Nógrád Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-15 / 114. szám

Gorbacsov amerikai beruházásokat sürget Mihail Gorbacsovvoh szovjet államfő szerdán sürgette az ame­rikai vállalatokat: növeljék beru­házásaikat Oroszországban. Az amerikai körúton lévő politikus a New York-i Gazdasági Klub­ban 2600 üzletember előtt szó­lalt fel. Samir kínos nyelvbotlása Jichak Samir izraeli kormány­fő nyelvbotlásnak tulajdonította szerda este az amerikai külügy- minisztériumi szóvivő előző napi kijelentését, amely szerint Wa­shington változatlanul támogatja a palesztin menekültek visszaté­rési jogát kimondó 194. számú ENSZ-határozatot, és kifejezte bizakodását, hogy az Egyesült Államok „gyorsan tisztázza ál­láspontját” a kérdésben. Elnémulnak a fegyverek Dél-Oszétiában Tűzszünetben állapodtak meg a Grúziához tartozó Dél-Oszéti- ában egymással szemben álló felek. Ezt megelőzően Eduard Sevardnadze grúz elnök váratlan látogatást tett Chinvaliban, Dél- Oszétia fővárosában, amelyet az elmúlt napokban grúz fegyveres csapatok részéről súlyos táma­dás ért. Az Európai Parlament határozata Az Európai Parlament csütör­tökön nagy többséggel határoza­tot fogadott el, ami felszólítja a tizenkét tagállamot, hogy min­den rendelkezésükre álló esz­közzel fékezzék meg azt az agresz- sziót, amelynek Bosznia-Herce­govina a tárgya. A képviselők utaltak egy olajembargó lehető­ségére is. Az Európai Parlament helyeselte az EBEÉ arra vonat­kozó határozatát, amellyel június 29-ig kizárta Kis-Jugoszláviát a Boszniával kapcsolatos eljárá­sokból. A maastrichti szerződés útja Sorban szavaznak az Európai Közösség tagállamainak parla­mentjei a Maastrichtban elfoga­dott Európai Unió szerződéster­vezetéről — vagy éppen ennek kapcsán az adott ország alkot­mányának módosításáról -, és ez egyúttal felveti a kérdést: miféle lépcsőket is kell megjárnia ah­hoz, hogy a nagy ünneplés köze­pette tavaly útjára engedett írott papír 1993 januárjától működő­képes valóság legyen. Maastrichtban végül is még csupán az elől hárult el az aka­dály, hogy legyen végre egy egy­séges szövegtervezet, amelyen a jövőre életbe lépő Európai Unió nyugszik majd. A csúcstalálko­zót követő utolsó simítások el­végzése után idén tavasszal ezt a tervezetet látták el kézjegyükkel a tizenkettek külügyminiszterei — majd az okmány megkezdte saját útját az egyes tagállamok­ban. Elméletileg a következő lépés a tagországonkénti ratifikáció. Sok tagországban azonban még a ratifikálás előtt az adott ország alkotmányát is módosítani kell, mivel — elsősorban a politikai unió — bizonyos értelemben a nemzeti szuverenitás újabb sze­letének Közösségre történő tes- tálását is jelenti. Ez utóbbi azon­ban (például a választási törvény módosítása most Franciaország­ban) már alkotmányjogi kérdés. Itt tehát előbb az alkotmány mó­dosításában kell dűlőre jutni ah­hoz, hogy egyáltalán a maast­richti szerződést elfogadásra ajánlhassák. Ez utóbbi sem történik min­denütt egyformán. Van, ahol egyszerű parlamenti döntés — jóllehet, többnyire jelentős mi­nősített többséget követelő sza­vazással -, van, ahol népszava­zást is tartanak a kérdésről (mint például júniusban Dániában). Ha mindezek lezajlottak, és egyik tagország parlamentje — vagy referenduma — sem „dobja vissza” a szövegtervezetet, akkor válik immár jogerős közösségi alapokmánnyá, amely tehát az egyes államok életében kötelező jelleggel bír. Búcsú a kék angyaltól Párizs búcsút vett a „kék angyaltól”: a francia főváros egyik legnagyobb templomában, a Madeleine-templomban egyházi gyászszertartáson búcsúztatták csütörtökön Marlene Dietrichet, a múlt héten 90 éves korában elhunyt művésznőt, aki élete utolsó év­tizedeiben Párizs lakója volt, s ezer szállal kötődött a francia művé­szethez is. A művésznő koporsóját a szertartás után repülőgéppel Berlin­be szállítják, végső nyugvóhelyére, édesanyja sírja mellé. A templomot zsúfolásig megtöltötte a közönség. Mivel Marle­ne Dietrich a Francia Becsületrend tisztje volt, koporsóját a francia trikolór takarta; kívánsága szerint utolsó útjára egyszerű katonai egyenruhába öltöztették. A szertartáson képviseltette magát a francia elnök és a kormány, Párizs városa, jelen volt több nagykö­vet. Nagy számban jöttek el a művésztársadalom képviselői. Az egyházi szertartás keretében az egyik leghíresebb francia színművész — Marlene Dietrich személyes ismerőse -, Michael Lonsdale olvasta fel francia és angol nyelven János evangéliumának egy részletét, az elhunyt művésznő közeli barátja, Louis Bozon francia újságíró pedig Rilke-költeményt olvasott fel emlékbeszéd helyett. Vízlépcsői d) Jóstehetség legyen a javából, aki képes akár csak egy napra előre is megjósolni, milyen fejle­mények várhatók a bős-nagy­marosi probléma-komplexum ügyében. Létrejön-e valamilyen találkozó, s ha igen, milyen té­mákban, milyen feltételekkel? Vagy azok a szlovák reagálások, amelyek a budapesti indítványt következetesen „ultimátum­ként” kezelték, előrevetítik, hogy ezek az utolsónak szánt próbálkozások sem hozhatnak kimozdulást a holtpontról? Utolsó próbálkozás? Van ér­telme egyáltalán így szemlélni a dolgokat? Elvégre Bős-Nagy­maros ügye lebéklyózó kölönc­ként akkor is marad az érintett kormányok vállán, ha minden újabb és újabb „végső határidő” lejár. Sajnos, mind világosabban látszik, hogy sem a marathoni diplomáciai csaták, de még a tu­dományos-szakmai megközelí­tések sem ígérnek már kézzel­fogható megoldást, olyannyira átitatódott eltérő érdekekkel és szándékokkal e mamut (giganto- mán?) beruházás. Szakmai szempontok? Kör­nyezetvédelmi vizsgálatok? Megint csak sajnos: bármennyire e vetületből lenne végső soron szerencsés a döntéshez vezető utat egyengetni. Bős ügye ment­hetetlenül — politika. Mindenki óvott ugyan attól, hogy ez legyen a végeredmény, mégis Prága, Po­zsony és Budapest közötti bo­nyolult válságháromszögbe torkollott a sokéves vita. Mi több, mind érezhetőbb az a féle­lem, hogy a kölcsönösen egyol­dalúnak titulált lépések sorozata egyfajta „túszhelyzetbe” sodor­hatja a szlovákiai magyarságot, s az is világosan látszik, hogy Bős a küszöbön álló, június elsejei cseh-szlovák választások kam­pányára is óhatatlanul rányomja majd a bélyegét. Aligha lehetne találóbban jellemezni a mostani helyzetet, mint azt az emlékeze­tes nagy budapesti Bős-ellenes tüntetés egyik felirata tette: Víz­lépcsőid)... Szegő Gábor Ferenczy-Europress Csalásrekord Londonban Nemhiába London a világ ve­zető üzleti és pénzközpontja: a gazdasági bűnözés is rekordmé­retű ott — erre sem árt figyelni mindazoknak, akik Londonban akarják tanulni a szabadpiac csínját-bínját. A londoni üzleti központ, a City rendőrsége legfrissebb ösz- szesítése szerint tavaly csaknem 1 milliárd font (majdnem 1,8 milli­árd