Nógrád Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-08 / 108. szám

BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. MÁJUS 8. PÉNTEK III. ÉVFOLYAM 108. SZÁM ÁRA: 9,60 FORINT BANK RT A vállalkozók bankja. Várja Tisztelt ügyfeleit! Salgótarján, Pásztó, Rétság. Bős—Nagymaros: az utolsó kísérlet Felmondjuk az államszerződést... A magyar kormány tegnapi ülésén úgy döntött, hogy 1992. május 25-i hatállyal megszünteti Magyarország és Csehszlovákia 1977-es államszerződését a bős-nagymarosi vízi erőmű építéséről. A hírt Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter jelentette be a kormányülésről szóló sajtótájékoztató vendégeként. A miniszter elmondta azt is, hogy Magyarország kívánatosnak tartaná, hogy május 15-ig még egy­szer tárgyalóasztalhoz üljenek Jan Carnogurskyval, a csehszlovák tárgyaló küldöttség vezetőjével és az Európai Közösség prágai, illetve budapesti nagyköveteinek jelenlétében még egyszer kérjék Cseh­szlovákia hozzájárulását a vízlépcső ügyében tervezett vizsgálatok­hoz a korábban feltételként szabott moratórium mellett. Amennyi­ben ez az utolsó magyar kísérlet sem talál meghallgatásra csehszlovák részről, akkor Budapest átadja Prágának a megszüntetéséről szóló szóbeli jegyzéket. Katonai csúcs Karlovy Varyban A HM-ből származó informá­ció szerint csúcstalálkozót tarta­nak szombaton Karlovy Varyban a Visegrádi Hármak védelmi mi­niszterei. Az egynapos munkata­lálkozón a magyar, a csehszlovák és a lengyel védelmi miniszter a közép-európai térség biztonság­politikai kérdéséit vitatja meg, összegzi az együttműködés eddi­gi eredményeit és áttekinti a há­romoldalú kapcsolatok fejleszté­sének további lehetséges terüle­teit. Vitára alkalmas Az Országgyűlés kulturális bi­zottsága nagy szavazattöbbség­gel általános vitára alkalmasnak találta a rádióról és a televízióról szóló törvény tervezetét. A bi­zottság tagjai közül csupán a sza­bad demokrata képviselők tar­tózkodtak a szavazástól, ellen- szavazat pedig nem volt. Az Or­szággyűlés várhatóan a jövő hét keddi ülésén kezdi meg a tör­vénytervezet általános vitáját. Nyugati minőségű Ladák Az oroszországi Lada gyár stabilizálni szeretné helyzetét a magyar piacon, és ezért változ­tatni kíván régi értékesítési gya­korlatán — jelentette be a Hun- gano Lada Kft. vezetője. Alek- szander Zvegincev elmondta, hogy a jövőben ugyanolyan mi­nőségben szállítják a kocsikat, mint amilyet eddig Nyugatra szállítottak, és a szervizellátást is saját kézbe kívánják venni. Perverz rablók A rendőrség eljárást indított K. Pál 28 éves és K. József 26 éves mélykúti lakosok ellen, mert szerdára virradóan János­halmán a nyitott ajtón bementek K. Ferencné 80 éves nyugdíjas lakásába, ahol megtámadták az idős asszonyt, akivel K. Pál erő­szakosan közösült. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett és a helyszínen meghalt. Tömeges balesetek A mentőktől kapott tájékoz­tatás szerint szerdán este a 70-es úton Szabadbattyán és Kőszár- hegy között egy mikrobusz és személygépkocsi karambolo­zott. Egy személy életét vesztet­te, és öten — közöttük négy né­met állampolgár — könnyű sérü­lést szenvedtek. Miskolcon ugyancsak szerdán este egy men­tőautó és egy külföldi személy- gépkocsi ütközött össze. A totál- káros mentőautóban két mentős és egy ápolónő súlyos sérülést szenvedett, s a kocsiban inkubá­torban szállított csecsemő köny- nyebben megsérült. A személy- gépkocsiban két személy szenve­dett könnyebb sérülést. BLÄCK JfiCK az Etesi Művelődési Házban minden pénteken és szombaton 8.00-05.00-ig. május 8-án, pénteken DISCO - SHOW, I 9-én, szombaton vendég 23.00-tól ZOLTÁN ERIKA “Gyere el Te is!" A bárnaiak szeretnének előbbre lépni Mit tehet egy^ munkanélküli a cigányokért? Soós Károly a Barnán élő, jelenleg állástalan grafikus a helyi cigányszervezet patronálásával új pezsgést vitt annak életébe. Nemrégiben kimozdultak a községből is: Pál József országgyű­lési képviselő közbenjárásával ellátogathattak a Parlamentbe, ahol a Horváth Aladár képviselővel való találkozásuk új remé­nyeket csillantott fel. Vezetőjük javaslatára ekkor határozták el, hogy a falu önkormányzatánál kijárják a képviselő által ajánlott lehetőség támogatását. A halmozottan hátrányos helyzetű kisebbségnek adható pénz elnyerésére kívánnak pá­lyázni, napközi, kéttannyelvű oktatás bevezetésére, óvodai ci­gánycsoport foglalkoztatására. Szándékukat, céljaikat a he­lyi pártok képviselői, a pap, a polgármester, az iskolaigaz­gató, is megismerhette azon a fórumon, melyet a napokban rendeztek meg. Itt kérték a szükséges formanyomtatvá­nyok beszerzését és ügyük fel­karolását. Összefogásuk igen, de bizonyos törekvéseik nem arattak osztatlan sikert. Hadik József polgármester úgy látja: Soós Károlynak nem reálisak az elképzelései.- Tudomásom szerint - s az érvényes jogszabályok értelmé­ben - a remélt pluszpénzt akkor kaphatnák meg, ha az óvodában és az iskolában tisztán cigány­gyermekekből álló osztály lenne. De ilyen nincs. Mind­amellett rajtam nem múlik, én eljuttatom a nyilatkozatukat. Hogy mennyiben szolgálná a hátrányos helyzetű tanulók fel­zárkóztatását a cigány nyelv ok­tatása? A kérdésre egyelőre nem lehet biztos választ adni. Az mindenesetre sejtet valamit, hogy a cigány diákok magyar nyelvtudása szerényen szólva nem kifogástalan. Másrészt az érintettek körei­ben is akadnak, akik némi fent- tartással kezelik a kisebbség „debütálását a közéletbe”.- Sok szép dolog elhangzott azon a fórumon, s ez rendben is van. Viszont az a helyzet, hogy annak idején én, de azóta a gye­rekeim sem érezték hátrányát a származásunknak. Soha nem választottak külön, nem szóltak meg bennünket...- mondta Babolcsai István, a cigányság egyik képviselője. Gál Imre iskolaigazgató nem gördít akadályt a napközi indí­tása elé, a bejelentés mégis mellbevágta.- Szinte sokkoltak az elhang­zottak. Ugyanis a nemrégiben megszüntetett napközinkbe há­rom gyerek kivételével cigány- tanulók jártak, akiknek az ön- kormányzat finanszírozta az ét­kezési térítési díjat. Tehát lé­nyegében nekik tartottuk fenn, s utóbb, mivel kevesen voltak azok, akik ténylegesen hozzájá­rultak a költségekhez, bezártuk. (Folytatás a 3. oldalon) Gépjármű-felelősségbiztosítás Nem emelik a dijat Az idén nem emelik — vagy legalábbis nem a biztosítók által kö­vetelt mértékben — a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások dí­ját, már csak azért sem, mert a hatályos kormányrendelet módosí­tását, amely szerint a díj egész évre szól, valószínűleg nem tudják időben végrehajtani — mondotta Asztalos László az Állami Bizto­sításfelügyelet vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ha mégis időben, azaz május végén napvilágot látna a kormányrende­let módosítása, a biztosításfelügyelet akkor sem egyezne bele a kö­vetelt 43,5 százalékos díjemelésbe. Asztalos János indoklásul el­mondta: a biztosítók arra való hivatkozással számítanak a nagymértékű díjemelésre, hogy másfél évvel ezelőtt állapította meg a pénzügyi kormányzat a most fizetendő összegeket, s ha figyelembe vesszük az infláció mértékét és a bevezetés költsé­geit, akkor számításaik szerint az elmúlt évben 700 millió forint veszteség érte a gépjármű-fele­lősségbiztosítással foglalkozó cégeket. Csakhogy három nagy Mintegy negyven dolgozót foglalkoztatnak itt (Fotó: Perl Márton) Kutatóintézet két megye határán Ahol az étkeinket nemesítik Ha kisétálunk hazai piacaink­ra, s a zöldségeket végigpásztáz­zuk, minden bizonnyal azt a ter­mést választjuk ki, amelyik na­gyobb, húsosabb, frissebb társai­nál. Az a retekcsomó a csábo­sabb, amelyikben öklömnyi gu­mók piroslanak, az a sárgarépa, amelyik kamyi hosszú, és így to­vább. Ezzel szemben a nyugat­európai piacokon jó ideje más szemmel válogat a vevő. Számá­ra gyanús az óriásira nőtt zöld­ség, s sokszor esztétikai szem- pontból is elveti a gigantikus mé­reteket. S hogy mire való ez az összehasonlítás? Csupán arra, hogy meghallgassuk az igazi szak­ember véleményét a hazai zöld­ségtermesztésjelenlegi helyzeté­ről. Beszélgetőpartnerünk a He­ves és Nógrád megye határában lévő Újmajori Zöldségtermesz­tési Kutató Intézet igazgatója, Nadoniczki György. — Elöljáróban talán néhány szó az intézet helyéről és szere­péről. Ez az állomás 1958-59- ben alakult kertészeti kutató­ként. Akkoriban elsősorban a zöldségek nemesítésével, hono­sításával, s vetőmag-előállítással foglalkoztunk. Az éghajlati adottságok s a hatvani konzerv­gyár közelsége miatt itt a zöld­borsófajták kísérletezésére esett a választás. A mai napig ez a fő növényünk, úgy, mint Makón a vöröshagyma, Kalocsán a fű- szerpaprika, Kecskeméten pedig a paradicsom, az uborka. — Ez azt jelenti, hogy az inté­zet 142 hektárnyi területén kizá­rólag zöldborsóféléket termesz­tenek? — Nem egészen. Elővete- ményként búza kerül a föld egy részébe, a vetésforgószabályt be­tartva pedig olyan kertészeti nö­vények, amelyeknek a magját ér­tékesítjük. De emellett a fő nö­vény a zöldborsó. Jelenleg 32 fajtát vetettünk el egy időben, azonos körülmények között. Jú­nius elejére tervezzük a termés- bemutatót, amire számos hazai és külföldi szakember érkezik hozzánk. (Folytatás a 2. oldalon) Nem menesztik Kupa Mihályt Másik igazságtételt A koalíciós egyeztető bizottság ülése Kétszer több embercsempész Április végéig 7600 határsér­tőt fogtak el. Ez mindössze 5 szá­zalékos növekedés, viszont az embercsempészek száma majd­nem kétszeresére emelkedett az elmúlt év hasonló időszakához képest — mondta az MTI érdek­lődésére Zubek János határőrsé­gi szóvivő. Hozzátette: ez azt jel­zi, hogy egyre több külföldi ál­lampolgár „szervezetten” próbál Magyarországra szökni. Alátá­masztja: 50 százalékkal nőtt az elfogott határsértők száma az ilyen szempontból egyik legfor­galmasabb magyar — román ha­társzakaszon. biztosítónál az APEH is meg­vizsgálta a felelősségbiztosítás helyzetét, a kiadások és a bevéte­lek alakulását egyaránt. A Hun­gária, az ÁB és a Coloniál Bizto­sítóval lezajlott vizsgálat egyér­telműen azt mutatta: nem veszte­ségük lett belőle, hanem éppen ellentétesen körülbelül 150 mil­lióforint nyereségre tettek szert a kötelező gépjármű- felelősség- biztosításból. Ezért az Állami Biztosításfelügyelet ragaszkodik ahhoz, hogy a biztosítók felül­vizsgálják korábban elkészített számításaikat, rövid időn belül pontosabb adatokat szolgáltas­sanak. (Folytatás a 2. oldalon) Javaslatot tesznek az igazság­ügy-miniszternek: hívja összejö­vő hétre azt a hatfős, az igazság­ügy-miniszterből, a belügymi­niszterből, a három koalíciós frakcióvezetőből és a legfőbb ügyészből álló grémiumot, amely meghatározza az igazság- tételre vonatkozó, a Zétényi — Takács törvényjavaslatot felvál­tó javaslat alapelveit. Az MDF-, a 35-ös és a KDNP-frakció vezetője — Kó­nya Imre, Pásztor Gyula és Fű- zessy Tibor — részvételével teg­nap Budapesten tartotta ülését a koalíciós egyeztető bizottság. Kónya Imre, aki a bizottság ülése után a sajtót tájékoztatta, ezzel kapcsolatban kijelentette: az új törvényjavaslat — az alkot­mánybíróság döntését figyelem­be véve — kifejezésre juttatná, hogy a diktatúrában elkövetett, és az elmúlt időszakban nem ül­dözött súlyos bűncselekmények tetteseit bíróság előtt kell felelős­ségre vonni. Ehhez azonban a büntetőeljárás módosítására van szükség, hogy a bíróság az esetle­ges elévülés ellenére valóban megvizsgálhassa: az adott sze­mély elkövetett-e az emberies­ség elleni bűncselekményt. Az M D F- frakcióvezető rá­mutatott: más kérdés a szintén szükséges történelmi tényfeltá­rás. Ezzel kapcsolatban kijelen­tette: Magyarország 40 évig „tit­kok birodalma” volt, tehát ki kell vizsgálni mi is történt valójában. (Folytatás a 2. oldalon) Már júliusban: Differenciált nyugdíjemelés Már júliusban 3-18 százalékos, január 1-jéig visszamenőleges nyugdíjemelésben részesülhetnek az 1988-ban, vagy előtte nyug­díjba vonulók, ha a kormánydöntést követően június 5-ig a Pária- ment is jóváhagyja a kompenzációt. Az egyes nyugdíjemeléseket a nyugdíjba vonulás ideje és a szolgálati idő szerint differenciáltan határozzák meg. Az Érdekegyeztető Tanács szakbizottsága egyet­értésével a Népjóléti Minisztérium ilyen mértékű emelésre tesz ja­vaslatot a kormánynak. Összességében 1 millió 650 ezer nyugdíjas számíthat átlagosan 560 forintos nyugdíjemelésre, az emelés mini­muma viszont 200 forint. Erre a differenciált emelésre 10,1 milliárd forint áll rendelkezésre. A dolgozói körben várható 19,5 százalé­kos nettó átlagkereset emelkedést ezen felül az éves kétszeri nyug­díjemelés követi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom