Nógrád Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-28 / 100. szám
NÓGRÁDI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Francia erőszaktevő — magyar névvel 1992. április 28., kedd A Nap kél: 5.32 órakor, nyugszik: 19.51 órakor. A Hold kél: 03.19 órakor, nyugszik: 15.28 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon VALÉRIA nevű kedves olvasóinkat A mai VALÉRIA nevünk eredete a latin „vale” szóra vezethető vissza, amely az „egészség, a hatalom és az erő” kifejezése. Jelentése miatt a Valerius, Valerianus — a név férfi megfelelői — a római világban közkedveltek voltak, az utóbbiból nemzetségnév is keletkezett. Valériának hívták Dioclati- anus római császár leányát, és a római korban róla nevezték el a Dunántúl keleti határsávját. Valeska formában a lengyel nyelvben gyakori. A névvel kapcsolatos Waclav Gasiorowski lengyel író regénye a „Walewska grófnő”, amely Napóleon szerelmi történetét mondja el, és amelyből Greta Garbo felejthetetlen alakításával 1937-ben film is készült. Nevükhöz méltóan a Valériáknak vitamindús növényt adományozzunk, rendezzünk el kis kosárkában egy cserép metélőhagymát, egy-két csomó retket, egy üveg fekete ribiszke szörpöt és egy zacskó csipkebogyóteát. A kosarat díszítsük fel sárga violával. Naptáron kívül ma van még Bulcsú, Demény, Elemér, Fedóra, Patricia, Patrícius, Patrik, Tárkány, Teodóra, Vitália, Vitéz, Vitold és Vitolda napja is. döjárás Várható időjárás ma estig: Fokozatosan hűvösödik az idő. Felhőátvonulásokra, néhol csapadékra is számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között lesz. ( mozi ) SALGÓTARJÁNI APOLLÓ Du. fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor: Nagy durranás Színes, szinkronizált, amerikai filmvígjáték OVIMOZI: Cindy meséi ; APOLLÓ KAMARA Du. 5órakor: Salon Kitty Színes, olasz-francia-német erotikus film Este 7 órakor: Reiner Weiner Fassbinder-sorozat Dögvész istenei BALASSAGYARMATI MADÁCH Du. fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor: Talen kardja Színes, szinkronizált amerikai kalandfilm MADÁCH KAMARA Este 6 órakor: New Jack City Színes, amerikai film NAGYBÁTONYI BÁNYÁSZ Istenek fegyverzete 2. Színes, szinkronizált hongkongi akciófilm PÁSZTÓ Vadak Ura Színes, amerikai fantasztikus film SZÉCSÉNY Air America Színes, szinkronizált amerikai szuperfilm Lelkisegély telefonszolgálat^ Salgótarján S: 32/11-600 VfcAn ír, 18 iáid K-ffl 6 m** [i __A hívás ingyenes! Várnéz őben Magyar vezetékneve volt ugyan a Bordeaux környéki nők rémének, de már Francaiország- ban született: Jean-Claude Szilágyinak még szülei vándoroltak be az országba. A jómódú, 47 éves kereskedőt és iparost, aki családos, több gyermek apja, három rendbeli erőszak miatt ítéltek most el 17 évi börtönre, de nem kevesebb mint 22 hasonló ügyben folyt ellene nyomozás. Valamennyi eset Bordeaux közelében történt. Az ügy sajátossága, hogy a vizsgálat még 1980-ban kezdődött meg, s már akkor gyanúsított volt, de eljárási szabálytalanságok miatt nem indult ellene eljárás, szabadon kellett őt bocsátani. Csak öt évvel később tartóztatták le betöréses lopásért, és ekkor derült ki, hogy ő a környékbeli magányos nők réme. A férfi mindvégig tagadott, s négy év vizsgálati fogság után szabadlábra is helyezték, ám most újra indították ellene a három bizonyított ügyben az eljárást. Szilágyi rendszerint a kertes házak teraszáról hatolt