dollár) értékű üzleti csalásra és csalási kísérletre derült fény, habár 10 millió font híján sike­rült föllelni az elsikkasztott ala­pokat. A majd 1 milliárd font több mint kétszerese az 1990-es összegnek. A City rendőrsége a hamis számlázás földerítési arányát egy év alatt 5 7százalékról 100 száza­lékra növelte, ám a többi gyanús ügy tisztázási aránya közben 40 százalékról 37 százalékra csök­kent. A jelentés szerint a csalók „számos bonyolult titkos műve­letet hajtottak végre figyelemre méltó sikerrel”. Japánban Aggodalom a csökkenő gyerekszám miatt A japán nők háromnegyede aggódik ami­att, hogy csökken a születések száma Japán­ban — ám több mint fele részük ellenzi, hogy a kormány beavatkozzék az emberek magán­ügyeibe, és eldöntse, hány gyereket hozza­nak a világra. A Mainicsi Simbun című lap által végzett közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a há­zasságban élő nők 75,3 százaléka — a múlt évi felméréshez képest öt százalékkal több — aggódik a csökkenő gyerekszám miatt, pon­tosabban azért, mert ennek következtében csökken a „társadalom életképessége”, és növekednek a lakosságra háruló szociális ter­hek, a nyugdíjkiadások. Tavaly Japánban a nők átlagosan 1,54 gyereket szültek, és az előrejelzések szerint a születések száma 1996-ra 1,32-re csökkenhet. A megkérdezett nőknek ma már több mint egyharmada — a tavalyinak több mint két­szerese — véli úgy, hogy a kormánynak intéz­kedéseket kellene tennie a gyerekek számá­nak növekedése érdekében, de elsősorban szociális intézkedésekre gondolnak. A há­zasságban élő nők 56,8 százaléka ugyanis el­veti azt, hogy a kormány közvetlenül beavat­kozzék a születések számának eldöntésébe. Japánban meglehetősen általános az abor­tusz, jóllehet, a műtét költségeit nem fedezi a társadalombiztosítás, és engedélyt is kell sze­rezni a beavatkozáshoz. A mostani felmérés szerint a nők 17 százalékának legalább egy abortusza volt. A japán családok háromne­gyede kondommal védekezik, nagyobb ré­szük ugyanis még mindig ellenzi az antibébi- tablettákat, azok mellékhatásaitól tartva. Az újabb klinikai vizsgálatok szerint a pirulák nem okoznak mellékhatásokat. A japán egészségügyi minisztérium ennek ellenére márciusban úgy döntött, hogy nem engedi a tabletták szabad árusítását, a tabletták árát nem is téríti meg a társadalombiztosítás. A minisztérium azzal indokolta döntését, hogy a pirulák szedése az AIDS terjedésének ve­szélyét fokozná. Ezzel az érveléssel a meg­kérdezettek mindössze 18,8 százaléka ért egyet. A becslések szerint a világon 60 milli­óra becsülhető az antibébi-tablettákat szedő nők száma, a japán nőknek azonban mindösz- sze 1,3 százaléka él a születésszabályozásnak ezzel a módszerével. Marton János A Quirinale lakói Az elnök a közélet közjegyzője”? Az olasz köztársasági elnök alkotmányos jogköre, hogy kine­vezi a miniszterelnököt, es a kor­mányfő javaslatára a minisztere­ket, a kormányhivatalok vezető­it. Aláírja a parlamentben jóvá­hagyott törvényeket, de indoko­lással el is utasíthatja az aláírást. Ezenkívül főparancsnoka a fegyveres erőknek, és elnöke a bírák önkormányzati testületé­nek, a legfelsőbb igazságügyi ta­nácsnak, amely a bírák kinevezé­sét végzi. Az olasz államfő „politikailag nem felelős” — ami annyit jelent, hogy nem váltható le (csak alkot­mánysértés esetén), de önállóan nem dönthet. Minden döntésé­hez a kormány ellenjegyzése szükséges. A valódi politikai ha­talom tehát a parlamenté és a kormányé. A köztársasági elnök mégsem a közélet puszta „közjegyzője” csupán, koszorúkat elhelyező reprezentatív személyiség, ha­nem adott esetben nagyon is be­leszólhat a dolgok alakításába. Azon múlik ez, hogyan él alkot­mányosjogaival. Francesco Cos- siga például igen kiterjesztően értelmezte ezeket a jogokat le­mondása előtt, nem kevés vihart kavarva. De megtette ezt az ed­dig legnépszerűbb elnök, Sandro Pertini is a maga módján. Kinek ad kormányalakítási megbízást? Mit vétóz meg, mit nem? Milyen szózatot intéz a néphez a televízi­óban? — Mindez egyéni válasz­tás kérdése, és furcsa kettősséget biztosít az olasz államelnökök­nek. A köztársaság 1946-ban tör­tént kikiáltása óta eddig nyolc el­nök váltotta egymást a Quirinale Palotában, a római pápák és olasz királyok volt lakhelyén. Maga a palota irdatlan épület- együttes, hivatalokkal és testőr­seggel. Az intézmény fenntartá­sa évi 200 milliárd lírába kerül — a monarchisták szerint többe, mint a királyság került annak idején. Az első — ideiglenes — elnök Enrico de Nicola nápolyi antifa­siszta ügyvéd volt, az 1921-ben választott utolsó demokratikus parlament elnöke, akit jelkép volta miatt választottak az állam élére a fasizmus bukása után az antifasiszta koalíció pártjai, köz­tük a kommunisták. Utána Luigi Einaudi, liberális közgazdász következett, aki az „állam szürke közjegyzőjeként” fogta fel hiva­talát. Már jóval kevésbé utóda, az 1955-ben megválasztott Gio­vanni Gronchi. ő értésre adta, hogy nem kíván „a pártok és a parlament foglyaként” működ­ni. Aktív külpolitikát folytatott, híve volt az államosításoknak a gazdaságban. 1971-ben a keresztényde­mokrata Giovanni Leonen mos­tanihoz hasonló bizonytalan ki­menetelű választás és kompro­misszum után került a Quirinale Palotába, mert a két nagy vetély- társ, Moroés Fan/űni között nem sikerült dönteni. Leone megle­hetősen dicstelenül kényszerült távozni idő előtt, korrupció gya­nújával terhelten. Őt követte a pipás Sandro Pertini, a volt parti­zán, morálisan kikezdhetetlen és rendkívül népszerű szocialista politikus, aki először nevezett ki nem kereszténydemokrata mi­niszterelnököt. Majd Francesco Cossiga, aki a „csákányos elnök­ként” vonul be a történelembe, mint a párturalom ellen szélma­lomharcot vívó, a „második köz­társaságot” meghirdető államfő. Most megválasztandó utódán múlhat jórészt, hogy az olasz po­litikai rendszer milyen irányba módosul: elnöki rendszer, eset­leg föderalista állam, netán erős­kezű kancellárok vezette kormá­nyok irányába? Magyar Péter A laxenburgi tudósműhely Évfordulós beszélgetés egy nemzetközi intézetről 1972-ben valóságos csoda volt, amikor megalakult az Alkalmazott Rendszerelemzés Nemzetközi Intézete (HASA). Nemcsak azért, mert szellemi atyja a szovjet Alekszej Koszigin és az amerikai Lyndon B. Johnson volt, hanem mert akkoriban szokatlan módon keleti és nyugati tudósok közös munkájához adott otthont — nem utolsósorban osztrák segédlettel a Habsburgok egykori nyári kastélyában, Laxenburgban. Ma 20 ország 70 tudósa végzi itt kutatómunkáját, évi 140 millió schillinges költségvetéssel, ami­nek csak egy részét adja a 15 alapító ország, a többit a feladatok elvégzéséért járó honorárium teszi ki. Nemcsak fennmaradt, tekin­télyt is kivívott magának az HA­SA. Az