Nógrád Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-11-12 / 87. szám

NÓGRÁDI, HÍRLAP 1992. április 11-12. szombat-vasárnap A Nap kél: 6.03 órakor, 6.01 órakor, nyugszik: 19.28 órakor. 19.30 órakor, A Hold kél: 12.38 órakor, 13.57 órakor, nyugszik: 2.53 órakor, 3.24 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon LEÓ, SZAN1SZLÓ valamint GYULA nevű kedves olvasóinkat. A mai LEÓ nevünk eredeti for­mája a „Leonhard” volt, és erede­tét annak köszönheti ez az óger­mán név, hogy a germánok szíve­sen kölcsönözték férfineveiket a nagy erejű állatok nevéből. Az ófelnémet nyelvben ugyanis a „le- wo” (a mai német „Lőwe”) orosz­lánt jelent, a „hart” pedig az „erős, merész” fogalmát fedi. De eredete magyarázható a görög nyelv „le- on”, szintén „oroszlán” nevéből is. Másik nevünk, a SZANISZLÓ szláv eredetű, és főleg a lengyel nyelvben használatos Stanislav formában. Jelentése: dicsőséges. Ősmagyar név a vasárnapi GYULA, amit Ibn Kusztah arab írónak a 900-as évek táján írt A becses drágaságok című földrajzi munkájából vett idézet bizonyít: „A magyarok harc és védelem dol­gában, de egyebekben is valameny- nyien arra hallgatnak, amit gyulá­nak nevezett főnökük parancsol nekik." Ezt a méltóságot Szent Ist­ván államrendjében a nádor vál­totta ugyan fel, de személynévként fennmaradt. A 16. századtól kezd­ve azonban kiveszett a használat­ból, és csak a mólt században kö­szönheti űjjászületését annak, hogy Széchenyi István a Hitel című munkájában felvette a magyar ere­detű nevek közé. Időjárás . ék Várható időjárás ma és holnap: Bár néhol még mindig számítani lehet kisebb-nagyobb esőre, azért már egyre több helyen lesz napsü­téses az időjárás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul majd. mozi SALGÓTARJÁNI APOLLÓ Fél 4, 3/4 6 és este 8 órakor: Hook Színes, szinkr. amerikai film APOLLÓ KAMARA Du. 5 órakor: Európa-camping Színes magyar játékfilm Este 7 órától: Fogd a nőt, és fuss! Színes, amerikai filmvígjáték BALASSAGYARMATI MADÁCH Du. fél 4 és 3/4 6 órakor: Istenek fegyverzete 2. Színes, szinkr. hongkongi akciófilm Este 8 órakor: Hullámok hercege MADÁCH KAMARA 11-én du. 4 és 6 órakor: Orrszarvú Színes amerikai film BÁTONYTERENYEI BÁNYÁSZ 11-én: Brazil PÁSZTÓ Az Addams family SZÉCSÉNY A bárányok hallgatnak (18) y HALLÓ SZÍVPOSTA Eri, legyél hozzám türelemmel, mert én szeretlek és hallgatok GR.ád ! "rZékozlő fiú Lelkisegély telefonszolgálat Salgótarján ■Q“: 32/11-600 Vtd.,,^,18 ere Jd reqqtl 0 crókj. A hívás ingyenes! «Asznstt.'SöMWt MMomx ». Mmv««. »Am .i >4e\tir(uUrtist Kaptsik >Mj»% sxtiilt-tyelrm t'Hap a S/AZFVKÄ i-IU-rtmbul FclsxritnHit /.♦ thbb recvpíl Hilltelioi palóc ételek tw Mit főz Ciliké? Ételrecept a Família Kft.-béri — „...végy egy nagy levegőt. Tedd félre gondjaidat (nehéz lesz). És most főzzünk! ” Esztergályos Cecília, aki imád főzni — de sohasem tartja be a szakácskönyvek előírásait, hanem improvizál —, a Família Kft. vasárnapi adásában elárulja, hogy a napokban megjelent Ételre­cept olvasói számára ő maga is adott receptet. A népszerű televíziós sorozatban is látható lap részletesen is ismerteti, hogyan kell összeál­lítani a „Cecília-flörtöt”, és hogy milyen is a rántott csirke Cecília módra. A 32 oldalas gasztronómiai magazin ezenkívül még legalább öt­ven receptet közöl: a hagyományos ételek elkészítése mellett reform- konyhás, kímélő, gyermek-, mikrohullámú stb. recepteket is. Olvas­hatnak benne sztárokról, hazai és külföldi étkezési szokásokról... A lap kapható minden újságárusnál és postahivatalban! A lottó nyerőszámai A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 15. heti lottósorsolá­son a következő számokat húzták ki: 8, 45, 58, 72, 80. • • Összeomlott a strandfürdő Természettudósok százai özönlötték el a minap a japán Tokushima tartomány egyik ten­gerparti strandfürdőjének he­lyét, miután a négyezer négyzet- méter