Nógrád Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-19 / 117. szám
1992. május 19., kedd MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Környezetrombolás Herencsény-Liszkópusztán (Folytatás az 1. oldalról) takarmánymaradványok eltakarításáról senki nem gondoskodott. Miként beadványában Szandai József méhész fogalmazott, a téesz totális környezetrombolást és -szennyezést végzett a területen. A közös helyszíni szemle után az önkormányzat felszólította a termelő- szövetkezet vezetését, április végéig szállítássá el a szemetet, állíttassa vissza az eredeti állapotot, s gondoskodjon a szarvasmarhák által megrongált magtár állagmegóvásáról. A határidő már letelt, de minden maradt a régiben.-Ez nem az az eset, amiért én jöttem - mondtam a jegyzőnek -, ám itt is környezetszeny- nyezésről van szó. Visszamentem a polgármesterhez, aki kérdezés nélkül mondani kezdte.-Gróf Bolza Antal bejelentése nélkül is tudjuk, a téesz községi belterületet tett tönkre, ennek megfelelően döntöttünk. A hatvanas évek elején még élő település volt Liszkópuszta, iskolával, bolttal, kocsmával, csakhogy miután nem kapta meg az állami támogatást a villany bevezetéséhez, az itt lakó háromszáz ember máshová költözött. Komoly terveink volnának a térséggel, szeretnénk üdülőövezetté alakítani. Beszéltem is róla a hegy túloldalán lévő Terény polgármesterével, akivel elhatároztuk, támogatást kérünk elképzelésünk megvalósításához. Külföldi üzletembereket is szeretnénk megnyerni, de ilyen mérvű környezetrombolás után hogyan mutathatnám meg nekik a különben gyönyörű tájat?! A termelőszövetkezet létezésének utolsó évében alaposan keresztbe tett nekünk.- Csakhogy gróf Bolza Antal levelében szanaszéjjel heverő állati maradványokról ír - vetettem közbe.- Igen? - lepődött meg a polgármester. - No, akkor nézzünk szét a helyszínen! Trabantba ültünk, s kisvártatva megérkeztünk a gróf által felemlegetett „mészégető” erdőhöz. Párszáz lépés megtétele után pedig már a dögkút mellett álltunk, de bűzt nem éreztünk.- Az állatok bomlásakor viszont valóban bűz van a környéken - közölte kísérőnk -, mert a téesz emberei nem előírásszerűén kezelik a dögkutat. Nem öntik le mésszel a tetemet, ráadásul a fedelet sem helyezik rá a dögkútra. Megértem, csődbejutott a gazdaság, az előírások betartása azonban nem kerül pénzbe. Tovább kocsikázva kétszer is megálltunk, hogy gyönyörködjünk a kies tájban. Magyar Sándor lelkesen magyarázta:- Földgáttal lehetne elzárni a völgyet, s eképpen létrehozni egy néhány hektáros tavat. Majd kezdetét vehetné a telkek kiparcellázása. Aztán megérkeztünk Liszkó- pusztára, s igen szomorú látványt tárult elénk. Kukoricaszi- lázs, szalma- és takarmánymaradványok mindenfelé. A téglából épített magtár falát kikezdték szarvukkal a sóhiányban szenvedő szarvasmarhák.- Bizony időbe telik, mire eredeti állapotába lesz a terület- keresgett Magyar Sándor. - Pedig nagy lehetőség rejlik benne, mert a világörökségnek számító Hollókő hatása itt is érvényesül, s a szintén látogatott Buják öt kilométerre van légvonalban. Megvalósítható volna itt az intenzív vadtenyésztés. A magtár átalakítható vendégfogadóvá. A kérdésre, hogy mi lesz akkor, ha a téesz nem hajlandó eltakarítani a szemetet, röviden ezt felelte:- Bírságot szabunk ki az elnökre. Benkó Lászlót, a Szabadság Tsz. megbízott elnökét is felkerestük.- A környezetszennyezésen nincs mit szépíteni, megtörtént- ismerte el, székében feszengve. - Bizonyára ismeri a helyzetünket, tudja csődeljárást kezdeményeztek ellenünk. Nincs pénzünk, máról holnapra élünk. Több tucatnyi embert voltunk kénytelenek munkanélkülire küldeni, a maradókkal pedig vetnünk kellett. Mostanra utolértük magunkat a munkában, gép is felszabadult. ígérem. két hét alatt eltüntetjük a szemetet. Hogy Bolza gróf azt állítja, Liszkópuszta közelében hosszabb időn át temetetlenül hevertek volna a döglött szarvasmarhák? Egyetlen tehénről volt szó, amelyet csalinak kértek el a vadászok. Amikor értesültem a szabálytalanságról, azonnal intézkedtem. Az éppen a faluban tartózkodó gróf Bolza Antallal is sikerült szót váltani. Kimért udvariassággal fogadott bennünket.- Kik maguk, mit akarnak tőlem? - kérdezte gyanakodva. Illendően bemutatkoztunk, majd közöltük jövetelünk célját:- Azért kerestük fel, hogy tájékoztassuk, sem a „mészégető” erdőben, sem Liszkópusztán nincsennek az ön által felpanaszolt szarvasmarha tetemeket - mondtam.- Akkor örüljünk neki - felelte lezserül a hetvenes éveiben járó férfi. - De nekem, mint a Nemzetközi Vadászati Tanács tagjának kötelességem már a gyanúnak is hangot adni. Vagy jobb lenne, ha eltussolnánk a környezetszennyezéseket? No, kíváncsiak még valamire? Ugyanis vendégem van. Értettük a „finom” célzást, egyébként sem akartuk gróf urat zavarba hozni. Mindenesetre kíváncsiak lettünk volna, mit szól az értesülésünkhöz, miszerint Liszkópuszta közelében éppen az ő kedvéért vontatták fel a dombra az elpusztult tehenet, s hagyták ott vadászcsalinak. Mert ő rókát akart lőni. Aztán arra is választ szerettünk volna kapni, miképpen vadászhat ő évek óta engedély nélkül? De nem kérdeztünk semmit, inkább rosszkedvűen eljöttünk.- Bolza Antal szereti játszani a fontos embert - tudtuk meg Magyar Sándortól. - Azt hiszi, kitüntetés a falu számára, ha itt tölt néhány napot. Parancsolgatni is szeret. A választások idején ellenem agitált, aztán ő volt az első, aki sietett gratulálni a győzelmemhez. Úgy vélte, ezáltal az embere leszek. Utasítgatott, ezt, meg azt csináljam meg neki. Végül egyszer elszakadt nálam az a bizonyos cérna, s megmondtam neki: gróf úr, nem vagyok a maga csicskása! Azóta nem éppen barátságosan néz rám. Ez azonban már más téma. A lényeg: vizsgálódásaink során eltemetetlen állatokra nem bukkantunk. de igenis totális környezetrombolásra és -szennyezésre találtunk Herencsény-Liszkópusztán. Ha semmi másra, ennek felfedezésére és a közvélemény elé tárására jó volt gróf Bolza Antal felszólalása és levele. Kolaj László Bűnügyi krónika Agyonverte nevelőapját Két ember tragikus halála és egy kisgyermek súlyos balesete az elmúlt hétvége legszomorúbb bűnügyi krónikája. Május 16-án hajnalban P. Já- nosné salgótarjáni lakos egy járóbottal bántalmazta 82 éves férjét, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy röviddel kórházba szállítása után meghalt. Ugyancsak szombaton, röviddel este 10 óra után, a fiatalkorú T. Imre bárnai lakos édesanyjával és a nevelőapjával szóváltásba keveredett. A családi vita során T. Imre ököllel többször is megütötte nevelőapját. aki a pörölyként rázúduló ökölcsapások következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A kihívott mentők csak a halál beáltát tudták megállapítani. Mindkét gyilkosság ügyében a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya folytatja a nyomozást. Új papír- és írószerbolt a Pécskő Áruházban Majálist rendeznek az Ipoly partján A rétsági Hunyadi János gépesített lövészdandár tisztikara május 23-án, szombaton majálist rendez az Ipoly partján. A délelőtti programban szerepelnek játékos sportrendezvények felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Délután a kerületi versenyt nyert öntevékeny művészeti csoportok és szólisták szórakoztatják a részvevőket. Bilecz nem az MSZMP betiltására szavazott A döntés a bíróság hatáskörébe tartozik Hétfőn Salgótarjánban, a Pécskő Áruház Rákóczi úti, földszinti kirakatának átalakításával megnyílt a NÓGRÁD- KER Rt. új, papírt és írószert árusító boltja. Az átadáson megjelenteket dr. Insztitórisz András, a NÓGRÁDKER Rt. igazgatója köszöntötte.- Az új kereskedelmi egység átalakítása, a berendezések megvásárlása és a tervezés 5 millió forintba került. A jelenlegi üzletpolitikai követelményeknek megfelelően papírból és írószerekből teljes választékot kínálunk. Ez utóbbit termékeket az ICO szövetkezet, mint résztulajdonos gyártja és forgalmazza, s anyagilag is részt vett az új bolt kialakításában. A vásárlók hatmillió forint értékű árukészletből válogathatnak. Az árusítás mellett különböző szolgáltatásokat is kínálnak. Erre vállalkozik az új létesítményben helyet kapott Professziónál Kft., amely folyamatosan áll a vásárolni szándékoKözeledik az iskolai szünidő, egyre több gyerek tölti idejének jelentős részét felügyelet nélkül a játszótereken, az utcákon. Figyeljünk, vigyázzunk rájuk! Erre int bennünket a május 17-én, vasárnap délután 2 órakor történt baleset is Salgótarjánban a Gorkij-lakótelepen. A gyermekkorú M. Eszter játék közben az úttestre lépett és nekiszaladt a H. Zoltán salgótarjáni lakos által vezetett személygépkocsinak. A baleset következtében M. Eszter nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. — szgys — zók szolgálatában. Az itteni ki- rendeltség által forgalmazott és megvásárolható irodagépek között fénymásolók, írógépek, az APEH által engedélyezett pénztárgépek, árazógépek, stb. kaphatók. Azoknak a közületeknek, amelyek százezer forinton felül vásárolnak, kedvezményként házhoz szállítják a megrendelt áruikat. Kétszázezer feletti vásárláskor ötezer forint értékű ajándék- utalványt adnak. „Az MSZMP-vel nem foglalkozik a T. Ház” - adta hírül a múlt héten a Magyar Hírlap. Dénes János független képviselő önálló indítványának napirendre tűzését, az MSZMP betiltásáról és vagyonának közérdekű felhasználásáról, nagy többséggel utasították el a képviselők. Harmincketten azonban támogatták — olvashattuk a Hírlapban. Két nógrádi honatya, Bilecz Endre és Herczeg János a 32-ek között szerepelt. Közülük Bilecz Endrét sikerült elérnünk a kérdéssel: miért tiltaná be az MSZMP-t?- Nem tiltanám be. Nem a betiltás, hanem a napirendre tűzés mellett szavaztam. Kíváncsi voltam, milyen bizonyítékai vannak Dénes Jánosnak, amiket a parlament elé kívánt tárni. Egyébként nem foglalkozom az üggyel, mert ez a bíróság hatáskörébe tartozik, bár véleményem természetesen van az MSZMP-ről. Olyan politikai pártnak tartom, amelyet az idősebb generáció 1994-ben besegíthet a parlamentbe. Ám ahogy ez a társadalmi réteg fokozatosan felszámolódik, úgy olvad fel a munkáspárt is. Nógrád megyében azonban sok problémát okozhatnak még politikai demagógiájukkal.- Dudellai Traffipax • A mai napon, május 19-én, 10 és 20 óra között, a Balassagyarmat - Őrhalom - Szécsény — Endrefalva - Karancsság - Ságújfalu útvonalon számíthatnak a 22-es úton közlekedők traffipaxos ellenőrzésre. Részlegnyitás • Szécsény. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Balassagyarmati Városi Intézete május 12-én először fogadta a helybelieket a polgármesteri hivatalban. Amint arról a napokban beszámoltunk, önálló tisztiorvosi intézménye anyagi okok miatt nem lehet a településnek, azonban a gyarmati ÄNTSZ ezentúl keddi napokon mindig elérhető lesz a városházán. Közmeghallgatás • Pásztó. Nógrád Megye Közgyűlése május 21-én 13 órai kezdettel közmeghallgatást tart a városháza tanácstermében. A lakosok a megye önkormányzatát érintő közérdekű kérdésekkel, javaslatokkal kereshetik meg a közgyűlés illetékeseit. Tavaly Balassagyarmaton volt ilyen összejövetel, idén pedig a pásztóin kívül még Szécsény- ben lesz közmeghallgatás. Kézműves pályázat • Bátonyterenye. Az Ady Endre Művelődési Központ, a Nők Klubja és Bátonyterenye Barátainak Köre kézműves kiállítást szervez az alábbi kategóriákban: kötés, horgolás, makramé; hímzés, szövés; fafaragás, bőrdíszművesség, illetve tűzzománc. A pályázaton egyének és közösségek is részt vehetnek. A kiállítást 1992. július 23-tól augusztus 23-ig tervezik. A pályamunkákat július 10-éig kell beküldeni az Ady Endre Művelődési Központ címére. Kiállítás • Szécsény. A városi művelődési és ifjúsági centrumban a napokban nyílt meg a Tóth Rozália festőművész alkotásait bemutató kiállítás. Az érdeklődők június 8-ig láthatják a képeket, amelyekből vásárolni is lehet. Útfelújítások • Jobbágyi. Ezen a héten lesz a műszaki átadása az egri útépítők által aszfaltozott Bencsik és Vasút utaknak. Ezek építési munkáival egyidőben több mellékutca kátyúzását is elvégezték. Az útfelújítási munkálatok költségét - 3,2 millió forintot - az önkormányzat fizeti. Gazdagodó falu • Galgaguta. Hamarosan megkezdik a polgármesteri hivatal bővítését, s nemsokára befejezik a régi tűzoltószertár átalakítását. Utóbbiban posta, könyvtár és kondicionálóterem kap helyet. Ugyanakkor a régi könyvtárban klubot rendeznek. A vevők kulturált körülmények között vásárolhatnak a kialakított üzletben. Kíváncsiskodó Az első lépés a jegyző Kitüntető díj Nagyoroszi. A község képviselő-testülete azon szándéktól vezéreltetve, hogy a faluközösség erkölcsi, anyagi hasznáért munkálkodókat, a közösség életfeltételeinek javításához, etikai fejlődéséhez hozzájárulókat méltóképpen elismerje, kitüntető díjat alapított. A díjat megkaphatja magánszemély, szervezet, illetve annak egysége. A díj plakettből, díszoklevélből és 30 ezer forint jutalomból áll. A „Nagyoroszi községért" díjat évente egy alkalommal a kuratórium döntése alapján a polgármester adja át. A nyugdíjasnak hová kell fordulnia abban az esetben, ha rokkantságát szeretné megállapíttatni, a különféle kedvezmények igénybevétele céljából? Egyáltalán, van erre lehetőség? Ezt szeretné megtudni Kürtössy Sándor olvasónk. Dr. Tajti László főorvos, az Országos Orvosszakértői Intézet (OOSZI) I. fokú orvosi bizottságának Nógrád megyei vezetője válaszol a felvetésre:- A nyugdíjasok összekeverik a rokkantságot, a keresőképtelenséget és a mozgáskorlátozottságot. Esetünkben ez utóbbiról lehet szó. Mozgáskorlátozottnak az tekinthető, aki az 53/92-es rendeletben szereplő betegségek valamelyikében szenved. Aki úgy érzi, bele tartozik ebbe a kategóriába, annak a lakóhelye szerint illetékes jegyzőhöz kell fordulnia, aki megvizsgálja a jogi feltételeket, majd ha azok megfelelőek, kéri a mozgáskorlátozottság tényének, illetve nem létének orvosz- szakértői megállapítását. Rovatunk következő kérdése, hogy a Közép-Magyarországi Tejipari Vállalat, mikor fizeti ki végre a Karancs menti tehenészeteknek járó, de eddig elmaradt, 1991. decemberi tejpénzt. S mi lesz a nem kis összegek késedelmi kamataival?