intézet igazgatója, a ma­gyar származású amerikai Peter de Jánosi az MTI bécsi tudósító­jának kérdésére sorolja a szem­pontokat, amelyek a most húsz­esztendős intézetet kiemelik a sok hasonló közül. — Az intézetben első perctől kezdve csapatmunka folyt, még­pedig meghatározott kutatási té­mákban, szemben a másutt szo­kásos egyéni kutatással — mond­ja Jánosi professzor. — A kelet­nyugati kapcsolat nemcsak a munkában, hanem az intézet fenntartásában is szerepet ját­szik, hiszen 15 alapító ország — köztük Magyarország — a „gaz­da”. Jobb lehetőséget teremtett az is, hogy az HASA nem kor­mányszervezet, így nem is füg­gött senkitől, eltérhetett a min­denkori hivatalos álláspontok­tól, emellett kiválaszthatta a leg­jobb tudósokat. — Melyek voltak az elmúlt húsz évben a kutatás súlypontjai, és van-e változás ebben a tekin­tetben? — A kelet-nyugati együttmű­ködés nemcsak mellékes kísérő­je volt a munkának itt Laxen- burgban — volt az intézetnek hídszerepe. A környezetvéde­lem, a módszertan és a gazdasági átalakítás szintén sok kutatási feladat iránya volt. A politikai változások lényegében felesle­gessé tesznek minden erőfeszí­tést a Kelet és a Nyugat együtt­működésének biztosítása érde­kében — és egyben sok apróság­nak tűnő dologban meg is köny- nyítik azt. így aztánjobban össz­pontosíthatunk az Eszak-Dél el­lentétre, amely egyáltalán nem politikai jellegű. Nagyobb figyel­met kell mostantól fordítani a környezeti megoldások model­lezésére, a technológiai és gazda­sági átalakítás folyamatára és a rendszeranalízis matematikai módszertanának továbbfejlesz­tésére. — Melyeket sorolná az intézet történetének nagy sikerei közé? — A hetvenes években elké­szült Balaton-tanulmányokat mindenképpen. Világszerte elis­mert demográfiai elemzésünk, energetikai jövőképünk. Jó eredményt értünk el a savas esők tanulmányozásában, olyannyira, hogy a tanulmányt a nyugat-eu­rópai országok projektjébe be is iktatták. Pedig ez nem szokvá­nyos: az intézet nem probléma- megoldásokat állít elő, hanem inkább ismereteket ad, amelye­ken a gyakorlat alapulhat. — Honnan adódnak a kutatá­si feladatok? — Az intézet megbízásokat kap, amelyek dija mellesleg a költségvetés 30 százalékát adja — a többi hetven a )5 tagország­tól származik. A feladatokat te­hát nem mi magunk állítjuk, és nem is megyünk olyan területre, ahová nem hívnak. — A megszaporodott felada­tok, bevallott és ezért megoldásra váró problémák számos intézetet hívtak életre. Hogyan befolyá­solja ez az 1IASA helyzetét? — Kétségkívül van konkuren­cia, de az nem baj, az jobb meg­oldásokra ösztönöz. Emellett nagy előny, hogy minket sok he­lyen már ismernek, és a legtöbb ma nagyon időszerűvé vált kér­désben mi már készítettünk egy adott nehézségi fokon valami­lyen tanulmányt. Nagyon sok or­szág ismert és elismert tudósai­val, szakembereivel vagyunk kapcsolatban, sok helyen és so­kanjavasolják a mi intézetünket, ha valamilyen szakterületről át­fogó tanulmányra van szükség. Elég csak itt és most körülnézni — mondja végezetül az igazgató. — A Bécs közeli kastélyban húsz ország vagy 300 kiemelkedő tu­dósa gyűlt össze, hazájukban és a nemzetközi tudományos életben elismert személyek. Nemcsak az intézet fennállásának huszadik évfordulóját ünnepük, hanem egyúttal a jövendő feladatokat is megvitatják. Szász Júlia

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom