Nógrád Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-08 / 108. szám
NÓGRÁDI HÍRLAP 1992. május 8., péntek Á-Nap kél: 5.16 órakor, nyugszik: 20.06 órakor. A Hold kéh 10.29 órakor, nyugszik:------órakor. S zeretettel köszöntjük névnapjukon MIHÁLY * nevű kedves olvasóinkat Kérdést hordoz magában a MIHÁLY nevünk, amely az óhéber „Michael", „Mikaél” névből származik. A kérdés úgy szól ugyanis, hogy „Mirha él?” Az óhéber nyelvben az „él” az istenség fogalmát fedte, így a jelentése: „Ki olyan, mint Isten?”, de magyarázhatjuk úgy is, hogy' annak viselőjé- ' re céloz, aki „Olyan, mint az Isten”. Nyelvünkben a szláv és ger- * mán nyelvekben egyaránt használatos Mihail, Michael, Michel érdekes fejlődésen ment át: ^Vörösmarty például még „Mikhál”-nak irta nevét. Katona József: Bánk bánjában a királyfiak nevelője, Mikhál és Myska bán őrzi a név emlékét. Ebből az látszik, hogy egészen a múlt századig a mai becéző Miskánk — szláv mintára — még hivatalos komolyságű név volt- A képzőművészetben Perugi- na: „Szent Mihály” című műve örökítette meg a név emlékét, amelyet a londoni National Ga- lerybcn őriznek. Rajtuk kívül még az Acsád, Akács, Dezideráta, Gej- 'za, Géza, Győző, Ottokár és Péter is ma ünnepli a névnapját. Időjárás * Várható időjárás ma estig: Esőtől továbbra sem kell tartani, marad a derült, száraz, napsütéses időjárás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul majd. ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ Fél 4, 3/4 6 és 8-tól: Féltők közül a nap Színes amerikai film APOLLÓ KAMARA 5 órától: . JONI Szihes, szinkronizált amerikai film 7 órától: Spionfióka-Szülés, szinkronizált amerikai vígjáték BALASSAGYARMATI MADÁCH v Fél 4-től: Tkti nkidzsa teknőcök 3/4 6 és 8-tól: A rettegés foka (16) Szülés, szinkronizált amerikai thriller MADÁCH KAMARA 4 és 6-tól: Ébredések Színes amerikai film BÁJONYTHRKNYK Édes Emma, drága Böbe Színes magyar film PÁSZTÓ Talen kardja (16) Színes, szinkronizált amerikai kalandfilm SZÉCSÉNY Börtöncsapda (16) Színes amerikai krimi RÉTSÁG Henry és June (16) Színes amerikai erotikus film LHkiscgély telefonszolgálat Salgótarján ff: 32/11-600 Vt.L,., IS óráiéi retjei 6 óráit). A hívás ingyenes! Gépi „szerelem”., (Fotó: Pilisy Elemér) Beethoven zongorája A bécsi Konzerthaus minapi hangversenyén az előadóművész csak mellékszerepet játszott. A zeneértő publikum számára az igazi nagy izgalom maga a hangszer volt: háromévi gondos előkészítés és restaurálás után első ízben csendült fel Beethoven egykori zongorájának hangja. A hangszert a komponista 1818- ban kapta a londoni Broadwood cégtől, majd Liszt Ferencé lett — • s legutóbb a budapesti Nemzeti Múzeum tulajdonába került. Mielőtt most felűjítva visszatér Budapestre, az angol szponzorok lehetőséget nyújtanak, hogy Bécs, Bonn és London hangversenytermeiben a közönség elképzelést nyerjen arról, milyen is lehetett egy korabeli koncert. A szingapúri Melvyn Tan zongoraművésznek jutott a megtisztelő feladat, hogy az ütőkalapácsos zongorán Beethoven IV. zongoraversenyét megszólaltassa. A művet Beethoven eredetileg is Bécsben mutatta be — 1808-ban — a Theater an der Wien koncerttermében, amely most a bécsiek legnagyobb sajnálatára nem állt rendelkezésre. Az osztrákok zeneügyekben nem ismernek tréfát: az előadásról minden kegyelet mellett megoszlottak a vélemények. A hangszer iránti elragadtatás azonban egységes, legfeljebb azt vitatják sokan, elégséges-e a tökéletes hangszer