Nógrád Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-27 / 124. szám
HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1992. május 27., szerda 55 „Szegény Komjáthy Réti Zoltán akvarelljei a költő verseihez N em tudom. Réti Zoltán, Balassagyarmaton élő festőművész miért ezt a tűnődésre késztető címet adta az életének egy részét ugyancsak Balassagyarmaton, az általa Abde- rának nevezett kisvárosban élt múlt századvégi költő portréját idéző akvarelljének. Mindenesetre a „Szegény Komjáthy” címet többszörösen is találónak érzem. Szegény, hiszen életében (1858-1895) neki is az átmenet, az illúzióvesztés jutott osztályrészéül. Irodalomtörténetileg a realizmus kibomlásának korszaka volt ez, a XIX. századnak utolsó harmada. Ez az idő - más szempontból - a magyar történelemben a gazdaság, a polgárosodás, mai kifejezéssel élve a modernizáció nagy korszakához tartozott, amely a kiegyezéstől az első világháborúig tartott. Hol volt már például a romantika nemzedéke. A modem Magyarország létrejötte szempontjából alapvető és visszafordíthatatlan folyamatok indultak meg a kiteljesedés útján. Ebben a négy évtizedben jött létre a modem ország, amelynek keretei között élünk, ha a későbbi történelmi kataklizmák során többször szét is törték ezeket a kereteket. Realizmus és dezillúzió azonban mindig is együtt jár. Az irodalomban például ekkor is a líra szerepének átmeneti csökkenését élték meg a költők, ami csak 1880 tájékán kezdett ismét változni. Ekkor írja Arany János késői verseit. E korszak legjelesebb költője Vajda János. Ez Reviczky Gyula, Komjáthy Jenő, Kiss József korszaka a magyar lírában. Már nem népies, nem is romantikus líra ez, habár éppen Komjáthy vízióiban még gondolhatunk Vörösmartyra is. Mindazonáltal ő már szintén a jövőt, a szimbolizmust előlegezi meg, Ady Endre egyik korai elődjeként. Szegény azért is, mert nem a maga helyén és nem a maga korában élt. Úttörő volt, a huszadik századi lírai fordulat megelőlegezője a tizenkilencedik században. Fény volt és kisvárosi homályban, társadalmi magányban élt. Saját idejétől is oly messze távolodott, hogy verseinek lángcsóváit úgyszólván csak a metafizikai térségek bolyongói fedezhették föl, akár - nem tételes - „vallási”, akár szerelmi vízioná- lás, rajongás a tárgy. Nem tudom pontosan, Réti Zoltán számára mikor érkezett el az a pillanat, amikor Komjáthy költészete akvarellsorozat készítésére inspirálta. A 17 lapból álló, Komjáthy Jenő verseihez készített sorozatot most először mutatta be a közönségnek Salgótarjánban, a Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtárban. Az akavarellek 1988-ban és 89-ben készültek, ezt azonban minden bizonnyal hosszabb belső szellemi fölkészülés előzte meg. A festő munkásságában már voltak előzményei ennek a sorozatnak is. Korábban Madách Imre Az ember tragédiája és a Mózes című műveihez készített akvaré 11 sorozatot. Ez a harmadik ilyen jellegű vállalkozása. Miben hasonlít, illetve miben különbözik a Kom- játhy-sorozat a korábbiaktól? Mindenekelőtt jegyezzük meg, hogy ezek az akvarellso- rozatok a művész munkásságának szerves, figyelmet érdemlő részét jelentik. Hasonlóságuk nemcsak magából a műfajból, hanem a szemléletmódból is következik. Hasonló bennük a gondolati következetesség, a kompozíciós rend és a színvilág tisztasága. Hasonló a lapokon föltűnő emberi és táji karakterek eredendő nógrádisága. Például semmi kétség sem fér hozzá, hogy a Tragédia Ádámja és Évája a művész megfogalmazásában nógrádi és a Paradicsom sem Mezopotámiában, hanem a palóc tájakon van. Ez a fajta nógrádiság tudatos, és mindhárom sorozat lapjaira jellemző, ez szellemiségük része. A sorozatok között vannak különbségek is. Az egyik különbség magától értetődő. A Tragédia- és a Mó- zes-sorozat időrendi hűséggel követi az irodalmi művet, azaz illusztrációs jellegű. E két sorozatban mód nyílik arra, hogy az irodalmi művek kapcsán a festő maga is elgondolkodjon a történelemről. Ennek nem mond ellent az illusztrációs jelleg. Kicsit más a helyzet a lírai költészet, különösen Komjáthy vizionáló, „tárgytalan” költészete