Nógrád Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-19 / 117. szám
1992. május 19., kedd SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 Kézilabda NB \IB., férfiak, Keleti csoport Megmaradt a remény Dunakeszi - Bgy. Kábel 21-28 (11-14) Dunakeszi, 600 néző, v.: Brecska, dr. Kiss. Bgy. Kábel: Flontas- Bán 6, Kürtössy 5/2, Bicskovszkij 4, Bakos 4, Cseh 5, Abay 1. Csere: Ocsovai (kapus), Kecskés, Kovács József, Kovács János 1, Vas 2. Edző: Lombos István. Kiállítások: 0, ill. 4 perc. Hétméteresek: 5/2, ill. 2/2. A Dunakeszi legjobb dobói: Grisztec 9, Farkas 5. Idegenben győzött a Balassagyarmati gárda, ami óriási fegyvertény. Az első félidő 20. percétől fokozatosan elhúztak a vendégek, s a második játékrész megkezdése után rövidesen már hét gól volt közöttük a különbség. Védekezésben a játékosok egymást múlták felül, Flontas a kapuban remekelt, az a Bán Tibor pedig, aki a korábbi találkozókon nem játszott valami jól, ezen az összecsapáson szinte megállíthatatlan volt. Ezután a teljesítmény után a csapat egésze dicsérhető, hiszen egy ilyen győzelem óriási lelki pluszt jelenthet a továbbiakban: megmaradt ugyanis az esély, hogy az együttes megkapaszkodjon ebben az osztályban. Ehhez azonban a most látottakhoz hasonlót kell produkálni a hátralévő fordulókban, s mindezt sorozatosan. Lombos István: Kimondhatatlanul örülök a győzelemnek, amivel reményeink tovább élhetnek a bentmaradást illetően. Egyszerűen nem tudok kit kiemelni a csapatból. Mindenki megtette a magáét. Ha így folytatjuk, még megmenekülhetünk. Hegedűs Henrik Vansz István rekordja Budapest. Sok nógrádi sportkedvelő kapja fel a nevét Vansz István nevére. A már veteránok között versenyző, de örökifjú sportember (aki a Bgy. HVSE színeiben versenyez ma is) a Honvéd Tüzér utcai sporttelepén állt rajthoz, a Főnix veterán atlétikai viadalon a nyolcszáz méteres távon. Kedvenc távja ez a két kör, hiszen tavaly ezen állított fel új országos csúcsot 2:02.70 perccel, amire sokan azt mondták: nem egyköny- nyen javíthatnak rajta. Akik ezt mondták, tévedtek. Az új csúcs 2:01.30 perc, s az „új” csúcstartó: Vansz István. Villáminterjú a vándorló „Kagyával” Fut, amerre (versenyt) lát... Kadlót Zoltán nem veszett el. Bár már nem éppen tegnap írtunk róla legutóbb, ennek azonban csak az az oka, hogy „Kagya” hol itt, hol ott tűnik fel Európa utcáin és stadionjaiban.- Hogyhogy most itthon van? - érdeklődtünk.- A hét végén rendezték meg 10 ezer méteren a hazai bajnokságot. Ezen szerettem volna minél jobb eredményt elérni, bár reálisan a dobogó harmadik fokára tartottam magam jónak.- És ez végül bejött?-Be. Bronzérmet szereztem, 29:01.31 perces idővel. Csak a nagy esélyes Káldy Zoli és Konovalov előzött meg. Ők ketten alighanem kint lesznek az olimpián is: előbbi magyar, utóbbi orosz színekben. Káldynak nagyon kellett igyekezni, 28:25-ös olimpiai kiküldetési szintet szabtak meg neki. Csak 89 századdal maradt el ettől. Biztosra veszem, hogy ezért nem hagyják őt itthon.- És ön hol szaladgált mostanában?-Többnyire utcai versenyeken. Németországban kétszer álltam rajthoz: 6000 méteren hatodik, 10000-en nyolcadik lettem olyan mezőnyben, ahol a kenyaiak bérbe vették a dobogót. Európát németek, hollandok, csehszlovákok és lengyelek képviselték. A svájci Hutwillben 6500-on 3. lettem, Ausztriában pedig sikerült végre nyernem is egy pályaversenyen. Most újra „bolyongok”, de augusztusban az 5000-es magyar bajnokságra biztosan hazajövök. Balázs József Ifjú atléták versenye A Balasagyarmaton rendezett, 1992. évi atlétikai serdülő „B” kategóriás egyéni pályabajnokság győztesei: LÁNYOK S0 méteres síkfutás (1979- ben születettek): Garami Katalin (SKSE) 11,3 mp„ 100 méter (1978): Dudás Csilla (SKSE) 13.6 mp., 100 méter (Í977): Kiss Györgyi (PSE) 14.7, 600 méter (1979): Kelemen Nikolett (PSE), 2:07.5, 800 méter (1977) : Csengeri Éva (SKSE) 2:38.8, 2000 méter (1979): Garami Katalin (SKSE) 7:16.5,2000 méter (1978): Boanár Csilla (Bgy. HVSE) 8:02.2, 80 m. gát (1979): Garami Katalin 16.1, 80 m. gát (1978) : Tóth Georgina (SKSE) 15.2 mp. Magasugrás (1978): Tóth Georgina 142 cm. Távolugrás (1979): Sepác Réka (SKSE) 421 cm. Távolugrás (1978): Tóth Georgina 463 cm. Távol (1977): Kis Gyöngyi (PSE) 428 cm. Súlylökés (3 kg, 1978): Mender Kitti (SKSE) 946 cm .Súly (3 kg, 1977): Kis Györgyi (PSÉ) 850 cm. Diszkosz (1979): Erdősi Ágnes (SKSE) 11.44 m .Diszkosz (1978): Mender Kitti 28.26 m. Gerely (1979): Erdősi Ágnes 13.28 m. Gerely (1978): Csirke Erika (SKSE) 28.34 m. FIÚK 80 m. síkfutás (1978-as évfolyam): Ádám István (SKSE) 10.2 mp. 100 m. síkfutás (1978): Alapi Róbert (PSE) 12.6 mp. 100 m. (1977): Tóth Nándor (Egri DSE) 12.0, 600m. (1979): Szadlis Richárd (SKSE) 1:42,9, 800 m. (797S).Gajdár Zoltán (Salgó Öblös) 2:21,0 800 m. (1977): Kojnok Sándor (SKSE) 2:18.8 2000 m. (1979): Szigethy István (PSE) 7:13,2 2000 m. (1978): Kovács Péter (Bgy. HVSE) 7:05,6 80 m. gát (1979): Ádám István (SKSE) 13.5 mp., 100 m. gát (1978): Ráduly Péter (Salgó Öblös) 19.6 2 km. gyaloglás (1979): Sina Dávid (Bgy. HVSÉ) 12:31,9 2 km. gyaloglás (1977): Ádám Ákos (Bgy. HVSÉ) 9:54,6 .Magasugrás (1978): Alapi Róbert 150 cm., Magasugrás (1977): Tóth Nándor (Éger) 155 cm., Távolugrás. (1979): Ádám István (SKSE) 547 cm., (1978): Ráduly Péter 510 cm., (1977): Vancsik Ákos (Eger) 584 cm., Súlylökés 4 kg. (1978): Alapi Róbert 13,04 m„(1977): Balogh Béla (PSE) 10,90 m„ diszkosz (1979): Fábián Gábor (Bgy. HVSE) 18,96 m„ (1979): Gyetván Krisztián (PSE) 23,94 m„ gerely (/979).Ozsvárt Attila (SKSE) 23,52 m„ (1978): Ráduly Péter 35,00 m., (1977): Kojnok Sándor 23,92 m., kalapácsvetés 4 kg. (1979): Fábián Gábor (Bgy. HVSE) 27,94 m„ (797S).László Patrik (Bgy. HVSE) 36,44 m., (1977): Hornyák Attila (Bgy. HVSE) 47.40 m. Jókor jött a győzelem „Csiszolódó” skótok Denver. Egyesült Államok - Skócia 0-1. A vasárnapi barátságos találkozó a júniusi svédországi Eb-döntő jegyében zajlott, hiszen skandináv gyepen tűnnek majd fel a skótok. A skót szövetségi kapitány, Andy Roxburgh elégedetten konstatálta az idegenbeli, denveri diadalt.- Pontosan ez volt az a gyakorló mérkőzés, amely igen jókor jött lehetőségnek számított - nyilatkozta Roxburgh. - Jól „pörgő” csapatjátékkal leptük meg az amerikaiakat. A tengerentúli együttes valóban sokat fejlődött az 1990-es olaszországi vb- döntő óta, ezért is értékes a sikerünk. Roxburgh szerint a norvégok elleni záró barátságos ösz- szecsapáson még jobban „összecsiszolódnak” a csapatrészek, azután már nyugodtan várhatja Skócia június 12-én, Göteborgban a címvédő hollandok elleni nyitó Eb-csatát. (MTI) Harmadik a Honvéd • A férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásában a 3. helyért lejátszott ötödik mérkőzésen: Tungsram SC - Bp. Honvéd 83-107 (55-52) A Honvéd győzelmével megszerezte a bronzérmet. A bajnokság végeredménye az élcsoportban: 1. ZTE-Heraklith, 2. Körmend- Hunor, 3. Bp. Honvéd, 4. Tungsram SC, 5. Szolnoki Olajbányász, 6. Kaposcukor SE. Kaposvári siker • Befejeződött a Barcsi Parkett Magyar Kupa férfi röplabda mérkőzéssorozat. A döntőben a Kaposvári Somogy SC 3-1 (5, - 13, 13, 11) arányban nyert a Papíron SC Szeged ellen, és így aranyérmes lett. A 3. helyért a Nyíregyházi VSC 3-0 (13, 15, 8) arányban győzött a Fabulon Vasas ellen, de ennek ellenére a piros-kékeké a bronzérem, mert az első találkozón hasonló arányban nyertek, de a játszmák pontjai alapján jobbnak bizonyultak. Ezüst és bronzérem • Zürich. A női párbajtőrözők Világ Kupa-versenyét a német Eva-Maria Ittner nyerte, Vár- konyi Marina a második, a világbajnok Horváth Marianna a harmadik helyen végzett, utóbbi a német Maria Oltner társaságában. Bramac: öröm és bánat • Veszprém. Igazán szép sikert könyvelhetett el a Bramac SE a hét végén a Kupagyőztesek Európa Kupájának megnyerésével. Május 28-án fogadás lesz tiszteletükre a város polgármesterénél, akkor köszöntik a csapatot. A hírek szerint bejelentik azt is, hogy hamarosan hozzálátnak egy 3000-3500 néző befogadására alkalmas városi sportcsarnok építéséhez. A klub is nagyra értékeli a hármas sikert, s ennek megfelelő nagyságrendben jutalmazza az együttes valamennyi tagját. Üröm az örömben, hogy a szurkolókat hazaszállító egyik jármű Kópháza környékén frontálisan ütközött a sávjába átjövő járművel, amelynek utasa szörnyethalt. A buszon lévők közül senki sem sérült meg súlyosan. Labdarúgás, megyei I. osztály: ha a nézsaiak egy gólt rúgtak volna, reményeik is tovább éltek volna A rétsági laktanyában bonthatják a pezsgőket KELETI CSOPORT Mátranovák-Salgó Öblös 0- 2 (0-0). Mátranovák, 700 néző, v.: Mohácsi. Mátranovák: Juhász - Vanó L. (Csikós J.), CSIKÓS G„ Vanó P., TÓTH M., Orosz I. (Kisbáb), Rács, MIHÁLY L„ Végh, Lakatos, Serfőző. Edző: Répás Béla. Salgó Öblös: Vári - Jenei, Jánosi, Lukinich, (Kakuk), Kőházi, Oláh, Simon, BORNAI, Németh (Mátyus), SZABÓ, Tőzsén Edző: Simon Attila. Jó iramú mérkőzésen a szerencsésebb csapat jutott a két bajnoki ponthoz. Gl.: Bornai, Szabó. Ifi: 1- 1. Farkas T. * * * Somos-Palotás 1-0 (0-0). Somoskőújfalu, 300 néző, v.: Gaál. Somos: Simon - Tóth I., Antal Zs„ Molnár, Jakab (Oláh), Rigó, Antal T., Cséki, Ternóczki (Antal P.), Tóth L. (Szentpéteri), Angyal O. Edző: Cséki János. Palotás: Gilián - Szpisják, Komáromi, Urbán, Jambrich, Varga L., Kovács, Kiss, Báli (Kajzinger), Tóth, Gódor (Varga Cs.) Edző: Kovács József. Mindvégig változatos, küzdelmes mérkőzésen a hazaiak egy remek támadás révén érték el a győztes találatot. Gl.: Oláh. Kiállítva: Molnár, ill. Komáromi. Ifi: 4—3. Balogh T. * * * Pásztó-Kisterenye 3-0 (00). Pásztó, 500 néző, v.: Molnár. Pásztó: László - Nagy I., Andó, Kodák, Galbács, Holtner, Szeles, Schuchmann, Lipták (Ri- zán), Streho (Odler), Veres. Edző: Kis Károly. Kisterenye: Szomszéd - Szekula, Lenkei, Szomszéd Gy„ Kaszás, Zsem- lyán, Honti, Szekula A., Kovács, Pintér, Ozsgyáni. Edző: Koncsik László. A listavezetőt továbbra is változatlan hévvel üldöző hazaiak második félidei játékukkal megérdemelten nyertek. Gl: Szeles (2), Streho. Tóth L. * * * Nagybátony-Karancsla- pujtő 2-2 (2-1). Nagybátony, 300 néző, v.: Schreng. Nagybátony: Bangó - Bokor, MI- HALKÓ, Baranyi, Mező, Hegedűs (Tóth), Horváth (Szarka), Szalai, FAZEKAS, Erhardt, Hadusovszki (Vámos). Edző: Szőke István. Karancslapujtő: Tari - OSGYÁNI. Rozgonyi T„ Klimasz, Rács, Sólyom, Rozgonyi G., Berta, Hegedűs (ZSÉLY), Tőzsér, Éavaj. Edző: Tóth László. Gyenge játékvezetés mellett igazságos pontoszt- kodás született. Gl.: Fazekas (2), ill. Berta, Lavaj. Ifi: 3-1. Tóth L. * * * Ötvözet MTE-Nógrád Volán 1-1 (0-0). Zagyvaróna, 300 néző, v.: Pintér Zs. ÖMTE: Olasz - Papanitz, Miklós, Fü- löp, Klányi, Mag M., Mag T„ Németh, Bíró, Fiikor, Szekeres (Zabari). Edző: Nagy Károly. N. Volán: Mezei J.- Sütő, Tra- ista, Csongrádi, Milcsovics, Tóth, Németh (Surján), Mezei 1., Mocsányi, Baranyi, Dobrota (Berki). Edző: Domonkos Sándor. Küzdelmes mérkőzésen nem bírt egymással a két együttes. Gl.: Zabari, ill. Csongrádi. Ifi: 2-0. Föídi L. * * * Kazár-Tar 0-0. Kazár, 200 néző, v.: Imrich. Kazár: Jászberényi - Praveczki, Tőzsér, Balázs, Nagy K., Komódi, Tóth, Berki, Hársi, Nagy F„ Nagy J. Edző: Molnár Béla. (A tariak összállítását nem kaptuk meg.) Végigtámadták a mérkőzést a hazaiak - a helyzetkihasználással azonban mindvégig hadilábon álltak ... * * * A bajnokság állása 1. Öblös 2. Pásztó 3. K.-lapujtő 4. Tar 5. N.-báton_v 6-Palotás 7.M.-novák 8,Somos Ö.Kisterenve 10. Kazár 11. Volán 12. ÖMTE 20 18 I 20 18- 20 11 4 20 8 4 20 20 20 20 20 20 20 20 1 S3- 7 37 2 65-12 36 5 41-28 26 8 31-24 20 9 26-25 19 9 28-32 19 9 28-37 18 8 17-41 18 7 1 12 27-37 15 2 7 11 21-40 II 4313 23-51 11 3 4 13 19-45 10 83 83 74 66 (A félbeszakadt ÖMTE-Kazár találkozó a pályán elért eredménnyel /2—1/ szerepel a táblázatban.) NYUGATI CSOPORT Nagylóc-Jobbágyi Honvéd 4-1 (3-0). Nagylóc. 200 néző. v.: Pindroch. Nagylóc: NAGY T. - FILKOR. Oláh E„ Kozma Gy., Kozma Z., Lászlók (Csík J.), CSÍK Cs„ Kelemen, Mak- kai, PÉTER, Oláh Sz. (Szőrös). Edző: Kozma László. Jobbágyi Honvéd: Bús - Fáczán, ME- GYESI. Horváth, Jancsó, VÁ- RADI Z., Pusomi, Bangó T. (Petre), Bangó Z. (Sándor), Sós (Baranyi), CSEMER. Edző: Pap Béla. Á végig jobban játszó hazaiak sikeréhez nem férhetett kétség. Gl.: Péter (2), Kelemen, Oláh Sz., ill. Meggyesi. Ifi: 3- 1. Streho B. * ❖ * Bercel-Érsekvadkert 1-0 (0-0). Bércéi, 300 néző, v.: Bácskái. Bércéi: Boldizsár - Kosik, Osztos, Molnár, Dián, Brányik, Jele T., Jele Z., Gönc- zöl, Góta, Szikora. Edző: Bóta Ferenc. Érsekvadkert: Vido- musz - Szabó J., Sági, Horváth, Gulyás, Búzás, Keresztes, Szabó L., Benyó, Kiinger, Petykó. Edző: Adame András. Sok kimaradt helyzet - hazai sikerrel. Gl.: Gönczöl. Kiállítva: Horváth. Karabáné * * * Nézsa-Szécsény 0-0. Nézsa, 100 néző, v.: Pádár. Nézsa: Ku- csera T. - Lieszkovszki, Koren, Prontvai, Varjú, Ondrik, Gáli. Zsirai, Sebestyén, Fenyvesi, Kucsera B. Edző: Zsirai József. Szécsény: Tresó - Melring, Kiss, Kanyó, Kovács, Oravecz (Katona), Geczkó, Végh, Zsig- mond, Bartos (Csábi), Staller. Edző: Pénzes István. Jó iramú mérkőzésen megérdemelten rabolták el az egyik bajnoki pontot a vendégek. Ifi: 3-0. Tóth J. * * * Berkenye-Hunyadi SE 2-3 (2-0). Berkenye, 200 néző, v.: Schoblocher. Berkenye: Magos - Súlyán, Genzelman G., Hu- gyecz F„ Genzelman L., Hu- gyecz L., German, Homos, Bálint (Visinger), Hömyék, Lovas. Edző: Kovács István. Hunyadi SE: Molnár- Juhász, Pusztai, Salgai, Oláh, Tarlósi, Orosz, Veres, Szabó, Novák, Danyi, (Gordos). Edző: Salgai György. Két ellentétes félidő. Úgy tűnik a katonáktól már puskával sem lehet elvenni a bajnoki címet. Gl.: Lovas (2), ill. Tarlósi (2), Salgai. Lovas Z. * * * Romhány-Rimóc 5-0 (3-0). Romhány, 300 néző, v.: Baló. Romhány: Rottek- Koczka, BERA, Filiczki, SZILFAI, VARGA, Kareczki (Kecskés), Kristofik (Jaksi), Sági (Kertész), MATYÓKA, Bartyik. Edző: Murányi János. Rimóc: TŐZSÉR - Puruczki, PERCZÉ T., Kormány, Vincze (Rigó Cs.), Percze B„ Jusztin, Szolda- tics, Szabó, Géczi, (Vincze J.), Rácz. Edző: Gyetvai István. A két csapat között ezen a hétvégén valóban ekkora volt a kü1 lönbség. Gl.: Kvareczki (2), Sági (2). Matyóka. Ifi: 1-1. Leszák I. * * * Őrhalom-Mohora 1-1 (01). Őrhalom, 250 néző, v.: Sze- berényi. Őrhalom: Pintér - Ho- dászi, Nagy, Varga V. (Csábi I. Cs.), GUTI, Kmetty (Vaskor), Cserni, Varga F., Petrovszki, ZSIDAI, HÓVÁRI. Edző: Pintér László. Mohora: Jakubecz - PR1BELI, ROBB, Hornyák, Mikus, Nagy, GYUROVICS, Szvák, Koplányi, Zólyomi (An- tóni), Bendik. Edző: Gál Tibor. Az erős szél mindkét csapat tagjait próbára tette. A második játékrészben egykapura játszó őrhalmi együttesnek már csak egyenlíteni sikerült. GL: Hóvári, ill. Bendik. Ifi 0-4. Hegedűs H. * * ❖ A bajnokság állása: 1.Hunyadi SE 20 15 2 3 50-15 32 2.Nézsa 20 12 4 4 57-27 28 3.0rhalom 20 10 7 3 42-28 27 4.Mohora 20 98 3 45-23 26 5.Szécsény 20 92 9 27-28 20 6.É.-vadk. 20 92 9 34-36 20 7.Berkenye 20 76 7 32-36 20 8.Rimóc 20 66 8 30-38 18 9.Romhány 20 7 2 11 31-36 16 lO.Nagylóc 20 4 5 11 26-43 13 11.Bércéi 20 4 5 11 25-51 13 12.Jobbágyi 20 2 3 15 25-64 7