a tökéletes előadáshoz. A világ legidősebb embere A Guinness Rekordok Könyve szerint a 117 esztendős Jeanne Calment a világ legidősebb embere. A hölgy, akinek szemében a 80 évesek csupán „tavaszi csirkék”, emlékezik találkozásaira Van Gogh-gal. Jeanne Calment Arles-ban született 1875-ben, egy textilbolt feletti lakásban. Mint a Reuter brit hírügynökség tudósítójának elmondta, Van Gogh, aki élete utolsó három évének nagy részét Arles-ban töltötte, abban az üzletben vásárolta vásznait. — Fiatal lány voltam — emlékezik visz- sza. — Van Gogh vad fiatalember volt, nem olyan, akivel szüleim szívesen engedtek volna barátkozni. A 117 éves asszony 30 év óta özvegy. Élvezi az olyan örömöket, mint a csokoládé, vagy egy pohár bor. Néha egy cigarettára is rágyújt ebéd után. A Guinness szerint kétmilliárd ember közül csak egy él tovább 115 évnél. Jeanne hosszú életét egészséges életmódjának és derűlátó természetének tulajdonítja. Már nem tud járni, de örül, ha tolókocsiját kigördítik a lakóhelye, egy idősek otthona melletti tó partjára. Nem irigyli a mai fiatalokat. — Nagyobb szabadságot élveznek, mint mi annak idején — mondja —, de ez bonyolulttá teszi életüket. S a súlyos munkanélküliség miatt több gondjuk van, mint nekünk volt. Meggyengült látása miatt nem nézhet televíziót. Barátai azonban elmondják neki a híreket. Mindig szenvedélyes levélíró volt, s most is diktál leveleket egy 80 éves „fiatal” barátjának. Minden születésnapján egy halom levelet kap, s pereze, számos újságíró keresi fel. Örül a figyelmességnek, de nem veszi tűi komolyan. — Soha nem voltam beteg — meséli —, s most mindenki kedves hozzám. Lakótársaival mindig megosztja az ajándékba kapott csokoládét, mert „a legnagyobb öröm, ha adhatok”. Mi lesz a „Nép Házával”? Kaszinókat, szállodákat és szórakoztató központokat tartalmazó komplexummá akarja átalakítani Nicolae Ceausescu befejezetlen palotáját Crin Hala- icu, Bukarest új, liberális szellemű polgármestere. Halaicu terveiről egy Bukarestben tartott sajtóértekezletén számolt be. Mint az AFP jelentette, a polgár- mester nemrég tért vissza az “Egyesült Államokból, ahol Las Vegas-i kaszinótulajdonosokkal találkozott, akik állítólag szívesen fektetnék be pénzüket a román fővárosban. Több mint két évvel az egykoron Conducator- nak, Nagy Kormányosnak és a Kárpátok Géniuszának nevezett diktátor bukása után a román hatóságok még mindig nem tudják, hogy mit kezdjenek a gigantikus „Nép Házával”. Nicolae Ceausescu a palotát azért építtette, hogy saját magánlakosztályán kívül itt helyezze el a kommunista állam legfontosabb szerveit. Eddig csak a parlamenti képviselők rendezték be itt irodáikat, de ezek a 310.000 négyzetméter összterületű, csupa márvány palotának mindössze egyötödét foglalják el. Filmek cannes-i versengése Huszonegy film versenyez az Arany Pálmáért tegnap estétől Cannes-ban, a világ leglátványosabb filmfesztiválján, amelyet immár 45. alkalommal rendeznek meg. A fesztivál megnyitóját azonban gyászba bontotta Marlene Dietrich halála: az idén éppen az ő fényképét választották ki plakátjaikra, mintegy a világ filmművészetének egyik jelképeként. A huszonegy versenyfilm közül hat amerikai, s mivel az egyéb hivatalos rendezvényeken további négy alkotást mutatnak be, az idén is az Egyesült Államok lesz jelen a legtöbb művel. Az amerikai alkotások szerzői között vannak már korábban is díjazott rendezők: Sidney Lumet és Robert Altman, de viszonylag ismeretlenek is. A Magyar Televízióban közkedvelt sorozat, a Twin Peaks filmváltozata is a versenyfilmek között van, a korábban már díjnyertes David Lynch rendezésében. Az előzsűrizés során a franciák három, a britek két, az orosz filmművészek ugyancsak két filmjét fogadták el a versenyre, a többi alkotás különböző országokból érkezett, magyar film az idén sincs közöttük. Nincs versenyben ázsiai film, Olaszország filmművészete is csak egy alkotással képviselteti magát. A két orosz film, továbbá két latinamerikai, a kanadai és a szenégá- li alkotás fiancia koprodukcióban készült. A fiancia versenyfilmek egyike, a híres férfisztár, Alain Delon főszereplésével Je- an-Claude Carriere Casanova életéről készült filmje, amely Schnitzler regénye nyomán került a filmszalagra. A zsűri elnöke a hues francia filmszínész, Gerard Depardieu, aki tavaly megkapta a legjobb férfialakítás diját. A fesztivál programjában két további versenysorozat is szerepel, a 15 éve megrendezésre kerülő „Egy bizonyos tekintetben” bemutató, amelyen húsz filmet mutatnak be. Ezen szerepel egy magyar alkotás is, Can Togay Nyaralók című filmje. A másik az elsőfilmes rendezők sorozata. További hat film kerül vetítésre a film- kritikusok hetének keretében. A külön rendezvények sorában bemutatják a híres amerikai rendező, Cassavates egy alkotását, sorozatot rendeznek Blake Edwards műveiből, megemlékeznek Ernst Lubitsch születésének századik évfordulójáról. Tízezer márkás büntetés Tízezer márkás pénzbüntetésre ítélte a minap egy német bíróság David Irving brit történészt, aki tagadja, hogy zsidók haltak volna meg az auschwitzi koncentrációs tábor gázkamráiban. Thomas Stelz- ner bíró visszautasította Irving fellebbezését egy korábbi, hétezer márkás — ugyanezen állítása miatt kiszabott — pénzbüntetéssel kapcsolatban. A német bíró ugyanakkor megemelte az összeget azzal az indokkal: a brit férfi híján van a megértesnek, és E énzt keresett a könyveiben teijesztett „auschwitzi azugságaival”. Irving egy müncheni gyűlésen korábban azt állította, hogy Auschwitzban nem léteztek gázkamrák, és a tábor is csupán szemfényvesztésnek épült. Á bírósági tárgyaláson a hivatalosan „revizionistának” nevezett Irving támogatói kacajra fakadtak, amikor Stelzner bíró történelmileg bizonyított tényként említette az auschwitzi gázkamrákat. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. * Vezető szerkesztő: VASKOR ISTVÁN.* Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőségés kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet térő. Postafiók 96.Telefon: 32/16-455,Telefax: 32/12-542,32/11-504. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/ 10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504. .Terjesztia Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyedévre 735 forint, egy évre 2940 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Hangszemle. 9.00 Hírek. 9.05-10.59 Napközben. (ÉLŐ) URH-n: 11.00 Félreértések. Esa Sariola finn író akusztikus történetei. 11.30 Rockújdonságok. — 11.00 Hírek. 11.05 Válogatott perceink. 11.35 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. 13. rész. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Vendég a háznál. 13.00 Hűek. 13.15 Falurádió, (ism.) 13.30 Hitélet URH-n: 14.00 Cigányfélóra. (ism.) 14.30 A magyar széppróza századai. 14.45 Beszélni nehéz. 15.00 Hűek. 15.05 Hír-vidék. 16.00 Az Amerika Hanga magyar műsora. — 14.00 Hűek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hűek. 15.05 Kossuth- klub. (ism.) 16.00 Délutáni Krónika. 16.30 Zenefórum. 17.00 Hírek. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. URH-n: 19.00 Szlovák nyelvű műsor. 19.30 Román nyelvű műsor. 20.00 Német nyelvű műsor. 20.30 Horvát és szerb nyelvű műsor. — 19.00 Hűek. 19.05 Spoitvüág. 19.35 Két költő, egy lázadás a bánat ellen. 20.00 Hűek. 20.05 Népdalok. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. 23.00 Hűek. URH-n: 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivaldafényben. 9.00 Hírek. 9.05 Zeneszó. (ÉLŐ) 11.00 Hűek. 11.05 Napóra. (ÉLŐ) 12.00 Nóták. 13.00 Hírek. 13.05 Ó, ó, ó, nagymami. Nagyszülők és unokák műsora. 14.00-17.00 Péntektől péntekig. Ajánlóműsor sok muzsikával. (ELŐ) 17.00 Hűek. 17.05 Napóra. (ÉLŐ) 18.00 Rockhullám. 18.30 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.00 Hűek. 19.05 Kólyók- rádió. 19.30 Körkapcsolás. 20.20 Poplabor. 21.00 Hűek. 21.05 Párkereső. Játék. 22.00 Filmpremier! 22.30 Jazz. 23.00 Hírek BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Irodalmi műsor. 10.35 Francia operákból. 11.05 Új lemezeinkből. 12.00 Hűek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.15 Zenei ABC. 14.00 Hűek. 14.05 Iskola a határon. 6. rész. 15.05 Vonószenekari muzsika. 15.40 Siegfried Jerusalem operaáriákat énekeL 16.00 Hűek. 16.05 Elfeledett irodalom? 16.20 A Holland Fúvósegyüttes játszik. 17.00 Kritikus füllel. 18.00 Hűek. 18.05 Britten: Hóra és Miles. Kétfelvonásos opera. 20.00 Hűek. 20.05 A MTV VII. Nemzetközi Karmesterversenyének nyitóhangversenye. 21.30 Németalföldi madrigálok. 22.00 Hűek. 22.05 Rossi- ni-művek. 23.00 Mennyei kávéház. MISKOLCI RÁDIÓ 6.55 Műsorismertetés, információk, időjárás 7.00 Kossuth-kró- nika 7.15 Észak-magyarországi krónika 7.30 Hűek, országos időjárás-jelentés 7.45 Gazdaságközeiben 8.00 Eszak-magyarorszá- gi krónika 8.15 Helyi és országos lapszemle 8.30 Hűek 8.45 Tájak, sorsok, életképek 8.55 Műsor-ósz- szefoglaló 17.00-19.00 Kereskedelmi adás. ( televízió ) TV 1 8.35 Sorstársak. 8.50 Fűben-fá- ban. Term, gyógyászati magazin. 9.00 Dallas. 72. rész: Botrányok sorozata. 9.55 A gyógyszer: használ vagy árt? (ism.) 10.10 Szextetthely. (ism.) 10.35 Mákvira- gok. (ism.) 11.15 Képújság. 16.00 Délutáni egyenleg. 16.10 A Zenés Tv-színházban: Komlóssy Erzsébet. 17.00 MTK-FTC labdarúgó-mérkőzés 19.00 „Visszaszámlálás. Barcelona előtt 19.15 Esti mese: Jó éjszakát kíván a Disney! 19.25 „Traffic jam”. Könnyűzenei kívánságadó. 20.00 Híradó. 20.30 Telesport 20,40 Dallas, (ism.) 21.40 Panoráma. 22.45 Berlin, Alexanderplatz. NSZK sor. 0.05 Késő esti híradó. 0.10 Antenne 2-hfiadó. TV 2 6.00-9.00 NAP TV. 12.00-15.55 Szieszta. Szórakoztató műsor. KELLEMES DÉLUTÁNT! 16.00 MA DÉLUTÁN. 16.05 Prága város panoptikuma. Cseh film. 17.02 MA DÉLUTÁN. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híradó. JŐ ESTÉT! 18.18 Gyerekeknek: Az én pici pónim. 18.30 Öt színes karika. 19.00 Hontalanul. Angol film. 20.00 Spot-LighL Miniportrék. 20.30 Ur ír! 50 perc írókkal. 21.20 Gondolkodó. Tudományos folyóiraL 22.00 Esti egyenleg. 22.25 Napzárta előtt 22.50 Seherezádé. Francia-NSZK sor. 23.40 A TV2 Jazz-klubja. SZLOVÁK 1 8.30 Mese a nagyorrú szakácsról és a nyakigláb drótostól. Mesejáték. 10.00 AranyfökL Angol dók. film. 10.25 Tempo di Manna. Riportfilm. 10.40 A nap percei. 10.50 A Borono-akció. Cseh film. 12.25 Szimfonikus hangverseny. 13.40 És az élet megy tovább. Dók. film. 14.05 Teniszezzen velünk! 