be, álarcosán, pisztollyal felfegyverkezve a magányos nők házába, s nemcsak erőszakot követett el rajtuk, hanem ki is rabolta őket. A három bizonyított esetben az áldozatok használati tárgyait megtalálták nála. Minden esetben arra is kényszerítette áldozatait, hogy öltözzenek szórakoztatására lenge öltözetbe. Pityergő kislányok Könnyekre fakadt tizenöt kislány, amikor megkezdése előtt két órával betiltották a hatóságok a franciaországi gyermekszépségversenyt. Játékmackóikba kapaszkodva próbálták leplezni csalódottságukat a négy és nyolc év közötti versenyzők. A francia hatóságok illegális gyermekmunkának nyilvánították a szépség- versenyt, s a Mini- Miss France rendezője, Antoine de Vil- lejoie babákkal és macikkal vigasztalta a hoppon maradt indulókat. Villejoie szerint a Franciaország több városából a Párizs melletti helyszínre utazó szülők haragját már nem ilyen könnyű lecsendesíteni. A szülők ugyanis bíróság elé kívánják vinni az ügyet arra hivatkozva, hogy jogukban áll megválasztani gyermekük nevelését, továbbá helytelenítik, hogy a hatóságok érvelésük során leányaikat modellekhez hasonlítják. (MTI) Jó és rossz űrlakók Barbra Streisand 50 éves Pénteken töltötte be 50. életévét Barbra Streisand, a világszerte ismert színésznő, énekesnő, rendező és producer. Elmondható róla, hogy az egyik legeredményesebb es legsikeresebb nő a nemzetközi snow-vi- lágban. Nem sokon múlott, hogy a közelmúltban rendezői Oscar- dijjal tüntessék ki. Brooklynban egy tam'tó lányaként született. A férfiak, de főleg a riválisok elsősorban ambícióját vetik a szemére — a népszerűség terén évtizedeken át a szakma legnagyobbjaival, Elvis Presleyvel, Frank Sinatrával és Bing Crosbyval vetekedett. Világhírűvé vált filmjeivel, mint a Magyarországon is nagy sikerrel játszott Funny Girl-lel vagy a Hello, Dolly-val — hogy csak néhányat említsünk —, pedig már régen rácáfolt édesanyjára, akinek az volt a meggyőződése, hogy „egy leány ekkora orral nem lehet világsztár”. Nos, Barbra Streisand az lett. A hatodik évfordulón Ukrajnában és Fehéroroszországban a napokban emlékeztek meg a hat évvel ezelőtti csernobili katasztrófa áldozatairól. Gyűléseket rendeztek, amelyeken követelték a kormányoktól, hogy fordítsanak kellő figyelmet és pénzt a következmények orvoslására. Az Ukrán Népi Mozf alom (RUH), a köztársasági ömyezetvédo mozgalmakkal együtt arra kérte a lakosokat, hogy a megemlékezés napján oltsák el lámpáikat, és tegyenek egy szál gyertyát az ablakba. A katasztrófa hatodik évfordulója előtt megjelent ukrán becslések szerint 6-8 ezer ember veszítette életét a robbanás óta eltelt időben. Haláluk közvetlenül összefüggésbe hozható a balesettel. A mentést végzők közül a saját korosztályukhoz képest ötször többen haltak meg. Fehérorosz felmérések pedig azt jelzik, hogy a köztársaság déli területein, anol még ma is a legmagasabb a szeny- nyezettség, a lakosság felénél valamilyen pszichológiai betegség lépett fel. A peresztrojka és a glasznoty bevezetése óta a földöntúli lények sokkal inkább érdeklődnek a volt Szovjetunió iránt — állította Valerij Nagibin, ufószakértő egy beszelgetes során, amelyet a nemrég lezajlott berlini ufológiai kongresszus szünetében a DPA német hírügynökség munkatársával folytatott. — Megfigyelnek bennünket — fűzte hozzá a 35 éves orvos. Szerinte az oroszok fele látott már repülő csészealjakat az égen. — Lehet, hogy a föl- döntúliak jobban kedvelik a demokráciákat, mint a diktatúrákat. Én mindenesetre látok egyfajta összefüggést — mondta Nagibin. Hasonlóan amerikai kollegáihoz, ő is szőrtelen, nagyfeju teremtményeknek írja le a világűrből érkezőket. Fekete, éber szemük van, s tökéletesen beszélnek minden nyelvet. Nagibin már több éjszaka látott ufókat Moszkva mellett, sőt, megfigyelte, ahogyan a legénység kiszállt az űijárművekbol. Sajnos, a fotókon és a filmeken, amelyeket bemutatott, csak fénypontok és világos foltok láthatok. Nagibin szerint: ezek a foltok a látogatók szemeinek tükröződései... Mint amerikai kollegája, Virgil Armstrong, Nagibin is — ciki egyébként Németországban ufószemináriumokat hirdet — azt hiszi, hogy a világűrben ugyanúgy vannak jó és rossz lények, mint a Földön. S mint Amerikából, a volt Szovjetunióból is raboltak el embereket az űrlakók, és néha fájdalmas vizsgálatoknak vetették alá őket. A vizsgálatok nyomai hegek formájában megmaradnak, de az áldozatok semmire sem emlékeznek. James Hurtak, amerikai „ufótudós” szerint kétféle földöntúli teremtmény létezik. Vannak földközeliek, akik hasonlítanak a földi élőlényekhez és ultraűrbeli- ek, akiknek testét legfeljebb sugárzó anyagként lehet felismerni. — Legkevesebb 54 különféle tíP usú urlakó tett már látogatást a öldön, mondta Hurtak egy előadáson. — Ezeket a látogatásokat azonban az emberek többsége képtelen észrevenni. Azt a német hírügynökség tudósítója nem emh'ti, hogy menynyi pénzt keresnek az „ufószak- értme” előadásaikkal és szemináriumaikkal. Kivégzés Texasban Idén az ötödik embert végezték ki az amerikai Texas szövetségi államban. A halálos ítéletet mérget tartalmazó injekcióval hajtották végre. Billy Wayne White két nappal azután halt meg, hogy Kaliforniában gázkamrában kivégezték Robert Alton Harrist. Ebben az államban 25 év óta ez volt az első kivégzés. A 34 éves White 14 éven át várta halálát. 1976-ban ítélték el, mert egy rablási kísérlet közben meggyilkolta a 65 éves Martha Spinks asszonyt. A kivégzést az orvosok negyven pérccel elhalasztották, mert az elítélt karján először nem találtak alkalmas vénát a méreg befogadására. NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Maeyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ * Vezető szerkesztő: Vaskor István * Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője * Szerkesztőség és kiadóhivatal: 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Pf. 96. Telefonközpont: 32/16-455. Főszerkesztő: 32/10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504. Sportrovat: 32/14-596, Produkciós szerkesztők: 32/17-146. Telefax: kiadóhivatalban:'32/l 2-542, hirdetési osztályon: 32/11-504. Telex: 22-9109. * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a kiadóhivatal hirdetésfelvételi irodájában, a hírlapkézbesítőnél, bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir) közvetlenül, utalványon vagy átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 245 forint, negyedévre 735 forint, egy évre 2940 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Kft., Eger, Vincellériskola út. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László igazgató. HU ISSN 1215-9042. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Hangszemle. 9.00 Hírek. 9.05- 10.59 Napközben. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Válogatott perceink. 11.35 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. 6. rész. 12.00 Déli Krónika. URH- n: 13.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. — 13.00 Hírek. 13.05 Falurádió, (ism.) 13.20 Népi táncmuzsika. 13.45 Hitélet. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 Kossuth-klub. (ism.) 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 Rockújdonságok. 17.00 Hírek. 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. URH-n: 19.00 Szlovák nyelvű műsor. 19.30 Román nyelvű műsor. 20.00 Német nyelvű műsor. 20.30 Horvát és szerb nyelvű műsor. — 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.35 Gyere piros angyal. Ágh István válogat. 20.00 Hírek. 20.05 Zenefórum. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hűek. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. URH-n: 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.00 Sportreggel. 8.15 Rivaldafényben. 9.00 Hírek. 9.05 Zeneszó. (ÉLÓ) 11.00 Hírek. 11.05 Napóra. (ÉLŐ) 12.00 Nóta-só. 13.00 Hírek. 13.05 Nagy nevette- tők. 13.30 Idősebbek hullámhosz- szán. 14.00 A vájtfülű kutya meséi... 15.00 Hírek. 15.05 Visszaszámlálás. 15.35 Iránytű. 16.00 Csúcsforgalom. (ÉLŐ) 17.00 Hírek. 17.05 Napóra. (ÉLŐ) 18.00 Rockhullám. 18.30 Helykereső. 19.00 Hírek. 19.05 Magyar tájak dalmból, táncaiból. 19.30 Kamasz-panasz. 20.00 Naplóm. 20.30 Blues. 21.00 Hírek. 21.05 Műfordítva. 21.45 Melina Mercouri énekel. 22.00 Rockpanoráma. 22.30 Jazz-hangverseny a 8-as stúdióban. 23.00 Hírek. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Újságpapír. Misima Jukio elbeszélése. 10.26 Kari Ridderbusch operaáriákat énekel. 11.05 Lisztművek. 11.40 Országok, tájak népzenéje. Irak. 12.00 Hírek. 12.05- 13.30 Hangverseny délidőben. 13.30 Szenthelyi Miklós és Csaba Péter hegedül. 14.00 Hírek. 14.05 Tékozló ország. 2. rész. 14.49 Fiatalok muzsikálnak. 15.00 Zenekari muzsika. 16.00 Hírek. 16.05 Városok, zenék. Berlin. 16.35 Rézfúvós kamarazene. 17.00 Kilátó. 18.00 Hűek. 18.05 A magyar zene évszázadai. 19.35 Beethoven: G-dúr trió Op.l21/a. 19.55 Hírek. 20.00 Küldöm a mikrofont. 20.17. Új kompakt-lemezeinkből. 22.00 Hírek. 22.05 Zenei panoráma. 22.46 Találkozás Sant Pedorban. MISKOLCI RÁDIÓ 6.55 műsorismertetés, hírek, időjárás 7.00 Kossuth krónika 7.15 észak-magyarországi krónika 7.30 Hírek, országos időjárás-jelentés 7.45 Gazdaságközeiben 8.00 Észak-magyarországi krónika 8.15 Helyi és országos lapszemle 8.30 Hírek 8.45 Tájak, sorsok, életképek 8.55 Műsorösszefoglaló ( televízió ) TV 1 8.35 Essential english guide to Great Britain. 9.00 Telefon. Tévéjáték. (ism.) 9.55 Szextetthely. (ism.) 10.20 Képújság. 16.00 Délutáni egyenleg. 16.10 Drehscheibe Európa. 16.40 Mozart: C-dúr szonáta K. 545. 16.55 Világcsalók. Angol ism.teijesztő film. 17.20 Lucas, a rongytigris, (ism.) 17.30 Megveszem ezt a nőt. 17.55 Unokáink sem fogják látni... 18.40 Pénzvilág. 18.50 Mini klip-mix. 19.00 JÁTÉK. Cimbória. 19.15 Esti mese. 19.25 IS. FRISS. 20.00 Híradó. 20.35 Metropolis játékok. 21.20 TWIN PEAKS. Amerikai filmsorozat. XXX/21. rész. 22.10 Ősi gyűlölet. Angol dok.film. 23.00 Calcio. Foci. 0.40 Késő esti Híradó. 0.45 BBC Híradó. TV 2 6.00-9.00 NAP TV. 10.00 Parlamenti Napló. KELLEMES DÉLUTÁNT! 16.00 Ma délután. 16.30 Nasa obrazovka. Szlovák nyelvű műsor. 16.55 Ma délután. 17.00 Korforduló. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híiadó. JÓ ESTÉT! 18.19 Gyerekeknek. 18.40 Telesport. 19.05 Kesztölci krónika, (ism.) 19.44 A kulcs. Iráni film. 21.00 Létkérdések. 22.00 Esti egyenleg. 22.30 Kwai. Francia dok.film. SZLOVÁK 1 8.00 Piac, kereskedelem, pénzügyek. 8.30 Események, kommentárok. 9.00 A nap percei. 9.15 Stúrek. (ism.) 10.25 Sportvisszhang. 11.25 Romale. Cigánymagazin. 11.45 A nap percei. 17.20 Jenipapo. Dok.film. 17.50 Veszélyes öböl. Kanadai filmsorozat. 18.15 Piac, kereskedelem, pénzügyek. 18.45 Főzök, főzöl, főzünk... 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 „Főúr, tűnés!” Cseh filmvígjáték. 21.30 Bauch professzor európai háza. Dok.film. 21.50 Zenéről — zenével. 22.30 Események, kommentárok. 23.05 Sportstúdió. 23.35 Hírek. SZLOVÁK 2 9.00 Élet a természetben, (ism.) 9.30 Tandem, ^ism.) 10.15 Martin Fric portréja, (ism.) 10.35 Kulturális magazin. 16.45 Kontaktus-stúdió. 18.00 Esti mese. 18.10 Angol frazeológia gyerekeknek. 18.20 Nemzetiségi Magazin. 18.55 Pozsony. Regionális adás. 19.08 Számítógépies játék. 19..30 Jégkorong-világbajnokság. Norvégia — Csehszlovákia. 22.20 Időszerű események. 22.48 Sporthírek. 23.00 Időszerű események plusz. 23.10 Az élő ostor. Tévéfilm. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Aktuális magazin 10.00 Filmek francia nyelvterületről 12.05 Varietéműsor 13.30 A jó kaland 14.00 Hírek otthonról 15.30 Nyitott kapu 16.15 Aktuális magazin 17.15 Főzőcske) Francia nyelvlecke 18.00 Kvízjáték 19.00 Kanada két keréken 19.30 Svájci híradó 20.00 Rendkívüli tudósító 21.30 A Saint-Roman-ügy 22.25 Kulturális magazin SUPER CHANNEL 10.00 Egyveleg 12.30 Sport 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élő videoshow 18.00 Wyatt Earp 18.30 Én, a kém 19.30 Belföldi magazin 20.00 Sport 21.00 Science-show 21.30 Európai média 22.00 Hírek 22.30 Piacgazdaság 22.45 Európiai ripiortok 23.00 16 láb mélyen PRO 7 6.45 Rajzfilmek. Boubou, az állatok királya. Dzsungelhercegnő. Szelleműzők. Casimir és társa 8.25 Catweazle 8.50 A báró 9.50 A madárijesztő és Mrs. King 10.50 Kati vágya 12.35 Dan Oakland 13.30 Tenisz 17.10 Rajzfilmek 19.00 MacGruder és Loud 20.00 Híradó 20.15 Túsztorony 22.10 A tiltott szerelmek tornya 23.45 Starsky és Hutch 0.45 Hírek 0.55 Négyen a száguldó ko- porsóban 2.20 Hírek 2.30 Szürkület 2.55 Az Angyal 3.40 Hírek 3.50 A város soha nem alszik 5.15 Tenisz RTL PLUS 6.00 Halló, Európia — jó reggelt, Németország! 9.00 Az élet játékai 9.50 Gazdag és szép 10.15 Dr. Marcus Welby 11.05 Lassie 11.30 Játék 12.00 Családi párbaj 12.30 Magazin 12.50 Borzasztó kedves család 13.20 Kalifornia klán 14.55 A Főnök 15.45 CHIP,s 16.40 Rizikó 17.10 Forró nyeremény 17.45 Nyereményjáték 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Knight Rider 20.15 Columbo 21.55 Robbanékony 22.50 Tévéláz 23.55 Hírek 0.05 Légifarkas 1.00 Harc a maffia ellen 1.50 Szürkület 2.10 Magasfeszültség 3.45 Jogtalan használat 5.15 Fiatalok magazinja SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30 Varázslatos Jeannie 9.00 Hírek 9.05 Dr. Kulani 10.05 A szép hazug 11.55 Szerencsekerék 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt 14.30 Varázslatos Jeannie 15.05 Falcon Crest 16.00 MacGyver 17.05 Mindent vagy semmit 18.15 Bingo 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Népzenei slágeiparadé 21.15 Repülő tengerészek 23.05 Környezetvédelmi riport 23.35 Hűek 23.45 Smiley emberei 0.45 Szökésben 1.35 MacGyver 2.25 Műsorismertetés