Kör sportprogramjára. Megrendezik a Szondi Horgászegyesület országos horgászversenyét. Szépen szól a terényiek éneke Tizennyolc évvel ezelőtt alakult a terényi nemzetiségi gyermekcsoport, a jelenlegi iskolaigazgató, Mucsina Gyuláné vezetésével. Az együttes legutóbb a bujáki kulturális napon aratott közönségsi­kert, s legközelebb vasárnap a terényi nemzetiségi napon lép fel Fotó: Rigó

Next

/
Oldalképek
Tartalom