14.15 Gyémánteső. Mesejáték. 15.35 360 fok. Dók. film. 16.05 A rendőrség nyomoz. 16.35 Rabszolga vagy űr? Am. film. 18.00 Az út haza. Dók. film.' 18.45 Vagyonjegyes privatizáció. 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 Az utolsó pillangó. Cseh-francia film. 22.00 A jóslatok titkai. Olasz dók. film. 22.30 Helló, Dolly! Am. musical. SZLOVÁK 2 8.30 Turisztikai magazin. 8.55 Vitaműsor, (ism.) 10.05 Mónika és a kutya. Ifjúsági film. 11.00 A figyelemre méltó sivatag. Francia dók. film. 16.05 Muzzy comes back. 16.15 Alles Gute! 16.30 American English. 17.00 Entree libre. 17.30 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal. Rajzfilmsor. 18.00 Esti mese. 18.10 Angol frazeológia gyerekeknek. 18.25 Turisztikai magazin 18.55 Regionális adás. 19.08 Számítógépes játék. 19.30 Tévénapló. 20.05 A Távol-Kelet ünnepei. Ausztrál dók. film. 21.00 Ökológiai magazin. 21.50 Időszerű események. 22.13 Sporthírek. 22.25 Zuzana Homokivá énekel. 22.40 Részletek a montreali nemzetközi dzsesszfcszlivál műsorából. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Európai kórkép 10.00 Videotéka 12.05 Varietéműsor 13.30 A jó kaland (sor.) 14.00 Szórakoztató műsor 15.30 Játékműsor 16.15 Nem kell álmodozni! 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Kvízműsor 19.00 Állatbarátok műsora 20.00 Belga társadalmi magazin 21.30 A Boyand erőd — játék 23.05 Hűek SUPER CHANNEL 10.30 Egyveleg 12.00 SUPER- üzlet 13.00 A holnap mögött 16.00 Éló videoshow 18.00 Wyatt Earp 18.30 Én, a kém 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 Természetűim 21.30 Európai média 22.00 Hűek 22.30 Piacgazdaság 22.45 Európai riportok 23.00 Három félj PRO 7 6.20 S.O.S. Cbaterboot (angol sor.) 7.10 Flicka (am. sor.) 7.30 Rajzfilmek (ism.) 9.05 Hány csodálatos büntetése 9.35 Doogie Howser 10.10 Ben Cropp 11.10 Gyémántok reggelire (angol vígjáték) 13.00 Kőkemény ötös 13.55 Navarro módszere (ism.) 15.20 Perry Mason 16.15 Egyenlő igazság (am. sor.) 17.10 Rajzfilmek 19.05 Stingray (am. sor.) 20.00 Hűadó 20.15 Vadász és orvvadász (NSZK film) 22.05 Mike Hammer 23.05 A halál szava (am. western) 1.05 Hűek 1.15 Különleges osztag 2.05 Mozgó kótház 2.30 Hűek 2.40 Elégett szárnyú angyalok (ism.) KTL PLUS 6.00 Halló Európa, jó reggelt Németország! 9.00 Az élet játékai (am. sor.) 9.50 Gazdag és szép 10.15 Dr Marcus Welby 11.10 Lassie 1L35 Játék 12.00 Családi párbaj — játék 12.30 Magazin 12.50 Borzasztó kedves család 13.20 Kalifornia klán 14.10 A Springfield-sztori (am. sor.) 14.55 A Főnók 15.45 CHIP’S 16.40 Rizikó — játék 17.10 Forró nyeremény — játék 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hűadó 19.20 214 es repülőszázad (am. sor.) 20.15 Kameruni házunk (NSZK film) 22.05 Meztelenül Mykonoson (NSZK szexfilm) 23.40 Tutti Frutti 0.35 Sztnptiz 0.40 Robin Hood és a láság erdeje (francia krimi) 3.45 214-es repülőszázad (am.sor.) SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30 Varázslatos Jeannie 9.00 Hűek 9.05 Visszatérés Edenbe 10.00 Összeesküvők 10.55 Tiltakozás 11.55 Szerencsekerék 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hűek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt 14.30 Varázslatos Jeannie 15.05 Falcon Crest 16.00 Cagney és Lacey 17.05 Mindent vagy semmit — játék 18.15 Bingo — játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 A Nílus gyöngye (am. film) 22.15 Dögcédula (am. film) 23.45 Hűek 23.55 Fiatal lányok titkos szenvedélye