esetében. Itt maga a festő is „szabadabb”. És ez a másik különbség. A Komjáthy-ver- sekhez készült akvarellek nagyon finomak és légiesek. „Óh mennyi fény ...” - sóhajthatnánk föl a költővel együtt. Az akvarellek tájai lágyak, helyenként álomiak. Abdera beleolvad a folyóparti hullámos vonulatokba, légiessé, megfoghatat- lanná válik. Ez jellemzi a művész munkásságában itt megjelenő női aktokat is, amelyek szintén inkább álomiak, mint valóságosak, habár a kéj kívánása, a vágyakozás gyötrelme mögöttes tartalomként jelen van. Ezek az aktok Komjáthy Éloa-sorozatá- hoz készültek. A 17 lap közül ez az öt-hat akt a művész munkásságának újabb rétegét sejteti, ha nem is előzmény nélkül, -mér ST-ART Alapítvány Salgótarján kulturális értékeinek megtartásáért és fejlesztéséért ST-ART Alapítvány (Salgótarján kultúrájáért) elnevezéssel nyitott alapítványt hozott létre a közelmúltban a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ, félmillió forintos induló vagyonnal. Célja a kulturális értékek, a kulturális-művészeti programok — mint például a nemzetközi dixieland fesztivál - megőrzése, fejlesztése. A nyitott alapítványhoz magánszemély, jogi személy, valamint egyéb szervezet adománnyal csatlakozhat, székhelye a művelődési központban vari (Salgótarján, Fő tér 5. József Attila Művelődési Központ). A város kulturális értékeinek megtartása és fejlesztése nemes cél. Az alapítvány tehát támogatja a művelődési központ programjait, segíti a műsorok, kiállítások, előadássorozatok, kiadványok, kulturális projektek, publikációk megvalósulását. Anyagi hozzájárulásával javítja regionális, országos, nemzetközi rendezvényeit, különféle pályázatokat ír ki, amelyek elbírálását az alapítvány kuratóriuma végzi. Ennek elnöke Ercsényi Ferenc, Szótárján alpolgármestere, titkára Tóth Csaba, a József Attila Művelődési Központ igazgatója. Az alapítvány célja érdekében a vagyonból pályázat útján nyújtható: ösztöndíj, támogatás, alapítványi anyagi juttatás, bármely olyan megoldás, szervezet, személy finanszírozására, amely az alapítvány célja eléréséhez értékes, hasznosítható eredményt nyújt. -mér Mozgássérülteknek A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 1990-ben hozta létre a Bicebóba Alapítványt, amelynek célja a mozgássérült gyermekek és ép társaik közötti falak lebontása, az ilyen sorsú gyermekek élethelyzetének javítása. A Bicebóba Alapítvány a mozgáskorlátozottak Pest megyei és Jász-Nagykun-Szolnok megyei egyesületével karöltve 1992-ben is megrendezi a mozgássérült gyermekek és családjuk közös táborát június 20-30 között Szolnokon, a tiszaligeti turisztikai és szabadidő-központban. Az előzetes programban szerepel zenés műsor, játékos sport- és szellemi vetélkedő, kézműves-foglalkozás, tábortűz, állatkerti séta, egyéni és közös mozgásjavító foglalkozás. Kossuth-szobor Losoncon II. Az avatási ceremóniától az eltávolításig Az 1908 októberi városi közgyűlés kijelölte az emlékmű végleges helyét a Kubinyi téren, a római katolikus templom, a városi polgári leányiskola és a városi vigadó által közrefogott területen. A téren egyébként már - az északi oldalon, a református templom mellett - eddig is állt egy emlékoszlop az 1849-ben itt elesett honvédek emlékére. A Kossuth-szobor felállításáig itt folytak le a március 15-ei emlékünnepségek. Bár a szoborkiállítás adminisztratív jellegű problémái lassan megoldódtak, az anyagi fedezet még mindig hiányosnak bizonyulhatott. Erre vallanak a gyűjtésekről, jótékony célú vacsorákról szóló híradások. így a Magyar Asztaltársaság (mely a Kossuth-szobor egyik jelentős patronálója volt) 1908. március 15-ei szabadságünnepét társas vacsora követte. A jelenlévők között jelvényeket osztogattak, melyeket tetszés szerinti ösz- szeggel lehetett megváltani. Az így befolyt 30 koronát a Kos- suth-szoboralapra fordították. A technikai, személyi anyagi problémák miatt természetesen időben csúszott a szobor leleplezésének dátuma is. Végső időpontként 1910. szeptember 19—ét jelölték ki a szervezők. A város vezetése, s a szobor- bizottság, valamint az események zökkenőmentes lebonyolítása érdekében megalakult rendezőbizottság lelkesen készült a nagy napra. Annál is inkább, mert ennek az ünnepségnek önmagán túl mutató feladata is volt. A választások során rendkívül kiéleződtek a Nemzeti Munkapárt és a Függetlenségi Párt ellentétei Losoncon. A Holló Barnabás alkotása képviselő-testület Kossuth nagy ünnepével kívánta a politikailag meghasonlott város egységét helyreállítani. Már napokkal a rendezvény előtt ünnepi díszbe öltözött Losonc. A szobor helye előtt két díszsátrat emeltek a díszvendégeknek és a hölgyközönségnek. Tizennyolcadikán már állt a két és fél méter magas bronzszobor, haraszti kemény kő talapzatán. Alkotója - eltérve az eredeti, Csordás-féle elképzelésektől - a lelkesítő helyett egy melankólikusabb Kossuth Lajost jelenített meg, aki egyszerű pózban elgondolkodik a haza sorsán és a vérrel öntözött, de dicsőséges 48-as időkön. A talapzaton elhelyezett megsebesült honvéd alakja szimbolizálja Losonc város pusztulását a szabadságharc idejében. A nagy nap - szeptember 19-e - délelőttjén a Budapestről érkező gyorsvonatnál a szobor- bizottság élén Wagner Sándor, királyi tanácsos, polgármester fogadta a díszvendégeket; Kossuth Ferencet, Losonc díszpolgárát és a kíséretében érkezett országgyűlési képviselőket. A téren összegyűlt nagyszámú közönség előtt a himnusz után Be- litzky Kálmán főgimnáziumi igazgató mondta el beszédét, amelyben Kossuthot, mint törvényalkotót és népét lelkesítő nagy szónokot méltatta. Ezután a meghatott Kossuth Ferencet kívánta hallani a tömeg. A szoborbizottság nevében Kujnis Gyula adta át a szobrot a várost képviselő polgármesternek. Végül a helyi és meghívott intézmények, egyesületek, testületek helyezték el koszorúikat. Utóbbiak közül kiemelendők Gömör, Zólyom, Hont, Heves, Pest vármegyék és Budapest város törvényhatóságai, valamint Balassagyarmat, Szécsény, Szi- rák, Salgótarján, Fülek és Gács községek képviselő-testületei. Jelenlétük azt bizonyítja, hogy a losonci szoboravatás nemcsak a megyében, de az ország jó részében is érdeklődést keltett. A protokolláris események sorát nagyszabású díszebéd zárta, a kor szokásának megfelelően tósztokkal, Kossuthra való megemlékezésekkel. A losonci Kossuth-szobor sorsa a dualizmuskor Kossuth- kultuszának többi emlékéhez hasonlóan alakult. Messze eltávolodott az egyszer létezett hús-vér embertől. Egy eszme, egy - néha már hamissá váló - politikai ideál szimbólumává vált. Szekfú Gyula szavaival élve: „A hosszú élettel megáldott Kossuth Lajossal ez történt: addig élt, míg eszmévé, érzéssé finomult, szinte levetve testi valóságát.” A losonci emlékműnek nemcsak létrejötte, pusztulása is tipikus. 1918-ban a várost megszálló cseh légionisták a magyar szuverenitást megtestesítő szobrot eltávolították talapzatáról, fejét felrobbantották. További sorsáról már nagyon keveset tudunk. A város rendőrkapitányának szemét még a fennmaradt alapzat is szúrta. Javaslatára a pozsonyi minisztérium elrendelte annak eltávolítását. Ezt azonban - úgy tűnik - egyetlen losonci iparos sem vállalta. Ekkor esett szó arról is, hogy a bedeszkázott roncsot egy városi szertárban helyezik el. A salgótarjáni Munka című lap minderről értesülve javaslatot tett a szobor Salgótarjánba szállítására és ottani felállítására. Meg kell említeni, hogy a századfordulón Salgótarjánban is tervezték Kossuth-emlék felállítását, itt azonban nem gyűlt össze a megfelelő anyagi fedezet. Ezt követően a szobor eltűnt, később a füleki múzeum udvarára kidobva bukkant fel. 1986-ban a salgótarjáni múzeum munkatársai megkísérelték a szobrot Magyarországra áthozni, hogy a szécsényi kastély kertjében elhelyezzék. A határon azonban nem engedték át e becses szállítmányt. így fennáll annak a veszélye, hogy Holló Barnabás Kos- suth-szobra másodjára — immár esetleg véglegesen is elveszik számunkra. Peák Ildikó Vége Vissza az ambíciókhoz! A nemrég elhunyt kitűnő színész, népszerű politikus, Nagy Attila beszélte el egy jövőről vitázó társaságban, hogy kisiskolás fiát ő bizony mindenáron kiváló iskolai eredmény elérésére ösztönözte, mondván: nem azért kell az iskolában kiválónak lennie, hogy a szülőknek örömet szerezzen, hanem, mert egy olyan jövő látszik közeledni, amelyben csak a legkiválóbbaknak lesz arra esélyük, hogy megvalósítsák álmaikat. Megvalósítsák, érvényre juttassák tehetségüket akkor is, ha nincs a hátuk mögött vagyon, rang támasztéka, hanem csak a küszködő munkás, tanár, vagy éppen színész felmenők becsületes szegénysége ál! mögöttük. Az iskolai tanév vége felé szülők, tanárok egyformán panaszkodnak: úgy tűnik, hogy a fiataloknak nincsenek ambícióik. Mintha a politikai hisztériába belefáradó, elemi anyagi gondokkal küzdő családok egyre kevésbé tudnák szuggerálni: fiam, légy kiváló! S az ugyancsak anyagi, egzisztenciális gondokkal küszködő iskola-műhelyek nem képesek a csodára, hogy a gyerekek a fiatalok látható természetességgel visszatérjenek az egészséges ambíciókhoz, a kiváló teljesítmények akarásához. . . A napokban hallom: egy hosszú hajú kamasz jó szívvel vállalja, hogy fejdíszét rövidre nyírják, a váratlan nagy meleg rendkívüli helyzetében, de hallani sem akar olyan együttműködésről, hogy több munkával, rendszerességgel kiváló akarjon lenni egy új társadalmi szituáció rendkívüli viszonyai között. Azt mondja, nem baj, ha ő egy „egészen kicsinyke", porszemnyi kispolgár lesz is, csak hagyják békén egyelőre. .. A családok, iskolák életében először diagnózist kel! taláni, később járható utakat. De ne a prédikációk áljával próbálkozzunk! Példát, mintát kéne inkább felmutatni a gyerekeknek, hogy elsősorban tudást, embebrsé- get, tisztességet kellene ösz- szekaparni a túlélési trükkök gyakorlása helyett. Ma az érdektelenség, lustaság fülledt konvenciói megmerevedve akadályozzák egy új iskolai közszellem, közakarat kialakítását. Mintha egy fél évzázada senki nem tudná itt elmagyarázni, megértetni, mit is jelent egészen kicsi, tudatlan, kezdeményezésképtelen (kispolgárként) játékszerként várni az ismeretlen jövőt.. . Muszáj visszatérni az ambíciókhoz! S erre aár lehetne is esélyünk, ha a társadalom új vezető erői megértenék az elmúlt negyven év történelmi üzenetét ezen a téren is. Nem szabad hazudni! Lehetetlen dolog pedagógiai agitáció- val mozgósítani fiatalokat, felnőttek millióit, ha nyilvánvaló a megtévesztés ténye. Ha átlátható, mindennapos tapasztalata az embereknek, hogy az uralkodó elitnek esze ágában sincs a programokban, szónoklatokban meghirdetett elvek szerint élni. Sőt. Éppen annak árán élnek másképp, s jobban másoknál, hogy egészen kicsi, kispolgárokkal el lehet hitetni a tényszerűséget a pillatanyi rosszról, annak időlegességéről, s a nagy-nagy célok változatlan érvényességéről.. . Egyáltalán nem szabadna illedelmesnek lennünk: a rendszerváltozás vezénylőit határozottan kell figyelmeztetni: prédikációjuk, önzésük, szakszerűtlenségük vészesen kezd hasonlítani egy olyan korszak gyakorlatához, amikor nem volt szabadság ebben az országban. Erdős István Bátonyterenyére is jut 1 milliárd 278 millió gazdára lelt (FEB) Döntött az Országgyűlés az 1992-es úgynevezett kiegészítő céltámogatások sorsáról. A helyi önkormányzatok e pénzből minden olyan - a kiírásnak megfelelő - beruházási programhoz támogatást kérhettek, amelynek összköltsége meghaladta az 5 millió forintot. Összesen 275 pályázatot nyújtottak be az önkormányzatok, ezek közül 106 nem felelt meg a támogatási feltételeknek, vagy nem a megfelelő célra kívánták a pénzt fordítani, s így azokat a törvény alapján természetesen nem tudták elfogadni. Egymilliárd 278 millió forintot osztottak ki, amelyből a hiányzó középiskolai tornatermek 40 százaléka felépíthető, igaz, ehhez a helyi önkormányzatoknak még mintegy 2,6 milliárd forintot kell pótolniuk a saját költségvetésükből. Az alap- és középfokú kollégiumok közül 87 felújítására, s mintegy 1600 új férőhely létesítésére jut hely, ha a teljes beruházáshoz szükséges mintegy 6 milliárd forintot hozzáteszik a költségvetési támogatáshoz. Az Országgyűlés döntése alapján Nógrád megyében a Bá- tonyterenyei 209. Számú Ipari Szakközépiskola negyvenötmillió forintos összköltségéhez nyolcmillióval járulnak hozzá. K.T.