nagyságú terület egyetlen éjszaka alatt — egyelőre megma­gyarázhatatlan módon — össze­omlott, hosszú szakadékot hagy­va a tenger szélénél. Szerencsére a jelenség éjszaka történt, amikor általában kevesen tartózkodnak a strandon, ám a tenger így is el­nyelte a helyszínen tárolt egyton­nányi szárított algát és a szárítás­ra használt kéttonnányi hamut. Eltűnt katonák felkutatása Moszkvában összeült az az orosz-amerikai vegyes bizottság, amelynek feladata eltűnt ameri­kai és szovjet katonák felkutatá­sa. Az ülésen döntés született ar­ról, hogy összesen öt munkacso­portot hoznak létre, ezek közül négy a II. világháború és a hideg­háború idején a Szovjetunióban eltűnt amerikaiak sorsának kide­rítésével foglalkozik, illetve azoknak az amerikai katonák­nak a sorsát kutatja, akiknek a koreai és a vietnami háborúban veszett nyomuk. Az ötös munka- csoport feladata pedig az Afga­nisztánban fogságba esett szovjet katonák keresése. Varrótűk a kenyérben Japánban letartóztatták egy pékség vezetőjét, amiért varró­tűket dugdosott egy konkurens gyártó kenyereibe, hogy elriasz- sza a vevőket a vásárlástól. A hi­telrontás őrült módját választó péket tettének elkövetésekor csípte nyakon a rendőrség: Oszaka egyik nagyáruházában figyeltek fel videokamera segít­ségével Tanugaki Jaszuhiróra, amint a péksüteményekbe szur­kába bele varrótűit. A hatósá­gokhoz már két év óta rendszere­sen érkeztek panaszok a kenyér­ben, péksüteményekben talált tűkről, de mindmáig nem sike­rült a tettes nyomára bukkanni. Gyógyítható a cukorbaj? A moszkvai egyetem kutatói olyan anyagot kísérleteztek ki, amelynek révén feltehetőleg nem csupán kezelhető, hanem gyó­gyítható is lesz a cukorbaj. Az orosz tudósok kimutatták, hogy a cukorbetegek vérében egy mérgező anyag, az úgynevezett diabetogén faktor van jelen, amely megakadályozza, hogy a betegség az inzulin révén gyó­gyítható legyen. Borisz Kudrjas- csev professzor, a kutatás veze­tője elmondta, hogy sikerült megtalálni az anyag semlegesítő- jét, a Heparin nevű készítményt, amelyet eddig állatokon próbál­tak ki, és amelyről bebizonyoso­dott, hogy kis dózisban haszno­san alkalmazható a betegség gyógyítására. Mit tegyünk, ha a pilóta elájul? Amikor az utasok irányítj ák a repülőgépet Vajon mit tehetünk, ha egy kis repülőgépen utazunk, a pilóta el­ájul, és a gép nem hajlandó fennmaradni? Természetesen a kényel­mes utasülésről felpattanunk, és megragadjuk a kormányrudat — gondolták és cselekedték is a minap Ausztráliában a rettegés perceit átélő légiutasok. A négy utast szállító kisgép Melbourne-ből indult el, és már majdnem egy órája volt a levegőben, amikor a pilóta hirtelen elkezdett rángatózni: az epileptikus roham végén ájultan esett össze. Halálfélelmükben az utasok közül az egyik a kormányt ragadta meg, a másik a pilótát élesztgette, a harmadik rémült légiutazó pedig rá­dión próbált segítséget kérni. A pilóta végül 20 perc után feléledt, s az éber és bátor utasoknak hála, a magasságát még tartó géppel kény­szerleszállást hajtott végre egy új-dél-walesi kifutópálya közelé­ben. Harc a Bolero körül A TIT erge süléi Megyei Egyesület felnőttek részére gázvezeték- és készülékszerelői szakmunkásvizsgára előkészítő tanfolyamot indít. Jelentkezni lehet: személyesen, telefonon vagy írásban a TTT Komárom-Esztergom Megyei Egyesületnél, Tatabánya I. Semmelweis u. 5. Telefon: 34/23-251, 23-961. £309j A francia zenei élet kiválósá­gai meg akarják akadályozni, hogy Maurice Ravel remekmű­vének, a Bolerónak eredeti par­titúrája külföldre kerüljön. A partitúrát ugyanis a párizsi Dro- uot árverési csarnok megvételre kínálta fel. A kikiáltási ár egy­millió frank körüli összeg lenne. Egyidejűleg árverésre bocsáta- nák Ravel egy keringőjének és Gabriel Fauré egy szonátájának kéziratát is. Jack Lang kultuszminiszter­hez intézett levelükben most a francia zenei élet kiválóságai — köztük Henri Dutilleux, Marcel Landowski, Serge Baudo és Georges Pretre — sürgetik, hogy az állam éljen elővásárlási jogá­val, és szerezze meg ezeket az or­szág zenetörténete szempontjá­ból pótolhatatlan műveket a Nemzeti Könyvtár számára. Az elárverezésre kiszemelt eredeti partitúrák Lucien Gar- ban párizsi zenei kiadó gyűjte­ményéből származnak. Garban jó barátja volt Ravelnek. (MTI) NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ * Vezető szerkesztő: Vaskor István * Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője * Szerkesztőség és kiadóhivatal: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Pf. 96. Telefonközpont: 32/16-455. Főszerkesztő: 32/10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504. Sportrovat: 32/14-596, Produkciós szerkesztők: 32/17-146. Telefax: kiadóhivatalban: 32/12-542, hirdetési osztályon: 32/11-504. Telex: 22-9109. * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a kiadóhivatal hirdetésfelvételi irodájában, a hírlapkézbesítőnél, bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir) közvetlenül, utalványon vagy átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, egy évre 2940 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft., Eger, Vincellériskola út. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László igazgató. HU ISSN 1215-9042. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! A paragrafusok birodalmában Ezen a héten is volt miből „csemegézni” e bűnügyi kró­nika összeállításakor, a me­gyei rendőrfőkapitányság napi jelentéseit böngészve. A rendőrökre nem kis feladat hárul mostanában - mint ol­vasni fogják: a még nem bün­tethető tizenkét évestől az öt- venen túliakig többen választ­ják manapság megélhetésül a „könnyebb” utat: a lopást, rablást. És amiről nem írunk, mert hosszú lenne a lajstrom: továbbra is sokan előszeretet­tel ülnek be gépkocsijukba ré­szegen. Szomorú, de az eman­cipáció már itt is érezteti ha­tását - nők is beülnek egy-két feles után a kocsiba. Hiába, egyenjogúság van ... Lakat alatt a betörőbanda Nem mindennapi bűnbandát kerített kézre a Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság bűnügyi osztálya: többrendbeli, jelentős értékben, erőszakkal elkövetett lopás bűntettének alapos gyanú­jával április nyolcadikán őri­zetbe vették F. István 39 éves, K. Tamás és P. József 22 éves, valamint Sz. Ferenc 19 éves salgótarjáni lakosokat, akik ala­posan gyanúsíthatok azzal, hogy még 1991-ben, augusztus 26-án és november 3-án lakat- lefeszítés útján behatoltak a Délker és a Transzfer Kft. által üzemeltetett raktárba, és onnan különféle híradástecnikai cik­keket, berendezéseket vittek el. E betörések kárértéke mintegy hatszázötvenezer forint - és fel- tételezések szerint nevezettek ezeken kívül több más vagyon eleni bűncselekményt is követ­tek el. Mindezekre majd a to­vábbiakban derülhet fény. A gyerekek loptak, majd mulatni mentek Diósjenőn, a Szabadság úton mindenki egészséges idős asz- szonyként ismerte J. Gergely­nél. Igaz, azt is mindenki tudta róla, hogy szinte már alig hall, s ezt a halláskárosodását próbálta meg kihasználni egy fiatalkorú és két gyermekkorú elkövető. A bandavezér - a rétsági rendőrkapitányságon 16 éves kora ellenére már „törzstagnak” számító L. B. (akiről tudni illik, hogy összeférhetetlen magatar­tása miatt már az általános isko­lából eltanácsolták - ahová egyébként sem hallatlan lelke­sedéstől vezérelve járt, legfel­jebb az újabb „brahik” lehető­ségei vonzották oda) -. Ő és két társa, a 13. életévüket taposó R. G. és L. J. bementek az idős hölgy lakásába, és ott „kutató­munkát” folytattak. Nem ered­ménytelenül: bekasszírozták az asztalfiókból a hölgy több havi nyugdíjából megspórolt 48 ezer forintot, és Balassagyarmatra mentek, hogy felnőttek módjára elmulassák a pénzt. Csakhogy közben a rendőr­ség már kereste a nem épp szép­reményű ifjakat, akik javában ették eközben a rántott húst krumplival a Balassa Étterem­ben. Az étkezés végeztével oda­intették magukhoz a pincért, s Fizettek. Ötszázassal, de a főúr azonnal felfigyelt a pénzha­lomra, amiből az „Adyt” L. B. kiemelte: elvégre nincs az az elkényeztetett kölyök, akinek csak úgy ötvenezret osztogat­nának otthon, hogy „nesze, fiam, verd már el valahol”. A dolog további része sejt­hető: L. B. és a rendőrség isme­retsége tovább erősödött e cse­lekménnyel. Kutyái bűnéért bűnhődhet a gazda Különös baleset játszódott le a közelmúltban Karancslapuj- tőn a 47 éves L. László háza kö­zelében. A férfiú ugyanis nem kötötte meg házőrző kutyáit, melyek (meggyőződvén, hogy a házat a kutya se veszélyezteti) kiszöktek az utcára, s ott meg­támadták az arrafelé kerékpá­rozó kiskorú N. R-1. Szegény megtámadottnak hirtelen kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy az utat figyelje, szaba­dulni akart a kutyáktól, hirtelen jobbra félrerántotta a kormányt, s elütötte az út mellett labdázó B. Z. gyermekkorú kisfiút, aki nyolc napon túl gyógyuló sérü­léseket szenvedett. Az ebek azonban nem bün­tethetők, mivel eb-Btk. nincs. A kutyusok csak megpróbáltak élni a nyakukba szakadt, gazdi nyújtotta szabadsággal - ami így sikerült. Gazdijuk ellen vi­szont a megyei rendőrfőkapi­tányság közlekedési osztálya nyomozást rendelt el gondatlan­ságból elkövetett súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt. Csempészés a csempegyárból Romhányban, a csempegyár­ban dolgozott M. Gyula becskei lakos. Tévedésért áll bíróság elé a közeljövőben. Azt hitte ugyanis, hogy gyerekjáték lesz kicsempészni egy villanymotort munkahelyéről, ami néhányezer forintos értéket képviselt. Mi­után rájött, hogy feltételezése nem helytálló - ugyanis április nyolcadikán a rendészeti szer­vek és a rétsági rendőrök össze­hangolt munkájának eredmé­nyeképpen lefoglalták lakásá­ban a lopott holmit —, akkor megint tévhitbe esett: megpró­bálta megetetni leleplezőivel, hogy ő csak megélhetésének biztosítására kényszerült lo­pásra. Nem hitték el neki. Il­letve tájékoztatták, hogy rászo­rultságát majd a bíróságon is hangoztassa. Lesz is erre módja az elkövetőnek: az ügyével kapcsolatos nyomozati iratok úton vannak az ügyészségre. Bánki tavasz betöréssorozattal A Bánki nyár közismert, kedvelt rendezvénysorozat az üdülőhelyen. „Bűnözőék” most rendezik párját ritkító párját, a Bánki tavaszt. Ennek esemény- sorozata az elmúlt éjjeleken zaj­lott, amikoris: betörtek R. Antal Dűlő úti hétvégi házába, ahonnan 800 forint értékben használati tár­gyakat vittek el; N. János budapesti lakos ugyancsak Dűlő úti víkendhá- zából már 13 ezres zsákmány­nyal távoztak; a harmadik betörés tettesét pedig (aki egy Sallai úti ví- kendházba készült bemenni) már majdnem sikerült tetten érni, de sajnos időben elinalt. Mindhárom betörés tetteseit ke­resik. Egyéb nagy halak Április 6-ra virradóra - fel­tehetően álkulcs használatával - betörtek Salgótarjánban a Mér­leg utcai játékkaszinóba, ahon­nan 150 ezer forintnyi kész­pénzt és italt vittek el. Szinte fillérre ennyi a kár ab­ból a betörésből, amit a Megyei Kórház udvarán a Stész felvo­nulási épületéből loptak: szer­számokat, szerszámgépieket. Április 7-re virradóra feltör­ték Salgótarjánban V. József is- tenmezejei lakos IZS furgonját, amiből bélyegzőjét, iratait és 100 ezer forintját emelték ki. A cserhátsurányi italboltba is április 7-én. látogattak be tolva­jok: 3 karton cigarettát, a színes tévét, és italokat zsákmányoltak 95 ezres összértékben. A végére két „gázcsereügy­let” maradt: Ludányhalásziban a gázcseretelepről 17 gázpalack eltűnését jelentették - csakúgy, mint a Zabar és Szilaspxigony között lévő telepről is. Mindkét helyen mintegy 90 ezer forint a kár - s mindkét lopás április 7— én történt. Balázs J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom